Információink szerint a fővárosi önkormányzatnál megunták, hogy állandóan kiborul a szennyeskosár a BKV-nál és véget szeretnének vetni a BKV abszolút felügyeletéért zajló Hagyó-Kocsis hatalmi harcnak. Ennek érdekében már az is felvetődött, hogy Hagyó Miklós, a közlekedésért is felelős főpolgármester-helyettes leadja a tömegközlekedés felügyeletét egy helyetteskollegájának.
A Hagyó-Kocsis hatalmi harc tulajdonképpen már akkor elkezdődött, amikor Kocsis István még csak várományosa volt a BKV igazgatói posztjának. Mint arról az Index beszámolt, Kocsist szeptember elsejével eleve úgy akarták kinevezni, hogy elvonják egyes munkáltatói jogait, például nem ő nevezhette volna ki saját helyetteseit. Az akció nem sikerült. (0:1)
Egy hónappal később, szeptember 30-án kiderült, hogy miért is próbálkozott a városvezetés a munkáltatói jogok megvonásával: Kocsis távozásra bírta Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettest, akit a BKV-nál Hagyó Miklós erős emberének ismertek. (0:2)
Valószínűleg egy háttéralku alapján pozíciójában maradhatott, sőt némileg erősödött Balogh Zsolt, Hagyó másik bizalmi embere.
Néhány hónappal később megélénkült az információforgalom, egyre több újságíró értesült Kocsis vezérigazgatói tevékenységének érdekesebb részleteiről, így például a szolgálati Audiról, vagy a szolgálati szivarokról. (1:2)
Az információkat természetesen nem közvetlenül Hagyó Miklós sugdosta az újságírók fülébe egy füstös kávéház hátsó asztalánál, csak megnyíltak bizonyos szelepek, ahonnan a kiszivárgott infók egyre szélesebb körökben (szakszervezetek, felügyelő bizottság) terjedtek, amíg el nem értek az azokat leellenőrizni sem rest újságírókig.
A következő gólt Hagyó 2009 februárjában lőtte, amikor elérte, hogy Kocsis holdingkoncepcióját, amely alapján a BKV-t át akarta alakítani, ne fogadja el a főváros vezetése, vagy legalábbis alaposan kiherélve támogassák csak. (2:2)
Kocsist még ez sem rengette meg, ám az már igen, amikor napvilágra kerültek a BKV (már részben az ő regnálásának ideje alatt kötött) érdekes tanácsadói szerződései, mint például az elhíresült formacipő-tanácsadás, vagy az offshore cégekkel devizatanácsadásra kötött 20 milliós szerződések. Ezekben az ügyekben egyébként az Index cikke alapján nyomozás indult a BRFK gazdaságvédelmi főosztályán. (3:2)
Kocsis sajtótájékoztatón úgy reagált: Nem azért támadják egyes körök, mert különféle tanácsadói szerződéseket köt, hanem azért, mert megszünteti a korábbiakat, hogy megakadályozza a BKV kivéreztetését - érezhetően Hagyó Miklósra utalva ezzel.
A következő találatot Kocsis István akkor kapta, amikor a sajtó boncolgatni kezdte a Magyar Villamos Műveknél történt eseteket, ahol korábban igazgató volt, majd ezután meg kellett válnia Molnár Lászlótól, akit bizalmi emberként még az MVM-től hozott a BKV-hoz. (4:2) A tanácsadó menesztésekor Kocsis visszavágott: Molnárral együtt távoznia kellett Futó Sándornak, Tóthfalusi György SZDSZ-es igazgatósági elnök jobbkezének is. (4:3)
Az MVM ügyek miatt Hagyó Miklós úgy gondolhatta, hogy dűlőre lehet vinni az ügyet. Július 3-án Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP frakciójának vezetője Hagyóra hivatkozva kijelentette, hogy bizalomvesztés történt, rövidesen vezetőváltás lehet a BKV-nál. Kocsist felszólították, hogy tisztázza magát, aki ezt végül egy felügyelőbizottsági ülésen az álláspontja szerint meg is tette.
Ezután következett a humánpolitikai igazgatónő százmilliós végkielégítési ügye, melynek következtében Balogh Zsoltnak, Hagyó Miklós "másik jobbkezének" is távoznia kellett a BKV vezérigazgató-helyettesi székéből. (4:4)
Jelenleg itt tart a háború, aminek a vége az lehet, hogy Hagyó kezéből esetleg kikerülhet a BKV felügyelete, arra hivatkozva, hogy nem tudnak együtt dolgozni Kocsissal. Az ötlet már hónapokkal ezelőtt felvetődött egyszer, akkor az Index információi szerint nem kapkodtak a BKV után a főpolgármester-helyettesek.

Kommentek
2009.08.11 17:27:38Csillary
Az eddigi sajtóhírek arra utalnak, hogy a BKV /többek között/ az MSZP-SZDSZ pártkassza kiapadhatatlan forrása volt. A választások után minden végkielégítést meg kell vizsgálni és amit lehet visszaperelni. Akkor esetleg énekelni kezdenek a végkielégítettek.
