Kirúgták, végkielégítették, de még 21 hónapig fizetik a BKV-személyzetist

BKV

2009.07.23. 08:42 - Index

Csaknem százmilliós tavaly márciusi végkielégítése után 2009 decemberig kapja négymilliós fizetését a BKV elbocsátott humánigazgatója, írja a Magyar Nemzet.

Kijelentem, hogy fel sem merült bennem az a gondolat, hogy a Társaság kinevezett első számú vezetőjének pozíciójára törjek, sőt Dr. Kocsis István Vezérigazgató Úr eddigi munkáját nagyra tartom.

Az idézet Balogh Zsolt általános és műszaki BKV-vezérigazgató-helyettes közleményéből származik. A meglehetősen szokatlan módon jelenleg a BKV honlapjának legfontosabb helyén (középen, fönt) olvasható hűségnyilatkozatra az után ragadtatta magát a menedzser, hogy értesült arról, a Magyar Nemzet cikket ír Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató ügyéről.

A főszemélyzetist ugyanis az akkor a közlekedési céget megbízottként vezető Balogh bocsátotta el csaknem százmillió forintos végkielégítéssel tavaly márciusban, majd ugyancsak Balog hosszabbította meg Szalainé felmondási idejét idén december végéig, azaz összesen 21 hónapig.

A Magyar Nemzet a cikkben Balogh Zsoltot a „távozóban lévő" Kocsis vezérigazgatói posztja legfőbb várományosaként mutatja be, ennek cáfolataként született a nyilatkozat. Úgy tudni, ebből annyi igaz, hogy hétfőn a BKV felügyelőbizottsága (fb) kérdőre vonja Kocsis Istvánt a korábban általa vezetett MVM-nél történt, és az Index által feltárt offshore-ügyekért például a dokumentumok szerint Mrs Istvan Kocsis tulajdonolta cégnek kifizetett 3,5 millió euróért.

Kocsis menesztéséről tehát nem született még döntés, hogy Balogh legyen az utód, az meg legfeljebb Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes körében lehet népszerű ötlet, de ezek szerint a Hagyó emberének tartott Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes maga is tiltakozik az ötlet ellen.

szalaine
Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra (forrás: bkv.hu)

Az fb viszont hétfőn újabb feladatra számíthat, Vitézy Dávid VEKE-szóvivő, a testület tagja ugyanis úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy rendkívüli vizsgálatot kezdeményez Szalainé továbbfoglalkoztatásáról is.

A különös munkaügyi konstrukció a BKV könyvvizsgálójának, a Deloitte-nak is feltűnt. A humánpolitikai igazgató ugyanis továbbra is, a felmondás meghosszabbítása szerint 2009. végéig bejár a munkahelyére, részt vesz az értekezleteken, ellátja feladatát, és felveszi bruttó négymillió forintos fizetését.

Pedig 2008 márciusában felbontották munkaviszonyát, az Index információi szerint akkor 96 milliós juttatást kapott. Az összeg zöme, 70 millió forint körüli summa járt neki végkielégítésként, 16, 4 millió titoktartási pénzként jutott hozzá és elmaradt prémiumként, illetve néhány más jogcímen is vett föl pénzeket.

Már akkor is hosszú, háromnegyed éves felmondási időt kapott, ezt hosszabbította meg Balogh Zsolt egy évvel ezelőtt még 12 hónappal.

A BKV szerint nincs szó 4 millióról

A BKV szerint nem bruttó 4 millió forintot, hanem bruttó 1,2 milliót keres Szalainé Szilágyi Eleonóra, a cég személyzeti vezetője, igaz - teljesítmény szerint - még 120 százalékos prémiumra is jogosult. A társaság a vezető személyiségi jogaira hivatkozva nem kívánta megerősíteni a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelenteket, miszerint az igazgató mintegy százmillió forintos végkielégítést kapott annak ellenére, hogy még a cégnél dolgozik.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra azért maradhatott még másfél évig a cégnél, mert Balogh Zsolt erre szabályos megállapodást kötött vele. A megállapodásban, amelyet tavaly nyáron kötöttek, az szerepel, hogy semmilyen más járandóságra nem jogosult a vezető, de elvileg a szolgálati autóját megtarthatja, miután a munkaviszonya ez év december végén lejár. A munkaviszonyt azért hosszabbították meg a végkielégítés után, mert Balogh Zsolt úgy látta, hogy a személyügyi vezető munkájára még szükség van, mondta Székelyné Pásztor Erzsébet. (MTI)

