Ha ideér a járvány, leáll a BKV

Budapest: BKV

2009.05.04. 22:31 - Tenczer Gábor

Az Index birtokába került a BKV nemrég kidolgozott pandémiás tervének tervezete.

Ha elrendelik a 6-os fokozatot, azaz a járvány hivatalosan is globális méretűvé nő, akkor a BKV esetében még további hat alfázis érvényes, aminek a legsúlyosabb változataként leállítják a teljes tömegközlekedést. A negyedik alfázisnál a BKV-dolgozóknak megszervezik a bejárást gépkocsival (esetleg biciklizhetnek vagy gyalogolhatnak még). Védőoltást először a vezérigazgató, utoljára a vulkanizáló kap a cégnél.

Elkészült a BKV pandémiás tervének tervezete, amit az járvány hazai terjedésekor léptetnének életbe. A tervezetet egyelőre különböző szinteken véleményezik a cégnél. A Nemzeti Influenza Pandémiás Tervre épülő speciális terv a járvány terjedésének 3., 4., 5., és 6. fázisára fogalmaz meg utasításokat (jelenleg az 5. fokozat van érvényben, a WHO még nem rendelte el a 6. fokozatot).

A 3. fázisnál (amikor az állati influenzavírus altípus emberi fertőzéseket okoz, de a vírus emberről emberre nem terjed, legfeljebb csak nagyon ritkán, közeli érintkezés révén), a BKV-nál meg kell alakítani a Pandémiás Tervező Csoportot. Feladata például a figyelemfelkeltés a szezonális influenza elleni oltóanyagok minél nagyobb számban történő igénybevételére.

Ki kapja először a pandémiás oltóanyagot?

1. BKV Zrt. felső vezetés

2. Pandémiás Tervező Csoport és Krízis Menedzsment Team

3. Utazóközönséggel közvetlenül érintkező munkavállalók (járművezetők, jegyvizsgálók, jegy-és bérlet ellenőrök, jegypénztárosok).

4. Többi dolgozó, legutolsó kategória: a vulkanizálók.

A 4. fázis idején (amikor az emberről emberre történő korlátozott terjedés következtében az emberi megbetegedések csupán kis gócokban jelentkeznek, a terjedés igen kis területre korlátozódik, ami arra utal, hogy a vírus még nem adaptálódott az emberi szervezethez) a társaság vezetéséből megalakul az úgynevezett Krízis Kezelő Csoport. A csoport intézkedik, hogy kigyűjtsék név szerint a kritikus területen dolgozókat a később kiosztandó védőfelszerelések számának felmérése miatt, kialakítsák a majdani karanténokat, megszervezzék a későbbi vakcinabeszerzést.

Az 5. fázisnál (az emberi megbetegedések nagyobb gócokban jelentkeznek, de az emberről emberre történő fertőzés még mindig csak kis területre korlátozódik, ami arra utal, hogy a vírus egyre jobban adaptálódik az emberi szervezethez, de az emberre történő terjedési képessége még nem tökéletes) összeállítják a minimális szolgáltatáshoz szükséges emberek névsorát. Emellett megteremtik a távmunka feltételeit és beszerzik az egyéni védőeszközöket (alkoholos lemosók, maszkok, kesztyűk).

A 6. fázist további hat alfázisra osztja a tervezet. (Bár a WHO még nem rendelte el a 6. fokozatot, a pandémiás tervben a 6. fokozat első három alfázisán már túl vagyunk.) Az (a) szinten a gazdasági, és az önkormányzati minisztérium működési területéhez tartozó gazdálkodó szervezeteknél azonnali utazási, utaztatási korlátozásokat rendelnek el. Amennyiben a pandémiás oltóanyag rendelkezésre áll, a fontos szerepet betöltő személyek védőoltása megkezdődik.

A (b) szint életbe lépésekor (amikor az új influenzavírus altípus más, nem európai országban is megjelenik) beszerzik a szükséges felszereléseket és biztonsági tartalékot halmoznak fel. A (c) szint (az új influenzavírus altípus Európában is megjelenik), kiosztják a szükséges egyéni védőeszközöket és védőszereket a kritikus területen dolgozó munkavállalók számára és megerősítik az üzemorvosi szolgálatot.

A 6. fokozat (d) szintjén, amikor az új influenza vírus altípus által okozott igazolt megbetegedések megjelennek Magyarországon sokasodnak a feladatok. A BKV kritikus területein dolgozók számára elrendelik az egyéni közlekedési módszerekkel (gépkocsi, kerékpár, gyalogos közlekedés) történő munkába járást, felszólítják őket „a tömegközlekedéstől való tartózkodásra”. Elrendelik az egyéni védőeszközök kötelező használatát. Felszólítják a dolgozókat az otthoni élelmiszer és ivóvíz tartalékolásra.

Szintén ezen a szinten minimalizálják a dolgozók munkahelyi érintkezését és felszólítják őket a fokozott önellenőrzésre (lázmérésre). A betegséggyanús dolgozót azonnal kivonják a munkából Megkezdik a védőoltások beadását, kiosztják az orrszájmaszkokat (bizonyos helyzetekben egyszer használatos védőruha, kesztyű, lábbeli védő, vagy fertőtleníthető lábbeli is szükségessé válhat).

Az (e) szintnél (az új vírus Magyarországon regionális járványt okoz) a társaság vezérigazgatója a nem frekventált munkakörben dolgozó munkavállalókat otthonmaradásra szólítja fel. Az üzemi konyhákat, étkezőket ideiglenes bezárják. Az értekezleteket betiltják. Az irányítás és a kapcsolattartás telefonon, interneten vagy videó-konferencián történik. A minimális szolgáltatáshoz szükséges létszámon kívül minden munkavállalót szabadságolnak a fertőzés csökkentése érdekében. A személyes ügyfélfogadás, a kereskedelmi tevékenység szünetel.

