Több mint egy hónapos csúszás után ma folytatódik a metró építése. Már a DBR metró projektigazgatóság "sem zárja ki", hogy a 4-es metró csak 2012-re készül el.
A BKV-hoz tartozó projektirodánál azt remélik, hogy a metróépitő BAMCO-val gördülékenyebb lesz az együttműködés azután, hogy a konzorciumon belül "a vezetés súlypontja eltolódik a francia VINCI-től a német Strabag felé".
Az érdekeltek a tulajdonosi arányok eltolódását is várják, egyelőre annyi biztos, hogy a vincis projvezetőt egy strabagos, Christian Genschel váltotta a BAMCO részéről.
A VINCI már nem akar többé Magyarországon tendert nyerni, a Strabag még igen - bíztatják magukat a megrendelői oldal képviselői, akik az építtetővel várható esetleges további vitákra készülve két új "nemzetközi szakértőt" is elhoztak a mai sajtótájékoztatóra a Szent Gellért térre.
Más értelmezés szerint csak annyi fog változni, hogy a látványos, nyilvános, franciás hiszti (az építés leállítása) helyett a budapesti politikai életbe jobban beágyazott Strabag ezentúl majd a színfalak mögött érvényesíti a fúrópajzsok fejénél is keményebb germános akarattal az anyagi többletköveteléseket.
Ami a tény: a BAMCO egyelőre nem sokat ért el a munka április 14-i leállításával. A kormányzati szakértőkkel és tanácsadókkal megerősített fővárosi tárgyalópartnerek úgy vették rá április 28-án az építés újrakezdésére, hogy lényegében csak annyit ígértek: a BAMCO nem túl szégyenlős többletköveteléseiről majd tárgyalnak.
Hogy a magyar oldalról sikeres tárgyalás után miért kellett mégis három hétnek eltelnie, míg a déli alagútban ma elindulhatott a pajzs Pest felé, arra az a szakmai magyarázat, hogy a pajzsokat minden állomásra való érkezés után karbantartási munkáknak vetik alá. A BAMCO tehát ezt állította le bő hónapja.
A mostanáig körülbelül félig elkészült metró építése persze mindenképpen csúszik. A Keleti pályaudvarig tartó pesti oldal fúrására eredetileg tervezett 27 hét ha nem is nő a BAMCO áprilisi kérése szerint a duplájára, de a DBR szerint sem szorítható 35-40 hét alá.
A fúrópajzsok újraindítását az tette lehetővé, hogy a főváros és a kivitelező Bamco konzorcium között április 28-án megegyezés született. A francia Vinci vezette, az osztrák Strabagot, illetve a magyar Hídépítőt magában foglaló Bamco konzorcium 2009. április 14-én függesztette fel az alagútépítést és az egyéb, általa végzett munkákat a 4-es metró építésén.
A Bamco azért hagyta abba az alagútfúrást, mert 35 milliárdos többletkövetelését a DBR Metró Projekt Igazgatóság nem teljesítette. Az építtető DBR még aznap felszólította az alagútépítőt a munkák folytatására, de a konzorcium nem tágított: a pajzsok már elérték a Szent Gellért téri állomást, de egy centimétert sem haladtak tovább. A Bamco azzal fenyegette meg a DBR-t hogy kiemelik és elszállítják a pajzsokat.
A DBR szerint nincs a konzorciumnak jogi lehetősége arra , hogy az alagútépítú pajzsokat magával vigye, de ez pénzügyileg sem lenne ésszerű a számára, hiszen a pajzsok beüzemelési költségeit a főváros már kifizette, ráadásul azokat nem is tudná máshol használni.
A DBR folyamatosan vizsgálja a Bamco egyre szaporodó többletköveteléseit, amelyekkel az alagútépítő lassan már szeretné megkétszerezni az eredetileg vállalt 62 milliárd forintos szerződéses árat. A DBR egyértelműen vitatja, hogy a leállás indokolt: a többletkövetelések összege és legtöbb esetben azok hivatkozási alapja is irreális, ráadásul sajnálatos módon a konzorcium nem az általa is vállalt jogi úton próbálja meg a vitát rendezni.
A DBR többször is felszólította a konzorciumot, hogy folytassák a munkát, Kocsis István BKV-vezérigazgató pedig úgy nyilatkozott, hogy nem engednek a zsarolásnak, de a jogszerű követeléseket elfogadják. A pluszkövetelésekről bíróság dönt majd.
A legutóbbi hírek szerint a színfalak mögött végül megegyezett a Bamco és a BKV, ráadásul lapértesülés szerint úgy, hogy a BKV metróprojekt igazgatósága végül nem engedett a Bamco 35 milliárd forintos követelésének. A megegyezést követően a Bamco visszahívta Franciaországból az alagútfúró-pajzsos építésvezetőt, és megkezdik a pajzs mozgatását az alagútban.
