Drágább a parkolás keddtől Budapesten

Parkolás

2009.06.01. 10:23 - Index/MTI

Óránként 580 forintot fizethetnek a legdrágább zónában keddtől a budapesti autósok, és visszatérnek a tilosban parkoló autókat elszállító lopóautók is. A legolcsóbb óradíj 145 forintra emelkedik.

Átlagosan majdnem 30 százalékkal drágulnak kedden a 2001 óta változatlan parkolási díjak, kibővülnek a fizetőövezetek, és családonként csak két kerületi parkolási engedélyt adnak ki, ebből az egyikért a teljes ár felét kell fizetni. Az erről szóló rendeletet április 30-án majdnem egyhangú szavazással fogadta el a Fővárosi Közgyűlés által még.

A BKV 300 forint körüli jegyárához igazított parkolási díjak maximuma a korábbi 430 forintról 580 forintra növekszik óránként. A legalacsonyabb 115 forintos díj pedig 145 forintra drágul. Az egyeztetéseken a kerületek ennél nagyobb mértékű emelést is javasoltak. Szorgalmazásukra a belső, frekventáltabb városrészeken esténként tovább kell majd parkolási díjat fizetni.

DKOKO20070816001

A főváros hat parkolási zónája közül a legdrágább a Budai vár, itt óránként 580 forint lesz a parkolás. Mindegyik zóna parkolási díja növekszik 435 forint/óra lesz a jelenlegi 345 forintos zóna, 365 forint/óra a 300-as, 290 forint/óra a 265-as, a 220 forint/óra nem változik, de a legkülső területeken 145 forint/órára változik a díj a jelenlegi 115-130 forint helyett.

Egerfai József (MSZP) javaslatára a 13. kerület rakparti részeire is kiterjesztették a fizetőövezetet, ahol jelenleg P+R parkolórendszer van. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes ennek kapcsán megjegyezte, hogy a következő két évben közel kétezer új P+R parkolóhelyet létesítenek Budapesten.

A főpolgármester-helyettes befogadta előterjesztésébe Pokorni Zoltán 12. kerületi polgármesternek azt a javaslatát is, hogy a városrész is a magasabb díjfizetési zónába kerüljön. A fideszes Szatmáryné Jahl Angéla javaslatára pedig a bécsi modellhez hasonlóan 20 perces ingyenes várakozást biztosítanak napközben az áruszállítást végző járműveknek.

A parkolási bevételek, amik eddig a fővárosi „nagy kalapba” folytak, nyártól külön erre elkülönített keretbe folynak majd, amelynek felhasználását egy tíz civil szervezetet tömörítő tanács felügyelné. A rendelet szerint az évi 3-5 milliárd forintos bevételt P+R parkolók, kerékpárutak építésére és hasonló célokra fordítják. Növekszik a pótdíjszorzó is, és újra elszállíthatják a tilosban parkolók autóját. Az intézkedéseket korábban az Emberibb Parkolásért mozgalom kritizálta.

Kommentek

  • 2009.06.01 12:36:03tutko

    Egyáltalán nincs semilyen felhatalmazásuk az emelésre. a fizetések nse nőnek , hanem inkáb csökkenek, az adók nőnek, ujakat vezetnek be tovább nyomorítják a fizetésből élőket. Emelett TILOS lenne emelni. Mocskos fosztogató rablóbanda, rohadjatok meg egyszer a saját szarotokban remélem nem lesz majd aki kitakarítson nektek szarháziak.

  • 2009.06.01 12:37:29eschpé

    Esetleg ha forditva történt volna,előbb a "luxus"parkoló helyek és utána ha nem fizetek akkor büntessenek meg !
    Felülvizsgálnám azt a sok mozgásérültet aki magassarkúban szaladgál és a sok bmw,mercis ,"bodzaszedőt" akik agyilag mozgássérültek !

  • 2009.06.01 12:37:29eschpé

    Esetleg ha forditva történt volna,előbb a "luxus"parkoló helyek és utána ha nem fizetek akkor büntessenek meg !
    Felülvizsgálnám azt a sok mozgásérültet aki magassarkúban szaladgál és a sok bmw,mercis ,"bodzaszedőt" akik agyilag mozgássérültek !

  • 2009.06.01 12:47:03Francia

    Én a gyalogosként közlekedő autóstól is pénzt szednék, mert elfoglalja más, gk-val nem rendelkezőtől a járdán a helyet. Mi a sz...ért nem ül az autójában és kussol?!
    A BKV-nál pedig legyen kétféle jegy: állóhelyes és ülőhelyes. És jól megbüntetném, aki leül egy állóhelyes jeggyel! A BKV-n ülő autóst pedig simán lelőném!
    Rögtön lenne rend és cidri.

  • 2009.06.01 12:53:12Normális

    Nekem a légszennyezettséggel ne demagogizáljon senki, mert natúr hazugság arra hivatkozni, mint parkolásidíj-szedési ürügyre. Goromba szavaim oka: kb. 1 éve úgy volt a szmogriadó eredeti tervezete, hogy dízelstop lesz. Hiszen, a dízel gépjárművek elenyésző része van csak koromcsapdával ("részecskeszűrő"-nek eufemizálják); és még cskélyebb része DENOX- katalizátorral felszerelve. A szmogért pedig ezek az anyagok, és nem a széndioxid-szint pármilliomodrészes megemelkedése felel. Csak ugye olyan kellemes dolog pár "péháérték" -típusú hívószót bedobni, gumicsonként...
    Na, és mi lett a dízelstop helyett? Páros-páratlanozás, a logika, meg az ésszerűség nagyobb dicsőségére. (Nyilván a dízel-lobbi kirinyálta megfelelő helyen...)

  • 2009.06.01 12:58:20Nickon

    Jó ötlet lehetne esetleg még a járdadíj, gyalogosoknak. A járdák mentén szögesdrót kerítés választaná el az úttestet a járdától. Az utcák végein kapuk lennének, csak az mehetne végig a járdán, aki fizet, az utcában lakók is.

  • 2009.06.01 13:24:52rattenfanger

    Már várom, hogy a garázsomat mikor fogják parkolóövezetté nyilvánítani.

  • 2009.06.01 13:27:11a JÓ

    very nice: sztem a történelmi ismereteimmel semmi gond :) Ezek az országok ugyanúgy beszopták a szakadást, mint mi, csak ők fel tudtak állni.
    Szlovákiara enyhe túlzás azt mondani, hogy Mo. gazdag része volt :)
    És igen, lehagytak minket, jártam ezekben az országokban, látszik rajtuk a fejlődés!
    Természetesen középeu-i szinten.

    És arányaiban kibaszott drága Magyarország, így van!!
    Volt egy felmérés, hány buszbérletre elég egy Londoni fizetést ott, és hányra elég egy magyar fizetés itt. Vmi 10x-es különbség volt, és EZ A BAJ!

    Megnyugtatlak amúgy, nem magamért sírok, magyar viszonyokhoz képest én még jól élek...

  • 2009.06.01 13:33:44martin86

    betonozzuk le a Dunát, ott kialakíthatnánk sok parkolóhelyet plusz még a rakpartot is szélesíthetnénk, sőt még egy szaros bicikliutat is be
    lehetne nyomorítani!

