Mária
-6 °C
-2 °C

Demszky: Vége a hét szűk esztendőnek

2005.01.14. 15:24
Százmilliárdot költ az idén a fővárosi vezetés fejlesztésekre, ennek felét a BKV-ra fordítják. A költségeket az állam és az EU-s pályázatok fedezik. Demszky Gábor szerint az Orbán-kormány "városrombolása" után három év következetesség kellett ahhoz, hogy a város "végre magára találjon".

A főváros több mint százmilliárd forintot költ az idén fejlesztésekre, beruházásokra, ami azt jelenti, hogy Budapest tartósan dinamikus pályára áll, erről Demszky Gábor beszélt pénteki évnyitó tájékoztatóján.

Magára talál Budapest

Demszky Gábor helyettesével, Vajda Pállal (MSZP) részletesen beszámolt arról a több mint százmilliárd forintnak a felhasználásáról, amit idén a közműfejlesztésekkel együtt beruházásokra költenek, hogy Budapestet elmozdítsák a holtpontról, javítsák az emberek életminőségét.

Demszky Gábor hangsúlyozva, "hogy 2005-től vége a hét szűk esztendőnek", rámutatott, hogy az Orbán-kormány tudatos városromboló taktikáját követően, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány következetes korrekciója révén, Budapest kezd végre magára találni.

Ötvenmilliárd a tömegközlekedésre

Az állam és az önkormányzat fele-fele arányban, összesen 13 milliárd forintot biztosít idén útfelújításokra, ami 65 kilométer út korszerűsítésére elegendő. Emellett mintegy négymilliárd forintot fordítanak a közúti felüljárók javítására. Ennél több út felújítását a főváros forgalma már nem viselné el egy évben, jegyezte meg a főpolgármester.

Idén a legnagyobb összeget, 50 milliárd forintot, a tömegközlekedés fejlesztésére költik. Ebből a 2-es metró ez évi felújítására 13,5 milliárd forintot, a szentendrei HÉV rekonstrukciójára 9,6 milliárdot fordítanak, és ötven újabb, alacsonypadlós Volvo-buszt, valamint hat trolit is vesznek.

A nagykörúti új alacsonypadlós villamosokra, amelyeknek első szerelvényei jövő márciusban érkeznek, idén 13 milliárd forintot költenek.

Elkészül a BKSZ koncepciója

A tervek szerint az első fél évben a szaktárcával együtt elkészítik a Budapesti Közlekedési Szövetség koncepcióját. Ez alapján jövő évtől bevezetik az egységes BKV-MÁV-Volán-bérletet, amivel gyorsabb és olcsóbb lesz az agglomerációs közlekedés.

A főpolgármester-helyettes beszámolt arról is, hogy idén befejeződik a rákospalotai szemétégető másik két kazánjának a felújítása, aminek eredményeként az uniós értékeknél jóval kevesebb szennyezőanyag kerül a levegőbe.

Újabb hulladékgyűjtő szigeteket létesítenek, amelyek száma év végére hatszáz, 2008-ra pedig várhatóan kétezer lesz. Átadják a XXII. kerületben a főváros tizenötödik hulladéklerakóját, és mintegy kétmilliárd forintból korszerű járműveket vesz a közterület-fenntartó rt.

Elkezdik építeni a csepeli víztisztítot

A csepeli központi szennyvíztisztító 122 milliárd forintos építése is megkezdődhet az idén. A várhatóan 2009-ben elkészülő beruházással mintegy 90 százalékosra nő a biológiai szennyvíztisztítás mértéke. Tovább korszerűsítik ötmilliárd forintból az észak-pesti szennyvíztisztítót, mondta el Vajda Pál.

A főpolgármester-helyettes egy kérdés kapcsán közölte, mivel összességében az EU közbeszerzési értékhatárait meghaladják az útrekonstrukciós tervek, ezért uniós közbeszerzéseket írnak ki. Így kicsit hosszadalmasabb lesz a pályázati eljárás, de még így is május végén megkezdhetik a kivitelezők a munkálatokat.