Nem valószínű, hogy Budapest jó hírét kelti következő útikönyvében Tony Wheeler, a világ egyik legnevesebb útikönyvkiadójának, a Lonely Planet-nek a társalapítója.
Mint arról az író a blogjában beszámol, a földalattin elkapták az ellenőrök, és megbüntették annak ellenére, hogy többféle módon is megpróbált előzőleg menetjegyet vásárolni.
Wheeler pénteki blogbejegyzése szerint budapesti utazásának első napján esett egész nap az eső, ezért elhatározták, hogy a földalattival mennek vissza a szállodájukba.
Csakhogy a megállónál nem találtak automatát, a jegypénztár pedig zárva volt. Felszálltak a járműre, de a következő megállónál leszálltak, hogy jegyet vegyenek. Találtak is egy jegyautomatát "de az az átkozott cucc" nem akarta elfogadni a pénzüket. Próbálták többféle pénzzel is, de az automata nem reagált.
Ezért újból visszaszálltak a földalattira, hogy elmenjenek a következő megállóig, ahol rögtön lecsaptak rájuk az ellenőrök és 6000 forintos büntetést fizettettek ki velük. Wheeler szerint a dolog két szempontból is rendkívül bosszantó.
Az egyik, hogy ha nem szállnak le ismét, hogy rendes utas módjára jegyet vegyenek, hanem elutaznak a végcélig, lehet hogy meg sem büntetik őket. A másik pedig az, hogy Wheeler szerint valakinek látnia kellett, hogy birkóznak a jegyautomatával, de mégsem mentek oda hozzájuk, hogy segítsenek, hanem megvárták, míg felszállnak a földalattira, és nyakon csípték őket.

Kommentek
2009.07.11 10:42:27tonchyka
Szerintem Mrs.István Kovács megoldotta volna a helyzetet.:-)
2009.07.11 10:43:27Zamat
Mike tök igazad van az összes megálló mind a nagy bp-i pusztában van ahol közel s távol nincs semmi és reményed sincs arra, h 5km-es körzetben találj legalább egy újságos standot, ugyanmár ezt te sem gondolod komolyan.
elképzelem, ahogy a metrovezetőnél kígyozó sorok állnak a jegyvásárlás végett.........:))))
2009.07.11 10:43:43Mike36
a templomról:
szerintem meg gusztustalan, hogy a templomba belépéshez pénz kérnek, meg ott mindenféle vicket-vackot árulnak! Mire fel? A templom Isten háza, milyen alapon kérhetnek belépődijat? Jézus Urunk is kiverte a kufárokat. De nem baj, majd megítéltetnek ők is!
2009.07.11 10:47:06csabiartur
Nem érdeke a változás senkinek, ilyen egyszerű.
Van egy réteg, amely nem tudna máshol elhelyezkedni, és borulna a foglalkoztatási politika ha utcára kerülnének.
A képzés pedig túl költséges.
Arra nem gondol soha senki, hogy amikor egy réteget, ( nem nevesítem) folyamatosan egy szint alatt tartunk akkor az idővel, más lehetősége nem lévén elveszi erővel, amit nem kapott meg (oktatás, erkölcsi nevelés, stb.) formájában, fiatalon.
Ezt nevezik „megélhetési bűnözésnek”
Arra, amikor egy ellenőr anyagi érdekből becsap valakit, pontos paragrafus van.
Bár az általam leginkább tolerálhatatlan bűncselekmények közé tartozik, amikor valaki visszaél a rábízott hatalommal, jogokkal, azért tudjuk, hogy ezért nem csak ők a felelősek.
2009.07.11 10:47:49Mike36
tudod Zamat tőlünk nyugatabbra van automata a megállóban, sőt még bérletet is tudsz venni, ha nem volt időd jegyet venni a peronon, akkor tudsz venni a szerelvényen, nem kell ahhoz a vezető, és ha ne adj isten nem működik, akkor még minidg vehetsz a kallertől felár nbélkül. ez lenne a normális. akinek meg ezek után sincs érvényes jegye, az fizessen büntetést! ez agy lenne korrekt
de ez Magyarország, monopolhelyzeben klévő cég, ami azt csinál amit akar, meg anyni pénzt síbolnak el a vezetők a tulajdonos önkormányzati vezetőkkel együtt, amennyit nem szégyellnek
aztán ráfogják a bliccelőkre
olyanok mint a zenei kiadók meg a letöltők
2009.07.11 10:52:52csiribiribaribárány
Tudjátok bogárkáim,van itt egy másik fontos dolog is,amiről,ha jól láttam nem esett szó.Pedig nagyon sok szarság gyökere.
A magyar utazóközönség tetemes hányada bliccelt hosszú éveken át.Mit lehet tenni,teleraknak mindent ellenőrrel.Hátha rábírják az embereket az amúgy természetes mozdulatra,hogy jegyet vesz.Persze ezen felháborodik aki eddig bliccelt,mert már nem ingyenes a buli,és nagyrészt joggal az is,akit a mozgólépcső tetején csesztetnek a túrósbatyu intelligenciájával vetekedő ellenőrök.
Már egy jó ideje bkv-zok Bázelban.Nem lehet összehasonlítani a szolgáltatást.Ha nem sikerül jegyet venned,a buszsofőr kérés nélkül leszáll és megmutatja,nemkülönben 2-3 nyelven kommunikálva...
csak a nagy különbség,hogy Bázelban az emberekben fel sem merül,hogy jegy nélkül utazzanak,hisz igénybevesznek egy szolgáltatást.ebből ifolyólag kb 10 havonta lehet egyszer ellenőrrel találkozni.
a felfogással van a baj magyarhonban,semmi mással.
2009.07.11 11:02:23rszvsz
A sok bkv-fan kommentelőnek:
Gondolom még nem voltatok külföldön, mert ott a kaller pl segít jegyet venni, vagy ad jegyet + éjjelnappal működő, angolul beszélő pénztárak vannak és üzemelő többnyelvű automaták. Bécsben pl. Pedig a tömegközlekedés ott is "balkáni", a kis pöcsfej rappes gecik beállnak a buszajtóba, ugyanúgy le kell rúgni őket onnan, mint a jó bp-en. Mondjuk zenélő gedvadékok nincsenek, azokat lepofozzák ott. És liberális(abb) ország.
Mondok még adalékot, bkv-védő libsik: ha felszállok és nincs épp bérletem (pl. ma lesz ez), akkor lukasztok. Ha nem jó a lyukasztó, akkor kb körülnézek másikért, ha az se jó, ennyi. Anno jött a kaller, adtam a jegyet, morgott, mondtam akkor hajrá lyukasszon. El kéne menni működő lyukasztóig a válasz. Röhögtem. Van jegyem, de nem tudom kilyukasztani. Ennyi. Menjen a lukasztókhoz akinek 2 bkv-s anyja van. Kotródott.
Szolgáltat? Hajrá! Működik? Működjön. Ennyi.