  • 2009.06.01 13:35:47Műszaki

    Pest megyében lakok és Bp. belvárosban kell dolgoznom. Fél év után döntöttem úgy, hogy (bár nekem általában ingyenes parkolóhely akadt a munkahelyem közelében) inkább BKV-zek, mert meguntam a zyúfolt utakon a tülekedést. De ami ezzel a probléma:

    - az autót már mindenféle biztonsági kütyüvel felszereltem, mert csak így reménykedek abban, hogy este megtalálom ott ahol hagytam

    Miért nem lehet őrzött, fizetős parkolókat kialakítani a város szélén, HÉV, Metro végállomásokon, s mondjuk ingyenessé tenni azoknak akik BKV bérlettel rendelkeznek?

    Mellesleg ha hirtelen minden autós átállna tömegközlekedésre, akkor a BKV-nak nagyon össze kellene kapnia magát.

  • 2009.06.01 13:37:58martin86

    sosem fog minden autós átállni bkvra úgyhogy ne parázz.

  • 2009.06.01 13:43:56efhábé

    "Az meg nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy karácsony ész újév között, amikor ingyenesen lehet parkolni, nem parkolnak többen, mint amikor fizetős..."

    Tekintve, hogy a fizetős órákban is gyakorlatilag 100%-os a parkolóhelyek kihasználtsága, ez nem meglepő.
    Továbbá karácsony és újév között az ország túlnyomó többsége nem dolgozik, tehát meg sem próbál kocsival bejutni pl. a belvárosi irodákba.
    Akkor lehetne lemérni azt, amit te akarsz, ha egy átlagos munkahéten tennék újra ingyenessé a parkolást.

  • 2009.06.01 13:56:12

    Nagy mulatság itt élni! Tiszta vidámság és kacaj ez az ország, a elképesztően hihetetlenül fantasztikus "vezetőivel" együtt. Külön tetszik a szocialisták éles, precíz előrelátása, ahogyan tervezik a jövőt! Már a magukét!

    Először megszűntetik a parkolási lehetőségeket (P+R), közben nem kicsit gyanús "parkoló cégek"-be kell, muszáj fizetni a pénzeket. Aztán mikor már a közhangulat miatt nem lehet tovább ezt a rendszert működtetni, akkor változtatnak...
    Azaz mivel muszáj a pénzt elvenni, most más fogja felügyelni azt, viszont hamarabb szűntetik meg a jelenlegi P+R lehetőségeket, mint építenének újakat... Gratulálok!!! Ha néhányat nem szűntetnének meg, akkor nem is kéne újat ÉPÍTENI!!! Persze akkor nem is lehetne újabb pénzeket elkölteni ezekre MINDENKÉPPEN SZÜKSÉGES beruházásokra! Kiváncsi leszek 2 év múlva vajon lesz-e ÉPÍTETT P+R parkoló több, és remélem erről az érintett "politikusok" tényleg be fognak számolni! Vagy... hivatkozni fognak valamire... talán arra, hogy a nyugaton a helyzet változatlan, de... itt reménytelen!

  • 2009.06.01 13:56:13Fencer

    Természetesen ironikus, álnaiv kérdés volt.
    A lényeg, hogy kétszer fizetünk meg valamit. Sok európai országgal nem tudok példálózni, csak Amerikával, ott több helyen jártam hosszabb-rövidebb időre és mindig autóval. Ott vannak a filmekből megszokott kis parkoló órák, de a legtobb helyen azért nem vészes a beledobálandó centek száma, sőt sok nagyvárosban x óránál tovább parkolsz akkor a felött már nem kell fizetni. Igy inkább tömegközlekednek az emberek, mert ha mondjuk 8 órára ott hagyja az autóját nem kel kifizetnije csak 2 órát, és már száll is fel a metróra. Vagy a nagyobb városok központjában egy csomó parkoló ház van, óránként kb átlag 3 dolcsiért, és itt keményen figyelik is az autódat. Szép látvány reggelente ahogy egy óra alatt megtelik egy ilyen parkoló és a meeltte lévő metróálomsára meg özönlenek a már gyalogos emberek. De ott a tömegközlekedés sem drága, teljesen reális ára van. Szóval ott lehet tömegközlekedésre sarkalni az embereket. Itthon igy nem, ez csak egy ürügy a parkolócégeknek és az államnak hogy még több pénzt vegyenek el az emberektől. Még egy kérdésem van, amit nem tudok! alpaitok egy parkolócéget, megkenve akiket kell és ott fizettetek parkolási dijat ahol akarok? A semmiért kapom a pénzt? Akkor ez jó biznis!

  • 2009.06.01 13:57:52roby5

    A 300 forintos BKV jegyrol ennyit: Igaz hogy, Amszterdamban ahol elek egy jegy 1.60 euroba-ba kerul de egy oran at hasznalhato korlatlan atszallassal! A BKV rendszere meg egyszeruen rohelyes, megyek 1 megallot 300 forintert majd 2 megallot egy masik busszal megint 300ert? egy ora alatt tobb ezer forintot el lehetne igy "kozlekedni"....mint minden masban is Magyarorszagon a logika hianycikk es minden az emberek lehuzasara epul...

  • 2009.06.01 13:58:50

    Szeretnék egyszer arról is olvasni, hogy a parlament környékén hányan parkolnak díjmentesen "parlamenti" kártyával, szívesen összevetném a szigorúan szükséges és kívánatos létszámmal...

    Ezt is lakosság fizeti???

  • 2009.06.01 14:09:55Nagypipa

    Nem kell beszarni! Cégük hétfőtől új szolgáltatást indít: a parkoló autókra "vigyázunk". Amennyiben ugyanis a tulaj - vagy bárki más - az autó mellett tartózkodik, a dolog várakozásnak számít és nem parkolásnak. A "vigyázás" díja a régi parkolási díj (emelés előtt). Hétfőtől keresd a karszalagos vigyázókat!!!

  • 2009.06.01 14:18:07Lolalal

    bezzeg ha fidesz lenne, minden ingyen lenne

  • 2009.06.01 14:28:33Színes Géza

    Jó hír, ezentúl még több pénzt sikkaszthatnak el ezek a féreg politikusok.

    Sokak szerint ácskapcsokat kellene belevágni a parkolóórákba. Persze ezektől a véleményektől elhatárolódom.

    Ott van a III. kerület, ahol nincs parkolási díj. És? Hiányzik nekik? Faszt!

  • 2009.06.01 14:31:46Nagypipa

    Nem a parkolási díj beszedése a botrány, hanem az elköltése. Először is a parkolási díj legnagyobb részéte lenyúlja a beszedő cég. A maradék sorsa pedig ismeretlen. Azt sem tudjuk, mennyi marad, azt sem, hogy ezt ki és mire költi. Valósznűleg a fővárosi és kerületi tanácsnokok fizetésére. Mert ugye parkolókat senki sem épít - sőt, mint most a rakpart esetében látjuk - az ingyenes P+R parkolók szép lassan megszűnnek. Ha a felügyelet nélküli utcai parkolók helyét parkolóházak vennék át, ott nemcsak olcsóbban lehetne parkolni, de a kocsikra még vigyáznának is. De hát a befolyó parkolási díjak "felszívódnak" - a Fővárosi Közgyűlés éppen csak ezzel nem foglalkozik.

