Mától első ajtós felszállás egyes BKV-járatokon

BKV

2009.06.02. 07:01 - MTI

A BKV kísérleti jelleggel mától bevezeti egyes buszjáratain az első ajtós felszállási rendszert. Ennek lényege, hogy a buszokra csak az első ajtónál lehet felszállni, ezzel egy időben az érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni. A jeggyel nem rendelkező utasok a járművezetőnél megvehetik azt 400 forintért.

Az utazási jogosultságot valamennyi esetben az első ajtónál álló jegyellenőr vizsgálja, illetve a bevezetés kezdeti szakaszában besegít a járművezetőnek a jegyértékesítésben. A leszállásra a második és harmadik ajtónál lesz lehetőség. Biztonsági őrök felügyelnek arra, hogy ezeken az ajtókon ne szálljanak fel utasok.

Az első ajtós felszállási rendszert a BKV a 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatokon vezeti be. A kísérleti program célja a jegyellenőrzés hatékonyságának fokozása, a jegyekért és bérletekért nem fizetők kiszűrése, ezáltal a bliccelők által okozott károk csökkentése.

A BKV ígéri, hogy mindent megtesznek a zökkenőmentes átállás érdekében, azonban az első napokban - különösen a reggeli és délutáni csúcsidőszakban - a rendszer várhatóan nem lesz teljesen problémamentes. Számítani lehet arra, hogy a buszok a megszokottnál valamivel többet állnak majd a megállókban.

Az új rendszer bevezetését követően a BKV összegzi a tapasztalatokat, ezután pedig "megteszi a szükséges intézkedéseket".

Kommentek

  • 2009.06.02 08:56:03panka

    Ezt is el fogja söpörni a népharag, mi az már, hogy fel kell mutatni a jegyet, miért nem hiszi el az isten barma, hogy nem bliccelek (amúgy igen, de mi köze hozzá). Bár még működhetne is a rendszer, ha mondjuk nem a sofőr adná ki a jegyet a veszteglő buszon, hanem a jegyellenőr, aki úgyis ott ül és semmit se csinál. Legfeljebb szólni kell az utasoknak, hogy akinek ott akar jegyet venni, az utoljára szálljon fel, hogy ne tartsa fel a buszt.

  • 2009.06.02 08:56:03GC

    Más nyugati országokban ez tökéletesen működik. És ott is szarosak a buszok, ott is büdös van. Ott cseppet sokkal többet fizetnek az utasok.
    Ott is elégedetlenek az emberek, de tudják, hogyha utazni akarnak, akkor jegyet kell venni.

    Az összes büdös paraszt, aki azért nem vesz jegyet, mert hogy öreg, és büdös és lassú, az menjen inkább gyalog, vagy biciklivel.
    Esetleg a boltban is ellopja a büdös és drága tejet? Szabad?

  • 2009.06.02 08:56:06stefiboy

    ez szép + jó, kell is. de vhogy 4-6-os vonalán, meg 7-esen nemlehet megcsinálni a tömeg miatt. mi lennne ha pl. a megállókba lennének ilyenek, és azt őrizné biztonsági őr..

  • 2009.06.02 08:59:04IV. (Parkoló) Béla

    jééé! ez már évek óta így megy Miskolcon!

  • 2009.06.02 09:01:17Borsii

    Nuclear Winter

    Vidéki suttyó vagy! Tipikusan az aki,ha valaki Pestről jött az csak is bunkó pösti lehet!
    Jó is, hogy ott vagy vidéken. Csak is az irigység beszélbelőled, hogy ott ahol laksz az a legnagyobb dolog,ha megérkezik a fagyiskocsi!

  • 2009.06.02 09:01:37panka

    Egyébként támogatom az elképzelést, egy feltétellel: ha a sok tízmilliós szakértői díjakat és vezetői jutalmat is eltörlik egyúttal, ha már egyszer csökkenteni akarjuk a cég veszteségeit.

  • 2009.06.02 09:02:13Kivlov

    2009.06.02 08:56:03GC

    Csak más Ny-i országokban a fizetéshez képest sokkal olcsóbb a cucc! Nem 120 az átlagnettó, amihez képest a havi 9-es bérlet qrva sok ezért a fosért!!!

  • 2009.06.02 09:02:45panka

    Vagyis ne csináljanak úgy, mintha az összes kárt a bliccelők okoznák a bkv-nak, és nem lenne ehhez köze a vezetők és a hozzájuk közelállók feneketlen zsebének.

  • 2009.06.02 09:05:12efbé

    mondjuk talán nem ártott volna nem kedd reggel bétre beidőzíteni ezt a posztot, ez néhányunknak simán van olyan fontos, mint másoknak a dráguló parkolás.

  • 2009.06.02 09:06:44joungen

    "- Demagóg duma! A kerékpár nem alternatívája sem a tömegközlekedésnek, sem az autónak!"

    Ez hülyeség. Magyarprszágon nem alternatívája - így helyes.

  • 2009.06.02 09:07:25AgentUngur

    Jól lenne észhez térni. Minden bliccelő hozzájárul ahhoz, hogy ilyenek a buszok és ennyi a bérlet, a jegy. Aki nem fizet a BKV-n az lop azoktól, akik fizetnek. Jó intézkedés. A bliccelők, különösen pedig azok, akik büszkék rá, elmehetnek a búsba.

    Semmi közöm a BKV-hoz, de felháborít a mentalitás, hogy valaki azon az alapon nem fizet, hogy "szar a szolgáltatás". Akkor ne használd, és ne lopj tőlem, aki fizetek.

  • 2009.06.02 09:09:11ohmyFgod

    Vigyék lejjebb az itteni viszonyokhoz képest kibaszott magas jegy és bérlet árakat, fejezzék be az évenkénti több tízmilliós pénzek elherdálását kamu tanácsadásokért cserébe, továbbá ne csak a haverok cége javítsa a buszokat a piaci árnál drágábban. Akkor támogatom az elképzelést, és ismét szívesen fizetek majd az utazásért. Addig azonban kapják be, ott fogok bliccelni, ahol tudok.
    (Jah, igen. Amúgy fizetek rendesen adót, számlákkal soha nem volt dolgom, és nem húzom a számat, ha normális szolgáltatásért fizetni kell. De EZ a BKV valami egészen más...)

  • 2009.06.02 09:10:28Darw

    Ma 141-essel utaztam:
    Volt 3 ellenőr a buszon ami ki volt matricázva. És talán 9 utas megéri nagyon.

  • 2009.06.02 09:15:15mindenlébe

    Annyira szep amikor bliccelesuket buszken vallalok kopkodnek a BKV jarmuvek allapotara...
    Megis, mibol legyen vadonatuj jarmu a seggetek ala, ha szinte minden masodik hozzaszolo elismeri h bliccel??

    Ahol en elek, ott is az elso ajton kell felszallni, a sofortol jegyet venni, a havi berlet kb 15.000 forintnak megfelelo osszeg. azoknak is sok akik itt keresnek. de szepek es tisztak a buszok, most csereltek le mindet ujra.