2009.07.11 11:08:44lil.miss.sunshine
Mike36 2009.07.11 10:43:43:
Már ne is haragudj, de nem kérnek belépőt a Bazilikában. Azért kell csak fizetni, ha fel akarsz menni a lanternbe (ezt csak nyáron lehet). Árulni meg az egész világon minden turisztikailag jelentős egyházi épületben/környékén árulnak szentképeket meg ilyesmiket. Ajánlom pl. a Szt. Péter Bazilikát.
2009.07.11 11:12:49vidéki suzukis
Elvisz az ember demszkygrád jóhírét. De megérdemeljük.
2009.07.11 11:24:33Csillary
Rendben van trendi a BKV-t szidni, meg drágák a jegyek stb., stb. Van benne igazság. Ámde: tessék figyelni: Ha felszállnak az ellenőrök, hirtelen tucatnyian állnak sorba és lyukasztják jegyeiket, már ha van nekik. Lakosságunk átlagos morális szintje ......na nem is folytatom.
2009.07.11 11:27:11londonman
sok ev bliccelokulturajat nehez megszuntetni, de meg lehetne, itt pl a vonatperonhoz fizikailag nem tudsz kijutni, amig be nem rakod a jegyet az atereszto kapuba. Idiota BKV cegvezetes miert nem ruhaz be ilyen rendszere?? Magyarban meg a munkero is joval olcsobb aki ezt kivitelezni. Bar ez sem igaz, mikor pl a metroepites kolsegeit hallom :) Buntetes itt is van, akkora hogy betojsz tole es eszed agaban sincs trukkozni!! Nem is igazan lehet, hozzateszem. Illetve max a pakisztani, afro vagy lengyel szolganepek torik a fejuket ilyenen..
2009.07.11 11:27:47putyy
Szerintem olyan a BKV,mint az egész országunk.Egy klasz tükör,csak bele kell nézni.
Mi is csináltuk nem csak az öregek,most meg csodálkozunk?
2009.07.11 11:29:37janos777
A BKV vilagviszonylatban is kiemelkedoen jo szolgaltatast nyujt, ami a jarmuvek tisztasagat,gyakorisagat es pontossagat illeti.Ugyanakkor gyakran bunko, legalizalt rablo ellenorokkel rontjak a szinvonalat.Egyszer olyan helyen szalltam fel villamosra ahol se automata,se jegyarusito.Az ellenor ott ult velem szemben, majd elovette karszalagjat es "aktivalodott".Semmi gond,mondtam,tessek engem megbuntetni,de birosagilag,majd en ott megindokolom tettemet. Mire a kis goreny felajanlotta hogy inkabb adjak neki egy ezrest es feledjuk el.Nem adtam.O meg eloldalgott,csalodottan.
2009.07.11 11:30:43Mike36
korántsem bliccelnek anynian, mint ti azt képzelitek, meg mint amit a BKV a fejetekvbe sulykol
csak tudjátok, így meg lehet magyarázni a milliárdos hiányokat
addig sem a síbolással foglalkoznak
no meg minél nagyobb a katyvasz, anál kevésbé lehet nyomon követni ki mennyit rak zsebre
2009.07.11 11:31:02Chuck No Risk
kis123435 : Anyád !
Csak így, és nagyon jól tudod miért. Olvasd el mit írtál és szégyeld magad. Akkor trágyadombozz majd ha már van miért. Ezt egyenlőre a haverjaidra lehet mondani, akik már szétb...tak mindent.
2009.07.11 11:32:31vvaallaakkii
írogasson csak rosszakat a buzeráns tuskó angol, ez nem nyugat eu. Húzzon el moldáviába ott még talán seggbe is dugják a metron a cigók. fogadjunk, hogy amiíg itt volt bp-en addig egyszer se fürdött ez az igénytelen angol. lehet büdös volt azt azert szopattak meg:)
2009.07.11 11:35:23clementino1
gusztustalan az eset, meg az egész itthoni állapot, de azt hozzá kell tenni, hogy londonban is történnek azért érdekes dolgok. konkrétan velünk esett meg, hogy ott se működött a jegyautomata a buszmegállóban, felszálltunk jegy nélkül, majd jött két kaller, és ordenáré módon elkezdtek ordibálni, hogy 20 font a büntetés/kopf. mivel nem volt annyi kp nálunk, mondtuk, hogy küldjön számlát, megadjuk a címünket. de mivel valszeg azzal kurvára nem ment volna semmire, követelte, hogy adjuk oda az összes pénzünket, ami nálunk van. adtunk nekik összesen 20 fontot ketten, zsebre tették, és eltakarodtak.
2009.07.11 11:49:39blondie
clementino1: én is Londonban lakom és soha nem volt ilyesmiből problémám...persze itt se tökéletesek a dolgok, de hogy a BKV suttyóságával a Transport for London nem veheti fel a versenyt, azt tapasztalatból állíthatom.
Minimum, hogy a BKV-nak vissza kéne adni a csákó pénzét és elnézést kellene kérni tőle. Nem azért mert híres meg angol, hanem mert igaza van!
2009.07.11 11:50:18tiborc2008
Ne nyafogjon az ánglius, kapott egy kis ízelítőt a balkánból. Nekünk meg sajnos élni kell ebben a nyomorult maffiaállamban.
2009.07.11 11:57:50nagyza
Nem akarom elhinni, hogy van olyan ember aki ebben az ügyben a BKV-t védi!
BKV-s lehet vagy teljesen idióta.
2009.07.11 12:04:30Zamat
A Nyugat hát persze- éltem ott - más rendszert használnak, hogy jobb -e vagy sem, nehéz összehasonlítani, kártyát használtam, amire feltöltöttem x összeget és azzal utaztam, így valóban egyszerűbb volt, de pl. vegyük azt az alap esetet miszerint nem pontosan tudtam, h hol kell leszállnom az adott utcához, a buszvezetőnek dusztja sem volt(nem ismeri csak az útvonalat, utca nevet sem tud sokszor), a buszon kiírva semmi, az sem, melyik megálló jön vagy egyáltalán hol áll meg a busz csak a honnan hová, az utasokat kellett faggatnom, a pénztárban sem tudta senki megmondani.
szóval lenne egymától mit tanulni, az ellenőrök ott sem szeretik a bliccelőket. Ha jók az értesüléseim most már sok buszon lehet a vezetőnél jegyet venni és az első ajtón kell felszállni a hátsókon meg le, akkor leírom, h ez hogy működik az általam ismert nyugati országban: a vezetőnél vehetsz jegyet, ami drágább és az első ajtó kell felszállni a hátsón meg le, és érdekes senkinek nem jut eszébe két lépés után megállni és feltartani a "forgalmat", hanem mindenki szépen bemegy hátra, h az újonnan felszállók is jöhessenek, h ez miért nem tud nálunk is működni????? miért kell az első ajtóban megállni és vezető többszöri felszólítására nagy morogva 2 tyúklépést tenni én nem tudom.