2009.08.11 17:30:47Jester
Döbbenet, hogy mégmindig arról emgy a vita, hogy menjen-e, vagy maradjon, ahelyett, hogy teljes vagyonelkobzás terhe mellett 20 évre, vagy életfogytra ítéljék ezt a szarházi gengsztert.
2009.08.11 17:31:01laji
Nem lesz könnyű, mert jó pénzért külső tanácsadók (az Horn/MSZP privatizációs cége, a Deloitte, stb.) azon fáradoznak, hogy jogilag tiszta legyen a manőver...
2009.08.11 17:34:36zero
http://vastagbor.blog.hu/2009/08/04/bkv_a_szinfalak_mogott_i_resz
http://vastagbor.blog.hu/2009/08/06/bkv_a_szinfalak_mogott_ii_resz
2009.08.11 17:40:55dei
Ja, ja Csillary mára ezt nyomták ki a pártközpontból? :))))
Nem tudom a pártközpontodban minek alapján jutottak erre a magvas következtetésre, de hát tudjuk, hogy felétek nem kell érvelni. :))))
2009.08.11 17:42:15moncayo
@laji: azért van jogi kiskapu. Csak meg kell gyanúsítani bármivel (ok van bőven), s be kell vinni előzetesbe. Ott eleve vagy 5 évig bent lehet tartani. Össze kell zárni pár 200 kilós buzi, bunkó cigánnyal és leadni a drótot, hogy spicli. Ha ki jön egyszer, már roncs lesz. Oszt mehet panaszra külföldre.
2009.08.11 17:44:28dei
Jester, Te miért nem jelentkezel be az ürgéhez és mondod neki, egyenesen. Nyíltan szarházizd le, szemtől szembe, úgy illik. Minket akik ezzel részben tisztában vagyunk, nem nagyon érdekel
Bár udvariasan sosem szidalmaznánk valakit, aki nincs itt és nem tudja megvédeni magát.
Felétek ez nyilván nem gond.
2009.08.11 17:49:40Szervátültetés
A BKV már Aba Botond alatt is a szocik pénznyelője volt, maga Boti bácsi caplatott a pénzes táskákkal egyenesen be a pártközpontba Somlyódi elvtárshoz. Aki ma egész véletlenül a Gazdasági Bizottságot vezeti ami a BKV feletti tulajdonosi kontroll gyakorlója és a szocik magukban is többségben vannak benne.
Változott volna valami a felállásban? Legfeljebb annyi hogy Hagyó sokkal mohóbb és erőszakosabb mint az elődei. Más nem.
2009.08.11 17:53:56szmoker
"szmoker 2009. 08. 11. 11:04:33
Azt tartom hihetetlennek, hogy minden ilyen esetben van 1-2 troll, aki védi ezeket a korrupt szutykokat.
Miért?
1, rokon, holdudvar, koma
2, fizetett provokátor
?"
Ezt a BKV-figyelőbe írtam.
Dei, te melyik vagy?
2009.08.11 17:54:16longhi
hihetetlen ez a Kovács......ki a fasz ez hogy neki mindnt megengednek......Csányi meg a haverok fedezik mi?
2009.08.11 17:58:54Spéter46
Szerintem mindkettőt be kellene zárni!!!!
2009.08.11 18:13:00Bambano
Állítólag már az mszpben is megegyeztek, hogy leváltható. Mégsem váltották le. Mit tudhat ez a faszi? A kövektező kérdés, ha azt tudja, amitől maradni képes, és nem mondja el, az nem bűnpártolás?
2009.08.11 18:14:44lifelike
ilyenkor hol van a jogallam? hol van a rendorseg? hol van az osszes kurva szerv es hivatal akik parezer forintert is kinyirnak csaladokat anyagilag? mondanam hogy tobbet nem szavazok rajuk, de kire? mind ugyanolyan fereg es erinthetetlen
2009.08.11 18:25:45Cselo
Az ilyen háborúk a rablott/rabolható javak felosztásáról szólnak. Most is erről van szó: a maszop megbízásából kocsis rabol és most nem tudnak megosztozni a koncon. Egy dologban biztosak lehetnek: a börtöncellán meg kell, hogy osztozzanak!
2009.08.11 18:34:22hfnuser
Ilyenkor odavezényelném az összes rendőrt az Akácfa utcába és parancsba kiadnám nekik, hogy irány be az épületbe és osszlassák a tömeget ott gumi lőszerrel, gázsprével, gumibottal, vízágyuval... a k..va anyjukat!
2009.08.11 18:37:26Krikri
ki ne rúgják, még belerokkan a költségvetés...
2009.08.11 18:43:161&Emir
Ha ez az ürge mszps és nyilvánvaló a csalás, a Fidesz-KDNP miért nem szervez a szakszijaival megmozdulást a helyzet felszámolására.Hol van most Gaskó aki mininimál béren nyomorog csapatával.Ők nem nyulják a MÁV-ot mint a BKV-s banyák.
