Kedd reggel lépett hatályba az a rendelet, amely szerint Budapesten átlagosan 30 százalékkal emelkednek a parkolási tarifák. Ehhez képest több email is érkezett a szerkesztőségbe, ami szerint a 30 százalék nagyon nem 30 százalék.
András levele szerint „a magyarokkal bármit meglehet tenni kampány keretében, ezúttal a jobboldali vezetésű XII. kerület gondolta azt, hogy szabad a rablás. A mai napon 115 Ft-ról 290 Ft-ra emelte az 1 órás parkolás árát. Nem tudok ehhez olyan megjegyzést fűzni, amitől nem határolódnék el később.”
Hasonló levél a balodali vezetésű XIII. kerületből: „Nem tudom, milyen absztrakt matek kell a 30 százalékhoz, szívesen kiszámolnám, nálunk Újlipóton 130-ról lett 365 forint lett reggel 8-tól a parkolódíj.”
Megkérdeztük a parkolási rendelet módosítását kidolgozó Parking Kft-t, hogy állhatott elő ez az óriási emelés, amikor átlagosan 30 százalékos drágulásról volt szó.
Volly György, a Parking Kft. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy valóban van pár hely a fővárosban, amely éppen a közgyűlés napján beadott módosítások miatt került még eggyel magasabb díjzónába, így ott valóban 100 százalékos mértékű, vagy annál is nagyobb az emelés. Sőt, akad olyan hely, ahol egyes díjzónák kimaradtak, így ott az ugrás is nagyobb lett. Ezt mind-mind kifejezetten a kerületek kérték az ott kialakult parkolási feszültségek miatt.
Ilyen kategóriákat ugrott hely például az Újlipótvárosban Radnóti utcától északra eső rész, vagy a XII. kerületben a Városmajor.
Volly György szerint a Parking Kft. tarifatáblázatán a százalékokat összeadva, figyelembe véve az érintett területek nagyságát, és bevételi hányadát jött ki a 27 százalékos átlag. Volly szerint a legutóbbi kommunikáció már 30 százalékos mértékű átlagos emelést említett, éppen ezért, figyelembe véve az övezeti nagyság növekedését, valamint egyes övezetek kiesését.
A kommunikációs igazgató közölte, hogy a területek nagyságát, a bevételek eloszlását figyelembe véve azonban továbbra is tartható az átlagosan 30 százalékos díjemelés, még akkor is, ha az olvasói levelek mind igazak, de valójában elenyésző területet érintenek.
Volly hozzátette: sokkal nagyobb területet, és sokkal jelentősebb bevételi hányadot érintenek a 30 százaléknál kisebb mértékű emelések, mint adott esetben a minimális területet, minimális összbevételi hányadot érintő 100 százalékot meghaladó emelések.
Volly szerint a belső városrészek esetében 300-ról 365-re (22%), 265-ről 365-re (37%) és még kisebb részben 230-ról 365-re (58%) nő a díj, ezek súlyozzák az emelés mértékét. Teljesen tiszta számokat majd később lehet kapni, de átlagosan valahol 30 százalék körül lesz év végén visszatekintve.
A kiszámolt százalékok ugyanakkor nem vonatkoznak az újonnan bevont parkolási övezetekre, amit nem vett figyelembe a Parking Kft. Az ugyan igaz, hogy a 0 forintról 145 forintra növekedés százalékban kifejezhetetlen, de a teljes fizetős parkolási területet és a bevételt nézve mindenképpen megemeli az átlagos (30 százalékosnak kihirdetett) drágulás mértékét.




Kommentek
2009.06.02 15:09:37Raziel
Erre inkább nem reagálok, mivel az illetékesek felmenőit nem szeretném sértegetni..
2009.06.02 15:17:32NickL.
En azert egy sokkal hasznalhatobb terkepet vartam az indextol, nem egy ilyen sz@rt :-/
2009.06.02 15:18:35fakutya
Jelentem: Újlipótváros, 115 Ft helyett 365 Ft!!!!!!
Ez bizony 317%!!!!! pl.: Gergely Győző utca. Én pl. sokakhoz hasonlóan dolgozni járok a városba, sok szerszámmal, anyaggal, stb..., és így a bkv felejthető. A többség NEM shoppingolni jár be! Az uraknak nem magukból kéne kiindulni.
Ilyenkor hol vannak a nagypofájú fogyasztóvédők stb.,alkotmányos ez egyáltalán??
2009.06.02 15:20:24Konrad
Enegm már csak az érdekel, hogy vajon Óbudán (III. kerület) kell vagy nem kell fizetni? Erről mély kuss van, mert ugye a rendelet szerint kell, de az óbudai polgármester szerint nem. Vajon akkor?...
2009.06.02 15:23:52fakutya
Óbuda: 145/óra, a helyi sajtó szerint. Rohadt harácsoló maffia az egész, így könnyű Ferrarit venni. De tényleg "könyörgöm akasszuk fel"
2009.06.02 15:25:00AvgDvl
1983 óta lakom a Népfürdő streeten. Ezer éve lakóövezet. Anno sportpályát terveztek az üresen maradt helyekre. Persze az nem biznisz, úgyhogy egyszercsak odaépítettek a büdösszájú kommunista gyökerek öt böszme nagy irodaházat (és még épül kettő), persze elegendő garázs nélkül. Tegnaptól fizető zóna.