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mégis inog a BKV-vezérigazgató széke - 2009.07.07.
Hagyó szerint nem olyan kiegyensúlyozott a viszony, mint a BKV állítja, Demszky vár.
Kocsist felszólították, hogy tisztázza magát - 2009.07.06.
A városvezetés szerint a BKV jó hírnevének védelme érdekében szükség van erre.
Kocsist kirúghatják a BKV éléről - 2009.07.03.
A közlekedési társaság vezetője elvesztette Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes bizalmát.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A Legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz a BKV-s végkielégítés miatt - 2009.07.29.
A párt szerint hűtlen kezelés állhat a BKV volt hr-igazgatójának végkielégítése hátterében.
Őrizetbe vették Sz.-né Sz. Eleonórát - 2010.01.07.
A BKV volt humánpolitikai igazgatója úgy kapott 86 milliós végkielégítést, hogy maradt a cégnél.

Kommentek

  • 2009.07.23 13:02:04Qwertyui

    A q..va anyjukat az ilyeneknek!!

  • 2009.07.23 13:02:32Gazságosztó Alálarcos

    'Méghogy a google a legjobb munkahely, ugyan már.'

    Egyetértek. Felejtsd el a gerincedet és szopd be magad a közigazgatásba. Úgyis semmihez nem kell értened lehet segghülye (vannak kivételek, de most nem róluk van szó)

    Nyaljad a seggeket és hihetetlen pénzeket fogsz leakasztani.

  • 2009.07.23 13:06:49easydc71

    Ezt úgy hívják, hogy hűtlen kezelés.
    De van egy másik neve is, pártfinanszírozás.
    Azthiszitek, hogy ez a pénz ezé a Jabbáé? Áh csak egy része a többi vándorol zsebekbe, pártkasszákba.
    Így megy errefelé.

  • 2009.07.23 13:06:54mt01

    Remélem olvassa ezeket a sorokat, így legalább szembesül azzal a ténnyel, hogy egy fél ország okádik tőle. Persze volt miből ilyen vágósúlyba kerülnie...
    Közben meg reggelente 100 buszból próbálnak 40-et összetákolni, hogy szét ne essenek menetközben, mint az Astoriánál a múltkor az egyik...
    Költse gyógyszerre az összes lóvét egy rendkívül fájdalmas betegség okán, aminek a kezelése kurva költséges, megalázó, hosszantartó és reménytelen egyaránt...

  • 2009.07.23 13:07:41chillman

    fizesse be magát Norbihoz ennyi pénzből! BKv-ból sokan jól laknak sajnos.. fejőstehén végelgyengülésben.. lassan de kimúl.. mint politikusaink! kiváncsi lennék melyik politikus vállalna egy poligráf vizsgálatot??
    várom a tippeket!!

  • 2009.07.23 13:12:38velomaestro

    Ti láttok valami hasonlóságot?

    http://www.geocities.com/Area51/Corridor/8289/jabba.jpg

    http://kep.index.hu/1/0/102/1020/10207/1020745_62ebbb280f79a9c6ad2761bfd272fa99_wm.jpg

  • 2009.07.23 13:15:54redblek

    statáriális végbélkielégítést a néninek!

  • 2009.07.23 13:16:17szpetike1980

    lehet jelölni isminek:-)

    http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=14426943

  • 2009.07.23 13:16:23dark future

    akurvaannyukat

  • 2009.07.23 13:16:34Gazságosztó Alálarcos

    velomaestro: nem, az első képen lévő személy egy jóképű úriember lényegesen több gerinccel, mint a második képen szereplő hányás.

  • 2009.07.23 13:17:46löklük le a padlóla dulván

    Na 'urak', demszky urak, bajnai urak! lehetne valsagkezelni es megmutatni mi a faszt kell ilyenkor csinalni az egesz tetves bagazzsal!

  • 2009.07.23 13:20:52Patrona

    szpetike1980, inkább házassági ajánlatokkal kéne bombázni, ha tényleg özvegy, hehe.

  • 2009.07.23 13:21:44H.P.L.

    Szent Tehén szarában keverni a legbiztosabb biznisz.

    Persze lehet utálni őt, de amíg a törvények állami cégeknél lehetőséget adnak rá, addig ő,ők jogszerűen járnak el a végkielégítést illetően...

    Az más kérdés, hogy van pofája felvenni ezt a pénzt.Ennyi pénzt neked is, nekem is lenne pofám felvenni, hisz törvényesen jártak el. És attól hogy most itt 100-an elkívánjátok a jó qrwa anyjába nem ettől fog változni.

    Bajnai fiam, pédául itt is példát lehetne statuálni! Tessék jogszabályt módosítani!

    Amúgy meg a qurwa anyját az ilyen elhízott gátlástalan mameluknak. Közszolga. A legundorítóbb állatfaj egyike...

