Miklós
-7 °C
2 °C

Vakon bízni a BKV-ban

2005.06.29. 11:05
Vajon gondol-e a tömegközlekedési vállalat a vakokkal és gyengénlátókkal? Azt állítják, igen, de nem mondanak igazat. A 2-es metró felújításának első köréből kimaradtak a milliárdos összegbe kerülő liftek, de a vakvezető csíkok, a kontrasztos színezés és a nagybetűs feliratok, amik tényleg aprópénzt, és némi odafigyelést igényelnek, sincsenek sehol. Bekötött szemmel, fehér bottal próbáltunk nem beesni a vágányok közé.

Nem szereltek fel üléseket a peronra, és kimaradt a kismamáknak, mozgáskorlátozottaknak nélkülözhetetlen lift a 2-es metró tavaly augusztus végére felújított két állomásából. A BKV akkor azt ígérte, a székek ősszel meglesznek, a liftek viszont csak 2007-re készülnek el az egész vonalon, a 2002-es tervezéskor ugyanis megfeledkeztek róluk.

Néhány apróság
Elindultam a vágányok felé...
Klikk a képre!
Vakvezető csík: ragasztott vagy a padlóba mart típusú, egyik sem kerül horribilis, százmilliós összegbe; ügyelni kell a megfelelő szélességre, ne legyen túl vékony vagy túl vastag.
Éles kontrasztok: a lépcsők élei legyenek más színűek, illetve minden egyéb szintkülönbség.
A falból kiálló tárgyak veszélyesek, a csíkoknak kell elvezetniük a látásában korlátozottat.
Matt, nem fénylő padló, amely a tükröződő csillogóval ellentétben nem nehezíti meg a rosszabbul látóknak a mélységérzékelést.
Ki kellene kérni a vakok, gyengénlátók véleményét még a tervezés előtt.
Nagy, jól látható betűkkel kiírt információk (rossz példa: az esti metrószerelvények apró betűs menetrendje a peronok fölött).

Úgy látszik azonban, a vakokra és a gyengénlátókra sem gondol a BKV: nincs olyan földalatti vasútvonal ma Budapesten, ahol a lifthez képest nagyságrenddel olcsóbb vakvezető sávok lennének kialakítva.

Teiresziász az útban

Ezt persze még foghatjuk a szocializmusra, azt azonban már nehéz volna elmagyarázni, miért hiányoznak a költségvetésben apróságnak számító, de a vakoknak és a gyengénlátóknak biztonságosabb és emberibb közlekedést nyújtó szolgáltatások a 2-es metró felújítási terveiből. Az ember azt gondolná, ha felújítanak valamit 2005 és 2007 között, akkor nem a 70-es évek hozzáállásával teszik.

Pedig a tavaly átadott Kossuth téri metróállomáson a görög mitológia vak jósa, Teiresziász szobra ül egy vakvezető kutyával - a vakok legnagyobb bosszúságára, hiszen egy újabb, váratlan akadályt jelent.

Hogy mennyire nehéz ezeknek az embereknek metrózni, saját bőrömön próbáltam ki. Fehér bottal, bekötött szemmel lebotorkáltam az Arany János utcai metróállomásra. A vágányok közé vetődést elkerülendő magammal hívtam egy vakok betanításával foglalkozó trénert is.

(Praktikus okokból mentünk a 3-as metró egyik állomására, ami tesztünk szempontjából semmiben nem különbözik a 2-es vonal felújított megállóitól. Kísérőm nem vállalta sem arccal, sem névvel a kísérgetést, ezért a képeken a sok pixel.)

Elmos a fekete tömeg

Arra számítottam, hogy bár nem fogok látni semmit, kisujjamban a metróállomás térképével nem fogok pánikba esni. Aztán kitódult a metróból az első embertömeg, és tapasztalhattam, hogy ilyenkor jobb, ha a vak ember ledermed, a lábakba beakadó botot előnyösebb nem lóbálni, és várni, amíg átömlik rajta a nép.

Az is meglehetősen zavaró volt, hogy mivel nem láttam semmit, a hangokra kellett figyelmem nagy részét fordítanom, kísérőm szóbeli instrukcióira többször rá kellett kérdeznem, könnyen elvonta a figyelmem többi, értelmezendő zaj.

Belépve az állomásra először a mozgólépcsőt kellett megtalálnom: ez a régi típusúaknál nem is nehéz, a sötétben amúgy is csak a dübörgésük kivehető, azt kitalálni azonban, hogy melyik irányba megy, annál nehezebb, hiszen naponta többször váltogatják irányukat.

Vakvezető csík nem lévén, elindulok egy irányba, remélve, hogy beleakadok a lépcsőhöz vezető korlátba. Miután botom végre megtalálta a vasat, kitapogatom a lépcsőt is, amely szerencsémre lefelé jár, különben elsodort volna egy újabb utasáradat.

Bár vakon ez nem érdekes, felhívnám a figyelmet, hogy a mozgólépcsők éleinek színe nem üt el a lépcsőtől, így a gyengén látóknak - ugyanúgy, mint most nekem - a cipőjük orrával kell megtalálniuk, hogy valóban egy lépcsőfokon állnak-e. Ez sem milliárdos tétel: a mozgólépcsőgyár ugyanannyiért szállítja le a sárgára festett élű lépcsőt, mint monokróm társát.

