300 forint lesz a BKV-menetjegy

Budapest: városháza

2009.05.18. 14:29 - Index

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén foglalkozott az áfa-emelés BKV-tarifákra gyakorolt hatásával. Július 1-étől ugyanis az áfa 20 százalékos kulcsa 25 százalékra emelkedik, ami 1,2 milliárd forintos bevételkiesést okoz a BKV-nak. Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta: az ülésen elhangzott, hogy a BKV nem tudja kigazdálkodni a bevételkiesést, ezért az áfa-emelés miatt a viteldíjak átlagosan 4,2 százalékos emelésére tesznek javaslatot.

A javaslat értelmében a kerekítés és forgalmazhatóság miatt az egyes jegy- és bérelt-típusoknál különböző mértékű lenne az emelés: a vonaljegyek ára 3,4 százalékkal, a 10 db-os gyűjtőjegy ára 3,2 százalékkal, a havi bérlet ára 4,4 százalékkal, a tanuló-nyugdíjas bérlet ára pedig 4,2 százalékkal nőne.

Ennek alapján a vonaljegyért 290 helyett 300 forintot, a gyűjtőjegyért 2600 forint helyett 2700 forintot, a metrószakaszjegyért 240 helyett 250 forintot, a havi bérletért 9000 helyett 9400 forintot, míg a tanuló-nyugdíjas bérletért 3550 forint helyett 3700 forintot kellene fizetni. A díjemelésről a fővárosi közgyűlésnek kell döntést hoznia.

A kabinetülésen a BKV vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a gazdasági válság hatására minden közösségi közlekedési cégnél csökkent a fizető utasok száma, miközben a bliccelők aránya növekedett. A helyi közlekedési szolgáltatók 10-20 százalékkal kevesebb jegyvásárlásról számoltak be, míg
3-7,5 százalékkal kevesebb bérletet adtak el.

indBudapesten új tapasztalat, hogy megjelentek a hamisított bérletek, amelyeknek kiszűrése különösen nehéz feladat az ellenőrők számára. A BKV vizsgálja az ellenőrzés hatékonyabbá tételének lehetőségeit, erről külön javaslatot készít a városvezetés számára.

Kommentek

  • 2009.05.18 14:44:35Este

    hurrá..akkor most gyorsan emeljenek a parkolási díjakon megint, hogy követni tudja az 1 bkv jegy ára/óra szintet..nem baj..újabb indok, hogy autóval hurcoljam a kölyköket iskolába/óvodába.

  • 2009.05.18 14:46:44punpa

    Szépen megérkeztünk 12%-ról 25%-ra. Nemcsak itt, hanem a közüzemi számláknál, élelmiszereknél, munkaerőigényes szolgáltatásoknál (szálloda, étterem).

    De semmi baj, cserébe 'csökken' jövőre az SZJA mértéke 18%-ról 22%-ra.

    Köszönjük.

  • 2009.05.18 14:48:45karakterelgető

    hát ez frankó.

  • 2009.05.18 14:55:09juliusbond

    elfogadható lenne szerintem, ha nem akarnák teljesen költség alapúra állítani a közösségi közlekedést, mert van olyan haszna is, amely áttételesen jelentkezik csak. Például a levegő tisztább, a zajterhelés csökkenne. Azt hallottam Brazíliában van hely, ahol ingyenes a helyi közlekedés. Ez egy véglet, talán jelenthetne problémát, kicsit szocializmus szaga van, és ott láttuk már, hogy ha valami ingyér van, akkor az ember nem becsüli, nem értékeli. Ezért mindenképpen kellene fizetni érte, de a költség maradékát fizessük adóból.

  • 2009.05.18 14:56:12juliusbond

    és így a szociális vonás is érvényesülne...akinek sok a fizetése, vagyona, az több adót fizet...ergo többe kerül neki egy utazás.

  • 2009.05.18 14:58:11zgabi

    Azt gondolják, hogy 300-ért többen vesznek majd jegyet? Vagy: miért nincs pl. gyerekjegy? 100 Ft-ért mondjuk. Nekem a cég veszi a bérletet, a tulajok 2010-re 10.000 Ft-s bérlet árral kalkuláltak, ebben az évben 9.400-ért is meg fogják venni. De a nejemnek veszek egy biciklit, mert neki nem téríti senki a bérlet árát.
    Összegezve: a BKV jegyek a mostani áron is iszonyúan magasak, a bérlet árához sem szabadna nyúlni, mert lehet, hogy többen vennének bérletet 9000-ért, ha a jegy ára mégis 300 Ft lesz.
    Valahogy nem jó az egész BKV tarifarendszere, s gondolom a menedzsmentben van jó néhány olyan " agy" aki havonta milliós jövedelmet kap, mégsem töri a fejét, mit is lehetne csinálni, hogy az utasnak is jó legyen. Ahhoz ugyanis, hogy emeljük a jegy és bérlet árakat, elég egy minimálbéres alkalmazott, ennek szükségességét ős is el tudja mondani.

  • 2009.05.18 14:59:03somask8

    Régebben is volt hologramos zárjegy a szelvényeken, UV nyomás és elemes lámpa az ellenőröknek. Mindenkire rávillogtatnak oszt jónapot.
    De sose azt nézik, hogyan tudnának hatékonyan működni, ami által javulhatna a megítélésük, ergo a színvonal, stb.....

  • 2009.05.18 15:11:22sanyix

    jó asszem innentől átállok a bliccelésre.