  • 2009.07.23 13:23:36anterosz omniposz

    Miért kell ekkora fizetés? Valaki mondja már meg, mire jók ezek egy ilyen szegény országban?

  • 2009.07.23 13:23:40szpetike1980

    hozzámegyek, s hamarosan én leszek özvegy...nem is rossz ötlet, amíg még megvan a zsé :-)

  • 2009.07.23 13:25:41ivanolsen

    A buszvezetők meg havi 120ért megdöglenek a 40-45fokos kabinban! Undorító ami ebben az országban megy!!! Minden állami cég elmehet a kurva anyjába a tolvaj vezetőivel együtt!
    Honosítani kéne a kínai modellt. Állami cégnél sikkaszt, csal, lop, stb. (pl. ilyen szerződéseket köt mint ennek a zsírdisznónak volt), azt FELAKASZTJÁK!

  • 2009.07.23 13:30:01Patrona

    Annak idején a tocsikból mekkora botrány lett, miért érzem úgy, hogy ez az ügy már meg sem üti az ingerküszöböt.

  • 2009.07.23 13:35:05chillman

    de tényleg mi a jókúrva anyjának ekkora fizetés??? ő dönti el a HR-en , hogy melyik fogatlan, tahó BKV ellenőrt fegyék fől?? mi a fasz van itt???

  • 2009.07.23 13:35:41ivanolsen

    Nem privatizálni hanem államosítani kellene, visszavenni mindent amit a "rendszerváltás" során kijátszottak maguknak (sokszor ingyen vagy nevetséges összegért), vagy külföldi cégeknek (hatalmas kenőpénzért) emberek! Ehhez persze egy teljesen új kormány kell (a teljesen újat úgy értem, nem a fidesz és társai).

  • 2009.07.23 13:37:40chillman

    múltkor láttam egy BKV ellenőrt nem akartam elhinni.. vastag aranylánc a nyakba, 3db/kéz arany/ezüst pecsétgyűrű.. mondom mi van??

  • 2009.07.23 13:40:55RCH

    Valaki mondja mar meg, hogy en, szurke polgar kisember, mit tehetek ezek ellen?

  • 2009.07.23 13:42:14Patrona

    ivanolsen, szerintem hívjuk ide hugo chavezt(tudod, a castro legjobb haverja) venezuelából, neki már remek tapasztalatai vannak ezen a téren.

  • 2009.07.23 13:42:34chillman

    ha a HR-es 4milla bruttót keres mennyit is rakott zsebre Mrs. Kocsis" havonta???

  • 2009.07.23 13:54:31Kivlov

    Az összeset fel kellett volna akasztani rég. Ideális esetben '89-ben.

    Aki aláírta a szerződését azt meg bezavarni valami dél-amerikai börtönbe fecskében. Senkiházi tetű banda.

    Ilyenek miatt nem kellett volna megállni 2006-ban a TV-nél, hanem eltiporni mindenkit, aki (politikai oldaltól függetlenül) ennek a néprabló hatalomnak asszisztál.

  • 2009.07.23 13:54:51robinzone

    Ezek szerint a felmondási időnek nincs felső határa. MICSODA KISKAPU!!!! :D Szimpatikus néni.

  • 2009.07.23 13:55:01Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók

    Én sem nagyon értem, hogy a gordonka meg a spanjai hogyan tűrik azt, hogy az államilag dotált, kurvára veszteséges cégnél több a havi zsold, mint a parlamentben.
    Amúgymeg a 10 millás titokpénz az szintén nagyon jó helyre került, mostanában minden sikkasztás kiderül a békávénál.
    Lehet, hogy az nem is titoklé, hanem kifecsegőpénz.
    Menyjen a maúnika sóba ez a dagadt geci luvnya.
    Oda való.

  • 2009.07.23 13:57:52RCH

    Ja es nem tudja valaki, hogy mondjuk egy tzszeresz, aki a masodik vilaghaborus bombat kaparja ki a munkagodorbol, vagy egy tuzolto, aki az ego karacsonyfa alol rangatja ki az ajult csaladot, az mennyit keres?

  • 2009.07.23 14:00:15ORGASMUSFORSCHER

    Dr. Traktor

    leírta a gondolataimat....
    nincs mit hozzátennem......

