Felére csökkenhet Budapest

2003.07.21. 16:36
A már elkészült, de egyelőre titkos fővárosi közigazgatási reform tervezete tartalmaz egy olyan lehetséges verziót, amely felére csökkentené a főváros területét. A formálódó közigazgatási reformmal a mai külső kerületeket esetleg leválasztják, és elővárosokká alakítják át. A végleges előterjesztést egyelőre titkosan kezelik. A MeH politikai államtitkára azonban a főváros határainak megváltoztatására nem lát esélyt.
A belügyminiszter a fővárosi közigazgatási hivatalt kérte fel, hogy dolgozza ki Budapest és agglomerációja regionális-önkormányzati reformját, írja a Népszabadság.

Elöljáróságok vagy elővárosok

Az egyik javaslat a főváros és a kerületek jövőbeni viszonyát, feladatait veszi számba, alapjaiban tehát a főváros, illetve Demszky Gábor főpolgármester évek óta hangoztatott javaslatát. A városvezető ugyanis egyetlen budapesti önkormányzatot szeretne, és a kerületeknek mindössze elöljárósági szerepkört szánna.

Ezzel szemben fogalmazódott meg a másik javaslat is, amely az elővárosi rendszert tekintené meghatározónak. A Népszabadság úgy tudja, ezt a variációt Derce Tamás újpesti polgármester jegyzi, aki a munkacsoport tagjaként a fővárosi közigazgatási hivatal felkérésére vázlatos, de a fő irányelveket megfogalmazó javaslatot dolgozott ki. Derce rendre a kerületek önállóságának elsorvasztásával vádolja a fővárosi vezetőket.

E változat szerint a jelenlegi belső városrészek egybeolvadnának, lényegében így alkotva önálló, azaz egyetlen önkormányzati irányítású Budapestet. A külső kerületek viszont megyei jogú városokká alakulnának, és Nagy-Budapesti Fejlesztési Tanács megalakításával - elővárosokként - bizonyos tekintetben szervesen kapcsolódnának a fővároshoz.

A funkcik nem hagynák?

A települések is megosztottak a kérdésben, de bármilyen elképzelés is válik hivatalossá, csakis parlamenti konszenzussal valósítható meg, hiszen kétharmados törvényről van szó.

A Népszabadság rámutat, sokan kételkednek a valódi reform végig vitelében, elsődlegesen, mert számos helyi, politikai funkcionárius válhatna egy csapásra munkanélkülivé. Ezért a hamarosan a kormány elé kerülő végleges változat vélhetően a fentieknél kevésbé radikális változtatásokat hordoz majd.

Baráth sürgeti a reformot

A budapesti külső kerületek leválasztására, a főváros határainak megváltoztatására nem lát esélyt, ám a Központi Régió további megyékkel (Komárom, Nógrád és Fejér) történő bővítését szükségesnek tartja a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Baráth Etele az Infórádiónak azt nyilatkozta, hogy az EU gyakorlatilag nem fogadta el a jelenlegi magyarországi területi egységeket, így azokon még idén ősszel változtatni kell. (A teljes interjú - mp3, 64kb/s, 1,4MB)

Ez azért is fontos, jelezte Baráth, mert uniós pénzeket csak akkor nyerhetünk el, ha 2004. január elsejéig a területi reformok rendben lezajlanak.

A reformelképzeléseket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, de a Népszabadság úgy tudja, a tervezet társadalmi vitájának részleteit a BM a jövő héten szeretné megismertetni a sajtóval.