Közben leértem az állomásra, ahol két feladatom volt: szálljak föl a metróra, majd szálljak ki belőle, és jussak vissza a felszínre.

Egymás lábain tapodva

Az állomás képzeletemben élő képe a sötétség hatására időközben teljesen megváltozott: szélesebbnek és rövidebbnek hittem, és a legváratlanabb helyeken tűntek elő a tereptárgyak. Korábban nem tapasztalt akadállyá változott a hirdetőtábla, a szemetes, az oszlop és a padok, amiket mind le kellett tapogatnom, hogy továbbjussak.


A hülyére vett Teiresziász
Klikk a képre!
Érzékletesebben: a vak nem azért botorkál a fal mellett, és akasztja be a cipőfűzőnkbe a botja végét, mert hülye, hanem mert nincs más, amit követhetne, mint a fal és egyéb tereptárgyak. Ezért én is átevickéltem néhány, a falra szerelt padon ülő emberen, a legtöbbjük meg se moccant, cserébe odasóztam a sípcsontjukra.

Persze a többi utas lelkiismeretfurdalás nélkül ignorálhatott volna, ha van egy vakvezető csík, amely kikerüli a padot, és nem kell átesnem senkinek a lábán. De nincs, és így körülbelül olyan közlekedni a metróban, mint kötélpályán kötél nélkül.

Vetődés a semmibe

Amikor már a peronon voltam, botommal éreztem, hol van a gumiborítású biztonsági sáv. Innentől már csak egy a probléma: nehéz beletalálni a metróajtóba, amit könnyen össze lehet téveszteni - erre példa is volt - a két metrókocsi közötti réssel. Nagy lépés a semmibe. De ha három csík a szerelvény elejénél, közepénél és végénél rávezetne a megfelelő ajtóra, ilyen probléma fel sem merülne.

Kísérőm a kísérlet végén elmondta, a vakok három hónapos kurzuson tanulják meg a városi közlekedést, de ez csak azokra az útvonalakra terjed ki, amin egyébként is járnak. Ha valamelyikük például állást változtat, akkor újra be kell tanítani neki, hogyan juthat el A-ból B-be, mert persze mondani sem kell: a felszíni közlekedés sem vakbarát.

(Csak egy példa: a babakocsiknak lesüllyesztett járdasarok egy vak számára kivehetetlen, csak azok a megoldások jók, ahol a süllyesztett járdacsücsök más anyagból, például kövekből van kirakva.)

A vakok és a BKV esztétikai érzéke

Különösen veszélyes tárgynak számít, és ilyen a metróállomásokon is akad, amelyik nem a földből nő ki, hanem a falból ugrik elő (ATM-automata, telefonfülke, jegyautomata). Ebben az esetben ugyanis a földön pásztázó bot nem érzékeli a tárgyat, ezért a vak vagy aliglátó ember saját testén tapasztalja, minek ment neki. Ugyanígy veszélyes, ha egy lépcső hátoldala nincs letakarva, az akadály itt is fejmagasságban jelentkezik először. Lehet számolgatni, állomásonként hány ilyen tereptárgy van.

Miután szerencsésen megmenekültem, felhívtam a BKV metrófelújítási felelősét, Molnár Gábort, aki elmondta, hogy az akadálymentesítéssel 2007-re lesznek kész, ekkor lesznek liftek a 2-es metró egész vonalán, becslések szerint 1,5-2,5 milliárd forintból (a pályáztatás már folyik).

A vakvezető csíkkal is ez a helyzet, hiába az olcsó megoldás, a másfél hónap múlva elkészülő Astoria, Keleti pályaudvari és Batthyány téri metróállomások semmivel sem lesznek akadálymentesebbek, mint régi társaik a 2-es és a 3-as vonalon.

Vagyis újabb 3 évet kell várniuk a vakoknak, eddig tart ugyanis, amíg a BKV kitalálja, hogyan legyen "esztétikus és egységes" a csíkozás, már amennyire ennek az állításnak a vakok esetében van valami értelme.

Nem kérték a véleményüket

Bár Molnár Gábor nekem azt állította, hogy egyeztettek a vakokkal a felújítási tervekről, erről sem a Vakok Intézetében, sem a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél (MVGYOSZ) nem hallottak.

Pedig az MVGYOSZ főtitkára, a maga is vak Erhardtné Molnár Katalin is szükségesnek tartja, hogy vakvezető csíkok, rossz szemmel is látható feliratok, illetve kontrasztos lépcsőélek legyenek a metróban, ha a 45 ezer gyengénlátó (közülük ötezer teljesen vak) esetleg utazni szeretne a fővárosban. Legtöbbjüket ugyanis a nehézkes, idegörlő közlekedés tartja otthon.

És végül egy kis önfény: az Index vakbarát verziója a mobilon internetezők után a vakokét, nevezetesen Molnár Katalin tetszését is elnyerte.