Erre csak azt tudom mondani, hogy egyenként fogom karóba húzni az összes tőgyarcú barmot, aki bezsebelte a rengeteg lét a telkek eladásából.
POLGÁRI ENGEDETLENSÉG !
2009.06.02 15:27:11rackayouh
Na most már tényleg kiváltom azt a Roki-engedélyt. Legfeljebb leköpöm magam a tükörben.
Nem tudtok egy "megbízható" háziorvost?
2009.06.02 15:28:54RobinGood
Ez a parkolási díj emelés olyan szép történet. Nem igaz az hogy 2001 óta nem emeltek és az sem igaz, hogy 30%-os az átleg emelés. Még valami? :-)
2009.06.02 15:30:29Konrad
fakutya: http://obuda.hu/hir/573/keres
Ez alapján nem lesz... Milyen helyi sajtóban olvastad?
2009.06.02 15:31:05sunblind
parkoláskó rendszám leszed
2009.06.02 15:32:12Orcsány_Virenc
Zep hol vagy? Le kéne szarni. :-)
2009.06.02 15:32:28Tightend
Megállsz, rendszám le és kapják be. Új biznic lesz a tépőzáras rendszámtartó. Pár óra alatt úgyse szállítja el senki.
2009.06.02 15:32:37atomrebel
sajnos valóban marad a roki kártya
így mulat egy magyar úr, elparkolgat napi 5-6ezret
A hóhér legyen a legjobb és egyben utolsó barátja is azoknak akik ezeket a döntéseket hozzák!
2009.06.02 15:33:42RobinGood
polgári engedetlenségi mozgalmat kell indítani
senki ne vegyen parkolójegyet és senki ne fizesse be a büntetést
nem tudnák kezelni a dolgot
2009.06.02 15:36:28alsa
Kell az újabb Ferrarira a parkolási társaságoknak..:-)
2009.06.02 15:38:41gftamas
Az anyjuk p...csáját!
2009.06.02 15:41:27Jobagio
Eszméletlen. Én nem jutok szóhoz. Egy hölgy váltott jegyet előttem. 1000 Ft-ig srófolta a kártyájáról a parkolási díjat és ezért parkolhat 3 órára. Tényleg azt hiszik, hogy jó kedvemből járol be dolgzoni. Mivel kereskedem, ezért sajnos nem tudom letenni az autómat. Egy kis vállalkozásnak éves szinten kb 312.000 Ft-ot kell kifizetnie évente csak a parkolásért. A Maros utcában 290 Ft/óráértt parkolok. Kb 150 autó dekkol ott naponta és nem igen van szabad hely a nap folyamán, de az autók azért cserélődnek. Általában 10 percen belül mindig találok parkoló helyet. Ha csak a napi 100 autóval számolok, akkor éves szinten kb 66.816.000 Ft-ot (150 autó esetén: 100.224.000 ft/év) szednek be csak a Maros utcán. Ebből tényleg nem lehetne felújítani az utat, vagy legalább parkolóházat építeni, vagy egyéb közérdekű dologra fordítani? MILYÉ KELL ELLOPNI????
Remélem gyógyszerre költik, vagy az anyjuk temetésére.
2009.06.02 15:44:04Lezudius
ez a bkv-s tarifa is faxszág. júliustól emel a bkv, akkor a parkolás is drágább lesz?
2009.06.02 15:44:37Jobagio
Írni is elfelejtettem. Elnézéseteket kérem!
2009.06.02 15:51:26Orcsány_Virenc
RobinGood: hamar megtelnének a börtönök.
2009.06.02 15:55:39Jules47
A jelenlegi parkolási rendszer minta példája a nyílt korrupciónak. Tudjuk, nem titkolják, hogy az önkörmányzatok a bevétel negyedért adták ki a parkolási bizniszt. A parkolási cég nulla befektetéssel jutott egy olyan bevételi forráshoz amely befektetést nem igényel csak nyereséget. Az nem befektetéés, hogy felállítom a parkolóautómatát vagy fizetem az ellenőröket. Az önkormányzat útjain történik a parkolás ezért töredéket kap . A parkolási cég szolgáltatást nem nyújt. A Szlovák Alkotmánybíróság meg merte állapítani a parkolócégek tevékenységének törvénytelenségét a magyar AB miért nem lép? Az államnak kötelezővé kellene tenni, hogy az ÖK nem adhatják ki kezükből a parkolás bizniszét. Legyen ÖK bevétel az abból befolyt összeg. Erről nagyvonalúan lemondanak most meg sírnak az iparűzési adó elvétele miatt. Ki érti ezt ? Én nem
2009.06.02 15:58:31magyar állampolgár
Autóval járni luxus. Akinek futja kocsira az fizessen.
2009.06.02 16:00:31Sicc
Mocskos állib-komcsi maffia!!!
2009.06.02 16:01:30Jules47
Kedves Jobagio! A parkolási díj nagy részét nem tudjuk, hogy ki kapja. Feltételezem magán zsebekben landol a pénz, amiből épülnek az Adrián és másutt a villák vagy ofsor cégek nyelik el a pénzt. Ehhez nyújt aktív segítséget az Önkormányzat. Neki nem éri meg a parkolást üzemeltetni. Ez az amit nem tudok megérteni. Ez is olyan szöveg, mint amit az az okos SZDSZ-es elexelnök mondott:Az állam rossza gazda, csak most államosították a GM-t a nagy autógyártó céget. Kíváncsi lennk Kuncze úr erre milyen magyarázatot adna a nagy közgazdász tudományával, amit a mélyépítésen sajátított el.
