Demszky sokallja Antal Attila 60 milliós végkielégítését

2008.03.31. 15:32
Sokallja Budapest vezetése a BKV 3 milliárd forintos járatritkítási terveit és Antal Attila lemondott BKV-vezérigazgató 60 millió forintos végkielégítési igényét, derült ki a hétfői fővárosi kabinetülésen, számolt be az Inforádió. Jövő hétfőn lehet sztrájk.

Nem fogadta el Antal Attila lemondott BKV vezér 60 millió forintos végkielégítési igényét a főváros vezetése, értesült az Inforádió.

Az ügyben több jogi szakvélemény készül, és ezek alapján döntenek majd az ügyben, mondta Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója a hétfői kabinetülés után.

Egyelőre úgy tűnik, lesz BKV-sztrájk jövő hétfőn

Egyelőre nem közeledett a szakszervezetek (Cinasz, VTDSZSZ) és a BKV álláspontja a jövő hétfőre kilátásba helyezett sztrájkról. Az egyeztetések kedden reggel kilenckor folytatódnak. A szakszervezetek április 7-én üzemkezdettől 13 óráig szüntetnék be a munkát. A szakszervezetek nehezményezik, hogy a BKV nem ismertette velük a fővárosi kabinet elé tárt, 3 milliárd forintos megtakarítást célzó javaslatcsomagot a járatritkításokról. Szerintük a cégnek azonban mindenekelőtt konkrét finanszírozási tervet kellene készítenie, hogy a jelenleg 80 milliárd forintos hiány ne nőjön tovább. Amíg ez meg nem történik, a munkavállalók nem érzik biztonságban az állásukat, a tehát fenntartja a sztrájk lehetőségét.

A tavalyi 12 millió forintos prémiumát viszont felveheti Antal Attila, amely többek között a közlekedési cég hiányának lefaragásáért jár neki. A főváros addig nem ír ki pályázatot a posztra, amíg a végkielégítés mértéke nem tisztázott, és az igazgató állományban van.

Demszky Gábor az Indexnek a Parlamentben elmondta, nem fogadta el Somlyódi Csaba (MSZP) előterjesztését sem a 60, sem a 35 milliós végkielégítésről. Somlyódi, aki a BKV tulajdonosi jogait gyakorló gazdasági bizottság elnöke, vasárnap ismertette az MTI-vel, az általa megkérdezett szakértők szerint Antal 100 millió forintra sikerrel perelné be a fővárosi önkormányzatot, ezért a 60 milliós ajánlatot el kell fogadni. Demszky szerint olyan megoldást kell találni, amit a közvélemény is el tud fogadni.

Kétmilliárdos járatritkítás?

Nem fogadta el a BKV 3 milliárd forintos megtakarítást eredményező járatritkítási tervét sem a fővárosi kabinet. A közlekedési cég menedzsmentjének péntekre egy új, ezúttal már csak 2 milliárd forintos járatcsökkentési javaslat-csomagot kell kidolgoznia.

A BKV idei, mintegy hatmilliárd forintos hiányának másik, mintegy 4 milliárd forintos részét az állam támogatásával szeretné a főváros finanszírozni.

A BKV üzleti terve 2008-ban hatmilliárdos hiánnyal számol. A hiányt a fővárosi önkormányzat nem tudja finanszírozni, a cég fővárosi vélemények szerint már hitelt sem vehet fel. Idén a BKV 30 milliárd forintos támogatást kap az állami költségvetésből, amelyet a kormány nem szándékozott növelni.

A főváros vezetése a hatmilliárdos finanszírozási hiány leküzdésére egy járatritkítási csomagot dolgoztatott ki a BKV-val, ám a több mint 40 buszjáratot eltörlő csomagot hevesen elutasították mind a kerületek, mind a szakszervezetek, mind a civil szervezetek.

A kabinetülésen Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, hogy a fővárosi koalíció az országos válságtól függetlenül stabil marad. Demszky szerint "kisebbségben is lehet kormányozni", ahogy azt az SZDSZ 1990 és 1994 között tette.