  • 2009.05.18 15:15:36_CaD_

    Így biztos több lesz a fizető utas, hmmm csábító ajánlat, még akarunk áremelést!

  • 2009.05.18 15:15:36LOL MOTHERFUCKER

    bazzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz megint emeles 10k majdnem egy kurva berletert,asszem veszek bringat es inkabb tekerek margit hid budai hidfotol lagymanyosi hid pesti hidfoig mindennap oda vissza.
    Hatha meg gyorsabban is oda erek a jelenlegi 50perc helyett.
    Nem csodalkoznek,ha ezek utan meg tobben bliccelnenek.
    Megis mi a faszombol fizesse ezt ki az akinek nem allja a cege???

  • 2009.05.18 15:18:04Wita.hu Joe

    Lassan már 10ezer Ft lesz a bérlet. Ez a fizetésekhez képest ölég durva

  • 2009.05.18 15:20:24bm613

    "elfogadható lenne szerintem, ha nem akarnák teljesen költség alapúra állítani a közösségi közlekedést, mert van olyan haszna is, amely áttételesen jelentkezik csak. Például a levegő tisztább"
    Az a baj, hogy egyetlen busz szén-dioxidból ugyan természetesen (a fogyasztásnak megfelelően) kevesebbet enged a levegőbe, mint az utasokat elszállítani képes autósereg, a súlyosan mérgező anyagokból viszont sokkal többet, mert egyrészt eleve dízel, másrészt abból is szar az összes. Az elektromos járműveknél ez a probléma kevésbé jelentkezik, bár amíg az erőműveink nagy része is környezetszennyező, addig csak a szennyezés áthelyezésére, nem pedig elkerülésére alkalmasak.

  • 2009.05.18 15:25:59trixilw

    Juliusbond: Braziliában sincs ingyen a busz, hanem vannak olyan városok, ahol minden hónapban van egy ingyenes nap. Szerintem ezzel kevered. Általában a fizetés utáni első vasárnap az ingyenes nap, hogy az emberek menjenek kirándulni és vásárolni.
    De elmondom, hogy ott hogyan működik, csak hogy ne vágyjál rá :)
    Nincsen bérlet, csak jegy, ha akarod, akkor megvehetsz 50 jegyet egy tömbben, de az nem olcsóbb. A lyukasztás nem fakultatív: felszállsz a buszra, szigorúan az első ajtón és a buszon ül egy kalauz, előtte egy olyan ketrecféleség, mint a közrét bejáratoknál van. Ha odaadod neki a jegyet akkor átmehetsz és utazhatsz a buszon. Természetesen helyben is tudod neki fizetni, semennyivel sem drágább.
    Két kivétel van: Kb 6 évnél fiatalabbak, azok ha átbújnak a ketrec alatt, ingyen mennek. Idősek, ők a busz hátsó ajtaján tudnak felszállni.
    Egyébként ilyen, ezen kell átmenned, különben repülsz a buszról: http://2.bp.blogspot.com/_50NicTG5KpA/RbNfDO-8PyI/AAAAAAAAAZs/kws9S1rKHYE/s400/foto%2Bimagem%2Bonibus%2Burbano%2Bneobus%2Bmega%2B20.jpg

  • 2009.05.18 15:31:07index0123

    Madridban egy metrójegy 1 Euró, ha a belső kerületekben utazol, és 2 Euró, ha pl. a reptérre mész ki. Ha megvetted a jegyet, akkor kb. 1óráig (nem emléxem pontosan) annyit metrózol, amennyit csak akarsz, átszállhatsz, és persze attól se kell összesz*rni magad, ha véletlenül túlmentél 1 megállót, mert nem kell új jegyet venni...
    Hát igen . . .

  • 2009.05.18 15:33:19brand_boy

    Tavaly volt egy cikk a HVG-ben, ahol bemutatták a főbb európai városok tömegközlekedését gazdasági oldalról.
    Mindenhol veszteséges az üzemeltetés.
    Rómában a legjobb a saját finanszírozás aránya:
    Ott 70-80% százalékát termelik ki a jegyárból a költségeknek.
    Igaz nincs is eladva minden ingatlanjuk, plakáthelyük stb.. Minden ilyesminek a bevétele közvetlenül hozzájuk folyik be(És nem pártkasszákba.)
    A jegy ára három éve 1€ volt, de most is annyi:
    75 percig érvényes, annyiszor szállsz át amennyiszer akarsz, csak a metrón van megkötés, ott egy megszakítás nélküli útra érvényes.
    Ilyen feltételekkel eszünkbe nem jutott, hogy ne vegyünk jegyet !

  • 2009.05.18 15:38:19karakterelgető

    hmm... 75 perc alatt épp beérek a munkahelyemre, 3 felszíni jármű igénybevételével.

  • 2009.05.18 15:41:07KolompárRómeó

    bm613:

    "a súlyosan mérgező anyagokból viszont sokkal többet, mert egyrészt eleve dízel, másrészt abból is szar az összes"

    Szegeden gazos buszok kozlekednek, igy ott "csak" CO2 es H2O a vegtermek (meg gondolom, par nagysagrenddel kisebb mennyisegu egyeb anyag)

    Azzal pedig teljesen felesleges peldalozni, hogy Hamburgban (igaz, egyszer lattam, de a repterre vezeto) menetrend szerinti jarat hidrogenes busz volt. Na, ott besz@rtam-behugyoztam, hogy mik nem vannak.

    Mellesleg Bp belefulladhat a mocsokba, sz@rba, BKV-ba, nyomorba. Szerencsere nem kell "elveznem"...

