Bemutatjuk a parkolóőr kiskátéját

Parkolás

2009.04.23. 16:18 - Index

Merre járkáljon, hol bírságoljon és hol ne, kiket ne büntessen – a bonyolult kis kézikütyü kezelése mellett mindezeket fejben kell tartania egy parkolóőrnek, hivatalos nevén parkolási ellenőrnek. Ráadásul, hogy ne alakulhasson ki bizalmas viszony – nevezzük nevén: tisztességes társadalmunk egészét csúnyán megmételyező, hazánk egyetlen más szegletében sem jellemző korrupció – a parkolóőr és a fix helyen parkolók között, a derék ellenőröket a szépséges kütyüjükkel napról napra másik zónába küldik dolgozni.

Ezért aztán jó, ha van a kéznél egy kis segédlet, egy füzetlap nagyságú papír, rajta a legfontosabb információkkal: egy térképpel a napi útvonalról, valamint arról, kiket és mikor nem büntetünk meg. Néhány éve, amikor e sorok írója is kipróbálta ezt a remek szakmát – sétálhattam egész nap a városban, kiképeztek, naponta kaptam a pénzem, adtak egyenruhát, céges, bár csak cégen belül használható mobiltelefont, és legfőképpen: hatalmat –, még csak kartonpapírra nyomott itinerrel vágtunk útnak. A kartonpapírt természetesen minden este, szolgálat után, le kellett adni, hogy másnap azt újra kioszthassák az aznapi illetékesnek.

park1a

Így aztán, bár terjedelmes cikksorozatban számoltam be a parkolóőrök aszfaltszagú mindennapjairól, arra nem volt módom, hogy bemutassam a papírt, ami napi nyolc órán át gondolkodik helyettünk. Ám egy balszerencsés kolléga - aki mostanra talán már nem is tagja a kékzacskósok vidám közösségének – a minap elhagyta a saját ki kalauzát, amit ráadásul éppen mi találtunk meg.

A lapocska hátsó oldalán – első oldalnak feltételezve az aznap végtelen mennyiségben bejárni szükséges utcák, az úgynevezett pálya térképét – fel van ugyanis tüntetve, milyen autókra nem kerülhet büntetés. Mivel ez egy belső-terézvárosi pálya – a térkép bal felső sarkában lévő P601-es kódból a 6-os a kerületre utal, a P a pálya rövidítése, a 01 pedig annak sorszáma –, így értelemszerűen ingyen parkolhatnak a kerület által kiadott vinyettával rendelkezők, a kék egészségügyisek, a piros lakosságiak és a zöld céges matricát kapott autósok (négy éve egyébként a pálya által érintett, a hatodik és hetedik kerület határán lévő Király utcában ezek mellett a hetedik kerületi matricásokat sem lehetett büntetni). Emellett van egy aranysárga Demszky-engedély és az ötmilliósnál drágább autók elengedhetetlen kelléke, a mozgáskorlátozottak igazolványa.

park2a

Végül a papírkán 12 pontban fel van sorolva mindazon helyek listája, ahol egyéb okok miatt nem lehet pótdíjazni. Mégpedig azért, mert ezeken a helyen a KRESZ szerint parkolni sem szabad, tehát ezeknek az autósoknak a megbüntetésére – mivel nem pénzt hozó parkolóhelyet foglalnak – nem a parkolási cég, hanem a közterület-felügyelet vagy a rendőrség jogosult. Ilyen hely a busz- vagy trolimegálló, a garázskapuk, a ki- és behajtók, a járműforgalom elől elzárt területek, a taxik várakozóhelyei, a rakodási területek, a kizárólagos várakozási helyek, a mozgáskorlátozottak számára kijelölt hely, valamint az utcasarok utáni első öt méter. Nem büntethetők természetesen a tilosban, megállni vagy várakozni tilos táblánál és tűzcsap mellett parkoló autók sem. És a parkolóőrök túlbuzgóságát megakadályozandó, az iránymutató lapocska szerkesztői külön felhívják a figyelmet arra: nem büntethetők a parkolási „övezet vége táblát követően" parkoló autók sem.

Kommentek

  • 2009.04.23 17:01:54Johnny336

    Engem még soha nem büntettek tilos/szabálytalan parkolásért. Pedig sokat közlekedek székesfővárosunk szívében. Nincs rokikártyám, se mercim, és nem szoktam vascsővel megrendszabályozni a szembejövő parkolóőröket sem.
    Érdekes. Szerintem valami csodagyerek lehetek...

  • 2009.04.23 17:12:33admiraL

    Deluxe: gratulálok

  • 2009.04.23 17:15:14Hivatásos beszólóművész

    Deluxe-nak van igaza. Üvöltök ha vki tilosban áll, meg annak bizony a jó k*rv@ anyját.

    Én csak 5 percet voltam bent és azé álltam tilosba, me gyerekem, van és monnyon le.

    Ha más csinálja, akkor mergás gyökér kigyúrt segg, ha én akkor van rá okom, sok.


    De a cikknek a lényegét én sem értem! De kösz az infót! :D

  • 2009.04.23 17:20:43admiraL

    Hivatásos beszólóművész:

    lol

  • 2009.04.23 17:23:05Nemcsak vasárnap

    Én egyszer úgy kaptam kerékbilincset, hogy abc987-hez hasonlóan 10 percre hagytam ott a kocsit. Még parkolójegyet is vettem, mert tudtam, hogy fizetős. Mire visszajöttem, ott volt a bilincs a verdán és mellettem parkolt a közterületes. 14K helyben és le is szedik. Kérdeztem miért, szablyosan parkolok. Erre megmutatták, hogy a parkolásra használható járdaszakasz végét egy felfestés jelzi és én azon túl parkoltam. CSAK

  • 2009.04.23 17:23:44búbánat

    Johnny336!
    Te alighanem egy "csodabogár" vagy.
    Ismered és betartod a KRESZ előírásait.
    Le is néznek miatta a terepjárós, kigyúrt, rokkantkártyás állatok.

  • 2009.04.23 17:25:36Miki1116

    Nulla ,0.

