Az LMP kikéri a BKV-vezért tisztázó papírokat
2009.08.04. 15:06 - Index
A Lehet Más a Politika (LMP) azzal a kéréssel fordult a BKV Zrt.
felügyelő-bizottságához, hogy közérdekből nyilvános adatként bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amelyeket Kocsis István a BKV jelenlegi, az MVM korábbi vezérigazgatója az úgynevezett MVM-üggyel kapcsolatban július 27-én átadott.
Az index.hu internetes portál június végén megírta: a brit cégbíróságon fellelhető hivatalos irat szerint egy bizonyos Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa annak az off-shore hátterű cégnek, amely több mint egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM-nek tavaly, Kocsis István vezérigazgatósága idején.
A BKV felügyelő-bizottsága előtt Székely Gábor fb-elnök tájékoztatása szerint Kocsis István úgy nyilatkozott, hogy nem érintett az MVM által kötött szerződésekben, írásos nyilatkozatot tett arról, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincsen köze a Jadran nevű céghez. Az LMP ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalát kéri.

Kommentek
2009.08.04 15:33:17StopSzmog
LMP? Ilyen még van?
2009.08.04 15:45:15dei
ugyanezt kérte az szdsz is :)) :))
2009.08.04 16:07:03sanyix
milyen szdsz? A becsületes neve: szadesz/kókesz
2009.08.04 16:11:20singsing
A felügyelő bizottságnál van egy írat, amelyben le van írva, hogy Angliában egy ügyvédnél van egy másik írat, amely állítólag bizonyítja az ártatlanságát. Ezt fogja kapni a LMP.
2009.08.04 16:55:48fledermaus
A "nem érintettséget" hogyan, mivel lehet bizonyítani?
Folyik a parasztvakítás ahelyett, hogy rács mögé dugnák ezt a szarházit!
2009.08.04 17:16:09Lacapc
helyes kikérni.
és nagyon várom Kocsis és Kocsisné bombabiztos alibijét...
2009.08.04 17:25:51nápolyi maszti
Most az a Mrs. Kocsis ez a Mrs. Kocsis? Mr. Kocsis szerint nem, az index szerint nem. Ezt kurva egyszerű eldönteni, nem? Mi ez a balladai homály az ügyben?
2009.08.04 17:26:23nápolyi maszti
jav.: ...az index szerint igen...
2009.08.04 17:30:56wip
Kezdjük az alapoknál,lassan írom, hogy jobban megértsék az értetlenek.1. Az Lmp az egy párt, amely a tisztességes politizálásra törekszik
2.Kocsis István egy politikai-gazdasági szélkakas, aki a MI PÉNZÜNKBŐL GAZDAGODIK
3. Az LMP ez ellen tiltakozik. Ennyi...
2009.08.04 17:42:51Ajtony
Összefoglalva: Kocsis István igazgató négy milliárdért bérel egy horvátországi szállodát, egy olyan offshore cégtől, amelyik elvileg nem is rendelkezik a hotellel. Később kiderül, hogy a cég tulajdonosa Mrs Istvan Kocsis. A kipattant balhé után (és per) az MVM nevére írják a kb. 3.4 milliárdot érő szállodát. A szerződést jegyző felek: MVM - Kocsis István
Jadran Ltd - Mrs Istvan Kocsis (Kocsis Istvánné)
Kocsis Istvánnéról bebizonyítja Kocsis István, hogy nem azonos a feleségével (azért lehetne nézelődni még: anyuka, ha él - meny, ha van - unokatesók nejei.
Az egész bohózatról, amire minden magyar "négyszázért vett jegyet", a régi Kabos film jut eszembe (Meseautó):
"van itt egy Szűcs, de az nem a mi Szűcsünk. Itt van a mi szűcsünk is, de nem Szűcs"
2009.08.04 17:43:23Dörmögő_Dömötör
Kocsis István és hasonszőrű társainak a helye nem a rács mögött, hanem az akasztófán lenne. Orcátlanság, ahogyan az ilyen gazfickók lenyúlják a közös pénzt semmi munkáért, s immár ez megy két évtizede.