A legsúlyosabb az (f) szint, amikor az új vírus Magyarországon országos járványt okoz. Ebben az esetben a főváros önkormányzat intézkedik a helyi tömegközlekedés leállításáról.

A BKV Indexnek küldött közleménye szerint jelenleg a társaság szakemberei által előkészített Influenza Pandémiás terv előzetes munkaanyagának széles körű egyeztetése zajlik. A terv a Nemzeti Influenza Pandémiás Terv előírásai szerint készül.

A pandémiás terv célja az influenza világjárványra való felkészülés, egy esetleges járvány negatív hatásainak mérséklése, a munkavállalók egészségvédelme, egy világjárvány esetén a közösségi közlekedés folytonosságának fenntartása. A BKV Zrt-nek fel kell készülnie arra, hogy egy ilyen helyzetben is képes legyen az alapvető, kritikus szolgáltatási feladatok még elégséges szintű fenntartására.

A terv szerint konkrét vészhelyzet esetén nem hierarchikus rend szerint, hanem megkülönböztetés és sorrend nélkül részesülnek a vakcinából az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló munkavállalók (pl. járművezetők, jegypénztárosok, ellenőrök stb.), valamint a Társaság vezetői. Amennyiben az új vírussal kapcsolatos események úgy kívánják, a Társaság utas- és forgalombiztonsági szempontból haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

A pandémia fázisai

Interpandémiás időszak:

1. fázis (Nincs új humán influenza altípus. Az állati influenza altípus által okozott humán fertőzés kockázata alacsony.)

2. fázis (Nincs új humán influenza altípus. Az állati influenza altípus komoly megbetegedési kockázatot jelent az ember számára.)

Pandémiás riasztás

3. fázis (Új influenza altípus humán fertőzéseket okoz. Az emberről emberre terjedés ritka.)

4. fázis (Kis gócokban jelentkező emberről emberre terjedés. A fertőzött területek igen kis területre korlátozódnak.)

Pandémiás időszak

5. fázis (Nagyobb gócokban jelentkező emberről emberre terjedés. A fertőzés még mindig kis területre korlátozódik.)

6. fázis (Fokozott intenzitású, folyamatos terjedés a lakosság körébe. Globális pandémiás veszély.)

Kommentek

  • 2009.05.04 22:45:30Szervátültetés

    Én is legelsőnek a BKV felső vezetésének adagolnék be valami anyagot. Valami erőset, hogy biztosan hasson.

  • 2009.05.04 22:56:00rollerpig

    leáll a bkv, leáll az ipar, beáll a dugo, beáll a szmog, és mind meghalunk. nekem valahogy nem tünik jo ötletnek ez a dugjuk a fejünket homokba dolog.
    de az mszp-t még ez sem ingathatja meg, ollé.

  • 2009.05.04 22:56:35valami hidralika mittudomén

    és ezt hány milliárdért tanácsolták nekik?? :D

  • 2009.05.04 23:00:34kopa.

    Énis... Infravénás cinánt mihamarabb!

  • 2009.05.04 23:04:57kn

    szegény vulkanizálók! most szembesülnek vele, h ők a leginkább nélkülözhető munkatársak!

  • 2009.05.04 23:06:25velkedravce

    Ezt melyik tanácsadó hány milláért találta ki?

  • 2009.05.04 23:07:37SpencerBarnes

    Nyilván a vezérigazgató találkozik az esetleges legtöbb fertőző utassal a járműveken, "hát ezé" :)

  • 2009.05.04 23:29:46hogyismondjam

    Tipikus "nagyon rosszul berögzött" magyar tekintélyelvűség, és hierarchiaszintes beosztás!

    Első körben azok kapják meg akik a legtöbbet keresnek, és a legkevesebb az esély, hogy elkapják a vírust. No comment.

    Egy színvonalas tanácsadó cég nem ad ki ilyen munkát, mert ez nem szakmai alapokon nyugvó, hanem hatalmi és hierarchiaszintű alapokon nyugvó terv.
    Különben is kit érdekel, ha meghalnak a milliárdokat sikkasztó vezérigazgatók? ..az élet menne tovább, és nem lenne annyira deficites a BKV! ..vagy a vezetőkön akarják először tesztelni, hogy jó-e az új oltóanyag, vagy esetleg talán halált okoz?

  • 2009.05.04 23:32:04panki83

    Szerencsére mi meghalunk viszonylag gyorsan az influenzától, de a vezetőink majd 1 hónapnyi éhezés után fognak megdögleni, mikor elfogy az utolsó kinyitott konzerv.

  • 2009.05.04 23:34:27ticsung

    Istenemre mondom, a normális INFLUENZA 1000* veszélyesebb, mint a sertés influenza, de ezt úgy felfújják, hogy tömeghisztéria lesz belőle....

  • 2009.05.04 23:36:13Rocko-

    na most ugye a vezérkar találkozik legtöbbet az utca népéével, nek ia legfontosabb az oltás. (napersze, ne takarózzon itt senki azzal, hogy fontosm unkát végeznek, mert semmi nyoma nincs annak)
    a másik, h egyébként is olyan fertő van a járműveken, h aki azokon utazik naponta, az lábon kihord egy sertés-, madár- és elefántinfluenzát EGYSZERRE.

  • 2009.05.04 23:37:11panki83

    na az meg a másik, szerintem az alatt a kb. 1 hónap alatt amióta elindult a hisztéria szerintem többen haltak meg úgy, hogy evés közben félrenyeltek, mint a cocainfluenzától...

  • 2009.05.04 23:54:30Nickon

    A helyes oltási sorrend ez lenne:

    3.
    4.
    2.
    1.

    Idióták.

  • 2009.05.05 00:05:25Komment Elek

    És akkor az összes szórakozóhely is bezár ahol sok ember bulizik együtt, vagy csak kötelező védőitalként pálinkát fognak ingyen osztogatni?