  • 2009.07.23 14:01:17Miigeii

    Nade kérem... Ennyi pénzből hány buszt lehetne használhatóvá tenni? Hány metrószerelvényt, villamost, trolit, buszt lehetne megmenteni előzetesen attól, hogy spontán égéssel lángra kapjon? Hány sok száz, sok ezer ember munkába járását lehetne emberi méltósághoz illően megoldani? Mert azt, hogy én eljárok az ő kevesebb, mint 20-ada fizetésemért dolgozni, bizony, akadálypálya, hol a villamos nem jár vagy gyullad fel, rendszerint magunk mellett hagyva 1-2 lerobbant buszt, hol a metró nem közelekdik, és 40 percig rohadunk a légkondimentes metróban 35 fokban... Könyörgöm, erre nincs pénz?
    Dzsabbának meg fizetünk? Az úristeni, érvényes bérletem van, aminek az ára ezek szerint nem infrastruktúrafejlesztésre fordítódik, hanem a mocskos szemétláda szerződések mocskos szemétláda élvezőinek a 'jogos' bérére? Most akkor hogy? Az isten szakassza rátok az eget, rohadék banda!

  • 2009.07.23 14:01:53Miigeii

    Ja, és hány ilyen szemét élősködő lehet még, te magasságos isten...

  • 2009.07.23 14:02:29robinzone

    aseb, hogy te mindenhol ott vagy, ahol "egyenlíteni" kell. igen, persze, majd a Fidesz alatt is. többek között azért sem, mert ők sokkal szigorúbb kontroll alatt lesznek tk a balos médiua miatt is. innen már csak csontvázak potyognak ki

  • 2009.07.23 14:03:38Évikati

    Hagyó az elmúlt évben örömmel tájékoztatott bennünket, hogy újra van barátnője, szerelmes. leadott 20 kg-ot. Hát, most fény derült a nagy titokra! Itt az új barátnő, aki magára tette a Hagyó által leadott kilókat a nagy szerelemben. Közös zárkában versenyezhetnének, ki ad le többet 20 év alatt:-)
    Szemét banda, mi meg birkák vagyunk!

  • 2009.07.23 14:03:46szlan

    Szóval ez a nő még az OTP nyugdíjpénztárban is dolgozik valamicskét. A főnöke ugye Dr. Kocsis (a BKV oldala szerint):

    Társasági megbízatásai:
    OTP Nyrt. IG tag,
    Csányi Pincészet Zrt. FB-tagja,

    Nem lepődnék meg, ha az OTP némi támogatást kapna az államtól a BKV-n keresztül. Vagy ilyesmi. Vagy paranoia.

  • 2009.07.23 14:04:01RCH

    Ha jol szamolom tobb mint 400 utas havi berletenek arabol jon ki az o fizetese.

  • 2009.07.23 14:04:54artifex

    Első ránézésre lehet kilóra fizettek.

    De gondolom sokat tudok, ezért sokat kapott. Vagy kinek a kije? Erről valami infó?

  • 2009.07.23 14:17:09Pierre73

    ahogy elnézem a nőt, a pénzt simán kajára költötte. remélem, a többit gyógyszerre fogja.

  • 2009.07.23 14:20:11Gastroger

    Azér' Balogh Urat is meg lehetne kérdezni... Hogy van az, hogy 2008-ban a műszaki vezérigazgató-helyettes, februárban megbízott vezérigazgató lesz, és a műszaki szakember, rájön, hogy bizony alkalmatlan a személyzetis, és márciusban ki is rúgja. 96 millával. Jól kibaszott vele, na. Ja, de biztos megbánta, aztán visszavette dógozni.

    Nekem kissé bűzlik a dolog...

    Aztán ez a titoktartási 10 milla. Azt megértem, hogy ha egy műszaki cég igazgatója, a versenyszférában kap ilyet, hisz, ha kirúgták, elmegy, stb., akkor ne már a konkurenciához vigye a megszerzett tudását.
    De má' bocsánat, milyen titkot kell tartani???? 10 milláér???? Amivel a konkurenciának (ki az?) segíthet, vagy a bkv-nak árthat?? Vagy mivan??

    De kérem szépen, itt egy állami tulajdonú, 90%-ban (bántás nélkül) buszvezetőket, ellenőröket, meg egyéb kétkezi munkásokat kell "humánpolitizálni" ilyen szinten, bazzeg. Mi a szentszart csinál ez munkaidejében egyébként is??? De most komolyan???
    Karriertervet készít?? "ellenőr --> Villamosvezető --> buszvezető --> rossebtudja.."

    Hát ehhez pofa kell. Az egész vezetőség (kivéve busz-, villamos-, és troli- stb) monnyon le.

  • 2009.07.23 14:24:47Miigeii

    Gastroger
    Milyen titok?
    Hát HR-esként látja az összes kurva mutyi szerződést.
    Aztán csak ne lássanak már napvilágot, ugye, 10 milláért ugyan ne mondja már el a többi mocsokságot, amit a zsebünkből húztak ki....

