Szerződést bontottak a ferraris parkolócéggel

Budapest: parkolás

2009.05.12. 11:59 - spirk

A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás keddi ülésén döntöttek arról, hogy felmondják Belváros-Lipótváros Parkolásszervező és Üzemeltető Zrt. 1997 óta tartó megbízatását. A cég menesztését Rogán Antal, V. kerületi polgármester javasolta, miután kiderült, hogy a fashionstreetes Csipak Péter parkolás-ellenőrzésre specializálódott vállalkozása a bevételekből egy Ferrari F430 Spidert lízingelt. A magánellenőröket októbertől közterületesek váltják majd.

ferrari-f430-spider-f1-2

Információink szerint a fővárosi önkormányzat képviselői kis vonakodás után bólintottak rá a belvárosi polgármester indítványára. Az V. kerülettel közösen tulajdonolt Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás tanácsában így egyhangú döntés született a 12 éve meghatározatlan időre kötött szerződés bontásáról.

Az Index szombaton írt arról, hogy Rogán Antal a szakítás mellett döntött, mert a parkolási ügyek belső ellenőrzése során egy 67 és fél millió forintos lízingszerződésre bukkantak. A Csipak Péter tulajdonában lévő Belváros-Lipótváros Parkolásszervező és Üzemeltető Zrt. (BLP) 25 milliós kezdőrészlet befizetése után 60 hónapra szóló megállapodást kötött egy Ferrari F430 Spiderre (a szerződésben F131 szerepel).

Rogán szerint a luxus sportkocsi-lízingelés rávilágított arra, hogy a rendszerben még mindig nagy tartalékok vannak a spórolásra. Ezért magáncég helyett októbertől a kerületi közterület-felügyeletre bízzák a parkolók ellenőrzését.

A BLP egyébként nem teljesített rosszul. A társulás tavaly összesen 1,6 milliárd forintot könyvelhetett el parkolási bevételekből, amelyből 800 millió gazdagította az V. kerület, 200 millió a főváros kaszáját. Ez kétszer-háromszor magasabb arány, mint a Centrummal dolgoztató kerületekben.

Az ellenőrzési feladatok elvégzéséért a BLP 2008-ban 240 millió forintot kapott. Októbertől ez az összeg is a kerületnél marad. A polgármester szerint az önkormányzati alkalmazottakból álló közterületesekkel olcsóbban lehet majd helyettesíteni a BLP-t, amely egyébként a hétvégén még reménykedett, hogy Rogán kezdeményezése valamilyen félreértésből fakad.

Rogán elmondta, hogy a mostani szakítás ellenére továbbra is támogatja a tulajdonos többi, „a kerület számára haszonnal járó projektjét". Csipak Péter ugyanis nemcsak a parkolási üzletet uralta, hanem az V. kerület központi részeinek ingatlanfejlesztéseit is. Az üzletember az elmúlt években milliárdos tételben vásárolta fel a Vörösmarty és a Deák tér környéki háztömböket, és az ő cége bonyolította le az önkormányzat támogatásával a Fashion Street projektet a Deák Ferenc utcában.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Egy Ferrari miatt szakít Rogán a parkolási céggel - 2009.05.09.
A belvárosi parkolókat felügyelő vállalkozás titokban 60 milliós kocsira szerződött. A tulaj, a fashionstreetes Csipak Péter és a polgármester eddig olajozott kapcsolata megromlott.

Kommentek

  • 2009.05.12 14:23:43atarim.

    T

  • 2009.05.12 14:24:49Uatu

    efhábé
    Valóban igazat adok neked. Jogilag nem államosítás, mert nem tulajdon vett vissza az állam, hanem feladatot, de az elv ugyan az.

  • 2009.05.12 14:28:32scs

    "Rogán elmondta, hogy a mostani szakítás ellenére továbbra is támogatja a tulajdonos többi, „a kerület számára haszonnal járó projektjét"."

    na ez az, amit nem értek? miért nem szakítanak meg a vállalkozóval minden kapcsolatot, mert túl sok pénzt tett a kerületbe? lehet azokra a projektekre is ráférne egy alapos átvilágítás!

  • 2009.05.12 14:30:28ámulat

    Enegm az lep meg, hogy (lehet, hogy vki már rt ilyet de nem olvastam végig a kommenteket), hogy miért azt a parkoló társaságot rúgják seggbe, aki bőven jól teljesít?! Tóni helyében inkább csendben jeleztem volna, hogy azt a rosszulmutató lízingügyletet távolítsák el a portfolióból és annyi pénzzel (meg egy picivel többel) több jöjjön be a kerület kasszájába, így a kecske is megmarad ... . ehelyett játsz itt a keménylegényt. bár nem vagyok szakmabeli, de azt erősen kétlem, hogy a közeteresk fel lennének készülve erre a feladatra! gondolok itt az ellenőrökre, informatikára, számlázásra, követeléskezelésre, stb. ennek fnntartása, - hogy az jól is működjön - nem két forint. Tuti, hogy Anti kicsit többet akart a szerződésen - és azon kívül módosítani - , mint az általam fent említett dolgok, és a Csipa Peti meg beintett, van neki még mit a tjbe aprítani. Anti meg így tudott a legjobban kijönni a boltból!

  • 2009.05.12 14:31:10MalacPasztor

    http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17520

    azok miatt a projektek miatt akarták suttyomban törölni a műemlék védettséget egy csomó házról.

  • 2009.05.12 14:31:23atarim.

    T. hozzászólók !
    Természetesen a parkolásból befolyó dijak közvagyon , az ebből vásárolt (lizingelt) gépjármű is annak minősűl .
    Csakhogy , Csipák Péter úr szedte be ezt a dijat (800 millió) a kerület számára , igy ő használhatja (viszont neki kell tisztántartania ).
    Nem gondoltátok , hogy reggelente minden V. kerületi lakos ezzel az autóval mehet dolgozni ?

  • 2009.05.12 14:32:53TylerDurden1979

    Én úgy gondolom, hogy ha vki veszi a bátorságot, hogy kiálljon a véleménye mellett, akkor az a minimum, hogy megpróbál az információk teljes birtokába kerülni. Ha többen közületek egy kicsit figyelmesebben elolvasta volna ezt és a korábbi cikket valamint a cég nyilatkozatát, kiderült volna számára, hogy a cég fix díjért dolgozott!!! Tehát nem a kiállított büntetések számától függöt a bevétele!!! Az, hogy megvoltak elégedve a munkájával, az azt jelenti, hogy életszerű mennyiségű büntetéseket állított ki, nem úgy mint más cégek, ahol az ellenőrök hagyják magukat korrumpálni. Még valami: Soha senki nem kérdezte meg a cég vezetésétől és gondolom nem is adtak rá lehetőséget, hogy vajon származott-e a cégnek máshonnan bevétele, amiből vásárolhatott, amihez persze senkinek semmi köze. (amúgy ehhez sem, ez is csak egy jól kitalált látszat intézkedés, mert minden ami politika, érdekek által vezérelt és mocskos...). Emberek egyről kéne leszokni (sok más mellett) az irigységről, mert sokatokból ez beszél és senki ne mondja azt, ha lehetősége van egy jó üzletre nem élne vele. De persze ez csak az én véleményem.