  • 2009.04.23 17:26:54Nemcsak vasárnap

    Én egyszer úgy kaptam kerékbilincset, hogy abc987-hez hasonlóan 10 percre hagytam ott a kocsit. Még parkolójegyet is vettem, mert tudtam, hogy fizetős övezet. Mire visszajöttem, ott volt a bilincs a verdán és mellettem parkolt a közterületes. Mondta, hogy 14K helyben és le is szedik. Kérdeztem miért, szablyosan parkolok és még jegyem is van. Erre mondtk, hogy a jegy csak a parkolási társaságot érdekli, őket nem, valamint a parkolásra használható járdaszakasz végét egy felfestés jelzi és én azon túl parkoltam. CSAKHOGY A FELFESTÉS A MELLETTEM ÁLLÓ KOCSI ALATT VOLT, a vége le volt kopva és nem látszott csak ha benéztem a másik kocsi alá. Ők sajnálták. Ha nem kellett volna rohadtul sietnem még rendőrt is hívtam volna, hogy jegyzőkönyvbe vegye és utólag visszaszerzem a pénzt (szerintem simán lett volna esélyem), de inkább kicsengettem a 14K-t. Nem hittem el, hogy ilyen van. Most se hiszem...

  • 2009.04.23 17:31:11admiraL

    Szerintem a legjobb megoldás az, ha mi magunk rakunk a kocsira kerékbilincset, meg kell előzni őket!

  • 2009.04.23 17:33:15totyatotya

    @búbánat: terepjaros kocsog (nem kigyurt es nem rokikartyas) vagyok, es csakugy mint Johnnynak, valahogy nekem is mindig sikerul szabalyosan parkolni.
    Szerintem ez nem kocsifuggo (bar a sztereotipiaban nyilvan van valami).

  • 2009.04.23 17:33:50rekspa

    Lett volna esélyed, mert pl ha egy tiltó tábla egyátalán nem látszik, de megbüntetnek miatta, akkor nyugodtan lehet fellebezni, 90% hogy nyert ügyed van.
    Haveromnak már volt egy hasonó esete. Lefotózta a helyszínt és a képek egyértelműen mutatták, hogy a bokrok mögött van a tábla.

  • 2009.04.23 17:36:10redballon

    szerintem a legjobb megoldás, ha a kamazzal ráállok a közterületes kocsijára, a parkolóőrökön meg áthajtunk.

  • 2009.04.23 17:36:32epeficam

    Tényleg!

  • 2009.04.23 17:41:20igazitrebitsch

    Nemcsak vasárnap:

    Ez nem világos. Felfestés nem ér, ha az nem fehér vagy sárga csíkozás. Ha tábla nem tiltja, és az adott helyen egyébként szabályos a várakozás, akkor nincs olyan, hogy "de van a szomszéd kocsi alatt egy vonal, és onnan tilos".

  • 2009.04.23 17:42:57igazitrebitsch

    Ja! Akkor se, ha az van odaírva, hogy "Ide má nem állhatsz, köcsög!"

    Az "Ide má nem állhatsz, köcsög!" ugyanis nem közúti jelzés.

  • 2009.04.23 17:48:06vizsla

    Engem is megbüntettek egy olyan helyen, ahova elviekben csak engedéllyel lehet behajtani. (ezt én tudtam, de azt is tudtam, hogy ezért csak a rendőr büntethet, mert a KRESZ ellen vétek). Amikor rákérdeztem, hogy milyen jogon rakták fel a bilincset, cinikusan csak annyit válaszoltak, hogy akkor hivatalból feljelentenek és a rendőrségi ügy többe kerül.. magyarul megzsaroltak...

    tudom, hogy hunyó vagyok, de elég szemét dolog, hogy rendőrséggel zsarolják az autósokat, amikor ők jogtalanul büntetnek valamiért....

    ..persze sokan azt sem tudják, hogy ez nem egy hatóság, hanem egy magán cég

  • 2009.04.23 17:57:05oziris

    Budapest? mit vársz? cigányok, zsidók, aluliskolázottak gyűjtőhelye.
    kényszerből kénytelen vagyok itt dolgozni, de mihelyt tehetem megyek haza.

  • 2009.04.23 17:58:29zeuszka77

    hé Te cikkíró, most megszerezted vagy megtaláltátok azt a kurva papírt??? he?? bár a cikk szempontjából mindegy mert szart sem ér, hisz semmi különöset nem mond számomra.
    amugy jó magam is terepjáróskcsg lennék, de eddig mindig sikerült szabályosan parkolnom, de elővigyázzatosságból mindig hagyok vkit azért az autóba:D sosem lehet tudni melyik apróbetűs részt felejtem el...

  • 2009.04.23 18:07:37Nándesz

    Most mi van?

  • 2009.04.23 18:07:44BeeTm

    Aki pesten kocsival ügyet intéz parkolóövezetben,lassan már megéri fizetni azért egy embert,hogy ott üljön a kocsiban,ha jön az ellenőr,akkor elhajt majd átáll máshova.....

  • 2009.04.23 18:10:07K_M

    Sziasztok!

    Én ma a Mestrutcánál az gyalogos átkelőn láttam egy Z4BMW-t, mozgáskorlátozott kártya a szélvédő alatt. Az autó belső kialakítása a 'sebességet szerető egézséges' emberekre volt kivitelezve... Ez van...
    Nem tőle sajnálom, hanem a felhasználási mód bizarr!

  • 2009.04.23 18:13:01lolperec

    ki halt meg?

  • 2009.04.23 18:14:32Bit Rot

    abc:
    "Nemrég úgy álltam meg, hogy a vonal ami a parkolási terület végét jelző 45 fokos vonal felesbe "vágta az autót". 3 percre hagytam egyedül a verdát. Mire visszaértem bilincs a kocsin és egy parkolási ellenőr menedzser + közteres szerelmespár vigyorogva várta az agyvérzés első tüneteit."

    Miért álltál úgy? Nem láttad a vonalat?
    A "3 perc" nekem gyanús, ennyire nem lehetnek gyorsak!

    Lehet volt az 30 perc is!

    Attól persze még kapják be!

