Ideiglenesen kihagynak két megállót a 4-es metróból

4-es metró

2009.07.06. 09:45 - Tenczer Gábor

A legújabb szakértői tervek szerint a Bosnyák téri meghosszabbításon a Hungária körúti és Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint kiépülne, ugyanakkor a Dózsa György úti és a Róna utcai állomás végleges kiépítésére egy későbbi időszakban kerülne sor. A felszabadult pénzből elkezdenék a 4-es metró budaörsi meghosszabbítását.

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén foglalkozott a 4-es metró II. és III. szakaszának megvalósításával, nyilatkozta az Indexnek Nyáry Krisztián, a hivatal kommunikációs igazgatója. A Baross tér és a Bosnyák tér közötti szakasz 2008-ban kapott környezetvédelmi és vasúthatósági engedélyt, építése az első szakasz befejezése után indulhat.

Szakértők vizsgálják, hogy a II. szakasz műszaki tartalmát úgy módosítsák, hogy a költségek csökkenthetőek legyenek, miközben megkezdhető lenne a Kelenföldi pályaudvar és a Budaörsi virágpiac közötti III. szakasz előkészítése.

Ennek értelmében a Hungária körúti és Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint kiépülne, ugyanakkor a Dózsa György úti és a Róna utcai állomás végleges kiépítésére egy későbbi időszakban kerülne sor. Ez a változat becslések szerint mintegy 35 százalékkal csökkentheti a költségeket.

A III. szakasz mintegy 2,1 km-es vonalhosszabítást jelentene. Kelenföld és Gazdagrét között mélyvezetésben épülne a metró, míg a budaörsi végállomás kéreg alatt, esetleg a felszínről épülne. A szakértői felvetésről nem született döntés, a kabinet további háttérszámítások elvégzésére kérte fel a tervezőket.

A kabinet döntött arról, hogy a III. szakasz előkészítéséhez a Főváros indulni kíván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán.

Kommentek

  • 2009.07.06 13:12:03Che Pel

    Javaslom, Demszky-t emeljük pajzsra, fúrópajzsra... működő fúrópajzsra!!

  • 2009.07.06 13:13:03Secnir

    molnibalage:
    beírom mégegyszer de utoljára (blogmotor monnyonle)
    vágóhídon szép süllyesztett állomás, onnan indulna a földalatti ráckevéig. beléptetőkapuk, bliccerek csá.
    egészen erzsébetig, ott +1 vágány kikerülő a gyorsjáratnak
    nagysándor úti felüljárónál feljöhet (de nem muszáj), majd vissza soroksárig. ott + 1 kikerülővágány a gyorsjáratnak
    harasztinál szintén +1. ott muszáj feljönnie a híd miatt, híd után vissza a föld alá. ami a miklósi részt illeti: vagy ledózerolják azt a ritka rusnya gátjellegű xart, vagy azon viszik, felszíni jelleggel (miklós, józsefAtelep) gyártelepen szintén +1 vágány.
    tökölön szintén.
    előnyök: a soroksárin végig harsztiig a hév FÖLÉ ki lehet szélesíteni az utat, plusz egy kerékpárutat építeni. harasztin a híd túloldalától kerékpárút szintén.
    meg lehet szüntetni a vasúti átkelőket (harasztin és gyártelepen főleg) mindenki nagy örömére.
    tököltől ráckevéig mehet akár fent is, a kutyát nem zavarja a HÉV/földalatti.
    elvileg nem muszáj vágóhídról indulnia, indulhat a borárosról is, ekkor a 2-es végállomása ott volna, a 2/A funkcionálisan megszűnhetne, a 24-es végállomása is ktolódhatna, és nem keresztezné feleslegesen a soroksárit.

  • 2009.07.06 13:13:05Che Pel

    Parasite: osztom a véleményed! :-)

  • 2009.07.06 13:13:21beszélő

    A megállók ész-szerű ritkítása jótékonyan hatna a költségekre, más részt hatékonyabbá válna az utazás a metrón.Budaörsre még 1957-ben kijárt a HÉV.A főváros környezetszennyezésének megállítása érdekében az agglomerációból érkező gépkocsi közlekedést csak vonzó tömegközlekedéssel lehet csökkenteni.A fővárosiak egészségének megóvása érdekében úgy kell a tömegközlekedést meghosszabítani, hogy az autósok gondolkodás nélkül otthon hagyják az autót (Érd 60 000 fő, Budaörs 30 000.fő Törökbálint stb.)Érdemes ezen elgondolkodni!

  • 2009.07.06 13:14:15pefe

    Nem értem, miért a budapestiek pénzéből kéne Budaörsnek metrót építeni. Akik oda kiöltöztek, eredetileg azért tették, mert egy budai telek drága volt neki. Most bedugítják fél Budapestet reggel és délután. Fizessék ki Ők legalább az egyik megállót.

  • 2009.07.06 13:15:08Secnir

    különben a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás:
    betonozzuk le a dunát.

  • 2009.07.06 13:17:24Secnir

    de csak budapesten a pestiek és budaiak kérésére.

  • 2009.07.06 13:20:07wiener

    de miert epp a viragpiachoz menne ahol semmi nincs?
    miert nem a tescohoz vagy a gazdagreti lakotelep aljahoz?
    viragpiac... kint van a budos puszta kozepen

  • 2009.07.06 13:20:20sting és tom hanks jóhaverok

    szerencsétlen demszky egyszer nagyon meg fog omlani...

  • 2009.07.06 13:26:23aronman

    az egy dolog hogy az indexen gyűlik általában a kommentálók legalja, de hogy a cégnek egy moderátorra sem telik...