2009.07.11 12:05:14Blasius84
A következő angol nyelvű, magyarországról szóló Lonely Planet címe "Hungary" helyett lehetne esetleg: "Magyarstan".
2009.07.11 12:10:58vauvauvau
Ez egy burkolt reklám.
Máskor tedd ki az (x)-et, ha kreatív reklámötleted van, kedves cikkíró/reklámügynök!
2009.07.11 12:17:53kyanzes
Esetleg a vizitdíj automatákat át lehetne állítani. Vagy nem jók semmire? :)
2009.07.11 12:20:52henochdavid
az ellenőrök végre árulhatnának vonaljegyet. legalábbis ilyen automata-infrastruktúra mellett nem ártana...
a lonely planet kiadásában meg feltehetőleg nem erről fog írni mr. wheeler. az egy könyv, nem internetes fórum..
2009.07.11 12:25:39kispestipeti
miért hiszitek el, hogy a nyugati féltekén minden, de minden olyan tökéletes, és minden közfeladatot ellátó személy olyan előzékeny, készséges és segítőkész??? megy a vakítás 1000-rel, hogy bezzeg bécsben, berlinben, n y -ban, stb. próbálj meg jegy (token) nélkül feljutni bármelyik n y -i metróra! lehet, hogy sikerül, de dolgozni kell érte, nem kicsit, és nagy az esélye (szinte biztos) vegzálni fognak érte az arra hivatottak! azért meg nem kellene törni kezünk-lábunk, hogy mit gondolnak rólunk az idelátogató túristák. én is éreztem szarul magam egy-két agyodícsért helyen. viselkedjünk, éljünk úgy, hogy akár jót is gondolhassanak rólunk. ami pedig a szegény LP akárkijét illeti, kizárt, ha igazán akar, ne tudott volna venni bkv jegyet valahogy-valahol. legfeljebb megírja abban a világszerte oltárira szétolvasott blogjában, hogy ezeknél a ... (mindenki behelyettesíthet ide, amit akar) magyaroknál milyen nehéz tömegközlekedési jegyhez jutni. nem, ő JEGY NÉLKÜL UTAZOTT. nincs mit szépíteni ezen! persze, (vélten) kőgazdag és nincs szüksége azt a 300 ft-ot megspórolni. talán igaz. egyébként minél gazdagabb valaki, annál jobban szarrágó.
2009.07.11 12:25:59blondie
"nehogy már egy világjáró ne boldoguljon"
zamat, a pofámról a bőr leesik...a magyar szerinted mióta világnyelv?! hogy várhatod el egy hozzánk tévedt szerencsétlen külfölditől, hogy ezen a nyelven értesse meg magát (mert hogy a BKV közönségszolgálat munkatársa más nyelven nem beszél, arra a nyakamat teszem).
2009.07.11 12:27:39'cos_am_free
Gratulálok a BKV-nak! Nem mellesleg megjegyzem, hogy az ellenőröktől kevés jóra lehet szamítani. Nem várja el senki a BKV-tól, hogy akadémikusokat alkalmazzanak, de az alapvető emberi intelligenciát szerintem elvárhatjuk! Ugyis mint: kommunikáció, empátia és az utazási feltételek pontos ismerete.
De gondolom ezt is majd jól megmagyarázzák mint mindent!
A minap egy várandós kismamát szállítottak le az ellenőrök a villamosról egy 2-3 éves kisgyerekkel, mert az anya nem tudott egyszerre lyukasztani és a gyerekre is vigyázni a mozgó járművön. Odalépett hozzá egy tagbaszakadt, fogatlan ellenőr és egyszerűen leszállította szegényt. Segíteni már derogált a parasztnak!
2009.07.11 12:30:56blondie
kispestipeti: én nem azt mondtam, hogy a londoni tömegközlekedés tökéletes (távolról sem az), de hogy kevésbé szar, mint az otthoni (és hogy a bkv ellenőrök köztudottan bunkó viselkedését az itteniek nem mernék megengedni maguknak) abban biztos lehetsz...
2009.07.11 12:36:02Lanjaha
nagyza Azok szinonimák! Különben ez a jegy automata + esti jegyvásárlás tényleg katasztrofális. Másrészről, amiket az LP-ben összeírogatnak igen gyakran az is megérne egy misét. Utazáson, ha nem csúszna, jó lenne sürgős estben, de, hát ugye csúszik...
2009.07.11 12:39:45Zamat
hol olvastál ilyet, h világnyelv?? az eszem megáll, azt írtam kérezzen, kérdezni lehet bárkit, kizárt, h 2 percen beül ne akadna olyan, aki megérti, mit akar, ha nem akadémiai körmondatokba fogalmaz, akkor még az általad igen leszólt, jegyárusító is meg fogja érteni. ha elmegy afrikába akkor sem fogja beszélni a 260 törzsi nyelv egyikét sem, de meg tudja magát értetni.
mivel a világot járja sztem nem újdonság neki, h nem értik tökéletesen az ő nyelvét, a kommunikáció csodákra képes verbális és nonverbális oldalon is:))))
2009.07.11 12:54:01Silverf@x
én nagyon örülök, hogy magyarországról származom! így én nem turistaként kerülök az országba... szerencsére más országban mindig volt egyszerű megoldás mindenre és nem kerültem sose ilyen helyzetbe. őszintén csodálom azokat az embereket, akik külföldi létükre magyarországra látogatnak! nagy kalandorok!
2009.07.11 12:57:10londonman
London egy 8 millios varos, csak metro megallobol 270 van es ha osszeadjuk a vonalak hosszat itt van a vilagon a leghosszabb metrovonal.
Sok buszban mar van WIFI, vezetek nelkuli internet, asszem mar a vonatokban is szoval a technikai is a TOP-on van, ettol fuggetlenul lehetnek
problemak es vannak is, pl kesnek idonkent.
Viszont ha a BKV vezetok ide kiutazzanak megnezhetik hogy kellene megcsinalni, tippeket vehetnenek, ha itt mukodik, ott is fog.
Oriassi problema hogy a Magyar nyelvi analfabeta, el tudom kepzelni hogy Tony-nak senki nem segitett angol nyelven hogy mi tevo legyen.
Ez alap lenne hogy az ellenor beszeljen angolul, hozzanak akkor romaniabol, vagy jugobol olyat aki beszel angolul, ha mar ott nem talalnak ilyet.
Ez vonatkozik a magyar taxisokra is, katasztrofa ami van, meg minden olyan terultere ahol az utca emberevel kell kommunikalni.
Masik dolog meg hogy fizetik a magyarok a sok penzt az orszag imazsra, ez mind megy a politikusok zsebebe, semmi ertelme.
Viszont ha USA-tol, Nyugat EU-n at, Kinaban vagy Ausztraliaban emlited hogy Lonely Planet, ezt mindenki ismeri.
