Budapest

Májustól hőszivattyúval fűtenek a Hun utcában

Budapest: kerületek

2009.04.17. 16:03 - av

Közép-Európában eddig példátlan beruházás készül el hamarosan a XIII. kerületi Hun utcai tízemeletes társasházban, amely várhatóan májusban leválik a Főtáv távhőszolgáltatásáról és önálló hőszivattyús berendezésre áll át. A talajvíz teljesen környezetbarát hasznosításával jelentősen csökkennek a fűtési költségek, a megtakarítások pedig további fejlesztésekre fordíthatók.

SZT1198
A ház látszólag csak egy a sok közül - Fotó: Szémann Tamás

"Nagy bizakodással várjuk, hogy a rendszer működésbe lépjen, mert új épületeknél már láttuk ezt a megoldást, de a mienk lesz az első régi társasház egész Közép-Európában, ahol ezt beépíthetik" - mondta Fekete László, a Hun utcai ház közös képviselője.

"Mivel ez egy meglévő épület, a hét termelő, és hét nyelőkutat körülötte kell elhelyezni. Új épületeknél a kutak az épület alatt vannak" – mutatott rá egy készülő kútra a közös képviselő, aki elmondta, az eredetileg tervezett 30 méter mélység helyett 15 méterre is elég volt lefúrni, már ott is elérhető a szükséges 12 Celsius fok hőmérsékletű víz.

A hőszivattyús rendszer működési elve hasonlít a hűtőgépére. A hét termelőkúttal elszívott vízből hőt von ki, azt a magasabb hőmérsékletű helyre szállítja és hasznosítja, majd a lehűlt vizet visszavezeti a nyelőkutakba és a talaj vízérrendszerébe. A körben hőcsere jön létre, természetkárosítás és a vízzel való érintkezés nélkül.

SZT1118
Folyik a munka - Fotó: Szémann Tamás

A rendszert eredetileg padlófűtésre tervezték, de a Hun utcában továbbra is a radiátorokkal fogják használni. Nyáron várhatóan az is megoldható lesz, hogy a jelenlegi hagyományos rendszeren 18 fokos víz keringjen, így 2-3 fokkal hűvösebbek lehetnek a lakások. "Kiszámoltuk, hogy 500 forint lenne a költség a hűtési idényben, ami tizede egy klíma működtetésének. Ezt is megszavazták a tulajdonosok, akik nagyon pozitívan álltak az elképzeléshez, pedig semmit sem tudtak a dologról, de sokszor ötletekkel, javaslatokkal segítették a munkát" – mondta Fekete László. Elmondása szerint a tulajdonosok 86%-a támogatta a leválást a Főtávról, de a magántulajdonban lévő lakások gazdái szinte teljes mértékben az ügy mellé álltak.

Gazdaságosabbá válik a fűtés

A társasház az elmúlt csaknem másfél évtizedben több módszerrel csökkentette fűtési költségeit. Nyolc pályázaton összesen 176 millió forintot nyertek, szabályozhatóvá tették a jelenlegi, 2000-ben felújított fűtésrendszert, költségmegosztókat és vízórákat szereltek fel, leszigetelték a tetőt és a panelek hézagait. A közös képviselő szerint a fejlesztések érdekeltté tudták tenni a tulajdonosokat a takarékoskodásra. A beruházásoknak köszönhetően 79%-kal csökkentek az 1995-ös fűtésköltségek. "Sokan nem hiszik el, én is gyakran meglepődöm ezen" – mondta Fekete László.

SZT1144
Kút épül a panelház mellett - Fotó: Szémann Tamás

2007-ben viszont eljutottak arra a pontra, hogy már nem lehetett tovább csökkenteni a kiadásokat, ezért elkezdtek ismerkedni a hőszivattyús megoldással. "A problémánk nem a Főtáv szolgáltatásával, hanem annak költségével van" – mondta a közös képviselő. Hozzátette, tavalyi éves fűtésköltségük 33,5 millió forint volt, ehhez még 22 millió forint alapdíj járul. A hőszivattyús megoldás esetében alapdíjjal nem kell számolni, 1 gigajoule hő előállítása pedig 7700 forint helyett csak 4800. A korábban alapdíjra befizetett összeget szigetelésre fordíthatják.