  • 2009.05.12 14:34:07báró Csekonics

    ugyanez a hír a 'sorok között': piacot vett a Centrum...

  • 2009.05.12 14:44:36Hix__

    T. atarim.

    Nem gondolod, hogy mindenkinek adnia kellene a munkanélküli segélyéből, a nyugdíjából és minden egyéb állami támogatásából nekem is egy kicsit? Az is pont annyira közvagyon mint egy szerződött cég nyeresége.

  • 2009.05.12 14:50:49donatello

    NA EZÉRT NEM FIZETEK SEHOL A PARKOLÁSÉRT!
    SOHA NEM IS FOGOK!

    A BÍRÓSÁGON EDDIG MINDEN PERT MEGNYERTEM!
    5 VOLT, JÚNIUSBAN JÖN HATODIK!

    :-)

  • 2009.05.12 14:53:38kerület

    Amellett, hogy Tóninak igaza van (nem kellenek a hiénacégek), kérdezem: Képviselőként miért vette fel a zalai területre szóló költségtérítést, amikor itt lakott Pesten. Az állandója szülőfalujában jelképes volt. Vagy vannak egyenlőbbek?

  • 2009.05.12 14:58:32Potyoló

    A Centrum parkoló nevű bűnszövetkezetet gondolom nem fogják felszámolni, mert minden párt benne van nyakig az üzletben. A tulaj fideszes, a vezérigazagtó meg MSZP-s. És nyilván a szadszenek is csörgetik a zsét - hiába, sokba kerül a választási kampány.

  • 2009.05.12 15:00:42nahát-nahát

    "Emberek egyről kéne leszokni (sok más mellett) az irigységről, mert sokatokból ez beszél és senki ne mondja azt, ha lehetősége van egy jó üzletre nem élne vele."

    Ennek semmi köze az irigységhez! Nem a Ferrarit sajnálom tőle, hanem minden egyes fillért, amit ezen az ügyön keresett.

    Normális esetben, a közalkalmazott parkolóőr kitűzi a piros/kék cetlit, a hivatal behajtja, a nyereség a városé, a felelősség az önkormányzaté.

    Felesleges minden közfeladatra magáncéget megbízni.

  • 2009.05.12 15:05:23tchibu

    gyíkarc mind.úgy csinálnak hülyét az emberből, ahogyan csak akarnak....mi is csak arról tudunk ami kiderül.de ha kiderül is mindenki tesz rá magasról.

  • 2009.05.12 15:09:49Sajo

    Valaki szóljon már RT-nak, hogy itt az ötödikben, a parkolóőröknél csak a közterületesek a korruptabbak !!! Hihetetlen, hogy mi folyik itt, csak azokat büntetik akik nem tejelnek vagy akiktől nem rettegnek.... képzelem mi lesz ha történetesen lesz gumibotjuk

  • 2009.05.12 15:11:02Lord heckman

    mivel a Ferka közpénzből (illetve köztulajdon által termelt haszonból) lett, így mind a 10millió állampolgár tulajdonát képezi... javaslom, az egyenlőség kedvéért kapja meg minden magyar állampolgár egy hétvégére csapatni :) Én kezdem! :P

  • 2009.05.12 15:14:01bulgakov

    kezdődött ez kb 20 éve a Toman (Ferjáncz Attila örökös magyar rallye bajnok cége az autóstársadalom ellen, szép, bazmeg) autóelszállítókkal, és azóta sem állt meg a korrupció. aki meg ennek kapcsán irigységről beszél, egyrészt tökéletesen el van tévedve, másrészt ostoba.

    ez nem irigység, ez düh. remélem, egyre erősebben feljön ez mindenkiben, és nem lesütött szemmel fogjuk nézni, hogy "de jó nálunk politikusnak lenni, mindegyik milliárdos vállakozó", hanem elszámoltatjuk őket, és amit loptak, vagy csúszattak, vagy visszaélve bármivel is szereztek, azt adják vissza nekünk, mert kurvára szájba lesznek rúgva egyenként, meg egyben is.

    nem feltétlenül a Ferrarit vásárló ökör a gond, bár kétségtelenül jelzésértékű a jelenség, hanem aki azt gondolja, hogy egy ilyen munkát végző cégnek ennyit kell adni, hogy a faszkalap Ferrarival járhasson egy vergődő, gazdaságilag agyhalott országban, ahol az emberek 95%-a csak a túlélésre játszik.

    Mindeközben egy fél órás be nem fizett parkolásból egy év alatt 150 ezer forintos befizethetetlen adósság lesz, azért ki csinál és mit? Apuka, nooooormááális?

  • 2009.05.12 15:16:25Julian

    Jol van Rogan ur, igy kell banni a mutyizo maffiozokkal! A kozteruleten beszedett penz legyen a koze, nem zsebbe oszto maffiozoe. Igy konnyu, felvasarolni a belvarost, kocsog Csipak Peter!

  • 2009.05.12 15:21:08Gipsz Jakabné

    Íme Csipak Úr:

    http://nana2.nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=37903&fr=balaj

  • 2009.05.12 15:24:50Alternatív

    336: Szerinted a Ferrari szükséges a cég működéséhez? Hogyha nem, akkor ugyanis a beszerzése (mivel magáncélú fogyasztással csökkenti az adóalapot) adócsalásnak minősül. A 60 milla többlet nyereségből ki kellett volna fizetni 12-t adóban, a maradék 48-ból meg 24 járt volna az önkormányzatnak.

    Na ennyi (24 millió) köze van az önkormányzatnak ahhoz, hogy egy magáncég mire költi a pénzét.

  • 2009.05.12 15:29:26Leopoldika

    Az a nagy probléma hogy egy darab aszfalt a KÖZterületen jobban keres mint sok ember a munkájával.
    Egyébként szerintem az egész parkolásért fizetés alkotmányellenes, mert nem történik érte szolgáltatás,ha a KÖZterületen parkolok nem örzik az autómat. Szlovákiában alkotmányellenes is lett az egész.Ha meg már fizetnünk kell érte akkor is csak a fővárosi önkormányzatnak, és minden év végén számoljanak el forintra, hogy hova került a pénz, a felhasználást pedig szigorúan szabályozni csak közlekedésfejlesztésre, és P+9R parkolók építésére lehessen felhasználni.
    Igy már lenne értelme.