A szerződés alapján 27 hét alatt kellene eljutni az alagút fúrásával a Keleti pályaudvarig, ehhez képest a Bamco legutóbb 52 hetes ütemtervet terjesztett elő. A pajzsok két éve indultak el az Etele térről, s az eredeti tervek szerint már áprilisban el kellett volna jutniuk a Keleti pályaudvarig.
Tavaly ősszel, télen már volt egy hosszú leállás, akkor négy hónapig szünetelt az alagútfúrás a Bamco és a DBR konfliktusa miatt.

Kommentek
2009.05.18 14:07:50sanyix
"A VINCI már nem akar többé Magyarországon tendert nyerni, a Strabag még igen"
Amíg még az anyapártjuk (szdsz) gibbonkodik a hatalomban, miért ne ugye? :D
2009.05.18 14:16:44Szibarita
Szerinted a STRABAG nem penzeli Fideszt?
"... A Profil szerint 2005 márciusa és májusa között Gyürk András fideszes európai parlamenti képviselő és Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő rendezvényeit 48 ezer, illetve 60 ezer euróval támogatta az alapítvány. ..."
Szijjarto reakcioja anno:
"Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint pártjának nem dolga részt venni a felhevült osztrák választási kampányban."
Ugyanmar, ez a hit abban, hogy a Fidesz kulonb korrupcios teren a mostaniaknal hosszutavu-memoria zavarokra utal.
Hornek szinte csendben loptak, Orbanek hatalmas ricsajjal, Megyoek megint kicsit meghuztak magukat egy ideig, aztan mostanra tenyleg visszatertunk az Orbani idokhoz.
2009.05.18 14:34:14sebajtóni
Szerintem vannak a megrendelő oldaláról is kötbér követelések a kivitelzőtől. Majd kiderül egyszer, mi is volt és miért is volt.
2009.05.18 14:49:53Lalikiraly
Jah én nem vágom hogy lesz a 27 hétből 52 basszák meg azt a SZAR TBM jüket ott ahol vannak.
5 öt fordul percenként vagy egyet mikor pedig 10 szer annyit kéne. Direkt csinájják hogy follyon a pénzt. Ez még 2100 ra sem lesz kész ha így halad. De most tényleg van egymillió munkanélküli az országban sztem sima ásóval hamarabb kiásták volna azt a szart... Persze század ennyi pénzből és jé nem lenne válság. Nem lenne újra áfaemelés. Amivel megint úgy le fognak minket minősíteni, hogy tényleg az lesz mint Afrikában... vagy mittomén valami indiai putriban. Bár már azok is jobban élnek. Támogatom én is hogy ne egymásra mutogassunk már hanem tényleg faszba ki kell rúgni aki nem ért hozzá meg a pénzt akarja. Meg börtönbe azokkal akik eddig szopták a pénzt. Azt csinájjuk meg. A külföldi példákat nézve fél év alatt készlehetne...
2009.05.18 15:10:16zgabi
Isten nyugosztalja Antall Józsefet, de ezt a 4-es metrót ő " b@szta" el. Az oroszok anno felajánlották, hogy megépítik a tartozásuk fejében, de a néhai miniszterelnök inkább rendelt 30 db MIG 29-es vadászgépet, azoknak igen nagy hasznát vettük, lassan kilóra sem lehet eladni a sok ócska rozsdaboglyát.
Ha nem így tesz, már vagy 10 éve 4-es metróznánk, így meg lehet, hogy még 10 év múlva sem fogunk.
2009.05.18 15:17:15markog
Lalikirály bocs, de ha nem értesz hozzá akkor inkább maradj csöndben. Kézzel, ásóval kiásni? ÉS szerinted úgy olcsóbb? Végül is túlnyomás kell a vízbetörés ellen, másképp és drágábban kell a falazatot csinálni stb stb...
Másik kérjük mutass egy helyet ahol fél év alatt elkészült egy ilyen alagút. Csak ne a sokat emlegetett Spanyol metrót említsd, mert az nagyrészt kéregvasút, meg fél év után be kelett zárni a folyamatos beázások miatt.
Amúgy a Bamco élen a Vinci, Strabag, Hídépítő (bár főleg ez utóbbival)bassza meg :D. De nagyon...
2009.05.18 15:18:33markog
zgabi: tökéletesen igazad van. De hát akkoriban a köznép szemében minden oroszok által épített vagy tervezett dolog szar volt. Most meg szívjuk a franciák nyálverését... :(
2009.05.18 15:33:25Opalgrün-metallic
Éppen ezek miatt kéne feloszlatni az állami cégeket. Ha mindent a magánkézben lévő cégek irányítanának, biztos drágább lenne a jegy, de nem kéne attól tartani, hogy lopják a pénzünket, szóval mégis olcsóbban jönnénk ki.