2009.06.02 16:02:14min
Csak azt nem értem ezekből a bevételekből mi a faszért nem épülnek megfizethető mélygarázsok az átlag közlekedők számára???
2009.06.02 16:02:40rekspa
Azt hol lehet megnézni, hogy pontosan mely utcák kerültek be a parkolási övezetbe(Kolosy és környéke)? A centrum honlapján van egy gagyi gif és ennyi a help. Ügyfélközpontuság juhéj!
2009.06.02 16:07:53Herr Flick
Ezeket mihamarabb el kell kotorni a városvezetés éléről.
Mindet...pártállástól függetlenül.
Egyetlen pozitív lépést Óbuda polgármestere tette, aki az utolsó pillanatban visszavonta a fizető övezetek létrehozását a III. kerületben.
Lehet hogy csak 1-2 évre... de akkor is pozitív lépés.
A többi egy erőteljes slukkal szívjon faszt... vagy gázt.
:)
2009.06.02 16:08:07borzimorzi
Kedves Konrad és Mindenki Más,
itt http://www.fkpt.hu/3uzemeltetes/images/now/2009-06-01-bp.pdf
van egy jó kis kép. Lassan töltődik, de ha legalább 400%-osra állítjátok be a nagyítást,, akkor már láthatók az utcanevek is.
A furi az, hogy http://www.fkpt.hu/3uzemeltetes/bp_dijak.html szerint "Egyes területeken a tényleges díjfizetés nem lép életbe. A térkép a rendelet szerinti tarifa besorolásokat tartalmazza."
Szóval, van is, meg nincs is.
Csót:
b
2009.06.02 16:09:09Konrad
borzi: letöltöttem már reggel, de ugye ebből nem derül ki: kell-e fizetni? :)
2009.06.02 16:09:33AvgDvl
Ne mondd má, hogy "ofsor" az offshore cégre, mert keresztül röhöglek...
2009.06.02 16:11:40Mirac
Én a Radnótitól északra fekvő részen lakom, 365-re emelték. (Ha jól emlékszem, 200 alatt volt.)
Apró gond: jövőre családonként 1 autónak jár ingyenes parkoló-matrica.
Kövezzetek meg, nálunk 2 autó van a családban.
A 2. autóra 50%-os mérsékléssel lehet éves bérletet venni… De minek az 50%-a? Pl. az fkpt.hu-n megtalálhatjátok a rendeletet: számítási alapul évi 250 óra parkolást tételeznek fel…
250*365*50% = 45,625 Ft. Igen. Ja, ez csak akkor érvényes, ha Euro 5-ös az autód. Mert az enyém Euro 4-es (és az asszonyé is). Akkor csak 30% a kedvezmény („LEGFELJEBB”). 250*365*70%= 63,875 Ft. (Ez az éves autópálya-matricának majdnem a kétszerese.)
Ha azt írom ide, hogy normálisak-e ezek, akkor kimoderálják?
Ugyanide: Illetékes hazudott valamit arról, h a céljuk nem a harács, hanem a magasabbrend. Tudjátok, környezet, ilyesmi.
Akkor miért lehet sms-ben parkolást venni? Miért nem mondjuk csak 50 és 100 Ft-ossal lehet max 1 v 2 óráig parkolni? Ezt nálunk némileg … hmmm… fejlettebb országok bizony így csinálják.
Sumsum: ezek azt hiszik, h az autósok az a réteg, amit ilyen-olyan lózungok és hazugságok fedezékében a végtelenségig lehet nyúzni.
Tévednek.
Vagy csakugyan elment az eszük.
2009.06.02 16:11:56Jobagio
AvgDvl: olvass a sorok között! :)
2009.06.02 16:13:54kezq1988
Én Wesselényi-Szövetség utca környékén dolgozom,nem mesze onnan van egy Kaiser's,ott van egy hatalmas parkoló,ahol az első óra ingyen van,utána 80Ft/30 perc.Asszem megéri. :)Aki teheti parkoljon ott.
2009.06.02 16:17:10rekspa
borzimorzi: köszi!
2009.06.02 16:21:26CO2
Mi vagyunk a hülyék, hogy tűrjük. Már rég a hajánál fogva kellett volnna kirángatni pár ilyen patkányt akik ezeket kitalálták.. De legalábbis tüntetni ezerrel. Lesz ilyen ha igen megyek.
2009.06.02 16:29:42Mu Deng
OK, most fogom elintézni a rokkantmatricát magamnak, annyit megígérek, rokkant helyére nem állok be, de fizetni sem fogok!
2009.06.02 16:31:56Taip
Azért durva, hogy az önkormányzatok, a politikusok hasraütéssel kitalálnak dolgokat mi meg szívunk.
Megjegyzem, a témában készült szakmai anyag és - gondolom nem meglepő - de nem egészen ez áll benne, mint ami megvalósult (pl. Nagykörút környéke)
2009.06.02 16:33:31Taip
Amúgy van valakinek arra infója, hogy mi van azokkal a területekkel, amelyek eddig nem voltak fizetősek? Elvileg már azok, gyakorlatilag tudtommal még nem telepítettek automatákat.