A háznak nem kell befektetni

A hőszivattyú kiépítését és üzembe helyezését nem a társasháznak kell kifizetni, mondta Fekete László. A szolgáltató saját költségén megépíti a rendszert, üzemelteti, és karban is tartja, a tulajdonosoknak mindössze a hőt kell megvenniük a következő 20 évben. A közös képviselő szerint a megállapodás mindenképpen nagyon előnyös a háznak, hiszen a lakóknak egy fillérjébe sem kerül a fejlesztés, a havi hő díjat pedig a közös költség részeként általányban fizethetik majd. A közös képviselő biztosítottnak látja azt is, hogy a vállalkozó minőségi berendezéseket fog beépíteni, hiszen nem érdekük a folyamatos javítás.

SZT1160
A hőközpontba csak Fekete László engedhet be - Fotó: Szémann Tamás

A munkálatokat elvégző cég referenciamunkaként tekint a Hun utcai fejlesztésre, tudtuk meg Béndek Tibortól, a GEO-NRG épületgépész mérnökétől. A szakember hangsúlyozta, hogy cégük nem csak kivitelezést, hanem hőszolgáltatást végez, így válik lehetségessé, hogy ők fektetnek be először, majd a lakók vállalják a havi költségeket. Béndek szerint a ház egészének a hőszivattyú telepítése nem kerül pénzbe, az viszont lehetséges, hogy a megfelelő működéshez szükségesek épületgépészeti fejlesztések is, amelyek viszont már a lakókat terhelik. A Hun utcai épület állapota az elmúlt években elvégzett munkáknak köszönhetően jó volt, be volt már építve a kétcsöves fűtésrendszer is, így csupán a lakások kisebb részében szükséges kicserélni az elöregedett radiátorokat.

A ház gazdasági ügyeit vezető Szűcs Jánosné elmondta, a Hun utcában a radiátorok leváltására, a vízórák cseréjére és a külső szigetelésre közös pályázatot adtak be. Abban az esetben, ha a legkisebb, 35 négyzetméteres lakásban minden radiátort kicserélnek, a lakóknak 270 ezer forintot kell befizetni, a 69 négyzetméteres lakásoknál pedig 660 ezret. Az összegek viszont gyakran alacsonyabbak, mert a többség már korábban új radiátorokat szereltetett be. Az állam a költségvetés 33 százalékával járul hozzá a további felújításhoz, a lakók pedig 5 éves kamatmentes hitelt vehetnek fel, amelyet törlesztve is általában kevesebbet kell majd fizetniük havonta, mintha továbbra is a távfűtést vennék igénybe.

SZT1182
Az új tartályok már a helyükre kerültek - Fotó: Szémann Tamás

Nagy az érdeklődés

Béndek Tibor elmondta, jelenleg 67 épülettel állnak kapcsolatban, nagyon nagy az érdeklődés a hőszivattyúk iránt, Fekete László is tapasztalta, hogy további társasházak várnak arra, hogy a beruházás sikeres lesz-e. A Hun utca után jövők már kitaposott utakon járhatnak, hiszen nem csupán műszaki szempontból teremtett új helyzetet a panelház esete, jogszabály módosításokra is szükség volt, hogy a fejlesztés megvalósulhasson. A XIII. kerületi képviselő-testület a megújuló energiaforrások felhasználása érdekében úgy változtatott a Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló rendeletén, hogy a megújuló energiaforrások engedélyezési eljárását immáron az illetékes államigazgatási szervek is elvégezhetik.

Fekete László elmondása szerint büszkék arra, hogy egységes jogalkotás született a további engedélyezési problémák elkerülése érdekében, így a későbbiekben hőszivattyúra váltó társasházak helyzete már könnyebb lesz. A jogi procedúra hosszadalmas volt, de Tóth József polgármester, Szanyi Tibor országgyűlési képviselő és Erdős László, a 10. számú választókerület képviselője végig kiállt az ügy mellett, mondta a közös képviselő.