  • 2009.06.01 14:50:01Maczi

    Ez az emelés csak arra lesz jó, hogy a parkolófelügyelőknek (őröknek nem lehet hívni őket, mert semmit sem őriznek) több fog a zsebükbe kerülni. A héten álldogáltam a Ráday utcában és a helyi felügyelő a láthatósági mellényt a zsebébe gyűrve sorra járta az éttermeket. Pár percig bent volt és utána ment a következőbe.
    A környéken sok autó helyi matrica és parkolójegy nélkül álldogál déltől éjfélig.
    Valahol érthető, hisz a munka végeztével kicsit nehézkesen jutnának haza tömegközlekedéssel.
    A korrupció tehát változatlan maradt ezeknél a parkolási cégeknél.

    Amíg a ferencvárosi vezetés (gondolom, megfelelő ösztönzésre) nem találta ki a vendéglátó utcát (és ezzel negyedére csökkentve a környéken a parkolóhelyek számát, addig csak nappal nyitva tartó boltok voltak végig, amelyek alkalmazottainak nem feltétlenül kellett autózniuk. Mikorra bezártak, addigra jöttek haza a helyi lakók és így egész nap mindenkinek jutott parkolóhely. A parkolási díjtól eddig sem, ezután sem fognak egész nap elmozdulni a vendéglősök kocsijai.

  • 2009.06.01 14:50:34lavór

    roby5:

    Ez így igaz. Kérlek, tájékoztasd a BKV vezetőit erről a nagyszerű dologról, mert külföldi tanulmányútjaikon ezt elfeledték megvizsgálni. :)

    Igaz, valaha a Metrón volt itt is ilyesmi, de azt megszüntették hamar. :(

    Szűk látókörű a városvezetés, nem emelni kell a parkolási díjakat, már így is magasak, hanem végre valódi beruházásokat kéne elkezdeni, a város belső területének tehermentesítésére. De még jó, hogy ők értenek hozzá, a várostervezők, közlekedési szakemberek meg nem.

  • 2009.06.01 15:01:30M1234

    "Szinte minden kocsiban egy ember ül" - egyik kedvencem ez a visszatérő általánosítás.
    Ugye nehéz elhinni, hogy az illetőnek olyan a munkája, hogy teszem azt ötszáz kilométert kell megtennie aznap, ami BKV-val és MÁV-val három nap lenne; vagy annyi felszerelés van a csomagtartóban, amit három ember se tesz fel a villamosra?

    Nem azt mondom, hogy minden egyedül utazó ilyen, de én például ilyen vagyok, és pusztán azon az alapon általánosítva ítélkezni, hogy egyedül ülök a kocsiban, olyan, mint az előítélet bőrszín alapján.

  • 2009.06.01 15:16:08websas

    A megoldás egyszerű lenne a visszavonásig senki ne fizessen, az összes autót csak nem lehet perelni.

    Más: Itt mindenkit zavar valami a Bp.-ieket a forgalom a Százhalombattaiakat az erőmű (állítsuk le) Az Érdieket az M-7-es, engem pedig a hódok, mert rágják a fákat. qurva egy ország ez.

  • 2009.06.01 15:43:50géza bácsi

    Normalis: "Nekem a légszennyezettséggel ne demagogizáljon senki, mert natúr hazugság arra hivatkozni, mint parkolásidíj-szedési ürügyre. Goromba szavaim oka: kb. 1 éve úgy volt a szmogriadó eredeti tervezete, hogy dízelstop lesz."
    Tenyleg goromba szavak, ahhoz kepest mennyire tamasztjak ala az ervek... A demagogia ott kezdodik, ahol bizonyos dolgokat felnagyitunk masokrol pedig hallgatunk.
    Minden kocsi kornyezetszennyezo. A szmog, a koromreszecskek csak egy resze a tortanak. Van ott meg ken, nitrogen es egyeb szen szarmazek, mindegyike karositja a kornyezetet.
    Hat igen, nem minden auto egyforma, persze lehetne differencialni maskeppen is mint paros-paratlan, de ez meg csak a kezdet...

  • 2009.06.01 16:01:14nedudáljparaszt

    Mit vagytok úgy felháborodva? Szerintetek sosem kéne emelni a parkolási díjakat?
    Minden másnak, BKV-nak, áramnak emelkedett az ára, a parkolásé 8 éve nem. Mitől olyan különleges dolog a parkolás, hogy annak nem emelkedhet az ára?

  • 2009.06.01 16:10:59http://kukh.mybrute.com

    egy ingyenes parkolást biztosító szelvényt családonként!!!
    akit érdekel egy élhető város hogy bírkózik meg a parkolással, olvasson utána zürichnek...

  • 2009.06.01 16:11:30nedudáljparaszt

    "Amennyiben ugyanis a tulaj - vagy bárki más - az autó mellett tartózkodik, a dolog várakozásnak számít és nem parkolásnak."

    A várakozás és a parkolás ugyanaz a KRESZ-ben.
    A megállás az más, de az csak 5 percig megállás, onnantól várakozás. Úgy, hogy ennek a megoldásnak "nincs jogi alapja".

  • 2009.06.01 16:18:04tiborc2008

    Majd egyszer a távoli jövőben 2000-rel több P+R parkolóhely lesz (ki tudja hol és mikor), most egyelőre kevesebb.
    Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal... satöbbi.

  • 2009.06.01 16:19:49tiborc2008

    Szenny Máfia Országában a szenny maffiának több pénzre van szüksége, ezért emelni kellett a parkolási díjakat IS.

  • 2009.06.01 16:36:55ostoba 8o

    A Fővárosi Közgyülés szavazta meg, ha jól emlékszem 63 igen, és 1 ellenszavazattal....
    No komment

  • 2009.06.01 16:42:24qmatch

    "...a szenny maffiának több pénzre van szüksége, ezért emelni kellett a parkolási díjakat IS."
    Így van, ehhez nem kell semmit hozzátenni.
    Csodálattal adóztam a sok büdös gyökérnek, akik kezüket dörzsölik, hogy "nadejól meglettek ezexivatva má'megint!" Hát, kedves honfitársaim: szarjatok borzas sünt és pisáljatok hozzá sörétet!
    És KOMOLYAN reméljétek, hogy ettől lesz tiszta a város, jól kihasznált a tömegközlekedés, satöbbi... Igen, reméljétek KOMOLYAN, de az nem lesz elég, AKARJÁTOK ERŐSEN - esetleg csináljatok útzárakat is, az úgyis olyan trendi. Más javaslatom is lenne Felétek, de azt már tényleg csak legközelebb...

  • 2009.06.01 16:46:32fakutya

    A maffia csak kisdedóvó, atomot nekik!!

  • 2009.06.01 17:01:37kriszkoczi

    Szerintem meg a Nagy 4-es metro helyett kellett volna a körgyűrű köré P+R parkolókat építeni, ahonnan villamosok vitték volna az embereket be a városba. Szerintem jobb lett volna a 4-es metro helyett, ami már így is több milliárdba kerül és nem haladnak semmire.

  • 2009.06.01 17:25:02proton1701

    Vazz akkor a híres jobboldal is belement a játékba...Basszák meg. Most döntöttem el, hogy nem megyek szavazni semmire. A kurva anyjukat. Fát meg egy darabot nem ültetnek hanem inkább valami köcsög befektetőnek adnak építési engedélyt aki jól letejel a polgármesteri hivatalban.Épít egy üvegpalotát irodaház címen ami annyit fogyaszt mint két lakótelep,persze én kapcsoljam le a klímát a 40 fokban mert hát spóroljunk az energiával banyek. Én járok autóval meg bringával is de azért ez kurva kemény.Lassan már a beszívott levegőért is fizetnem kéne? Tényleg élhetetlenné teszik ezt a várost pedig nagyon szép helyen fekszik. Csak akik lakják.....