2009.07.11 13:13:18dztbud
A magyar vendégszeretet már régen a múlté. Nemrégiben készült egy felmérés, a hozzánk látogató turistákat kérdezték meg. Az ő véeleményük szerint mi egyáltalán nem vagyunk vendégszeretőek, sőt kifejezetten barátságtalanok vagyunk a vendégekkel szemben. Ehhez minden bizonnyal jelentősen hozzájárulnak a BKV ellenőrei.
2009.07.11 13:31:53mr lebowski
mi az, hogy nem vett jegyet? hogy-hogy a helyi lakosok ezrei képesek naponta megvenni, ő meg, a jóléti nyugati idejön és ahhoz is hülye, hogy egy jegyet vegyen? jaj, mert nem segítettek neki. miért nem szólított meg valakit? annyi esze azért biztos van, ha már könyvet ír, biztos nem buta, hogy megtanuljon pár mondatot magyarul, ne angolul gagyogjon itt nekem és akkor talán el is tudná olvasni a használati utasítást. idejönnek, elvárják, hogy segítsünk, meg MI beszéljük az Ő nyelvüket, meg hát mi egy nyugatinak az a 6k, aprópénz, aztán meg majd megy és lehúz minket a könyvében. mintha az lenne a legnagyobb bajunk, hogy velük foglalkozzunk, amikor ezernyi más gondunk is van, ellepnek minket a zidegenek, felvásárolnak, tönkretesznek, szétlopják a hazánkat és akkor ez itt meg van akadva ilyeneken, hogy nem tud jegyet venni, meg senki nem segít neki. mocskos túristák, egyáltalán minek jönnek ide, bliccelő csalók? hogy nincs kiírva? há' mé' em tudja magától? az istenit a zilyeneknek... bezzeg mi tuddunk jegyet venni, meg magyarul beszélni, akkor ő mééé' nem? menjen haza, ott urazzon....pffff. felbosszantanak ezek a külföldi túristák, de tényleg.
2009.07.11 13:32:54avram iancu
Bécsben elfogyott az egység a telefonomról. Egy megszólított ember sem adta kölcsön (pénzért) a telefonját egy hívásra. Nem csak nálunk bunkók az emberek.
2009.07.11 13:35:53Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer
Nem valami edzettek ezek az angol írók. Héha előfordul, hogy nincs nálam jegy/bérlet, persze pont el is szoktak kapni olyankor, de még soha nem tudtak megbüntetni a droidok. Nincs olyan ember, aki tudna valamit kezdeni azzal, hogy: NEM!
Tök egyszerű.
2009.07.11 13:42:00star77
Az igazi országimázs!lehet hogy a csóka egy jópofa kalandnak élte meg az egészet,és tuti,hogy megírja majd a könyvében,hogy Budapesten előre meg kell venni a jegyet,mert kíméletlenek a kallerek és ad majd tippeket a jegyvásárlásához is.de ha igazi kalandra vágysz,közlekedj jegy nélkül Budapesten,életre szóló élmény lesz.mondjuk azért azt megnézném,hogy az orkok leállnak szívózni egy angol v ausztrál rögbicsapat tagjaival,de a mig járnak ide japán nyugdíjasok,olyan nagy baj nem lehet :-))
Azt pedig meg kellene végre érteni,hogy a bkv célja nem a szolgáltatás,hanem a bírságolás.
2009.07.11 13:43:54star77
Az igazi országimázs!lehet hogy a csóka egy jópofa kalandnak élte meg az egészet,és tuti,hogy megírja majd a könyvében,hogy Budapesten előre meg kell venni a jegyet,mert kíméletlenek a kallerek és ad majd tippeket a jegyvásárlásához is.de ha igazi kalandra vágysz,közlekedj jegy nélkül Budapesten,életre szóló élmény lesz.mondjuk azért azt megnézném,hogy az orkok leállnak szívózni egy angol v ausztrál rögbicsapat tagjaival,de a mig járnak ide japán nyugdíjasok,olyan nagy baj nem lehet :-))
Azt pedig meg kellene végre érteni,hogy a bkv célja nem a szolgáltatás,hanem a bírságolás.
2009.07.11 13:55:09blondie
zamat, nem írtad hogy világnyelv, csak feltételezted (szerintem igen rosszul) hogy a pasas csak az angoljával boldogul...
mellesleg Afrikában (már ahol az angolok gyarmatosítottak) szinte mindenki beszéli az angolt második nyelvként, szóval ott valszeg nem lenne problémája : )
igen, a kommunikáció szerintem is csodákra képes, gondolok itt az idegen nyelv tanulásra : )
2009.07.11 14:07:15Volokalamszky
Ezek az oldalak teljes képet adnak a hazai viszonyokról, mentalitásról, értékekröl és garbage-ról.
Ez a "csakó" emberek ezreit tudja befolyasolni, hogy hol költsék el a pénzüket.
Már a kifelyezésben is meglátszik: Idegenforgalom vs. vendéglátás. Micsoda különbség. Gúny, cinizmus, káröröm, irígység, ignorencia, közömbösség.
A magyar képtelen kultúrált alázattal kezelni az aranytojast tojó tyukot.
Az udvariatlannak kikiáltott párizsiak a buszmegállóban kézzel labbal magarázzák az (amerikai) turistanak, hogy hogyan jut el a céljához. Miért?
2009.07.11 14:08:03londonman
blondie: latod meg itt is vannak olyanok akik TONY-t hibaztatjak hogy nem sikerult neki jegyet venni es nem tanult meg ennyit elmondani a konnyen tanulhato magyar nyelven :) :) Eszem megall, Mo. menthetetlen ....
2009.07.11 14:10:47blondie
londonman: gondolom, egyikünk sem véletlenül tartózkodik a napos Londonban... : ) Te mióta vagy itt?
2009.07.11 14:13:34londonman
blondie: 2001ben leptem le Hunisztanbol. Jahh, nem veletlen hogy mi maskepp latjuk..de szerencsere azert itt hozzaszolok tobbsege erti mirol van szo.
2009.07.11 14:14:04blondie
mellesleg írtam egy levelet a bkv zrt-nek, amiben megkértem őket, hogy kérjenek bocsánatot Tonytól és adják vissza a pénzét (valamint hogy gondolkozzanak el a jelenlegi birságolási gyakorlatukon)
gondoljátok, kapok választ? : )))))))))))))))))))))
2009.07.11 14:15:49blondie
azért megnézném, hogy az egyet nem értő hozzászólók között mekkora a bkv-alkalmazottak aránya : )
2009.07.11 14:24:54lobotómia
rszvsz: ez jellemző egész Mo.-ra. Egy sima bkv-s blogba, ahol egy külföldi történetesen útikönyvíró nem tudott jegyet venni, ami nekünk nem újdonság, simán belekeveri a buzizást + zsidózást. Ez undorító!!!! Vannak erre más fórumok, mocskolódjál ott.