  • 2009.05.05 00:06:16swarowsky

    Hogy ez milyen már....

    Beoltani először minden gyereket, hogy legyen aki rendbetegye ezt az elkúrt Országot. Vagyis minden 10-ből 7-et. A maradék 3 nem rendbeteszi az országot.

  • 2009.05.05 00:09:44swarowsky

    A szórkozóhelyek vagy ki sem nyitnak, mert az emberek nem tudnak odamenni...,mert ugye a bkv-nál sorbanállnak oltásért. Vagy be sem zár, ha valahogy kinyitott, mert az emberek nem tudnak, hogyan hazamenni...

  • 2009.05.05 00:26:08floydian

    1. Ha az Index birtokába került a BKV nemrég kidolgozott pandémiás tervének tervezete, akkor ez az Index pandémiás tevezete?
    2. A BKV-nál még mindíg salleroznak?
    3. Ma a buszon tüsszentettem. Karantén?

  • 2009.05.05 00:28:16dark future

    Az oltási tervet támogatom! Sőt azt javaslom, hogy a felsővezetés az oltóanyagból a legkorábbi béta változatot kapja...

  • 2009.05.05 01:08:59DepecheAndi

    Nekünk, pestieknek meg sem kottyan egy sertésinfluenza, ne hülyéskedjetek már. Aki nap, mint nap utazik a városban, az pontosan tudja, hogy milyen kellemes a magyar tömegközlekedés. A vezetőket szívesen beültetném egy kannából bort szürcsölő hajléktalan, egy zacskóból ragasztót szívó értelmiségi és egy napok óta nem fürdött, kötött pulóverbe rohadásig beleizzadt tehén közé. Jobb, mint egy bungee jumping és egy rafting együttvéve. Kaland az élet, csak tudni kell élni :)

  • 2009.05.05 01:23:21sikhangya

    Jó lenne tudni, tesznek e valamit a BKV-nál a hétköznapi vírusok (-nem csak ez az új malacos-) ellen. Gondolok itt a járművek legelemibb takarítására. Kocsis urat ha már oltják akkor, valami korupció ellenes szérummal meg agyasítóval,kéne hogy ne kelljen tanácsokért rohannia. Az sem baj ha ciprusi az a vakcina.

  • 2009.05.05 06:11:52Huffington

    hihetetlen, ha ez tényleg komoly!

  • 2009.05.05 06:32:42szottyadt

    Depesch Andi! hihihi:)))))))) Marha jó!:)) A vezérigazgatónak adnék placebo
    szurit higgye azt, hogy védőoltás, közben meg csak sós víz!:))Természetesen azoknak kell legelőször, akik a legtöbbet érintkeznek sok emberrel!! Eszem megáll! Barom állatok ezek!!!Ilyet leírni!Még hogy a vezér!!:(((((

  • 2009.05.05 06:36:42hellgörl

    az a legnagyobb gond ,hogy itt nálunk rettenetesen okosak a fejesek:papiron!
    aztán ha itt a baj,pánikszerüen tanácstalanok és nem képesek semmi érdemleges cselekedetre!nem a H1N1-BE FOGUNK BELEHALLNI HANEM A BÜROKRÁCIÁBA!

  • 2009.05.05 06:55:36tomi27

    Elég gagyi bulváros lett az index. Látszik, hogy az utóbbi napokban nem történt semmi és nagyon kellett valami "színes hír". Szerintem hülyeség ezt az egészet ennyire felfújni. A BKV-s cikk kapcsán, meg, ha elrendelnék a 6-os fázist, zaza nem lenne tömegközlekedés, akkor minek szállítgatnák a dolgozókat? Akkor mit dolgoznának a BKV-sok?
    Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy milyen mocskosak a buszok, villamosok, hogy testszagtól a szarszagig minden van. Graffitis minden, egyszerűen undorral száll fel az ember bármire is. Az is érdkes lenne, ha megnéznénk, hogy külföldön mennyibe kerül 1 jegy/ bérlet és ahhoz mérten milyen a szolgáltatás színvonala. Akkor még a kapus beléptetőktől, kártyás jeegyekig nem is bbeszéltünk egy csomó mindenről.Pedig sokkal jobb lenne, mint, hogy tróger ellenőröket alkalmazni.

  • 2009.05.05 07:02:58en_té

    "1. BKV Zrt. felső vezetés
    2. Pandémiás Tervező Csoport és Krízis Menedzsment Team"

    Gratulálok a sorrend készítőinek! Rendelkeznek magasfokó lojalitással és társadalmi, emberi érzékenységgel. A Pandémiás tervező csoport dolgozói nyílván fokozottabban kitett emberek, mint az aki a munkaideje 100%-át a tömegben tölti.

  • 2009.05.05 07:04:27LilMelon

    "A személyes ügyfélfogadás, a kereskedelmi tevékenység szünetel."
    Akkor (e) riasztásnál nem büntethet meg az elenőr, vagy ha megbüntet is, az Akácfa utcában szünetel a befogadásom, tehát nem tudok fizetni?:O

  • 2009.05.05 07:05:00LilMelon

    ellenőr két L-el.

  • 2009.05.05 07:17:08pharmacyli

    Emlékeim szerint Lenin mondta: ha a proletariátus egyszer hatalomra kerül, úgy fog viselkedni, mint ahogy urainál látta. Ez jutott eszembe eme iratról. Bár mostani uraink vélhetően valódi urakat nem láttak, proletár allűrjeiket talán most vetették le, de a stupidizmus az örökké él. Természetes az, hogy egy szervezetnek van irányító csapata, de mit ér a "fej", ha nincs kéz, nincs láb. Csak az ördögi mohóság, ha megdöglik a szomszéd tehene, nem baj, csak nekem maradjon meg. Mert mi van, ha valóban országos járvány lesz. Vagy lesz oltóanyag, vagy nem. Ha igen, akkor minden dolgozót be kell oltani, de be kell oltani az orvosokat, ápolókat, etc. Ha meg nincs, akkor pedig minek a vezetőknek oltóanyag. Egyedülmaradnak, és talán dolgozni fognak?