2009.06.02 16:33:35zugyege
borzimorzi!
jó az a kép csak nem igaz. az egyik "kék" foltban lakom, de messze az itt jelölt felett van a parkolódíj.
2009.06.02 16:36:27magyar állampolgár
Mirac
Ne haragudj de 2 kocsi egy családban az extra luxus. Akkor nektek bőven futnia kell a parkolási bérletre. Az emberek nagy többségének még 1 fenntartási is gondot okozhat.
2009.06.02 16:36:30rackayouh
Ezt érdemeljük drága barátaim. Most jártam Passauban - tele mélygarázzsal a város. Fél ájró/stunde.
Ja, hogy Budapest nagyobb város, meg jobban is élünk mint a bajorok... muhaha
2009.06.02 16:36:32Taip
Olyan helyekre is kiterjesztik a parkolást, ahol színtiszta lakótelepek vannak, a belvárostól messze. Tehát nappal kiürül a parkoló, éjjelre megtelik. És akkor ugye itt napközben fizetni kell és csak 1 autó ingyenes...agyrém.
2009.06.02 16:37:52Zatoichi
Ha 30%-ot emelnek azt még elnézi az átlag ember, de ne 300%-ot!!! Engem eddig nem érdekeltek ezek a dolgok, fizettem és kész, de most bedobtam egy százast és 15 percet adott a gép...azt hittem viccel. XIII.ker 115Ft-ról 365FT. GVH kezdhetne vizsgálódni!
2009.06.02 16:38:57Gaijin70
Fürst Sándor / Hollán Ernő utca.
Eddig este egy 100-as reggel 8.46-ig volt jó, ma már csak 8.16-ig. Hát végülis 30%, hiszem 8.46 - 0,30 = 8,16.
Olajban megsütni mindet, aki megszavazta.
2009.06.02 16:41:30CO2
magyar állampolgár
1 kis akár 2. kocsi fenntartása nem annyira luxus.. Nekem pl évilb 35000 adóilag biztosításilag. Havi 30-60 doboz cigi na az a luxus.. Vagy parkolni budapesten napi az is már..
2009.06.02 16:42:24magpet
A belvárosban van a boltom. Megközelíthetetlen, mert metró épül meg Budapest új főutcája, naponta új gödröt ásnak. Aki mégis bejut, az nem tud parkolni, mert mindehol az építkezésen dolgozók "okosba lebeszélt" furgonjai állnak. Ha mégis akad egy hely, akkor - fris adat! - 365HUF/óra. OK, legyen ez a normális. Vegyük tudomásul, hogy a belvárosban nem szabad sem lakni, sem boltot működtetni, maradjanak a kávéházak és a kínai turisták. De ha mondjuk kiköltözöm a bolttal Zuglóba, akkor mitől lehetek biztos abban, hogy jövőre nem kerekedik fel valamelyik kezdetleges létforma, és rakja tele a XIV.kerületet is parkolóórákkal?
Megcseszhetik a fizető övezetek bővítését ezek az idióták! Ha valahol fizetős lesz a parkolás, akkor a határán kívül sok autó fog ingyen parkolni. Erre mit lát a barom: de sok az autó! Fizető zónát oda is, most! Csak idő kérdése, hogy Hegyeshalomnál a "Magyar Köztársaság" tábla alatt megjelenjen a "fizető parkolási övezet" is, és az autópályák leállósávján is kinőjenek az órák...
2009.06.02 16:45:30rackayouh
3 szoba, 4 kerék, 4...bicikli. Ennyi miért nem elég? Megyek haza este 7-kor és nemhogy a ház előtt, de még a környéken sem tudok megállni. A hülye prolinak az az első dolga, hogy vesz egy kocsit. Majd vesz a hasonlóan proli felesége is. Majd a végén kap egy verdát a hülyegyereke is. És ott rohasztják a tragacsaikat éjjel-nappal a parkolóban. Faszért nem elég családonként egy autó? Hm?
2009.06.02 16:45:48Mirac
magyar állampolgár-nak (bocsika, én is az vónék):
Félreértettél, a családban több autó van, elég sok persze a családtag is, csak itt lakunk ketten, mi az asszonnyal :)
Nyilván burzsoá vagyok.
Na jó, asszem erről a részéről ennyi elég is.
2009.06.02 16:54:53Gotha2
Tetszik a képen az a külföld-hazai összevetés.
Muhaha
2009.06.02 16:55:19avan
1. Az autó luxus ...OK (a benzinben és az ilyen-olyan adókban megfizetted már)
2. Igen kellene tenni valamit, de mit és hogyan indulna el a dolog? Kéne egy Petőfi, vagy nem tudom. Hogyan lehetne ezek ellen összefogni? Azért az abszurdum, hogy ferrárit lízingelnek!!! Dől be nekik a nagy zsé a semmire, 1000 bőr van már lehúzva a magyarról. Élhetetlen egy ország lett ez már sajnos, amit nagyon sajnálok, de megtörtént.
Írtam annak a parasztnak (egerfalvi józsika), aki javasolta, hogy a rakpart is legyen fizetős... kb olyan választ adott, hogy az olyan emberek hozzáállását, mint az enyém utálja, és hogy én eleve ellenségnek tekintem őket, szakmailag sokat egyeztetett, míg indítványozta a javaslatot (mit egyeztetnek ezen?), mennyi lakó parkolt a pesti alsón? Semennyi... Sőt, azt mondja azt tervezik, hogy a rakparton lassan majd sehol se lehessen megállni egyátalán, hogy a városlakók sétálhassanak egy jót! Anyádat...