  • 2009.05.18 15:43:20bliccelő

    Hát, mivel a magyar lakosság azon 2-2.5 milliós részéhez tartozom, aki eltartja a többi 7.5-8 milliót (múlt hónap SZJA előleg: 49908 Ft, TB járulék: 60 747 Ft, nettó bér: 114 700Ft), ezután sem veszek bérletet! Meguntam. Van nálam egy gyűjtőjegy, ha metróznom kell, lyukasztok, villamoson, buszon SZIGORÚAN akkor, ha jönni látom az ellenőrt! Egy hónapra egy gyűjtő elég. Nem vagyok rá büszke, de lassan a lelkiismeretem is megszokja....

  • 2009.05.18 15:45:53Bodzaszedő Manager

    és Madridban nem mosdatlan csövesek által összeszart hugyozott buszon utazol, és nem küld el a kurva anyádba a sofőr.... stb

  • 2009.05.18 15:49:51Perix

    Aki kicsit mászkált a nagy bkv sztrájk idején a városban az tapasztalta, hogy tisztább a levegő. Vajon miért? Nem mentek a 100 éves buszok?! Nahát! Pedig tele volt a város személyautóval! Csak kis iagzolásként a bkv környzetbarát (? röhej!) fuvarozására!
    /X

  • 2009.05.18 15:55:44Balance Of Power

    Utolso bekezdeshez: nem kellett volna mar 20-25 eve megcsinalni a beengedokapukat? Akkor ha nincs jegyed/berleted, nem mesz be. Ilyen egyszeru. Ahol van ilyen, eleg kismerteku a blicceles.

  • 2009.05.18 15:57:36xxarkangelxx

    az a szegyen,hogy a mi adonkbol veszik a jarmuveket...a mi adonkbol kapjak a vezetok a 20millas jutalmat...a mi adonkbol kapja evvegen a tamogatast a bkv....es meg +ba le is huznak berlet es jegyarral.....

  • 2009.05.18 16:02:47TexasRanger

    Portland városában pl a belváros területén ingyen lehet tömegközlekedni, minden térképen rajta van hol a "fareless square" határa, azoktól a megállóktól már fizetni kell, tehát ha csak a belvároson belül mászkálsz akkor ugrálhatsz fel-le és nem kell jegy, ha viszont messzebb mész akkor kell venni, de akkor sem vészes az ára. Ezt azért is csinálták így mert a régi belvárosban nagyon kevés a parkoló, ráadásul így jóval kevesebb bent az autó és a sok turista vígan csalinkázhat.

    Amúgy szerintem az az egyik legnagyobb hiba, ahogy a napijegy árát képzik a BKV-nál. Majdnem mindenhol a napijegy kb 3 jegy árának felel meg, tehát pl Berlinben 6-7 Euro a napijegy (egy darab jegy, ami 2 órán át érvényes és átszállásra is jó, 2,10). Los Angelesben még annál is jobb a helyzet, ott 3 dollár (!) egy napijegy (egy út a buszon 1.35 vagy 1.60-ért 1 átszállás is jár)... sokkal többen vennének napijegyet ha itt is ilyen kedvezményes lenne (mondjuk egy ezres), főleg akiknek többször kell átszállni.

  • 2009.05.18 16:03:58avus

    LOL MOTHERFUCKER

    "asszem veszek bringat es inkabb tekerek margit hid budai hidfotol lagymanyosi hid pesti hidfoig mindennap oda vissza"

    Végre, már rég megléphetted volna :)

  • 2009.05.18 16:06:19cojones

    Párizsban 1,6 Euro-ba kerül egy jegy, amivel másfél órát utazhatsz akárhová, korlátlan átszállással. És hát nem egészen olyanok a közlekedési viszonyok meg a fizetések , mint széphazánkban.

  • 2009.05.18 16:07:55xxarkangelxx

    new yorkban 1.5 dollar volt egy jegy amivel korlatlan ideig mehettel amig ki nem jottel a (metrobol) ....de 62v64dollarert lehetett venni havi berletet is....ja es a metroszerelvenyek ugy voltak legkondicionalva hogy szinte fagyni lehetett....szinvonal a penzedert es meg olcsobban is...

  • 2009.05.18 16:14:52Syolos

    Na végre, már féltem, hogy idén nem lesz év közben jegyáremelés. De most megnyugodtam, olyan boldog vagyok, hogy csak ennyi :)

    Nem tudom, ti miért morogtok. Én már rég feltaláltam az "órás jegyet". Akárhova megyek, egyszer lyukasztok (ezt többnyire a metrón). Ha jön ellenőr, ha nem. Annyit itthon is hajlandó vagyok fizetni érte, mint Rómában, Párizsban, Madridban (ahogy tettem ezt külföldön is). És nem aggódom, az ellenőrnek meg soha nem adok át semmit, ha szóba meri hozni, hogy nem az adott járatom lyukasztottam, és nem fogadja el, hogy egy órán belül vagyok.

    Én ennyit tudok tenni a BKV tarifarendszer-változásért.

  • 2009.05.18 16:18:45LOL MOTHERFUCKER

    avus jaja venni kellene egy komoly bringat!xD

    Ne irjatok,csak faj az ember szive,h a vilag tobbi nagyvarosaban ennyire jol szervezett es minosegu a tomegkozlekedes!:/
    Csak itt ilyen fos szar!