  • 2009.05.05 07:27:48haway

    Volt már pestis, kolera...a közelmúltban madárinfluenza, most sertésinfluenza lesz/van...előfordulhat még papagálykór, kergemarha kór...és látom sokan bekapták a BKV-influenzát is. Ez jelenti a tényleges veszélyt az emberiségre.:))

  • 2009.05.05 07:42:59magy1

    .

  • 2009.05.05 07:45:04magy1

    Sziasztok!
    Pár dologgal azért érdemes tisztában lenni.
    A vadvírust megkértük már külföldről, ami vagy megérkezett a közel múltban, vagy a napokban érkezik. Innen legjobb esetben kb. 2 hónap a vakcina előállítása. Ez idő alatt átlag 2* mutálódik a vírus. A mexikóból elterjedő vírus mostanában éri el hazánkat, ami 1* már mutálódott ez idáig.(Nem pánik keltés miatt írom, csak hogy tisztán lásson mindenki). Szal mire legyártják a vakcinákat, addigra előfordulhat, hogy az egész mehet a kukába, mert semmit sem ér(valszeg nem ez történne, hanem ezt is elhallgatják majd).

  • 2009.05.05 07:45:38magy1

    Vakcina: Jelenleg nem létezik ezen vírus ellen vakcina, egyenlőre csak bogyókkal lehetne védekezni nagy eséllyel, mikor már megkaptuk a "sertéspestist" (pl. tamiflu).
    Bogyókészletek: Magyarországon a készlet titkosítva lett(nem véletlenül). Tavalyi adatok szerint az EU-ban a bogyó készlet országonként a lakosság 12-25%-nak lenne elegendő. Nálunk tavaly a cél a 12,5% elérése volt. Jó magyar mentalitás miatt nem valószínű, hogy a válság közepén erre költenének, emiatt a tipp olyan 8-10% lehet, ami 800ezer-1 millió adag. Romániában világjárvány esetén(amikor igazán tombol az influenza) 30-40%-os megbetegedéssel számolnak a tervük szerint. Ez 1 jó átlagnak minősül az eddigi világjárványi adatok alapján. Mo.-on ez 3-4 millió embert jelentene. Tehát jól látszik, hogy jelenleg mintegy 2-3 millió embernek nem jutna bogyó, amivel hatásosan lehetne védekezni(feltéve, ha a fenti bogyó annak minősül az eredeti vírus 1* mutálódása után). Ha sokan hullani kezdünk mint a legyek, akkor nem az.
    Vírus: megjelent híradásokban, hogy ázsiai madárinfluenza, európai és amerikai sertés vírus+emberi vírusból "keletkezett".
    Persze, az észak-déli irányban költöző madarak körberepülik 3* a vírussal a Földet, hogy összeszedjék a vírust, majd visszarepül Mexikóba, ahol megfertőz 1 röfit, ami utána átadja 1 gyereknek, akinek már a nevét is tudják:)
    no comment. Maradjunk inkább a laborban kotyvasztott verzió mellett, hihetőbb.

  • 2009.05.05 07:52:59citrix

    Ezt a tervezetet valószínűleg egy nagytudású tanácsadó cég készítette néhányszor 10m díjazás fejében.Egyáltalán aki ezt kidolgozta,utazott már a fenti cég járművein 1990 után? Tessék csak kipróbálni néhány pesti villamost,buszt,trolit és össze lehet pillanazok alatt gyűjteni egy fél orvosi lexikonra való kórokozót.Épeszű ember már csak ezért is saját autóval jár (és a 300ft-os jegy se túl vonzó perspektíva).A távmunka gondolata tetszik:távirányításúak lesznek a járművek,GPS+wifi...

  • 2009.05.05 07:53:21@fric

    Szegény vulkanizálók!

  • 2009.05.05 07:53:25magy1

    TV-ben megjelent, hogy jövő hétre várják a vírust.
    ANTSZ-ben tegnap már nagy volt a rohangálás, mint mérgezett egerek. Állítólag 10-100 közötti gyanús megbetegedés van, amiről mostanában nagyon kussolnak a híradások.
    Ami tény hogy túl van kissé népesedve a Föld. Válság is erre utal, energia árak, nyersanyag kitermelési maximumon túl->muszáj volt a válság, hogy kína, indiai ne akarjon annyi nyersanyagot, mert azok elszívják a nyugati világ elől. Ahogy valszeg muszáj volt ez a világjárvány is, hogy a megroskadt gazdaságok ne tudjanak aktívan védekezni a vírussal szemben(1 kis népesség szabályozás). Főleg a harmadik világ beli országokat fogja sújtani brutálisan a vírus, ha tényleg nem lehet majd megállítani. Kína, India, ahol kb. 1-1 Mrd-n vannak, kicsit megcsappan majd a népesség, így az energia igény, újabb pár évig lehet majd GDP-ben száguldozni a nyugati országokban. Persze ez csak amolyan eszmefuttatás, de eléggé erre felé tendálnak a dolgok. Illetve a válság miatt a térdre rogyott országokat megadásra lehet kényszeríteni a "jó" időben elterjedő világjárvánnyal.
    Jöhet majd a zeigeist szerinti világkormány, világhadsereggel...

  • 2009.05.05 07:54:02A szerb

    nehogy má elhiggye valaki ezt a járvány hisztit, azért mert 50 peon meghalt... a mexikóiak nagyobb részében indián vér folyik, akik még mindig nem alkalmazkodtak a fehér ember betegségeihez. azért halt meg az a pár ember is.
    kamu az egész.