2009.08.11 18:47:30Jonas-R
Az nem lehet, hogy nyilvanosan osszeugranak es csak az egyik eli tul?
2009.08.11 18:53:46Valjan
Aha,most igen,gyozhet..;de csak addig,mig mig nem en leszek az elszamoltato bizottsag vezetoje!
min.25 ev borton+teljes vagyon elkobzas a TELJES CSALADTAGJAIRA IS KITERJESZTVE!!
Ja es csak o a BKV jelenlegi vezere...
A tobbire csak ennel komolyabb buntetesi tetel var....
2009.08.11 19:00:27Rocky
A vicceskedő (6:3) fociközvetítés helyett, az index "oknyomozó" "újságírói" esetleg azt is odaírhatták volna, hogy ezek a "kis stiklik" a hagyó vs. kovács "harcban" hány száz millió forintunkba fáj!
Mert ezek bizony nagyon-nagyon sok pénzbe kerülnek nekünk, meg majd az unokáinknak!
2009.08.11 19:01:42no-grady
Eltüntették az előző hozzászólásomat!
A jármüvezetök és szerelők már évek óta nem kapnak egy fillér jutalmat sem, még karácsonyra sem.
Mert azt mondják nincs rá pénz.
Bezzeg a fejesek évek óta 100-150 % extra jutalmakat utalnak ki maguknak!!!
Ha egy jármüvezetöt elküldenek 15-25 év munka után sem adnak neki egy fillért sem, hanem igyekeznek keresni a munkájában valami hibát, hogy ne kelljen neki fizetni.
Remélem lesz valaki aki keményen elszámoltatja öket!!!
2009.08.11 19:03:16elemes2
Döbbenet, hogy gyakorlatilag csak annyit tudunk meg, amennyit a harcoló felek ki akarnak szivárogtatni egymásról, és ezt láthatóan nagyon sokan készpénznek veszik...
2009.08.11 19:08:27Rocky
Egyébként az ország pedig azért tart itt, mert egy ilyen egyértelműen silány és káros helyzetben, mint ez, ahol tényleg csak annyit kellene, hogy az ország KÖZÖS erővel felháborodik az ügyön és az elégedetlenségét valahogy kifejezi- még ilyenkor is vannak emberek, akik a Fideszre, Orbánra mutogatnak...
Jó pénzért? Vagy miért?
Én rájuk fogok szavazni, de hasonló esetben az ő országrontásukra (ha lesz) fel fogom hívni a figyelmet, fel fogom emelni a szavam ellene!
2009.08.11 19:13:14istvánkocsis
Ahhoz azért pofa kell amit Kocsis gazember Pifti csinál! A maszop pénzcsináló embere aki magának is elteszeget néhány milliárdot. A nyilvános karóbahúzás nem lenne túlzott büntetés nekije!
2009.08.11 19:13:21hilti
de remelem csak azutan hogy o is kapott egy jo kis 100 millas bonuszt, elmaradt jutalmat, vegkielegistest.
2009.08.11 19:14:06zauberpferde
Dicséretes hozzáállás !
Azok ugyan olyan magasról fogják lesz.rni, hogy mit sír a szád, mint ezek.
2009.08.11 19:20:34kobor42
Kár, hogy a sörétes puskás arcok a cigányokat lövöldözik randomra. A politikusokat kellene.
2009.08.11 19:20:53blog23
Ebben az egészben az a nagyon "vicces" hogyha nincs ez a hatalmi harc, akkor semmi nem derül ki azokból amikről most szó volt a cikkben.
És különösen ijesztő belegondolni abba, hogy mennyi ilyen lehet még ahol a felek jól megvannak egymással és ezért nem borítják ki a bilit, akár a fidesz mszp között is.
Egyedül az a megnyugtató, hogyha valaki egyszer meglöki azt a bizonyos bilit, akkor onnan már magára is hagyhatja, a felek elkezdik szépen egymás szennyesét kiteregetni...
2009.08.11 19:22:28pösti
Megoldás:"közös erővel háborodjunk föl" és szeptembertől senki ne vegyen jegyet,bérletet(polgári engedetlenség),akkor biztos ,hogy kiborul a bili és az egész brancs aki a bkv (azaz 35százalékban az állam,vagyis a mi)emlőin lógott kénytelen lesz odébb állni!!!!
(ha jön az ellenőr:"A bérletem a Hagyónál(Kocsisnál) hagytam.")
2009.08.11 19:30:03Mariana
URRISTEN, URRISTEN!