  • 2009.05.18 16:37:08Kand Úr

    Pozsonyba járok egyetemre. itt az egy órás jegy 70 cent, amellyel bámennyiszer átszállhatok, bármilyen közlekedési eszközre.
    amikor Budapesten járok, annyira felidegesít, hogy miért kell az embert levenni sok pénzzel+ menetjegy, szakaszjegy, átszállós-nem átszálló és egyéb f@szságok.
    a városi buszok meg szörnyű állapotban vannak felétek, ezer éves füstokádó tragacsok.
    észbe kellene kapni kedves BKV!

  • 2009.05.18 16:40:58Perillustris

    "asszem veszek bringat es inkabb tekerek margit hid budai hidfotol lagymanyosi hid pesti hidfoig mindennap oda vissza.
    Hatha meg gyorsabban is oda erek a jelenlegi 50perc helyett."

    Lazán felezd meg az utazási időd, s ebben még tartalék is van.

  • 2009.05.18 16:44:20papamaci1

    Basszus ! 53 évesen tanujak meg kerékpározni ? Akkor inkább átúszom a Dunát..... :-) :-)

  • 2009.05.18 16:50:20zgabi

    Be kellen vezetni a napi bérletet, de nem irreális áron, hanem mondjuk 600 Ft-ért. Így sokan meggondolnák, érdemes-e bliccelni, s szerintem jóval több bevétele lenne belőle a BKV-nak, mint a 300 Ft-s jegyekből lesz, mert aki nem vesz bérletet, az bizony figyelni fogja az ellenőröket, s ha lehet, kikerüli őket.
    Aki meg metrón jár, az megvenné 600-ért is a napi bérletet, pláne, hogy minden BKV járműre jó lenne 1 napig. Mondjuk reggel 4-től, másnap reggel 4-ig lenne érvényes.

  • 2009.05.18 17:02:06Perillustris

    Régóta fújom: azonnal le kell cserélni az összes régi lyukasztót időbélyegzős jegyérvényesítő készülékre, aztán másnaptól kijelenteni, hogy minden vonaljegy 70 percig érvényes közog. határon belül.

    Ezzel párhuzamosan 15 és 30 perces jegyek (100 és 150 ft) bevezetése szükséges, valamint a 20-as gyűjtőjegyet is vissza kell hozni (mondjuk a mostani emelés után 5 ezerért).

    Ezen kívül "egyéni" bérletkonstrukciókat kell bevezetni, amit az utas maga állít össze interneten vagy a megállókban elhelyezendő automatákon.

    Fentiek 2009-ben már nem a sci-fi regényekbe illenek.

  • 2009.05.18 17:06:26Raziel

    Eddig tisztességesen megvettem a bérletet, de ha megint emelnek, akkor inkább bliccelni fogok.
    Talán a fejesek fizetését kellene csökkenteni és kijönnének a keretből... Ja, hogy azt nem lehet...
    Akkor ne csodálkozzanak, ha ugrásszerűen megemelkedik a jegyet és bérletet nemvásárlók száma...

  • 2009.05.18 17:38:48darthwalk

    ne bliccelj, biciklizz! :)

  • 2009.05.18 17:53:56jokkmokk

    A BKV reklámfelületek értékesítését néhány évvel ezelőtt potom pénzért kiprivatizálták.

    Ha ezt lehet, akkor én MINDENKIT bliccelésre buzdítanék!

  • 2009.05.18 17:55:53PanTech

    Hollandiában is 1 óráig érvényes minden jegy, az 1 órán belül bármiről bármire át lehet szállni, az ára kevesebb mint a mostani BKV jegy ára, ha 15 vagy 45-ös "tömbjegyet" veszel!

    Szörnyen drága a BKV. Létezik olyan, aki mindig jegyet kezel, ha mondjuk 3-4x kell átszállnia egy óra alatt?

  • 2009.05.18 18:33:27borisz

    csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy budapesten a 290 ft-os jeggyel 60 percig tudsz utazni, és metrón sem kell újat lyukasztani (a deákon le is szerelték pl a köztes lyukasztókat). éjjel 90 percig érvényes.
    egyetlen hátránya a rendszernek, hogy csak akkor tudod ezt kihasználni, ha az újfajta narancssárga lyukasztós vilin, vagy buszon utazol, esetleg metrón kezdesz, mert csak ezeken van időpont rápecsételős izé.

    viszont csütörtök este le akart venni egy ellenőr a tavaly még érvényben levő 400 ft-os éjszakai jeggyel (az is mennyire "logikus" volt, hogy éjjelre külön jegy istenem...) mondtam neki itt van 300 ne adj vissza de ne basszál át. egy darabig erősködött, aztán felolvastam neki a jegy hátulján lévő szöveget, hogy "éjszaka 90 percig", ekkor gyorsan leszállt...

  • 2009.05.18 18:35:26borisz

    jah, és másnap reggel megnéztem a bkv-oldalán, és "csodálkozva" láttam, hogy már tényleg nincs ilyen jegy...

    http://www.bkv.hu/jegyinfo2009/tajekoztato.html

  • 2009.05.18 18:36:54borisz

    befejezem, de egyébként meg igen:

    "Ezen kívül "egyéni" bérletkonstrukciókat kell bevezetni, amit az utas maga állít össze interneten vagy a megállókban elhelyezendő automatákon." (Perillustris)

  • 2009.05.18 18:50:09Hemish

    MOCSKOS TETŰ SZEMÉTLÁDA BKV!!!

    Hát hol van EURÓPÁBAN még egy olyan ország ahol egy szerencsétlen dolgozó fizetésének a 10%-a a bérlet ára????