  • 2009.05.05 08:05:31magy1

    Tisztelt Szerb!

    Persze, ott volt a legegyszerűbb elterjeszteni a vírust, illetve gazdaságilag őket is térdre kell kényszeríteni, hogy Amerikai megvalósíthassa a neten annyit hallott Amerikai unió és Amero elképzelést, Mert ha logikusan nézzük, akkor az amcsi $ értéke kb. semmit nem szabadna hogy érjen.
    Ott nem 60-80%-os a hiány GDP-ben kifejezve, hanem válság előtt 400% körül volt, most meg bizti lehet vagy 500% is a sok bankmentő csomagnak köszönhetően. Csak hát kell az unió, meg az új pénz.
    Amúgy meg minden évben influenzában meghal párszáz ezer ember, csak erről is kussolnak, szal kell a paráztatás meg a figyelemelterelés, hogy a nagy terveket a háttérben nyugisan végre lehessen hajtani. Amíg minden hülye a világválsággal meg világjárvánnyal meg világmittoménmivel foglalkozik:)

  • 2009.05.05 08:07:10Hüvelygomba

    Mekkora poén lenne, ha csak a norvégok döglenének ki Magyarországon.

  • 2009.05.05 08:13:42Idet

    magy 1 -- Szerintem is laborban kotyvasztott, mesterségesen terjesztett a vírus. Esetleg abból az iraki készletből, amit olyan jól megtaláltak az amerikai elvtársak...
    A Zeitgeist is onnan jön: ritkítsuk már kicsit azt a sok felesleges harmadik világbelit! Tévedés ne essék: minket is oda számítanak.

  • 2009.05.05 08:15:06csendeske

    Felháborító a Kocsis et. minden alkalommal be tudja bizonyítani, hogy van még lejjebb... Meddig tűri ezt a város és az ország vezetése? Valószínűleg ezt a "döntést" is egy komolyabb tanulmány alapozta meg, valamelyik haverja még a skandallumon is keres vele együtt. Mindent meg lehet csinálni ebben az országban büntetlenül?

  • 2009.05.05 08:27:33Lord of the Sith

    Rosszul látjátok a helyzetet.Minden oltásnak lehet káros mellékhatása.A vezérigazgató elvtárs csupán áldozatot hoz dolgozóiért , hiszen a van káros hatás , akkor rajta derül ki először , és a többiek megúszhatják.Egy igaz jellem ő.

  • 2009.05.05 08:31:31columbo

    A Bkv "vezérkarát" egészen a busz, vili, troli, metrovezetőkig egy könnyed mozdulattal elküldeném a francba.... Szerintem a bkv-nál az alkalmazottak több mint a fele semmit nem csinál. Ül az irodában és baromi fontosnak érzi magát.

  • 2009.05.05 08:38:48magy1

    Idet!

    Igen, jól beszélsz!
    EU, ide vagy oda, mi 9%-ot növekedtünk összesen 4 év alatt, infláció volt kb. 25-30% mióta az EU-ban vagyunk. Eddig csak a szemét jött az EU-ból. Szal eléggé egyértelmű szerepet szántak nekünk, a támogatásokat ahogy lehetett sejteni pedig felső szinten eltüntetik, szétosztják.
    Ugyanakkor ha idehaza minden Magyarország érdekét szolgálná, akkor lenne 100 évre elég gázunk(Makó), megújuló energiában pár év alatt világszínvonalon lehetnénk, az alapfeltételek adottak, mezőgazdaság mindenkit képes lenne ellátni, aranyból lennének az utak, normál egészségügy lenne, virágozna az ország, mint az első világháború előtt.
    Messze lepipálnánk mindenkit, csak ugyebár az EU nem ezt a szerepet szánja nekünk, illetve a kormányunknak egyértelműen ki van jelölve az út(ha másik oldal kerülne hatalomra, valszeg az is a hasonlóan kijelölt úton járna, nem azon ami az országnak jó lenne). Megszorításoknak is az a célja, hogy gyakorlatilag kiirtsák a magyarokat.
    Ha az állami apparátust visszavágnák 5-ödére, egyes helyeken pl. Önkormányzatoknál 15-ödére(3200 helyett 200 is elég), akkor 5%-os pluszban lenne az állami költségvetés.
    Már manapság is csak a "hülye" vállal gyereket...
    Majd jól betelepítenek pár embert külföldről a megszületendő gyerekek helyett.:(

  • 2009.05.05 08:48:45Józanész

    "a busz, vili, troli, metrovezetőkig egy könnyed mozdulattal elküldeném a francba..."

    Aha..mint BKV "vezérkart"?? És aztán meg Te magad vezetnéd a trolit, vilit, metrót? Kicsit(nem is kicsit) demagóg a dumád!

  • 2009.05.05 08:49:40Józanész

    Az pedig, hogy a "nagyfejűek" kapják a szurit először, tényleg vérlázító!

  • 2009.05.05 09:01:33Ibigoo

    Leáll a BKV, leáll a város. Leáll a város, beáll a pánik. Beáll a pánik, bezárkózik mindenki. Bezárkózik mindenki, nem utazik senki. Nem utazik senki, aludhatok tovább. Szuper.

  • 2009.05.05 09:02:42nagyárpi

    Majd Mad Max átveszi a tömegközlekedést! Az iszonyú pánikban azért szeretném felhívni az érintettek figyelmét, hogy jelenleg nagyságrenddel többen halnak meg bármilyen más betegségben (TBC, AIDS, daganatok, vagy csak simán alultápláltság) mint az új vírustól!

  • 2009.05.05 09:05:39hejhó a raszta

    szerintem annyira azért nem gáz. az 1. és 2. csoport összlétszáma kevesebb mint a vulkanizálóké.