  • 2009.06.01 18:43:49evee

    III. kerület...na sajna ott is mostanól bevezetik a fizetős parkolást, a kerülethatártól a Bogdáni útig terjedő területre. Azt mondják az ok a következő: az agglomeráció területéről bejárók P+R parkolóként használják a kerületet... én mint kerületi nagyon nem örülök a döntésnek.

  • 2009.06.01 18:59:19msmester

    A parkolás ára Budapesten azért elképesztő, mert óriási területekre terjed ki a fizetős rész. Én Dublinban lakom, ahol csak a belváros és néhány kiemelt terület fizetős. Budapesten ez egy több tíz négyzetkilométeres terület, amelynek egyre nagyobb része (Óbuda északi része, Vizafogó), ahol semmi értelme.

    A belvárosban kell ilyesmi, mert sokkal többen akarnak parkolni, mint ahány hely van... Nem tudom feltűnt valamelyik korábbi ezzel foglalkozó index cikkben, hogy van olyan kerület, ahol több lakossági engedélyt adtak ki, mint ahány parkolóhely van... Tehát mínuszból indulunk.

    A Centrum és a többi parkolási cég a szélesvásznú mutyi központjai. RÖHEJES, hogy a főváros képtelen volt ezt a saját kezében megtartani, EGYETLEN olyan főváros nincs még, ahol egynél több cég intézné nyújtaná a közterületi parkolási szolgáltatást.

    Sztem a társasházaknak kéne támogatást és kedvezményes hitelt adni, hogy pincegarázsokat tudjanak építeni. Nyilván nem könnyű, de azért meg lehet csinálni (főleg Németország keleti részén volt ilyen törekvés).

    Miért nincs normális BKV + MÁV jegy?? Pl. Vácról olyasmi, hogy mondjuk 7-800 Ft-ért parkolhatsz a váci vasútállomás parkolójában (ahová kirendelhetnék valamelyik munkanélküli vasutast őrizni az autókat) és kapsz egy menettérti vonatjegyet, amivel utazhatsz a BKVn is. Ez már a szegényembernek is megérné, de méginkább a BKVnak és a MÁVnak, mert végre fizetős utassal lenne tele a szerelvény meg a troli.

    @kriszkoczi: Teljesen egyetértenék, ha lenne erre hely: nézd meg a Google mapsen a körgyűrű környékét. Sajnos többnyire körbe van építve raktárakkal, bevásárlóközpontokkal, stb.

  • 2009.06.01 19:15:49bencekristof

    A parkolási díj jogellenes, mert szolgáltatás. Szlovákiában pl. ha valaki nem fizet, és megbüntetik, erre bepereli a parkolási társaságot, akkor meg fogja nyerni a pert...

  • 2009.06.01 19:16:28bencekristof

    Jav: mert nincs ellenszolgáltatás, de szolgáltatásnak minősül

  • 2009.06.01 19:43:33ebenbry

    Az a baj, hogy az autóhasználatnak nincs alternatívája, nincs rendes tömegközlekedés. Ha az egekbe emelik a parkolási díjat, költsenek a tömegközlekedésre belőle. Mindenki rablásnak érzi a parkolási díjat, mert nincs ellenszolgáltatás és nem forgalomszervezésre használják, hanem lehúzásra.
    Ha látnám, hogy a pénzemet normálisan használják fel, akkor be is fizetném.

  • 2009.06.01 19:46:48eradam

    Én egy olyan részen lakom, ahol majd most kell fizetni, mert az övezet is bővül ám! De még egy órát sem láttam. De parkolóőr az biztos lesz reggel 8ra...

  • 2009.06.01 19:56:18bindi

    én a XIII. kerületi Tátra utcában lakom. Eddig 115-130Ft egy óra. Mostantól ez az övezet 365Ft óra. Valaki mondja már meg hogy ez a 30%-os emelés hogy jön ki, mert én sehogy sem tudom kiszámolni, de ha 300%-ot veszem, akkor már közelít a valósághoz...

  • 2009.06.01 19:57:09GGG77

    Rokkant kártyát minden autóra! Abból talán tanulnának a rohadékok. Vagy egyszerűen nem fizetne holnaptól senki...

  • 2009.06.01 20:20:01

    Szerintem népszavazást kellene kezdeményezni, hogy a magyar parlamentben a létszámot emeljék fel 2,8 millióra, azaz az összes keresőre. Minden olyan kötelezettséggel, felelősséggel és kedvezménnyel együtt amit a jelenleg az oly elképesztően nagyon elkötelezett honatyáink kapnak. Valószínűsítem hirtelen mindenkinek nagy kedve lenne dolgozni! Legalább annyit amennyit ők! Még akkora anyagi felelősséget is vállalnék, mint ők! Bár remélem pozitív összeggel zárnám életem ezt a szakaszát! Ahogy ők mondják, többé engem sem érdekelne egy hamburger ára! Mit 1, 3-é sem!

  • 2009.06.01 20:21:52Kage

    Abszurdisztán, nincs más szó rá..
    Az egész nem arra van amire ki lett találva (forgalomszervezés), hanem lehúzásra, és ezt mindenki érzi. Évek óta nem tudjuk hova tűnnek a milliárdok.. Olyan övezetekben kell fizetni, ahol semmi értelme, pár év és az egész tetves városban fizetni kell majd, nevetséges. A díjak pedig szintén. Westend, fedett mélygarázs 200 ft. Belváros, kutyaszar, csillaggarázs lesz majd 4-500 ft?! Egy röhej!!! 150-300 forintos sáv még elfogadható lenne..
    Undorító dolognak tartom a mozg.korl.igazolványos visszaélést, de lassan már nincs más megoldás..
    Kötelet demszkinek és hagyónak meg az egész sleppnek!!

  • 2009.06.01 20:23:06rinya

    Most Érden lakom, ahonnan a vonat 600 ft (retúr).
    Ha pesten kell bohóckodnom itt-ott rámegy még egy rakat lóvé. Semmi nem ösztönöz, hogy ne az autómmal menjek fel.

    Ennek megoldására egy nálunk földrajzilag szerencsésebb helyen fekvő ország példáját szeretném felhozni:

    Londontól nagyjából ugyanolyan távolságra laktam mint most pesttől.
    Ha be akartam menni a következő variációk voltak vonatjegy árakra:

    single ticket : 12,5 Ł
    return: 13 Ł
    travelcard: 14 Ł

    A travelcard a következőt jelenti:

    retúr vonatjegy + napijegy a tömegközlekedésre

    Magyarán egy olyan jegyforma talán segítene, ami kombinálná a vonatjegyeket a napijeggyel ésszerű áron.

    Példámban mondjuk retúr vonat 600, travelcard 1000.

    Tudom ez csak a vidékről rendszertelenül feljárókon segítene, de higyjétek el elég sokan vagyunk.

    A szmognak sem tenne rosszat.