Mit lehet tenni? Nem lehet ennyit nyelni!?!?!
2009.06.02 16:55:56raczandris
Szerelőként dolgozom . Autóval szállitom a munkámhoz szükséges anyagokat ,szerszámokat (létra, furógépek , stb...)
Napi 1000 Ft oradíjat kapok a multi cégtől akinek dolgozom . Ebből 365 Ft csak a parkolási díj .
Ügyfélre nem terhelhetem mert a főnök nem engedi . Fix árárt elvállalta a munkát ezért a helyszinen semmit sem szabad elkérni .
Már ott tartunk , hogy a városban nem vállalunk munkát mert veszteséges . Az ügyfél a plusz 365 Ft /ó parkolási díjat nem hajlandó fizetni .
Ez valamennyi szerelőre érvényes ( gáz , villany ,viz szerelők , festők stb...)
Ki fog dolgozni a városban ?
Az ügyfelek pedig már hőzöngenek mert nem találnak a városban dolgozó szerelőt .
2009.06.02 16:56:33Zatoichi
Kedves Index ideje lecserélni a cikk címét! pl: 300 százalék feletti a parkolódíj-emelés!!! - ez jobban igaz mint az "átlag 30%", vagy a "180 százalékos is lehet a parkolódíj-emelés"
2009.06.02 17:03:54fokukac
Én a Népfürdő utcában lakom, ami eddig ingyenes volt, és most besorolták a 220 forintos kategóriába. (az hány százalék emelés is?? Eddig az 5. ker.-ben volt 265 óránként! )
A kedvencem az, hogy a sehol egy tájékoztató tábla, hogy "kedves lakók, holnaptól fizető övezet - ügyintézés itt meg itt". De még a kerületi újság sem írta meg...
Nincs ilyen. Órák sincsenek, hál' IStennek. De nincsenek a rakparton sem, ahol eddig ingyenes volt.
2009.06.02 17:05:35magpet
raczandris: senki nem fog dolgozni a belvárosban, jól látod. Sőt, lakni sem. Ezeknek a kreténeknek (beleértve levegő mókacsoport és társai is) ezt jelenti az "élhető belváros". A belváros jelenlegi élhetetlenségéről kizárólag a magadfajta csúnyagonosz autósok tehetnek, akik a WC-re is kocsival járnak. Oldd meg kerékpárral, ne hisztizz! :)
Régen mondom: egy hétre tiltsunk ki minden járművet a Hungárián belüli területről! Levegőmókacsoport meg az okos rendeletalkotó kerékpározhatna a városszéli plázába vásárolni, mert belül már rég nincs semmi.
2009.06.02 17:07:27raczandris
Egy autó kb 6 nm területet foglal el 365 Ft / óradíj ellenében .
napi 10 óra = 3650 Ft
22 napra = kb 80.000 Ft
Tehát havi 80.000 Ft bevétel a 6 nm -után ???
60 nm esetén = 800.000 Ft bevétel !!!
Egy 60 nm es lakás bérleti díja nem kerül ennyibe !!!
Ezért javaslom " bontsuk le a házakat " ,legyen a helyükön is parkolóhely .
Röktön nyereséges lenne az építőipar .
Kisebb befektetéssel így nagyobb nyereséget érne el .
2009.06.02 17:09:28nyomi
Amig nem vonatkozik a torvenyalkotora a torveny, amit alkot, addig ne varjatok csodat. Megneznem, ahogy kozossegi kozlekedessel elve eljut pl demszky a munkahelyere...
2009.06.02 17:13:51avan
Mindegy a vége mindig ugyanaz és ezt Ők is tudják. Hőbörög a magyar, de végül beletörődík, mert törékeny az élete és nem mer problémázni, mert mi lesz, ha még az sem lesz, ami most van...
2009.06.02 17:14:34magy1
Rövidesen úgyis eljön az idő, amikor a benzin/dízel autók luxus lesz(nem kell sokat várni rá, kb. 4-5 évet)
Parkolni ilyen autóval már luxus most is nyugati árak, keleti fizuval.
Erről csak 1 szó jut eszembe: Rabszolgatartás!
2009.06.02 17:18:08raczandris
Még időben kell " olcsón " teremgarázhelyeket vásárolni amig van .
Annyira megnőtt a kereslet iránta .
Nem csoda ha 30 e Ft é-ért bérel valaki teremgarázshelyet ,
még az is csak napi 1000 Ft .
Ezért a pénzért még 3 órát sem parkolhatna az utcán .
De miért kerül többe az utcán a szabadban állni 3 órát , mint egy fűtött ,fedett , őrzött parkolóban ?
Hol itt az érték arányosság ?
Vagy nagyon kapzsi valaki !!!
2009.06.02 17:21:25yokoono
"olajban sütni őket" - egyetértek, de előtte nyilvános felpofozás és a vétkesebbeknek karóba húzás.
Személyes értesülés: Valenciában van 5 (!) metróvonal, egy óra utazás terifája az övezeten belül (és nem 1 megálló) 80 cent...