  • 2009.05.05 09:12:41Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    Ennyi hozzáértőt, nahát, most már nagyon okos lettem, és ezeket fogom szajkózni. Amúgy én csak annyit írok majd az embereimnek, hogy lehetőség szerint tömegeket kerülni, tömegközlekedésben nem ciki hordani maszkot, aki teheti, jöjjön gyalog vagy biciklivel, kezet mosni félóránként, vitaminnal feltunningolni magukat, mert ugye azzal mindenki tisztában van, hogy leginkább a legyengült vagy még nem kifejlett immunrendszerű emberek "hullanak" mindenhol. Ha a pici dolgokat betartjuk, akkor elvileg nagy gond nem lehet.

    A BKV vezérkarának pedig ezért a szép tervezetért szép nagy, erős pistába forgatott, vascsőre szerelékelt tüsszögő ijedt SÜN-t kívánok. Éljenek a vulkanizálók.

  • 2009.05.05 09:16:28ferlin

    megnézném, hogy ki szervezi meg az oltások beadását, ha a 2. helyen szereplő Pandémiás Tervező Csoport és Krízis Menedzsment Team összes tagja (kb 5 fő) megbetegszik.
    Amúgy nem tudom mit sírtok: a felső vezetés szintén 5-10 fő. az hogy ők kapnak először oltást, az normál esetben SEMENNYIVEL sem késlelteti a normál dolgozók oltását. Lehet, hogy lefoglal 1 üzemorvost kb negyed órára, de az összes munkás (buszsofőr, ellenőr, takarítók, stb) oltása legalább 1-2 napig tart.

    Nagyon intelligens az a szemlélet, hogy "hagyjuk őket a végére, úgysem csinálnak semmit" pedig valójában ők felelnek azért, hogy a pandémiás tervet végrehajtsák. Megnézem azt az ellenőrt, aki felismeri a szükségességét és elrendeli a 6/f pontot.

    Amúgy az új vírus nem azért veszélyes, mert EDDIG nagyon sokan haltak bele. Hanem mert nagyjából SENKI NEM VÉDETT ELLENE, SŐT, egyelőre nincs is oltóanyag. EZÉRT fennáll a veszélye, hogy nagyon gyorsan elterjed, és milliók haljanak bele.

  • 2009.05.05 09:17:53mikike

    @magy1: fehér gyarmat vagyunk. mindig is az voltunk.

  • 2009.05.05 09:17:54ferlin

    másrészt a hozzászólók nagyrésze azt se tudja, mi az a vulkanizáló ;)
    őket a 6/c pontban már rég hazaküldték. minek kapjanak oltást, amikor otthon nyugiban vannak?

  • 2009.05.05 09:19:08MadHouse

    OFF

    Árpinak tökéletesen igaza van, kivéve, hogy ettől a virustól hamarabb krepálsz be mint a fent említett betegségektől. Emiatt is paráznak ugye sokan...hogy jogosan-e vagy csak megint egy felfújt kacsa, hogy legyen miről csámcsogni a hírekben majd kiderül.
    Amúgy simán vicc, ahogy megpróbálják/ták megállítani ezt a vírust...mert ugye jelenleg is simán repkedhetek össze vissza.

    ON

    A BKV terve egy vicc, úgy unblock a BKV-val egyetemben...rájuk is ráférne egy reform s így valóban jól kezdődik a terv. Elsőnek repül a vezérigazgató...:)

  • 2009.05.05 09:25:40solan

    ÓÓÓ már... ha leáll a bkv...minek oltogatni a dolgozókat? Kapják a gyerekek, mert legalább övék a jövő ( ami még maradt belőle ).
    És tényleg...hova akarják megállítani a vírust, mikor oda repülünk, ahová nem akarunk? Kérdőíveket töltetnek ki a reptéren, miközben széttüsszögik a vírust???? Ó istenem...nagy az állatkerted.

  • 2009.05.05 09:25:45nagyárpi

    Azt honnan tudod hogy senki sem védett ellene? a 100 millió lakosú Mexikóban 150 halott nekem nem azt súgja hogy itt van korunk pestise! Nem gondolnám, hogy a Mexikói egészségügy akkora spíler hogy csírájában fojtotta volna el az influenzát.
    Ami a BKV-t illeti, nyugodtan szokja a gondolatot, hogy vészhelyzetben a vezérkar biztonsága az első, tehát hogy egy kicsit borzoljam a kedélyeket, a kormány és a parlamenti képviselők (+családtagok) már akkor be lesznek oltva amikor mi még csak a 7-es buszra várunk...

  • 2009.05.05 09:26:52Idet

    Magy1 -- Ahogy mondod. Van egy jó összeesküvés elmélet arról, hogy mi kísérleti terepe voltunk-vagyunk a válságnak, kicsiben. Teszteredményeket akarnak, hogyan lehet egy gazdaságot szöröstől-bőröstől megszerezni. Első módszer: széttördelni, ez bevált az összes még rendezetten működő termelő üzem eladásával és utána a termelés megszüntetésével; második módszer: pénzben feloldani az egészet, és profit, tőkejáradék valamint adósságszolgálat révén kiszivattyúzni az országból.
    A baj az, hogy ez az összeesk.elm. már nem elmélet, mert megvalósult, jelenleg is alanyai vagyunk. A második baj, hogy ilyen komprádor lakájelitünk még a Habsburgok alatt sem volt, pedig azok is tudtak valamit. Nemcsak készségesen kiszolgálják a külföldi tőkét, hanem skrupulusok nélkül kiszolgáltatnak bennünket is, ráadásul ostobák, tanulatlanok, totálisan műveletlenek. Ami nagy hiba -- bűn.

  • 2009.05.05 09:29:45ferlin

    Ha nekem bárki egyetlen olyan egységes csoportot mutat, akiket a vezetők ELŐTT kell beoltani, és létszámban kb ugyanannyi, akkor elismerem, hogy hülyeség a vezetőket előre venni. Miért NE őket oltsák először? Valakinek elsőnek is kell lenni. Miért Mari néni legyen a piacról, vagy Jocika a játszótérről? Ellenük "csak" annyi érvem van, hogy nehezebb megszervezni.