  • 2009.04.23 18:22:27sántakígyó

    Jogilag rendben van az, hogy ha kerekbilincs pontos masat gyartanek, es adnam el az embereknek? Igy mindenki lebilincseli a sajat autojat, es a kozteruleteseknek mar nem maradna szabad kerek :)

  • 2009.04.23 18:22:43ostoba 8o

    Tudja valaki ?
    Megszavazta a Fővárosi Közgyülés az új parkolási rendet ? / új sávhatárok , új tarifák, stb.. /
    Ha igen , mikortól érvényes ?

  • 2009.04.23 18:22:59ave

    abc987,
    Azert birom mindig massal kell foglalkozni... Tartsd be a nagyvadt szabalyokat, nem lesz bilincsed. Ennyi.

    Hogy massal mi van az mit szamit ebbol a szempontbol?

  • 2009.04.23 18:23:47[imi]

    én nem nézek tévét szóval nem tudom miről van szó

  • 2009.04.23 18:29:54i hate the police

    K-M Dehogynem, irigykedsz.Ember, a rokikártyát személyre szólóan adják, nem autóra.Az eszedbe se jut, hogy esetleg TÉNYLEG mozgássérült használta vagy mozgássérültet szállitott vele?

  • 2009.04.23 18:30:33megyo

    a kereszteződés előtt 5 méteres szakason nem szabad parkolni, nem? vagy nézőpont kérdése?
    én egyszer egy óriási (175+ magas, 120 kiló fölötti, minimál zsírtartalmú) úrral utaztunk a városban, vittem haza. 8ker, kilóméterre a parkolóórától tudtunk megállni. mire visszaértünk, éppen intézkedett az emberünk. barátom a maga baritonjával NEM MÉSZ INNEN! testmagasságával azonos decibellel intézte el a dolgot. mondtam neki, adjon egy képet magáról, kirakom a kocsimra, aztán még bécsben sem büntetnek meg:D

    fontos, kereszteződés előtti 5 méteren tilos megállni, és zebra előtti 5 méteren! kereszteződés utáni 5 méterrel senki se hivalkodjon a parkolóőrnek!

  • 2009.04.23 18:31:47Kiwicake

    Ez ám a nagy hír... persze a felvezető azt sugallja, hogy valami titkos csókoslistát szereztetek meg, de nem. Fussatok neki még egyszer.

  • 2009.04.23 18:33:08totyatotya

    Oziris, menjel is haza gyorsan innen, ennyire intelligens emberek pont nem hianyoznak ide.

  • 2009.04.23 18:34:10i hate the police

    megyo :))Az 5 méter pedig stimmel, tényleg érdemes figyelni rá

  • 2009.04.23 18:41:21reader613

    "Ám egy balszerencsés kolléga - aki mostanra talán már nem is tagja a kékzacskósok vidám közösségének – a minap elhagyta a saját ki kalauzát, amit ráadásul éppen mi találtunk meg."

    LOL

  • 2009.04.23 18:42:26Valaki más

    "Emellett van egy aranysárga Demszky-engedély és az ötmilliósnál drágább autók elengedhetetlen kelléke, a mozgáskorlátozottak igazolványa."

    Ez utóbbit a kereskedő nem adta oda, hol lehet reklamálni?

  • 2009.04.23 18:43:17hambig

    NA kire NEM szabad szavazni, hogy esetleg változzanak a dolgok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2009.04.23 18:53:05phoenixke

    Szerintem (és tudom hogy meg lehet indokolni, de NE) elég szánalmas hogy oda jtott a világ, hogy közterületen állni csak zsíros fizettségért lehet.... és ez most nem csak Butapest. És ez az önkormányzatoknak jó üzlet.

  • 2009.04.23 18:55:05vadparaszt

    Bazmeg, mekkora fogás! Ennyire uborkaszezon van?

  • 2009.04.23 19:02:48Kage

    Demszky 20 éve tönkretette ezt a várost.. Gratulálok a sok "liberális" szavazónak..

  • 2009.04.23 19:04:56Bambaanchi

    Oziris! Igazad van! Nyilván a gyűjtőhely jelleg miatt jársz Te is ide! Csak gratulálni tudok az ilyen "terepjárósoknak"! Lehet, hogy Te írtad a cikket? Ekkora IQ-val...

  • 2009.04.23 19:14:18miadar

    Nekem van egy (8-éves) fekete Chrysler Voyagerem, amivel szállíthatom a kerekesszékes apámat bárhová (kényelmesen befér hátra a kerekesszéke), ki kell tennem az ő nevére szóló igazolványt a szélvédő mögé ha megállok vele valahol. Ránézésre a verda nem éppen egy Hycomat Trabant, de a szituáció támadhatatlan! Miért nem lehet egy jómódú embernek mozgáskorlátozott felmenője, vagy fogyatékos gyermeke?? Tudom, vannak akik visszaélnek az igazolvánnyal, de nem kell egyből általánosítani. Ez nem politika kérdése.

  • 2009.04.23 19:19:41miadar

    Most menjél haza Oziris! Ne várd meg, míg mehetsz!
    Vissza se gyere.

  • 2009.04.23 19:39:41marx karcsi

    miadar:
    Oziris-nek igaza van! Én Bp-i vagyok és "belülről" is igy látom.
    Az igazság általában fájdalmas, mémi önkritika már elkéne barátaim.

  • 2009.04.23 19:47:00Árpika^^

    Azt sosem lehet tudni milyen messze vannak a parkolóőrök! Egyszer amikor parkoltam és mentem jegyet venni (!) az utca végi automatához (ami rossz volt) mire visszaértem (max 2 perc) már be is ütöttek a kütyübe lefotóztak és bocsánatkérően mosolyogtak-.- Azt senki le se szarta hogy még a kezed ráolvad a motorháztetőre és a KRESZ szerint 5 percig szabadon várakozhatsz... Szerencsére találtam egy másik automatát és sikerült szereznem egy jegyet amit bevittem a hivatalba és összehasonlították a büntetés dátumával:D Lebasztak h ez biza 2,5 perccel későbbi! de szerencsére még nincs priuszom szval nem kellett fizetni.:)
    - Az a jelzőtábla/felfestés stb. amit nem lehet látni az nincs ott!! [pl ha havas az út és nem látod tőle v. tábla van a fa mögött xD]
    -Jah és ha mikuláscsomagoznak legjobb ha keresel egy autót amin már van és átrakod a sajátodra!:D:D:D:D

  • 2009.04.23 20:05:44ropeti

    A kerék bilincs lényege,hogy csak akkor kapod,ha rossz helyen parkolsz...de ott is maradsz köcsög..:)

  • 2009.04.23 20:10:04tripanek

    feljelentés, vmi?