    Valaki köhögje már el nekem hogy ezt hogy a viharba számították ki???

    Aki meg nyugdíjba megy annak meg a 6 milliós bónusz beficcen mi? Hogy rohadna rá az a tömérdek pénz!

  • 2009.05.18 18:57:08Hemish

    Mármint BKV-s megy nyugdíjba.

    Miért nem sztrájkolnak egyszer az budapesti utasok? És emiatt miért nincs tüntetés soha?
    Erre még én is kimennék ha valaki megszervezné!

  • 2009.05.18 19:05:53ertekelem

    Rohely a Magyar adozasi rendszer.. Direkt arra kepezi ki az embereket, lopni csalni probaljanak. Ideje lenne egy kicsit Amerikatol tanulni..
    Egyszeruen nem szabadna hogy AFA legyen egy "non-profit" cegen mint a BKV esetleg max 5-10%ha nagyon kell. Az Allam soha nem lesz hatekony ujra eloszto... csak lopasnak lesz nagyobb eselye nagyobb AFA-val..

  • 2009.05.18 19:12:03Nickon

    TÜNTESSÜNK!

  • 2009.05.18 19:23:48Aaron_08-72

    Mocskos ez az egész rendszer. Tényleg gusztustalan, hogy ezért a pénzért milyen szolgáltatást adnak. Kipufogógáz az utastérben, lerobbanó buszok, hugyos részegek a zsír új Combinón...és még lehetne sorolni.

  • 2009.05.18 19:38:46Kage

    BKV.. egy röhej.. 300 forintos jegy?! Lassan a V6-os benzinzabáló dögömmel is olcsóbban közlekedek a városban LOL :D

  • 2009.05.18 19:58:14gotse

    BKV? Ugyan már. BRINGA! Gyorsabb, olcsóbb, egészségesebb, nincs tömeg, cigány, ellenőr, csöves, stbstb.

  • 2009.05.18 19:59:30Kis ember

    Ööö, rosszul emlékszem, hogy mikor levitték az áfát, akkor nem csökkent a jegy ára?

  • 2009.05.18 20:14:01Tesztelo.hu

    zgabi, be van vezetve. Úgy hívják: napijegy.

    borisz, igazad van, 60 percig lehet utazni egy jeggyel, de átszállásni csak a metrónál lehet vele. (Különben minek lenne átszállójegy?)

  • 2009.05.18 20:20:33szltom

    Tán a sok húgyagyú "biztonsági ellenőr" mókust kellene megszűntetni, 8-12 is van némely megállóban. Hát ettől drága a jegy, meg a bérlet. Mert ezek csak ásítoznak, az orrukat turkálják, mobiloznak. Ha mutatod, rá se néz, ha nem akkor beszól.

  • 2009.05.18 20:23:21otto von bolschewick

    Egyszer már írtam, most se mondhatok mást:
    Egy hónapig, egyetlen kurva hónapig senki, ismétlem: senki ne vegyen se jegyet, se bérletet.
    Aztán elcsodálkoznánk, kis fővárosunk milyen viharos sebességgel szervezné újjá, a teljesen becsődölt tömegközlekedést.

  • 2009.05.18 20:32:45marcii

    Azért az durva volt eddig is, hogy a fizetésem 15%-át BKV bérletre költöttem, nekem s a lányomnak (férjem kocsival jár, kicsinek még nem kell), most mi lesz így velünk, s még sok családdal???? Blicceljünk????

  • 2009.05.18 20:34:48marcii

    otto von bolschevik!!!! Igazad van! Mi benne vagyunk! Most kéne bizonyítani a nagy magyar összefogást!!!!! Kár hogy ez nem megvalósítható...nem lenne benne mindenki...sajnos!

  • 2009.05.18 20:46:01otto von bolschewick

    marcii:
    Első lépésben eladjátok férjed alól a kocsit.
    Aztán kisebbre cserélitek a mostani lakást.
    Aztán megpróbáljátok magatokat összehúzni.
    A baj csak annyi, hogy a megszorítások, az áremelések valahogy mindig gyorsabbak és nagyobb mértékűek, mint ahogy összehúzzuk magunkat.
    És valahogy soha nem hozzák meg a várt - és nagy hangon ígért - eredményeket.

  • 2009.05.18 21:12:34Exike

    Felszíni bliccelés, kerékpár, néha gyaloglás, és az éves bkv-költség egy havi bérlet árára csökkenthető.

  • 2009.05.18 21:41:52marcii

    Ja, Exike, aki megteheti! Én még Zuglóba csak elviszem a gyerekeket oviba-suliba, bár kerékpáron nehéz...... de utána Budára megyek 3x átszállok, s hegynek fel, a melóhelyre kerekezni....hát.....át a büdös városon...ha átérek..s el nem ütnek valahol...a metro csak gyorsabb....!!!
    Ráadásul délután különórákra viszem a gyerekeket a belvárosba...biciklivel....??? Még sokan vagyunk hasonló cipőben....

  • 2009.05.18 21:45:51marcii

    ja otto von..igazad van!!!! S az a baj, hogy ha olyan derekam lenne, mint amennyire a nadrágszíjunkat már összehúztuk, akkor nem lenne derekam! :)
    Bezzeg a felső 10ezernek meg akkora a dereka, hogy nadrágszíjat sem tud belerakni, nemhogy összehúzni....(persze mindezt képletesen gonodltam:), mert nekik kéne inkább a megszorítás, nem annak, akinek nincs miből. 48 m2-en lakunk 4-en, és csak céges kocsi van, ami hétvégén nem is lehet nálunk... .((

  • 2009.05.18 21:55:49otto von bolschewick

    Akkor nagyjában és egészében világos, miről beszélek.
    Nem irigyellek.