  • 2009.07.23 14:33:33nina_s

    NA, ILYEN IS CSAK EBBEN AZ ORSZÁGBAN FORDULHAT ELŐ! HOGY NEM SÜL LE A POFÁJUKRÓL A BŐR! AZTÁN MEGY A JEGYÁR EMELÉSE, MERT NEM "FUSSA" AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS A MŰKÖDÉST.HAHAHA, AKI TUD MENEKÜLJÖN EBBŐL A ROHADT ORSZÁGBÓL!

  • 2009.07.23 14:41:32putyy

    nina_s Teljesen igazad van.

  • 2009.07.23 14:44:19primatus

    100millió HUF végkielégítés? Én elmennék hamar, ha annyit kapnék... :-)).... de Ő még marad egy kicsit, hátha megint végkielégítik, miközben elég rendesen megteszik ezt havonta is. Hányok ezektől a dolgoktól...

    Így aztán elég rendesen átérzik az "egyszerű" frusztrált, kielégítetlen honpolgárok napi gondjait. Válogatott büntetéseket tudnék pillanatok alatt kitalálni a fejeseink részére. A só és egyéb bányák rentábilis működtetése az enyhébbek közé számítana.....
    De komolyan! Ezt az egész összefüggésrendszert a fejéről a talpára kellene állítani, mert a végén Mi döglünk bele.

  • 2009.07.23 14:50:18krj

    a végkielégítés a felmentés miatt jár neki, és kérheti a felmentéskor vagy később, legutoljára az utolsó munkában töltött napon.

    az egész akkor érdekes, ha már fel is vettek valakit a helyére vagy valaki felveszi utána a helyettesítési pótlékot.

  • 2009.07.23 15:11:48Br

    picsába már ezzel az országgal! Erre megy a fizunk fele havonta!

  • 2009.07.23 15:15:00Br

    rozmárfejű rusnya kurva, add vissza az adóforintjainkat, a többiek által ellopottal együtt!

  • 2009.07.23 15:26:16josepapa

    Mindig megfogadom, hogy nem b@szom fel agyilag magam az ilyen hírek hallatán, aztán mégis. Komolyan agyhúgykősavat kapok ezektől. És ami a legdurvább, hogy az égvilágon semmi sem változik...

  • 2009.07.23 15:34:08kerekgabi

    Nyomorult nyavalyás békávé!
    Tegnap kötéssel a lábamon sántikáltam be az astóriában a metróba. Felmutattam a bérletemet, és három smasszergenyó elállta az utamat, az egyik mellbe taszított és rámüvöltött: megállni. Mondom, miért? Ki van írva? Azt mondja, hogy itt nem lehet csak úgy áthaladni, tessék megállni. Köszöntem, erre meglökött a tróger. Hogy forduljon szálka a torkában a nevenapján.

  • 2009.07.23 15:36:10sp4

    Nagyon szomorúnak tartom, hogy ez a kis ország ide jutott, és vajon miért? Mert ez a birka nép, igen BIRKA a szó szoros értelmében,megint nagyon jól választott!!! Aztán most megint csak megkaptuk a magunkét, amiből épp elég lesz kimászni, ha egyáltalán ki tudunk?
    Nem oly régen szoktam rá, hogy 4 buszmegállónyit utazzam , -mivel eddig ezt a távot gyalog tettem- és bizony néha inkább lemondok a buszozásról, mert a Budapesti buszokra nem találok szavakat, ahogy kinéznek! Még azon csodálkozom, hogy működik rajtuk valami!!! És ilyenkor elgondolkodtató, hogy engedhető meg az, hogy ilyen pénzeket fizessenek ki egy embernek, közben pedig életveszélyes állapotban vannak a buszaink! Ezek az emberek nem gondolnak arra, hogy inkább buszainkat kellene folyamatosan karbantartani, hogy ne legyenek balesetveszélyesek?

  • 2009.07.23 15:36:42kerekgabi

    Pardon, rosszul fogalmaztam. Nem smasszergenyó, hanem ellenőr utak. Akik "dolgoznak" a hangosbemondó szerint. Fogadjunk, fingjuk sincs az igazi munkáról.
    Az egész ország egy büdös nagy szarfészek. Lejárt a szavatossága!

  • 2009.07.23 15:38:58kerekgabi

    Urak... ja, frajdi elszólás :)
    Igen. A buszok szemetesek, mocskosak, hugyosak. Ülj le egy bársonyülésre, és annyi szenny tapad a ruhádra, hogy csoda, hogy nem terjed a kolera meg a vérhas. A csepeli héven gyakorta vizelhetnek, mert a kocsik orrában lévő hosszú üléssorok mind húgykövesek, húgyszagúak.