  • 2009.04.23 20:20:29MKF=mindenkikapjabe

    in medias res: minden parkolóőr egy faszszopó geci, - bocsánat túlzásba estem - csak naplopó bunkók, a társadalom szégyenfoltjai A bilincselős kommandó viszont valóban egy hájfejű, iskolázatlan faszszopók serege... ha büntetlenül tehetném, mindet kilőném fényes nappal amint kéjesen fotózgatnak ! Egyszer és mindenkorra meg kéne szüntetni ezt a szégyen-gyalázat rablóbanda maffiózó szervezetet ! undorítónak találom az egész eljárást, szerintem helyben kéne őket leverni azokat akik a más kárán keresik a pénzüket - érdekes a kutyaszart egyik sem szedi öszze !!!!!

  • 2009.04.23 20:26:50prozack

    MKF=mindenkikapjabe
    Egyetértek veled.
    Egy kis kiegészítés...
    Én többször parkoltam már tilosban és szarok rá, ha valakinek nem tetszik... egy dologra figyelek, a forgalmat sose tartsam fel. Ha meg megbüntetnek fizetek. Parkolási bírságom is volt egy valagravaló... nincs is ezzel semmi gond azonkívül, hogy a begyűjtött pénz 95% magánzsebbe megy, pedig elvileg vissza kéne adni a kerületnek... na de a lényeg... minden kis köcsög faszszopó kapja be, aki itt örül más kárának. Szaros kis senkiháziak vagytok, akik annak tudnak örülni, ha más megszívja. Ha én megszívom, fizetek, de a kis gennyzsák kárörvendő tetvektől hányok... okostojás faszok, persze ti mindig mindent szabályosan csináltok...

  • 2009.04.23 20:34:43ekd

    én mindig mindent szabályosan csinálok, és szabályosan parkírozok, kikérem magamnak :D

  • 2009.04.23 20:49:34rackayouh

    Lemászom az utcánkba és mit látok? Parkolócetli egyik autó szélvédője mögött sincs. Boldog-boldogtalannak van lakossági várakozási engedélye, akinek pedig nincs annak van roki igazolványa. Ennyit a fizetős parkolás melletti állandó érvről a forgalomszabályozásról. Nem is értem, hogy a Centrum dagadt, kopasz vezérhelyettese miből jár Porschéval.

  • 2009.04.23 20:53:15rackayouh

    Ő az:
    http://infovilag.hu/data/images/2009-03/mobilpark_lonyai_tamas_eme.jpg

    Szimpatikus fiatalember...

  • 2009.04.23 21:13:15balintus

    nincs korrupció.
    nincs lopás.
    nincs rablás.
    nincs hulla.
    nincs hír.

  • 2009.04.23 21:27:59Dé208

    Mentem a háziorvoshoz.Bedobtam a nálam levő összes
    aprót.17,29.-ig volt elég.A parkcetli mellé irtam
    egy levelet.
    Orvosnál vagyok.
    Nem biztos, hogy visszaérek.
    Ennyi pénz volt nálam.
    Ne basszon már ki velem!

    17,38-ra értem az autóhoz, ott sertepertéltek
    /nem is egy hanem kettő sárgamellényes/
    Nem voltam megbüntetve.
    Vigyorogtam, integettem.
    Molyosogtak, visszaintegettek.
    Ennyi.

  • 2009.04.23 21:42:09DeadBodiesEverywhere

    "Erre megmutatták, hogy a parkolásra használható járdaszakasz végét egy felfestés jelzi és én azon túl parkoltam. CSAK"

    Ez egyebként annyira érdekes, mert ha az autó orra nem lóg át azon a vonalon, akkor az első autó ami elmegy mögötted elviszi a kocsid seggét...

  • 2009.04.23 21:42:33treffhetes

    nem úgy van, hogy a közterületes bilincsel, a centrumos meg mikuláscsomagozik?
    Ok, hogy mind a kettő csikkszedő, de a közterületes díja elvileg direktbe az önkormányzatnak megy. Persze, ha ezt is nem adják ki gebinbe mint a VIII kerületben. Ott aztán tényleg villámgyorsak közterületesek, ott ülnek a "fedett" furdgonban és ha rossz helyen parkolsz, akkor odamennek, levideózzák a kocsit, közben mondja mi a büntetési alap és már teszi is fel a kerékbilincset. Aztán vissza a furgonba és már nem is látja őket az ember.
    Kövezzetek meg, de nekem komolyan tetszik ez a megoldás. Ugyanis sajnos a KRESZ szerint igaza van. Így legalább előbb-utóbb minden ember megtanulja a KRESZ-t.
    Ja és ezt főként olyan helyen teszik, ahol NINCS parkolóautomata. Azaz ha ismered a KRESZ-t, ingyen parkolsz, ha meg nem, akkor kifizeted a többiek parkolási díját.
    Szóval mondom. Nekem ez tulajdonképpen egész szimpatikus :-)

  • 2009.04.23 21:46:10DeadBodiesEverywhere

    Plusz egyszer volt egy olyan parkolási bírság apósom kocsiján hogy még 10 perc volt vissza a cetlin lévő időből és már volt a csomag.

    Bevitte a cég központjába, ott nagyon szépen elnézést kértek és elvetették.

    Ez is egy jó taktika, aki nem nézi, lehet befizeti. Szerencsétlenek.

  • 2009.04.23 21:47:13Yeto

    oziris: mondd meg a szakmád, szerzek neked otthonról végezhető állást; van a városomban elég barom, eggyel kevesebb is számít.

  • 2009.04.23 21:51:05vomit

    Dé208
    leszartak a szivhez szolo leveledet, csak arra vartak, hogy a 15 perc a jegy lejarta utan leteljen

  • 2009.04.23 21:51:59DeadBodiesEverywhere

    A jegy lejárta utáni 15 percig nem büntethetnek?