Ebből sem lesz semmi??? Mi meg fizetjük az ingatlanadót, a BKV jegyemeléseket, a kocsink után a súlyadót stb, nem kapunk Gyest, már üdülési csekket sem,kajajegyet sem....nekünk húznak a nadrágszíjon....még sokszor fognak....elbagatellizálják a korrupció miatt elfolyt összegeket. Mi, nép nem vagyunk alkuképesek. Mikor mondjuk, hogy na ezt már nem engedjük?? Mert különben dől a bili....Miért engedtük meg a vagyonadót?? Nem látjátok, hogy a Fidesz csak asszisztált, hogy nyugtassa a kedélyeket. Mondta h eltörlik, ne tiltakozzatok ellene....Mikor mondjuk , hogy NEM ENGEDJÜK MEG BEVEZETNI, mert ennek 3szorosa folyik el korrupcióba, azon spóroljatok. Nincs erő:((( Seress Máriát is támadtuk mi is....Nekünk, a népnek ki kellett volna állni mellette...nem lesz semmi változás?? Sajnos a hatalmi elit megnyugodott...látják, hoyg megúszták, folytatható a sarcnövelés, és a zsebek tömése
2009.08.11 19:31:03Rocky
Jó 5let!
Én nem járok bkv-val, ha csak tehetem!
(kb. negyedévente 1x)
erre nem vagyok büszke, de majd ha nem ilyen lesz...
2009.08.11 19:32:05Mariana
pösti, IGEN! Ennyi elég!
Meg kellene keresni a VEKE-t vagy valakit ezzel a szándékkal...
Én támogatlak!
2009.08.11 19:33:02Benszülött
Régen a megszállók szabadrablás engedélyezésével fizették martalócaikat. Most is így van?
2009.08.11 19:33:50Rocky
Mariana:
te csak most?
én már 7 éve ÚRISTNEZEK...
Azért adjunk egy esélyt a Fidesznek.
Eddig amíg csak megszólaltak, felemelték a szavukat, a kormány ellenük fordította (népi segítséggel).
Ha nem indulunk el jó irányba 1 éven belül, marad a forradalom vagy a disszidálás...
Én az utóbbit fogom választani!
2009.08.11 19:42:33Benga111
Azért ne csak Kocsis legyen itt a hunyó. Hagyó már több mint évtizede uralja a budapesti közlekedést. Az ő ötlete volt az Üllői út leszűkítése a József kőrútnál, anno mert most visszaállították. Azt is ő akarta, hogy a Rákóczi utat csak egy sávban használhassák az autók, dettó a Szentendrei útnál, a Városligeti átvezető utat ő szűkítette le. Az ő ötlete a mesterséges dugó is.
Mint látható, rendkívüli ember. Hozzáértő, jól mérlegel, megfelelően dönt...
Csak éppen az aszfaltozásnál többet nem engednék neki.
2009.08.11 19:49:52Kivlov
fel kéne lógatni mindet: demszkytől kezdve hagyó, kocsis, kóka... sok villanyoszlop van Pesten.
2009.08.11 19:54:11Rocky
Szerintem pedig zseniálisan csinálják!
Amiben szerintem világelsők (esetleg észak-kórea versenyezhet velük), az a hatalommal való visszaélés!
Az olyan projektek kidolgozása, amik látszólag a mi javunkat szolgálják (pl. 4-es metró, M6 stb.), mindeközben látszólag és lehet hogy a valóságban is teljesen "tiszta", pályáztatható (EU), de valójában pénzmosodák, közpénz emésztő gyomrok, pártkassza töltő prések!
Ezt buta ember nem tudja ilyen profin megcsinálni, mert már régen a börtönben ülnének! Ők ebben profik, ezt csinálták 40 évig, és ehhez asszisztál az ország 60 éve!
Ezért tartunk itt!
Természetesen nem szakmai kérdésekről van szó, hiszen az elsődleges szempont a lenyúlás, síbolás, ergo szakmailag, józan paraszti ésszel ezek a döntések felfoghatatlanok!!!
Olyan mint a bástya elvtárs narancsa...
savanyú, de a miénk!
2009.08.11 19:58:20Kivlov
2009.08.11 19:54:11Rocky
ezért kellett volna végezni minddel 89-ben, de minimum kizárt a közéletből az összeset.
2009.08.11 20:05:21Krikri
Mariana, Seress Máriáról nem késtél le: www.civilmozgalom.hu
2009.08.11 20:11:19Rocky
2009.08.11 19:58:20Kivlov
igen csak akkor jó ötletnek tűnt az ellenzéki kerekasztal részéről, nem megkockáztatni egy összecsapást a több tízezer munkásőrrel és karhatalmistával...
egyébként ők (grósz, német), még Nagy Imre újratemetésén is filóztak hogy bevessék-e a karhatalmat egy esetleges megmozdulás esetén!
Na de ez a hajó már elment!
Most újra azt kellene elérni, hogy félelem és kocsigyújtogatók nélkül, újra ki lehessen menni az utcára, akár 3-4-500 ezren, békésen, kézenfogva!
2009.08.11 20:19:28Rocky
http://vastagbor.blog.hu/2009/08/04/bkv_a_szinfalak_mogott_i_resz
http://vastagbor.blog.hu/2009/08/04/bkv_a_szinfalak_mogott_ii_resz
2009.08.11 20:19:29Kivlov
2009.08.11 20:11:19Rocky
semmire nem mész 500ezer békéssel. ott volt a népszavazás 1,5 milla békés. szart se ért.
itt csak keményen lehet jutni valahová...