  • 2009.06.01 20:27:01websas

    Már meg is van a könnyen lepattintható rendszámom elöl hátul oszt jó napot.(állni lehet rendszám nélkül)

  • 2009.06.01 20:37:22müszi

    most megkapjátok a holokausztért a magatokét!
    a szabadkőmüvesek
    a szabaddemokraták
    a szabadmadarak
    a szabadrablók elszedik a pénzeteket!
    nem visznek gázkamrába de megélitek még hogy 20 kilósak lesztek- mondta az öreg Kóhn a dunaparton 1944-ben!

  • 2009.06.01 20:52:07durbintss

    Nagyon helyes. Különösen az esti 8 óráig tartó fizetés.
    A sok autós barom majd elhúz másfelé a külvárosba. Én hétvégére is bevezetném a Belvársoban a fizetési kötelezettséget. Tudomásul kellene már venni, hogy aki a kültelkeken lakik, az ne itt büdösítse a levegőt és vagy parkoljon valahol máshol, pl. az Erzsébet téri mélygarázsban, az ált. üres. Kis egyirányú utcában lakom a Körúton belül, de néha elviselhetetlen a forgalom és a zaj, ill. nehéz parkolóhelyet találni. Szóval csak hajrá, szedjünk be minél több parkolódíjat, és építsünk belőle P+R parkolókat, bicikliutakat.

  • 2009.06.01 21:09:13csikósnindzsa

    keveslem, minimum a duplájára kellett volna emelni.

    továbbá a vészvillogóval útközepén megálló árupakolókat reggel 7 és este 7 között be sem engedném a körúton belülre.

    többen kérdezik, hogy mi az ellenszolgáltatás a parkolási díjért.

    hát az a 2x5 méteres közterület, amit bérelsz, ami nem a tied, és ami nem jár csotrogányodnak alanyi jogon. mert nem jár.

    ha olyan luxust igényelsz, hogy bejössz a belvárosba a kocsiddal, akkor fizess és kussolj.

  • 2009.06.01 21:16:41yellow_moon

    a 13. kerülettel mi a baj? miért kellett a rakpartot fizetôssé tenni (hamár a 115 forintos kategóriábôl egybôl a 365-ösbe baszták a szerencsétlen itt lakókat...). meg a duna plazáig övezet? a 6. kerület miért jobb? a hôsök tere, andrássy út nem fontosabb terület, mint a szent istván park környéke, ahol a lakókon kívül elég kevés más ember parkol... de tényleg, miért kell nekem az ipoly utcában, ahol napközben üresen tátonganak az utcák, mert csak a lakók parkolnak itt esténként, ugyanannyit fizetnem elbérlôként a parkolásért, mintha a deák téren parkolnék? vagy a kossuth téren? valaki robbantsa fel az összes geci politikust, pártállástól függetlenül... amúgy budán láttátok a parkolási rendet? ott nem fontos faltól falig szopatni mindenkit... vajon miért nem? baszódjanak meg, fasszopó köcsögök...

  • 2009.06.01 21:24:35Megélhetési rasszista

    Ugye azok, akik belvárosiként most itt ugatnak, helyeslik, ha a külvárosiak pedig bevezetik a külső utakon a díjfizetést. Mert ugye a Tesco nem a Szentháromság téren nyitott boltot, hanem a külvárosban, ahová ki kell jutni. Kelenföld bevezeti a Budaörsi útra, mert ugye nekik sem kötelező pénteken és vasárnap szívni a Balatonra tartó belvárosiak szmogját szívni. Akinek nem tetszik, az hogy a belváros forgalmas, az költözzön ki Mátyásföldre.

  • 2009.06.01 21:25:00evee

    szerintem sokan nem azert mennek be a belvarosba kocsival mert nincs jobb dolguk, hanem mert muszaj mondjuk dolgozni menniuk. Es mivel a tomegkozlekedes olyan amilyen es draga is, a kocsi fenntartasa mellett miert is koltsenek tobbezer forintot a BKV/ MAV stb jegyre? nekem a 3. ker-bol a kalvin terhez bemenni a fogorvoshoz odafele meg visszafele is 3-3 db jegybe kerulne. Ez kozel 2ezer ft. Inkabb kifizetek 300-400 ft-ot parkolasra. Majd ha lesz olyan jegy ami nem 1 utra hanem mondjuk masfel orara szol 300 ft-ert akkor hasznalom a tomegkozlekedest. Addig nem. Szerencsere evente 1-2 alkalomnal tobbszor nem kell bemennem a belvarosba, amugy is rosszul vagyok tole, szemetes, koszos, kutyaszaros, tele az utcan csovessel, tarhaloval.

  • 2009.06.01 21:25:24EURO

    a parkolási társaságok maguk a maffia.
    ebben mindenki (az összes párt politikusai és üzltemberei) benne van, óriási üzlet.
    a veres évi 1md ft-os bevételért küzdött, mikor a reptéri taxiszolgáltatást megszerezte. a parkolás 4-5x nagyobb üzlet ennél. gondolhatjátok milyen "erők" vannak mögötte...

  • 2009.06.01 21:30:52evee

    Ja es amig a budos ezereves dizel buszok nem mentek a BKV sztrajk idejen, rogton kitisztult a belvaros. Nem pont az atlagember szemelygepkocsijatol (1000-1500 kobcentis, benzines) szmogos es budos a belvaros hanem a buszoktol. Erre kene valamilyen megoldas. Romaban pl speci buszok jarnak a belvarosban amik nem szennyeznek olyan mertekben.

  • 2009.06.01 21:37:26websas

    csikósnindzsa!
    És ha mi nem engdjük be Budapest szemetét Pusztazámorra ? akkor Te fogsz kussolni ?

  • 2009.06.01 21:47:23avan

    "Egerfai József (MSZP) javaslatára a 13. kerület rakparti részeire is kiterjesztették a fizetőövezetet"

    Gratulálok Józsinak, tett valami nemeset az országért. Menjél el te a jó kurva anyádba józsika... Persze ennek a sok szarnak nem kell fizetni, parlament előtt parkolnak, meg az önkormányzat előtt... stb.

    Fel kell lázadni bazzeg, nem értem ezt. Lázadás kell... szétbasz az ideg, nem is tudok értelmesen írni... bocs mindenkitol

  • 2009.06.01 21:51:21xregi22

    Tisztelt Egerfai József Úr!

    Gratulálok! A pesti felső rakpart és a környékbeli utcák napközben üresek, tehát aki akar, meg tud állni ezen a környéken. Azaz a parkolási díj azon "kimagyarázása", hogy azért kell, hogy lehessen szabad helyet találni, abszolút nem állja meg a helyét. A rakpart felső részéhez közel (Ipoly utcától északra) pedig semmi nincs. Itt tényleg csak az parkolt eddig is, aki vállalta hogy gyalogol ahelyett hogy beautózna a belvárosba.

    Remek ötlet volt a P+Gy rakpart fizetőssé tétele. Örülnék ha szakmai indokokkal is alátámasztaná. Vagy akkor megkérdezzük egyenként, az Ön elérhetőségein (cím, mobil, irodai telefon)

    http://mszp.hu/tagok/egerfai-jozsef

    Holnap reggel 8 kor én leszek az első telefonáló. Szerintem (remélem ) nem az utolsó...

