Mi volt egymillió a kakaóbiztos gépen?
Az ügyészséghez is fordulhatna, de megvárja az Informatikai és Hírközlési Minisztérium válaszát Rogán Antal az óvodások számára kiírt számítógép-beszerzés ügyében. A fideszes képviselő szerint a 300 gép 300 milliós beszerzési árával kapcsolatos magyarázatok nem állják meg a helyüket.
Néhol ingyen adták
Volt-e értelme, vagy csupán szemfényvesztés volt az Informatikai és Hírközlési Minisztérium projektje? - tette fel a kérdést Rogán Antal fideszes képviselő. Rogán szerint ugyanis a Brunszvik Terézről elnevezett programot, amely 300 darab, óvodások által használható gép beszerzését irányozta elő, egyetlen szállító egy bizonyos termékére írták ki. Az IHM tervei szerint 2006-ig valamennyi magyarországi óvodát felszerelik informatikai
eszközökkel a program keretében, az idén rendelkezésre álló összegből hátrányos helyzetű települések intézményei kaphatnak számítógépeket. A minisztérium ugyan közbeszerzésnek nevezte az eljárást - mondta Rogán -, ám az egyes pályázati feltételek csupán a végső győztes gépére illettek. A képviselő, következetesen kerülve az IBM nevének említését, megjegyezte, hogy a cég a világ számos országában rendszeresen ajándékoz ebből a típusból óvodáknak.
Duplájába került
A 300 millió forintos beszerzésből végül egymilliós áron vásárolt gépeket az IHM, ami Rogán szerint legalább a duplája a szakértők által reálisként becsült árnak. A fideszes politikus szerint a miniszter, Kovács Kálmán eddig nem tudta megmagyarázni, miért volt ilyen drága a gyermek-számítógép. Az ellenzéki politikus vélekedése szerint a tárca eddigi érvei inkább az árcsökkentést indokolták volna. Példaként említette, hogy az üzembehelyezés és a garancia már alapfeltétel minden pályázaton, a különleges kiképzésű monitor és a "kakaóbiztos" klaviatúra pedig Rogán szerint szintén nem kielégítő válasz a kérdésekre, ezért további magyarázatokat vár az IHM-től, jóllehet az ügy "felveti a lehetőséget, hogy akár az ügyészséghez forduljon" a pályázat kivizsgálása érdekében.
Egybevág Brunszvik Terézzel
A minisztérium közleményében leszögezi, hogy a szállítás és az üzembehelyezés mellett az óvónők oktatása is része volt a pályázaton elnyerhető adománynak. "Ez a program tökéletesen egybevág Brunszvik Teréz nagyszerű kezdeményezésének szellemével, ami a maga korában azt a felismerést tükrözte, hogy a világgal való megismerkedés a kisgyermekkorban kezdődik, s csonka az a nevelés, amely nem vesz tudomást a világ változásairól" - áll a közleményben.
Az IHM hangsúlyozza: a Brunszvik Teréz program egyik fő célja az, hogy az ország társadalmi és gazdasági szempontból
fejletlenebb régióiban működő óvodák is hozzájuthassanak korszerű számítástechnikai eszközökhöz. A program keretében a minisztérium szakértői magyar pszichológusok és számítógépes grafikai tervezők bevonásával létrehoztak egy teljes egészében magyar fejlesztésű szoftvert is, amit valamennyi óvoda számára hozzáférhetővé tettek. A minisztérium kiemeli, hogy a Brunszvik Teréz program az idén tovább folytatódik.
