Kulcsár-Britton-Lotus Plaza: ki a kormányzati vezető?

2003.09.04. 12:32
Vezető szocialista politikusokra nézve terhelő információkat adott Kulcsár Attila titkárnője a K&H Bank belső vizsgálata során. A beszélgetésről készült jegyzőkönyv az Index információi szerint egy kormányzati vezetőt is összefüggésbe hoz a nagyváradi Lotus Plaza anyagi hátterének megteremtésével, amelyben a Brittonnal együtt a bécsi letartóztatásban lévő bróker is közreműködött. A Fidesz Medgyessy Péter kormányfőhöz intézett kérdésében azt firtatja: ki az a titokzatos kormányzati politikus, akiről Kulcsár munkatársa azt állította, hogy kapcsolatba hozható a Britton tranzakcióival.
Ki az a titokzatos kormányzati politikus, akiről a K&H Banknál és brókercégnél folytatott belső ellenőrzés során Kulcsár Attila egyik közvetlen munkatársa azt mondta: kapcsolatba hozható a Britton által folytatott üzleti tranzakciókkal, bár nincs közvetlen részesedése a vállalkozásban - tette fel a kérdést Demeter Ervin, a Fidesz képviselője.

Puch Peugeotja

A Fidesz vizsgálni akar
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményben jelentette be, hogy pártja a Pannonplast-ügy kivizsgálása mellett a K&H Equitiesnél történt 10 milliárdos sikkasztásra, az Inter-Európa Banknál történt 6 milliárdos pénzmosásra, valamint az ügyben napvilágra került céghálózat tulajdonosi körére kiterjedő hatáskörű parlamenti bizottság felállítását javasolta a Házbizottság mai ülésén.
Az Orbán-kormány volt titokminisztere szerint szorul a hurok a szocialisták körül, mert egyre több információ bizonyítja érintettségüket a Kulcsár-ügyben. Demeter Ervin felszólította az MSZP vezetését, hogy a Fideszhez hasonlóan tegyen nyilatkozatot arról, tagjai milyen kapcsolatban állnak a Pannonplast tulajdonrészének megvásárlása óta közismertté vált Brittonnal és cégeivel. Az ellenzéki politikus hangsúlyozva, hogy Jegesy András, Lamperth Mónika férje irodát bérelt, Puch László, az MSZP pénztárnoka luxusautót kapott a Brittontól, Kovács László MSZP-elnöktől azt kérdezte: pártjában volt-e más képviselőnek is közvetlen kapcsolata az offshore céggel.

Mudura plazája

Mint arról az Index is beszámolt, az egyik gazdasági hetilap szerint vezető kormányzati politikus és Kulcsár Attila kapcsolatáról is beszélt a K&H Bank belső vizsgálata során a bróker titkárnője. Az Index információi szerint a jegyzőkönyvben a kormányfő barátja, Alexandru Mudura nevével fémjelzett nagyváradi beruházással hozzák összefüggésbe a "nagypolitika" vezető személyiségével. A titkárnő által következetesen Oázis Plazaként emlegetett Lotus Plaza kivitelező cége a Britton és Mudura közös tulajdonában van, a magyar állam pedig 2,5 milliárd forintos hitelt adott a projekt megvalósítására. Medgyessy Péter egyébként személyesen is megtekintette az Erdélyben készülő bevásárlóközpontot. Úgy tudjuk, hogy a jegyzőkönyvben az is szerepel, hogy Kulcsár Attila is közreműködött az ügylet megvalósításában.

A plazát Medgyessy is megnézte Mudurával
A Mudura-család akkor került a figyelem középpontjába, amikor Medgyessy Péter kormányfő tavaly júliusi romániai látogatásakor két éjszakát is a Mudura Sándornál töltött, illetve meglátogatta a legnagyobb részben az üzletember beruházásában épülő nagyváradi Lotus Plaza bevásárlóközpontot. A Lotus Plaza megépítéséhez a találkozó után pár héttel a magyar állam külföldi hitelezéssel foglalkozó pénzintézete, az Eximbank nyújtott közel 10,6 millió dolláros (több mint két és fél milliárd forintos) hitelt. A hitelt az a Magyar Exporthitel-biztosító Rt. garantálja, amelynek vezetőségét a kormány később összevonta az Eximbank vezérkarával. A hitelt a beruházó cégcsoport, a Britton révén kapta a plázát működtető Lotus Market Rt., amit Mudura nemrégiben az RTL Klubnak adott interjújában el is ismert kiemelve, hogy a magyar finanszírozás elintézésében Kerék Csaba, a Britton vezetője nyújtott neki segítséget. Kerék egyébként már júliusban elismerte, hogy Kulcsár Attila a Lotus Marketet felépítő romániai cég felügyelőbizottsági tagja volt egészen 2003 elejéig.

A cégadatok szerint jelenleg is a Britton-csoport a bevásárló-központot működtető Rt 50%-os tulajdonosa. (Tavaly decemberben bejelentették, hogy további tárgyalások kezdődtek több romániai pláza-építés támogatásáról. A lehetséges helyszínek között Kolozsvárt, Bukarestet, Temesvárt, Brassót említették.)