Javaslat: vasárnap és (legkésőbb tavasszal) lehet szavazni másra, nem ezekre. Talán liberális (volt)
barátaimnak is kezd már valami derengeni...
2009.06.02 17:23:23avan
Jó, de mi lesz, ha nem Ők lesznek hatalmon? Szerinted a FIDESZ, mert nyilván Ők nyernek legközelebb, majd visszavonja ezeket? Dehogy...
2009.06.02 17:25:29Szadipapa
dögöljön meg az összes szemét tetü g*ci az önkormányzat soraiban akinek az ilyen népsanyargatás a hobbija...
parkolási díj nem emelkedett 2001-óta?
nem baj bazdmeg, minden más ára igen, akkor kötelező a semmiféle szolgáltatás árát is megduplázni vagy triplázni?
levegő mennyibe kerül mostantól????????
2009.06.02 17:27:44avan
A végtelenségig fog ez így menni, jönnek majd az újabb sarcok mindenféle okos bevezetéssel.
2 megoldást látok... menekülni az országból, vagy be kell kerülni a parlamentbe, joker*: lottó 5
2009.06.02 17:29:31yokoono
Nem a Fidesz-re gondoltam... Hanem az új erőre...
Vissza kell vennünk a hazánkat a gengszterektől!
Ha nem tesszük idejében, végünk. És akkor nem a parkolási tarifa lesz a fő gont, hanem hogy ihatunk-e vizet a saját kútjainkból...
2009.06.02 17:33:14Szadipapa
yoko ono gratula!
olvasd már el amiket a cikkekben írnak, a kedves fideszes városatya kerületében (XII.) a legdrasztikusabb a díjemelés.
hülye aktivista mindenedet,hogy nem tudsz jobbat kitalálni.
2009.06.02 17:45:42Szadipapa
A jobbikra? Há' mégjobb! Menjünk rendőrt verni,meg basszuk szét a fél várost -hátha kifizetik az adónkból köszike....
2009.06.02 17:49:09ROB-i
hát ezek komolyan meghülyültek
holnaptól beteszek a kocsiba egy bábut ruhába beöltöztetve+még mozogni is fog,azt amikor kiszállok beültetem a vezetőülésbe
azt leszophat,mert úgy már nem büntethet
2009.06.02 17:49:57plüss_Teknős
Szóval Balzacban XIII-ban 130-ról 365-re..? Ez hol 30%?
És papírpénz továbbra sem megy bele a gépbe, kártya sem, és egyébként meg fulladjon meg az egész banda - "igen, 2-3 éven belül tervezzük parkolóházak építését"... Hát persze!
2009.06.02 17:50:42fakutya
Szerintem nem egymást kéne anyázni. Inkább: hol lehet puskát venni?
2009.06.02 17:55:24lotht
Ahol a térkép látható, ott van egy összefoglaló a budapesti P+R parkolókról, na, szerintem ez a siralmas, összesen 4199 parkolóhely egy ekkora város számára?
A tízszerese is kevés lenne...
Ingyenes P+R parkoló összesen: (22 parkoló): 3497 férőhely
Fizető P+R parkoló összesen: (4 parkoló): 702 férőhely
2009.06.02 17:57:39yokoono
Szadipapa: orvos látott már ma???? vagy elgurult a gyógyszer?
A Jobbik melyik politikusa, aktivistája, jelöltje vert már rendőrt vagy "basszta szét a fél várost"?
Nem jön soha meg az eszed, sötét szárazlábú? Csak zsigerből szavazol?
Mitől rettegsz? Hogy rend lesz és a testvéreid nem lophatnak majd nyugodtan?
2009.06.02 18:01:23Színes Géza
Szívesen megnézném kis családommal - vasárnapi ebéd közben (deszert alatt) - az összes gecinek a nyílvános felgyújtását, akik ezekért a pofátlan döntésekért felelősek!
Franciaországban már lángokban állna az összes ilyen gátlástalan önkormányzat. Itt mi lesz? Kis pampogás, aztán becsicskulás. BIRKAORSZÁG
2009.06.02 18:10:21Alf
A parkolómaffia uralja az összes önkormányzatot. miattuk nem lehet bicikliút a felújított utakon, miattuk nem lehet járható járda, nem lehetnek ingyenes parkolók a belvároson kívül, az egész az ő profitjuk maximalizálására megy.
a mi pénzünkből.
2009.06.02 18:12:30Színes Géza
Alf: és ebbe sajnos mindkét oldal benne van.
Szóval többet nem szavazok egyik bandára sem.
2009.06.02 18:39:38Szekszkazan
Ma reggel a XI. kerületben voltam. Eddig 115.- / óráért parkoltam. Mától 290. Három és fél óráig kellett, hogy maradjak, az több, mint ezer forint. Egy ezres huss, a semmiért, ellenszolgáltatás nélkül, csak mert kitalálták, hogy még pár embert el kell tartani úgy, hogy ők nem dolgoznak.
És ez csak az egyik dolog. A másik, hogy a fent említett összeg befizetéséhez jelenleg minimum 11 érme kell. Elnézést, tetszenek adni majd talicskát, amivel az érméket viszem?
Vagy menjek busszal, két átszállással 20 perc útért vagy 500 forint, majd annyi vissza. Ugyanott vagyok, csak éppen bűzben, mocsokban, kiszolgáltatva utazom.
