Fejfájást okoz a Margit-híd többletköltsége

2009.06.09. 11:38

Első olvasatban tárgyalta a főpolgármesteri kabinet a Margit híd
rekonstrukciójának többletköltségeire vonatkozó javaslatokat, mondta az Indexnek Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.

A tartalékkal együtt tervezett 14,8 milliárd forintos becsült költséghez képest ugyanis azt jelentősen meghaladó árajánlatok érkeztek be a kivitelezői tenderre. Így az előzetes becslések miatt további mintegy 15 milliárd forintot kellene előteremtenie a fővárosnak.

A hiányzó források pótlására felmerült bizonyos még el nem kezdett uniós projektek halasztása vagy lemondása. A pénzügyi hiánynak nagyságrendileg egyetlen nagyberuházás, az 1-3-as villamos felújítása és meghosszabitása feletethető meg.

Ebben az esetben a főváros megtakaríthatna 10 milliárd forint önrészt, ám elveszítene 33 milliárd forint uniós támogatást, aminek már nemzetgazdasági kihatásai is érezhetőek lehetnek. (Még ezzel a megoldással is szükség lenne legalább egy kisebb nagyságrendű beruházás halasztására.)

A kabinet vizsgálta új tender kiírását is. Elhangzott: a nyílt
nemzetközi tender ellenére külföldi cégek nem érdeklődtek a felújítás iránt, így a kis számú hazai szereplő indult a kivitelezői pályázaton.

Ennek alapján új tender estén sem lenne valószínű, hogy a jelenleginél jelentősen olcsóbb ajánlat érkezne. Szakértők rámutattak: a híd alapfelülete több mint ötszöröse a Szabadság hídnak, és a munka volumene és vállalási ára is ehhez aránylik.

Árfelhajtó tényező lehetett az is, hogy az uniós támogatás igénybevétele miatt szűk határidőket szabott az ajánlatkérő, mivel 2011-ig be kell fejezni a beruházást, mert ezt követően - GDP-arányos fejlettsége miatt - már nem vehet igénybe hasonló forrást a fővárost.

A lehetséges megoldásokról a következő hetekben tovább egyeztetnek. A fővárosi közgyűlésnek június 25-én kell döntenie.