2009.08.11 20:26:15Rocky
2009.08.11 20:19:29Kivlov
Csak ezt akarják elhitetni...
MEg azt, hogy aki az utcára megy, az huligán, csőcselék... mint ahogy ötvenhatot magyarázták sokáig...
De nem így van! A demokráciában a legalapvetőbb jog, a gyülekezési szabadság, a szabad véleménynyilvánítás joga!
Arra kellene rájönnie az embereknek ("""bal és jobb""" oldal) egyaránt, hogy nincs balésjobb.
Van az országban egy hazaáruló réteg, akik nincsenek többen 5-10e főnél, őket kell felismerni, elkergetni, lecsukni!
Az ország nagy része (99.5%) dolgos, becsületes, hazáját szerető, de hiszékeny, megosztott ember!!!
Ameddig ez nem változik, megy az oszd meg és uralkodj lemez...
2009.08.11 20:31:12VulpesVulpes
ki ez az ember? sehogy se lehet eltüntetni...
2009.08.11 20:46:09tinkas
Szerintem mindkét jómadárnak távoznia kellene. Már nagyon sok kárt okoztak külön külön is.Az is érdekes hír, hogy a humánpolitikai igazgató saját magának fizettette ki a közel 100 milliós végkielégitést. Szerintem ez kamu. Egy ekkora CÉG-nél ez biztos nem történhetet meg.Ha még is akkor számviteli törvényt is sértettek. Egy ilyen nagyságu kifizetést már biztosan a vezérigazgató ellenjegyzése mellett csak az igazgatóság engedélyezhet. Érdekes akkar a papírok hol vannak? Vajon kinek az érdeke volt eltüntetni az engedélyt?
2009.08.11 20:50:55erom?
Benga111: Nem igényel túl sok energiát, hogy kiderüljön, nem az ő ötlete volt.
2009.08.11 21:03:49gyulafirátót
Már csak a Jobbikban lehet bízni. Ők kellenek ide. Nem olyanok, akik már 20 éve ígérgetnek. Természetesen valamennyi 10-50 millás kifizetés "jogos" volt, hisz jogállamban élünk. Miniszterelnökünk is egy törvénytisztelő becsületes ember, csak már akasztaná fel valaki.
2009.08.11 22:05:49polak
sajnos az az érzése az embernek, hogy 88-89-ben valóban fel kellett volna húzni pártucat elvtársat a lámpavasra. meg talán 2006-ban is el kellett volna kapni néhánynak a tökét. akkor talán nem mernének ennyire arcpirítóan lopni.
mindenesetre a választásokig szabadrablás lesz, ez nyilvánvaló.. aztán jön a látszólagos rendcsinálás, új Hagyók és Kocsisok jönnek, csak nemzeti érzülettel vagy mi a fasz.. nem lehetne ENSZ-közigazgatás alá helyezni ezt a játékországot???
2009.08.11 22:32:58zgabi
Nincs a világon egyetlen olyan párt sem, amely csak és kizárólag azért akar győzni a választásokon, mert a népet kívánja boldoggá tenni vagy mert olyan nagy benne a nemzet iránt érzett felelősség. Ez mind csak marketing ( vagy inkább demagóg) duma. Mindegyik azért szeretne hatalomra kerülni, hogy közel ülhessen ahhoz a jó nagy húsosfazékhoz. Legfeljebb annyi a különbség közöttük, hogy mennyit juttatnak a húsosfazékból a népnek, és mennyit saját maguknak. Ma Magyarországon az MSZP és az SZDSZ jól tudja, hogy gyorsan és sokat kell lopni ( nagyon közel vannak más a választások, melyeket követően minimum 8 évig ők nem lesznek húsosfazék közelben). De abban is biztos vagyok, hogy az utánuk jövő párt és szimpatizánsai, nyolc évi " éhkopp" után szeretnék végre jól megtömni a bendőjüket, és nem is egyszer, hanem mindaddig amíg lehet. Az újoncok is ezt akarják majd, mondhatnak bármit. Ez nálunk mindig így volt, ma még inkább így van, s lesz ez még ígyebben is.
Csak attól félek, hogy egyszer majd kiürül az a húsosfazék, s ha az EU sem lesz hajlandó megtölteni, akkor úgy járunk, mint Argentína 2002-ben. Nézzétek meg! Hét év óta sem jöttek rendbe az argentinok, és még csak nem is látszik náluk a fény az alagút végén. ( Nálunk sem látszik, de legalább nem vagyunk sötétben, mert az EU lámpást gyújtott az alagutunkban) Valahogy olyan országnak érzem Magyarországot, mint a 4-es metró építkezését. Valamikor, valamennyiért ( sokkal többért mint tervezték) elkészül ugyan, használni is fogjuk, de a felhalmozott adósságokat még unokáink is nyögni fogják. S nálunk már hitelből lopni sem szégyen, sőt, 4 milliárdos telket sem szégyen eladni 300 millióért. Mert büntetlenül meg lehet tenni.