  • 2009.05.05 09:32:26Idet

    magy1 -- Bocs, még egy: az oroszoktól örököltük őket, nem képesek máshogy létezni, csak mint a pióca vagy a herefojtó aranka, erre szocializálódtak: rácsimpaszkodni egy egészségesen működő szervezetre, ott élősködni és lesni a nagy testvér (bármelyik, nekik mindegy) utasításait, majd lefölözni a hasznot, aztán elszelelni a lopadékkal

  • 2009.05.05 09:33:03petyo

    Hülyék vagytok, a sorrend jó. Elvben a vezető a legértékesebb, őt nem lehet gyorsan helyettesíteni. Ha a vezető megmarad az összes többi funkciót újra tudja építeni.
    Nem a BKV konkrét vezetőire kell gondolni, hanem arra, amilyennek egy vezetőnek lennie kellene.
    Emberiességi szempontokra hivatkozni pedig álhumánus fasság. Ez egy szervezet. Nem a tagjait kell megmenteni, hanem a működését. Ha nem működik az sokkal nagyobb kárt okozhat, mintha egy egy tagja elhunyik.
    Szerintem.

  • 2009.05.05 10:16:55papamaci1

    Itt a lényeg a VÍZ és élelmiszer felhalmozás. Az influenza egy hétig -tíz napig tart, de te HÁROM nap alatt szomjan halsz. Az első eset után tároljatok vizet , kaját (én mondjuk 120 kg vagyok, éhen halni nem fogok) egyéb gyógyszereket (antibiotikumot a ráfertőződések ellen, C vitamint, lázcsillapítót, szív és vérnyomás cukorbetegség stb. krónikus gyógyszereit)

    Oltóanyagot lóf@szt kapunk, Relenzát stb. antivirális szereket még úgy se.... EZ ITT (nem Spárta) MAGYARORSZÁG !

  • 2009.05.05 10:19:17papamaci1

    Idet !"Herefojtó aranka " kurvajó ! Még mondanám a fagyöngyöt is.... :-D

  • 2009.05.05 10:32:51missszi

    petyo: és ha majd elhullnak a tagjai, akkor majd a "vezetők" fogják mondani azt, hogy jegyeket! bérleteket!?
    Múlt héten kétszer is tüsszentettem a HÉVen, egy hölgy elég mérgesen nézett rám, akartam is neki mondani, hogy ne aggódjon ez mégcsak a madárinfluenza, nem a disznó:). Pedig csak a szálló kis nyárfaizék zavartak:)

  • 2009.05.05 10:33:35Balchee74

    Hát, inkább kommentálnám a hiúzokat, annak több értelme van.
    VELETEK VAGYUNK, VULKANIZÁLÓK!!! :)

  • 2009.05.05 10:44:44Mylady

    Jaj, gyerekek, hát ilyen terv minden cégnél van.
    Válságterv, üzletmenetfolytonossági terv (bcp), krízisbizottság stb. Csak nem hozzák nyilvánosságra. Mert kit érdekel, hogy pl a trépont ügyintézőiből hánynak kötelező bent lenni amikor vasutassztrájk van?

    Nálunk is van, folyamatosan karbantartják. Amikor specko esetek vannak, akkor külön készülnek és mindenféle intézkedéseket küldenek körlevélben. Ilyen volt a bkv sztrájk, a január eleji gázkrízis és igen, most is készült felmérés, melyik osztályon kinek muszáj feltétlenül bent lenni és hogyan szervezik meg adott esetben a bejutást.

  • 2009.05.05 10:49:08The Joker

    És két év múlva miből fognak megélni, amikor Magyarországon már csak a BKV-sok lesznek életben?

  • 2009.05.05 10:57:41Nickon

    Nahát, szerb, egész okos vagy te. Nekünk majd akkor kell félnünk, ha ez a vírus mutálódik egy olyanná, ami már a többi kontinensen élő embertípusra is halálos, nem csak a dél-amerikaiakra. És ez bármikor bekövetkezhet. Ezért kell felkészülni.

  • 2009.05.05 11:00:13<Liv>

    mér a vezérigazgató kap először oltást? alig találkozik emberekkel, csak ül a irodájában

  • 2009.05.05 11:09:50neszter

    A szerzőt rémhír terjesztésért és a lakosság felesleges sokkolásáért 30 napi kényszermunkára itélem, mely pénzzel nem váltható meg. A letöltendő kényszermunka a lakásom felújításával leróható. Garantálom, hogy se kedve se ideje nem lesz ez idő alatt ilyen cikkeket írni.

  • 2009.05.05 11:10:56Őrző

    Azt a sok pénzt amit a bankok megmentésére már elköltöttek ha elosztjuk a Földön élő összes emberszámmal, fejenként is több száz millió. Ha az embereknek adtuk volna oda akkor nem lenne itt semmi mert felszámolnánk vele valamennyi szegénységet, éhezést stb. Nem lenne gazd-i válság sem mert tudnánk vásárolni is. És én nem hiszek a válságban sem már. Minden csak kitaláció. Az ember már rég nem az.

  • 2009.05.05 11:36:27Mr. X

    A járművek takarítása kimaradt, pedig elég alapvető dolog lenne a járvány tömeges elterjedésének a megfékezésére. Na meg persze néha békeidőben sem ártana.

    Na majd pármilláért eladom ezt a tanácsot.

  • 2009.05.05 11:41:30radix

    Eredetileg ABC sorrendben adták volna be az oltást:

    1. Aba Botond
    ...
    9999. Vulkanizáló Wilhelmina

    De a vezérigazgató-váltás miatt meg kellett változtatni a sorrendet, röpke 50 millióból készült is egy tanulmány...