    Egy közlekedésménök

  • 2009.06.01 21:52:05csikósnindzsa

    websas:

    nem fogod elhinni, kussban fizetek azért, hogy a szemetemet elszállítsák innen.
    kommunális adónak hívják, és mindenki befizeti szépen a közös költség részeként, vagy külön.
    durva, mi?

    nem jár alanyi jogon, hogy szemetelek ingyen, felháborító, mi?

    esetleg érdeklődj annál a parasztnál, akit megválasztottál képviselődnek/polgármesternek, hogy mi újság a bevételekkel, aztán akkor ne engedd be a szemetem, ha nem tetszik a válasza.
    :D

  • 2009.06.01 21:58:28cso zsi

    @csikósnindzsa
    Ugye elmész éjszakai áruátvevőnek minimálbérért?

    Azt a 2x5 méteres területet sokszorosan megfizetted már, Te is.
    Valószínűleg a szüleid pénzéből is építették, most nézd meg a nyugdíjukat. Állítólag ingyenes volt az oktatás, és az egészségügyi ellátás is.
    Na erre ment el anno a jövedelem háromnegyede.

    Az autózás kb 20 éve nem luxus, hanem szükség.

  • 2009.06.01 22:00:31avan

    De ha az autózás luxus is... a benzinben már megfizeted azt, meg az autó fenntartási költségeiben.

    Nem tudom elhinni, hogy így döntenek mindenről az emberek velem együtt meg csak nézik és fizetnek, vagy bkv-ra váltanak. Szánalmas, sírni tudnék komolyan mondom. Valamit kéne tenni... elképedtem

  • 2009.06.01 22:04:40EURO

    van egy megoldás: ki kell jelentkezni az állandó lakcímedről és sehova nem bejelentkezni. a büntetőcsekket meg küldhetik a saját anyjuknak...he-he. a (politikus)maffia ellen csak határozott fellépéssel lehet felvenni a harcot, egyébként eltipornak.

  • 2009.06.01 22:16:49cso zsi

    Lakóterületek parkolóvá tétele pártfüggetlen.
    A XI. ker-ben nem tudom ki vezette be, de azt sejtem, most ki élvezi. Hogy az adott intézmény körül csak intézményi matricás, és helyi lakos matricás autók állnak, az biztos bombaüzlet.
    Valami per is volt, hogy nincs kellő bevétel, fizessen az önkorm?
    A XIII-at telehányták irodaházzal, most ott panganak üresen. De fizetőparkolás az kell. Most öt autóval kevesebb fog állni az utcában....

  • 2009.06.01 22:23:38rackayouh

    A díjemelésnek lenne értelme: kevesebb vidéki suttyó meg agglomerált szállja meg sáskaként a fővárost reggelente. Csakhogy: boldognak-boldogtalannak van rokkant-igazolványa. Ma délután pl. olyat láttam, hogy áruszállítás felirat+rokiigazolvány kombó. Menjenek az ilyenek a p.csába. Azt kívánom nekik, hogy tényleg rokkanjanak le. Legyenek kerekesszékhez kötve egész életükben.

  • 2009.06.01 22:24:30RobinGood

    Milyen változatlan??? A Kossuth tér környékén 2008-ban 265 volt idén már 300 Ft egy óra.

  • 2009.06.01 22:25:33RobinGood

    rackayouh
    Akkor gondolom Te se teszed ki a lábad a fővárosból idióta.

  • 2009.06.01 22:37:55rackayouh

    @RobinGood
    Maradt még egyáltalán valaki vidéken? Az összes paraszt itt élősködik ahelyett, hogy a földet túrná. Közben a retkes autójával szennyezi a várost, mi meg a gyerekeink szívjuk a port meg füstöt. Meg áll a ház előtt, nem fizet, inkább járatja a motort. (vagy azért mert fázik, vagy azért mert melege van) És hiába használja hétköznaponként Bp-en a verdát, természetesen kevesebb kötelezőt meg CASCO-t fizet - mondván vidéki.

  • 2009.06.01 22:38:53websas

    csikósnindzsa!

    Az autó ára kb.50%-ban adó, fizetjük a súlyadót, az üzemanyag árban kb.70% az adó tartalom az autó az ország egyik legnagyobb bevételi forrása és Te most azt szeretnéd, hogy ne használjuk ?
    Egyébként Te is választottál parasztot most készül lezárni a Margit hidat miközben alternatív megoldást nem kínál.

  • 2009.06.01 22:43:37rackayouh

    Csodálkoztok, hogy minden drágul, mi? Minek szavaztatok a kommunistákra. Be.zoptátok...

  • 2009.06.01 22:58:41csikósnindzsa

    websas:

    igen, igazad van, hogy 20-féleképpen befizetjük erre is az adóinkat, mégis, csak ezt látom eszköznek arra, hogy ne jöjjön be több autó, ahova max fele ennyi tud bejönni, illetve még egy jobb megoldást látok, a tiltást.
    nincs hely, megtelt, kész.
    ez nem az én véleményem, hanem minden nap látható tény.

    a másik tény meg az, hogy élhető belváros kell, nem belvárosi autópálya, és ehhez az autók kiszorítása kell. ez sem az én véleményem, hanem nemzetközileg megfigyelhető fejlődési út.

    a harmadik, amiben igazatok van, hogy nincs normális közlekedési alternatíva. mégis úgy látom, hogy a taknyos bkv-nál van rosszabb is, és ez a szmogba bedugult, élhetetlen, használhatatlan, szégyenteljes belváros. autózni sem jó, bringázni, sétálni meg káros.

    továbbá kicsit azt is érzem, hogy aki a belvárosban laik, annak legyen már jobb a belvárosban, mint annak, aki ingázik. akkor parkolhassak a házad elé, ha fizetek neked, és fordítva. nem a tied az hely, és az a hely értékes, két demagóg fa helye.

    és még azt is érzem, hogy ha budán lakom, és szegeden dolgozom, akkor legalább nem sírok. akkor belekalkulálom a munkába a szopófaktort, a plusz időt és benzint. nem várom el, hogy én minden nap simán, olcsón eljussak Szegedre.
    ha ilyen a munkád, hogy a belvárosba kell jönni, akkor szopóágon vagy, és kész.

    a Margit-hidat meg valóban meg kéne várni, hogy összedőljön, tényleg, csak a gondoszok nem várják meg. ezen mit nem lehet érteni, hogy mindjárt összedől a picsába, és le kell zárni?