    Amugy en biciklizem minden nap, a bevasarlast is ezzel oldom meg, sokan a gyereket is igy viszik oviba. Valodi alternativaja az autonak. Igaz, a belvarosban bevezettek az autotilalmat, de nem faj senkinek, a megoldott P&R jol mukodik.

    Udv Angliabol.

  • 2009.06.02 09:18:14Connie

    AgentUngur
    Akkor tudod mit? Fizetsd ki nekem a jogosítvány árát, a kocsit/motort, a biztosítást meg a tankolást, és máris teljesül a kívánságod. Egyébként nem a bliccelők viszik csődbe a BKV-t, hanem a sok milliós tanácsadói díjak a semmire és a szintén sokmilliós prémiumok a cégvezetőknek szintén az alig valamire.
    Vagy a fizetéseket emeljék az árakhoz képest, vagy az árakat vigyék lejjebb a fizetésekhez képest. Csak Magyarországon van, hogy a fizetés a béka valaga alatt van, az árak meg jó magasan.

  • 2009.06.02 09:21:57fdavid

    locsocs:
    "ja vidéken télleg működik cak ott nem 20.000-en akarnak fölszállni egyszerre."

    Kedves budapesti polgár, tudod ott a messze vidéken is él kb. 8 millió ember, mégha nem is olyan embertelen zsúfoltságban, mint Budapesten, ott is vannak városok, sőt, nagyvárosok, ahol sok ember fel akar szállni egyszerre. Hidd el, Miskolcon, Győrben is összeverődik nagy néha 20 ember, aki egyszerre akar buszra szállni.

  • 2009.06.02 09:25:19miradian

    Szerintem jó ötlet, én azért hagytam fel a bkv-zással mert a csövesek eléggé zavartak (szag, pisi). Viszont ennyi biztonságit finanszírozni szerintem elég durva lesz... a 400ft meg nagyon túlzás.

  • 2009.06.02 09:25:36fdavid

    panka:
    "Vagyis ne csináljanak úgy, mintha az összes kárt a bliccelők okoznák a bkv-nak"
    Azért elsősorban ők okozzák, nem? Aki fizet, megfizeti az utazás árát, az nem veszteséget okoz, hanem nyereséget.

    Egyébként miért olyan drága a 9000 forintos bérlet, amivel naponta sokat 50 kilométert utaznak? Ne azzal a kisvárosi 5000 forintos bérletárral hasonlítsuk össze, ahol a legnagyobb távolság 4 kilométer. Még kiderülne a végén, hogy ár-értékben Budapest az egyik legolcsóbb!

  • 2009.06.02 09:26:15ohmyFgod

    Jaj, fejezzétek már be ezt a hülyeséget! Nyilvánvaló, hogy az emberek nagy részének szüksége van a BKV-ra, ez nem taxi vagy mozi, hanem a mindennapi élet szükséges része. Nem tudok mit kezdeni a minden rezzenésre magát összefosó kispolgári gondolkodással. Itt nagyon nem arról van szó, hogy az emberek azért bliccelnek, mert pl. koszos a busz, és akkor minek fizetni. Aki ennyit lát az egészből, az mérhetetlenül ostoba, már elnézést kérek.
    Nem bassza kibaszottul a csőrötöket, hogy a cég az orrod elől lopja el a te pénzedet szándékosan (vagy éppen az amatörizmusa miatt), majd bejelentik, hogy a sok bliccelő miatt kell emelniük az árakat. Amik nagyon magasak, ezért még több bliccelő lesz...

    Jaja, 15 ezer forintnyi pénz Londonban tényleg majdnem annyi, mint itt 9 ezer. Gratulálok! Hányszorosa is az ottani minimálbér ill. az átlag fizetés a budapestinek? Hány londoni bérletet veszel 8-900 fontból? És itt 80 ezerből hány budapesti dolgozó bérletet? Kicsit más az arány, nem? Ha arányaiban olyan olcsó lenne, mint máshol, alig pofázna valaki, a többség megvenné a bérletet, mert megfizethető.

  • 2009.06.02 09:28:38norbi2k

    nagyon jo kezdeményezés, de bevezethetnék mellé a kétorás jegyet is korlátlan átszállásssal, mint más nyugati városokban, ez igy elég fél megoldás... és igen, minden buszra jegyautomatát, anélkül elég nehézkesen fog menni...

  • 2009.06.02 09:28:45Jedlik

    Tehát bemutatom az ajtónál a kezeletlen jegyemet, és jön velem az ellenőr megnézni, hogy kezeltem-e ellenőr? Vagy rögtön lyukaszt?

  • 2009.06.02 09:33:25Atro

    Kedves BKV-fan-ok! Úgy gondolom, hogy én jogosan bírálhatom, kritizálhatom a céget zsebemben az éves bérletemmel! Ami azt illeti, én már garantáltan nem fogok tudni bliccelni 2010.01.01-ig!

  • 2009.06.02 09:33:32fdavid

    "Csak más Ny-i országokban a fizetéshez képest sokkal olcsóbb a cucc! Nem 120 az átlagnettó, amihez képest a havi 9-es bérlet qrva sok ezért a fosért!!!"

    A nyugati országokban az autó, a TV és a fagylalt is olcsóbb nekik az ő fizetéseikhez képest. Akkor ezeket is jogosultak vagyunk itthon lopni, mivel drága?

  • 2009.06.02 09:35:20Kivlov

    2009.06.02 09:33:32fdavid

    lopás? inkább az ár-érték arány kiigazítása. :)

  • 2009.06.02 09:35:36Jedlik

    fdavid:
    "Hidd el, Miskolcon, Győrben is összeverődik nagy néha 20 ember, aki egyszerre akar buszra szállni."

    Ja bazz, de majdnem minden megállóban? 7-es buszon ez mokas jelenseg lesz. Meg az is, ahogy az emberek majd elől fognak tömörülni, meg nem felférni meg a többi jopofaság. :)

    Viszont honnan a faszbol van a BKV-nak annyi pénze, hogy mindenhova ellenőrt meg biztonsági őrt állít, amikor mindig az hír, hogy nincs pénze, állami támogatásra szorul, eközben meg iszonyatos összegekbe kerülnek a jegyek, miközben lepukkantak a buszok. Ez hogy a faszba van ez? Hogy lehetséges, hogy nincs egy hatóság sem, amelyik vizsgálódna egy picit ilyen egyértelmű tényálladék esetén? Mi a retkes faszomnak fizetek mindenféle adókat? (Ja, picit belelovaltam magam.)

  • 2009.06.02 09:35:57Atro

    Egyébként inkább azon kellene agyalni, hogy miért nem sorolják be a tömegközlekedést a 18%-os ÁFA kulcs alá. Kicsit abszurd, hogy a 70e Ft-os minimálbérhez képest az ÁFA emelés után 9400 Ft lesz a havibérlet... mert az nyilvánvaló, hogy nem a havi 500k Ft-os fizetésekkel rendelkező menedzserek, brókerek vannak rászorulva elsősorban a BKV-ra, hanem az alacsony jövedelműek!