  • 2009.05.05 11:48:44magy1

    Kedves Örző!

    Ha már olvasol körleveleket, néha érdemes a számoknak utána számolni és nem szajkózni a benne lévő baromságokat:)
    Bank mentő csomag ha minden igaz 700 Mrd USD volt.
    Föld lakossága felfelé kerekítve 7 Mrd.
    700 Mrd$/7 Mrd = 100$/fő!
    Azzal lehetne törölgetni a hátsót.

  • 2009.05.05 12:02:34Peter Blau

    Madárinfluenza, sertésinfluenza, ez vicc mind. Hamarosan jön a King-Kong influenza. Aki elkapja őrjöngeni kezd közterületen, rombol, pusztít. Az lesz az igazi!

  • 2009.05.05 12:13:15Varga Endre

    Könyörgöm, 1976-ban többen haltak meg a sertésinfluenza ELLENI OLTÁSTÓL, mint magától a sertésinfluenzától!

    Ott van minden újságcikkben: a LEGYENGÜLT immunrendszerűeket támadja meg a vírus sikeresen. Akkor talán nem kéne tovább gyengíteni az immunrendszert az oltással, mely hivatalos forrásokkal alátámaszthatóan csak növeli a felülfertőződés veszélyét, nem beszélve a fertőzéshez hasonló de erőteljesebb mellékhatásokról, hanem kétpofára kéne zabálni a vitaminokat.

    Lásd: http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2009/04/29/Swine-Flu.aspx
    http://www.natursziget.com/page.php?show/articles/view/topic/egeszseg/artid/20090430-sertesinfluenza-hogyan-vedekezzunk

  • 2009.05.05 12:21:02Peter Blau

    "Bogyókészletek: Magyarországon a készlet titkosítva lett(nem véletlenül). Tavalyi adatok szerint az EU-ban a bogyó készlet országonként a lakosság 12-25%-nak lenne elegendő. Nálunk tavaly a cél a 12,5% elérése volt. Jó magyar mentalitás miatt nem valószínű, hogy a válság közepén erre költenének, emiatt a tipp olyan 8-10% lehet, ami 800ezer-1 millió adag."

    És amikor majd kitör a járvány, akkor majd Tamás Gáspár Miklós és liberális barátai elkezdenek sivalkodni és visítani fejhangon, hogy először a hátrányos helyzetűek kapjanak, mert ha nem így lesz akkor az rasszizmus! Így a romák majd túlélik mi meg megdöglünk :-)

  • 2009.05.05 12:21:40Peter Blau

    "Bogyókészletek: Magyarországon a készlet titkosítva lett(nem véletlenül). Tavalyi adatok szerint az EU-ban a bogyó készlet országonként a lakosság 12-25%-nak lenne elegendő. Nálunk tavaly a cél a 12,5% elérése volt. Jó magyar mentalitás miatt nem valószínű, hogy a válság közepén erre költenének, emiatt a tipp olyan 8-10% lehet, ami 800ezer-1 millió adag."

    És amikor majd kitör a járvány, akkor majd Tamás Gáspár Miklós és liberális barátai elkezdenek sivalkodni és visítani fejhangon, hogy először a hátrányos helyzetűek kapjanak, mert ha nem így lesz akkor az rasszizmus! Így a romák majd túlélik mi meg megdöglünk :-)

  • 2009.05.05 12:24:56Peter Blau

    Bocs, 2x ment, irtó lassú ez nekem, azt hittem nem ment át.

  • 2009.05.05 12:30:22Navarone

    Ez az egész járvány egy vicc. Meghalt ezer ember - nagyon sajnálom őket -, és már járványról beszélnek? Majd ha több tízmillió hal meg.

  • 2009.05.05 12:58:10magy1

    Navarone!

    Elvileg a hivatalos számadatok alapján nem halt meg 1000 ember, MÉG. Viszont ha nem figyelne oda a WHO, akkor rövidesen 10-100 milliók halhatnának meg, akkor meg már késő elkezdeni kapálózni.
    Ezen vírus ellen elvileg még nem létezik hatásos vakcina, ami okozza ezt a kiemelt figyelmet.
    Mindenesetre abban egyetérthetünk, hogy van 1 fajta hisztéria, ami jót tesz a gyógyszergyártóknak, illetve el lehet terelni a figyelmet a korábban említett fontos(abb) dolgokról.

  • 2009.05.05 13:02:18Daniel W. Mcload

    Egy a lényeg: hülyék vagytok mind.

  • 2009.05.05 13:43:11Prérifarkas77

    Nem lehet, hogy ezaz infulenzia mégis csak állatról-állatra terjed?
    A sok "kövér"disznó +félti a makkját?

    Megnézném azokat a BKV-s Vulkániaknak.

  • 2009.05.05 13:48:36HPL

    Rágógumi, ami eltereli a figyelmet a válságról. Jó nagyra fújva.

  • 2009.05.05 14:50:18Kisbanyácska

    Nincs is vulkanizáló a BKV-nál!

  • 2009.05.05 15:17:19kopasztelefonálósbéemvésparsztállat

    Oltási sorrend (Magyarországon):1.a halmozottan kátrányos kinézetűek(mert nincs pénzük és hát mi lenne velünk nélkülük), 2. Vezető politikusaink, +a régi elvtársaik(egy Antarktisz felé tartó repülőgép fedélzetén), 3. az átlag magyar adófizető, 4. magyar vállalkozó(térítés ellenében, mert aki vállalkozó az ugyebár milliárdos).

  • 2009.05.05 18:20:35ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa

    Hehehe eszem faszom megáll!!

    A vezírnek két pofon és cián elegyét!!

    Méghogy elsőnek ha valakikre nincs szükség hazánkban az a bkv felső vezetése és ezt még le merik írni BRRRRRRR:((

Parkolási szégyenfal

Keresés