2009.05.18 15:34:03Wildlion
Én már teszek rá,Ki/Kik csinálják,csak legyen már kész! Mert sok ingázó behozza az autóját,elfoglalnak parkolóhelyeket,esetleg feltartják a tömegközlekedést szabálytalan parkolással...Így legalább "gyorsabban Célba" Érünk! Városban keresztbe-hosszában... Köszi...
2009.05.18 15:49:29dolgozni kék
Nem tudom, ki hogyan emlékszik erre, de én úgy, hogy anno egy japán cég tette a legolcsóbb ajánlatot és a második volt a Vinci. Akkor azt mondták, hogy azért nem a japán nyerte, mert majdnem egy évvel lassabban építenék meg, mint a második ajánlat.
Akkor mérget vettem volna rá, hogy végül késés lesz és szerződésmódosítás.. és kötbért senki sem fizet.
Lassan igazam lesz.
2009.05.18 16:04:12tlantos
a japan munkavezeto meg a hatarido lejarta utan 24 oran belul harakirit kovetett volna el, mert amit ok megmondanak, az ugy is van :)
2009.05.18 16:14:40xiau.ling
japókkal jobban jártunk volna az biztos.. láttam egyszer egy dokufilmet, amint autópályát építettek egy város központján át. a forgalmat csak ott tartották fel, ahol a cölöpöket ásták, a pályát meg pilonjai tetején építették a levegőben éjjelente, hogy ne akadályozzák a forgalmat.. itt csak annyit kellett volna csinálniuk, hogy időben végeznek.
2009.05.18 16:23:36Ló Béla Lóbál
Markog!
Bazzeg láttál dok filmet a nyújorki 19század végi hídláb alap fúrásokról?
Túlnyomás? Vízbetörés ellen? Igen az USAban csinálták a HÍDLÁBAK TALAPZATÁNÁL! Hülye vagy?
Ha nem vagy legalább építő mérnök akkor ne nyilatkozz olyan dolgokról amit még hírből sem ismersz.
:(((((((((((((((((((((((((((((((((
2009.05.18 16:49:06magy1
Opalgrün-metallic!
"Éppen ezek miatt kéne feloszlatni az állami cégeket."
Isten ments, hogy tovább privatizálják az állami cégeket. Inkább ezeket a fajta pénzéhes embereket kellene eltakarítani az ilyen beruházás közeléből!
Ha hagynák normálisan működni az állami cégeket, akkor olyan nyereségesek lehetnének, mint a privát cégek(vagy akár még nyereségesebbek is), tehát több lenne az államnak a bevétele, nagyságrendekkel kevesebb adót kellene kivetni, felpörögne a gazdaság!
Csak ugyebár ezek az emberek 1Ft-ért is csinálnának otthon maguknak kis tesót és emiatt "kell" kimutatni, hogy az összes állami cég veszteséges és el kell privatizálni gyorsan. Érdekes mód rá 1 évre már hirtelen nyereségessé válnak mindig a fillérekért privatizált cégek!
Hogy mik vannak?!
2009.05.18 17:00:38Bit Rot
"Ha mindent a magánkézben lévő cégek irányítanának, biztos drágább lenne a jegy, de nem kéne attól tartani, hogy lopják a pénzünket, szóval mégis olcsóbban jönnénk ki."
Lófaszt nem kéne! Nézd meg, a magyarországi bankok magánkézben vannak, és olyan bevételarányos profitot termelnek (30%!!!), hogy egész Európa irigykedik rájuk!
És vajon ki fizeti a 30% profitot?
2009.05.19 09:25:46Lalikiraly
Ezért mondom én is. De akkor csinájják ne üljenek rajta. Elég pénzt loptak már el. Tudod én azt látom, hogy szegényednek az emberek köztük mi is. Az a szar meg még mindíg nyeli a pénzt. Egyébként már bocsánat de a 4 es metró hivatalosan földalattinak számít... mert nem is megy olyan mélyen főleg a Keletitől mint tudjuk ott be is fejezik és soha de soha nem fogják folytatni mint se a 2 es se a 3 as metrót. Ennyi kész nyista. Amúgy szégyen hogy Ferihegyre még mindíg nem jár metró...
2009.05.20 12:50:04budapestjovoje.freeblog.hu
Lalikiraly: A 4-es metró mélysége változó, van ahol a felszín alatti (egyes mélységű) állomása lesz, a Dunánál meg olyan mélyen van az állomás alja, hogy egy 10 emeletes panelházat kényelmesen bele lehetne állítani. Jártam már lent több épülő állomáson, tudom, miről beszélek. Azaz írok :)
Keresd ki a videókat a blogomon, van fent egy csomó kép!
2009.05.20 12:51:36budapestjovoje.freeblog.hu
Amúgy meg akkor akár a 2-es és a 3-as vonalat is el lehetne vitatni: mindkét vonalon van felszíni állomás. Ettől még metró, mint ahogy Németországban is U-Bahn-nak hívják azt is, ami a külsőbb részeken feljön a felszínre.