Ennek semmi köze a környezetvédelemhez, vagy a közlekedéstervezéshez, ezt mint szakember mondom. Ez nyílt, pofátlan sarcolás. Azért, mert "törvényes". Egyébként lopásnak hívják.
Az emberek többsége már morog, én magam a békés elintézés híve vagyok, de közeleg az a szint, amikor képes lennék egy-két politikust élve megnyúzni aztán tömény sóoldattal locsolni. Csak hogy én is jól szórakozzam. Színtől, pártállástól és ideológiai hovatartozástól függetlenül kívánom a halálukat.
2009.06.02 18:44:46Escobar888
Lehetne tenni csak összefogás kéne. Az meg nincs.
Nem véletlen, hogy szándékosan gerjesztik az embereket egymás ellen. Tudják ha összefogás lenne akkor az Andrássy út lámpavasain párosával lógnának a mostani uralkodók.
Már régóta mondom, hogy egy megoldás lenne. Ha az egész ország MINDENKI!!! Együtt leállna a francba egy egész hétre. Lenne egy kis éhezés, de még mindig kisebb áldozat mint amit most erőszakolnak ránk a következmények nélküli országban.
Egy ilyen parkolós húzás csak hab a tortán már sajnos.
Eltörpül a sok egyéb pimasz és gusztustalan sanyargatás mellett. Nem tudom meddig fosunk még lépni. Senki nem meri felvállalni, hogy egy ilyen vagy hasonló dolog élére álljon.
2009.06.02 18:57:36phoenixke
Újlipótiak nézzétek meg a térképet. Nem a Radnótitól északra, hanem egészen a Dráva utcáig 365. Többek között nekem is. Kocsival járni luxus, legyen.... de megoldást nem kínálnak. 6 éve lakom itt, kocsi az apám nevén, lakás a főbérlőén, ezért eddig évi kb. 30k ment jegyre, 30k büntire. Most csak azért dobok be napi 365 forintot mert 9 órakor indulok dolgozni. Mindezek után csukjanak le felbújtásért, én nem merem, de akinek van mersze GYÚJTSA FEL AZ ÖSSZES ÓRÁT.
Többször túlfizettem, mindannyiszor vissza dobták, hogy nem is.... részletek nélkül... Egyébként nem bal meg nem jobb oldal. Mindkettő. Ha a jobb ül az önkormányzatnál ez neki és az ő családjának is nagyon jó bevétel... uff.
2009.06.02 18:58:32pafff
Görények.
Sarc.
Nem passzióból autózgatok fel-alá, dolgoznék kéremszépen... vinném a szállítanivalót, ha hagynának!
2009.06.02 18:59:25Éhesló
Maffia.
Mindet be kell zárni, mint a bazári majmot.
Sok időre.
2009.06.02 19:29:44aválasztó
Mig lenyeletik , igérnek parkolóházat , fűt-fát.
Aztán pénz kézen-közön eltünik.80 %-a maszek zsebekben.
Soha nem épül semmiféle paarkolóház , ha véletlenül igen , akkor nekik, mert mi azt meg men tudjuk fizetni.
2009.06.02 22:35:49hipokrita
Ne nevezzetek rosszindulatúnak, de ilyenkor sem bánom, hogy eddig nem kényszerültem Bp-re költözni. Kedvemre és ingyen parkolhatok a saját házam előtt. Sőt, nálunk az önkormányzat néhány éve az egész városban eltörölte a parkolási díjakat. Semmilyen változást nem látok azóta a belvárosban parkoló autók számában. Nem lett több. Ahogy a díjak bevezetésekor sem csökkent, hiszen dolgozni járni kellett ettől függetlenül mindenkinek, senki sem poénból égeti a benzint. Persze ez vidék, meg kisváros, nem tudom, hogy ugyanezek a szabályok máshol is érvényesülnek-e...
2009.06.03 08:10:03Pukkancs Petra
A megoldás szerintem az összes parkolóautomata elrontása lenne. A víz megteszi.
A csomagosztókat ne verjük meg azért, pedig megérdemelné a sok cigiző naplopó.
Ennyit erről, ezt is szépen benyeljük. Persze előtte még 200 bejegyzés is érkezik, de ugye kit érdekel ez? Az urak csak azzal foglalkoznak, hogy tele legyen a zsebük.
2009.06.03 08:23:07Aszi
A belvárosban van egy csomó parkolóház, üresen konganak.
http://budapestterkep.hu/perl/BPT/index.pl?s=Parking
SMS-sel pedig bárhol lehet parkolni március óta, mindenféle előzetes szerződéskötés meg ilyesmi nélkül! (Igaz, hogy 75 forint kényelmi felárért.)
http://www.mobilparkolas.hu/
2009.06.03 08:45:05zsokuc
nem csalódtam ezekben a parkolási cégekben.nem birnak magukkal.de mit lehet ezektől a kizsákmányoláson kivül várni? semmit!
2009.06.03 08:48:47Escobar888
A parkoló órák rendszeres elrontása nem biztos, hogy jó megoldás. Pedig nekem is átfutott ez az agyamon. Be pillanat ragasztózni vagy csak vizet fecskendezni beléjük. :)
Ilyen akcióhoz sok ember kellene. Rendszeres módszeresen mindenhol használhatatlanná tenni.