  • 2009.04.23 21:53:37eltiporni a festeteket

    Dé208
    Én rosszul lettem a kocsiba és még betudtam állni a parkolóba,segitséget kértem és elvittek az orvoshoz onnan azonal kórházba.A büntetés elengedését kértem volt rokkant kártyám is amit nem tettem ki.Bemutattam az orvosi papirokat is,indokul azt irták legyen az első hogy vegyünk jegyet vagy az én esetemben azzonal tegyem ki a kártyát.Kérem szivinfarktusal tud valaki erre gondolni.Kivánom nekik hogy legyenek ilyen helyzetbe,de segitséget nekapjanak.

  • 2009.04.23 22:06:23abc987

    Rit Rot: ördögöd van haver nem láttam a vonalat mert halvány, ami amúgy is szar helyre volt festve, lemértem másnap. Na jó nem 3 volt hanem 5 perc szki nem mindegy?
    Deluxe nagy király vagy, de nem az én kölyköm volt hanem haveré. 12 évesen biztos megdumálják a haverokkal mekkora gyökér voltam. :) Próbálna meg bármelyik vérszivó ..ci hozzányúlni bármilyen nagy verdához !! Akkor nyomta meg utoljára a gombot. Mindegy nem ez a lényeg. Mindenki király aki mindig szabályosan parkol gratula nekik ! Én 1000-ből egyszer nem, ez járt. Na csákó jóccakát. A szardobáló pöcsöknek is !

  • 2009.04.23 22:09:23abc987

    ja még 1: treffhetes röhögni fogsz, de centrumos nyugtát kaptam a közterestől !! ( lsd 3. komment ) OFF én beszéltem.

  • 2009.04.23 22:10:33Nandi29

    Én kétszer kaptam bilincset mindkétszer rossz helyen álltam szó se róla, de egyik megállás sem volt több 5 percnél.

    Az egyiket benyelte a cégem, a másik esetben pedig megalkudtam a disznókkal.
    De a lényeg azóta, nagyon odafigyelek, hogy szabályosan parkoljak, de tényleg, forgatom a fejem, keresem a táblákat, a vonalat, mindent.

    Szóval a módszer jó, csak nagyopn genyán alkalmazzák.

    És az igazi baj, hogy a lovét, tényleg egyenesen az önkormányzathoz kellene útalni, akik esetleg ebből csinűlhatnának P+R parkolókat.

    Egyszerű törvény módosítás lenne ez, a parkoló díj címén szedett pénz legalább felét parkolóház építésre kell használni, ha nem mindeki megy a levesbe.

    A centrumosok külön állatfajt képeznek, nekem van egy olyn képem bent a centrumnál, hogy bent ülök a kocsiban, és ezért akartnak velem fizetetni, mert nem volt jegyem. Igaz nem parkoltam, csak megálltam, de hát a troll az troll. Évek óta nem fizettem nekik egy fillért, sem néha írok nekik leveleket, ajánlva, lefűzve a másolatot egy dossziéba, kérve a követelésk igazolásást, de semmi, soha nem is válaszolnak, na majd a bíroságon találkozom velük.

  • 2009.04.23 22:16:36VIKUNYA

    tanulság: tilosban kell parkolni, a rendőrök sokkal kisebb valószínűséggel büntetnek, és olcsóbban meg is úszhatja az ember?

  • 2009.04.23 22:17:37Perillustris

    Hamar rend lenne, ha végigmennének a felügyelők Budapest főútjain és egymás után fényképeznék a szabálytalanul parkoló autókat.
    Pár tízezer fénykép összejönne néhány óra alatti

  • 2009.04.23 22:30:53tac

    Tavaly nyáron diákmunka keretében csináltam ezt a munkát, elég jól fizetett. Minket a II. kerületbe küldtek mindig, volt hogy egész héten mindig ugyanazon az útvonalon mentem. De a II. ker is eléggé kettééosztott parkoló autósok tekintetében. A Margit körúttól felfelé a Rózsadombon az összes autós normálisan viselkedett, nem akart vesztegetni, ha büntetést kapott akkor tudomásul vette. A körúttól a Duna felé azért már más volt a helyzet, de tipikusan pesties. De mint diákmelós, minket órabérre fizettek, míg akik hivatásszerűen csinálják, egy bizonyos ütésszám felett pénzbónuszt kapnak. Ezért volt, hogy amíg én napi 15-20at csináltam, a hivatásosok nem álltak meg 70 alatt. A mozgássérült igazolvánnyal nagyon-nagyon sokan visszaélnek arra tényleg kellene valami komoly szigorítás. Sokan direkt tilosba állnak, mert ott nem kell fizetni, ott max a közterületes vagy a rendőr jöhet.
    De mint minden más ez is a városvezetőségre vezethető vissza, akik minden hülyeségre elszórták a pénzt és ennek pótlására mindent fizetőssé tesznek és ez így fog menni tovább. Az autók száma nőni fog, mivel a tömegközlekedés is egyre rosszabb, tehát több parkoló kell....

  • 2009.04.23 22:41:17Nandyred

    Na ezt figyeljétek: nemrég a ligetben jártam, és hát sikerült behajtanom egy "minden oldalról behajtani tilos" táblával rendelkező utcába. Hülye voltam, nem vettem észre. Leparkoltam, s amikor kiszálltam láttam meg hogy kb 20autón van kerékbilincs. :S Gondoltam akkor inkább nem maradok ott. Beszálltam az autóba és elindultam kifele.
    Már majdnem kint voltam, amikor integet egy közterületes hogy álljak meg. Megálltam, mert elütni azért mégsem fogom.
    Kihajolok az ablakon és kérdezem: Segíthetek -e valamit? Mire megszólal nem túl barátságosan,hogy "mit keresek én itt ebben az utcában?" A hangnemtől felment bennem a pumpa, de még mindig barátságosan azt feleltem: "autókázom" Erre láttam nem számított, forogtak az agytekervények, és azt mondja: "jól van akkor igazolja magát, forgalmit,személyit,jogosítványt!" Na erre mondjuk nem számítottam... Kicsit gondolkoztam, végignéztem rajta,hogy hátha elkerülte a figyelmemet a jelvénye, majd megkérdeztem Tőle: "Maga rendőr?" Mire Ő: "Nem rosszabb, KÖZTERÜLETES!" :) Nagyon kemény volt, de egy ilyen magas labdát le kell csapni, és mondtam: "Igen? Akkor maga igazolja magát!" :) Emberünk lefagyott mint a windows, majd 1,5perc gondolkodás után elővette a fényképezőgépét és megpróbált lefényképezni. Nem engem hanem az autót. Jót nevetve betettem rüvercbe, és integetve elhajtottam...
    Tanulság az,hogy attól még hogy valakin egyenruha van, még nincs hatalma..

