Gyanúsítottként hallgatták ki a Centrum helyettes vezetőjét

Parkolás

2009.08.17. 15:44 - MTI

Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Centrum Kft. ügyvezetőjének helyettesét a terézvárosi kerékbilincselési ügyben, tudatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Dudás Gábor - akit a közleményben csak "D. Gábornak" neveznek - augusztus 10-én reggel 8 órakor 215 ezer forintot adott át a Centrum Parkoló Kft. székhelyén a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjének, hogy a közterület-felügyelet munkatársait még több kerékbilincs elhelyezésére ösztönözzék.

Az ügyészségi közlemény szerint a 215 ezer forintot a július havi elszámolás alapján adta át a Centrum Kft. helyettes vezetője. Az ügyészség szerint a férfi cselekménye alkalmas a "hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés" gyanújának megállapítására. A gyanúsított kihallgatása során nem tett vallomást, őrizetbe vételére nem került sor, szabadlábon védekezik.

Az ügyészség múlt szerdán közölte, hogy azzal gyanúsítja a terézvárosi közterület-felügyelet augusztus 10-én őrizetbe vett vezetőjét, hogy 2008-ban és 2009-ben minden hónap elején - az előző havi bilincselések számától függően - 500.000-800.000 forint közötti, úgynevezett ösztönzési pénzt fogadott el jogtalan előnyként.

Az átvett összegből minden hónapban juttatott beosztott közterület-felügyelőinek is, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy több kerékbilincset helyezzenek el. Az ügyészség közölte azt is, hogy a gyanúsítottat a bűncselekmény elkövetése során tetten érték.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a VI. kerületben a közterület-felügyelők a kerékbilincs fel- és leszereléséhez közreműködő szervezetként a Centrum Parkoló Kft.-t vették igénybe, a cég ezért a tevékenységért bilincselésenként meghatározott összegű szolgáltatási díjat kapott. Így a Centrum Parkoló Kft. érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset.

Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezte szeptember 12-ig, de a végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A bíróság tájékoztatásából kiderül, hogy Farkas Kálmánt egyebek mellett vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, amit a gyanú szerint a közterület-felügyeleti vezető hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen követett el.

A közterület-felügyelet vezetője ellen a kerület is fegyelmi eljárást indított, amelyet felfüggesztett a büntetőeljárás befejezéséig. Pénteken újabb gyanúsítottat hallgatott ki az ügyészség; a kerületi közterület-felügyelet munkatársát azzal gyanúsították meg, hogy megállapodott a felügyelet vezetőjével, hogy "ösztönzési díjért" a lehető legtöbb kerékbilincset rendeli elhelyezni. Az ügyészség szerint ezzel - hétfőn őrizetbe vett főnökéhez hasonlóan - ő is elkövette a vesztegetést. A gyanúsítottat kihallgatása során beismerő vallomást tett, a nyomozó hatóság nem vette őrizetbe, szabadlábon védekezik.

Újabb cikkünk ebben a témában:

MSZP-s képviselő veje a Centrum-ügy gyanúsítottja - 2009.10.08.
A Heti Válasz szerint a vezérigazgató-helyettes az erzsébetvárosi vagyonkezelőnek is tagja.

Kommentek

  • 2009.08.17 16:18:53velkedravce

    na ez man döfi! Végre egy olyan megvesztegetés ami arra irányul hogy a célszemély jobban dolgozzon. Ezt nevezem. Díjazni kéne, nem büntetni.

  • 2009.08.17 16:19:50velkedravce

    ja, első!

  • 2009.08.17 16:45:27Sparhelt

    Nem jobban, hanem többet..

  • 2009.08.17 16:53:23belekotty

    Kiváncsi volnék hogy a III. kerületben az az eszement bilincselés ami megy a közterületesek részéről, vajon az is így prémiumolt? Vagy az nem a Centrum biznice? Akkor kié?
    Ha meg a közter felügyelőket így befolyásolja a Centrum, akkor vajon a saját parkoló őreivel mit csinál? mennyire hitelesek azok a digitális fényképezőgéppel "gyártott" bizonyítékok, amit fotoshoppal egy tíz éves gyerek is legyárt?
    Az állítólagos Centrumos zárt adatkezelési rendszer mennyire megbizható ha a köztereseket képesek megvesztegetni, akkor a sakát rendszergazdáig által kezelt zért adatkezelési rendszer mennyire megbízható?
    Ennek fényében mennyire hitelesek a parkolási bírságok?
    Nem kellene ennek az ügynek a befejezéséig az össze Centrumos parkolási pert felfüggeszteni?

  • 2009.08.17 16:54:46belekotty

    Innen kezdve a Centrumnak minden csak nem szavahihető fél egy perben.

  • 2009.08.17 16:55:35morosita

    A 8 kerületben ugyan ez folyik

  • 2009.08.17 16:57:58jpmjpm

    A Centrumot mikor fogják betiltani? Amit ezek művelnek az már totál pofátlan.