  • 2009.07.06 13:27:24aronman

    @ secnir: igen, de fúrjunk bele egy alagutat meg egy mini völgyhidat is azért:)

  • 2009.07.06 13:34:21Secnir

    aronman:
    én úgy gondoltam, hogy a hidak felett lehetne átvezetni a dunát, és akkor a duna medrében lehetne autózni, és minden híd elé kellene egy szivattyúállomás, meg mögé egy vízesés vízturbinákkal, és azt is ki lehetne adni d.g. vagy h.m. baráti körének 200 milliárdért.

  • 2009.07.06 13:36:59beszélő

    Kedves pefe!A Metró nem a budapestiek pénzéből épül, hanem az állam költségvetéséből és EU hitelből és ennek az árát a vidéki tömegközlekedés és az ország lakossága viseli.Minden téveszme ellenére Magyarország nem Budapestből áll, de azért a levegő védelme elsősorban a budapestiek életét hosszabítja meg.

  • 2009.07.06 13:42:38Secnir

    a maglev sem rossz ötlet.
    de ugyanaz a probléma, mint a jelenlegi állapottal:
    a vífejek nem tudnak 1 hónapnál előbbre gondolkodni. kész. nincs miből.
    aki tud, az meg nincs olyan pozícióban.
    röviden:
    a hülye emberek kezében van a pénz, aki ért hozzá, annak a kezében meg csak a fasza van.

  • 2009.07.06 13:43:11QuickSixx

    Végre rájöttek, hogy kell a Gazdagréti meghosszabbítás. Amúgy a Keletitől lazán építhetnék kéregbe a metrót akárcsak az M1-est anno. Kevesebb pénzt kellene költeni rá.

  • 2009.07.06 13:43:30Babu2000

    VAN JOBB ÖTLETEM: lopjanak kevesebbet és ezzel spórólának egy kis pénzt a megállókra és hosszabbításra is!

  • 2009.07.06 13:43:50sanyix

    @MingiMongi:
    ajánlom az msts feltelepítését, alföld 4.2 route-al :) ott megtapasztalhatod hogy a mávnál hogy csinálNÁK ezt ha pontosan közlekednének a vonatok, 1 vágányon. Ott néhány megállónál van kitérő, és a vonatok akadálytalanul mennek 2 irányban ha tartják a menetrendet, persze a valóságban nem, ott van piros lámpás álldogálás, mert úgyis minden késik :D

    Emiatt tényleg van kötöttség magyarországon. Ha megvan a forgalomirányítás, akkor is valószínű, hogy a vezető még elmegy és iszik egy kávét 2 perccel azután miután el kellett volna indulni az állomásról :D hiszen itt nincs felelősség. BKV-nál sem csak a vezetéssel van baj, a 218-as busznál a vezetők rendszeresen leszarják az indulási időpontot.
    Általában 3 perccel az indulási idő után sétálnak a buszhoz, komótosan de van amikor 2 perccel előbb elindulnak, olyan 30-ból 1x szer.

  • 2009.07.06 13:45:18sanyix

    "a hülye emberek kezében van a pénz, aki ért hozzá, annak a kezében meg csak a fasza van."

    Ez nem így van... hiszen az adófizetőknél van a pénz, a hülye politikusok kezében meg a törvény van.
    értsd a politikusok az adófizetők faszával verik a csalánt :D

  • 2009.07.06 13:48:59maglew

    Miért nem hagyják ki a Móricz és a Fehérvári úti megállókat (össze lehetne vonni) akárcsak a Gellért tér - fővám teret avagy a Fővám tér - Kálvin térit. Minek a Rákóczi téren megálló?

  • 2009.07.06 13:52:18Secnir

    egyszerűen gyűlölöm azt, amikor az ostoba, hozzá nem értő emberek kezében összpontosul mindenféle hatalom, és ő az, aki megmondja a "frankót" a népnek.
    meg kell nézni: a tanácsadók szabira mentek, és megindult ennek a 'népszerű' vezetői rétegnek az agymenése:
    -építsünk pontonhidat!
    -legyen két megállóval kevesebb az új metróban!
    -csináljunk mesterséges dugót!
    -négyszer annyiért, amennyibe egy új híd kerül, újítsunk fel egy régit!
    -építsünk völgyhidat egy sík terepre!
    -építsünk alagutat egy 5m magas löszfalba!
    -legyen olimpia 4 év múlva a puszta közepén!
    -legyen foci EB 3 év múlva stadionok és infrastruktúra nélkül!
    és folytathatnám.

  • 2009.07.06 13:52:44beszélő

    Jelenleg a Gellért tér és a Körtér között a villamos közlekedés kétszer gyorsabb a metrónál(összehasonlítva valamely más most közlekedő szakasszal) -beleszámítva a mozgólépcsőn le- és felközlekedést.Amikor a metró ezen a szakaszon üzemszerűen fog már közlekedni, akkor a felszíni közlekedést vagy megszüntetik, vagy ritkítják. Így már itt a metró lesz a leggyorsabb.

  • 2009.07.06 14:13:55Lalikiraly

    Nem hülyék ezek emberek épp ez a baj. A pénzlopáshoz van eszük. Mint már egy két emberke írta. Azt kéne mint Kínában. Rögtön lelövetni. De én inkább az alagutat ásatnám velük.Minden állomásra odavinném őket és mint az állatokat dolgoztatnám...

  • 2009.07.06 14:20:34sanche

    Igazságszerint lehet megint feszegetni, hogy miért kellett ez a 4es metró(mármint miért ezen a vonalon), de minek.

    Budaörsre kivezetni már egy jobb ötlet. Legjobb lenne, ha éárdieket, budaörsieket össze lehetne gyűjteni, fel lehetne pakolni őket egy sűrű metrójáratra..és miondezt KÖTELEZŐEN kocsikitiltás mellett.
    Rosszul senki se járna...

    De ha meg is csinálná budaörsig ez a hozzáértő francica-madjar cég, akkor sem lenne ez a menetrend... Többség simán kocsival döngetne be, és tojnának a metróra.