  • 2009.04.23 22:56:23tac

    Ja és még valami, amit megtapasztaltam azalatt a másfél hónap során:
    Jópárszor előfordult, hogy cetlinyomtatás közben megjelent az autós, egytől egyik mind így kezdte a magyarázkodást: "Csak 5 percre..." . Pedig volt az néha negyed meg fél óra is.

  • 2009.04.23 23:29:01victor vacendak

    És ha valaki benne ül a várakozó autóba, akkor is megbünetnek? Vagy felszólíthatnak, hogy vegyek jegyet, mert 5 percen túl várakozom? Tudja valamivel bizonyítani ezt az állítását egy parkolóőr? Mi a jogszabály, tudja valaki?

  • 2009.04.24 00:37:55rozsomák

    höhö, nandyred... nagyon jót nevettem.. :-))

    Tudod, engem meg egyszer lefényképeztek John F. Kennedyvel meg Marx volt a háttérben..meg még Beckham meg még Husz Jánossal is ittam pertut, oda bejött Julius Caesar is...

    Vicces fiú vagy egyébként, majdnem mindenki elhiszi, hogy mekkora csávó vagy...
    az igazi kemény csávó mindenhova azt ír, amit akar.. meg ameddig az apukája engedi a gépnél lenni..
    Utána fürdés és alvás, mert holnap suli..:-))

  • 2009.04.24 02:52:45halaszbastya

    Egyszer a munkahelyem (egy egyetemi klinika) előtt bilincseltek, ahol mióta oda járok, kb. 10 éve, mindig is büntetlenül lehetett parkolni. Egyszer csak valamelyik tetü közteres felfigyelt erre a helyre és kinyomozta, hogy ez a nyílvántartás szerint parknak van nyilvánítva.
    Egy hétig bilincselték az ott dolgozó személyzet, a betegek, és a látogatók kocsijait. Egy hét alatt több mint 5 milliót kaszáltak, mikor az igazgató prof írt a jegyzőnek, hogy ezt hogy képzelik, még a híradóban is szóltak róla. Azóta nem bilincselnek. Akkor most jogos, vagy nem jogos???

  • 2009.04.24 02:58:51halaszbastya

    Az én bilincsemet a posták zárása után tudtam leszedetni. Be kellett mennem a centrumosokhoz, ahol azonban csak a bilincs leszedését 14.000 kellett kifizetnem. Kérdeztem is, hogy a 3.000 Ft-os büntit miért nem kérik? Azt mondták, az nem az ő pénzük, hanem a köztereseké. Kérdeztem, hogy akkor mire való a kerékbilincs? A válasz: Hogy az emberek rá legyenek kényszerítve, hogy befizessék a büntetést.
    HOPPPÁÁÁ! Ez hatalmas logikai bukferenc! Ha a bünti befizetése nélkül is leszedik a bilincset 14.000-ért, akkor nem is a kényszerítés miatt van. Ez sápolás!!!! A centrum ráadásul magáncég. 14.000 -ért szolgáltatnak egy nagy semmit, amit egy átlagos képességű majom is megcsinálna egy rohadt banánért. Szégyen!

  • 2009.04.24 03:06:45pkrisko

    Kérdésem lenne, látom akad itt szakértő:
    1 Mekkora felniméret az, amire már nem tudnak bilincset tenni?
    2 Spéci dísztárcsával (mint a római harciszekereken, meg a Bond Aston Martinján) szerelt kerékre is fel tudják tenni?

  • 2009.04.24 05:55:31prosper

    a megoldas akkumulátoros flex, levágod és annyi

  • 2009.04.24 05:56:30prosper

    a demszky meg a parkolo vállalatok meg menjenek el közmünkára és indenki jól jár

  • 2009.04.24 05:59:08prosper

    amúgy meg ott van a probléma hogy én boldogan fizetek ha kapok is érte valamit de ez közterület tehát nem tudom hogy mire fizetek mert a fizetett parkolohelyemen ugyan uyg kiveszik a rádiót a kocsimból tehát fizetsz és nem kapszérte semmit.nem csak büntetni kéne hanem adni is valamit

  • 2009.04.24 07:31:50treffhetes

    nandyred: nem biztos, hogy hülyeséget beszélt a csikkszedő... ugyanis hatósági jogkörrel felruházott "közeg", csakúgy mint a rendőr. És tényleg igazoltathat :-(
    http://www.kozterulet-felugyelet.hu/web/cms/kozter-pub/letoltesek/jogallas.rtf

    Na most akkor tényleg nem értem. Tehát van, hogy a Centrumosok is bilincselhetnek? Hogyan? Eddig én csak közterületest láttam bilincselni. Azok meg ugye egymást kizáró területen büntethetnek (értsd: ahol az egyik büntethet, ott a másik nem)

  • 2009.04.24 08:46:23bertajancsika

    Kedves Árpika^^!