2009.08.04 17:54:56Dörmögő_Dömötör
A BKV tré módon működik, drágán szállít, éhbéréét dolgoztatja a munkásait, luxusmódon fizeti a tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb vezéreket és veszteséges. Mi az ördögnek van szüksége egy veszteséges vállalatnak több milliárd eurós szállodára? Már csak ezért is a sittre vágnám az egész BKV vezérkart a kinevezőikkel együtt és elkoboznám a családi vagyont. A sittes műsor: Kőtörés normára, megláncolva, kenyéren és vízen. Vagy megjavul, vagy hulljon a férgese.
2009.08.04 18:07:35StopSzmog
wip
Az LMP nem tiltakozik :)
2009.08.04 18:09:04Ésszelteli
Dörmögi:
Nem a BKV, hanem az előd vállalatnál a MVM-nél történt ez a szállóda sztori.Érdekes,hogy mindegyik tele van furábbnál furább pénzkihajitós ügyletekkel, mindez Kocsis idején.
erre tessenek kabátot varrni !!!
2009.08.04 18:12:01Ésszelteli
Arra lennék kiváncsi,hogy Kocsis Úr egy privát vállalatnál is kötne hasonló ügyleteket, vagy oda nem is megy, vagy messziről elzavarnák, talán ?
2009.08.04 18:13:38Ésszelteli
Jut eszemben volt egy ukrán gyors cégeladás is, de úgy hallom nem tudják továbbadni a stróman cég után mert senki sem hajlandó idő előtt......
Tud valaki,hogy hol tart most az az energetikai bomba ügylet?
2009.08.04 18:14:07Félre Beszélő
Ennek se lesz felelőse, max az MVM-es adminisztrátor, aki feladta a szerződést a postán munkaidő után.
Valahogy sehogy se fér a fejembe: tényleg vannak olyan emberek, akik minden poszton bebuknak, majd mégis újra meg újra másik fontos posztra kerülnek? Kicsit olyan, mint Draskovits: Kocsis is volt már minden igazgató és mindenhol hasonló üzleteket kötött. Nem lehet, hogy csak egy báb, akit lehet ide-oda rakosgatni és csak az a feladata, hogy egyik helyről a másik helyre szippantyúzza a lovettát? Mert nagyon úgy néz ki...
Nagyon nem tudjuk, hogy a zsé hol összpontosul...
2009.08.04 18:14:47Ésszelteli
Ha jól tudom 1 ft-ért adták el a több százmilliós árbevételű céget.
2009.08.04 18:16:46xenuka
Örülök, hogy sikerült tisztáznia magát az MVM-nél elkövetett csalások/lopások vádjai alól a BKV vezetősége előtt.
Én meg majd, ha az APEH kérdezi hol a pénz bemutatom a Vízműveknek vagy a Helyi önkormányzatnak az igazolásaimat.
Hogy a faszba tisztázza magát a BKV előtt az MVM-es lopásai alól?
Vidám kis társaság ez így.
Amikor a villanyoszlopokon lógtak a kommunisták:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/65/WhiteTerror.gif
2009.08.04 18:19:26Ésszelteli
Ja és az energetikai cég 1Ft-os eladást a manegement jó üzletnek nyilvánította.
2009.08.04 18:22:36Ésszelteli
Ha van valakinek egy több százmilliót hozó éves árbavételű cége,amelynek hosszú távra van energetikai szerződése én adnék érte 10Ft-ot.10X többet ajánlok. Várom az ajánlatokat.( most lehet,hogy nagyon felvertem a piaci árakat!)