  • 2009.05.12 15:30:46Releej

    hungeri!
    Az uniós parkolódíjakhoz uniós fizetések járnak!
    Ezt legközelebb jobban gondold át!
    Mellesleg teljesen jogtalanul kérnek pénzt azért hogy megállsz a KÖZterületen!!!
    Építsenek parkolóházat, és mélygarázst!

  • 2009.05.12 15:33:03tchibu

    kíváncsi vagyok ,hogy ezeknek az IQ harcosoknak mikor jut eszükbe parkolóházat építeniük.és akkor nem fog mindenki az út mellett parkolni,nem fognak minden szabad négyzetmétert parkolóvá alakítani,nem fog mindenki 30 percig körözni,hogy találjon szabad helyet.és kevesebb kipufogógáz lesz pesten,talán jobb lesz a levegő,talán nem fogunk órákat ülni dugóban és égetni a benzint,talán nem lesz annyi bicklis baleset,talán felszabadulnak szélső sávok amiket mindeki parkolónak használ,talán az áruszállítóknak nem kell a járdára állniuk, hogy kirakodjanak,és talán nem fogják megbírságolni őket,talán nem csapják szét néhány parkolóőr fejét naponta mert verik a nyálukat,hogy ők a valakik.talán nem kell mindenkinek attól rettegni,hogy ellopják az autójukat.DE EZ CSAK UTÓPIA.mert a vezetésben a bebetonozott vén kommunisták ülnek,vagy azok gyerekeik,vagy haverjaik,vagy sgnyalóik.akik azt nézik,hogy mikor csurran cseppen valami.mert fel kell építeni a kislányának vagy a kisfiának a nyaralót.

  • 2009.05.12 15:36:44Releej

    336!

    Ahogy olvastam, az autót nem ő lízingelte, hanem a közpénzekből gazdálkodó cége!
    Nekem nem lenne ilyen éles a nyelvem a helyedben!
    A te pénzed is ott van barátocskám!
    Abban igazad van, hogy a rendszer hibája is!

  • 2009.05.12 15:38:04TylerDurden1979

    Olyan mintha egyesek nem értenék vagy nem akarnák érteni a lényeget. Egy példa: Ha a te céged mondjuk kaját szállít az iskolásoknak és mellette ettől teljesen függetlenül nem közpénzből származó bevételed is van és ebből vásárolsz egy Ferrarit vagy bármi mást, akkor te szeretnéd, ha vki az Apehen kívül túrkálna a zsebedben? Senki sem arról beszél, hogy vajon drága volt-e ez a szerződés és mennyi rajta a cég haszna, hanem arról, (mert a média pont ezt használja ki)hogy az egyszerű ember bedobja a 100-ast az órába, más meg Ferrarit vesz belőle, mert sok mindenkinek csak ez jön le, látva a kommenteket. Az ember önmagában egy értelmes lény (mondjuk a többség :)), de ha tömegben van, akkor sok minden őrültséget mond és tesz...

  • 2009.05.12 15:38:06Rókakígyó

    El tudom képzelni mi lehet a Centrumnál....

    A parkolási dijakat nem illik felhalmozni, mert a parkolás katasztrófa. Előbb-utóbb úgyis meg kell oldani és sok lehetőség nincs erre, viszont minden lehetőség rendkívül költséges. Sajna a sok tízmilliárd, amit beszedtek díjak formájában Ferrarikban, nyaralókban, offshoreokban, aranyórákban, prostikban van tárolva, ami tragédia.

  • 2009.05.12 15:38:29atarim.

    Hix
    Dehogynem , és nekem is

  • 2009.05.12 15:40:33bulgakov

    Nem ennek a faszinak a Ferrarija szokott a Jogi Egyetem előtt parkolni? (nem az egyetem felől, hanem a kávézó előtt, nyilván)

    na, legközelebb elviszem egy körre, bár, a volt csaja jobban érdekelne.

  • 2009.05.12 15:41:51venomspawn

    járjanak trabanttal, ingyenélő pióca bagázs

  • 2009.05.12 15:44:39MalacPasztor

    "na, legközelebb elviszem egy körre, bár, a volt csaja jobban érdekelne."


    sztem a kocsival előbb-útóbb az is jár.

  • 2009.05.12 15:50:13Hivatásos beszólóművész

    Kíváncsi vagyok az Apeh mennyire rúgna arcon, majd 2-3x tarkón, ha a cégem lízingelne egy ilyen verdát! :D

  • 2009.05.12 15:54:10efhábé

    Tylerdurden1979, ha ettől függetlenül van bevételed, akkor nem a cégen keresztül lízingeled a kocsit, hiszen a pénz nem adott cégben található.
    Azt viszont erősen kétlem, hogy a Belváros-Lipótváros Parkolásszervező és Üzemeltető Zrt. egyéb tevékenységet is végzett a parkolásszervezésen és üzemeltetésen kívül.
    Logikátlan is lenne teljesen eltérő üzleteket egy cégbe összevonni.

  • 2009.05.12 16:01:54Babu2000

    Nyomjuk a pénzt a magán zsebekbe. Ezért nincs se járda, se zöld, csak káosz, kosz, piszok, kutyaszar. Miért kell magáncég ehhez, mért nem tudja megoldani az önkormányzat a parkolást és így a 100% ott maradna, ott is ellopják, de legalább mégis több maradna a közterületre. Hogy kapna gyomor rákot aki benne van ebbe a mocskos üzletbe.

  • 2009.05.12 16:03:29TheDude

    Szép lassan, lépésről lépésre el kell kezdeni kiszorítani a szarháziakat az ilyen biznicekből. Rogán jól csinálta, elismerés jár neki érte. Kár, hogy egy ilyen üggyel ma már sztárolni is lehet vkit. Nagy kérdés persze, h aki átveszi, az nem fogja-e ugyanazt csinálni 1-2 év múlva. No de az már legyen a jövő problémája.

  • 2009.05.12 16:15:11ámulat

    Többen említik, hogy közterületen nem lehet parkolási díjat szedni. amikor én bécsben jártam, akkor ott igenis kellett fizetnem ha az utcán álltam meg. ott akkor ez hogy van?

  • 2009.05.12 16:17:03shalom07

    azt nem kérdezi senki,hogy miből vásárolta fel ez a buzi csipak az egész belvárost.mi virágot szállítottunk a csipak aequisition-nak,a mai napig nem fizették ki,fasszopó banda,jót lépett rogán!!

