Elzárhatják a pénzcsapokat a BKV-nál

2009.08.17. 15:37

Nem hozott személyi döntéseket a BKV felügyelőbizottsága (fb) hétfői ülésén, de több olyan szabályzat kidolgozását kezdeményezték, amelyek "elzárhatják a csapokat" a BKV-nál, mondta Vitézy Dávid, az fb Fidesz által delegált tagja az ülést követően újságíróknak.

A belső ellenőrzés szerint Kocsis István vezérigazgatónak hamis információkat adott át elődje, Balogh Zsolt a volt humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésével kapcsolatban, sem az összeg, sem a körülmények nem voltak helyesek, ezért nem hozott a bizottság elmarasztaló döntést - nyilatkozta Vitézy Dávid. Hozzátette: Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók, illetve Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató felelősségét a rendőrségi nyomozás fogja tisztázni.

Kifejtette, hogy csak az ő kezdeményezésére több határozatot is hozott a grémium, a többi között arra kéri az fb a BKV-t, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a volt humánpolitikai igazgatóval végkielégítésének visszafizetéséről, s ha ez nem végződik sikerrel, akkor a BKV terelje jogi útra az ügyet.

Így például elfogadták, hogy a tanácsadói és szakértői szerződéseket csak különösen indokolt esetben, a nyilvánosság tájékoztatása mellett (pl. honlapon történő részletes és aktuális tájékoztatással) és éves szinten szigorúan korlátozott anyagi keretben legyen lehetséges megkötni.

Emellett korlátozni és szabályozni kell a javadalmazások, prémiumok, jutalmak, munkaszerződésekben foglalt egyéb juttatások körét és mértékét, különös tekintettel a társaság vezető munkavállalóinak (vezérigazgató, vezérigazgató-helyettesek, igazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők), valamint a munkaszerződéssel foglalkoztatott tanácsadóinak körében.

A felügyelőbizottság felkéri az igazgatóságot, hogy kezdeményezze a társaság vezető munkavállalóinak (vezérigazgató, vezérigazgató-helyettesek, igazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők), valamint a munkaszerződéssel foglalkoztatott tanácsadóinak körében a munkaszerződések módosítását.

A felügyelőbizottság úgy határoz, hogy részletes kimutatást kér minden, a társaság bármely munkavállalójának 2003. január 1. után kifizetett, 10 millió forintot meghaladó munkaviszony megszűnéséhez kapcsolódó juttatásról (végkielégítés, stb.), ezért felkéri a Belső Ellenőrzési Osztályt a 42. számú vizsgálati jelentés kiegészítésére.