2009.08.04 18:23:50Félre Beszélő
Ez az ügy olyan szép, mint a Gripen ügy: a svédek megállapították az érintettséget, de itthon nincs semmi következménye: senki sem értesítette hivatalosan az itteni hatóságokat, ergo ügy sincs.
muhahaha
2009.08.04 18:26:38xenuka
A kommunista zsidó Szamuely Tibor elvtárs 1919-es győri beszéde:
"A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom (a nem kommunista), azt kíméletlenül fel kell akasztani.
Az ilyennek bele kell harapni a torkába.
A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön.
A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket.
Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!"
2009.08.04 18:30:26Félre Beszélő
Tisztelt MVM,
szeretném felajánlani 20 éves tartós bérletbe a szomszéd telken álló gyönyörű, dunai panorámás villát mindössze 15 millió EUR-ért. 30 éves szerződés esetén kedvezményt is adok. Igaz ugyan, hogy a villa nem az enyém, de szívesen bérbe adom frissen alapított kajmán-szigeteki 600 USD alaptőkéjű cégemen keresztül, melynek tulajdonosa nem azonos a vezérigazgató nejével, csak a neve az.
És az üzlet megköttetett...
Ugye, így szoktak üzletet kötni? Tényleg csak álmodtam, hogy a beszerzési tenderekhez húsz évre visszamenőleg igazolnom kell a bankszámlámat, 0-ás igazolás innen, másik onnan, referenciák, tanúsítványok, cégkivonat, nyilatkozat, ISO9001, hivatalos fordításban meg a satöbbi kell, pedig csak egyszerű termékbeszállításról van szó?
2009.08.04 18:35:20fgiorgio
a Kocsis féle brigád elég veszélyes...Csányi, Baumstark, UD ZRt, stb...ez Magyarország legveszélyesebb gengszterbandája.Például ahogy a Csányi ellopta a Villányi borkombinátot...az egy érinthetetlen ügy...na és az UD téma is meleg...nem a Fidesz magántitkosszolgálata, hanem a Csányié....úgyhogy Kocsis elvtárs is be lesz védve megfelelően.
2009.08.04 18:43:38GaZe
Tényleg nem kötelező kommentelni?
2009.08.04 19:10:04Silent Bob
2009.08.04 18:16:46xenuka
Ez valóban érdekes, nekem is pont ez jutott eszembe.
2009.08.04 19:10:25Vidéki
A cikk szerint:
„A BKV felügyelő-bizottsága előtt Székely Gábor fb-elnök tájékoztatása szerint Kocsis István úgy nyilatkozott, hogy nem érintett az MVM által kötött szerződésekben, írásos nyilatkozatot tett arról, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincsen köze a Jadran nevű céghez.”
Egy felügyelő bizottsági elnöknek nem kellene olyan naív módon hiszékenynek lenni, mint a régi TV mese hősnőjének: „Mindentelhisz nagymamának”. (Noha a brit cégbíróságon fellelhető hivatalos irat szerint egy bizonyos Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa annak az off-shore hátterű cégnek, amely több mint egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM-nek tavaly, Kocsis István vezérigazgatósága idején.)
Reálisan gondolkodik az LMP, amikor ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalát kéri.
2009.08.04 19:11:31Vidéki
A cikk szerint:
„A BKV felügyelő-bizottsága előtt Székely Gábor fb-elnök tájékoztatása szerint Kocsis István úgy nyilatkozott, hogy nem érintett az MVM által kötött szerződésekben, írásos nyilatkozatot tett arról, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincsen köze a Jadran nevű céghez.”
Egy felügyelő bizottsági elnöknek nem kellene olyan naív módon hiszékenynek lenni, mint a régi TV mese hősnőjének: „Mindentelhisz nagymamának”. (Noha a brit cégbíróságon fellelhető hivatalos irat szerint egy bizonyos Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa annak az off-shore hátterű cégnek, amely több mint egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM-nek tavaly, Kocsis István vezérigazgatósága idején.)
Reálisan gondolkodik az LMP, amikor ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalát kéri.