  • 2009.05.12 16:29:49Releej

    TylerDurden1979!

    Olvass többször újságot!
    A parkolócégeket ne keverjük másokkal!!!

  • 2009.05.12 16:32:40viktor134

    a ferrari csak ott jon képbe, hogy mint lizingkoltseg a munkaeszkozokhoz a bevetelt csokkentette.

    igy az eves netto a koltsgekkel csokkentve egy ferrarival kisebb ,es nyilvan azt kell elosztani a ceg es az onkormanyzat kozott.

  • 2009.05.12 16:34:50bulgakov

    Az a durva ebben az országban, bazmeg, hogy bárki, aki közpénzek közelébe kerül akár így, akár úgy, hirtelen milliárdos, Ferrarival vagy fasztudjamivel járó gazdag ember lesz. Biztos, mert kiváló üzleti érzékkel bír mind, nem? Miközben döglődik az ország, képviselőink paráznak, mert az Audijuk már több, mint 3 éves. bazmeg, életemben nem volt 3 éves autóm, csak idősebb, mégis tudtam dolgozni. Kurva anyját az egésznek, megyek is innen, ennek semmi értelme, semmi sem fog változni, csak a zárójelentésem. Pl. érdekes, de Schobert Norbitól nem sajnálom a pénzt, ettől a Csipástól meg minden fillért, miért lehet ez? (pedig a Rubint Réka jobban bejön, a Norbi is egy köcsög, és mégis, no hard feelings Nornbi, te pénzed, te költsd el)

  • 2009.05.12 16:38:27silent76

    Egyértelmű, hogy a cégtulajdonos közpénzekből - a parkolásból befolyt összegekből - gazdagodott meg. Ebből tudott ilyen hatalmas vagyont felhalmozni. Most majd másvalaki fogja ezeket az összegeket zsebre tenni. Ennyi.

  • 2009.05.12 16:44:09Wita.hu Joe

    Miért nem számolja fel valaki ezeket a parkolási maffiákat? Inkább emiatt kellene tüntetni a parlament előtt. Persze biztos mindegyik párt benne van.
    Át kellene vizsgálni az összes ügyet, és ha kiderül, hogy valamelyik párt pl. a kampányra a törvényesnél több pénzt költ, azt minimum örökre ki kellene tiltani a parlamentből.

  • 2009.05.12 16:55:46Pat_RIOT

    Öszintén és megdöbbenten olvasom, hogy vannak (gszg és tsai) akik teljesen normálisnak tartják, hogy valaki Ferrarit vesz közpénzen (mert akár az is lehetne, ha anno nem a szokásos mutyi szerződést köti meg az önkormányzat és a BLP).

    Ezeket el fogjuk számoltatni, már nem sok van hátra nekik!

  • 2009.05.12 16:56:21CConstantine

    amióta 2006-ban háromszor megbírságoltak BP-n különböző helyen (egy autóm van), akkor, amikor egyértelműen hetekre külföldön voltam, azóta nem vagyok hajlandó fizetni nekik egy petákot se parkolásért.

    Mielőtt beájulnánk Antitól, ő sem szent. de legalább vmit megpróbál tenni

  • 2009.05.12 16:59:14Nameless One

    Szerény véleményem :
    1. A kerület 1 határozatlan idejű szerződést természetesen bármikor felmondhat, ha neki nem tetszik.
    2. Az hogy kivel köt 2 hét múlva újat már nem hiszem, hogy ekkora hírértékkel rendelkezne, tehát arról valszeg nem fogunk írni :)
    3. A kerületek azért szerveznek ki mindent, mert nagyon sok ott dolgozó nyugis "kirúghatatlan" közalkalmazott nagy ívben tesz arra, hogy mi a jó
    az adott térségnek anyagilag, akárhogy. Tisztelet a kivételnek, ugyanis biztos van.
    4. Ha mégis "közkézbe" teszi akkor ez a hatékonyság (ami biztos fokozható) se lesz megközelítve, bár a Centrumét azért gondolom el fogja érni.
    5. Összességében sokkal jobban megéri kihelyezni bizonyos projekteket, mert akkor olyan emberek foglalkoznak vele, akiknek fontos az eredmény (a fix bér nem igazán motivál senkit 5-10 év után)
    6. Ha 1 cég ferrarit vesz akkor azt. Miért ne tehetné meg? Csak meg kell indokolni ki-milyen céges célra használja. Ami tudtommal akár közlekedés is lehet, mert hát 4 kereke van, max én nem vennék/lízingelnék ennyiért kocsit.
    7. Viszont azért kirúgni valakit, mert nem tetszik az autója, sztem túlzás.Akkor mondjuk inkább, hogy sztem ÉN jobban meg tudom csinálni, ennyiért nem kellesz.
    Ennyi. :)

  • 2009.05.12 16:59:56ben67

    És újra növelhetjük a közalkalmazottak számát, az őket vezető köztisztviselők számát, majd létrehozhatunk egy osztályt titkárnővel, osztályvezetővel.
    Na Ő lesz Rogán rokona...
    A parkoló cégek gazdagodása pedig arra bizonyíték, hogy lehet ezt egyszerűbben is csinálni. Ezt hívják hatékony felépítésnek.

  • 2009.05.12 17:00:54Nameless One

    8. Ja és 1 vállalkozás jövedelme nem közpénz, hanem a vállalkozás nyeresége. A közalkalmazott fizetése se közpénz :)

  • 2009.05.12 17:04:09OmegA404

    Nem ez volt Horvát Éva szponzora?

    Apróból (közpénzből) megvette az ingatlanokat és árulják a kínai gagyit Faszom sztripen?

    A menő.

  • 2009.05.12 17:05:35OmegA404

    Az közpénz amit közemberek a közösség fejlődésére köteles gfizetni. Ja, hogy nem ér el az önkoriig...

  • 2009.05.12 17:06:38specialist

    336:

    Nem arrol van szo, hogy torvenytelen lenne, hogy egy maganceg Ferrarit lizingel, hanem arrol, hogy egy kozszolgaltatast kiadtak gebinbe, es az autosok nem nezik jo szemmel, hogy a sajat varosuk teruleten parkolo oreg autoik utan nulla szolgaltatasert beszedett sapbol telik ilyenre, ahelyett, hogy valami pluszt latnanak az autosuk a penzukert. Es kemenyen kozpenzbol megy ez is, hiszen a kerulet fizet a "szolgaltatasert". Ez nem jogi, hanem erkolcsi kategoria, de a szerencsesebb orszagokban ezt is figyelmbe veszik az uzleteknel mar regen.