A témához: Zürichben se volt túl egyszerű rájönni, hogy igazából mennyire rohadtul egyszerűek a jegyváltási szabályok. Minden németül van, angolul semmi a németül nem beszélő turistáknak. Eleinte rettegtem, hogy jön a köztudottan nagyon szigorú zürichi binnyetta, és megbüntet 80 frankra, mert nincs a jegyen dátum, meg sehol nem lehet kilukasztani stb. és kérdezgettem (volna) össze-vissza (hajnalban érkeztem) de csak egy nagyon bebaszott fiatalember volt ott, aki nem tudom, hogy angolul nem tudott-e vagy egyáltalán beszélni se, de vadul bólogatott és szemmel láthatólag fingja nem volt min problémázom. Mindegy, végül is kiderült, hogy semmi gáz, az automatába kell bedobni pár frankot és ami jegyet ad, azzal mehetek amíg akarok és annyi. Párizsról meg annyit, hogy nagyon fasza város, és a járda mellett csorog folyton a víz, ami a hulladékot szállítja valahol egy csatornába. Budapesten legalább a föld alatt megy a szennyvíz. Igaz néha olyan, mintha nem menne.
2009.07.11 14:25:47Zamat
blondie!
"aki akar az megtalálja a módját, h ne lógjon, szája meg mindenkinek van lehet kérdezni, nehogy már egy világjáró ne boldoguljon, ez vicc."
ezek szerint ebből a félmondatból szűrted le, h szerintem a pasas angolul beszél, és beszélni kellene magyarul, őszinte gratula neked
2009.07.11 14:33:08lobotómia
blondie: én levelezgettem e-mailben a bkv-val tavaly ősszel. Egy büntetésről szólt a levelezés, amit én jogtalannak gondoltam. Addig leveleztem velük (amúgy rögtön válaszoltak) amíg végül ezt a levelet kaptam tőlük POSTÁN(!): Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem élt a lehetőséggel, hogy ügyfélszolgálatunkon befizesse a 3600 Ft-ot :)))))
(ez már egy lealkudott összeg volt), ezért különös méltányosságból a büntetést ezennel eltörültük, máskor ... (legyek jó). Teljes happy end, kifüggesztettem itthon a büszkeségfalamra.
2009.07.11 14:38:25Csibelany
Akarki akarmit mond, szerintem akkor is balkan vagyunk. A multkor az osztrak vonatra (magyar oldalon, jegypenztar nem tud adni "nemzetkozi" jegyet) jegy nelkul szalltam fel. Tudni kell, hogy ott a kallertol is be lehet szerezni, csak kicsit dragabb, mint automatabol. Euro nem volt nalam csak ket bankkartya (egyik osztrak). Mindkettot kiprobalta sajna egyiket sem fogadta el a gep, ja mert igen lehet bankkartyaval is, vagyis csak hitelkartyaval fizetni a vonaton. Reakcioja: akkor ha beerek Grazba, majd vegyem meg ott. Nem volt hiszti, fenyegetes, buntetes. Ennyi.
2009.07.11 14:47:54blondie
zamat: mint már mondottam, velem (is) előfordult, hogy MAGYARUL nem boldogultam a bkv köztudottan intelligens és segítőkész munkatársaival...gondolod, hogy egy külföldinek ugyanez könnyebb?
2009.07.11 14:48:10lil.miss.sunshine
2009.07.11 14:14:04 blondie:
Pacsi, én meg a Magyar Turizmus Zrt.-nek írtam, hogy legalább tudják, hogy tiporják egyesek sárba a munkájukat... Nem tudom, ér-e valamit, de azért valaki hátha elolvassa...
2009.07.11 14:49:31lobotómia
Amúgy egy ismerősöm ismerősének az anyukája BKV ellenőr. Tőle kaptam a tanácsot, hogy írjak nekik. Szegény asszony borzasztóan röstellte, hogy ez a munkája, szabadkozott nekem, amikor felhívtam, hogy valamit muszáj dolgozni stb, mintha személyesen rá haragudnék. Azért megsajnáltam őt. Sztem a bkv ellenőrök egy része biztos így érez. Nem mindenki küldetéstudatos, és megszállottja ennek a hivatásnak.
2009.07.11 14:54:09Zamat
blondie, ezen nem csodálkozom:))
2009.07.11 15:19:09El Argentino
Isten hozott Magyarországon, ahol semmi nem működik! :D
2009.07.11 15:48:13tildy:)
Kedves Zamat, oké te magyar vagy, te tudod , hogy kapsz a forgalmi irodában jegyet. Oké, akkor beszéljünk arról, hogy ez angol nyelven ki van-e valahva írva, és ha nincs, honnét fogja tudni egy külföldi?
2009.07.11 15:57:09Raulone
endy40:
Ok, hogy véded a mundér becsületét,de miért kellene bárkinek is hetijegyet vennie?Ő akkor szeretett volna utazni és nem volt biztosított a jegyvásárlás.Ha az ellenőr belefáradt,hogy hülyének nézik,hát így járt.
2009.07.11 16:05:55Ula
Megjegyezném, hogy bár lehet védeni a bkv-t, hogy szegényeket mindenki lehúzza, átvágja, meg lógunk, ahogy csak lehet.
Nem sokat tömegközlekedek, de ha igen, az este történik, akkor is ad-hoc jelleggel indulunk neki. Ilyen esetben 15. kerületben hol vegyek jegyet?
Egyszer akart megbüntetni az ellenőr, mondtam, szívesen vennék jegyet a buszon, vagy tőle. Azt nem lehet, olyan nincs, fizessek. Na végül is nem fizettem.
Ha lehetőségem sincs, hogy rendes utasként megvegyem a jegyet, a koszos, büdös, lassú, ritkán járó buszra, akkor milyen alapon akar bírságolni/pótdíjazni?
Megjegyzem, ha ez lenne Magyarország legnagyobb baja, akkor áldásom rá:)))
2009.07.11 16:18:48atleta.hu
fishbone973: > az "átkozott cucc" helyes használatára nekem egyszer egy
> ellenőr hívta fel a figyelmem: ELŐSZÖR kijelölöd a jegyed,
> és AZTÁN dobod be a pénzt. logikátlan faszság szerintem.
Lehet, hogy nem egyertelmu a hasznalata (nem konnyu olyan szoftvert/UI-t kesziteni, ami nagyon adja magat a hasznalatra), lehet, hogy nincs kiirva, hogy ez a sorrend, de hogy logikatlan faszsag lenne az azert tulzas. Mar csak azert is, mert az elo penztarostol is ugy vasarolsz, hogyelobb memondod, hogy mit, aztan o osszedja es megmondja, hogy mennyit kell fizetni. Logikatlan faszsag az lenne, ha fejbol kene tudnod a jegyek arat, aztan fejben kene szorozni meg osszeadni.