  • 2009.06.01 23:01:51RobinGood

    rackayouh:
    Te mint magasabbrendű fővárosi zabálj aszfaltot míg mi a földettúrjuk.
    Amúgy meg szerintem igazad van a vidékről a városba behajtők szennyezik a levegőt. Nem azok akik a városon belül kocsikáznak.
    Szerintem igazad van. A vidékiek a fővároson élősködnek, úgyhogy válasszuk le a vidéket a fővárosról. Mi nem megyünk oda, ti nem jöttök ide és termeljetek meg magatoknak mindent, mert akkor úgy lesz fer ha nem szállítotok semmit a mi "vidéki" területünkön, hogy ne szennyezzétek a levegőnket.
    Amúgy meg a kommunisták a fővárosban nyerték meg a választást és ott is fogják, miközben Ti fővárosiak egy vidékit választotok meg "hoppmeternek" 20 éve.
    gratulálok

  • 2009.06.01 23:12:58rece--fice

    >>A parkolási díj nem valamilyen "szolgáltatás" ellenértéke, hanem BÜNTETÉS. "
    Ez a magyarázat még mindig nem teljesen helytálló... Az ellenszolgaltatas annak a kornyezeti terhelesnek az elviselese amelyet a gepkocsi okoz

  • 2009.06.01 23:35:07rece--fice

    Folytatás Géza bácsi okfejtésére válaszul:
    Tehát Géza bácsi szerint minél tovább parkolunk,
    annál több környezeti terhelést okozunk :))))))

  • 2009.06.01 23:43:04kzolika

    1. Rokikártya
    2. Levehetö rendszám
    3. Ponyva az autóra. De elvileg elég a két rendszámra egy-egy zacskó, amit "ráfújt a szél", mert a "parkolási ellenőr" nem érhet hozzá. Egyszer veszem észre, hogy hozzányúl az autómhoz, belevágom a kisbaltát, hogy nem lesz boncmester, aki annyira kiplasztikázza, hogy a büdös kurva anyjának meg merjék mutatni, mielőtt elföldelik.
    4. Csákány az összes parkolóórába.
    5. Egerfai József telefonszámával hirdetést feladni mezőgazdasági területek hirdetési újságjaiban "Trágya ingyen elvihető." szöveggel. Hamar lesz új száma. Aztán ha új száma lesz, azzal is feladni.
    6. Mindet belelőni a Dunába.

  • 2009.06.01 23:43:32CO2

    rackayouh:
    MI a farncnak nem költözöl el a gyerekeiddel együtt?? Nem kötelező szívni a bűzt (én is ezt tettem). Nem a bejáró, helyben közlekedő autósok a hunyók hanem akik 20-éve szétbaxák, telezsúfolják a várost. Létrehoztak kapzsiságból egy szar állapotot majd egy jó szar rendelkezéssel még szopatnak. Ez a faxa.. Ráadásul a fél országot az autósok tartják el rongyá van adóztatva az üzemanyag meg ugye ott a sólyadó amit annó azért vezették be, hogy az utakra költsék. Ebben benne van a parkolás is sztem..

  • 2009.06.02 00:03:26cso zsi

    @rackayouh
    A cikk mintha említene egy véresszájú fideszest is, aki emelést óhajt, de Rogánországban sem az autósok kedvére tesznek.
    Ezek egy követ fújnak, mindegy milyen színekben játszanak.
    Csak a zsebük legyen tele.
    Azért azt se lenne rossz tudni, hogy Egerfait (meg az Ikvait) kik szavazták be a megmondóemberek körébe.

  • 2009.06.02 00:04:55Igazi Trébics

    Ha az autósok bekeményítenének és egy hétre leállítanák a járgányokat, azonnal csődbe is menne az ország.

  • 2009.06.02 00:28:08websas

    Élhető főváros ?, ország ?
    agyilag leépült vezetők ne dohányozz, ne parkolj, ne autózz, kamera mindenhol,autópályán is, agyhalott biztonsági őrök, közterületfelügyelők Park.őrök, arrogáns hatóságok.

    Ha ezt Rákosi elvtárs megérhette volna...

  • 2009.06.02 00:38:41rece--fice

    Csak este nyolcig kell díjat fizetni?
    Pedig milyen jó testmozgás az, amikor éjel 2 -kor ébreszt az assony, hogy ugorjál má díjat fizetni ....

  • 2009.06.02 01:47:46CConstantine

    eddig se volt eredménye a parkolási díjaknak, ezután se lesz, max több Ferrari ;-)

    Fizessen mindenki parkolási díjat a saját telkén álló vagy a garázsban tartott autóra is! csak mert így igazságos,hisz azok gazdagabbak ;-) van telke vagy garázs a tulajdonában.

    Legyen oxygen adó, tüdő kapacitás szerint. fizessen többet aki fúvós hangszeren játszik.

    Legyen cipő és kéz adó! lábak számától függően, a koptató járdák miatt adózzanak, illetve aki amennyit fog, kapaszkodik, hordoz, az logisztikai jellegű adóként fizessen. foglalja a tetves a helyet a városban, meg a köbmétert is

    Zokni adót pedig a lábszag miatt szükséges bevezetni, lábméret szerint....

  • 2009.06.02 01:49:50CConstantine

    kieg:
    IQ adó - aki "okos", adózzon. túl sokat gondolkodik, aztán még rájön, hogy átverték, kicselezi a bankokat, saját érdekei szerint képes szavazni, választani.
    Azonnal büntetni őket is :)

  • 2009.06.02 02:01:10Rejtett a Szám

    Seattle belvárosában is baromi drágák a parkolási díjak.
    De a belvárosban a buszjáratok INGYENESEK!!

    Kicsit logikusabb mi? Ezt találtam:

    "Seattle városát gyalog vagy busszal érdemes bebarangolni. A belvárosban díjtalanul lehet busszal közlekedni, ha már elhagyták az ingyenes zónát, akkor körülbelül 1-1,75 $ kell fizetniük egy jegyért, mely 1 órán keresztül érvényes."

    Tehát ez néha még olcsóbb is az otthoni áraknál.
    Gondolom nem kell ecsetelnem mennyit keresnek...

  • 2009.06.02 03:30:22géza bácsi

    rece-fice: "Folytatás Géza bácsi okfejtésére válaszul:
    Tehát Géza bácsi szerint minél tovább parkolunk,
    annál több környezeti terhelést okozunk :))))))"

    Nem rossz meglátás... :-) De ugye egyrészt pöfögsz, másrészt foglalod a helyet ott, ahol amúgy fizetés nélkül káosz lenne, s itt most a bel-belvárosra gondoltam.
    Azért jó észrevétel, mert ugye az nem fizet aki furikázik, csak az, aki mondjuk dolgozni jár es a kocsija a masikhoz kepest csak all. Valahol ezt sorompóval oldják meg. Aki atmegy máris fizet a korom miatt.

  • 2009.06.02 07:02:05senderesevece

    tömjétek csak tele mocskos politikusok a zsebeiteket!most érkeztem madridból.12 metrovonal,kulturált parkolás, kulturált közlekedés.nálunk pártfüggetlen zsebredolgozás.NEM TÜRHETJÜK TOVÁBB!TAKARITSUK KI A MOCSKOS VÁROSVEZETŐKET!

  • 2009.06.02 07:32:46záporjózsi

    a JÓ: "KÉTEZER?:D:D:D Ezt van pofája kimondani?? Ennek a számnak a sokszorosára lenne szükség, már most is, két éven belül meg ki tudja mi lesz..."
    O.K. Akkor ne épüljön? Mellesleg az elsőket nemsokára átadják, de gondolom ez sem hír neked...

  • 2009.06.02 07:35:10záporjózsi

    eschpé:
    "HAZUGSÁG a gogol ,pannónia és környéke 200% drágulás !!!!!!!!!!!!!!!!
    Ja, ha belevesszük Kukutyin alsót és Biharugrát ,akkor átlag 30% lehet !!!!!!"

    Így jártál... Arrafelé amúgy sincs csőstül a parkolóhely, ahogy sok más helyen sem...

