Árpád
-1 °C
9 °C

Fekvőrendőr tábla nélkül

2004.10.09. 18:35
Láthatatlan, fölösleges, még alacsony sebesség mellett is veszélyt jelent az autóra, panaszkodnak a fővárosi autótulajdonosok az évek óta gyors ütemben szaporodó fekvőrendőrökre. Az önkormányzat szerint a forgalomcsillapító küszöbök nem a forgalom megállítását szolgálják, hanem csak figyelmeztető célt szolgálank. Arról, hogy a bukkanókat táblákkal kell-e jelezni, nincs egyetértés. Az Index letesztelte az alvázgyilkos és autóbarát kínálatot.
Egyre szaporodnak Budapest utcáiban a fekvőrendőrök, szaknyelven sebességcsillapító küszöbök. Lassan már nem lesz olyan kevésbé forgalmas utca, panaszkodnak az autósok, amit ne tarkítanának buckák, és az még a jobbik eset, ha tarkítanak, vagyis elütnek az aszfalt színétől, sok helyen ugyanis az utolsó pillanatban lehet őket észrevenni, mert még tábla sem figyelmeztet rájuk.

A szakértő szerint ugyanakkor rosszul érvelnek az autósok. A fekvőrendőröket nem azért találták ki, hogy megállítsák a forgalmat, vagyis nem fizikai akadályként funkcionálnak, hanem jelzésértékük van: a forgalomcsillapított övezetben a megengedett sebesség harminc km/h, lakóövezetben pedig húsz.

Ezt a sebességet pedig be kell tartani, és mint minden sebességkorlátozás esetében, itt sem a maximumhoz kell ragaszkodni. Így például nem harminccal kell nekirontani a buckáknak, mondta el az Indexnek Juhász Csaba, a XIII. kerületi önkormányzat közútkezelői csoportjának munkatársa.

A KRESZ szerint tábla kéne

Fekvőrendőrt a mi utcánkba is!
#alt#
Tekintse meg képeinket!
"Az nem úgy megy, hogy valaki forgalomcsillapító küszöböt akar az utcájába, és akkor az önkormányzat épít neki" - mondta el kérdésünkre Pálfi Imre, a XIV. kerületi önkormányzat illetékese. A forgalomcsillapító küszöböket ugyanis a fővárosi rendezési tervnek megfelelően kijelölt övezetekben lehet csak építeni, olyan utakon, ahol nincs tömegközlekedés vagy árufuvarozás. A fekvőrendőrök kiépítése az önkormányzat közútkezelőjének szerepköre.
A KRESZ-ben ugyanakkor szó sem esik arról, hogy lakó-pihenő, vagy forgalomcsillapított övezetben fekvőrendőrökre kell számítani. A közlekedési szabályzat az előbbi esetében azt írja elő, hogy a területen fokozott gyalogosforgalommal kell számolni, a megengedett sebesség húsz km/h és bárhol lehet parkolni; a forgalomcsillapított övezetben a KRESZ a megengedett sebességen kívül még azt írja elő, hogy az övezetben minden utca jobbkezes.

Márpedig az autósok legnagyobb bánata, hogy gyakran váratlanul éri őket a bucka, bukkanót, vagy egyenetlen úttestet jelzőt táblát pedig a legritkább esetben találni. Igaz, erre Juhász is, és az Index által megkérdezett önkormányzati illetések is csak annyit mondanak: a látási és útviszonyoknak megfelelően kell vezetni. Ez az érvelés pedig előjön akkor is, amikor egy pórul járt autós az önkormányzaton szeretné behajtani a gömbcsuklójában, szpojlerében keletkezett kárt.