  • 2009.07.23 15:41:00jami

    TOCSIK 2 vazze

  • 2009.07.23 15:42:45sp4

    Minden más lenne, ha összefogna a nép, és 1 hónapig senki sem venne bérletet és jegyeket. Akkor talán elgondolkoznának egy kicsit, hogy hova emeljék az áraikat!Mert ha lenne látszatja, hogy a buszaink biztonságosak és szép tiszták!???
    Na de igy? Azt csinálnak ami épp nekik jó. Nagy pénzeket osztogatnak egymásnak! És még mindig megtehetik!!! Ez a BORZASZTÓ!

  • 2009.07.23 15:50:32bequr

    Vegyel berletet, valamibol kell ezt a sertest finanszirozni

  • 2009.07.23 15:50:33Olizatriznyák

    Csak arra leaszek hajlandó szavazni, aki a programjába felveszi, hogy kivizsgálja ezeket az ügyeket, azután vagyon elkobzás után rájuk rohasztja a lakatot!

  • 2009.07.23 15:51:10Travis_bykle

    Könyörgöm akasszuk fel!

  • 2009.07.23 15:55:44Travis_bykle

    Ótvaros kommunista koca. Élősdi bögöly a nép nyakán. Lecsapni ,de gyorsan. A doktoriját gondolom a marxista foxi-maxi képzőn szerezte heroikus munka árán.

  • 2009.07.23 15:57:01Travis_bykle

    Egyébként meg Halál minden HR-esre.

  • 2009.07.23 15:59:20Bambalazs

    vágják le ezt a disznót, a zsírjából főzzenek szappant, majd ezzel BKV Szappannal és fogkefével takarítsa ki a tolvaj vezetőség az összes járművet!!!! ezt érdemlik a mocskos pofájuk, nem a havi több milliós fizetést, és a végtelen mutyizást.

    budapest vezetése is csinálhatná ezt, de ők Hagyó Miklós Szappannal dolgoznának és a város köztereit takarítanák. Nem jó ötlet??? :)

  • 2009.07.23 16:03:39UNbelievable

    Tényleg nem értem ezt az Országot, minden normális ember szeretné hogy jobb legyen a sorsunk, de EZEK...
    VICC
    Amíg ilyenek vannak addig nem megyünk mi sehova, csak a búsba...
    Persze vegyük csak fel a hiteleket az IMF-től hogy tömhessük a senkiházik zsebét, és majd a kisemberek meg szépen visszafizetik.
    Karóra kéne felhúzni az összest!

  • 2009.07.23 16:04:57kopp

    Ez

  • 2009.07.23 16:06:22kopp

    Ez Magyarország FELSŐ SZINTEN sajnos!!!! szomorú, h bmennyit lophatnak bűntetlenül!

  • 2009.07.23 16:19:49Moszkvicssluszkulcs

    Lehet hogy ezek itten lopnak?

  • 2009.07.23 16:23:04SANYO1

    már véleményem sincs és ez a vég.De azért költse patikára az egészet ha nincs a pofáján bör felajánlani a gyerek korházaknak --a rákos gyerekeknek stb.Emberek milliói kinlodnak 80e bruttoból.Idáig volt kedvenc pártom de mostmár én is azt mondom szemét -rabló banda mind.

  • 2009.07.23 16:23:48atomrebel

    ok, semmi gond!

    mától soha többé nem költök jegyre és bérletre
    ha valakinek nem tetszik, nyugodtan dögöljön meg

  • 2009.07.23 16:24:16Brigante

    Hány faszt kell ennyi pénzért leszopni?

    Ohhh Ember! Miért nem söpörjük már el ezeket a szemét álkomunista tolvaj szemét bandát innen. Ennél még az anarchia is jobb!

    Menjetek a halál picsájára!

  • 2009.07.23 16:26:52SANYO1

    Még annyit van 2 jó mondás ami most igaz az országban .""ha szegény lop ugy hivják ,hogy tolvaj-ha gazdag lop ugy hivják hogy gazdag""A másik "Itt soha nem volt jó -nem jó most se és nem lesz jó soha

  • 2009.07.23 16:30:23zombunny

    szerintem meg megérdemli - akit így megvert a sors a kinézettel, annak ennyi minimum jár xD

  • 2009.07.23 16:41:43Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók

    Gondoljuk tovább ezt a 4 millás bért.
    Ha csak ezer ilyen kaliberű ember lenne a közszférában, aki ekkora fizetést kap.
    1000x4000000=4000000000, azaz négymilliárd forint per hó.
    Ez egy év alatt negyvennyolcmilliárd.
    Mondjuk csak az utolsó tíz évben kapott ekkora juttatást a sok fejes, az akkor is 480milliárd forint.
    Mindez ezer ember tíz évi bére.
    Nézzük ugyanezt ezer átlagemberre, százezer forintos fizuval.
    Egy év alatt 1200000000, azaz egymilliárd-kétszázmillió.
    Ezt felszorzom a tíz évvel, akkor lesz tizenkétmilliárd.
    Tehát ezer ember tíz év alatt kereshet 12milliárdot, vagy 480milliárdot.
    És akkor csak ezer rablót feltételeztem.
    Gondolom, sejtem, hogy nem csak ennyi van sajnos.