  • 2009.08.17 17:00:59anci13

    A VIII. kerületben is létezik ilyen ösztönzési pénz.Nyílt titok,minden ott dolgozó felügyelő tud róla.

  • 2009.08.17 17:01:52anci13

    Azt vajon miért nem vizsgálják?

  • 2009.08.17 17:04:06lendvai attila

    kinek lehet szolni, h RemiMS egy szaros kis spammer? keretik a user-t torolni iziben...

  • 2009.08.17 17:05:01totyóka

    Remélem tanulnak a politikusok az esetből,és ezek után rendben fog menni minden,ha igat!!
    A Centrumot meg a KUKÁBA vezetőiket úgy szint,mert mást nem érdemelnek!!!!!!

  • 2009.08.17 17:06:36atttesz

    sötét terézvárosi mutyi. hótzihher, h minden kerületben ez megy. hiszen nem normális az, hogy egy önkori kiszervezi a parkolást egy ellenőrizhetetlen kft-be, ahelyett, h maga csinálná és hozzá dőlne az óriási lóvé. egy normális önkori ezt nem csinálná, hanem maga szervezné és irányítaná a területén lévő parkolást. szóval a mutyi kódolva van a rendszerbe'. egy kis visszacsorgatás ide, oda, amoda. viszont elgondolkodtató egy sztori, hogy hogyan lehet egy nulla szolgáltatásból meggazdagodni! figyeljétek meg, a "mintát" (boáfff) még tanítani fogják a hogyan legyél milliomos című bestsellerben, a qurva életbe'?!?

  • 2009.08.17 17:13:15Martian

    Ha Al Capone ma élne, beiratkozna továbbképzésre a Centrum Kft-hez...
    :)

  • 2009.08.17 17:13:49balintus

    ez a jelenség már olyan szintű probléma ebben az országan, hogy "statuálni" kéne és párszázezerért évtizedes fegyházat osztogatni, mérlegelési lehetőség nélkül... akkor meggondolná aki csinálja

  • 2009.08.17 17:25:05weed

    ki vonhatja meg a bizalmat és a működési jogot az ilyen aljas rohadékoktól?

    ... csak mert a centrum kft -t fel kellene gyújtani, a közterületet pedig, amit bitorolnak, visszaadni a köznek.

  • 2009.08.17 17:31:00Puncilover

    szerintem D. Gábor jó fej, adott a mutyipénzből a szürkéknek is

    amúgy meg a nyolckerben legalább már nem állnak rá a zebrákra a tahók

    bilincset, kenőpénzt, Kupper családot mindenhova!

    az ombucman meg mondjon le!

    hogy meddig lesz Centrum? a világ végezetéig, mert pontosan tudják, hogy kinek mekkora táskát kell vinni. A nyilvánosság előtt egymás haját tépő tetű politikusok meg ök képviselők a legnagyobb egyetértésben kötik meg a szerződéseket a céggel.

    215 ezer ft? röhejes

    mennyit visznek haza a centrum meg a hasonló cégek 'top managerei'? Mennyi landol az ök. emberek zsebében? 100 szor ennyi? 1000 szer ennyi?

  • 2009.08.17 17:36:45weed

    Látod, mondom én: topmanager -t bezárni, épületet rágyújtani, helyét felszántani, sóval beszórni, oszt csókolom.

  • 2009.08.17 17:39:42degi2004

    Kinaban az ilyeneknek kotel jar
    itt is ez kene

  • 2009.08.17 17:53:52el Padre

    Mire számítunk? Évek óta nyílt titok, mit művel a Centrum. Évek óta egyre nagyobb a társadalmi nyomás, hogy legyen már rend a parkolófronton. Eredmény: kitolják a parkolást este nyolcig, és 50%-kal megemelik a díjat. Mire számítunk "mocsokországban"?

  • 2009.08.17 17:54:23pityipalkó

    Ne mondjatok ilyen csúnyákat !
    Majd jön GyNémetErzsébet és tüntetni fog meg szalagozni ,min szegény Hunvaldért !
    Ne legyen többet orgazmusuk az ilyen mocskoknak !!

  • 2009.08.17 17:55:04pityipalkó

    Ne mondjatok ilyen csúnyákat !
    Majd jön GyNémetErzsébet és tüntetni fog meg szalagozni ,min szegény Hunvaldért !
    Ne legyen többet orgazmusuk az ilyen mocskoknak !!

  • 2009.08.17 17:56:00pityipalkó

    ne én dadogok ,a gépem is bepörgött az ilyen mocskos dolgoktól

  • 2009.08.17 18:14:22tanítónéni

    Vóna Gábort Belügyminiszternek, és akkor csend rend fegyelem lesz itten, mint mikor Pintér volt a "császár" azon a helyen.