    Ki kell ábrándírsalak. Abban a pillanatban amikor kiszálltál a sofőrülésből és bezártad az ajtódat, már megkezdted a várakozást. Tehát, ha nincs jegyed, akkor büntethető vagy. Ez sajnos egy ellentmondás a jogszabályokban. Azt jelenti, hogy egyszerre két jogszabályt nem tudsz betartani. Még jogilag az sem segít, ha a gyermeked a hátsó ülésen van, mert a sofőrülésen kell ülnie valakinek legfeljebb 5 percig, hogy csak megállásnak mínősüljön. Én már üzengettem a Fővárosnak és a Közig Hivatalnak, hogy változtassanak ezeken a jogszabályokon.
    Üdv:
    Jancsika

  • 2009.04.24 08:55:08tibro

    egyszer én is kaptam kerékbilincset, mert a menetirány szerinti bal oldalon parkoltam, ahol kiderült előző nap kitettek egy megállni tilos táblát. leszedték 14ért, majd írtam szép levelet a főnökének, aki felülbírálta a dolgot és a pénzt visszautalták - késedelmi kamattal. biztosabb, mint a tőzsde :)
    hozzáteszem, a 3000 forintos büntit be kellett fizetnem, amiért az út bal oldalán álltam meg.

    csak hogy legyen pozitív példa is.
    szép napot! mosolygást!

  • 2009.04.24 08:57:58Nandyred

    treffhetes: Abszolut nem voltam benne biztos,hogy jogosan kérem-e hogy igazolja magát. Az eset után az ismerőseim között kérdezősködtem erről, sajnos egyik sem tudta a választ. Köszönöm a linket el fogom olvasni! Egyenlőre csak belenéztem, és egy mondatot sikeresen elcsíptem:
    13§/2 "A visszaélések elkerülése céljából, továbbá az állampolgári jogbiztonság érdekében a felügyelőnek országosan egységes, azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt kell viselnie és intézkedése előtt előírásszerűen igazolnia kell magát." (megtalálható az 5§-ban is)
    Azt gondolom a kérésem hogy igazolja magát jogos volt, de természetesen előfordulhat hogy az ő kérései is az volt. Ugyan a forgalmit szerintem nem kérheti el... Mindenesetre nem szabályosan járt el az tuti.
    rozsomák: Nem is értem a comment-edet. (??) Nem tudom miből gondolod hogy kamu a story, meg hogy gyerek vagyok. Végtére is kettőnk közül a te nick neved egy képregényhősnek a neve.... :D :D

  • 2009.04.24 09:12:23tac

    Az az auto, amiben ulnek nem buntetheto. Ezert volt olyan hogy 10 oran keresztul valaki mindig ult az autoban. Felvaltva.

  • 2009.04.24 09:13:43Nandyred

    Na de itt egy érdekes kérdés,ha még valaki olvassa a hozzászólásokat:
    Adott egy kis utca. Igazából nem a klasszikus értelembe vett utca, hanem olyan mint ami a ligetben szokott lenni. Hogy egy picit tisztább legyen a kép, az úttest egyik oldala füves -parkos, a másik járdával kezdődik majd egy 6-7autónyi parkolóhely. Ez a Széchenyi-fürdő egyik oldalában van. Az utca elején egy behajtani tilos tábla, illetve alatta a kivételek listája (eü dolgozók,stb)
    Na ebben az utcában láttam egy megbilincselt autót a parkoló részben. A tábla mellett a járdán épp elég hely van egy kocsi számára hogy behajtson. Jogosan bűntették meg az autó tulajdonosát? Első ránézésre igen, de mi van ha Ő a járdán hajtott be? Arra h ki parkolhat ott, nincs semmilyen tábla, csak az utcába történő behajtás van korlátozva. És ha jól értelmezem a KRESZ szabályait tartalmazó dok első sorait, csak az utakra és nem a járdára vonatkozik:
    "1. § A rendelet a Magyar Köztársaság területén levő közutakon és közforgalom elől el nem zárt magánutakon folyó közlekedést szabályozza."
    Ha valaki tudja a választ, légyszi írja meg,mert érdekelne.

  • 2009.04.24 09:46:05bertajancsika

    Szerintem a járda a közút része, hiszen akkor a KRESZ nem rendelkezhetne afelől, hogy a táblával jelzett helyen a járdán is parkolhatsz. Ez bíróság előtt elég gyenge érv lenne.
    Jancsika

  • 2009.04.24 09:46:05Kencel

    delux te gennyszopo. tutira te voltal az a barom allat mercis, vagy te is olyan vagy, azert mondtad hogy ne foglalkozzon vele.
    Idiote izomagyu sunko paraszt.... LOL

  • 2009.04.24 09:56:06Kencel

    hivatásos beszamolomuvesz

    "Én csak 5 percet voltam bent és azé álltam tilosba, me gyerekem, van és monnyon le.

    Ha más csinálja, akkor mergás gyökér kigyúrt segg, ha én akkor van rá okom, sok."

    te masik idiota, nem arrol van szo amirol te beszelsz, hanem a mercist nem buntetik meg mittomen milyen okokbol.Nem a kifogast kereste elkovetonk hanem csak az igazsagot. Kivancsi lennek ha te latnad hogy a szaros varburgodat megbasszak bilinccsel es melletted all a masik bmw vel mercivel es egy izomanyu hulye szall ki belole,akit persze akkor sem buntetnek meg ha az ut kozepen keresztbe all te meg csak egy kis helyet foglalsz el a jarda mellett, akkor mennyire bantja az igazsagerzetedet.
    nyilvan nem veletlenul alakult ki ez az elkepzelese az embereknek hogy a mergakbol a nagy kopasz buta emberek szallnak ki...LOL

  • 2009.04.24 10:27:16abc987

    Jó reggelt városlakók. CSak annyi, hogy bocsez a nem általam elkövetett általánosításért , nem minden mergás baromállat / én ezt nem is írtam / Akkor pont az állt ott tőlem 30 m-re forgaslomtól elzárt területen. Egy velorex pont elfért volna mögötte. A közegnél mikor rákérdzetem, hogy ugye azon is van bilincs azt mondta ez nem a mi dolgunk :) Jól írta Delux . :)
    Meg lehet állni egy twingóval is a műkörmösnél úgy hogy a troli nem fér el mellette és 6 km -es sor áll a ligetig :) Nem 1 x láttam ilyet. Ott sincs bilincs, mert a szakemberek éppen engem basztatnak 73 cm miatt, úgy hogy a forgalmat bszolút nem zavarom.
    Ennyi, szopatás az egész. 25 éve lakom bent, soha nem álltam meg vonalon kívül. Most megfogtak az árnyas fejvadászok :) Jó munkát annak aki dolgozik aki nem annak parkolóőr és közter mentes 24 órát