Amúgy én meg vagyok elégedve a BKV-val, bár csak ennyi gondunk lenne összesen. Csak több ezer " BKV-nk" van, az a baj, meg az, hogy egyre szaporodnak.
2009.08.11 23:02:22korrekt orr
dei: már hetek óta errôl pofázik a sajtó, de ha bevallod, ki vagy, rólad is megírjuk, mennyi pénzt nyúltál le az adónkból
2009.08.11 23:29:30tollas
A cikk azt sugallja, hogy Kocsis nagyobb gazember, mint Hagyó, ezért ebben a romlott fővárosi milliőben esetleg hatalmon maradhat a BKV élén, pumpálva a milliárdokat az MSZP-nek, SZDSZ-nek, Fidesznek, MDF-nek és nem utólsó sorban magának.
2009.08.12 00:20:50libazsíros kenyér
nahát....akkor most megyek Én is... és szépen kielégítem magam...
2009.08.12 00:45:29Bit Rot
Ja, basszus, köznépnek adóemelés, hogy ezek a főtolvajok lopjanak!
Nem érdekel, hogy a Fidesz is lopott! Most MSZP-SZDSZ van, már 7 éve, és úgy lopnak, hogy még csak nem is érdekli őket, hogy mindenki tudja róluk!
Szemetek!
2009.08.12 07:45:42csendeske
Ez csak a felszín, mert még a látható felület is kiveri a biztosítékot. Ha egyszer valaki igazán megvizsgálná az ügyet (és remélem hamarosan meg is fogja!) kiderül, hogy az egész mögött a Hagyó-Mesterházi viadalon tül az MSZP fiatal-idős konfliktudában érintett Hagyó és az újabban a BKVügyekben magát exponáló Iváncsik, továbbá a Kocsis mögött állók erőterében vívott folyamato harc van. Ezt csak segíti, hogy Kocsis ügyesen manipulálja komoly gazdasági ígéretekkel (orbitális tolvajlások!) mind Mesterházit, mind Iváncsikot mégpedig Hagyó ellen, saját székének megtartása, időhúzás miatt.
2009.08.12 08:13:15banhegyig
Akármennyire "nem tudnak együtt dolgozni", remélem, hogy egy közös cellában fognak megrohadni.
De persze mindkettő ártatlan, mint a ma született bárány, a horvátországi szálloda sem Kocsisé, a Mrs. István Kocsis tulajdonos pedig csak egy véletlen névrokon...
2009.08.12 09:21:44félreértitek már megint
Ezek után én a mindenkori magyarországi bankrablókat, szorgalmas, becsületes, tehetséges, jogkövető állampoilgároknak fogom titulálni.
Gondolom a BKV vezet... bocsánat gazemberek, ugyanezekkel a szavakkal jellemzik magukat.
2009.08.12 09:28:04wagabound
kobor42:"Kár, hogy a sörétes puskás arcok a cigányokat lövöldözik randomra. A politikusokat kellene."
AZ ötlet kiváló. Még nem késő!...
2009.08.12 09:37:16-= If =-
Lassan betelik a pohár. Kötél, szikla, Duna. Pereputtyával és haverjaival együtt. Csak akkor nem marad senki,aki ezt a kis szelet rántotthúst irányítsa.
2009.08.12 09:39:00-= If =-
Mellesleg, jah. Innen üzenem a roma-ritkító rémeknek, hogy a politikusainkat irtva valóban használnának ennek az országnak.
2009.08.12 09:43:33OftF
Addig nem változik itt semmi, amíg a Kocsis félék szabadlábon vannak. Vagy akár a Hagyó félék.
Ebbe bele kell nyugodni emberek, vagy el kell húzni a pékbe.
2009.08.12 09:45:10OftF
If, Slota emberei nem fognak magyar politikusokat gyilkolászni. Így jobban jönnek ki belőle.
2009.08.12 10:16:34Hoppázó Beléndek
kocsis for president!
mit ide gyurcsány, kóka, vona vagy orbán? kispálya mind.
2009.08.12 10:36:45daneeka
Mocskos korrupt bagázs.
2009.08.12 10:54:20vizipipa
Szigorúan a cikknél maradva, az én meglátásom szerint
Hagyó+Kocsis kontra BKV utazók: 8:0.
Szóljon aki másképp látja!
2009.08.12 11:02:38-= If =-
@OftF: ezt kézpénznek vehetem? Észak-Magyarországon élő testvéri nép az, ki itt balhét szít romaügyileg? Remélem nem... Ám a igen, akkor meg duplán nyerhetnének a dolgon. Gondolj csak bele...
2009.08.12 11:38:55Che Pel
Mindkét mocskos korrupt genyót azonnali hatállyal, statáriálisan felkötni! Nyilvánosan! Táblát a nyakukba: ÍGY JÁR MINDEN MOCSKOS KORRUPT GENYÓ!
És valóban nekikezdeni, de módszeresen, nehogy valaki is kimaradjon!