2009.08.04 19:17:30kanapé
fgiorgio
Még hozzá tenném: Csányi Kocsis sógora, tehát a jó rokoni szálak.
Plusz: Csányi és Kocsis minden magyarnak keresztapukája. Vagy keresztje. (Mindenki válassza ki a magának tetsző változatot.)
2009.08.04 19:19:53tinkas
Az igazi bünti "ezeknek a jó madaraknak" az lenne, ha elvennének tőlük mindent és ugyan abba a helyzetbe hoznák őket mint amibe népent most döntik. A NAGYBETÜS Nyomorba. Nem vezethetnének céget, nics vezető beosztás, felügyelőbizottsági tagság csak kuncsorgás olcsó melóért és élj meg ahogy tudsz!
2009.08.04 19:23:00kanapé
tinkas
juj. még bele találnának pusztulni szegények a nyomorba.
2009.08.04 19:27:29fgiorgio
dolgoztam a Csányi egyik cégében, és óriási csalódás volt ez a dünnyögő földesúri attitűd....én mást vártam....és amikor szakításra került a sor, az egyik őket jól ismerő, nagyhatalmú ember óva intett, hogy nagyon ujjat húzzak velük, idézem: " könnyen előfordulhat, hogy megállít a rendőr és fehér port találnak az autódban"...."vigyázz, ez egy gengszterbanda"....ezt alig hittem....és ez az ember egy nagyhatalmú, gazdag üzletember, de ő is tudta,a Csányi-körrel (és Kocsis ebben nyakig benne) nagyon kell vigyázni.
2009.08.04 19:33:13Kivlov
Mi az hogy nem nyilvános??? egy állami cégben még annak is nyilvánosnak kéne lennie, hogy kocsis mennyit ürít naponta a piszoárba.
tetves bkv, becsődöltetni az egészet!
2009.08.04 19:39:45Earthq
Azt hittem az LMP, 5-6 füves hippinek a tömörülése :P A sztori másik szépsége, hogy amíg az állami cégeknél, és az államháztartásban nem lesz "rendszerváltozás", nem csak gengszter váltás, addig azt csinálnak amit akarnak... Annyira vicces, ha valaki a nagy marha "piacgazdaságban" dolgozik, mindent megérez... ha hibázik, akár kicsit is, komoly következménye van... stb, stb... addig az állami vízfej cégeknél meg diplomás munkanélküliek ülnek, és a törvények védik őket... röhej... nem akarok a rengeteg pénzből amit befizetek adó gyanánt... ilyen cégeket, ekkora állami vízfejet kitartani... Nem akarok Draskovics féléknek fizetést adni.., meg nem akarok Kocsisokat sem kitartani... egészen mást viszont nagyon szívesen... Tudnám értékelni, ha lenne olyan politikai erő, aki végre rendet rakna 20 év után az Állami vízfejben... a Komcsik belebuktak... a Fityesz meg most fog jönni... Az lmp meg két joint között klímás metróról flashel...
2009.08.04 19:40:44zauberpferde
Mivel igazolta...!
Mivel igazolta...!?
Mrs. Kocsis Istvánné nem rokon!
Majd a "független magyar igazságszolgáltatás" megmondja, ki a rokon, ki nem.
Bebizonyítják, hogy még az édesanyja sem rokon!
Csak pénzkérdés az egész!
2009.08.04 19:54:41zauberpferde
Earthq:Pártok, korifeusok, egyedek nevei behelyettesíthetők.
Bárkivel, bármikor, bárhol, de különösképpen Magyarországon.
Egyébként, egyetértünk.
2009.08.04 19:55:34schawo2
Ennél sokkal egyszerűbb lenne a seychelles-i cégnyilvántartásból lekérni a tisztségviselőket. Ha helyi igazgató van, akkor pedig attól lekérni a valódi képviselő adatait. Micsoda baromság.
