Árpád
-1 °C
9 °C

A főváros szerint soha ilyen kevés kátyú nem volt

2005.05.31. 15:08
Május 31-éhez képest néhány napos késéssel próbálják teljesíteni a fővárosi kátyúk felszámolására meghirdetett projektet, azaz a hétvégén már csak 200 komolyabb úthibával találkozhatnak a közlekedők a budapesti ezer kilométeres úthálózaton, jelentette ki Vajda Pál főpolgármester-helyettes. Hogy pontosan mitől kátyú egy kátyú, nem lehet meghatározni.

Háromszáz alá csökken a kátyúk száma Budapesten a főváros által ellenőrzött ezer kilométeres úthálózaton kedd estére, a korábban beígért, kétszáznál is kevesebb kátyút hétvégére ígéri a főváros, mondta el az Indexnek Vajda Pál.

"Hihetetlenül büszke vagyok a vállalásunkra és a teljesítményünkre, ugyanis 500 alá sosem sikerült szorítani a budapesti kátyúk számát" - nyilatkozta az Indenxek a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki a néhány napos késést (eredetileg kedd, azaz május 31-e volt a határidő) az esős napokkal, és a hétvégi rekkenő hősséggel magyarázta.

Vajda Pál elmondta, az általa bejelentett projekt azért lehetett sikeres, "mert most van pénz", idén 1,6 milliárd forint áll rendelkezésükre, ami a kassza kiürülése esetén fővárosi pénzek átcsoportosítással tovább lehet növelni, szemben azzal a mindössze félmilliárd forinttal, amiből tavaly próbálták betömködni a kátyúkat. Idén egy, tavaly a főváros és a kormány között kötött megállapodás szerint minden egyes önkormányzati forinthoz plusz egy forintot ad az állam.

Az ígérethez teljesítéséhez szükséges maradék száz kátyú ledolgozása azért tart ennyi ideig, mert naponta 300-350 kátyú keletkezik, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. és a projektbe alvállalkozóként bevont cégek napi kapacitása 600 kátyú betömése.

Per definitionem

"Több szakmai csapat véleményét is kikértem, az egyik szerint például a kátyú egy négyzetméteres kiterjedésű, és 6 centi mély. A másik pedig úgy határozta meg, hogy mennyi anyag kell a betöméshez" - magyarázta Vajda, miért nem tud pontos definíciót adni a kátyúra. Mint mondta, szerinte a kátyú az, ami zavart okoz a forgalomban. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy kátyúzást végző munkások végigmennek egy útszakaszon, és eltüntetik a nagyobb úthibákat, mondta el Vajda.

A főpolgármester-helyettes szerint az elért eredményeket a budapesti autósok is tapasztalni fogják, annak ellenére, hogy "sokan mondják" az ellenkezőjét.

Vajda elmondta azt is, kátyúzással csak legfeljebb tűrhetővé lehet tenni az utak állapotát, ezért a főváros idén több pénzből, több útszakasz teljes felújítására készül. A tavalyi 3 százalék helyett, idén 8 százalékát újítják fel a pesti utaknak, amely összesen 82 kilométert jelent. A főváros ebből 50-et, a kerületek 32 kilométert vállaltak magukra, az útfelújítás június 6-án kezdődik és néhol októberig fog tartani.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.