  • 2009.06.02 09:42:21mmen

    Hírhedt cég rendőrállamba illő problémakezelési módszere!!! Fogadjunk, hogy a szekusok CSAK az ártatlan jeggyel-bérlettel rendelkező utasokkal fognak szívózni!

  • 2009.06.02 09:43:41Atro

    Draw: "Volt 3 ellenőr a buszon ami ki volt matricázva. És talán 9 utas megéri nagyon."
    - Ez a másik dolog... Agyament idióták ezek a békávések, mert annyi erővel már az összes ajtót használva is lehetne ellenőrizni az utasokat, ha már úgyis ott vannak az ellenőrök a járművön. Ennek vajon mi értelme van így, hogy utazok 2 - 3 ellenőr a buszon csak azért hogy megakadályozza a hátsó ajtón való felszállást, és előre terelje a népet ahelyett, hogy rögtön le is ellenőrizhetné a hátul felszállni akaró népek jegyét/bérletét??! (Plusz lerúgdossa a mosdatlan, büdös hajléktalanokat is, akik szociális menhelynek nézik a járművet!)

  • 2009.06.02 09:45:39Megmondom a véleményem

    Nem tudom, hogy ez volt-e hatással a BKV-ra. Ha igen, akkor köszönjük szépen ... :S :(

    http://bkvfigyelo.blog.hu/2009/04/23/vita_az_elsoajtos_rendszerrol

  • 2009.06.02 09:46:32Lalikiraly

    Atro val egyetértek. Cifra lesz ez... És valóban külföldön nem ennyien akarnak felszálni egy buszra vagy villamosra... Mi lesz majd 5 perceket áll a busz a megállóban. Majd mindenhol motor leáll mert felszáll három papa. És a biztiőr megmotozza hol az igazolványa? Azért nemár gyerekek. ez már a durván is túlmegy. Azért meg ne basztassuk már a másikat mert nincs bérletre pénze, mikor neked meg a cég fizeti... Majd most nem fogja úgyse fizetni a cég me ez a tapló banda még képes azt is megadóztatni. Azt fizető utasból hirtelen bliccelő lettél meglátjátok hogy megy ez.. Nem tom senki nem lát tovább a szeménél? vagy mondjam úgy az első ajtónál. Senkit nem a bliccelő érdekel a BKV nál. Hanem hogy a hagyó meg Demszkáj a pereputtyának többet lopjon ennyi.

  • 2009.06.02 09:57:09Manci néni

    Én már régóta koptatom a pofámat mindenféle fórumon, hogy tessék bevezetni a chipkártyás rendszert. TECCIKÉRTENI? CSIPPKÁÁÁÁÁRTYA. Ja, meg a hozzá tartozó beléptetőrendszert. De nem ám elmutyizni! Azt akkor ki lehet rugdosni a sok-sok baromarcú "biztonsági őrt", az ő bérktsg-ükből bőven kijönne minden. És hatékonyabb is lenne. A beléptetőrendszer nem szotyizik, nem pofázik, nem basz pofán, ha beszólsz neki, hanem csak teszi a dolgát.

  • 2009.06.02 09:58:13Xeon

    Kiszámolta már ezt valaki, hogy mennyi haszonnal jár a BKV-nak? Plusz biztonságiak, plusz jegyellenőr. Mindezt mosolyogva nézem miközben 2x is eltüntették az általam benyújtott digitális jegy és bérletrendszert indok nélkül. Persze az én hibám, hogy a rendszert vállalatirányításhoz kötöttem ami kicsit átvilágította a könyvelésüket. Korrupt rablóbanda--ennyi a véleményem.

  • 2009.06.02 10:05:08XYZZZZ

    Nincs ezzel semmi gond, magasabb jegyár, többet tudnak lopni a haverokkal... már úgyis csak alig egy év van hátra, addig ki kell lopni mindent, aztán jön a másik csapat az meg majd elopja a maradékot...

  • 2009.06.02 10:07:34kismálna

    Ma reggel a 87A-val utaztam, és csodák csodájára nem volt egyetlen büdös, szutykos, a redvás szatyraival a fél buszt elfoglaló hajlékony sem a buszon. Fennakadást nem okozott ez a dolog, és ahogy láttam, senkinek sem tört le a keze, mert fel kellett mutatnia a bérletét, vagy lyukasztani a jegyét. Ennyi.

  • 2009.06.02 10:07:56zomgzerg

    ha minden buszon lesz "jegyellenőr", akkor mégis miért kell első ajtós felszállás, meg 2 biztonsági őr? a megspórolt időből és pénzből mennyi buszt lehetne felújítani pár hét után és mennyivel gyakrabban járhatnának :/

    és ne mondják, hogy az elmúlt évek ellenőr szaporulata után nem nőtt meg annyival a bevételük hogy ne indulhatna minden egyes járat gyakrabban, de nemm. egyre többet fizetünk az egyre romló szolgáltatásért. ezek meglopják a pestieket.

  • 2009.06.02 10:10:40freaky

    87-esen, 187-esen szinte naponta utazom. Van valami romantikája, amikor a hajléktalanok bűze elől nem tudsz hová menekülni. A 87-es kifejezetten "csövesjárattá" nőtte ki magát az utóbbi időben. Volt, hogy csak a testemet fedő ruhával mertem a buszhoz érni. Végignézem a megállóban, ahogy a kinyitja a sörét, persze leönti a kezét, vagy (másik eset) kifújja a kezébe az orrát, majd a ki tudja, mitől fölázott, ki tudja mitől mocskos kezével kapaszkodik a buszon. Vagy tegyenek rendet, vagy adjanak gumikesztyűt minden felszállónak. A buszokat meg takarítsák ki. És tegyék vissza az alacsony padlós járatokat. Szerintetek milyen az, amikor idejön valaki külföldről és du. 3 órakor a 7-es busz vonalán közlekedve kénytelen egy huszonx éves buszra fölszállni, alacsony padlós, légkondicionált, tiszta, szép busz helyett?? A sok milliós tanácsadói díjakat, vezetői prémiumokat meg felejtsék el.

  • 2009.06.02 10:14:21herrSlakta

    Ez nagyon jó ötlet, de nemcsak erre lenne szükség:
    talán nem kéne a BKV-vezéreknek több milliós fizetés, meg új luxusautó félévente...
    Az is nagyon jó szöveg, hogy "nyugaton mégdrágább, meg ott is így szopatják a jónépet" de ott nem is ekkora az átlagfizetés, arról nem beszélve, hogy a bérlet túl drága a bírságokhoz képest, vigyék le a jegy/bérlet árát, emeljék a bírságokat!
    Meg nem kéne minden buszba 1milkáért GPS-t venni, csak azért mert valamelyik elvtárs GPS-importtal foglalkozik...

    andrish:

    te meg /+/{#&{& ! láttál londoni metrótérképet? Igen? Tudod hány szín van rajta? Én nemtudok addig elszámolni.
    És budapesti metrótérképet láttál?
    Neeem?!! Na azon csak 5 szín van, ha HÉV-et és a 4es metrót is jelölik...