  • 2009.05.18 23:22:23tosy

    nekem egy okos ember azt mondta, hogy a BKV dolgozói bérlet az egyetlen olyan juttatás ami egy fillérjébe nem kerül a munkaadónak. csak ezt senki nem tudja.

  • 2009.05.18 23:26:37Kókuszmenyét

    Ha 6500 Ft. lenne a bérlet, szó nélkül megvenném. Amióta 9000, azóta egyszerűen nem vagyok hajlandó, mert az ár/érték arány csapnivaló. Az, hogy még emelik is az árakat döbbenet. Nem az lenne a cél, hogy az autósok inkább tömegközlekedjenek? A menetrenddel néha bajok vannak, és szinte mindig koszos, büdös... a műszaki állapotot most hagyjuk. Én a magam részéről biciklire cseréltem a BKV-t... többnyire.

  • 2009.05.18 23:28:27Kókuszmenyét

    2009.05.18 20:23:21 otto von bolschewick

    Neked van igazad!!!! :)

  • 2009.05.19 00:07:50átlátó

    Na, akkor uccu, jegyet nem venni!

  • 2009.05.19 06:36:32panic_button

    "csökkent a fizető utasok száma", ezaz fizessek még több bodzás és "nem veszek jegyet mert sz*r a szolgáltatás" helyett...

  • 2009.05.19 06:57:26Chaoyang

    Pekingben 1 Yuan a buszjegy (25 Ft), klimas emeletes buszok, es 2 yuan (50 Ft) a metro jegy korlatlan ido es atszallassal, nem reszleteznem, hogy milyen hyper modern jarmuveken... Maradok/.

    Leszophat az osszes magyar BKV-s es a hatalmi elit meg a sok kispocsu politikus kocsog :DD

  • 2009.05.19 07:10:56sanseverina

    zseniális, így most még többen fognak bliccelni. ha olcsóbb lenne a bkv, lehet, hogy többen vennének jegyet/bérletet. elképesztő, hogy még emelik is az amúgy is pofátlanul - világviszonylatban is !!! - méregdrága tarifáikat.

  • 2009.05.19 07:45:45Col.Maybourne

    Itt nalunk Belgiumban huszonegynehany euro a berlet egesz Flandriara. Barmelyik varosban (vagy kozott), buszra, villamosra hasznalhato. Ez ugye koszonoviszonyban sincs a BKV araival. A klimas es kamerazott buszokrol meg ne is tegyunk emlitest... Meddig turitek meg magyarorszagi magyarok???

  • 2009.05.19 07:47:50lima31

    Teljesen mind1 meddig emelik ebben az országban a dolgokat mivel a tisztelt ,,ebben az országban élő nem vezető beosztásban mindennapjait tengető élőlények ( emberek ) pontosan a kellő mértékben félnek tenni ellene.

  • 2009.05.19 08:09:30floorwalker

    félelmetes...prokarióták vették át a bkv-t(is)?
    nekem is fizeti a cég, de tudnám kajára is költeni és azt hiszem, fogom is. 100ezres bringa simán kijön egy évi bérletből. Már csak az esőre kell kitalálnom vmit... Vagy leteszem a nagymotorost. 3l/100km, általában 10 km-t utazom bkv-n:0.3l, ami max 100Ft. 4000Ftból kijön az ingázásom.
    Bojkottban benne vagyok. Minden állomáson 4-6 ember állja sorfalat, ők mennyibe kerülnek? A járulékok kvázi nem jönnek be utánuk, hiszen egyik zsebből a másikba teszi az állam. Tehát foglalkoztatási szempontból már mínuszos, lényegében az adózok alkalmazzák őket. Hmm mazochista illat lengedez..
    Számszerűen vegyünk 4 embert/állomás, mivel nincsenek örökké jelen (sic!)számoljunk csak 30 helyszínnel 120x alsó hangon 50ezer 6milla/hó ami éves szinten 72millió.... nem hiszem el, hogy a beengedő kapőuk rendszere ne érné meg.

  • 2009.05.19 08:30:00csepeli

    2003-ban jártam Párizsban és metróval közlekedtem. 14 (!!!) metróvonal van, 1 jeggyel addig utazhatsz amíg ki nem jössz a metróból, de ez akár 4-5 átszállás is elhet, mert rendkívül sok az átszállóhely. Egy metrótérképpel egy turista kb 30 fél nap alatt profi párizsi metrózóvá válik. Külön színekkel jelölve minden vonal, klassz gyalogos alagutak az átszállóhelyeken. Szuper, nagyon élveztem.
    Ja, és olcsó volt. Vehetsz napi jegyet is, 3 napit és azt hiszem van hetijegy is. És metróval szinte mindenhova el lehet jutni. A végállomásoknál pedig busz, az sem volt drága.

  • 2009.05.19 08:34:30csepeli

    A biciklivel az a gond, hogy aki messze lakik a munkahelyétől az nem tudja használni. Nekem ez most 15-16 km lenne, át a városon, szmogban, benzingőzben. Plusz leizzadok és zuhanyozni sem tudok bent.
    Bár tény, hogy 2 hét alatt visszaerősödne a lában, mint fénykoromban:)))

    Inkább a robogót preferálnám, de ahhoz az kellene, hogy az autó helyett használja a többség. Aki pl (mint többnyire én is sajnos), ha kocsival megyek egyedül vagyok. Elég lenne nekem egy robogó is, de ennyi autó között öngyilkosság motorozni.
    Pedig, ha elkezdenénk több tízezren robogózni autó helyett, akkor bekaphatná a BKV. Bár serintem akkor sem csökkentené az árait, hanem "bevételkisesés" címén emelné a szernecsétlen továbbra is BKV-zók terheit.