> lehet, hogy az automata nem is volt rossz. kicsinyes kifogásnak hangzik,
Igen, az. Meg akkor is az lenne, ha egyebkent egyetertenek abban, hogy hibas a vasarlas menete. Ugyanis - es ezt egyik kekeckedo sem akarja eszrevenni - az ellenorok ott acsorogtak a benazu turistak mellett es segitseg helyett lebuntettek oket. Meg amugy is, tudjuk, hogy szar a BKV, tudjuk, hogy szanalmas az ellenorok jelentos resze, hogy szopatjak a kulfoldieket (is), megis jonehanyan ugy csinaltok, mintha barmifele kozosseget kene vallalnuk ezekkel a szerencsetlenekkel, mintha az lenne a megoldas, hogy azokra haragszunk, akik szovateszik a problemat es nem azokra akik okozzak.
> történhetett így is, és a vége az, hogy minket jól
> leírnak egy útikönyvben...
De igen kicsi az eselye, hogy igytortent. Hiszen nyilvan latott mar jegyautomatat az illeto. De ez mindegy is, egyreszt nem az egesz orszagot irtak le, ez csak egy feketepont _ha_ bekerul a LP-be igy (de szerintem mar benne van, ahogy a wikitravelen is). Es nyilvan nem az a hibas, aki ezt megirja - neki ez a dolga, hanem az, aki szopatja a turistakat. Raadasul azzal lehet is mit kezdeni, a sok arulo kulfoldi szajat meg nem tudod befogni ;).
2009.07.11 16:26:07Beela
blondie 2009.07.11 14:14:04
Apam! Azert az mar nem semmi, hogy igy meglepodtem azon az elvi lehetosegen, hogy akar a BKV valamit reagal erre a dologra. Plane hogy esetleg meg bocsanatot is ker a rossz minosegu szolgaltatas miatt! Eszembe nem jutott volna irni. Hogy erdemes lenne a BKV-nak ilyesmit irni valahogy mar nem is tartozik a realis opciokhoz nalam. Gondolom vannak masok is igy. Ez szomoru.
Jo hogy irtal persze, csak magamon lepodtem meg mennyire lemondo vagyok gondolatban.
Nincs kedvem itt szemelyesen irogatni egyes emberek reakcioira akik szerint kutatast, utanakerdezest kivan egy rovid utazas, es hogy kutya kotelessege egy vendegnek (orszag vendege) ismernie a kiskapukat ha a normal viszonyok nem mukodnek, de osszessegeben az az erzesem nagyon jol megtanultam magyarul ahhoz kepest, hogy valamelyik balkani orszagban nevelkedtek aztan idehoztak a kulturajukat. Bar nem is, a balkanon is jobb mar. Valami harcos torzsbol kerulhettek ide. Le a kalappal a nyelvtudasuk elott, gratula. Azt javaslom utazzanak es lassanak vilagot, de nyitott gondolkodassal. Csodakat fognak latni milyen jo is ugy elni, hogy lelkiismeretesen jol csinaljak a dolgukat az emberek es nem kell mindenfele nem definialt nehezsegre felkeszulni. Aki ugy all hozza, hogy a hulye turista mit panaszkodik, az magaval is kitol, o maga nem panaszkodik azon ahogy mennek a dolgok, el tovabb a mocsokban (kepletesen) es meg vedi is a helyzetet.
Es a sok binaris gondolkodasunak elore uzenem, nem azt mondtam, hogy csak jobban csinaljak mashol, ha ezt gondoljatok akkor meg nem tanultatok meg elegge magyarul megsem. Nem irtam kizarolagos kijelenteseket. A tendenciakrol beszeltem.
2009.07.11 16:31:28smirgli
Tetű békávésok! Így próbálják beszedni a góréiknak és a szakértőiknek kifizetett 100 milliókat. Ezzel az erővel egy utcán sétálót is megbüntethetnének. A rohadtak!!!!!!
2009.07.11 16:32:55smirgli
Na de mit csodálkozom? Milyen ember megy el bkv ellenőrnek?
2009.07.11 16:34:48Beela
Hopp, elgepeltem, persze nem azt gondoltam, hogy "nagyon jol megtanultam " hanem hogy "nagyon jol megtanultak". Kozel van a k es az m. Kinos eliras ilyen temanal. : ))
Nem baj, jo celtabla lesz a nyelvnaciknak.
2009.07.11 16:46:49Professzore
A LonelyPlanet alapelve, hogy minden esetben a valóságot írja meg, egyúttal felhívva azokra a lehetséges buktatókra a figyelmet, amely egy (hátizsákos) turista számára adott esetben komoly (anyagi) hátrányt jelenthetnek. Én azt mondom: kerüljön bele! Hogy ez rossz hír Magyarországnak? Picit. Szar a BKV-nak? Lexarják.
2009.07.11 16:49:05Professzore
...bocsánat, egy gondolat még, tegnap hallottam: az aktuális (és a rendszerváltás óta eddigi) politikai elitnek nem az a legnagyobb baja, hogy lop, csal és hazudik, hanem az, hogy képtelen volt a legnagyobb közszolgáltatókat (úgymint elektromos művek, vízművek, gázszolgáltató, csatornázási művek és a tömegközelekedtetés -- a vasutat is beleértve) kiszedni a szocialista-ére mentalitásából.
2009.07.11 17:03:41Zamat
tildy:) szted japánban bármi ki van írva angolul? a nagy csudát mindehol japán feliratok vannak és még egy turista sem maradt ott:)), csak elkezdenek kérdezősködni, h mi hol van?
pusztán arra próbálom felhívni a figyelmet, ha vki nem vesz jegyet és elkapják érte azt megbüntetik a világon bárhol legyen, ez független a bkv-tól. egyszerűen az nem fér a fejembe, h sokaknál miért a bkv a genyó, ha bliccel és elkapják, meg az ellenőr is hülye. a hozzáállás az, ami nem tetszik, függetlenül attól, h milyen a bkv szolgáltatása.
a szitu a következő, emberünk leszáll a metroról és kérik a jegyét, ami nincs ő arra hivatkozik, h nem tudott venni, vajon hány ilyen sztorit hall az ellenőr napota, 10-15-öt? még fordítva megérteném a felháborodások sorát, h tudni illik, fentről jön és szól, h nem tud jegyet venni, ha akkor kretének az elitélendő, na de így?
2009.07.11 17:05:35béranyacsavar
draga beelam!
Most függetlenül attól, hogy a békávé is elég szar a maga módján, néhány dolgot próbálj meg gondolatban a magadévá tenni, ha nehéz is.
Nem a békávé karcolja össze a járművek ablakait, nem ők ragasztanak rágógumit a viszonylag új ülésekre a hatoson, és nem ők garffitizik be a világot. Ja, és a jegyautomatákba sem ők dugdosnak sliccgombokat, amitől azok kifexenek.