    Mért van az hogy nálunk csak azt veszik át nyugatról ami nekünk kerül pénzbe, nem pedig a BKV szocializmusból megmaradt adminisztrációján változtatnak?

  • 2009.06.02 10:18:24japitaki

    Hát igen mennyi plusz pénz az extra 2-3 ember a buszokon??
    A jegyet nem értem miért kell a helyszinene drágában adni, miért engem büntetnek hogy lehetetlen sok megálló közelében jegyet venni???

    Miért ilyen kurva drága a jegy??? San Franciscoban 1,20 dolcsi volt most már talán 1.50!! 2 orán át használhato bármennyi átszállással!!!!!!!!
    itt valaki egy járaton végig meszeli pestet,mig más 3x száll át 5 km-en.


    nem beszélve az arányokrol: 10 dolcsis minimál orabér 10:1.5= 6 jegy
    600 órabér:270=2 jegy
    a havi bérlet 45 dolcsi nincs egy napi kereset sem.

    ja és 10 dolcsit csak az iskolázatlanok kersnek meg a bevándorlok.. az átlag 20-25 dolcsi inkább jellemzö a fizura.

  • 2009.06.02 10:18:44StZ

    Jedlik: Ha mondjuk valamelyik (bármelyik) Széna térre befutó járatot megnézed a reggeli órákban, hogy a korábbi megállókban hányan szálltak fel rá, bizony mindenhol kb 15-20-an. És bizony van, hogy nem férünk fel, csak a következőre, mert annyian vagyunk. Tehát van rá példa és működik. Más kérdés persze, hogy ésszerűbb lenne a chipkártyás rendszer, sőt, 2009-ben egy ekkora cégtől elvárható.

  • 2009.06.02 10:18:45KI HAGYTA NYITVA A FRIGOT?

    Kecskeméti vagyok, de pesten élek. Kecskeméten ezt meg lehetcsinélni - 1 busz fél oránként jár, az ha 10 percenként jon a legkihasználtabb busz kecson már rohadt gyorsnak számít - nem tudom mit képzelnek, ha reggel az 5 ösre még a kozépso ajton se lehet felszállni - igy is a hosszabb távon kozlekedo járatok, mint az 5 ös minimum 20 percet fgnak vesziteni. A BKV SZAR!

  • 2009.06.02 10:19:48dr.kevorkian

    de imádom, mikor azzal jönnek az okosok, hogy "menjél bringával, ha nem tetszik a bkv, vagy gyalog, autóval". remek ötlet, de mondjuk ha valaki bkv-val is utazik vagy 20 percet, vagy többet, az ugyan mikor induljon el melóba gyalog? bringával meg a -15 fokban, térdig érő hóban/latyakban (esetleg még öltönyben is) hogy mész be? vagy akár a nyári kánikulában. egy autót fenntartani pedig nem biztos, hogy mindenki képes.
    én pl. a belváros szívében lakom, sosem kellett kocsi, mert minek, parkolni sem lehet, ha meg igen, akkor k*rvadrága, állnék a dugóban foylton... állítom, hogy a bkv (metró, villamos leginkább) gyorsabb.
    úgyhogy ilyen dumákkal ne jöjjön már senki.
    inkább kifizetem a havi 9 ezer forintot, mert sajnos a fenti lehetőségek az említett és még egyéb okok miatt nem jöhetnek szóba.

  • 2009.06.02 10:27:20Stupidella

    Személy szerint örülök ennek a változtatásnak. Az elmúlt időben már nem volt olyan utam a 87-esen, hogy megúsztam volna a büdi, hangoskodó, szotyihéjat köpködőket...

    Akinek drága a 400 Ft-os jegy, vegyen bérletet. Aki otthonhagyja a bérletét, forduljon vissza a megállóból.

  • 2009.06.02 10:27:50mecarn

    végre, végre,végre!
    remélem hamarosan kiterjesztik az összes buszra!

    el se hiszem hogy ilyen ésszerü lépést tesz a bkv. a következő talán a beengedőkapuk kiépitése lesz a metróban?

  • 2009.06.02 10:29:36YPC62

    jó ötlet a bliccelést megszüntetni a bkv járatokon. De kérdem én: egyetlen egy buszjáratot használok a munkába járáshoz és meg kellene vennem 9.000,-ért a bérletet. Miért nem lehet egy járatra bérletet kialakítani? Talán megvenném, de erre a 3 megállóra inkább nem fogom. Kocsival havi 5.000,-ért tudnék bejárni... Már ha lenne...

  • 2009.06.02 10:34:55Connie

    Idáig szép és jó, de talán az ár-érték arányt kellene valahogy egymáshoz igazítani. 400 forintos jegyért, és 9000-es bérletért adjanak tiszta, műszakilag jó járatokat, ahol nem hányom szét a belemet a sok hajléktalantól, meg nem kell minden nap hipermangánban megfürödnöm és kifőznöm 90 fokon a ruháimat, amikor hazaértek. (A sok TBC-s, meg ki tudja mit hordozó csöves miatt.) Vagy, ha már marad a retkes, csövesszállónak használt jármű, vigyék lejjebb az árakat.

  • 2009.06.02 10:38:11KLeeds

    csak annyit hogy ez itt peldaul remekul mukodik Angliaban, de ehhez az kell hogy az emberek tudjanak kulturaltan sorbanallni. amit ugye nem tudnak...

  • 2009.06.02 10:40:40nynfas

    Valaki mondja már meg, hogy a járművezetőnél, miért 400 Ft a jegy? És miért nem 1000?

  • 2009.06.02 10:42:26Connie

    Így igaz. De itt, jobban karban is tartják a járműveket, és kultúráltabban lehet utazni. Ezért is döntöttem inkább úgy, hogy inkább összeéhezem a jogsi és a kocsi/motor árát, és azzal járok haza. Inkább, mint a sok tülekedő barom és a mocskos busz.

  • 2009.06.02 10:48:56dryanal

    ajánlom a 99-es buszt :D
    csak a krém mászik fel arra a buszra.
    gáz maszk kötelező

  • 2009.06.02 10:49:12RRitter

    Akinek büdös vagy drága a BKV, ne utazzon rajta, nem kötelező. HA nem tetszik amit kapsz, járj gyalog.

  • 2009.06.02 10:52:03kisdubos

    Támogatom.

  • 2009.06.02 10:53:07Connie

    Akkor ezek szerint te sem jársz túl gyakran BKV-n. Ajánlom, hogy próbáld ki. Aztán ne tessék csalni, és felvenni a gázálarcot. ;)

  • 2009.06.02 10:56:56dryanal

    jo kedvem van, de mégis azt kell h irjam, elbaszott egy ország ez.
    megálltam kocsival nemrég a bakáts téren,
    350 ft-os parkolo dijjal. full kutya szarszag az egész tér területén. meg persze kutya szar is.
    pedig jo hely lenne....
    a BKV szintén mocskos.... (kivéve egy két budai buszt)
    lepra ez a pest, itt nem lehet normálisan élni.
    6 éve probálom, de még most is ki vagyok akadva a magába beszélő embereken....

    na mindegy MOCSKOS BKV SÁLÁLÁLÁÁÁÁÁ :D

  • 2009.06.02 10:59:47traper

    Igen!! Minden ajtó más kényelmi szintű osztályra adna jogosultságot. Jó lenne ha már más vizeletébe ülni!

  • 2009.06.02 11:03:27Lalikiraly

    De a buszok állapota nemcsak az emberek miatt ilyen persze belül főleg. De a másik az hogy sosem költöttek rájuk egy forintot sem sosem takarítják őket. és a borzalmas utak a harmadik Hiába hozod ide az űberszar alacsonypadlósokat. Látod hogy a Volvók nagy része már roncstelepen van. Mivel a futóműv úgy lesz alacsonypadlós, a busz, hogy fogaskerék van minden keréknél és így maga a kerék ugyanot van csak a kasztni lentebbre kerül. na de ezt ez a mechanika nem bírja elviselni ilyen utakkal. Akárhányszor veszel új buszt egy két hónap és szétesik egyszerűen akármilyen. Persze kivétel jó magyar Ikarus :)

  • 2009.06.02 11:05:49kvp

    "Vagy, ha már marad a retkes, csövesszállónak használt jármű, vigyék lejjebb az árakat."

    Most eppen azzal probalkoznak, hogy az arak maradnak, kitiltjak a csoveseket es vesznek modern es kenyelmes buszokat. Szerintem kivetelesen a bkv jo iranyba megy. A biztonsagi orok pedig csak addig kellenek amig az emberek megszokjak, hogy hol kell felszallni. Oroszorszagban ugyenerre jegykezelo forgokapukat hasznaltak. (igen a buszokon is)

    A felszallast pedig a kovetkezo modon kellene megoldasni:
    -kis kihasznaltsagu es ketajtos jaratok: felszallas az elso ajton, sofor ad jegyet
    -regebbi buszok, trolik: felszallas a hatso ajton, leszallas a kozepson (hatul van a kalauzules es a babakocsi hely), 1 kalauz
    -haromajtos jaratok: felszallas a kozepso ajton, leszallas a ket szelson (kozepen van a babakocsi es a tolokocsi rampa), 1 kalauz
    -negyajtos jaratok: felszallas a kozepso ajton, leszallas a ket mellette levon (az elso kis ajto lezarhato), 1 kalauz
    -combino es egyeb varosi futoszalagok: forgoajtos beleptetes, fel es leszallas felvaltva, 1 kalauz a babakocsiknak, kerekparosoknak es tolokocsiknak az erre kijelolt ajtoban (ez most is fel van festve)

    Mindezek melle valami olcso automata jegykezelesi rendszer, chipkartya vagy a parizsi papirra nyomtatott magnescsik. (a jegyet es a berletet csak az kulonbozteti meg, hogy az egyik par oraig, a masik 1 honapig ervenyes, mindketto csak egy sima papircsik)

  • 2009.06.02 11:09:02poisonborz

    Azoknak, akik azon keseregnek hogy mennyire nem arányos a BKV bérlet ára a magyar fizetésekhez Londonihoz képest: ha a BKV buszt vagy alkatrészt szerez be, mondhatja azt, hogy "bocs, kevesebb a bevételem az átlagkeresetek miatt, megkapom olcsóbban?"

  • 2009.06.02 11:09:39Miner

    Jómagam kíváncsian várom e kezdeményezés kiértékelését. A biztonsági őrökkel semmi bajom, legalább az oda nem illő egyének eltűnnek a járművekről (gondolok itt, a többi hozzászólóval egyetértve, a hajléktalanokra, kéregetőkre és a rongálókra, azaz, remélem, végre rend lesz a járműveken). Viszont azzal is egyetértek, hogy a felső vezetésben is rendet kellene tenni - nagyon szépek és jók ezek az új Volvo buszok, de szerintem arra lettek eredetileg tervezve - állóhely híján - hogy megfelelő járatsűrűséggel az utasok többsége (ülő)helyet foglalva utazzon - azt viszont embertelennek tartom, hogy ugyanolyan járatsűrűséggel, mint a korábbi tágas (?) Ikarusok esetében, amelyekről szintén lógtak már az utasok, alkalmazzák ezeket az amúgy tényleg frankó, de nyugati színvonalú közlekedésre tervezett új buszokat... kívánom e vezetésnek, hogy a verdáikat lecserélve olykor-olykor BKV-val utazzanak be dolgozni, megtapasztalva az eccerű mezei kispolgári szardínia-létet e járműveken.

  • 2009.06.02 11:10:37Milkykee

    Lehet szídni a köcsög BKV-t, az ötlet mégis jó.
    Aki azt mondta, hogy Londonban azért működik, mert kultúráltabbak az emberek, az költözzön ki, nézze meg, nem kultúráltabbak, de nincsen más választásuk, mint akármilyen nagyforgalmú járaton első ajtón felszállni, különben tényleg nem megy tovább a busz.

    A jegy-bérlet árak pedig: én többet keresek itt, mint a minimálbér, mégis havi fizum 10%át költöm tömegközlekedésre.

    Ettől függetlenül ugyanúgy előfordul akár heti rendszerességgel, hogy valami miatt késnek a metrók, és fél, vagy egy órával tovább tart az utazásom hazafelé.

    Egyébként meg ha a buszvezetőnél veszel jegyet az 2 font.
    Át lehet számolni, hogy mennyiért hallgathatod a feka gyerek telefonjáról hangosan a zenét, szagolhatod a melletted ülő indiai curryjét valamint elviseled, hogy a melletted álló a fejeden olvassa az újságját.

  • 2009.06.02 11:14:12Niterider

    Vegre bevezetik, kar, h. csak kiserleti jelleggel, es csak nehany jaraton. Az osszesen be kellene, mint Londonban is. Kicsit megno ugyan a menetido, de talan nem kellene annyi milliardot belepumpalni a bkv-ba a penzunkbol.

  • 2009.06.02 11:23:17IV. (Parkoló) Béla

    YPC62: bármennyire is hihetetlen, de van olyan hely ahol létezik egyvonalas bérlet, úgy hívják a helyet, hogy Miskolc. Itt is nevelni kellett a népet, hogy szokja az első ajtós felszállás rendjét, de mára ez a természetes van, hogy bepróbálkoznak felszökni a hátsó ajtón, ilyenkor jön az, hogy a mikrofonba bekrákogja az emberünk, hogy aki a 3-as ajtónál szállt fel jöjjön előre bérletet mutatni és bármennyire is hihetetlen vagy előre megy megmutatni, vagy pedig leszáll, mert addig úgysem megy tovább a busz. Itt is meg lehet venni a jegyet a sofőrnél - ami drágább, mintha előre megvetted volna - és természetesen nézi, hogy érvényesíted-e, különben szól; ha kell akkor segít.
    Vidéken - mert ugye Bp-hez képest minden vidék - működik a dolog, faluhelyen a tehenek is tudják, hogy hogyan közlekedjenek, csak a nagy főváros marhái bőgnek.

  • 2009.06.02 11:23:29Connie

    Igen. Nem próbálkozni kell, hanem csinálni. És tessék hozzáemelni a fizukat. Nem mindegy, hogy az a 9000 forintos bérlet egy nettó 120.000 forintos fizetéshez van méretezve, vagy nettó 200.000 forintos fizetéshez. (Az én, angliai fizumhoz képest, a 2 fontos=646 forintos jegy, elfogadható ár. Magyar fizetéshez, nyugdíjhoz, már nem!) És az sem mindegy, hogy egy műszakilag is jó állapotú, tiszta buszon tudsz utazni, vagy tisztának ugyan tiszta, de esetleg felfüstölik a segged, mert kigyulladt a busz, villamos, troli, esetleg szétesik alattad.
    És ez igaz. Sokkal olcsóbb hosszú távon beléptető rendszert kiépíteni, mint a kalauzt, ellenőrt, biztonsági őrt alkalmazni. Angliában a vonathoz sem enged be a rendszer, ha nincs jegyed. Vagy nem enged ki. Itt is szoktak járni ellenőrök, de 10 hónap alatt láttam vagy 2x. Ha valakivel gáz van, 1. körben szól a vezető. 2.x-ra hívja a rendőrt és nagyban elnézést kért a többi utastól.
    Egyébként szép nagy matricával ki van rakva a buszon, hogy tessék mosolyogni, mert biztonsági kamera működik! Egyszerre ugyan drága, de többet spórolnak a béreken, és itthon, közel sem olyan gyökerek a BKV alkalmazottak, mint otthon.

  • 2009.06.02 11:28:34Connie

    Milkykee
    Én már kint vagyok, bi-bi-bú.

  • 2009.06.02 11:31:16Milkykee

    Connie
    Akkor tudod, miről beszélek:)

  • 2009.06.02 11:32:22abadaba

    javasolnám azoknak a kedves embereknek, akik a biciklizést a busz és a villamos alternatívájaként tartják számon, hogy egyszer próbálják ezt ki egy normál iskolás napi cuccával, mondjuk békásmegyertől a margit-hídig, ahol még bicikliút is van kiépítve. gondolok itt egy jól megtermett iskolatáskára és egy edzéshez való sporttáskára. swok sikert, és jó közlekedést:D
    amit itt akarnak csinálni, az megint egy rohadt nagy mellébeszélés-szarkavarás. ha majd a bkv vezetői úgy gondolják, hogy a bkv van olyan jó. hogy érdemes azzal utazni, és nem kapnak havi 2-3 milliós fizetést jutalmakkal együtt, akkor én is azt fogom mondani, hogy csinálják, ahogy jónak látják. de addig nem az utasokat kéne szívatni ekkora baromságokkal.

  • 2009.06.02 11:33:05Connie

    Milkykee
    Egyébként ha ennyire bajod van a feketékkel és indiaiakkal, ne gyere ki. Szagold inkább a cigány izzadtságszagát, hallgasd ahogy a kölke bömbölteti a telefont, ülj bele az utána ottmaradt szotyihéjak kupacaiba, esetleg nézd végig, ahogy dugnak. Mellesleg az indiai és a fekete megveszi rendesen a jegyet, nem úgy, mint a cigány.

  • 2009.06.02 11:37:24Connie

    Milkykee
    Igen. De itt kevesebb baj van a bevándorlókkal, mint Magyarországon. A baj az, hogy itt nincs benne az utazási szabályzatban, hogy enni-inni nem lehet a járművön, és a kutyára sem kötelező a szájkosár. Ezt át kellene venni itt is.

  • 2009.06.02 11:37:49tom peris

    És végre rájött a BKV vezetése hogy vajon miért is veszteséges a társaság... Gratulálok, csak az a gond hogy ez valahogy az egész országban sikerült már korábban csak a BKV-nál nem...
    És igen a bérlet azért majd 10000 péz mert az utasok többsége ingyen utazik...

  • 2009.06.02 11:38:23szittya69

    Na nem csak ellenőr és utas lesz összeverve. Biuszvezető is. Tudjuk kik és miért fogják kikapni a fülkéből a vezetőt.

  • 2009.06.02 11:39:34szittya69

    Kedves Bean!
    Horvátországban, igenis minden esetben a buszvezetőtől vettük a jegyet!

  • 2009.06.02 11:41:15szittya69

    Volt egy időbe, este 8után is csak az első ajtónál lehetett felszállni és mutatni kellett a jegyet vagy bérletet. Mire mindenki megszokta, beszüntették.

  • 2009.06.02 11:43:28Arnica

    "Kedvenc" napjaim, amikor a Keletinél ételosztás van, és csőstül szállnak fel a hajléktalanok a 30-as és 20-as járatokra. Persze mindenki húzza az orrát, de senki nem szól egy kurva szót sem; a sofőröknek is a világ legtermészetesebb dolga, hogy ez így működik.

  • 2009.06.02 11:59:29Meleg80

    Tegnap a Fradi meccs után örjöngő és ordítozó szurkolók szállták meg a metrókocsikat a Népligetnél (mint mindíg). Nekik nem kell bérlet és jegy????

  • 2009.06.02 12:13:34Csigorin

    Valóban drága magyar fizetéshez viszonyítva a bérlet, de ez nem a BKV hibája. Ahogy vki már írta, neki az alkatrész, üzemeltetés stb ugyanannyiba kerül mint másnak. Nem a pofánk nagy, a zsömle kicsi... Az már nem a BKV hibája hogy itthon ilyen nevetséges fizetések vannak.
    Amit meg lehetne csinálni: egy jegy jogosítson átszállásra is! Mint minden más helyen (pl London, Párizs, Toulouse, Frankfurt, Bécs, Moszkva, Pétervár...) Mindjárt nem fog bliccelni a 4-6oson az aki Hévvel bejött Borárosig és metróval menne tovább az Üllőiről... Ja, és miért csak a havibérletre van diákkedvezmény? Miért nem lehet a 10es gyűjtőre, hetijegyre stb ugyanúgy? Egy hetet voltam otthon Magyarországon legutóbb, de a hetijegy drágább volt mint a havi diákbérlet (ezért utóbbit vettem)... Itt Toulouseban pl a 10es jegyre van diákkedvezmény, feleannyiba kerül. A jegy és bérlet alapáron amúgy kb annyi mint otthon, talán kicsit kevesebb... csak itt ugye 1200 eurós minimálbér van, utána lehet számolni... Arról meg már a vezetőink tehetnek hogy ilyen alacsonyak a fizetések...

  • 2009.06.02 12:26:26Navarone

    Nem nagy ügy. Külföldön már rég ez van, sőt sok vidéki járaton is. Akinek bérlete van, az felmutatja, akinek jegye, az pedig gyorsan kilyukasztja. Szerintem nincs 15 másodpercnél több késés ilyenkor.

  • 2009.06.02 12:27:05Navarone

    Csigorin, arányaiban ugyanannyi a bérlet, mint pl. a dánoknál. Sógorom keres 12 ezer koronát, és 1100 korona a bérlet.

  • 2009.06.02 12:30:53Navarone

    YPC62: három megálló az kb 1,5 kilométer, ennyit le tudsz sétálni negyedóra alatt. Ugye nem gondolod komolyan, hogy minden buszjáratra külön bérlet legyen...? Az pedig csak poén ugye, hogy autóval jársz ennyit?? :D :D

  • 2009.06.02 12:32:54Peter Blau

    Bírom azt akinek a 20 ember már tömeg és vidéki létére bizonygatja, hogy a pestiek is fel fognak tudni szállni majd az első ajtón.

  • 2009.06.02 12:34:12Peter Blau

    fdavid a butaságod idegesítő.

  • 2009.06.02 12:42:53Kivlov

    2009.06.02 12:27:05 Navarone

    Lehet, de ott nem ilyen színvonalon megy a "szolgáltatás!" Itt a probléma.

  • 2009.06.02 12:46:13Navarone

    Kivlov, utaztál már Dániában tömegközlekedésen? Ugyanis ha a magyarok azon kiakadnak, hogy az első ajtón kell felszállni, akkor kint szívrohamot kapnának máson.

  • 2009.06.02 12:47:08Illes

    Atro: "Demagóg duma! A kerékpár nem alternatívája sem a tömegközlekedésnek, sem az autónak!"
    - Miért nem? Gyorsabb a tömegközlekedésnél, nem kell rá várni és akkor és oda mész, ahova csak akarsz. Régebben barátnőmet is rendszeresen vittem keresztül a városon, míg neki is vettünk egyet. 100+ kilós haveromat Blahától Kelenföldi pu.-ig is simán elfuvaroztam, TESCO-ba is mindig kerékpárral járok. Esőben esőkabát, télen kesztyű. (Megjegyzem, komplett iparágak épülnek arra, hogy az emberek _várják_ hogy végre hideg legyen, gondolok itt elsősorban a korcsolyázás/sielés/snowboardozás komplett eszköz-gyártására, kereskedelmére és infrastruktúrájára)

    dr.kevorkian: "de imádom, mikor azzal jönnek az okosok, hogy "menjél bringával, ha nem tetszik a bkv, vagy gyalog, autóval". remek ötlet, de mondjuk ha valaki bkv-val is utazik vagy 20 percet, vagy többet, az ugyan mikor induljon el melóba gyalog? bringával meg a -15 fokban, térdig érő hóban/latyakban (esetleg még öltönyben is) hogy mész be? vagy akár a nyári kánikulában." "állítom, hogy a bkv (metró, villamos leginkább) gyorsabb."
    - BKV-val Kelenföl-Árpád híd két átszállás (7-es busz, M3, 1-es villamos) és 40 perc. Kerékpárral 26-35 perc szél, idő és kerékpár függvényében, cserébe friss vérkeringéssel, ébren érkezek be, immáron negyedik éve. Hideg ellen fel kell öltözni, mint ahogy az utcán is teszi az ember. Kerékpárhoz ráadásul kevesebb, vékonyabb ruha kell télen, mint az álldogáláshoz, mert hőt termel az ember, megizzadni pedig tilos (megfázáshoz vezet). Nyáron hűt a menetszél, nem kell mindig rohanni )úgyis gyorsabb a BKV-nál), az utolsó 500 métert csak épphogy gorulva kel megtenni, hogy a menetszél hűtsön, de hőt már ne termejlen az ember.
    Öltöny? Bankban dolgozok, ingben és nyakkendőben, de az öltöny nem hiányzik :)

  • 2009.06.02 12:50:56Connie

    Ott is olyan jó ritkán közlekednek a buszok és villamosok mint Londonban? Meg ott is hiába van 1 végállomása a busznak, fogják és kiállítják fél úton a 2 végállomás között? Aztán várhatsz újabb 15 percet, mire jön a következő, ami jó lenne? :))

  • 2009.06.02 12:53:03bozgor

    Újratámadnak; ezek a hitvány nemzetellenes erők.
    Hát ezek semmiből nem tanulnak?? Újabb népszavazás kell??

    Az igaz magyarinak a bliccelés szerzett jog, Istentől eredeztethető.

    Miféle szánalmas mosakodás az, hogy vannak ott költségek is, amiket valakinek ki kellene fizetni??
    Hát nem! Minden magyarinak születésétől eltartási szerződése van az állammal, tessék hát az alapdolgokat ingyen adni.

    De van remény, az igazság pillanat közelít:) A sokszoros lúzer, a levitézlett OV hatalma elkerülhetetlen.

    És akkor majd lesz itt Kánaán és lesz majd bőség meg igazság. És akkor majd fasza kis dakota vicceken lehet majd utazni:):)

  • 2009.06.02 12:54:27Connie

    Illes
    Ha csak el nem ütnek vagy 3x, mire beérsz. Tényleg nagy élmény, abban a büdös városban kerékpározni. Lesétálok 2 megállót, és befulladok, és nem azért, mert olyan tohonya vagyok, hanem attól a jó, friss szmogos levegőtől. Egészségedre váljon.

  • 2009.06.02 12:56:06Navarone

    Dániában óránként van két busz, jobb esetben három. Itthon ha öt percet várni kell a buszra, már megy a hajtépés. Éjszaka alig jár néhány, itthon közel ezer járat van éjszaka is. Felszállás csak az első ajtón, leszállás csak hátul. Zónákra van osztva a város, amitől meg lehet őrülni, és a zónás bérlettel máson nem utazhatsz, különben úgy megbüntetnek, hogy arrólkoldulsz. Ott nem lehet bliccelni, ezen már kiakadna néhány fórumtársunk, továbbá sokkal kevesebb hely is van a buszokon, mint itthon. Állni meg nehezebb, kapaszkodók alig vannak.

  • 2009.06.02 12:57:47Navarone

    Továbbá a dánok nagy része nem autózik, hanem kerékpárral jár. Az idősek, a kisgyerekesek, az öltönyösök is. Nem derogál nekik kerékpárra ülni, és ha az autós nem adja meg az elsőbbséget a kerékpárnak, akkor nagyon megbüntetik. A körforgalomban is külön sávja van a bringásoknak, és mindenhol előnyük van, ahol nincs lámpa.

