Újabb útfelújítások kezdődnek ma Budapesten

2009.03.16. 07:13

Hat helyen javítják az útburkolatot hétfőn, Budapesten.

Reggel fél 7-től délután 3 óráig a XIV. kerületben a Fogarasi és a Mogyoródi úton, a XV. kerületben a Nyírpalota úton, a X. kerületben a Bányató úton, valamint Csepelen a Szent István úton dolgoznak a munkások.

Este 10-től kedden reggel 6-ig pedig a XI. kerületben, a Fehérvári úton lehet korlátozásra számítani emiatt. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszokon.Ugyancsak hétfőn kezdődik a XIII. kerületi Béke utca felújítása a Gyöngyösi utca és a Béke tér között.

A munkálatok során a csaknem 2 kilométer hosszú útszakaszon lemarják a régi útburkolatot, majd 2 rétegben aszfaltoznak, emellett újjáépítik a hasított kő szegélyeket. A villamosmegállókat 3 helyen érinti a felújítás: a Frangepán utcai és a Gyöngyösi utcai megállónál a kifelé vezető irányban a Rokolya utcai megállónál mindkét irányban kiszélesítik a megállót. A felújítás során a szakaszra eső 7 buszmegállót újjáépítik erősített szerkezettel, illetve bazaltbetonnal.

A felújítás alatt mindkét irányban közlekedhetnek az autósok, azonban irányonként csak 1-1 sávban. A kivitelezés teljes időtartama alatt óránként 30 kilométeres sebességkorlátozás lép életbe, valamint tilos lesz a parkolás. A felújítás nettó 168 millió 656 ezer forintba kerül és várhatóan április 15-ig tart.