2009.08.04 19:56:28pff24
itt a fő hangsúly az LMP-n van... :)
azt is megírja majd az index, ha én kérem ki? :D
2009.08.04 19:59:31csesztergom
Szevasztok!Gondoltam hozzászólok egy kicsit de ez a gennyláda pondró társaság nem érdemli meg,hogy felkúrjam az idegeimet miattuk."84 ben Földes Hobó kérdezte:Emberek ez már európa? Mindenkinek jó kommentelést kívánok de higgyétek el ez a fasszopó nem ér annyit,hogy szétkúrd az agyad!
2009.08.04 20:03:12hejjoe
legalább tudod kinek fizeted a villanyszámlát. ennyi pénzből igazi nővé varázsolhatná magát mrs istván k. legalábbis a tökeinél kéne fellógatni.
2009.08.04 20:12:56iii
pff24: igen, amint áll majd mögötted 75000 szavazó, megírja.
csesztergom: csak azt nem értem, miért kell ilyen mocskos kifejezéseket használni? Anélkül nem tudod elmondani?
2009.08.04 20:17:11Nymus
fledermaus: Mert mindenki, akinek barmi koze van a BKV-hoz, az egy szarhazi. Mint te!
2009.08.04 20:28:09viktor134
az még oké, hogy van egy off-shore cég aminek véletlenül névrokon a tulaja. lehet véletlen egybeesés.
de hogy pont azzal kötnek szerződést? ez azért már véletlen a négyzeten. :D
szóval érintett, nyakig.
2009.08.04 20:40:46csesztergom
iii!Bocsánat nem szoktam elragadtatni magam igazad van finomabban!De ami a BKV nál megy már egy jó ideje az kész bohózat.Meddig néznek minket kis hülyének?Mégegyszer bocsi!Sziasztok
2009.08.04 20:49:52Spiro
Mikor lett az MVM turisztikai cég.
Az alapvető probléma az a szálloda bérléssel, hogy mi a fasz szükség volt erre az MVM gazdálkodásához.
Ezzel az erővel bármelyik önkormányzat, állami kórház, stb. bérelhetne egy szállodát, vagy brazil táncosokat közpénzből.
Az MVM tulajdonos Magyar Államnak és a sok érdeklődönek ezt kellene forszírozni, nem csak azt, hogy kitől, miért, mennyiért bérelte.
2009.08.04 20:54:58lanyi
Borzasztó ez az egész.
Felfalták ezt a jobb sorsra érdemes országot a hiénák.
Mondjuk mi meg tétlenül nézzük.
2009.08.04 20:58:29Spiro
A BKV-hoz meg annyit, hogy az igazgatóság- és a felügyelő bizottság tagjai korlátlan anyagi felelősséggle tartoznak a gazdálkodásért (nem csak a honoráriumot lehet felvenni).
Azaz a jó erkölcsbe ütköző gazdálkodás megsértésének megállapítása esetén, amennyiben a vétkesek nem hajlandóak, vagy nem tudják visszatalicskázni a pénzt, akkor lehet zsebbe nyúlni az IG. és FB. tagoknak.
Ez onnan jutott eszembe, hogy ma hallgattam a Fideszes/VEKE-s Vitézi Dávid BKV FB tag nyilatkozatát aki, arról kesergett, hogy a könyvizsgálói jelentés tartalmazta ezeket az anomáliákat és fel is hívta ezekre a figyelmet, de sajnos ez kimaradt az FB. tagoknak átadott anyagból. (a könyvizsgálói jelentés az alfája és omegája a beszámolónak és ennek a hiánya nem tűnt fel????? hahaha)
2009.08.04 21:11:03atleta.hu
Ez mokas, mert angolul nem hivjak magukat XY-nenek. Vagyis nincs olyan, hogy Mrs. Istvan Kovacs, amennyiben Istvan nem egy no. Ezzel mondjuk pont nem lehet semmire menni, ha nem talalnak hasonlo elirasokat a fazonnal, de az offshore ceg lenyege pont ez - elfedni a tulajokat.