Nincs általános szabvány

Azt azonban Juhász is elismeri, hogy nem minden fekvőrendőr felel meg az előírásoknak. Apropó, előírások. Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy minden kerületben más formájú, másfajta alapanyagból készült forgalomcsillapító küszöbbel találkozik az ember. Nincs ugyanis általános szabványa a fekvőrendőröknek, és magunk is csupán egy ENSZ-szabványt találtunk az interneten. Kérdésünkre Juhász azért kiigazít minket: bizonyos előírásoknak meg kell felelniük, például nem lehetnek magasabbak a járdaszintnél, vagyis 6-8 centiméternél.

Azt ugyanakkor több önkormányzatnál is elismerték, hogy az évekkel ezelőtt épült fekvőrendőrök legtöbbször valóban nem felelnek meg a mai elvárásoknak. Legtöbbjük magas, a felhajtó rámpa szöge hihetetlenül meredek. Ezekre a küszöbökre a KGST-piacra szánt gépkocsik még csak-csak felkecmeregnek, de az alacsonyabb építésű nyugati típusok bizony beverik a hasukat, és függetlenül a gyártó ideológiai hátterétől, a legtöbb autó nagyot nyekken még 5 kilométeres sebességnél is, ha nem féloldalasan próbálkozik sofőrje.

Ezeket a küszöböket az Index által megkérdezett önkormányzatok állítása szerint egyébként folyamatosan cserélik le, mi mégis inkább azt tapasztaltuk, máshol építenek újabbakat. Mindenesetre érdemes az önkormányzathoz fordulni, a problémás darabokat ugyanis igyekeznek lecserélni vagy kijavítani.

Körülnéztük a bukkanókon

Az Index riportere, aki egyébként nem egy megveszekedett autós, letesztelte egy, a testvérétől kölcsönkért Ford Fiestával a főbb fekvőrendőr-típusokat.

Gyakori megoldás a műanyagból készült, aszfaltra csavarozható küszöb, amely nem szélesebb harminc centiméternél, és bár meglehetősen olcsó (darabja nyolc-tízezer forint), élettartama nem több egy évnél, ugyanis vagy a száguldozni vágyó kisiparosok tüntetik el a keréknyom szélességében egy-egy elemét, vagy azok egyszerűen leszakadnak a csavarozásról az autók súlya alatt (sok esetben egy-egy kiálló csavar marad a kiszakadt szelvény után). Az utasokra kifejtett hatásuk egy agresszívabb csukláséhoz hasonlít, amitől a sofőr idegességében padlóig nyomja a gázt következő fekvőrendőrig.

Fejlettebb változata ennek a típusnak a macskakövekből kirakott fekvőrendőr, amelyet nehezebb ugyan elbontani, de fiziológiai hatása hasonló az előzőével, és szürke színe miatt észrevétlenebbül bújik meg az aszfalton, hogy aztán jókorát rúghasson az akár csak harminccal közeledő autó lengéscsillapítójába.

Idejétmúlt megoldás az aszfaltból kiöntött, kőlapokkal szegélyezett fajta. Az ilyen elsőgenerációs fekvőrendőrökkel általában lakótelepen találkozik az ember. A XIV. kerületben a türelmetlen riporter legnagyobb szerencséjére nem is kellett sokat várni az első csattanásra, amit egy kismamával és egy babával megrakott ötajtós Nissan hallatott, amint egy félbevágott macska gyorsaságával evickélt át egy lakóövezeti beléptető küszöbön.

A szerkesztőség kedvence

A legújabb fajta, piros viakolorral kirakott fekvőrendőrökkel már kevesebb a vesződség, igaz az enyhén emelkedő dombok helyett nem ritkán lehet találkozni méretes buckákkal is. Ilyenkor merül fel a gyanú, hátha a helyi vállalkozó emelt halmokat kevésbé megbízható üzlettársai fölé. A színes kő ugyan elüt az aszfalttól, legalábbis amíg új, egy év alatt viszont annyira beszürkül, hogy láthatlanná válik.

Szerkesztőségünk tetszését a csúcsmodell, a viakolorral kirakott, legalább két-három méter hosszúságú, "terebélyes és kövér" fekvőrendőr nyerte el, amiken "szépen puhán" lehet átgurulni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!