Az utazásról meg annyit: ha van jegyed utazz, ha meg nincs, gyalogolj! Mellesleg ez a moziban is így van: ha vettél jegyet, bemehetsz, ha nem, még mindig ehetsz odakint ropit. Ennek a megértéséhez nem kell akadémiai levelező tagnak lenni.
Ha meg nem futja arra, hogy befektess előre egy rohadt villamosjegybe, maradj otthon a verőfényes Connecticutban!
Vagy vegyél egy esernyőt, amikor eljön a zimankó!
Na, röviden ennyi, mielőtt kideríted, hogy itt nyereg alatt puhítják a zacskós tejet.
2009.07.11 18:15:54aseb
A mocsok békávéellenőrök jó pár éve megbüntették a nejemet a két pici gyerekkel, mert - mint kiderült - használt jegyet lyukasztott - a kicsi. A tömbjegyen alapos szemrevételezés után valóban látszott, de csak alapos vizsgálattal - hogy előzőleg már járt egy ócska, tintahiányos jegykezelőben. Ott nagylegények voltak. A tetovált kopasz barmokhoz, a nagydarab cigányokhoz bezzeg nem mernek odamenni. És a büdös, mocskos hajléktalanokkal se szórakoznak. Csak akivel szemben tuti az erőfölény.
Pár éve egy törékeny kis nő ugyan a szemem előtt zavart le a buszról két nagydarab bunkó cigányt, csodákoztam is rajta, hogy nem félti az életét.. Amúgy ritkán utazom hála Istennek békávéval, olcsóbb és kényelmesebb az autó. Dugóban légkondi, kellemes zene, nem pedig zsebtolvaj cigányok és büdös, izzadstágszagú tömeg. Bérletet nem érdemes vennem, mert nem használnám ki, egyetlen jegy árából meg 10 km-t autózom. Ezzel együtt, ha nagy ritkán rákényszerülök a mocskos békávé szolgáltatásaira, rendre azzal szembesülök, hogy pl. nem működnek a jegykezelő automaták. A hírben ugye a jegykiadók voltak.
Még egy kérdés: a békávéra nem vonatkozik - a pakolótársaságokhoz hasonlóan - a számlaadási kötelezettség?
2009.07.11 18:16:16marosy
Welcome to Demskygrad!
2009.07.11 18:21:42aseb
béranyacsavar
Igaz, hogy nem a békávé teszi tönre as járműveket. Én jártam a kilencvenes években hannoverben, és utaztam a később megvásárolt villamosokon. Ha jó lett volna zöld színben, csak le kellett volna mosni egy kicsit. Se karcolás, se festék, se graffiti. Amúgy 30 éves szerelvények voltak. A Pesten eltöltött cirka öt-hat év jobban megviselte őket, mint az előző harminc.
Lehet akárhány turulmadarunk, szittya ősregénk, mi magyarok csak egy tahó, bugris, mocskos ázsiai népség vagyunk, alig különbek a cigányoknál. Szertjük, ha minden koszos, ha minden tönkre van téve, ha minden romos, ha a fővárost megeszi a kosz, ha mindent felvar a gaz, ha a valaha sóderrel felszórt játszótér már zöld - nem füvesítettek, csk a gaz ceri fel.
Hányadék, köpedelem, nem vagyunk Európába valók, kár volt idáig eljönni, Ázsiában lenne a helyünk.
Sajnos.
2009.07.11 18:30:48fehérfarkas
2009.07.11 10:05:33 hemela-nak:
ezt írtad:
"A dolog nagyon egyszerű, lehet akárki, a világ legnagyobb kiadója is, ha nincs jegye, tudnia kell hogy akkor mebbüntethetik. Ha nem tudott jegyet venni, akkor nem lett volna kötelező ezzel utaznia. melyik honfitársunknak nézik el külföldön, ha nincs jegye, hogy éppen mivel foglalkozik, ujságiró vagy rendőr, vagy kiadó."
akkor most megsúgom neked, hogy pl. münchenben ilyen esetben a buszon vagy a villamoson is tudsz jegyet venni, és az apróval sem kell foglalkozni, mert a bankkártyát is elfogadja
(igen, jól olvasod, ott a járművön levő jegyautómata!!!)
ehhez képest bp-en csupán egyetlen helyen tudsz csak bankkártyával - 2009-ben!!!
2009.07.11 18:39:10Gyáli úr
Micsoda hír, micsoda kommentek!
Gyakorlatilag országunk is alig-alig van, de a legfőbb probléma, hogy valami külföldit megbüntettek a metrón. Beszélgessünk inkább kedves emberek, egymás fikázása helyett! Milyen országban szeretnénk élni? Mert ez eddig kutyafüle, ami itt ment.
2009.07.11 18:40:26blondie
béranyacsavar: ne fárassz! a vandalizmus valóban probléma, de nem értem, hogy jön ez most ide, a "Tony meg a bunkó bkv-ellenőrök" esethez?
ha csak úgy nem, hogy az ellenőrök valóban csinálhatnának valami hasznosat és elmehetnének rendésznek - egy percig sem fájna a szivem a bkv vonalakon begyűjtött és jól megbirságolt (közmunkára ítélt) vandálokért...
2009.07.11 18:56:54Grg76
Ez nevetséges, persze abban igazat adok, hogy nem egyszerű jegyet venni. De!!! Ha én külföldre megyek, akkor az első, hogy veszek heti/napi/gyűjtő akármilyen jegyet, ha mégsem sikerül, akkor pedig nem szállok fel jegy nélkül. Persze sír, hogy nem segitett neki senki az automatánál, de nem is kért meg senkit!
2009.07.11 19:03:25Maravillosa
mondjuk az is vicces, hogy az Operánál (ami aztán tényleg az egyik legforgalmasabb turisztikai pont) egyik oldalon sem működik a jegyautomata. a papírpénzt nem szippantja be, az aprót meg kidobja. de legalább kidobja. ez hetek óta így van. a közelben dolgozom, minden nap látom. csak a hülye külföldi nem érti, hogy mi van, illetőleg fogalma nincs, hogy merre van a legközelebbi hely, ahol jegyet vehet.
persze, tök jó, hogy legalább járnak a járművek, de valami okostojás igazán kitalálhatná, hogy hogyan lehetne tájékoztatni az utazókat kiírásos formában. amellett persze, hogy minden megállóban, legalább az egyik oldalon ülhetne egy néni, aki jegyeket ad el...
2009.07.11 19:11:13armadillo
BKV ellenőr: több nyelven beszélő lovag és lovagina.
Utas: idióta, aki nem csak adójával, hanem még jeggyel / bérlettel is eltartja a BKV-t.
Külföldi utas: azt hiszi EU tagországban van. Komplett idióta.
BKV / BP: fejétől bűzlik.
2009.07.11 19:16:00lil.miss.sunshine
Remélem láttátok a híradót, a BKV bocsánatot kér Tonytól:) Végre valami értelem:)
(Amúgy pl buszvezetőnél jegyet venni lehet Szegeden is...)
