Kedden döntenek a brókerbizottságról

2003.09.15. 15:47
Nem támogatta a parlament kormánypárti többsége, hogy a parlament eltérve a házszabálytól még a hétfői ülésén tűzze napirendjére a bróker-botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottságának létrehozásáról szóló vitát. A kormánypártok változtatnának a testület nevén, mert szerintük az 54 szavas elnevezés prejudikál. Döntés kedden este.
A házszabálytól nem tér el a parlament, a brókerbotrányt vizsgáló bizottság felállításáról szóló vita így nem hétfőn, hanem csak kedden lesz. A házszabálytól való eltérés elutasításáról a voksolás előtt a szocialisták nevében felszólaló Göndör István úgy érvelt, hogy június óta lehetőség lett volna a parlament költségvetési bizottságának vizsgáló albizottságában a Pannonplast részvények felvásárlását, illetve a brókerbotrány egyéb fejleményeit vizsgálni, erre azonban nem látott okot a testület MDF-es elnöke. Az MSZP helyettes frakcióvezetője kifogásolta azt is, hogy a Fidesz által javasolt bizottságnév eleve prejudikál, hisz Medgyessy Péter, illetve a kormánypártok felelősségét firtatja.

Font Sándor (MDF) mint a költségvetési bizottság ellenőrzési albizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy az általa vezetett testületben kormánypárti többség van. A képviselő ezzel azt igyekezett alátámasztani, hogy ez a bizottság nem alkalmas az ügy kivizsgálására.

A Fidesz névjaslata
"A Pénzügyi Szervezetek állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakcióban betöltött szerepének, a Medgyessy Péter által elnökölt Inter Európa Bank Rt-ben történt pénzmosásnak és az egész botránysorozattal kapcsolatos kormányzati és kormánypárti politikusok érintettségének kivizsgálására" hozzon létre bizottságot a parlament.

Áder János, fideszes frakcióvezető jelezte, hogy nyitottak arra, hogy a felállítandó testület kivizsgálja a nem kormánypárti politikusok esetleges felelősségét is. Áder felszólalásában igyekezett alátámasztani a kormánypártok felelősségét, utalva Medgyessy Péter bankelnökségére, egy előzetesben lévő volt szocialista politikusra, illetve az állam által a K&H Equitisnél elhelyezett 13 milliárd forintra.

A politikus egyebek mellett tényként szögezte le, hogy két szocialista polgármester és az MSZP pénztárnoka is elismerte kapcsolatát a Brittonnal és Kulcsár Attilával. Kuncze Gábor (SZDSZ) úgy vélekedett: a Fidesz megközelítését alapul véve, az ügyben bárki érintett lehet a PSZÁF elnökétől az előző kormányig. Kuncze és Göndör is hangoztatta, hogy a testület felállításást az előző ciklus gyakorlatától eltérően alapvetően támogatják.

Kuncze felvetette, nem sűl-e le a bőr az ellenzékiek képéről, amikor a vizsgálóbizpottságok ügyét szóba hozzák, amikor az Orbán-kormány idején azt sem hagyták, hogy napirendre vegyék a vizsgálótestületek felállítását.

Politikai okokból általános vitára alkalmas
Az Országgyűlés ügyrendi bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az úgynevezett Pannonplast-vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező, a Fidesz által módosított javaslatot., mely 54 szavazs elnevezést adna a testületnek. Csiha Judit, a testület MSZP-s elnöke az ülést követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csak az írásban benyújtott dokumentum állt rendelkezésükre, mert az előterjesztő négy fideszes képviselő nem vett részt az ülésen. A testület elnöke elmondta: az ellenzéki frakciók képviselői minden tekintetben alkalmasnak találták a benyújtott javaslatot.

A kormánypárti képviselők politikai okból támogatták a bizottság felállítását. Szavai szerint megfontolásuk az volt, hogy minden vizsgálóbizottságot fel kell állítani, ezt is, szemben az előző ciklussal, amikor az akkori ellenzék által javasolt testületek felállítását még napirendre sem vették.

Vita csak arról folyt, hogy a kormánypárti képviselők szerint az előző ciklusban, a Salamon László (Fidesz) vezette ügyrendi bizottság által kialakított házszabályt értelmező állásfoglalás szellemében el kellett volna utasítani az általános vitára alkalmasságot. Vidoven Árpád (Fidesz) szerint sem a házszabállyal, sem a korábbi állásfoglalással nem ütközik ez a javaslat.