SZT1170
Az új rendszer hőközpontja - Fotó: Szémann Tamás

Májusban egy kicsit legyen hideg

Bár a környéken még több ponton is zajlanak a földmunkák, a kiépítés nagyobb része már készen van, mutatott rá Fekete László. "A jövő héten megkezdődik a próbafűtés körülbelül május első hetéig, utána kötjük rá az épületre a rendszert, és próbáljuk ki a fűtést az épületben. Reméljük, májusban rövid időre megjönnek a fagyosszentek, hogy egy kis hidegben is ki tudjuk próbálni a fűtést. A Főtáv szolgáltatásáról május 31-én történik meg a leválás" – mondta.

Kommentek

  • 2009.04.17 16:19:06Káposztakukac

    példás eset. sajnos olyanról is hallottam azonban, hogy egyes helyeken a tulajok még a sima panelprogramban sem hajlandóak részt venni...

  • 2009.04.17 17:37:50arpasy

    Az összefogás szép példája. Minél többször használjuk mi mindennapi emberek a józan eszünket , annál könyebb lesz az életünk. A megoldást nem a politikusoktol kell várni .

  • 2009.04.17 17:45:10LastScout

    Wow... ez a Magyar Bürokratikus Köztársaságban történt??? Biztos nem kacsa? :D
    Gratulálok a közös képviselőnek, a polgármesternek, meg mindenkinek aki ebben részt vett.. Remélem beválik, és hirtelen elszaporodnak az ilyen beruházások.

  • 2009.04.17 19:42:01visdalen

    Kedves LastScou! Hála az égnek, nem kacsa :) Hetek óta folynak a munkálatok az ablaink alatt, de mint láthatjátok, nagyon hosszú és küzdelmes út vezetett el ideáig.

  • 2009.04.17 19:58:15dukeekud

    Ez fantasztikus.Olcsó,környezetbarát,modern.Megszünteti az emberek,országok kiszolgáltatottságát,a környezet pusztitó olaj,gáz iparral szemben.Ezek után majd jöhetnének az elektromos autók,amik csendesek környezet kimélök,negyed annyit fogyasztanak és tized annyi a szervizköltségük mint a belsö égésü motorral hajtotaknak.

  • 2009.04.17 19:59:55vadparaszt

    Ja, ez jó. Nekünk se ártana. Negyvenezres fűtésszámla helyett...

  • 2009.04.17 21:43:25petyo

    Azzal mi van amiről Juszt beszélt, hogy az önkormányzat egyszerűen megtiltotta a távfűtésről való leválást így abban az esetben hiába volt saját hőközpontjuk, fizetni kellett az alapdíjat, mert nem lehetett szerződéstbontani?

  • 2009.04.18 14:10:24blacklord

    Igen, nálunk is valami ilyesmi történt (önkormányzati vétó a leválásra), a Hengermalom út - Fehérvári út sarkán levő nagy, téglaépítésű ház kapcsán (kb. 190 lakás).

  • 2009.04.20 16:31:50RoyRules

    Abban az esetben nem lehet leválni ha a lokális káros anyag kibocsájtás meghaladja a FŐTÁV által megadott szintet, mivel itt elekrtomos árammal fognak menni a gépek, nincsen lokális szennyezés ergo a törvény itt öngól. Abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy annál a cégnél dolgozom ahonnan a gépek kerülnek leszállításra a Hun utcához. Úgyhogy ez lehet az első fecske.

  • 2009.04.28 11:05:42nickpont

    A társasház 256 lakásból áll. A lakók kisebb része jólétben él, a nagyobb része nyomorog. A nagyobb részen átment az úthenger. A Társasházi Törvény lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok 51% tulajdoni hányad jelenlétével megtartható a közgyűlés és az ottani szavazatok 51 % tulajdonrészben igennel szavazzon!Tehát a kisebbség dönt! Hogy mi lesz a sorsuk a nehéz terhek miatt azt a jövő fogja eldönteni.

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés

hirdetés