Ezer buszt lízingelne a BKV

2009.02.09. 10:10 Módosítva: 2009.02.09. 10:10
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója ezer új buszt lízingelne, egyetlen gyártótól, öt éves csereintervallumra. A főváros vezetése összehasonlítási alapot szeretne a 60-80 milliárd forintos döntés előtt.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kabinet első olvasatban megtárgyalta a BKV vezérigazgatójának ezer új autóbusz beszerzésére vonatkozó javaslatát.

A kabinet január elején kérte fel a BKV vezetését, hogy dolgozzák ki a korábban vázlatosan ismertetett koncepciót. Kocsis István ismertette, hogy a BKV 1399 saját busszal és 110 alvállalkozó által üzemeltetett járművel rendelkezik.

A buszpark átlagos életkora 15,4 év, naponta 2-300 üzemzavar jelentkezik. A 150 Volvo-busz nélkül a régi járművek átlagéletkora 16,8 évre adódik. A koncepció a jelenlegi buszpark felújítását és az operatív lízing (tartós bérlet) lehetőségeit hasonlítja össze.

A dokumentum szerint a felújítás nem jelent műszakilag gazdaságos alternatívát, ugyanis a buszok elhasználódása olyan mértékű, hogy a fődarabok cseréjével kiegészített alvázcserére lenne szükséges, ami már nem érné meg.

A javasolt koncepció ezer új busz operatív lízingjére, ötéves csereintervallumra és egyetlen szállító kiválasztására vonatkozik, a konstrukció teljes nettó értéke 60-80 milliárd forint lenne.

A főpolgármesteri kabinet felkérte a BKV vezérigazgatóját, hogy a részletesen kidolgozott operatív lízing konstrukció mellett további alternatívákat is dolgozzon ki, mivel az összehasonlítási lehetőségek hiányában az előterjesztés nem ad teljes körű döntési lehetőséget. A BKV vezetése vállalta, hogy többféle modellt is kidolgoz, egyebek mellett többféle futamidőt és járműszámot is vizsgálni fog.