  • 2009.06.02 07:37:15KissAljas

    13.kerület: Hegedűs Gyula utca Gogol sarkon lakik a barátnőm. Eddig 115ft volt óránként a parkolási díj! Mai naptól 365ft óránként!!!
    Ez nem 30% Hanem több mint 300% emelkedés!!!
    Erre azért ne találjunk már ki indokokat hogy szükséges volt!!!
    Akkor legyen a benzin 265ft ról 795ft
    A tej 195ft ról 585ft
    A fizetés 165000ft ról 495000Ft
    Így befognám a pofámat...
    De ne az legyen már a sajtóban hogy átlag 30%.
    Üdv!

  • 2009.06.02 07:52:46zsoltika04

    13. ker: Népfürdő utca. Eddig 0 Ft volt a parkolás, most, hogy kibővítjük a "belváros" fogalmát az Árpád hídig, még véletlenül sem a legolcsóbb zónába tartozik majd ez a rész. Hogy miért? A válasz egyszerű: ahová irodát építenek, ott legyen fizetős a parkolás (Posta, + 2 torony az Árpád híd pesti oldalán + irodaház lesz a volt rendőrség, az Obi és még vagy 2 helyen).
    Azért emeltük az árakat, hogy a belvárost védjük? (mit is nevezünk belvárosnak?) vagy azért, mert profitéhség van?
    Alsó rakpart: a mindenki által kért ingyenes P+R parkolókat megszüntetjük, fizetős lesz, de majd 2 éven belül lesz 2000 P+R fizetős parkoló.
    Tovább is van... de semmi értelme...

  • 2009.06.02 08:28:38websas

    Akkor lenne valamennyire igaszságos ha a parkolójegyeket összegyüjve levonhatnánk a súlyadóból.Így kétszer fizetünk ugyan azért ami tisztességtelen.

  • 2009.06.02 08:54:07záporjózsi

    KissAljas: A 115 Ft mióta van? A BKV jegy mennyit emelkedett azóta? Minthogy amúgy sincs arrafelé elegendő szabad pakolóhely ez a parkolásszabályozás egyik lépése.
    Az alsó rakpartos parkolás megszüntetése valóban gáz, viszont az nem P+R, hanem P+Gy célból volt ott. A P+R-nek nem ott a helye.

  • 2009.06.02 08:56:31cso zsi

    @géza bácsi
    "másrészt foglalod a helyet ott, ahol amúgy fizetés nélkül káosz lenne,"

    Amikor amúgy sincs hely, ugyanúgy pöfögnek azok, akik a dolguk miatt odamennek, és parkolóhelyet keresnek.
    Ha fizetős, ha nem. Ahol van szabad terület, ott azért lehet, mert max a lakók használnák. (Akkor meg miért fizetős?)
    Igen, napközben minden léhűtőt ki kéne tiltani, akkor lenne változás. de ez általában a melósréteget fogja érinteni először, míg a léhűtők mellényzsebből fizetik a költségeiket.

  • 2009.06.02 09:18:25KissAljas

    115ft ról 365ft ra emelni valamit akkor is 300% emelés...Ezt máshogy magyarázni nem lehet...(Képzeld el hogy hirtelen a bkv jegyet emelik meg ennyivel..)
    Az hogy 3 éve járok Hegedűs Gyula Gogol utca Dráva utca környékére és 40m távolabb sosem kelett megállnom...Akkor miért forgalomszabályzás?3 éve fizetek rendszeresen egyszer nem büntettek meg...Nem akartam trükközni de nálam a 300% emelés azért durva! Ezért "trükközni" fogok és azt a pénzt amit eddig ott hagytam azt bizony megtartom.

  • 2009.06.02 10:27:34záporjózsi

    KissAljas: Remekül el tudom képzelni: épp valamilyen hálózati átalakítás miatt 2-vel többet kell lukasztani. Ez érinti mondjuk a BKV-val utazók 1-3%-át. Van ilyen. A többieknek jóval kevésbé változik. Vagy amikor a diákok kedvezménye a vonaton megváltozott, az is igen sok %-ot tett ki. Sőt, ahol most vezették be, ott végtelen %-kal nőtt. Baromi igazságtalan... Amúgy egy picit arrébb már olcsóbb, ezen kívül nem tipikus, hogy a nem helybéli lakossági parkolás ilyen rendszerességgel és időtartamra igénybevenné a területet - a céges parkolást pedig vagy a saját területükön vagy bérelt parkolóhelyen megoldják. Gyakorlatilag rossz helyen voltál a rossz időben...

  • 2009.06.02 10:37:56Kage

    Nekem eddig kzolika megoldása tetszik a legjobban.. :DDD
    Rohadjon meg az egész tetves Judapest..

  • 2009.06.02 12:56:48bindi

    Érdemes megnézni hány övezetet soroltak át:
    A régi:
    http://www.budapest.hu/resource.aspx?ResourceID=dijterkep2006
    Illetve a jelenlegi
    http://www.fkpt.hu/3uzemeltetes/bp_dijak.html

    Aztán számolni hány helyen jön ki a 30%.

  • 2009.06.02 13:16:42borsoo

    az élhetőbb városért
    mi sem természetesebb, mint hogy szinte az egész város területén 1- ne legyen parkolóhely, 2- ha találsz, az átlagjövedelemhez képest elképesztően drága, 3- 50 millás moszgáskorlátozott cédulás kocsikat kerülgetve, 4- hogyan jön ki a 3-5 Mrd? és mutasson már rá valaki, hogy a kamú bírságokkal együtt mi a fészkes fenére megy ez a pénz? És hogy hol a fészkes fenében kell még az átlagkereset 300ad(!) részét kifizetni két buszmegállónyi tömegközlekedés használatért?! Az élhetőbb fővárosért.

  • 2009.06.03 08:42:29terezgatya

    így még többet lophat demszki kurva anyja gábor és retkes családja

    (hogy használtak volna gumit a fasszopó szülei)

  • 2009.06.03 09:12:35C.A.T.

    Az hagyján hogy emelnek...de a körúton belül kitolták a fizetési időszakot este 8-ig...most döbbentett le reggel, amikor megláttam a csomagomat az ablakban...nem hallottam a híradásokat, nincs semmiféle kiírás, ami felhívná az ostoba parkolóállatok figyelmét, én meg nagy nyugodtan hagytam ott az autómat este 6kor...Miért van szükség erre a +2 órára?!Recesszió van?!Kell a pénz?!?!Jó reggelt...

  • 2009.06.03 18:57:58cso zsi

    @C.A.T.
    Sajnos a VI. ker.-ben az általam látott órákon már tegnap ott volt (bolhaméretű betűkkel) a 20 óráig tartó parkolás.
    http://img4.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/4278941_14498fbeaa4288ea6ea5b9edd2556b9b_m.jpg

    Ami a biztit kiverheti.
    http://img7.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/4278861_b10bcd0034d5b2700334dc3901f05d35_m.jpg

    Ez az óra biztos jól keres...
    http://img1.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/4278841_0665c7ef029c21fd137f289c00d60cc1_m.jpg

  • 2009.06.03 19:31:29C.A.T.

    Wehhhe...köszi!
    Ezt már bebuktam.Sose nem lesz így szííííp piros ferrarim!Pedig hogy szeretném.

    Nem akar valaki aláírást gyűjteni ezek ellen a hiénák ellen?!Rám számíthat...

    Akik ennél a cégnél dolgoznak, azok mindenhol ingyenesen parkolnak?!Vagy ők is rokikártyával oldják meg?!

Parkolási szégyenfal

Keresés