  • 2009.05.12 17:10:08Nameless One

    Nem értek egyet. Ebben az esetben a közpénz: Amit a vállalkozó köteles a köznek (adott esetben az önkormányzatnak) juttatni azok után, hogy elvégezte a köz feladatát és ezért megkapta a maga 'díjazását'. Csak normális szerződés kell, ami megéri az önkormányzatnak és a feladat üzemeltetőjének is, normál esetben ezt a piaci verseny szabályozná :). Természetesen nincs itt se csatolva az aktuális, mert azt lehetne vitatni :)

  • 2009.05.12 17:10:49Nameless One

    Mármint az aktuális szerződés.

  • 2009.05.12 17:19:06OmegA404

    Ez egy jogi lofasz...(ami távol áll az közpénzen dőzsölés közerkölcstelenségétől) döntsön a népharag...
    Az ilyen figurák miatt van gazdasági válság.

  • 2009.05.12 17:27:08Nameless One

    :D Ez elemi érdek minden félnek. De tényleg távol áll a "közpénzen dőzsölés közerkölcstelenségétől", amit természetesen azzal "bizonyítottak", hogy van lízingelve egy drága autó :)
    Az ilyen figurák adják a munkahelyek igen nagy részét.
    Bár lehet, hogy most teljesen másról beszélünk :)

  • 2009.05.12 17:42:46Guruljka

    Kis kezi csókolom az a köze hozzá mindenkinek, hogy ez a bizonyos magáncég mire költi a bevételét, hogy a szerződése szerint x arányban fizet a nyereségéből az önkormányzatnak. Márpedig a nyereség úgy alakul ki, hogy bevételből levonjuk a költségeket, ez a Ferrári pedig itten a költségek címszó alatt szerepelt!
    Namármost, ha a szerződés nem tiltja, hogy Ferrárit lízingeljen a cég, akkor ez nem törvénytelen, de kibaszotttul etikátlan. Konkrétan a Ferrári árának x százalékát az önkormányzati kasszába kellett volna befizetnie a cégnek.

  • 2009.05.12 17:47:13Nameless One

    Hol van odaírva, hogy nyereségből fizet? Lehet én vagyok vak, de ez tényként szerintem itt nincs közölve. Nem jártam utána.

  • 2009.05.12 18:04:24enzof76

    Nincs mit mérlegelni sajnos! Állami és ahhoz kötödő szinten még mindíg megy a mérhetetlen pazarlás! Válság ide váság oda a baloldali politikusok csak sajáát zsebeikkel és ahhoz kapcsoldó érdekszervezeteivel van elfoglalva! Ez nem politikai identitás! Ez az önös érdek, minden eszmét elsöprő tőkések magánkezdeményezéseiről szól!! Ez a tele zseb projekt amiben minden baloldali részt vesz!!

  • 2009.05.12 18:08:21hambig

    parkoljonbudapestenakitud

  • 2009.05.12 19:08:19roli101

    Nem kellene mindent a baloldalra fogni. Vagy tán elfelejtettétek mi volt az Orbán kormány idején. Egy 30 oldalas "szakértői véleményért" 7 millió forint. A mezőgazdaságből akkor lopták el a legtöbbet a szakértő Torgyán papa jóváhagyásával, akit Viktor is támogatott igencsak. Egy kutya mind. A jobboldal nem azért sír, mert sajnálja a szegény embert. Aki ezt hiszi, az egy naív idióta. Azért sír, mert nem fér elég közel a húsos fazékhoz. Már dörzsölik a markukat, mert már csak egy évet kell várniuk.
    DE ettől függetlenül a Rogán jól tette.
    Sok ilyen cég van még. Lenne mit tenni.
    A politikusok a legkorruptabbak, így aztán a vállakozók könnyen szereznek állami pénzt, ha van jó ismerősük.

  • 2009.05.12 19:18:27wiener

    szinhaz az egesz
    biztos csipaknak jart egy apro figyelmeztetes valami sokkal sokkal komolyabb milliardos ingatlan ugyben
    ferrari... hat hol nem szarja le
    vesz barmikor 10 masikat zsebbol (rogan is)

  • 2009.05.12 19:59:37Pfff

    De naivak tetszenek lenni! Az állam a felelős, hogy kiengedi a pénzt magánvállalkozók kezébe. Ki az a hülye, aki ezt nem pályázza meg? CsP azért bűnös, mert volt mersze élni a lehetőséggel. Ti meg azért hisztiztek, mert nem juttok hozzá... nem olvastok apróbetűs közbesz értesítőt, csak a hülye bulvárokat. Most válság van és beszart az állam, de nem fogja a saját hülyeségét elismerni, hanem arra keni, aki élt azzal a lehetőséggel, amit az állam felkínált. Itt nem a CsP a bűnöző szerintem, hanem akikre ti szavaztok. Mivel tudják, hogy irigy nép vagytok, azért az állam elhiteti veletek, hogy a vállalkozó a bűnöző. Pfff.

  • 2009.05.12 20:01:06Pfff

    Az a "szemét, bűnöző" CsP, tud olvasni és értelmezni egy pályázatot... Pfff

  • 2009.05.12 20:36:45nospa5

    Aggályos, ha egy ország fővárosának belvárosát jelentős részben egy vállalkozó (CSP), illetve gazdasági érdekeltségei uralják. Ezt Rogán eddig maradéktalanul támogatta és kiszolgálta. Senkinek nem tűnik fel, hogy ez komolyabb vizsgálatokat is megérne? A HVG és Magyar Narancs cikk csak szelíden érintette a kérdést. CSP rendesen markolt az V. kerület mézesbödönjéből és sokszor "vakulj paraszt", "ajándék a városnak" beruházásai vannak, közelről már kétséges minőségűek.

  • 2009.05.12 20:48:42cleric

    remelem mindenki tudja miert lehet erre a cikkre kommentelni?FELMERES!!!igy csekkolja a kedves szerkesztoseg a jelen esetlegesen komoly valtozasokat magaban hordozo dontesek visszhanjat a kozepretegben.nem artana meg vagy 2000 ilyen egyenes politikus mint ez a Rogan.lehet hogy rettento gyorsan kezdene rendbe jonni a doglott lonak kikialtott orszagunk.

  • 2009.05.12 21:03:30asztrografológus

    behányok... el kéne indítani a "Flexelj ki te is egy parkolóórát" mozgalmat. Lop, csal, hazudik az összes "sikeres" vállalkozó, uborkafán felkapaszkodott álértelmiségi prosztó bunkó geci!

  • 2009.05.12 21:40:39exlex

    Aki azt a Ferrari-s patkányt védi nyugodtan leszophat.

