Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Koalíciós egyetértés a főváros költsgévetéséről

2005.02.23. 13:39
A tavalyi, már a közgyűlésen kibontakozó koalíciós vita helyett a 2005-ös költségvetést nagy egyetértésben ismertette Demszky Gábor, illetve a fővárosi MSZP és SZDSZ frakcióvezetői. Az ellenzék egyelőre nem ismeri a terveket, miszerint például májusra 500 alá szorítják a kátyúk számát.

A tavalyhoz képest tizenhárom százalékkal több pénzből, 400 milliárd forintból gazdálkodhat Budapest 2005-ben, az összegből minden fővárosi polgárra 220 ezer forint jut, legalábbis a főváros vezetése által kidolgozott költségvetési törvényjavaslat szerint, amiről csütörtökön szavaz a Fővárosi Közgyűlés. A javaslatot várhatóan megszavazza az SZDSZ-MSZP koalíció.

220 ezer fejenként

Tavaly ugyan első olvasatban a szocialista frakció visszadobta a városvezetés által készített tervezetet, idén azonban már jó előre beharangozott koalíciós egyetértésben ismertette szerdán Demszky Gábor főpolgármester Gy. Németh Erzsébet (MSZP) és Bőhm András (SZDSZ) frakcióvezetők társaságában a 2005-ös év kiadásairól szóló javaslatot.

Egy budapesti polgárra a polgármester közlése szerint a fővárosi büdzséből 220 ezer forint jut, ami annak ismeretében tűnik kevésnek, hogy közlése szerint az állami büdzsé tízezer milliárdjának harmadát Budapest fizeti be.

Demszky ugyanakkor nem elégedetlen, mint mondta, ez a tendencia megfordulni látszik, idén 4,2 milliárddal jut több a fővárosra a központi költségvetésből, mint tavaly. Felújításra a pénz 44 százaléka, a működési költségek (iskolák, kórházak stb.) 55 százalékát viszik el a büdzsének.

Ötszáznál kevesebb kátyút ígérnek

A tömegközlekedés fejlesztésére 50 milliárd forintot költ a városvezetés, a 2-es és 4-es metró beruházásain túl 12 milliárddal segíti közvetlenül a BKV-t. Az összeget villamosvágány-építésre (Fehér út), állomásépítésre (14, 42, 47-es villamosok) fordítják, vásárolnak 6 új trolit, 3,5 milliárd a BKV járműparkjának felújítására jut. Ezen túl 11,9 milliárd normatív támogatást is kap a BKV.

Közbiztonságra, bűnmegelőzésre összesen 1,7 milliárdot, Az utak, hidak felújítására 6,5 milliárd (évközben ezt még plusz egymilliárddal megtoldják) forintot költ idén a Főváros. Az útjavításra 1,1 milliárd forinttal és több útépítő csapat bevonásával készülnek, Ennek során május végétől mintegy 48 kilométer főutat teljesen felújítanak. Május végére 500 alá szorítják a javításra váró kátyúk számát

A Podmaniczky Programban szereplő két nagyberuházás, az Aquincumi híd és 5-ös metró előkészítése idén 830 millió forintba kerül, közölte Demszky Gábor.

Nagy egyetértésben

Gy. Németh Erzsébet frakcióvezetője kifejezte azt a reményét, hogy jövőre is hasonló módon meg tudnak majd egyezni a költségvetésről a szabad demokratákkal.

Bőhm András pedig felhívta a figyelmet arra, hogy nem teljesültek azok a korábbi "rémhírkeltő" kijelentések, miszerint idén a koalíciós alkukkal szétverik a költségvetést.

Aki kimaradt

Ugyan az Index kiváncsi volt az ellenzék véleményére a költségvetés tervezetét illetően, de Hutilay Gyula (Fidesz-MKDSZ) képviselő, a pénzügyi bizottság tagjának elmondása szerint nem hogy ő, de maga a bizottság sem ismeri még a tervezetet, így egyelőre nem tud érdemben nyilatkozni. A bizottság szerdai ülése után csütörtökön rendkívüli tanácskozást tart, mondta el a képviselő.