  • 2009.05.19 08:37:39csepeli

    Én most többnyire BKV-zok, mert szerencsére van egész évre bérletem, de utálom. Reggel még hagyján, mert 1 óra alatt beérek, de délután hazafelé a guta üt meg, mert kocsival 25 perc alatt hazaérnék, de BKV-val van hogy másfél óra, és büdös, koszos, stb...

  • 2009.05.19 08:38:09Koky_

    Nem véletlenül akarják "rákényszeríteni" az autósokat, hogy szálljanak át BKV-ra....
    http://index.hu/belfold/budapest/2009/05/18/mesterseges_dugokkal_kiserletezne_a_fovaros/

  • 2009.05.19 08:44:32csepeli

    Koky_ : na ez lesz még szép, nyáron dög melegben jól beültetni az embereket a mesterséges dugókba.

    "élhetőbb belvárost" remélnek ettől az akciótól. Aha, 9400 Ft-os bérlet mellett. Aranyosak.
    Ahogy olvasom az összes, amúgy is dugóra hajlamos utat szűkítenék sávlezárásokkal. Bravó!!! Ebből egy dolog lesz: kúúva nagy káosz.

    Az ötletgazda Ikvai-Szabó Imre alpolgársmeter. NAmost akkor beültetném egy légkondi nélküli kocsiba és 40 fokban csücsültetném a saját mesterséges dugójában.

  • 2009.05.19 08:52:56Mr.KANE

    ez azért súlyos...
    CSAK bringát és CSAK HIBRIDet fogok használni!
    pedig megtehetném, hogy bkvt használjak...

  • 2009.05.19 09:04:22Mouth Hero

    "csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy budapesten a 290 ft-os jeggyel 60 percig tudsz utazni, és metrón sem kell újat lyukasztani (a deákon le is szerelték pl a köztes lyukasztókat). éjjel 90 percig érvényes.
    egyetlen hátránya a rendszernek, hogy csak akkor tudod ezt kihasználni, ha az újfajta narancssárga lyukasztós vilin, vagy buszon utazol, esetleg metrón kezdesz, mert csak ezeken van időpont rápecsételős izé."

    Borisz, csak a metrón van ez, ezért írtam, hogy ki kéne dobni az összes lyukasztót. Ha átszállsz felszínire, ott már új jegyet kell érvényesítened.


    "nekem egy okos ember azt mondta, hogy a BKV dolgozói bérlet az egyetlen olyan juttatás ami egy fillérjébe nem kerül a munkaadónak. csak ezt senki nem tudja."

    Annyira azért nem volt okos. A munkaadónak pontosan annyiba kerül a juttatás, mint amennyi a bérlet ára. Adót nem kell fizetni utána (sejthetően már csak idén).

  • 2009.05.19 09:04:30hedgehog85

    Bringáznék én, na de Szentendréről Kőbányára?:D
    Teleportálást akarok:)

  • 2009.05.19 09:47:01Tomi1973Wien

    atlag 1000euros fizeteshez kepest (also atlag) 50euro a havi 'mindent visz' berlet becsben.... szamoljunk csak.... ez kemeny 5%...

    forditsuk meg... kerekitve 10eFt a berlet pesten... keressen mindenki minimum netto 200eFt-ot, es nem lesz gond a berlet megvetelevel...

  • 2009.05.19 10:13:16wagabound

    Köze nincs az áfaemelésnek a jegy- és bérletárak emeléséhez. Jönnek a választások, tömni kell a pártkasszákat, kell a plusz lóvé.

    Sajna, ellenállásra, "utas-sztrájkra" nincs sok lehetőség. Gyereknek időre el kell jutni a suliba, szülőnek meg a munkahelyre. Tudja ezt nagyon jól a fővárost vezető bagázs, ezért ilyen pofátlan. De ha valakinek mégis lenne használható ötlete, én benne vagyok!

  • 2009.05.19 11:09:49Che Pel

    A jó édes q..rva anyád, köcsög BKV! Rohadék, pofátlan banda!

  • 2009.05.19 11:15:41Bröci

    Aki Demszkire szavazott, köszönje meg neki!

  • 2009.05.19 11:17:38Abanderas

    ..."Budapesten új tapasztalat, hogy megjelentek a hamisított bérletek, amelyeknek kiszűrése különösen nehéz feladat az ellenőrők számára. A BKV vizsgálja az ellenőrzés hatékonyabbá tételének lehetőségeit, erről külön javaslatot készít a városvezetés számára."

    Mikor szerelnek már fel beléptető kapukat! Ugrásszerűen megnőne a bevétel és még végén csökkenteni is lehetne az árakat! Budapest a legelmaradottabb város az EU-ban a karszalagos ellenőreivel, nagyon ciki.

  • 2009.05.19 11:52:59Húzzunk bele!