  • 2009.05.12 21:44:08Pfff

    Azt mérik a fórumban, hogy mit, milyen mélyen nyalunk be... és indulhat a kampányt. Minden benyalunk és mélyen. :-)))

  • 2009.05.12 21:46:31bunko_jobbos

    Végre egy tökös polgármester.Sajnos nem mindegyik fideszes ilyen, de azért nem Hunvald egyik sem. Ha az lenne ui., akkor már régen tudna mindenki a koszos kis ügyeirő, mert a sajtó őket nem védi. A köv. 15 évben ezért kell mindenhova fideszes politikus, aztán meg lehet cserélni.

  • 2009.05.13 01:08:04Páneurópai Harci Kos

    Bár alapban eléggé Fidesz ellenes vagyok, de ez a történés, azért pozitívan hatott a lelkivilágomra.

    Az viszont vérlázító, hogy ebben az inséges válságos időben van olyan ember aki ferrarira költ, ahelyetthogy..
    szerintem ez az egyzerű állampolgárok arcbaköpése.
    undorító.

  • 2009.05.13 01:11:02Páneurópai Harci Kos

    "2009.05.12 20:56:02KütyüuniverzoomMindenki vissza kapja az élettől ami jár neki. Aki lop az meglopják. Aki öl azt megölik. Aki Korrupt az bele fog bukni csak idő kérdése....
    Én tudok várni! És ön?"

    Vártam... És mi lett például Princz Gáborral?
    pénzbírság...
    szánalmas törvénykezés, még hogy a bíróság nem korrupt.

  • 2009.05.13 01:36:13Sics68

    Rogán ezen húzását nem önmagában, hanem két másik mostani eseménnyel együtt érdemes szemlélni.

    Időrenben:

    1.
    A maszopos Szili Katalin durva arányban veszít egy most megtartott időközi választáson amúgy országos politikában névtelen fideszes jelölttel szemben.

    2.
    Kósa Lajos beszól a parlamentben a kormánypárnak illetve a kormánypárti képviselőknek, hogy boltban vásárolt tartós tej szavatossága később jár le mint az ő mandátumuk.

    3.
    Rogán befenyít egy parkolócéget.


    Nos: szerintem mindez illetve különösen ez utóbbi nem csak a (birka) lakosságnak szóló választási fogás, hanem egyúttal üzenet a maszop közeli vállalkozóknak is, hogy tudniiliok ideje lenne elkezdeniük azon töprengeni, hogy hová is törleszkedjenek ezután!

    bye
    Sics



    - egyik elzavar egy parkolócéget... a parkolócégeket ugye mindenki utálja
    - a másik meg (a maszop által bevezetni tervezett ingatlanadó fidesz által tervezett eltörlésérol mikor szövegel)beszól a parlömantben
    A dolog ... mindkét dolog egyrészt választási fogás ízű... OK, hogy a FIDESZ a tuti befutó de minél fentebb tornászni a saját és mentül lejjebb az ellenség népszerűseggét, az választási időszakban természetes. ( Legalábbis média(látszak) demokráciákban.)

  • 2009.05.13 01:46:08tiborc2008

    A hírek arról szólnak, hogy a közterület-felügyelet veszi át az ellenőrzést, csak nehogy centrum legyen belőle.

  • 2009.05.13 07:48:28sinemorbo

    DE mi az, hogy "átverte Demszkyéken" >>>>> szerintem ilyen kifejezés nincs! Nyelvvédőnő vagyok!

  • 2009.05.13 08:00:26Ördögügyvédje

    Dobtam egy hátast a commenteken...

    Szóval a cég költségén lízingelt Ferrari nem egy magánszemélynek kifizetett leadózott nyereség, hanem költség. Magyarán a vezető úgy döntött, hogy résztulajdonos Önkörmányzati közpénzből is mondjuk 30 milliót arra költ, hogy céges Ferrarival villogjon. Mondjuk neki is ennyi esze van.
    Mivel a költségek és ilyen-olyan alvállakozói számlák befogadása egyedül a vezetés kezében van, ezzel tudják eltüntetni a profitot. Évekkel ezelőtt még olyan hír is volt hogy nullszaldósak a parkolási társaságok :). Persze ez kell az évenkénti infláció többszörösére rúgó díjemelések bemyújtásához... Két parkolási társaságot meg összevetni csak a megtermelt - bocs, bevallott nyereség alapján szimpla hülyeség, nyilván nem ugyanakkora és ugyanolyan kurrens helyeken szedik a pénzt.

  • 2009.05.13 08:24:59honi.ka

    Köszönjük!
    Végre tőrténik is valami, nem csak a füstöt eregetik.

  • 2009.05.13 09:38:25Sajo

    Omega ! Tessék már nekem elmondani, hogy az utat és a járdákat ki építette és ki üzemeltetit ki tartja karban és miből. Na ezen áll az autónk és erre az állásra egy magáncég tömködi a zsebét a mi leadozott forintjainkból .... szóval egy vállalat nyeresége nem közpénz, főleg ha a tárgyieszközt nem a köz vásárolta !!! Ennyi itt a bibi...

  • 2009.05.13 09:48:26Crom

    Én egyszerűen nem értem, hogy egy olyan 100%-ig önkormányzati feladatot, mint a parkolási díjak beszedése hogyan lehet kiadni súlyos százmilliókért egy magáncég kezébe!!? Mi lesz a következő? Kerülettől és annak vezetésétől függően a helyi rendőrségi feladatokat is egy security cég fogja vinni, vagy mi?

    Az anyagi megfontolást persze értem: polgármester átviszi a döntést a helyi testületen, aztán amikor leköszön megjelenik résztulajdonosként a parkolási társaságban és immár törvényesen is élvezheti lobbija gyümölcsét. Mondjuk az nem a BLP volt, de a sztori és a kerület gondolom ismert..

    Egyébként a parkolás szerintem egy különlegesen jól tejelő fejős tehén. Költsége a munkabéreken és a minimális eszközök beszerzésén kívül (pl. digitális fényképezőgép) tiszta haszon. Ennyit kell befektetni és termeli a hasznot. Nem kell hozzá semmi. A vállalkozás léte nem függ a piac változásaitól, csupán a helyi önkormányzat döntéseitől. Ennél biztosabb pénzforrás kevés van szerintem. De azt hiszem nem én vagyok az első, aki erre rájött.

    Ezért nem szabadna soha, semmilyen körülmények között az önkormányzatnak kiadnia a kezéből a parkolást! Ha meg mégis kiadja, mondjuk mert képtelen házon belül megoldni, akkor az lenne minimum, hogy legalább a haszon kétharmadát ő fölözi le, és nem egy magáncég. Ha a magáncég üzemeltet legyen tisztes haszna, de fordított kétharmad-egyharmad, vagy fele-fele egyáltalán nem az... Melyik vállalkozás dolgozik még ekkora haszonkulcsal? Biztos vannak, de nem túl sokan.

