Embert próbáló sorok a BKV-pénztárak előtt

2007.11.06. 15:13
A BKV teljes létszámban üzemeltette a pénztárakat, mégis kígyóztak a sorok a november eleji bérletláz idején.

A szokottnál is nagyobb sorok kígyóznak a BKV jegypénztárak előtt. A szokásos 5-6-ai rohamot feltehetően az is fokozza, hogy többen vesznek bérletet a jegyellenőrzés szigorítása és a zord idő beköszönése óta. Több pénztárablak azonban nincs vagy nem nyílt meg az utasok előtt, az automaták pedig - ha működnek egyáltalán - csak jeggyel szolgálnak.

Kedd délután már kisebb volt a sor

Hétfőn és kedden az Index több tömegközlekedő munkatársa "félórás", "negyvenméteres" sorokra panaszkodott az Újpest-központnál, az Astorián, a Deák téren és a Ferenc körútnál. (Az Örs vezér téri állomáson pedig továbbra sem lehet jegyet venni.)

A tömeg ráadásul nem is csúcsidőben fogadta őket, este nyolckor és délben is tömegek vártak a jegyvásárlásra. Hétfőn késő délután több helyen konkrétan a sor vége elérte az aluljáró másik végét. Több sorban álló véleménye volt, hogy amikor a pénztárablakok számát kikalkulálták, még sokan blicceltek, kevesebben vettek jegyet, bérletet.

Mintha a nagy forgalmú állomásokon lévő egy-két pénztárablak kapacitása nem tudjná kielégíteni a jegy- és bérletvásárlók igényeit. A BKV szerint viszont nem az utolsó pillanatra kell hagyni a bérletvásárlást, a négynapos ünnep alatt is nyitva voltak, teljes létszámban üzemeltek a pénztárak.

Bérletet csak a legnagyobb csomópontokban, metróállomásokon működő BKV-pénztárban lehet kapni, újságosnál, automatánál nem.