    Pedig én majdnem azt mondom, hogy jogsi, forgalmi bemutatással a kintlakók még kedvezményt is kaphatnának arra a metróra.


    De tényleg térjünk észhez. Ez itten egy francia játszótér, nem álommegvalósító műhely.

    A franciák maguknak gondolom több szakértelemmel és kevesebb lenyúlással csinálják. Kínában maguktól is csinálnak pöpec metrókat, de olyan gyorsan, hogy az döbbenet. És ami szép, annó Demszkyék azért nem az orosz céget bízta meg a metróval, mert az.. orosz. Persze sok értelmes választópolgár ezzel egyetértett..dehát most legalább ők is szívtak. Egyrészt olcsóbb, másrészt atombiztos :) (sosem árt..) és harmadrészt már kész is lenne... Fantasztikus beruházás..

  • 2009.07.06 14:21:43akela_a_hun

    @Pharaoh85

    "A londoni is kéregvasút volt és az még gőzgépes volt.
    Szal nálunk volt az első elektromos metró (vagy kéregvasút) európában.
    Amúgy a metró fogalma elég tágas külföldön. Ott minden metró ami elszeparálva megy a forgalomtól. pl magasvasút, stb"
    Ai igazsághoz hozzátartozik hogy az 1.-es messze nem volt elektromos, lovak húzták.
    Később lett elektromos, de a gőzgép az tényleg kimaradt...

  • 2009.07.06 14:22:19mateo130

    "Budapest közlekedési gondjaiért az agglomerációs foragalom a felelős."
    Ebben lehet hogy igazad van, de nem lehet felelőssé tenni az embereket azért, hogy bejönnek dolgozni.
    Kurva nevetséges, hogy ebben az országban lassan csak Budapest létezik (én is itt lakom születésem óta). Ezek után nem csoda ha minden ember próbál boldogulni és bejön dolgozni.
    A másik meg az a része, hogy mivel mindenki idejön dolgozni ezért senki se akar itt lakni, mert koszos, sok a csöves, sok a cigány, rohadt nagy zaj van... Ebből megint csak az ingázás következik és a reggeli dugók. Ebből a koszosság stb..... szép ördögi kör.
    A metró meg egy vicc, sok szót nem érdemel. Szenvedés az egész és vicc tárgyává teszik a szakmát és a magyarokat!

  • 2009.07.06 14:29:04algi

    Hol lenne a Dózsa György úti állomás? Mert, ha ott, ahol a 7-es busz megáll, akkor a Keletiből szerintem átlógna a szerelvény. Semmi szükség külön állomásra ott.

    A Róna utca is egy köpésre van a Bosnyáktól. Azt sem értem, a piros 7-es miért áll meg ott, amikor az még az Astorián se áll meg.

  • 2009.07.06 14:30:15maui73

    vicc az egész. bár azt EU is hibás , hogy egy ilyen projektre képes költeni az európai adófizetők pénzét . meg kellene mondani , hogy srácok , ebben a formában csak a saját pénzetekkel garázdálkodjatok . ....

  • 2009.07.06 14:34:40Secnir

    "Azt sem értem, a piros 7-es miért áll meg ott, amikor az még az Astorián se áll meg."

    mert akkor még lakott ott valaki, aki miatt meg kellett állnia...

  • 2009.07.06 14:35:29lbalazs

    Sajnos az onkormanyzati rendszer determinalja, hogy a metro nem megy tul a varoshataron. A fovaros oda epit metrot, ahol a valasztoi elnek. Ebbol is latszik mennyire kellene a regios kozigazgatas. Amig valtozas nem lesz, addig nem epulnek elovarosi osszekottetesek, hacsak a MAV nem csinalja meg.
    Erdekes, hogy vicckent hangzik el a Zahony-Sopron metro. Sajnos Mo. ugy fejlodott, hogy jelenleg egy agglomeracio az orszag. Bevett gyakorlat Pestre egy napra utazni valamiert. Az IC-k nem a tavolsagi kozlekedest szolgaljak, hanem elovarosi vasutak. Ezert visszatetszo az errol szolo vicc. Es ezert jo lett volna, ha az IC-k is behetnek a belvarosba, egy vasuti alaguton. Esetleg ha nem is metro, de egy Nyiregyhaza-Sopron IC nem lenne rossz megoldas.
    (Veke: Aligut koncepcio)

  • 2009.07.06 14:36:07molnibalage

    "Szentendre-Csepel két HÉV vonal összekapcsolásával"

    A ráckevei sokkal fontosabb, de azt is be kellett volna vinni minimum a Borárosra. Sajnos most már beépült az a rész. Késő bánat.

    Az is jü lett volna, hogy a HÉV átmegy MÁV vágányra Erzsébet után, mert híd kötötte össze a MÁV vágányokat és a Csepeli HÉV-et. A híd el lett bontva. Okos...

  • 2009.07.06 14:39:27molnibalage

    "beírom mégegyszer de utoljára (blogmotor monnyonle)vágóhídon szép süllyesztett állomás, onnan indulna a földalatti ráckevéig."

    De mi a bánatért menjen végig föld alatt? Süssed már meg, ennek semmi értelme!

  • 2009.07.06 14:42:31molnibalage

    @pefe 2009.07.06 13:14:15

    "Nem értem, miért a budapestiek pénzéből kéne Budaörsnek metrót építeni."

    1. Nem Pesti pénzből épül, nagyon komoly költségvetési pénz van benne.

    2. Az agglomerációs dolgozó cége hova is adózik?

    3. Miért kell szítani a vidéki-fővárosi ellentétet?

    4. Gondolkozhatnál egy kicsit.


    "Akik oda kiöltöztek, eredetileg azért tették, mert egy budai telek drága volt neki."