  • 2009.05.13 10:17:37spoilsport

    Többek szerint Rogán potenciális főpolgármester. Reméljük minél előbb!
    Demszky meg nagyon gondolkodjon el magán, de kurva messze innen!!!

  • 2009.05.13 11:47:44gumicukor1

    Mindenki lízingeli az autóját. Már akinek cégje van és teheti. Az az ötlet, hogy egy magáncég igenis mindent adjon le és profit nélkül üzemeljen, nevetséges.

    Én értem az iróniát, de talán elvakultság és irigység nélkül kellene írogatni ide. Biztosan az itt kommentelők egy része is ugyanúgy csal adót, lízingel, mittomén, csak irigy, mert ő nem milliárdokkal üzletel, hanem sokkal kisebben.

  • 2009.05.13 11:48:40gumicukor1

    Ja és csak hozzáteszem mielőtt valaki gyanusítana, én kerékpárral járok melóba. Mert az jó nekem... és mert az van :p

  • 2009.05.13 11:49:44halaszbastya

    Nekem az lenne a vízióm, hogy 50 ezer kiszipolyozott belvárosi autós egyik reggel egyszerre felvásárolná a város teljes PUR hab készletét és egyszerre kollektíve tönkretenné az összes parkolóórát. Talán akkor nem lenne bűnelkövetés, csak forradalom.

  • 2009.05.13 12:25:30GHud

    De könyörgöm, miért ilyen hülye ez a Csipak? Ha vesz egy Opelt magának, vagy mittomén, senki nem szólja meg azért (észre se veszik). Szerencsétlen Zuschlag is olyan hülye volt, mint a seggem, hogy nem tud elsípolni 70 millát, komolyan mondom, hogy amatőr.

    Ez a Csipak is amatőr. Nem is értem.

    Persze más felől sejtem, hogy ha nem vesz Ferrarit, akkor valami más miatt pattintják ki onnan.

  • 2009.05.13 14:33:41demos58

    A kommenteket olvasgatva úgy látom, sokaknak nem okoz semmilyen gondot, hogy valaki közpénzen és nem a sajtján lizingel magának Ferrarit, és azzal rója Budapest, amúgy elviselhetetlen utcáit, ahol a parkolás nem megoldott, de a díjakat beszedik, meg emelik, meg büntetnek. Biztos, hogy ici-picivel olcsóbb autó nem felelne meg a célnak?

  • 2009.05.13 16:18:01Pfff

    Miért következik abból, hogy valaki vesz egy Ferrarit és sok pénze van, akkor "nem bírta ki és járni akart vele"? Lehet, hogy csak egy jó vétel volt, mint ahogy írták is: kereskedelmi céllal vették. Azért mert itt mindenki Ferrariról álmodozik, az még CsP-nek lehet egy tárgy, amit megvesz olcsón és elad drágán. Ez a gazdagoknak már csak egy tárgy, nektek egy álom :-) Szerintetek nincs normális kocsija? 10 évig gyűjtött egy lízingelt Ferrárira, hogy lebukjon? :-)))))

  • 2009.05.14 00:35:24minifik

    beindult az agymosó gépezet....

    Rogánnak meg a pajtásainak innen üzenem, hogy ha mostantól nem szednek parkolási díjat és telifossák a várost azonnal parkolóházzal, akkor akkor bazmeg talán elhiszem hogy velem vannak akár 1 percig is.

    Az meg különösen ordas lépés mint azt megjegyezték már, hogy pont ezt és az ehhez hasonló hangoló témákat lehet kommentelni…..pl a kiváló bajnai művész úr riportját miért nem lehet? anglo-amerikai pajtásaitok sokkal profibban hülyítenek gyerekek...amatőr magyarok.... tudom ne is mond mert behányok "kis pénz kis foci.... "

    már az előző felhozó "riport" elolvasása után megjegyeztem, hogy szart sem sikerül a remek hírmondónak elmondani a történet pontos részleteiről. Vártam, hogy sikerül eloszlatni a cikke és azt követő válaszlevél között fellehető ordenáré ellenmondásokat. Áhhh felejtős így maradt az üres anyázás. Gratulálok küldetés teljesítve, de azért nem árt megjegyezni, hogy ez a stílus egyre kevésbé hatásos. A próbálkozásért cserébe meg… meg szarjál sünt! Javíts és leveszem az átkot :)

    az meg vitán felüli, hogy 1 vállalkozás profit szerzésért vállalkozik az állam meg közfeladatra. mit keres közfeladat közelében magáncég? a probléma ennyi.
    őőőőőő rogán úr mióta polgármester? Eddig minden gromek volt? Ez esetben javaslom a kedves polgármester úrnak a felfújható gerinc protézist nyílván csak közösségi helységekben célszerű használnia otthon mondhatni felesleges…

    birkák meg bégetnek, mert a ferráris mogult seggbe kúrták (persze kurvára látszólag, de bégetnek feszt)

    rogán és az ő kis nyája LOL
    mikrohullámot bevetitek e már pádre rogán??
    wehehehehehe

    többgeneráció csótány patkány

  • 2009.05.14 11:04:01demos58

    Pfff-nek

    El kéne olvasni a cikket, ha valaki a magánvagyonából vesz egy Ferrarit az az ő dolga, telik neki hagy vegye. De ez a Ferrari egy lízingelt céges autó, mindezt akkor, amikor a parkolótársaságok törvénytelenül, csalás árán is megbüntetik a Budapesten parkolni akarót. Kerékbilincs neki, meg + mikulás csomag, meg az egyebek.

  • 2009.05.14 16:51:55DaM

    HÜJJE HATÁSVADÁSZ CÍM!!! Mit hazudoztok szerződésbontásról, amikor csak fontolóra vagyon véve?! Az közel sem ugyanaz...

  • 2009.05.14 16:52:42DaM

    HÜJJE VAKSI ÉN! Elqrtam. Nagyon.. :D

  • 2009.05.14 21:31:52Pfff

    demos58
    Elolvastam a cikket és a cég levelét is, mert hogy mindkét felet meg szokták hallgatni a demokráciában. Egyesek automatikusan kötik a Ferrarit a használathoz, meg a villongáshoz, mert ez van az agyunkba ültetve. Szerintem lehet venni egy kocsit és aztán eladni. Ezt kereskedelemnek hívják.
    De ez a sztori szempontjából mindegy.
    Amíg az olvasó elvakultan irigykedik a ferraris gazdagokra és nagyra van attól, hogy felismert egy könyvelési kiskaput, addig más azt mondja, hogy az önkormányzat tette lehetővé, hogy magáncég pénzt kereshessen. Azt is tudta, hogy a nép soha nem az önkormányzatot fogja hibáztatni, hanem azt a gazdagot, aki él ezzel a lehetőséggel. Mert ha CsP nem állt volna a kapuban, akkor a következő már ott lenne a sorban.