2009.07.11 19:18:03londonman
Maravillosa : EZ a magyar valosag, jo hogy leirtad es ha a hulye kulfoldi taxiba ul 100EUR-t kernek 10 perc ossze vissza kanyargasert a varosban. Tony csak a valosagot irja le, BKV csak az egyik, a foutvonalon levo romhazak es graffitik fovarosa pedig lesz az alcim. Nyugati (talan mar eszak es deli) hatart atlepve hol lattok ilyet? Mar Ausztiaban is enni lehet a foldrol olyan tiszta es szep minden.
Nem kell messzere menni.
2009.07.11 19:34:37TGV
Megerkeztem Ferihegyre, a megalloban szerencsetlenkedik egy francia par: kivettek jo magyar papirpenzt az automatabol, de persze a jegyautomata csak aproval uzemelt... Megerkezik a busz, a vezetofulke ajtajan A4-es papirlap van kiragasztva, mondvan, hogy NO TICKET. Nalam meg nem volt 600 aproban, hogy megvegyem nekik a jegyet ezert eliranyitottam oket az ujsagarushoz, hogy talan ott kapnak. Meg elmagyaraztam nekik, hogy hogyan vegyenek maguknak hetijegyet, azt, hogy soha ne adjak ki a kezukbol, foleg ne egy ellenornek es felvazoltam nekik a szitut. Majd elore is elnezest kertem toluk a BKV miatt es kertem, hogy ebbol ne vonjanak le messzemeno kovetkeztetest Mo-rol. Kicsit huledeztek, de remelem jol vettek az akadalyt. Persze varniuk kellett a kovetkezo buszra 20 percet, mert a megallotol jo messze van az ujsagarus.
Nem is ertem, hogy miert nem lehet berletet venni a repteren, ha egyebkent az ervenyes lenne a repterre.
2009.07.11 19:36:41blondie
lil.miss.sunshine: te most ugye viccelsz? ha nem, akkor viszont hol lehet megnézni (az interneten)?
2009.07.11 19:38:43londonman
http://tenyek.tv2.hu/Videok/2009-07-11-Negativ_reklam_Magyarorszagnak
2009.07.11 19:39:07blondie
TVG: ja, és ilyen fostalicska repülőtér nincs még egy a világon (legalábbis nem egy európai fővárosban). Miért van az, hogy innen csak taxival/busszal lehet bejutni a központba?
2009.07.11 19:41:45londonman
Csinos BKV szovivo uberelni fogja meg az orszag hiret azzal hogy "Magyarországon 10-szer annyi a bliccelő, mint máshol Európában." :))))
2009.07.11 19:44:59TGV
Megjegyzem, hogy a parizsi tomegkozlekedesi vallalat repteri direktjaratan (Roissybus) a sofornel is lehet jegyet venni es kartyat is elfogad. De vegallomasain van korrekt jegyautomata is. Es a soforok kedvesek, segitokeszek, altalaban 1-2 idegen nyelvet is beszelnek.
2009.07.11 19:59:35blondie
londonman: igen, ennek én is nagyon örülök : ) hadd tudja meg a világ, milyen tetves bűnöző népség vagyunk : )
Hát a ... a bkv-nak, azt! Beszéljenek inkább arról, miért nincsenek elektronikus beléptetőkapuk már évek óta? Talán mert a korrupció is tízszer akkora, mint máshol az EU-ban, ezért lehetetlen bármit is normális áron közbeszerezni?!
2009.07.11 20:17:50londonman
blondie: hogy a BKV az orszag vilag elott a TV-ben kinyaltkozott az esetrol es bocsanatot kert Tony-tol, TE erted el a leveleddel ;-)
2009.07.11 20:20:18QuickSixx
Na este nemfogok tudni aludni! És ez a hír? Ugyanmár...ki nem szarja le?
2009.07.12 07:12:46Chuck No Risk
Aseb : "Lehet akárhány turulmadarunk, szittya ősregénk, mi magyarok csak egy tahó, bugris, mocskos ázsiai népség vagyunk, alig különbek a cigányoknál. Szertjük, ha minden koszos, ha minden tönkre van téve, ha minden romos,..."
Ritka nagy pöcs vagy. Beszélj inkább csak a magad nevében. Te vagy a tipikus tahó, aki mindig elsőként nyávog hogy eeeeez eeeez igen, ez a magyar, ezek vagyunk mi, eeee . Lóf...t. Nem tudsz olyan népet mutatni akit ne lehetne valamely tulajdonsága miatt kifigurázni, lehúzni.
2009.07.13 12:53:11Kató25
Ez legyen a legnagyobb bajunk!
2009.07.13 12:56:23csucsu5
NAGYON UNDORITÓ AZ EGÉSZ
2009.07.13 12:58:46Vityiz
hiradás jo volt.
vityiz
2009.07.13 13:03:38amuca
A cikk elfogult.
Amuca.
2009.07.13 13:04:08Lehelp
Még nem olvastam...
2009.07.14 20:54:55ági anyu
Azért az érdekelne, melyik volt az a megállója a Kisföldalattinak, ahol nem volt automata
2009.07.16 10:51:16Plutonic
Mondjam azt, hogy Iránban 24 óra alatt több segítséget és kedvességet kaptam, mint Budapesten 1 év alatt?
Elég volt kicsit bizonytalanul körülnézni és jöttek segíteni.
A kinyílt övtáskámért pedig, amiből kilógott az összes pénzem 3 hétre, szóltak, hogy zárjam be, nem matattak a zsöciért.
Na ez a mentalitásbeli különbség...
És ez a helyi "BKV"-ra ugyanúgy érvényes volt.
Gyökér mentalitás az, ami ma Budapesten van.
Mondom ezt úgy, hogy (még) itt élek!
2009.07.16 11:26:29ceka
Helló,...MINDENKI...ne írjatok már ennyi sok "oda-vissza" DUMÁT, inkább kifizetem a költségeket, CSAK HALLGASSATOK , már el...FASZIKÁIM !!!
2009.07.17 09:33:33Babu2000
WELCOME TO HUNGARY!
2009.08.18 16:44:48balintus
Hungry? I have heard about turkey..
2009.08.18 17:02:09balintus
Tök jó hogy a BKV bocsánatot kér a Lonelyplanetes ürgétől, de ha veled történik, biztos nem teszik meg.
2009.08.21 10:00:29Dr. Eher
Ez aztán az országimázs! Nem kell milliárdokat költeni a hírnevünk rombolására, a BKV ingyen megoldja! Gondolom most matyizik a kis ork gyerek hogy milyen jól megbaszta 6 rongyra a híres csávót, csak épp az nem jut el a csöppnyi kis agyába, hogy ennek elég ha csak egy fél szóban megemlíti az esetet az egyik könyvében, az -1000 turistát jelent, akik nem nálunk fogják elkölteni a pénzüket. Csak gratulálni tudok...