    Huu emelik szuper már vártam, hogy mikor fogják! De meg kell mondanom, hogy engem nem érint, mert ingyé van:) Augusztusig. Aztán marad a bliccelés, de nem is bánom, mert már unom, hogy annyi zsét kihúznak a zsebemből(majd). Nem vagyok hajlandó érte annyit fizetni, amennyit számomra megér kb 2-3 e ft-ot többet semmiképpen és csak télen a legrosszabb időkben, mert cangával járok nagyon sok helyre és ne panaszkodjanak azok, akik messze járnak be, mert nem halál 20-30 km-t tekerni.
    Először kezdje hétvégén és fokozatosan váltson és jő nem lesz izomláz se.:)
    Amúgy meg második bringát tervezem megvenni, ami olcsóbb léttén nem kell senkinek (ellopni) és körülményes helyekre is azt fogom használni, mert a bkv ELVISELHETETLEN.

  • 2009.05.19 11:56:12Húzzunk bele!

    Ja és 2006.-ban amikor csökkent az áfa akkor mért nem csökkentek a jegy árak???
    Ez egy gusztustalan mocskos liberális cselekedet.
    Használt bicó vásárlásra ajánlom www.testbike.hu.

  • 2009.05.19 12:01:41Dorie

    odane, szegeden is 300 a vonaljegy, a pöstiek is kibírják:D:D

  • 2009.05.19 12:06:08Húzzunk bele!

    Szegeden is kommunista vezeti a várost ugye???

  • 2009.05.19 12:21:57Húzzunk bele!

    Tényleg a parkolási díja is nőnek, mert hozzá vannak igazítva, gratula f*szfej Demszky.
    ezzel az áremeléssel azt érik el, hogy a bkvét kivéreztetik és sztrájkolni fog a létéért.
    Aztán jön az állam, mert demszkiéknek nics pénze rá, elment a zsebekbe meg a metróra. És mi adónkból jól megtámogatja, hogy kibírja ameddig nem lesz kormány váltás, osztán ő dolguk.
    Itt senki se az emberek javát nézik akkor én mi a fr*ncé nézzem, azt el, hogy 300ft lesz a jegy és a felnőtt 9400ft???

  • 2009.05.19 12:25:33Húzzunk bele!

    Jah és bocs a sok offért 2004.-ben 120 ft volt jegy ára nyáron...
    Eltelt öt év és a infláció maximum ötven százalékkal nőtt. Így könnyen kiszámolható mennyivel fizetünk többet. 120ft-al.

  • 2009.05.19 12:40:33Gerik001

    utazz útlevéllel. fénylépes de nincs benne cim.

    elkell fogadja és bármit bemondhatsz.

  • 2009.05.19 12:54:49Húzzunk bele!

    Ha elkap nem kell oda adni semmidet se, de ha már odaadtad, akkor ne írd alá, ill. 14 kor alatt aláírhatja bárki, nem kell befizetni semmit se.
    Nem írod alá akkor nem hiteles, mert utánajárhat minden adatodnak és beírhatja, de kell a neved alá. Azt sose tedd!

  • 2009.05.19 14:08:28zgabi

    Ha az 1-es villamossal , a Lágymányosi hídtól elmegyek a másik végállomásig, akkor nagyon megéri 300 Ft-ért is.
    Ha viszont az 1-essel, a Lágymányosi hídtól elmegyek a Lurdy házig, akkor baromira nem érte meg.
    Ki kellene már találnia a BKV-nak a kilométer arányos fizetést.

  • 2009.05.19 17:45:52j@ger

    Már látom hogy a nem túl távoli jövőben, mikor egyre többen pattannak bringára, ez is meg lesz lőve valamiképpen. Mondjuk mikor valaki vesz egy bringát, az áfa mellé fizet egy kis pluszt is valahova, ha már volt arca, saját zsebből, saját kerékpárt venni. Van már ilyen mp4 lejátszóknál is.

  • 2009.05.24 18:26:33Dzsok

    Ugyan nem vagyok bkv-s, de azért reagálnék az igen színvonalas "mocskos tetü BKV" szövegekre.

    Egy fejlett országban a közlekedésre fordított pénzek kb. 75%-a tömegközlekedésre és vasútfejlesztésre 25%-a autópályára megy el, ez nyugateurópa. Ha olyan keleteurópai országokat vizsgálunk amelyek jóval fejlettebbek magyarországnál mint pl. csehország vagy szlovákia ott a közlekedésfejlesztési pénzek kb. 40%-a a tömegközlekedés és vasút, 60% az autópálya.

    Magyarországon 80% autópályára megy el és 20% marad minden másra. Érdekes, hogy a topicban nem szídja senki a politikusok kurv@ anyját, pedig ők nagyon jót röhögnek a sok hülyén a háttérben. Hiszen azért megy nálunk 80% pénz az autópályára, mert ott a legkönnyebb lopni, mert ezzel szolgálják ki a MOL lobbit.

    Figyeljétek meg Gordon további megszorításokat akar a BKV-nál és a közösségi közlekedésnél (magyarul béretár emelést), ugyanakkor sohasem vetette fel, hogy mi a f@sznak nekünk kőröshegyi völgyhíd, 2x áron épült autópálya, minek alagutat fúrni a síkságba. Az autópálya építés a jelenlegi magyar államadósság egyik fő oka, csak nem nagyon zeretik feszegetni, hogy hány ezer milliárdot szórtunk el rá az elmúlt években....

    Lesz itt hamarosan 12-15ezerFT-os bérlet, ha továbbra is az idióta 0 szaldós legyen a közösségi közlekedés szöveggel jönnek a politikusok. Miközben a választópolgárok nagy része csak a BKV-t szapulja, és egy lépcsővel feljebb már nem lát el.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés