Egymilliárdot költenek a zsidó negyed közepére

2009.06.03. 13:52

A VII. kerület saját zsebből 200, uniós támogatásból pedig 800 millió forintot költ a Kazinczy utca egy rövid szakaszára. A „Kultúra utcájában" lesz felújított zsinagóga, turisztikai információs pont és rendezvények megtartására alkalmas trafóház.

Az úgynevezett zsidó negyedre a kerület eddig is komoly pénzeket költött, ez most az első eset, hogy a felújításokra az állam is ad pénzt – mondta Gergely József alpolgármester, aki Hunvald György letartóztatása óta irányítja az erzsébetvárosi önkormányzatot.

Az önkormányzat a Kultúra utcája pályázaton nyert forrással együtt összesen 1 milliárd forintot költ a Kazinczy utca rövid, a Wesselényi és a Dob utcák által határolt szakaszának felújítására. A keretből öt épület renoválást és több intézmény beindítását tervezik.

A Kultúra utcája projekt részeként újítanák meg az ortodox zsinagóga utcafrontját és belső udvarát, amely a hitközséggel kötött megállapodás alapján a későbbiekben hangversenyek tartására is használható lesz.

Átalakítják és az érdeklődők számára kintről is látogathatóvá teszik az ELTE Tanítóképző épületének auláját, valamint a szomszédos Elektrotechnikai Múzeum állapotát is feljavítják.

Jelentősebb vállalkozás lesz a múzeumudvaron található egykori trafóház kulturális intézménnyé alakítása.

Igaz, hogy az épületben már az év elejétől működött egy kulturális intézmény, az AKKU, amely az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól kapott harmincmillió forintos támogatásból indult el, de végül, Hunvald György szóbeli ígérete ellenére, a polgármester letartóztatása után nem kapott szerződést az önkormányzattól, ezért áprilisban be kellett zárni. Az eredeti állapotra visszaállított épület hasznosítására új pályázatot írtak ki, amelyen egy négyfős, Lugosi László, Besnyő László, Kling Péter és Reichert Gábor által alkotott konzorcium kapott megbízást. Gergely József az Index kérdésére azt mondta, hogy az AKKU-nak nem volt szerződése, ezért döntöttek a nyílt pályáztatás mellett, ezen viszont az AKKU nem indult, amiről a kerület nem tehet.

A Kultúra utcája projekt keretében mér két önkormányzati lakóépület állagának feljavítását is tervezik, itt alakítanak ki majd egy - a zsidó negyedben eddig egyáltalán nem működő - turisztikai információs pontot.