Újraindul a Citadella illegálisépület-botránya

2009.07.23. 10:20 Módosítva: 2009.07.23. 10:26

A Népszabadság tényfeltáró írása a Citadellán kulminálódó újabb ingatlanbotrányt járta körül.

Újabb kaotikus ügy bontakozik ki a Citadellán, középpontjában azzal a vállalkozóval, aki 2002-ben a műemlék mellé illegálisan épített teraszával vált közismertté. Veres István vállalkozót ezúttal azzal vádolják, hogy engedély nélkül építtetett és üzemeltet egy 550 négyzetméteres üvegpavilont a Citadellán. A Citadella Hill Garden nevű helyet a Népszabadság információi szerint olyan helyre építtette a vállalkozó, amelyre nincs bérleti szerződése.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szerint szintén engedély nélkül felhúztak a területen egy színpadot is, Veres István azonban hangsúlyozta, hogy ehhez nekik nincs köze. A tényállást a KÖH sem tisztázta.

Miután a környékbeli lakók a hangos rendezvények miatt panaszt tettek az önkormányzatnál, asztalhoz ült Molnár Gyula polgármester, a KÖH és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), amely a KVI jogutódjaként került a képbe. A KVI kötötte ugyanis a szerződést a vállalkozó cégével, a Gastrotop Kft.-vel.

A KÖH 15 napos határidővel elrendelte, hogy az MNV végezze el az 550 négyzetméteres pavilon bontását. A másik két helyszín az MNV szerint maradhat, mivel arra a területre érvényes bérleti szerződéssel bír a Gastrotop Kft. Ott csak a szerződés érvénytelenítése után járhatnak el.

Duplacsavar

A pavilon bontási munkálatai sem kezdődtek azonban el, mivel Veres István a 2002-es taktikáját alkalmazva a következő dolgokat állította.

A pavilon nem is építmény, hanem inkább könnyűszerkezetes sátor, amelyet egy nap alatt lehet felállítani vagy szétszerelni. Ebben az esetben a bontás nem értelmezhető. Ha nem értelmezhető, akkor nincs mit bontani. A könnyűszerkezetes épülethez egyébként engedély sem kell, az 180 napig felállítható.

A határozat címzettje az MNV, aki csak felkérte a Gastrotopot a bontásra. A bontás miatt - amely ezesetben hirtelen megint értelmezhető a vállalkozó szerint - az MNV-nek kártérítést kell majd fizetnie számára.

A KÖH nem is rendelhet el bontást, hiszen ahhoz kell a környezetvédelmi hatóság állásfoglalása. A bontás itt újra értelmezhető tevékenységként jelenik meg a vállalkozó érvelésében.

A pavilont nem is a Gastrotop állította egyébként, hanem egy rendezvényszervező cég.

A KÖH nem mutatta be a papírt, miszerint a Citadella védett épület, úgyhogy lehet, hogy nem is védett.

A további, bontásra ítélt egységeket pedig nem Veresék üzemeltetik, ők a terület kezelőjeként csak engedélyeket kértek és kaptak .

Megpróbáltuk elérni a Citadella Hill Gardent a honlapjukon található számon, a hívásra azonban senki nem felelt.