Maradunk 3 millióan, de legalább lesz helyünk...!
2009.08.12 12:08:40Ducati
Most anelkul hogy barmi csunyat mondanek, mindenki kepzelje el azt amit csak tud. Egyebkent meg mind a ket patkanyt eltennem kb. 10 evre bortonbe majd megkerdeznem hogy erdemes volt-e szetbaszni az mvm, bkv, meg a tobbi jellemzoen harom betus magyar allami vallalatokat amelyek meg 20 ev utan MEG MINDIG csak vesztesegeket termelnek es a legnagyobb kasszak az mszmp / mszp / szdsz patkanyok szamara. A tobbi paraszt meg csak jukasztgassa csak 2-3 alkoholista ellenor elott a kis jegyet es szegyeneben mutassa is meg a buziknak hogy ki van jukasztva. Ledegradaljak az embereket az ovodasok szintjere. Nos, epp itt tart ez az asz orszag. Es miert? Mert pontosan ennyit tud. Hajra magyarok!:)
2009.08.12 12:17:03Lófarát, sógorasszony!
@Ducati:
Ha az üzleti tevékenységét nézed, akkor az MVM csoport SÚLYOSAN nyereséges (trade + Paks).
Más kérdés, hogy lopják persze kifele amit lehet (és kell, ha szólnak a pártközpontból).
2009.08.12 12:26:15Kánaán
Ez is csak a Fidesz hatalmi harca miatt került napvilágra. Érdekes hogy kizárólag Mszps humbugok vannak itt. Fideszes vezetők makulátlanok lennének? Ettől eltekintve nem engedhető meg ez a milliós pénz-szórás, vissza kell perelni.
2009.08.12 12:33:57Ducati
Ami az mvm-et illeti, nem nehez ilyen piaci korulmenyek kozepette - allitolag - nyeresege lenni. En arra gondoltam amikor ez a szerencsetlen lelekben torpe patkany kovacs meg a sajat kibaszott feleseget is kepes volt letagadni a horvatorszagi hotel berbaadasi kalanddal kapcsolatban. Szar, jellemtelen emberkek ezek. De hat ezen nem szabad meglepedoni mert hat a kor, amikor ezek felnottek, szinten tele volt hazugsaggal, felelemmel, par perces kompromisszumokkal. Ami pedig a fidesz-t illeti, nos az van hogy kb. 8 eve mszmp korszak van ebben az orszagban mert a buta magyarok megkajaltak ezeket a kis geciket, nos ezert sem tudott sehol sem huzni a fidesz. Majd fog, minden bizonnyal. Ecco homo!:)
2009.08.12 12:35:35Ducati
Apropo, azon meg most csak rohogni tudok hogy ezeknek a gyerekeknek sosincs par percuk hogy valaszoljanak annak a par szerencsetlen riporternek akik ott dekkolnak ezek a patkanyok miatt a folyosan, bezzeg amikor valasztasok vannak, sajat kezbol osztogatjak a virslit meg fujjak fel a lufit a Ligetben!:):):):)
2009.08.12 12:43:41Ducati
http://www.komment.hu/tartalom/20090707-velemeny-kocsis-istvan-karrierjerol-es-offshoreugyleteirol.html?cmnt_page=1
2009.08.12 12:46:12Ducati
Belebukhat-e néhány nyamvadt offshore ügyletbe az, aki túlélte a Tocsik-botrányt, kisegítette Csányi Sándort, privatizálta az energiaszektort, és mindennek tetejébe még rendes ember is?
2009.08.12 12:47:53Ducati
Kurva jo ez a cikk, olvassatok el. A legjobb amikor leirjak hogy tagadta le a kis kocsog a sajat kibaszott feleseget, azt hiszem, ennel lejebb nem nagyon tud esni az ember. Legalabb is, a felesege elott!:)
Most már amúgy is csak napok kérdése, és az erdélyi gyalogtúrán is olvasható lesz a vezérigazgató saját kezű nyilatkozata arról, hogy a vádak alaptalanok. Kocsis István ennél többet valóban nem tehet. Szerzett magának egy nehéz estét is: a saját feleségétől határolódott el, amikor cáfolta, hogy bármi köze is lenne ahhoz a Mrs. István Kocsishoz, aki az egyik gyanús offshore cég valódi tulajdonosaként szerepel a nyilvántartásokban. Legyen már elég ennyi!
2009.08.12 12:50:18Ducati
Tele van a mai kozelet ezzel a nagyon melyen jellemtelen ember-tipussal. Egy kicsit kisert a mult, nem gond, a magyar buszke tipus, mindent kifizet. Hal' Istennek, vannak olyan szervezetek mint pl. EBRD, IMF, WB, EU es az ilyen kis kozepkorban rekedt jobbagy-feudalista felfogasu emberek mint a magyarok megsem kell hogy mar megint fuvet egyenek, segit a nagyvilag!:)
2009.08.12 13:50:25AproV
Olvasom itt a sok bölcs kommentet.