    Vagy utálta a mocskos, büdös, drága fővárost.

    "Most bedugítják fél Budapestet reggel és délután. Fizessék ki Ők legalább az egyik megállót."

    Adó. Fizetik. Még többet is. A sok hülye szdsz szavazó által okozott kárt meg kire kenjük? Mert ők szavazták meg ezt a barom bagázst. ÖTSZÖR...

  • 2009.07.06 14:42:48sanyix

    Hát azon bizony besírtam amikor láttam hogy a ráckevei és a csepeli hét pár méterre megy egymástól, és hogy nekem a vágóhídig kell elmenni hogy soroksárra elhévezzek, nem csak a boráros térig. Ki az isten volt a szellemi fekete lyuk aki ezt a rendszert tervezte? Amúgy még most is össze lehetne kötni a ráckevei és csepeli hévet, a beépített részhez való hozzányúlás nélkül, egy nagy kanyarral.
    "miazhogy nagyonis" ott mennek mellette a máv vágányok azokat összekötve a csepeli hévvel, azon keresztül át tudna "vágni" a hév.

    Basszus tegyék má kötelezővé a várostervező baromarcoknak a simcity gyakorlati órát...

  • 2009.07.06 14:44:07Babu2000

    maui73: talán már rég nem támogatja az EU ezt az elcseszett beruházást, csak nem merik megmondani, és ezért mondják, hogy pár év alatt duplájára nőttek a költségek.

  • 2009.07.06 14:46:32nyomika

    No aztán miért a róna utcai megállót akarják megszüntetni? Hát ilyet! Egyáltalán mi ez a f@szság, hogy vigyük ki Budaörsig? Valami agybeteg lenyúlós köcsög találta ki, az biztos!
    Igazuk van a Káposztásiaknak! Miért nem hosszabbították meg a 3-as metrót addig? Pedig volt rá ígéret és állítólag nagyjából elő is van készítve. Engem nem érint a dolog, de akkor is tisztességtelen az ott lakó emberekkel szemben.
    A Thököly utat pedig 50 éve nem újították fel. Ehhez mit szóltok? Tavaly írtam belőle szakdogát. Kicsit utána néztem a dolgonak és kibukott, hogy egyes részeihez 50 éve nem nyúltak. Azért ez nagyon durva! Nem?

  • 2009.07.06 14:47:18molnibalage

    beszélő 2009.07.06 13:52:44

    Csak nem lehet és nem is szabadna azokat felszámolni, mert a metró nem megy le Dél Budára.

  • 2009.07.06 14:47:24huncut_kata

    Én azt nem értem, már elev, hogy minek kell a Köztársaság téri megálló (cca 500m-re a Keletitől) illetve a Közgáz-Gellért tér közül az egyik? Hát hosszabb a metró, mint a Duna szélessége!

  • 2009.07.06 14:50:01molnibalage

    mateo130 2009.07.06 14:22:19

    Persze, hogy nem lehet. A városvezetés hibája, hogy 20 év alatt képtelen volt reagálni arra, hogy változik a világ, hogy cirka 350 ezer (!) ember hagyta el az élhető (anyád) világ(szar) várost.

    Csak akkor élnék bent, ha tényleg muszáj és nyomós okom van rá és tényleg nyugodt környéken lehetne. Erre kevés esély van.

  • 2009.07.06 14:55:26Secnir

    "molnibalage

    "beírom mégegyszer de utoljára (blogmotor monnyonle)vágóhídon szép süllyesztett állomás, onnan indulna a földalatti ráckevéig."

    De mi a bánatért menjen végig föld alatt? Süssed már meg, ennek semmi értelme!"

    ha nem olvastad végig és nem jött le, leírom harmadszor is, összegezve:

    1.) a felszabaduló +10-15 méteren a HÉV FELETT lehet kialakítani egy kerékpárutat és egy, a forgalomtól elzárt buszsávot.

    2.) a HÉV "időjárásfüggetlen" lesz. 40 fok melegben nem folyik a pöcsöm végéről a víz két megálló alatt, télen meg az első 4 cm-es hótól nem akad el a forgalom.

    3.) meg lehet szüntetni a forgalomlassító átkelőket: gyártelep (pfuj, ha jön a HÉV), haraszti (hát, egy fokkal jobb), sori, hősök terén(pfuj, emelkedőn várakozni). és a sok kicsi átkelő.

    4.) megállónként kell 2 ember, aki becsekkol beléptetőkapukkal, és nagyrészt megszűnik a bliccelés

    5.) megszűnik a hajnali "na, engem a 4.40-es HÉV ébreszt és téged?" effektus, pláne az üdülőövezetben

    szerintem bármelyiket felveted, találsz mellé támogatókat.

  • 2009.07.06 14:56:44molnibalage

    @Babu2000 2009.07.06 14:44:07

    "talán már rég nem támogatja az EU ezt az elcseszett beruházást, csak nem merik megmondani, és ezért mondják, hogy pár év alatt duplájára nőttek a költségek."

    Tudtommal kb. 1 hete derült ki, hogy 0 zsetont adnak rá. Kettőt lehet találni, hogy miért...

  • 2009.07.06 14:58:36ORGASMUSFORSCHER

    kínával ne példálózzatok, mert ott még rend van..
    az ún. szabad világban, ami most nálunk van, csak lopni szabad, egyébként nem mûködik...

  • 2009.07.06 14:58:59Secnir

    "sanyix
    [...]
    Basszus tegyék má kötelezővé a várostervező baromarcoknak a simcity gyakorlati órát..."

    egyetértek. OpenTransport Tycoon dettó.
    ja, és nézzék meg benne, hogy 2003-ra a legtöbb nagyvárosban már mágnesvasút jár, nem gőzmozdony.
    szólni kellene odafent (ha a fent említett tanácsadók visszajönnek szabiról), hogy feltalálták a villamosságot...