A baj ezzel, hogy bazi nagy károkozást varrnának a partizán csoport nyakába ha rájuk állnának és lefülelnék őket. Márpedig tétlenül nem néznék. Gyorsan megszületne egy olyan törvény mint a dobálásra. Egy parkoló óra megrongálásáért 10 év vagy hasonló.
2009.06.03 09:41:24maglew
DEMSZKYGRÁD!
TAKARODJ DEMSZKY, az 1%-os SZDSZ-el együtt!!!
2009.06.03 10:34:28CO2
Erről kellene népszavazni nem az alkalmankénti 300Ft-ról.. Ez óránként ennyit vesz ki a zsebekből teljesen értelmetlenül.
2009.06.03 15:31:18Babu2000
EKKORA POFÁTLANSÁGOT! ILYEN MÉRTÉKBEN DÍJAT EMELNI ÉS ZÓNÁT BŐVÍTENI, EZ MÁR NAGYON DURVA! HOGY A ... (nem akartam kiírni, mert nagyon csúnyát gondoltam)... ANYUKBA! REMÉLEM LEROHAD ANNAK A KEZE AKI EBBE BENNE VAN. Komolyan fizetek egy nyugdíjast aki benne marad majd a kocsiba amíg parkolok, olcsóbban jövök ki.
2009.06.03 16:16:17KareszNo1
Így kell meggazdagodni fegyver és bankrablás nélkül.Fehérgalléros bűnözők. Ezt az önkormányzatoknak kellene működtetni és jövedelemmel elszámolni.
2009.06.03 16:19:22terezgatya
így még többet lophat demszki kurva anyja gábor és retkes családja
(hogy használtak volna gumit a fasszopó szülei)
2009.06.03 21:11:19Camus
Évekkel ezelőtt már látható volt az, hogy Budapesten a parkolóhelyek a mindenkori hatalom újabb adóneme lesz. Azt azonban nem sejtettem, hogy bizonyos vallási csoport ebből nagyon jól fog profitálni. Már az is elgondoltató, hogy ha ilyen tempóban növekszik a telepített parkolóórák száma, akkor mikor sikerül teljes Budapestet befedniük. Szerintem gyorsabban mint anno a Westelnek, Pannonnak.... Aki városlakó annak számolnia kell ezzel. Aki nem lakik Budapesten az pedig messze kerülje el, ha teheti ne is menjen a városba, ne vigye a gyereket még látogatóba sem, vegyen neki videót Budapestről. Magyarország egyötöde lakik Budapesten, természetes hogy őket fogják a legjobban sanyargatni, hiszen itt viszonylag magas az 1 négyzetméterre eső adófizető száma, tehát: BKV, Parkolócégek, Közművek - hajrá - mehet a rablás az offsore cégeitekbe! Mindegy ki lesz a kormány mögött a parkolóórák ideje eljött és a talpunk alatt fügyül a szél.... Mindenki próbálja meg akár szabályos, akár szabálytalan módon megvédeni azt amit megszerzett magának. Farkastörvények vannak, aki hagyja azt ki fogják fosztani adókkal, illetékekkel, járulékokkal, szolgáltatásokkal stb.... Aki hallja adja át! Aki teheti kerülje el Budapestet. Most tehet valamit a vidék a fővárosáért és az ott élő emberekért. Ha nem szükséges ne menjetek Budapestre. ezzel jelentősen csökkenne a rablók bevétele és talán észhez térnének! Ez a gondolat mégha gyermeteg is, de sok követő esetén eredményes lehetne!
Kerüld el Budapestet, mint az M0-ás'
Éljen a tudatos közöny a rablók ellen!
2009.06.03 21:16:08sanpedroy
magyar állampolgár: neked lehet luxus az autó! De a többségnek nem az... Tudod, sokan dolgozni járnak, gyerekeiket viszik iskolába, vagy éppen csak szeretne egyet sétálni a szerelmével a rakparton... stb. Majd lesz neked luxus a BKV mikor 18 ezer lesze gy havi bérlet! De én akkor sem fogok ragadó korlátba kapaszkodni és hugyos, büdös széken zötkölődni 40-50 fokos melegben, izzadt prolik között! punktum! :D
2009.06.03 21:28:00sanpedroy
Lehet ebből a "kis" plusz bevételből sikerül majd a kutyaszart és a bűzt is kiszorítani a belvárosból :) Mert tisztaság nincs , jó utak nincsenek, (Bukarestben basszus álom volt vezetni) Az Arany János utcán ha kutaszart gyűjtenél az elejőtöl a végéig egy 50 literes kukás zsékot megtömnél! Miért kell ezt hagyni?
2009.06.03 21:29:34sanpedroy
Illetve miért nem lehet ezt is megnépszavaztatni mint a vizitdíjat, hány aláírás is kell hozzá? :)
2009.06.04 07:18:42terezgatya
ez jó ötlet, szavazzunk!
egyben szavazzuk meg a demszki és ikvaiszabó családok sterilizálását is
2009.06.04 23:11:49pafff
Vajon ki lakhat a Gellért hegyen, hogy sikerült a IX-ker legótvarabb részeit is beárazni, de a Hegyaljától a Ménesiig viszont egyáltalán nem kell fizetni?
2009.08.16 10:37:46stabika
A nyócker Teleki tér, Mátyás tér környékén is lehetne fizetős parkírozás. Legalább nagyobb lenne arend! Meg talán nem lopnának anny kocsit el....