  • 2009.07.23 16:42:39xofi-extravaganja

    folyt...

    Ezért tűnt jó 5letnek a privatizálás annak idején, merthát, azt gondolták a naivak, hogy a versenyhelyzet a szolgáltatás minőségét emeli - Magyarországon a legtöbb embernek a versenyről nem a színvonal emelése, hanem valami tök más jut eszébe, sajna (eladtuk az országot). Persze elbaszás volt, mert soxor aki eladta, csak a saját zsebében gondolkodott, a külföldiek körében meg szállt a hír, hogy a hülye magyarok ingyen adják az országot.
    ...A magyar mezőgazdaság nagy része sem fejlődött, ismerünk persze sikertörténeteket. Ugyan azt a szart termesztik sokan most is, amire majd kapnak támogatást, amit felvásárol tőlük az állam. Kendert, ami itt remekül megterem, alig termesztenek. A szegedi kendergyár rég ki lett nyírva. De TECSO, ÓCHAN, mangó, a földet nitrátosító, vagy miző repce az van. GRATULÁLOK.
    ...A média felelőssége óriási. Szerintem, azt, hogy húgyfejűek is publikálnak manapság, hülyeségeket ... na jó, az cenzúra lenne, ha a sok ellentmondástól hemzsegő szubjektív uszítás nem jelenhetne meg, az igaz, és manipulációra is kisebb tér lenne... oké. tegyük fel, hogy a magát értelmes rendbe soroló ember mazsoláz a hírforrások közül.
    ... De akkor is! A közTV-nek kutya kötelessége lenne addig hírbe hozni ezeket az államellenes szerződéseket is, amíg nem ugranak maguktól forró savba az ingyenélő elkövetők.
    ...
    nem csinálunk valamit, hogy lebuktassuk ezeket a szálakat, és kártérítést kapjunk tőlük?

  • 2009.07.23 16:43:59Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók

    El sem tudom képzelni, mi lehet az a beosztás egy cégnél ami 4milliós bért érdemel.
    Ahhoz képest, hogy mondjuk az ország feje, a köztársaság elnöke, felét sem kapja ennek.

  • 2009.07.23 16:57:45fghjk

    @zombunny: mindenki jobban járt volna ha csak egyszerűen beugrik a Dunába

  • 2009.07.23 17:02:34renegade84

    oh eleonóra, te dagad koca,
    a faszér' nem húzod magad a rúdra?!
    100 miskából aranyrudat,
    a békávénál csak néhány hónap.
    Lámpavasra kéne baszni,
    társaidat pedig akasztani

  • 2009.07.23 18:01:24Nickon

    Ezt a dalt Eli-nek szeretném küldeni, és mindenkinek, aki szereti!

    http://web.uni-corvinus.hu/~batarzs/media/oboa.mp3

  • 2009.07.23 18:37:19AvgDvl

    vagyonelkobzás, kötél.

  • 2009.07.23 19:56:59rasd

    Ha véletlenül meleg étel utalványt nem kapott a hölgy akkor még a hátralévő időben, amíg a bkvnál dolgozik, megszavaznám neki.

  • 2009.07.23 20:03:27rasd

    miért van moderálva? nem is írtam csúnyát!! a börtönt nem szabad leírni?

  • 2009.07.23 20:32:46Gyalogkakukk

    reader613 2009.07.23 12:42:02

    "megközelítőleg 10 millió pedig titoktartási pénzként jutott hozzá" - ez mégis mi a lóf.sz???

    nem értem én sem. közpénzből működik, ott hogy' lehet bármi titok?

  • 2009.07.23 20:39:57Moszkvicsslusszkulllcs

    Nórikának nem feladata sem buszvezetők, sem jegyellenőrök, sem senki hasonló munkaügyének intézése.

    Egyik erőssége, hogy 25 éve van a BKV-nál, élő történelemkönyv, ráadásul - a maiak közül egyetlenként - az utóbbi években a v.ig. üléseken is ott volt, már AB idején is.
    Ezért kell titoktartási pénz, és ezért tűnt nélkülözhetetlennek.

