Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Visszakaphatja régi pompáját a Margit-híd

2005.06.09. 16:11
Bár indokolt volna, egyelőre nem kezdeményezték az örökségvédelmi hivatalnál a Margit-híd műemlékké nyilvánítását. A lerobbant híd 19. századi, díszes állapotának visszaállítását így ugyanis a 2007-re, 2008-ra tervezett felújítás alatt meg lehetne oldani. A főpolgármester-helyettes szerint nem pontonhídon vezetik majd el a forgalmat a felújítás alatt.

Kizárja annak lehetőségét Vajda Pál, hogy pontonhídra terelnék a Dunán átkelő forgalmat a Margit-híd 2007-re, 2008-ra tervezett felújítása idején. A közlekedésért felelős főpolgármester-helyettes elképzelhetően tartja ugyanakkor, hogy a felújítás után az eredeti, 19. századi Margit-hídat vegye birtokba a város, bár úgy tűnik, az ötlettel a Városháza nem foglalkozik komolyan.


Zichy Mihály: Hídavatás
A Népszabadság csütörtöki számában arról írt, felmerülhet, hogy a felújítás alatt az autóforgalmat egy dunai pontonhídon át vezetnék el. Erre Vajda szerint a hajóforgalom miatt egyszerűen nincs lehetőség.

Inkább többet fizetnek

Vajda Pál úgy véli, egyelőre nem lehet megjósolni, hogy mikor kezdődhet az elöregedett, állandó karbantartásra szoruló híd felújítása, a kérdésre egy júliusi pályázatkiírás adhatja meg a választ, amely azt mérlegeli, miként lehet úgy átszervezni a budapesti járműforgalmat, hogy a város ne bénuljon a felújítás hónapjai alatt.

"Ugyanez volt a Petőfi-híd felújításánál is. Meg kellett várni, amíg a Lágymányosi-híd elkészül" - magyarázta Vajda, miért nem tudni a kezdés időpontját. Azt ugyanis a politikus valószínűsítette, hogy az M0-ás körgyűrű északi hídjának meg kell épülnie (ami a jelenleg is tendereztető Nemzeti Autópálya Rt. szerint 2007 végére lehet meg) a tehermentesítés miatt (az Árpád-híd a napi százezer áthaladó járművel a maximumom üzemel), de a pontos választ a pályázat győztese adja majd meg.

A városvezetés ezért úgy döntött, inkább viseli az elöregedett Margit-híd állandó vizsgálatának és karbantartásának magasabb költségeit, amelyek a híd ciklusidejének tavalyelőtti lejárta után jelentősen növekedtek. Ez az állapot 2007-ig, 2008-ig tartható fent.

Műemlék lehetne

Indokolt volna, eddig azonban nem érkezett kezdeményezés a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz (KÖH) a Margit-híd műemlékké nyilvánítására. Az 1876-ban, a kései 19. század stílusában épült híd ma már halvány másolata az eredetinek. Ha a híd megkapná a műemléki státuszt, a felújításkor kötelezővé lehetne tenni, hogy visszakerüljenek az eltűnt szobrok, kandeláberek és egyéb díszítések, mondta el az Indexnek Győr Attila, a KÖH védési osztályának vezetője.

A kezdeményezés után, ami érkezhet magánszemélytől is, a KÖH levéltári dokumentációk alapján meghatározná, hogy milyen átalakítások szükségesek a híd eredeti állapotának visszaállításához, a végső szót egy kulturális minisztériumi rendelet mondaná ki az ügyben.

Ha máshonnan nem is, a középiskolai irodalomkönyvekben sokan láthatták, hogyan nézett ki a 19. században a Margit-híd. Arany János Hídavatás című balladájához Zichy Mihály készített illusztrációt, amin a lezuhanó kísértetek között is jól látszanak azok a díszítőelemek, amiknek ma már nyoma sincs a hídon.

Nem lenne sokkal drágább

Bár a hídról már tervezésekor tudni lehetett, hogy a kor divatjához képest visszafogott stíljéhez mérten inkább az ipar javát fogja szolgálni ellentétben a díszes Lánchíddal, azért a francia Batignolles tervezőiroda gondolt a külcsínre is: pillérdíszek, szobrok, kandeláberek és kovácsoltvas korlát került rá.

A II. világháborúban felrobbantott, majd szerkezetileg ugyanabban a formában újjáépült hídról azonban már lemaradtak a díszek, az utolsó 1978-as felújítás pedig tovább szürkítette az építményt, mondta el az Indexnek Búza Péter várostörténész, a Duna-hidak könyv szerzője.

A híd felújítása Vajda szerint hatmilliárd forintba kerül majd, de mivel ez hangsúlyozottan az ő becslése, plusz-mínusz húszszázalékos eltérést elképzelhetőnek. A főpolgármester-helyettes arra a kérdésre, hogy egy esetleges műemléki helyreállítás mennyiben terhelné a költségeket, azt válaszolta, nem jelentene különösebben nagyobb kiadást.