  • 2009.07.06 15:02:02Babu2000

    molnibalage: csak nem korrupció gyanús az ügy???!

  • 2009.07.06 15:02:46molnibalage

    @Sencir

    "1.) a felszabaduló +10-15 méteren a HÉV FELETT lehet kialakítani egy kerékpárutat és egy, a forgalomtól elzárt buszsávot."

    Ez mérhetetlenük sok pénz ilyen célokra. Felesleges és pazarló. Minek buszsáv? Az már most is van emlékeim szerint. Meg van villamos Erzsébetre is, csak azt is fel kellene újítani. Két kötöttpályás jármű és elvileg kisebb forgalom mellé nem kell új út és + buszsáv.
    ---

    "2.) a HÉV "időjárásfüggetlen" lesz. 40 fok melegben nem folyik a pöcsöm végéről a víz két megálló alatt, télen meg az első 4 cm-es hótól nem akad el a forgalom."

    Csak, ha légkodnis. Az alagútban is meleg lenne nyáron.
    ----

    "3.) meg lehet szüntetni a forgalomlassító átkelőket: gyártelep (pfuj, ha jön a HÉV), haraszti (hát, egy fokkal jobb), sori, hősök terén(pfuj, emelkedőn várakozni). és a sok kicsi átkelő."

    Az autós legyen türelmes, a vonat meg átzúghatna gyorsan ott is, ha a vágány nem lenne özönvíz előtti.

    "4.) megállónként kell 2 ember, aki becsekkol beléptetőkapukkal, és nagyrészt megszűnik a bliccelés"

    Egyes helyeken ez nehéz lenne, de fővárosi szakaszokon mindenképp. Mellesleg ekkora kapacitásnál simán mehet kaller ahogy most is. Akkár kettő is.

    "5.) megszűnik a hajnali "na, engem a 4.40-es HÉV ébreszt és téged?" effektus, pláne az üdülőövezetben"

    Nem vetted észer, hogy sebességkorlátozás van. Normális vágánnyal és zajárnyékoló falal + sebességkorlátozással megoldható. Nem viheted át kéregvezetéssel pl. Szigetszentmiklós alatt a vasutat sehol és főleg a jelenlegi nyomvonallal sem. Nem kötelező vágányok mellé költözni...

    "szerintem bármelyiket felveted, találsz mellé támogatókat."

    És pénzt? A hülye ötletekre mindig van sajnos az ésszerű beosztás és optimalizálás helyett.

  • 2009.07.06 15:03:41hablabla

    Ami eddig megépült a 4-es metróból, az még csak a modell, így lehet rajta módosítgatni, hosszabbítani, kihagyni állomásokat.
    Ezt még visszatöltik földdel, és később ha lesz píz, kifúrják a végleges nyomvonalat. Az állomások is hungarocellből készülnek ideiglenesen.
    A II. szakasza úgy született, hogy Demszky a térkép fölé hajolt, bütykével mutatta a nyomvonalat, és tüsszentett. A Dózsa Gy. úti és Róna utcai megállókat turha lepte el, a kis úja pedig átugrott néhány kerületet. Nem mert szólni neki senki, kénytelenek átcsoportosítani.

  • 2009.07.06 15:03:53molnibalage

    @Babu2000

    Az is, meg az, hogy nem látják, hogy hol a megtérülés benne. A Dunába is lehetne önteni a pénzt ennyi erővel.

    A románoknál is volt egy ilyen eset, csak őket még 2 évre ki is baszták a pályázatokból, hogy tanuljanak az esetből...

  • 2009.07.06 15:05:17molnibalage

    @Sencir

    "Basszus tegyék má kötelezővé a várostervező baromarcoknak a simcity gyakorlati órát..."

    Azért ez kicsit meredek kijelentés volt...

    "egyetértek. OpenTransport Tycoon dettó.
    ja, és nézzék meg benne, hogy 2003-ra a legtöbb nagyvárosban már mágnesvasút jár, nem gőzmozdony.
    szólni kellene odafent (ha a fent említett tanácsadók visszajönnek szabiról), hogy feltalálták a villamosságot..."

    Az egy játék, ne húzzad már rá a valóságra. Én meg minden nap Korea felett repkedhetek és irhatom a komcsikat egy repsziben. Attól nem az a valóság.

  • 2009.07.06 15:34:56Secnir

    olnibalage:
    1.)"Minek buszsáv? Az már most is van emlékeim szerint."
    hát annyit is ér az a buszsáv, ami a forgalomtól nincs elkülönítve
    "Meg van villamos Erzsébetre is, csak azt is fel kellene újítani"
    honnan?

    2.) "Csak, ha légkodnis. Az alagútban is meleg lenne nyáron."
    mint a többi metró. csak nem mindegy, hogy a földalatti 24-25 fokját kell lehűteni, vagy a HÉV 50 fokos melegét.

    3.) "Az autós legyen türelmes, a vonat meg átzúghatna gyorsan ott is, ha a vágány nem lenne özönvíz előtti."
    legyek türelmes? amikor gyártelepen a HÉV miatt van, hogy negyedórát kell ücsörögnöm? idő, pénz, környezetszenyezés.

    4.) "Mellesleg ekkora kapacitásnál simán mehet kaller ahogy most is. Akkár kettő is."
    ez most 2 kaller/HÉV + 400 bliccelő. ráadásul ha valaki felszáll pl. gyártelepen és leszáll miklóson vagy harasztin, az nemis találkozik kallerrel. az nem bliccelő, hanem kiesett bevétel.
    ha földalatt megy, csekkoló kapukkal (kétforintos tökönverőssel), az 21*2=42 embert jelent (ennyinek is ad munkát), plusz a feltételeseknél csak az első helyen lehet felszállni a sofőr jelenlétében.

    5.) "Nem vetted észer, hogy sebességkorlátozás van. Normális vágánnyal és zajárnyékoló falal + sebességkorlátozással megoldható."
    fasza, akkor minek a HÉV, ha sebességkorlátozás van? betonozzuk le, és járjanak riksák, azok csendesebbek és környezetbarátok és bliccelni sem lehet.
    "Nem viheted át kéregvezetéssel pl. Szigetszentmiklós alatt a vasutat sehol és főleg a jelenlegi nyomvonallal sem."
    mert? tiltja valami? egyedül a jelenlegi HÉV alatti 3 átjáró a necces.

  • 2009.07.06 15:36:20mizrolist

    Aki szerint a Rákóczi téri megálló felesleges, annak egyetlen dolgot mondanék: 4-6-os villamos.

    A Fővám tér, Köztársaság tér, Fehérvári út, Róna utca megállók feleslegességével teljesen egyetértek.

  • 2009.07.06 15:37:23Kentetsu

    Ez csupán egy vicc....ugye!?

  • 2009.07.06 15:39:19Jimmy Tulipán Tudeski

    Inkább a hármas metrót hosszabbítsák meg észak felé!

  • 2009.07.06 15:40:22Jimmy Tulipán Tudeski

    2009.07.06 11:58:43MekkMester Minden fasza, de a hármas metrót mikor fogják meghosszabítani Káposztásmegyerig?


    ezt most olvastam csak. Ne csak addig, hanem még tovább!

  • 2009.07.06 15:42:07Secnir

    folytatom, mert a blogmotor nem enged sokat beírni


    "Basszus tegyék má kötelezővé a várostervező baromarcoknak a simcity gyakorlati órát... => Az egy játék, ne húzzad már rá a valóságra. "

    az az egyetlen (vagy két) szimuláció, amivel le lehet modellezni egy közlekedést. szerinted a BKV-nél milyen szoftverekkel modellezik le a tömegközlekedést? ugyanilyenekkel, csak nagyságrendekkel jobbak.

    a gond a jelenlegi városvezetéssel, hogy fingjuk nincs arról, hog mi történik egy "mesterséges dugó" esetén, vagy ha a piros hetes megállóját rossz helyre teszik, vagy ha a körúti villamospályára egy olyan típust ültetnek, ami uszkve 40 évvel modernebb a mostaninál.

  • 2009.07.06 15:48:43sanyix

    "szerinted a BKV-nél milyen szoftverekkel modellezik le a tömegközlekedést? ugyanilyenekkel, csak nagyságrendekkel jobbak."

    lfszt semmivel sem modelleznek. Valami hülye fasz találomra mond valamit. Meg is látszik azokon az idiótaságokon amit művelnek.

  • 2009.07.06 16:01:43molnibalage

    "mert? tiltja valami? egyedül a jelenlegi HÉV alatti 3 átjáró a necces."

    Az, hogy a kéregvezetésű földalatti nagyrészt út alatt ment. Hogyan viszed át egész Milklóson egy út alatt VONAT szervlényekkel? Sehogy. Nincs értelme. Nehéz a felfogásod? A világon nincs ilyen. Biztos a világ a hülye és te vagy az ész.

  • 2009.07.06 16:36:16_CaD_

    Mi a jobb? Ha elsikkasztanak X milliárdot, és többe kerül, de ugyanúgy felépül, vagy ha sikkasztás miatt 2 megállóval kevesebb?

  • 2009.07.06 16:36:48Cuccerus

    Szerintem ez a 35% sokba fog még kerülni nekünk.

  • 2009.07.06 16:37:18newtehen

    Nem csak hogy út alatt visznek vonatot, hanem még akár folyók, csatornák alatt is földrészek között. Csak abszurdisztánban divat ezeket leépíteni, máshol fejleszteni szokják.

  • 2009.07.06 17:08:19bejgli

    _CaD_!

    Rossz a kérdés. Nem kizárólag az ár a probléma.
    Hanem az is, hogy mi épül belőle.
    Jelenleg valami ROSSZ épül belőle.
    Ezen kellene változtatni elsőként is.

    Csak éppen nem ezeket az állomásokat kellene elsősorban lehagyni.

  • 2009.07.06 17:30:49oolajtoo

    A 10millió közlekedésszervezés/tervezés szakértő hazája; Magyarország

    Sőt vannak határon túli szakértők is, akik szintén teljeskörűen ismerik a problémát.

  • 2009.07.06 17:44:31SSW

    Miért gondolják azok, akik fogták magukat és kiköltöztek az agglomerációba valamilyen ködös életminőséghablaty vagy szimplán pénzügyi megfontolásból, hogy onnan kezdve kutya kötelessége az fővárosnak, az államnak, az országnak vagy akárkinek az ő kényelmes közlekedéséről gondoskodnia?

    Minek megy ki, ha folyton bent akar lógni a városban? Ha kiment, akkor lesz szíves megfizetni a valódi árát a kiköltözésnek és nem csak az ingatlanpiacit. Többek között a közlekedésit időben és pénzben.

    A metró megépítése több évtizedes baki, ennél már lényegesen jobb közlekedésszervezési és közösségi közlekedés finanszírozási rendszerek működnek. Az Il de France pl. egészen legendás és magyarországnyi népesség napi mozgatásáról gondoskodik.

  • 2009.07.06 18:00:10hufnagel@citromail.hu

    Ha ezeknek a tervezőknek lett volna egy csepp eszük, akkor eleve a Kálvin tér és Vámház tér közé építik a föld alatt az állomást és a két végén lett volna a két feljáró a két helyszínre. (Amint van az Újpest - Városkapu megállónál.) Ez helyett építenek állomást a föld alatt sok milláért mindkét helyszínre, miközben a felszínen a két hely közötti távolság lassú gyaloglásban kb. 10 perc! Távolságban meg szinte nem is mérhető, talán ha 400 méter?
    Egy megálló erejéig senki sem fog a föld alá lemenni, mert az a le- és felmenet + az utazás több időbe tellik, mint a felszínen kirakatnézve átsétálni. Megint csak a liberális lenyúlás tipikus esetével állunk szemben, hisz már jól ismerjük a tényeket .... "az szdsz tele van korrupciós ügyekkel" /Medgyessy Péter/

  • 2009.07.06 18:05:34gyurkóbá

    Szerintem NEM TUDOM hová került a hozzászólásom, amit úgy 20perce küldtem ...
    :((

  • 2009.07.06 19:10:21gyurkóbá

    halihó, van itt (még) valaki !???

    vaaaan ???

  • 2009.07.06 19:14:14gyurkóbá

    hát, sajnos úgy látom, hgy csak magamnak izengetek...

    de ni is EZ a baj, hanem az , hogy
    KÉT HOSZSZABB HOZZÁSZÓLÁST TETTEM ITT ,
    ÉS
    E G Y I K SE LÁTHATÓ !!!!!!

    vajjon: MI_ÉÉÉÉÉÉÉRT ??!!!????

    tán CZennCúra van itten, hajjaevalaki ?!?!?!?!?

    Szebbnapot!

    :((

  • 2009.07.06 19:15:14molnibalage

    @SSW

    "Miért gondolják azok, akik fogták magukat és kiköltöztek az agglomerációba valamilyen ködös életminőséghablaty vagy szimplán pénzügyi megfontolásból, hogy onnan kezdve kutya kötelessége az fővárosnak, az államnak, az országnak vagy akárkinek az ő kényelmes közlekedéséről gondoskodnia?"

    Látom te sem olvasol. Az a sok ingázó nagyrészt bent szórakozik, ott költi a pénzt, a cége ott adózik stb. Az ő adóforintjaiből is épül a metró ami a jelen formában semmit nem old meg. Szerinted akkor miről van szó? Sebaj.
    -----

    "Ha kiment, akkor lesz szíves megfizetni a valódi árát a kiköltözésnek és nem csak az ingatlanpiacit. Többek között a közlekedésit időben és pénzben."

    Meg is fizeti. Vagy szerinted a BKV bérlet igyen van vagy a benzin?

  • 2009.07.06 19:24:07molnibalage

    http://veke.hu/index.php?fc=cikk&par=474

  • 2009.07.06 19:44:08Cipike

    Nem semmi ez politika. Aki többet ad, az a főnök. Kihagyni metrómegállót,hogy spóroljunk?! Ilyen csak itthon van. Bekéne temetni Demszkyt meg a koloncait is a metróba, hátha egyszer megépül ez a fos. Bár addigra nyugdíjasok leszünk.
    Külföldön szép az élet. Példát kéne venni egyszer egy jó kis országról, és nem csak a negatív szart szajkózni mindíg.

  • 2009.07.06 19:53:23gyurkóbá

    szerintem ez a Demszku-gyerek A TELLJES bagázzsal együtt(kormányvezetők "ügyeskedő" szar/sennki-házik és t. családjuk/családi "vállalkozásaik")
    ponntosan elférnének a mostépülő NAGY BOLSI KRIPTÁBAN, pl. a MÓRIC-on a metró -gödörben, igaz ?!!!

    amúgy én SEM kívánom SENNKI halálát, csaképp : elhúz6nának végrae a jó büdös píííííícs...ba !!!

    utálom a metrót, én a VILINGERT szeretem.

  • 2009.07.06 20:05:21Cipike

    Hája :)

  • 2009.07.06 20:09:07IPG

    Nagyon helyes!!

  • 2009.07.06 20:59:40Pharaoh85

    @akela_a_hun.

    Lovak húzták? Ez honnan?
    Az összes az építéséről szóló írásban már elektromosként van említve.

  • 2009.07.06 21:13:56Fikamatyi

    A fidesz ugyis hamarosan bejelenti, hogy amint hatalomra kerul, leallitatja a metroepitest es az eddig elkeszult alagutat betemetteti.

  • 2009.07.06 21:25:37Gyurma73

    Budafokra feleslege a metró,az 1-es villamost szépen át kell vezetni a hídon,majd a Savoyaparkig meghosszabítani.hely lenne a szerémi úton.

  • 2009.07.06 21:32:25szobatars

    Szóval végigfúrnak 10,5 km alagutat (a terv 100 %-a), a tervezett 14 megállóból meg elhagynak 2 megállót (86 % elkészül)...

    .....és ezzel megtakarítanak 35 %-ot?????

    Teljesen hülyének nézik az embereket....

  • 2009.07.06 21:32:36Gyurma73

    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9193347

  • 2009.07.06 21:42:25molnibalage

    ".és ezzel megtakarítanak 35 %-ot?????

    Teljesen hülyének nézik az embereket...."

    Igen.

  • 2009.07.06 21:45:18misziszmekgájver

    a 17.ker felé is tervelhetnének már ki valami megoldást...

  • 2009.07.06 21:45:50misziszmekgájver

    bár az már biztos van, csak zsé nincs hozzá...mert azt a tervekre elköltötték

  • 2009.07.06 21:50:28kvp

    "Ai igazsághoz hozzátartozik hogy az 1.-es messze nem volt elektromos, lovak húzták."