    Főtevékenysége a szakszervezetekkel való bértárgyalások vezetése. Baloghnak biztos bebeszélte, hogy az ő érdeme, hogy az utóbbi időben nem volt sztrájk, és az ő érdeme, hogy a munkabérek csak másfélszer annyit emelkedtek minden évben mint a KSH infláció ...
    Ezért ítélte Balogh nélkülözhetetlennek, és ezért értékelte Balogh havi 1,2 m + 120% Ft + egyéb juttatások-ra a hölgy értékét.

  • 2009.07.23 21:44:36drflash

    kegyetlenül eltaposni ezt a kövér élősdi csótányférget!

  • 2009.07.23 22:55:34Eastbay1

    Hehe, kellett nektek rendszerváltás:D

  • 2009.07.23 23:11:21nemábazz

    Ezért tart itt az ország! El kell tartani a dagadtra hízlalt dr zsidóné dr zsidót többmillás fizetéssel!

  • 2009.07.24 00:20:56facsipesz

    Ölni tudnék. Nem lehetne rájuk gyújtani a kócerájt? Ezek miért nincsenek évek óta börtönben????

  • 2009.07.24 02:36:37Bús Drájver

    Az Akácfa utcában nagyjából ezer iroda van ilyen tehenekkel megtömve.

  • 2009.07.24 17:19:23kikakl

    Az ilyen hölgyeket bezárnám 40-50,000frt kereső nyugdijasok közé.Majd azok/JOGOSAN/élve megeszik.Bizom benne hogy még lesznek a hölgynek nyugtalan éjszakái.

  • 2009.07.25 14:43:57anóka

    Miarossebet csinálhat a bálnafőnéni ennyi suskáért? Kiafrancnak volt az ötlete, h. államilag kitartott/ ráfizetéses cég vezetői ekkora pénzeket kapjanak? Na tud valaki erre válaszolni?

  • 2009.07.28 18:49:34mike-kulas

    Dagadt, büdös, picsa. Egy HR mire kap ennyi pénzt? Ráadásul állami cégnél? Ráadásul a mi adonkból?

  • 2009.07.28 22:25:50monty77

    Azt meg felejtsük már el, amit az az idióta BKV-s szóvivő mondott vigyorogva, hogy ez így törvényes volt. Még egy teljes egészében magánkézben lévő cégnél sem lett volna az, hát még a BKV-nál. Ez bűncselekmény, méghozzá szerintem hűtlen kezelés.

    Hűtlen kezelés: "Btk. 319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el."

    Lecsukni mindet, a dagadt tehenet is bűnrészesként!!!

  • 2009.07.29 09:13:26arcsi

    Remélem eljön az az idő amikor ezek lámpavasra kerülnek!
    Hogy képzelik ezek a trógerek, hogy amíg a BKV tavaly kormányzati beavatkozás nélkül összeomlott volna, tehát megint a társadalom fizetett, tehát mi, addig ezek milliokat sbolhatnak el.Ki ez a dagadt disznó meg a barátai, hogy ilyet megengedhetnek maguknak? Remélem olyan jellegű politikai váltás lesz, felőlem lehet bárki kormányzó, király vagy diktátor aki az ilyen jellegű dolgokat visszamenőleg évre megtorolja.

  • 2009.07.29 14:23:44Asanyi

    Ez egy magyar cég amelyik rosszul van menedzselve és az eredményei is pocsékok hiszen mélyen deficites.(megfinanszirozva?! hát persze hogy a birka állampolgár által) El nem tudom képzelni mi lenne ha szakszerűen lenne vezetve és nem lenne deficites?

  • 2009.07.30 01:43:38popkiller

    Ezért lehet mondani,hogy nem volt rendszerváltás csak papiron,ugyanis,hogy a faszba lehet egy pofon nélkül rendszert váltani?Hát igy bazmeg,hogy pl bár még kiskoru voltam,de hogy tetszett nekem ahogy a szdsz szidta a kommunistákat,azt 4 év mulva kiderült összeálltak velük,és a mai napig a legkártékonyabb banda ebbe az országban,már nem sokáig.Persze h nem lehet eladni az országot idegeneknek,de azok a magyarok akik,hozzájutottak szaréhugyé leprivatizáltak gyárakat,na abból aztán lett köszönet.Tocsik ügybe a tocsik volt az aki legalább vmit csinált a pénzért,a többi meg ellopta,ment a mocskos kampányukba.Ezt a pénzt,meg egyszerüen vissza kell venni ettől a nőtől,mert nem hogy nem jár neki,de most nem is jut.

  • 2009.08.03 22:28:26Emerik

    A qrva anyját neki is meg a a vezérnek, meg a Hagyónak hát ilyenek miatt tartunk ott ahol geci ez mind

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés