Mária
-6 °C
-2 °C

Mecsetépítésről tárgyaltak a terroristákat támogató szaúdival

2004.04.20. 12:55
Az Orbán Viktor szaúd-arábiai látogatását viszonzó szaúdi igazságügyi miniszter kíséretének tagjaként járt többek között Magyarországon a terrorizmussal gyanúsított palesztin fogorvos "szponzora". A CIA a terroristákat támogató személyeket felsoroló listáján is szereplő sejk egyházügyi politikusokkal tárgyalt, mecsetet építtetett volna Budapestre.
A szaúdi sejk 475 ezer eurót utalt át S. Tayseer fogorvosnak, a rendőrség ezt a terrorista tevékenység egyik fő bizonyítékának tekinti, a szaúdi sejk ugyanis szerepel a CIA a terrorizmust támogató személyeket és szervezeteket felsoroló listáján.

Konferenciaturista

A sejk ennek ellenére többször is járt Magyarországon, legutóbb idén tavasszal - mondta el Tayseer védőügyvédje, Snóbli József a Kékfényben. Az ügyvéd szerint a szaúdi sejk egyházügyi államtitkárokkal is találkozott.

Az Index megkeresésére Szalay István, a Medgyessy-kormány első egyházügyi államtitkára elismerte a találkozókat. "Ha ugyanarról az emberről beszélünk, valóban járt itt" - nyilatkozta hétfőn Szalay. Mint mondta, a sejk 2000-ben járt először Budapesten egy konferencián, ahol Semjén Zsolttal, az Orbán-kormány egyházi ügyekkel megbízott helyettes államtitkárával is tárgyalt.

Hivatalosan nem beszéltek

Semjén Zsolt, az Orbán-kormány egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az Indexnek elmondta, hogy a budapesti Hotel Aquincumban 2000-ben rendezett Iszlám Konferencia alkalmából valószínűleg találkozott a terrorizmussal vádolt palesztin fogorvos szaúdi támogatójával. Tagadta azonban, hogy hivatalos kapcsolatban állt volna a sejkkel.

A konferenciát a szaúdi igazságügyi miniszter budapesti viszontlátogatása alkalmából szervezték - nyilatkozta Semjén az Indexnek. A több száz fő részvételével zajló eseményt maga a szaúdi állam finanszírozta. Semjén azért vett részt a konferencián, mert az igazságügyi miniszter egyben a vallásügyi minisztériumot is igazgatta az arab országban.

Elutasították a kérést

A 2000-ben lezajlott találkozón a szaúdi delegáció egyetlen hivatalos kéréssel állt elő, telket kértek egy iszlám kulturális központ és mecset építéséhez. A kérésre nemleges választ adott az államtitkárság, állami támogatást az iszlám egyház Semjén hivatali idejében nem kapott.

Szalay szintén templomépítésről tárgyalt a terroristák finanszírozásával gyanúsított szaúdival. A sejk az Orbán-kormány szóbeli ígéretére hivatkozva ismételten telket kért a budapesti mecsethez, kérését azonban hivatalos igazolások hiányában ismét elutasították.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!