  • 2009.04.24 11:02:54daneel_hu

    Szvsz amit a parkolóőrök csinálnak a fővárosban az több mint visszás, sokszor látszik, hogy egyértelműen a büntetésre mennek rá. "Ütni kell a kocsikat", megvan nekik határozva naponta mennyit kell, kb. mint az adóellenőröknek. Tehát ha csak 5 olyat üt amelyik tényleg megérdemli, de neki 10-et kell naponta, akkor 5 olyat is ütni fog aki nem érdemli meg.
    Legfeljebb a tagnak majd lesz egy plsuz köre, leszarják. :O

    Kerékbilincsek:
    A (VIII. kerben) lakom, de jogtalan kerékbilincselés még nem láttam, persze hallottam hogy ezzel is akadnak visszaélések, de azért ne hasonlítsuk a parkolóőrös banzájhoz, noha maga a büntetés kellemetlenebb.
    A VIII.-ban kerékbilincset általában azokra szoktak rátenni, akik tulságosan belógnak az autójukkal egy egyirányú utcában, akadályozva a forgalmat, avagy a szűk utcákban annyira az utcasarokra állnak, hogy nem tud egy közepes teherautó befordulni miattuk.

    Mindazonáltal nem tartom jó megoldásnak a bilincset.
    Szerintem üdvözítőbb lenne a tréleres megoldás. Hiába bilincselnek meg egy kocsit, attól az még ottmarad. Ha jól tudom jelenleg nincs törvény arra, hogy a rendőrség vagy a közterületesek elvitessék a tilosban parkoló autót. Sajnos még mindig a parlament előtt dekkol.
    A rendőr csak akkor vitetheti le a vasakat, ha súlyosan korlátozza a forgalmat.

  • 2009.04.24 11:27:13free1111

    Igen, többen írták és valóban így van: lenyúlják a pénzt, amit mi befizetünk, méghozzá az önkormányzati-gazdasági elit. Ez a boszantó benne. Mások gazdagodnak belőlünk. Minél nagyobb valahol az újraelosztás, annál nagyobb a korrupció. Ki kell menni Anerikába. Ott nincs újraelosztás, nincs szociális háló, kisebb a lenyúlható pénz. Vagy teljesen átlátható költségvetés kell, mint pl. Dániában.

  • 2009.04.24 11:29:34grivesztábornok

    atomot a parkolási cégeknek!!!

  • 2009.04.24 11:56:58Bobolysza

    "...és az ötmilliósnál drágább autók elengedhetetlen kelléke, a mozgáskorlátozottak igazolványa."
    Kedves Posztoló!
    A mozgáskorlátozottak igazolványa -helyesebben parkolási engedélye- nem elengedhetetlen kellék, hanem egy sajnálatos állapot megkönnyítését célzó és az azt jogosan igénybevevő emberek segítője. (aki jogtalanul használja, szégyellheti magát) Ezért kérem Önt, ne általánosítson, és ne sajnálja tőlük ezt a kis könnyítést, van úgyis elég bajuk és hátrányuk állapotuk folytán elég. Ha mégis irigyli eme kártyácskát, kívánom, hogy egyszer legyen 'szerencséje' és szüksége rá. Akkor is így fog nyilatkozni? Sajnos, vannak olyan emberek, akiknek mozgásához elengedhetetlenek bizonyos speciális felszereltségek az autóban, s ezeket bizony nem adják olcsón, nem minden márka, árkategória alkalmas az átalakításra. Magam is találkoztam 'három ajtós szekrényekkel', kik az emelet magas autójukból kipattanva büszkén vágták ki a szélvédő mögé a "rokikártyát" és fürgén vágtattak tova ügyük intézésére, elfoglalva a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet. Nekik is hasonló jókívánságokkal szolgálhatok, ám úgysem értenék meg, mert IQ-juk néha vetekszik egy marék molylepkéével.

  • 2009.04.24 12:00:18Pat_RIOT

    nesze semmi, fogd meg jól!
    Kit érdekel, ezt eddig is tudtuk. Inkább arra lennék kiváncsi, hogy nyilvánossá tette e már az erre kötelezett Centrum Parkoló Kft a bevételeit és a kiadásait, illetve, hogy a bevételeit mire fordította.. Kiváncsi lennék. Mocskos rabló banda, szerencsére én még egy fillért sem fizettem nekik.

  • 2009.04.24 12:03:24Pat_RIOT

    to Bobolysza:
    Nyilván nem rád gondolt, hanem pl egy kedves focista (!) ismerősömre, akinek természetesen ott figyel a BMW szélvédőn eme kiérdemelt kincs. Nevetséges.

  • 2009.04.24 12:12:07Pepin bácsi

    ez hír ?
    ülj le fiam, egyes !

  • 2009.04.24 12:15:18aristocat

    A TÖRVÉNY NEM ISMERETE NEM MENTESÍT A BETARTÁSA ALÓL.

  • 2009.04.24 12:17:18csepeszil

    b'zeG ennyi baj van a parkolással?? veszünk összecsukható biciklit, oszt nem kell vele parkolni!!

  • 2009.04.24 12:25:56Lenin

    Basszuk meg őket f@sz nékül elvtársak.
    Oszt kész.

  • 2009.04.24 13:51:22yaffa

    kerékbilincset a közterület-felügyelet rak fel, nem a parkoló-társaság
    elég sokakban egybemosódik a kettő...

  • 2009.04.25 12:38:43mátyáskirály

    Oziris!

    Gondolom te jó keresztény vagy, ezért illene tudnod, hogy az Úr kurva pipa lesz, ha az Ő kiválasztott népét a szádra veszed. Csak segíteni akarok.

  • 2009.04.25 12:45:49mátyáskirály

    Legyél filiszteus, egyiptomi, görög, keresztes, német vagy magyar, alázat nélkül, jól megszívod a végén.

  • 2009.04.29 11:37:10anóka

    A Király utcában – a Zeneakadémiánál – este 6-ig fizetős parkolás lehetséges, 6 után – ha ott leparkolsz – kapsz egy bilincset. 14e-ért veszik le, a csekken a Centrum P. Társaság szerepel. Na,ehhez mit szóltok????

Parkolási szégyenfal

Keresés