    Ez egy serto tevedes a magyar tortenelemmel szemben. A kisfoldalatti mindig is elektromos rendszeru volt, gyarilag beletervezett biztositoberendezesekkel. A vilagkiallitasra (es az ezer eves evfordulora) terveztek es sikerult idore atadni. Az elektromos rendszereket a siemens gyartotta, a vagonokat a ket resztvevo villamostarsasag keresere ket kulon ceg, ketfele tervek alapjan. Ez volt a vilag elso:
    -elektromos vontatasu metroja (es a masodik a vilagon)
    -automata biztositoberendezessel ellatott metroja (new yorkban meg mindig nincs 100%-ban kiepitve, a mienk meg teljesen automatikus volt mar az atadaskor is, ebbol lett par evvel kesobb a szabvanynak szamito indusi rendszer)
    -alacsonypadlos jarmuveket hasznalo vonala (nem az utasok miatt, csak hogy elferjenek a koruti szennyivzcso felett)
    -felso aramszedo sint hasznalo vonala (igy barhol at lehetett menni a sineken az aramutes veszelye nelkul)
    -a jarmuvek fele bipolaris motort kapott, ez egy korai attel nelkuli ugynevezett wheelhub megoldas volt, par evvel kesobb a new york central railroad is ezt vette at a central station epitesekor (ujabban meg az elektromos autok kapnak ilyeneket)
    Tehat kijelenthetjuk, hogy sokmindenben modernebb volt mint a mai metrok, beleertve az eppen epulo vonalat is. Csak azert nem lett teljesen automata, mert meg igy is feltek tole az emberek, de ha meg vezeto sem lett volna benne...

    ps: Az elso varosi vasutunk volt lovontatasu, de kesobb jartak gozgepes hevek es fogaskereku is, de egy ideig felsovezetek nelkul a palya kozepen levo resben levo sinbol szedte az aramot a koruti villamos is. (akkoriban meg a nyugati elott volt a vegallomasa)

  • 2009.07.06 22:20:44HgGina

    elmebetegek. Mi a lótúrónak a Bosnyákra meg a Hungáriához megálló?
    A 62-es vonalára ki lehetne hozni egy felszínen is menetképes járművet. Van rá ezer példa Európában.
    A Hungária meg ott van az 1-es villamossal, oda se kell.
    A Róna gyalog sem több 5 percnél a Bosnyáktól. A Dózsa meg akeletitól szintúgy 5 perc.
    Komolyan ilyen elmebeteg ez a demszkifélecsürhe?

  • 2009.07.06 22:42:42Kage

    Rohadjon meg az egész négyesmetró.. Rohadjanak meg a buszsávok is
    Demszkit és Hagyót akasztani, családi vagyonukat elkobozni!!

  • 2009.07.06 22:43:39molnibalage

    "Komolyan ilyen elmebeteg ez a demszkifélecsürhe?"

    Igen. És a legszomorúbb, hogy 20 évig mégis megválaszották. Ezek után az ember hogyan nézzen embertársaira? Mit kéne látni bennük? Az értelem szikráját? Vagy nem...

  • 2009.07.07 00:50:02vauvauvau

    Demszky Gábor azt javasolja, hogy a Pálvölgyi barlangon keresztül vezessen az M0-ás -ott úgy is lyuk van- illetve az Óbudai-temető-János-hegy közötti 6-os metró sürgős megépítése, illetve átadása 2009. november 30.-ig.

  • 2009.07.07 00:52:33vauvauvau

    Mi, magunkfajták, akiknek a fütykösünk nincs kimetélve, mert nunink van, azt javasoljuk, hogy ne legyen metró, hanem ősi keresztény módon lóháton lovagoljunk férfiainkkal.

    A Mosolygós Brüsszeli Néni

  • 2009.07.07 07:24:21bucox

    Minek egyáltalán metró a Thököly útra? Egy normális villamossal is meg lehetne oldani a tömegközlekedést, töredék pénzért. Csak akkor kevesebbet lehetne lopni.
    De azért amíg eldől a kérdés leaszfaltizhatnák a főváros szégyenét!

  • 2009.07.07 12:23:35eberti

    Évente ki kell hagyni egy-két megállót.Így aztán lehet spórolni...

  • 2009.07.07 12:41:22QuickSixx

    Gellért tér - Hotel, Fürdő, Egyetem
    Fővám tér - Egyetem
    Kálvin - M3-as csatlakozás

    Most, ismered a lusta egyetemistákat, tuti húznák a szájukat, ha a Kálvinra kéne lesétálnijuk :D

  • 2009.07.07 13:27:19algi

    HgGina:

    Csak halkan jegyzem meg, hogy az 1-es villamos érintő mentén közlekedik. Azzal nem megy be senki a belvárosba. 7-es busz. Ha nincs 4-es metró 2. szakasz, akkor a Keletinél se fog senki átszállni a 4-es metróra, marad minden a régiben. 44-es villamos meg már nincsen.

  • 2009.07.07 14:49:51fodid

    Minek megállók?:D Görögo.ban láttam olyat h lassan ment a busz és lepattantak rola. Itt is úgy kéne:D

    Másik, A 3s metrót meghosszabíthatnák Szegedigszoval a mostani v.á. után aköv megálló Szeged lenne:D és mindezt egy BKV jegy áráért:D

  • 2009.07.13 10:18:37dancegirl26

    Teljesen felesleges a 7es család útvonala alá behúzni metrót... Inkább olyan részt fednének le vele, ahol nem jár 2-3 percenként busz...Pl budaörsre kijutni agyrém tényleg, 20 percenként járó buszok, extra dugó...

  • 2009.08.25 12:39:00volut

    Ez az tessék csak lobbizni a Budaörsi metró ügyében!
    Hajrá Budaörs!!!

  • 2009.08.28 01:52:40Kinos helyzetek

    Baromi kiváncsi leszek mennyi pénzből és mennyi idö alatt fog elkészülni a látványosnak elég látványos de jolo müködö dolog !!!!!!!!
    Szerintem a HÉV összekötése tökéletes csapeli és a szentedrei,alról még nem is beszéltem hogy kis földalatit én leszivesebben kivinném hüvösvölgyig.

1 | 2 | 3

Parkolási szégyenfal

Keresés