2009.08.04 21:17:20Jonas-R
De bazmeg:
"hogy nem érintett az MVM által kötött szerződésekben, írásos nyilatkozatot tett arról, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincsen köze a Jadran nevű céghez."
Hogy lehet közhiteles dokumentumokkal bizonyítani, hogy a feleségének nincs köze a Jardan nevű céghez?? Csak úgy, ha bemutatja, hogy kinek van, azt meg honnan tudná, ha nem az édesanyjáról van szó.
MEGFEJTETTEM! :) Mindenesetre az orromat tényleg.. bassza egy ilyen logikailag kétes állítás.
2009.08.04 21:22:52T2006
A 96 ezer forintos nettó fizetésemből hajlandó vagyok 10ezer forintot felajánlani egy megfelelő szerszámmal(távcsöves) rendelkező szakember megbízására. Ha két-három ilyen korrekt közszolgálati üzletembert, megfelelően nagy sebességű és kaliberű szaktanáccsal lát el, a többi az eddig lopott pénzel biztos elmenekül! De legalább nem lopnak többet! Sajnos úgy néz ki máshogy nem megy! (a jegyzőkönyvbe: csak vicc!)
2009.08.04 21:59:10hajajaj
Ettől a vérlázító BKV-s baromságtól már tele van az ember toka - még a vidékieknek is - teljesen. Hogy tűri el pesti ember, hogy a menetjegyében fizeti meg a milliós végkielégítést, mrs v. ms Kocsis és még hány ember eszméletlennek hangzó fizetését. Hogy tűri magyar ember, hogy pár "parasztvakító" azt képzeli magáról, hogy megtehet bármit és mindenki hülye...??? Milyen egyetemen végeztek? Én is diplomás vagyok, de közalkalmazottként érzékelni sem tudom, hogy ezek mit csinálhatnak tökéletesebben az egyetemen együtt tanultaknál, az eszméletlen "fizetésükkel". Emlékezetem szerint sem "tetű-barom", sem "pofátlan-genya", sem "rabló-csicskák", sem brahista kurzus nem volt.
2009.08.04 22:00:19dsmowner
A lényeg: Ha ez a Kocsis tényleg nem AZ a Kocsis, akkor pont azért NEM kötöttek volna a Jadrannal szerződést, hogy véletlenül SE gyanusíthassák meg (valóban ok nélkül) Kocsist. Logikusan inkább bevontak volna egy másik offshore céget, vagy hagyják az egészet. Viszont ha le lehet nyúlni komoly összeget, akkor már be lehet vállalni, ez viszont önmagában bizonyítja az érintettséget... Szerintem...
2009.08.04 22:36:44lendvai attila
ha a Garda tenyleg tokos gyerekekbol allna, es valoban az "orszag sorsa" erdekelne oket (barmit is jelentsen ez)... akkor szereznenek egy jofele tavcsovest, es kilonek az ilyen arcatlanul eloskodoket, ahogy az erdeszek a veszett rokakat...
de nem tokosok, es minden egyes tagjuknak mast jelent az "orszag sorsa", ami tobbnyire leegyszerusodik a frocsogo ugatasra a ciganyok, vagy zsidok, vagy mittomenmi ellen...
ezert aztan teljes nyugalomban vadasznak tovabb a veszett rokak, mikozben kiteljesedik a demokracia es a kapitalizmus teljes valosagaban...
...majd betetozik x evente egy vilaghaboruban, mig vegul eleg jo fegyvereink nem lesznek a teljes fold eltorlesehez...
2009.08.04 22:59:14hetedik
LMP ? Az meg mi?Nem csak a választásokig jön létre egy ilyen lúzer párt?(akkor is csak megosztani hivatott)
A Helmeci majd kimossa Kocsist is mert szól a haveri kutyáknak...
2009.08.04 23:54:47thedealer
tavaj siman besetaltam a helyi onkormanyzathoz es kozoltem veluk, hogy en nem lakom a lakcimazonositon feltuntetett cim alatt tobbet.
- hol lakik
- sehol
- az nem lehet
- de, lehet. hajlektalan vagyok
kaptam egy ures lakcimazonosito kartyat.
Ezzel besetaltam a BKV-hez, es adaadtam a neninek 8 ev levelezeset es buntetesit egy level kisereteben amire az volt irva - dugjatok fel a picsatokba
ennyi... azota nincs mar 180 000-es tartozasom felejuk. Nincsenek levelek, nincsen behajtas meg loszarozas. Egy darabig kicsit ugy ereztem, hogy ez nem volt szep tolem... mostmar nem erzem ugy. Szerintem leszophatnak minden kedves utast egyenkent.
2009.08.05 00:01:40hosszú lépés
A hét legnagyobb beszólása a kommentek között:
"seychelles-i cégnyilvántartás"
:DDD
2009.08.05 00:09:51Balazs5
Nem rokon a Mrs Kocsis? Ha csak a névrokona miért nem bizonyítja be?
2009.08.05 00:20:11minimalista
Annyira megtelt mostanra a politika/ média hazugsággal,oly régóta folyik a kummantás,mellébeszélés hogy lassan fakocka-egyszerű,banális dolgokban is "elfelejtenek nekünk igazat mondani,mi pedig néha már észre sem vesszük a banalitást.Jelen esetben hogy tisztázhatta magát kocsis úr?Szembesítés nélkük aligha bizonyíthatja hogy EZ a Mrs. nem az ő csaja.Szembesítést!!!Hogy költhet el ennyi pénzt anélkül hogy ismerné/találkozna legalább egyszer Mrs.Kocsissal?Mehetne TV-ben,főműsoridőben,BKV merketingpénzből,a legfőbb bíránk és Erdő Péter Bíboros közösen tanúsíthatnák hiteles személyi okmányok alapján hogy a két miszissz valóban kettő!Fizetném a repjegyét!
2009.08.05 05:50:58pszihater
hajajaj:
nem a menetjegyben fizeted meg, hanem egy csomó állami támogatást is kap a cég, tehát nem a pestiek tűrnek, hanem mindenki. Az utolsó faluból is.
2009.08.05 09:24:02murunga
giorgio:
hogy van ez a rokonosdi? ki kinek a kijével házasodott csányi-kocsis vonalon???
amúgy meg mi a fasznak csodálkozni a feudális földesúri stíluson??? egyrészt kibaszott eccerű parasztszülők sarja DonCs,másrészt ilyen stílussal lehet csak uralkodni egy országban...
2009.08.05 09:25:03nicsakegy
"...majd betetozik x evente egy vilaghaboruban, mig vegul eleg jo fegyvereink nem lesznek a teljes fold eltorlesehez..."
Az eszközök már rendelkezésre állnak, a földnek jót tenne ha eltűnne a mocskos fajtánk a felszínéről. Örökre.
2009.08.05 09:58:29akárki
Jobb helyeken ezért már lemondott volna.
2009.08.05 10:14:53zauberpferde
Spiro
Most figyelj! Van üdülője itt mindenkinek. Ha érdekel elmondom, a Balaton északi partján, egy B.füredtől 15 km-re lévő községben, telekszomszédom egy észak-magyarországi 19800 lakosú város, nevezzük X-nek, önkormányzata. Mármint az üdülőjük. Gondolom a tisztelt X-béli adófizetők nem is tudják, milyen klassz 10 szobás, teljesen felújított nyaralójuk van, e kellemes helyen.
Ez persze semmit nem von le K. úr "erényeiből".
2009.08.05 10:24:02rézfaszu bagoly
Kínában ezeket már régen fejbelőtték volna
2009.08.05 10:54:14tonchyka
A kurva anyját és anyjukat!