Olyan opció elképzelhetetlen, hogy mindkettőt elzavarni a retkesbe és komoly és átlátható civil kontroll alá vonni a dolgokat.
Kocsisnak a leányfalusi házát meg lehet nézni, biztosan sokat kuporgatott rá. Aki pedig Hagyót védi, annak javaslom, hogy még egyszer alaposan nézze meg azt az embert, főleg a szemeit...
A legjobb az egészben, hogy mi utasok isszuk a levét a ritka, ámde koszos buszokkal, az udvariatlan, ámde büdös ellenőrökkel. Agyrém!
2009.08.12 19:34:58Remaj
A TÖRTÉNET ABA BOTOND LEVÁLTÁSAKOR INDULT.A FELSŐ VEZETŐK AZT HITTÉK, HOGY MOST MINDENKI LÉP FELJEBB A LÉTRÁN, ERRE JÖTT AZ EJTŐERNYŐS ANTAL ATTILA ÉS HOZTA A STÁBJÁT.AZ IGAZGATÓSÁG ELŐSZÖR NEM IS FOGADTA EL ŐT,VÉGÜL AZ ÚJ VEZETŐI SZERZŐDÉSEK BEÍGÉRÉSÉVEL LENYELTÉK.A HOPPON MARADTAK A SZAKSZERVEZETI VEZETŐKKEL SZÖVETKEZTEK-SZTRÁJK,ÉS MÉG FOGÁST IS TALÁLTAK RAJTA-BUSZVÁSÁRLÁS.
2009.08.17 16:24:07kapcsolj
Már többször írtam Demszky Gábornak, hogy szívesen rendbe teszem a BKV-t, úgy hogy az nyereséges legyen. De eléggé inkorrekt módon természetesen a részéről nem is válaszolt. A BKV Vezérigazgatónak, a mostani és a régebbinek is írtam, hogy segítek a BKV-nak, de bunkó módon nem válaszoltak.
Van egy weboldal: WWW. kapcsolat.hu - AHOL LEÍRTAM BLOGBAN A VÉLEMÉNYEMET, DE OTT 5 MODERÁTOR AZT LESI HOGY HA ŐSZINTE VÉLEMÉNYT ÍRSZ, KITÖRLIK, MERT MEGBÁNTOD VELE A KORMÁNYT, AZ ÖNKORMÁNYZATOT!
"Ugyanakkor Bajnai Gordonnak nincs annyi hatása, hogy a takarékoskodni kényszerült időszakban, engedi csak úgy kifizetgetni a több milliárdos végkielégítéseket. Előre törvényeket hoz, visszafelé meg nem érdekli hogy milyen csalások mennek a BKV. - nál. Mikor ég már a bőr a kormány képéről?
Komoly csalások, pénzek és vagyonok mennek ki a kormány keze alól, mert ostoba miniszterek irányítják az országot. Hova vezet ez? Nem tudják, vagy nem akarják tudni, vagy nem érdekli őket?"
és erre a Kapcsolat.ju válasza:
"Értesítünk, hogy az általad létrehozott #88229 azonosítójú, blog tartalom moderálásra (Törlés) került a moderálási alapelvek (http://kapcsolat.hu/moderalasi_elvek) következő pontja(i) alapján:
- 4.3.4. Támadja az MSZP szervezeteit, szerveit, vezetőit, intézményeit, társszervezeteit, parlamenti vagy önkormányzati frakcióit
A moderátor a következő megjegyzést fűzte hozzá a döntéséhez:
Támadja az MSZP szervezeteit, szerveit, vezetőit, intézményeit, társszervezeteit, parlamenti vagy önkormányzati frakcióit
Ez egy automatikusan generált e-mail, kérjük, ne válaszolj rá!
Kapcsolat.hu"
Azt gondolom, undorító jogy ilyen ostoba emberekkel van tele az ország!!!
2009.08.26 20:50:20jolka
mi aztán szép kis ország vagyunk, a törvények a bünözőket védik, mi meg ülünk szépen csendben és hagyjuk, hogy a szemünk előtt szinházat játszanak, majd ha egyszer jogállamban élünk, vagy ha nem lesz kommunista diktatura kb még 50 év, akkor elküldhetjük a francba ezt a fajta "elittet" most is meg lehetne próbálni de nem mennek az istenért véres szájjal cibálják a "koncot"
2009.08.26 21:06:30jolka
üdv deinek, én szivesen felvállalom, hogy a szemébe mondom, hogy egy szaralak, , de nincs rá mód, az hogy szaralak, nem is igazán jó kifejezés mert nem tudok jó szót találni, ami találó lenne, ha beleszólásunk lehetne bármibe -de nincs- mert itt ebben az országban ez a demokrácia- akkor azt monhatnánk, hogy teljes vagyon elkobzás és mehet előzetesbe mig kivizsgálgatják az ügyét, kb 10 -15 év, mert hogy olyan sokan állnak már előtte, ha ezt a Hofi Géza megélhette volna, szegény! 100 éves koráig lett volna miről beszélnie