Jácint
15 °C
31 °C

A főváros tenné rendbe a reptéri taxibizniszt

2005.02.18. 15:17
Átvenné a főváros a repülőtéri taxiállomást a Budapest Airport Rt-től, a ferihegyi társaságot ugyanis versenyhivatali szankciók fenyegetik az ügyben, tudta meg az InfoRádió. Versenyfutás folyik a nemrég meghirdetett reptéri minibusz-szolgáltatásért is: az üzemeltetés után érdeklődik többek között a Volánbusz és a Széles Gábor nevével fémjelzett VT Transmann is.

Az InfoRádió értesülései szerint tárgyalások kezdődtek a Budapest Airport Rt és a Fővárosi Önkormányzat között a reptéri taxiállomások átadásáról. A ferihegyi társaság azért szabadulna meg a korábban nagy vitákat kavaró reptéri taxiktól, mert december 31-én járt le az a versenyhivatal által kijelölt határidő, amíg rendezni kellett volna a kérdést. A drosztokhoz tartozó pufferparkolók létrehozásához és megfelelő szintű üzemeltetéshez szükséges többi beruházás azonban túl drága a ferihegyi cégnek.

Rusznák Imre, a Fővárosi Önkormányzat kereskedelmi bizottságának elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy amíg a tárgyalások folynak az ügyben, addig nem nyilatkozik. A Budapest Airport sem válaszolt az ügyben feltett kérdésekre.

A főváros a belvárosban sem tud rendet tenni

A jelenlegi rendszer szerint az Airport taxi és a Tourist taxi kivételezett helyzetben van a reptéri drosztokon. A többi taxiscég is bemehet a terminálhoz, ám csak telefonos rendelésre. Ezért látni a reptérhez vezető út melletti mezőkön általában több tucatnyi várakozó taxit. A versenyhivatal szerint ez a helyzet nem elfogadható.

A megkérdezett taxiscégek vezetői szerint a főváros belépésével sem változna a helyzet, mert a hatóság a belvárosi drosztokon sem tud rendet tartani. Ráadásul az A és a B terminál érkezési oldala közül az utóbbi a vecsési önkormányzathoz tartozik, ahol nem hatályos sem a drosztrendelet, sem a hatósági taxiár.

Veres István, a Citadella-terasz kapcsán ismertté vált vállalkozó, a Tourist taxi korábbi tulajdonosa, jelenleg tanácsadója az InfoRádiónak elmondta, hogy a főváros nem terjeszkedhet Pest megyei területekre, ezért más megoldást kell keresni.

Minibusz-szolgáltatást is pályáztatnak

A taxikérdés rendezését bonyolítja, hogy a Budapest Airport nemrég pályázatot írt ki a minibusz-szolgáltatás üzemeltetésére. Értesülések szerint a 200 millió forintos bankgaranciát, és egy hozzávetőleg 50 darabos új járműparkot kívánó üzlet után érdeklődik többek között a Volánbusz vagy a Széles Gábor nagyvállalkozó nevével fémjelzett VT Transmann is.

Csakhogy egyelőre nem tisztázott, hogy a minibusz-szolgáltatás mennyire számít személyfuvarozásnak, azaz taxiszolgáltatásnak, és a jövőben hogy érinti a szektort például a főváros által bevezetendő fix hatósági tarifa, vagy akár éppen a drosztrendelet.