  • 2009.05.14 21:37:44Pfff

    Az egyszerűség kedvéért: az önkormányzat dobta piacra a te befizetett kis pénzedet, az élelmes vállalkozó meg lecsapta a labdát és mellette kockáztat, hogy egyszer majd megszívatják valamivel. A népet meg ismerik, hogy a vállalkozóra fog irigykedni. Itt csak az Önk. nem kockáztat. És láss csodát: kit ünnepeltek? Hááát az önkormányzatot. Gratulálok!

  • 2009.05.15 05:56:22Pfff

    És a legegyszerűbben: az agyadba van ültetve, hogy az Önkormányzat jóóóóóó, a vállalkozó roooooossz. (Mint az Állatfarmban...ha láttad) Erre most véletlenül rásegít még egy Ferrari is. Tehát nem tűnik fel, hogy ki és miért dobta a vállalkozók markai közé a te kis parkolói pénzedet, mert az irigy szemed előtt pusztán csak a Ferrarit látod. :-))) (Figyelj és tanulj :-)

  • 2009.05.15 09:32:07PitBuli

    Üzleti okok miatt Ferrari F430 Spider olcsón eladó!

  • 2009.05.15 13:51:05dauphin

    Kedves kommentelők,
    1. Kérdezem én, ki bízta a munkát a parkolótársaságnak? ... mióta polgármester a Rogán Úr?
    2. Vajon ki lehetett, aki a közpénzünket arra a "szörnyen aljas" emberre bízta?
    3. És ha ő bízta meg ezt a céget, vajon miért állt érdekében, hogy megtegye?
    4. Ha ő bízta meg, akkor most hirtelen miért vált terhessé neki az illető aki rendbehozta a kerületének egy részét munkát bíztosítva ezzel jópár egyszerű hétköznapi embernek?
    5. Nem érzitek, hogy ezzel az egésszel vmi nem stimmel?
    6. Ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy egy vélhetően milliárdos üzletembernek problémát jelent egy szaros ferrari megvétele és ezért az általatok oly buzgón emlegetett KÖZ pénzéhez kéne nyúlnia
    7. Őt is hibáztatjátok a válságért?

  • 2009.05.15 13:51:58dauphin

    8. Egyedül a mi barbár buta népünknek nem tünik fel, hogy míg az EGÉSZ VILÁG gazdasági válságban van, addig nálunk a média, a politikusok csak az ORSZÁG VÁLSÁGÁT hangoztatja?
    9. Nem merül fel bennetek a kérdés, hogy vajon miért tálalják nekünk kormányzási problémaként az EGÉSZ CIVILIZÁLT VILÁG VÁLSÁGÁNAK negatív hatásait.
    1o. Nem veszitek észre, hogy sokkal jobban lehet minket befolyásolni, mint egy szellemi fogyatékos birkát amire elekromos sokkolot kötöttek?

  • 2009.05.15 13:53:28dauphin

    Én senkit nem szeretnék megbántani... de jó reggelt... fel kéne ébredni és ki kéne mászni abból a mélyről gyökerező dühből, amit csak mélyítenek az ehhez hasonló értelmetlen cikkek és megprobálni feltenni magunknak kérdéseket a fentiekhez hasonló módon...mert rengeteg kérdés van...és ha az ember lehiggad és elgondolkozik, akkor elkezd tisztulni a kép...

    És még mielőtt bárki azt gondolná, hogy netán jobbos, vagy balos vagyok... közlöm vele, hogy téved... mert sajnos egyik sem vagyok... csak egy szomorú srác vagyok, aki látja, hogy a népéből kiírtják az önálló gondolkodásra való hajlamot...

    Köszönöm a figyelmeteket.

  • 2009.05.15 14:27:56TylerDurden1979

    Pfff és dauphin örülök, hogy ti is hozzászóltatok, mert csak fröcsögést lehetne olvasni, végre valaki(k), akik a színfalak mögött is sejtenek valamit.
    Néhány kulcsmondatot leírok mégegyszer, amit a "kedves média" kihagyott a sajtótájékoztatóból és a nyilatkozatokból:
    1. Nem bevételérdekelt volt a Blp, fix pénzért dolgozott, nem a büntetésekből befolyó összegből!
    2. A cégnek lehet, hogy volt más tevékenységből is bevétele, amiből bármit vehet.
    3. Magáncég profitérdekelt, ennyi.
    4. A legtöbben irigyek vagytok és csak azt látjátok, amit a mocskos politika a médián keresztül láttatni akar.
    5. Pont az Önkorit sztároljátok, akinél meg kéne nézni a külsős cégekkel kötött szerződéseik valós profittartalmát, mert ha ez a szerződés valóban indokoltalanul magas összegű díjjal bírt, akkor az vonható igazán felelősségre, aki ezt anno aláírta, nem pedig a vállalkozó, aki élt a lehetőséggel.
    6. Ha neketek lett volna lehetőségetek megcsípni az üzletet, ti is megtettétek volna!

    Röviden ennyi.

  • 2009.05.17 20:14:21rak58

    Na akkor Rogán bácsi hány helyről vesz pénzt, költségtéritést, meg miegyebet?nekem sem tetszik hogy emberek milyen csoda járművekkel járnak,, meg a 150-200 milliós villák
    De ne az papoljon, aki szintén a húsos fazékból él.

  • 2009.05.18 15:25:53Pfff

    Rogcsinak szüksége van CsP-re. Rogcsi olyan helyen született, ahol még tetőtér sincs beépítve a házakon. Jó lesz, ha hallgat olyanokra, akik hetente járnak a világvárosokba. Nézd meg a Deák Ferenc utcát és legyél büszke, ha végig mész!

  • 2009.05.26 01:44:46Mazsika1

    Na, ezután én sem fogok fizetni.

    Én egy évben 1.5 millió forint közterhet fizetek.
    A múltkoriban annyit fizettem egy parkolásért, hogy az autóm forgalmi értékét meghaladja.(Skoda 120 :-))) )

    Teljesen igazat adok: a KÖZterületen, ami az enyém is, nem szedhetnének pénzt. Ha megállok valahol, megállok, és nem kötök szerződést csalókkal, és nem "parkolok".

Parkolási szégyenfal

Keresés