    Egyébként most már értem, hogy miért van itthon nyolcszázezer rokkant, hisz biciklire ülni sem tudnak egyesek :D :D

  • 2009.06.02 12:58:18Navarone

    Connie, én is kerékpárral járok sokszor, és egészségesebb vagyok, mint az autóban légkondi gombás levegőjét szívók.

  • 2009.06.02 13:25:42jarzombek

    Azok kedvéért, akik a magas ár miatt panaszkodnak, a párizsi bérletárak: a zone 1-2 55€ (15eFt) egy hónapra egy felnőttnek, ez kb a Hungária körúton belüli résznek felelne meg. A teljes 6 zónára az ár 122€ ez kb 34000 Ft(igaz ebben már az agglomeráció is benne van) szóval arányaiban nem lényegesen olcsóbb a közlekedés. A jegy 1.60€, vagyis kb 500 Ft, ezzel át is lehet szállni. kicsit jobb a helyzet, de nem annyival, mint ahogy egyesek képzelik nagy fájdalmukban.

  • 2009.06.02 13:39:25hajtipajti

    Teljesen jó ötletnek tartom.

    Én jelenleg első ajtónál felszállós városban élek. Itt az emberek sorban állnak a buszmegállóban, és a buszon pikk-pakk megtörténik az utascsere, mert nem kell megvárni, amíg mindenki lekecmereg a buszról, mielőtt a várakozók nekilódulnak. Továbbá a teli busz meg se áll olyan megállóban, ahol csak fölszállók lennének, így nincs anyázás meg nyomakodás.

  • 2009.06.02 14:14:08orter

    helyes, jó ötlet, hajrá!

  • 2009.06.02 14:19:20suziwozi

    nem hiszem el, hogy olyan ellenérveket hoznak fel egyesek, hogy mennyi időt fog állni így a busz a megállókban, stb!
    Londonban (és bizonyára egy csomó más nagyvárosban is) teljesen jól működik ez a rendszer, pedig ott is laknak páran, és van forgalom is...

  • 2009.06.02 14:33:44xstranger

    Megis a biciklizok mit gondolnak, a sajat kis peldajukbol kiindulva mindenkit biciklire ultetnenek 3-99 eves korig? Na ne vicceljunk mar.

    Londonban a tomegkozlekedes nagy resze vonattal es metroval tortenik ami teljesen zart, nagyon ritkan lehet talalkozni gyanus alakokkal. Az ara atlagfizeteshez kepest lehet hogy nem draga de minimalberhez kepest igen.

    Amig akar egy gemkapocs is eltunik a BKV adminisztratorainak hala vagy akar egy koszos ember is van egy buszon addig a sok tizezer bliccelo mindig erre fog mutogatni. Egyszeruen csak feloldozast keresnek a sajat bliccelesuk alol (ami sima lopas).

    A BKV egyik problemaja hogy erre a fovarosi onkormanyzat nem szan egy fillert se o ugyanugy tartja a markat az allam fele mint mindenki mas Magyarorszagon. Ti meg megvalasztjatok Demszkyt minden alkalommal.

    Londonban a dugodijbol szarmazo penzt is a tomegkozlekedesre forditjak, mi tortenne szerinted Budapesten? Kiadna a BKV valami Fidesz/MSZP/SZDSZ kozeli cegnek, es kiderulne hogy veszteseges beszedni es ok csak pusztan jocselekedetbol foglalkoznak vele illetve a fovaros fizessen nekik meg egy kis extra mutyit.

    Na mindegy, nem kell rajuk szavazni, ha meg nincs kire szavazni le kell lepni. Mashol sokkal jobb. Ennyi.

  • 2009.06.02 16:34:43andiba

    megneznek egy reggeli vagy esti csucsforgalomban kozlekedo 7E vagy 173E jaratot, amint minden utas az elso ajton probal felszallni a teletomott konzervdobozhoz hasonlito buszra.

  • 2009.06.02 16:35:09Hívjuk a liliomfát magnóliának!

    Nálunk sokszor tömve vannak a buszok villamosok, és a megállókban is tömeg van, sokan fel se férnek. Ilyen közegben valahogy nem tudom elképzelni ezt az elől felszállós, többin leszállós formát, hiszen egymás mellett nem tud elmenni a járműn két ember. És még őrök is lesznek? Azt szeretném megkérdezni, hogy nyújorkban és vinnipegben is ilyen csúcsidőben? Vagy ott a többség kocsival jár...?

  • 2009.06.02 21:36:06ecsyka

    Demszkyékről csak annyit, hogy egyetlen fillért sem hajlandók költeni a főváros saját cégének fenntartására, fejlesztésére. Egyébként nem értem, miért csak az első ajtó került szóba... Az éjszakai járatokon minden ajtót elállnak a biztonságiak, jegy vagy bérlet nélkül senki sem szállhat fel. Miért nem lehet ezt nappal is megoldani? Ha már ott vannak... És így elállhatnák a sokat emlegetett bliccelők, mocskos hajléktalanok és egyéb nem kívánatos egyedek útját is..

  • 2009.06.02 22:05:53Connie

    Navarone
    De hol jársz te kerékpárral? Abban a jó kis pesti bűzben? Vidéken én is szívesen járok gyalog vagy drótszamáron, ahol tiszta levegő van, és nem olyan benzingőzös, füstös meg kormos, mint Pesten. Mondjuk, ha a Balatonhoz nagy ritkán eljutok nyaralni, vagy mondjuk mit tudom én, ha eljutok 1-2 barátot meglátogatni Glastonbury-be, vagy Shaffield-be. De Londonban már meggondolom, még akkor is, ha nincs annyi autó, mint Pest belvárosában, mivel napi 10 font, hogy behajthasson autóval. Nem olyan büdi a levegő, mint ott. De akkor is a lényeg, hogy Pesten nem! Nincs az az isten, hogy én Pesten kerékpárra üljek. A másik, hogy ott annyira nem csipázzák egymást az autósok és a kerékpárosok, hogy már az önmagában veszélyes. És sem itt, sem ott nem tudok megengedni magamat 6 hét fekvőgipszet. Az egy kicsit luxus. De ha neked nem, hát ugyancsak egészségedre váljon. Én, nem kockáztatom meg.

  • 2009.06.03 14:03:13Milkykee

    Connie
    Nem látod a lényeget, csak arra utaltam, hogy itt sincsen kolbászból a kerítés, itt is ugyanúgy el kell tűrni az embertársaid magad körül, ha buszra szállsz.

  • 2009.06.04 00:13:59Connie

    Képzeld, nem látom. A lényeg az, hogy sehol nincs kolbászból a kerítés. Elfelejted, hogy mindenhol vannak barmok, mert hol nincsenek? Viszont nem mindegy, hogy milyen a "normálisa" mennyire kulturált. A magyar csordákról ezt nem lehet elmondani. Ugyi ebben egyet értünk?

Parkolási szégyenfal

Keresés