  • 2009.08.17 18:27:00belekotty

    Nyugi, Pintért visszakap lyuk, afelől ne l1en kéccséged!

  • 2009.08.17 18:29:11robinzone

    off: lendvai úr javaslatához csatlakoznék: RemiMS-t takarítsa már el innen valaki!
    on: szerintem a centrumnak innen vége. minimum át kell majd alakulniuk. csak hát azok a malmok olyan mérhetetlenül lassúak!

  • 2009.08.17 18:29:45zzz197

    sziasztok ,az igazság az szerintem,hogy nem magáncégekkel kellene üzemeltetni,azt amit a magyar állam a magyar A.fizetökpénzéböl saját maga is tudna üzemeltetni,amig magán érdek füzödik a köztulajdonhoz,és mindezt törvényekkel segiti az állam, addig marad a korrupcio és a csalás.hát ennyi és igy tovább..............................

  • 2009.08.17 18:30:06belekotty

    Padre
    "Mire számítunk? Évek óta nyílt titok, mit művel a Centrum. Évek óta egyre nagyobb a társadalmi nyomás, hogy legyen már rend a parkolófronton. Eredmény: kitolják a parkolást este nyolcig, és 50%-kal megemelik a díjat. Mire számítunk "mocsokországban"?"

    Demszki már megy nyugdíjasnak, többet nem választyák meg az tuti, hát gyűjtögeti a baksist.
    Metró, BKV, Centrum a többit nem sorolom, mert akkor túlterhelem a szervert.
    Ahhoz képest hogy Demszki elvtárs 1etemistaként még maoista volt, változott a világszemlélete.

  • 2009.08.17 18:31:41belekotty

    zzz197 csak szólok jobb német városokban még a közüzemek is önkormányzati tulajdonban vannak és a város szedi a díjakat.

  • 2009.08.17 18:33:23robinzone

    és ezt az "önkormányzat nem ért hozzá, ezért mond le a bevételről" dumát abba kéne hagyni. ha van ilyen jogszabály, rendelet, ami ezt előírja, azonnal el kell törölni. kigondolóját - rosszhiszeműsége miatt - felelősségre kell vonni.
    lendvai cenzor ildikó pedig közben elkezdett készülni a GYŐZELEMRE! (mit tud? beszélt ficsorral?) és Sukorónak is megint zöldet lengetett oszkó. csak hogy kiemeljük a mai lényeget.

  • 2009.08.17 18:38:44LaHaine

    tanítónéni
    De hát Pintér a legnagyobb gengszter MO-n, még a Tasnádival is mutyizott csak aztán összevesztek és lecsukatta

  • 2009.08.17 18:41:12belekotty

    Ja és 1*re számlázzák a vizet, gázt, villanyt, szemetet. vagyis csak 1 számlázási rendszer tartanak, nem mint BP ahol az Elmű millárdokért vezette be az új szar SAP-ISU-t, a gázművek dettó, a szemétért és vízért meg eltartyuk azt a szar Díjbeszedőt.

  • 2009.08.17 18:41:57belekotty

    A Józsefvárosi piacon vesztek össze.

  • 2009.08.17 18:44:01robinzone

    ja, és megalakult a kripto-szdsz: Szabadelvű Polgári Egyesület. olyan szép ez, mindjárt elsírom magam! a választók visszajelzéseiben megnyilvánuló akaratnak megfelelve - hogyaszongya.

  • 2009.08.17 18:45:54robinzone

    tényleg, a Dijbeszedő vajon mi??? :)

  • 2009.08.17 18:51:46sanpedroy

    Rácsmögé vele! Amúgy meg a pénzből amit ezzel szerzett , ő is megken valakit... oszt majd nem találnak bűnösöket! Ha egy magáncégnél ilyen fordul elő , büntetnek, bilincselnek és felszámolnak! udorító ez az ország , kezdem szégyelni , hogy magyar vagyok! És ez nem vicc!

  • 2009.08.17 18:53:55sanpedroy

    bocsánat, életfogytiglannal büntetném az ilyet!

  • 2009.08.17 18:59:32Sicc

    Rohadt szemét Demszky maffia. Sok-sok milliárdot lopnak el tőlünk évente.
    El fogtok számolni rohadékok! Fillérre! Utána irány a Bastille!!

  • 2009.08.17 19:02:42Sicc

    INGYEN PARKOLÁST AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN!
    A szlovákok megcsinálták.
    Elég volt a haver cégeknek való tejelésből!!

  • 2009.08.17 19:05:26LaHaine

    Legyen ingyenes a parkolás, de akkor minden vidéki fizessen aki autóval bejöb BP-re, hiszen a pestiek adójából fenntartott infrastrultúrát használják, ingyen. Ez nem fair

  • 2009.08.17 19:28:30tom sailor

    LaHaine:

    OK, de akkor a pestiek is fizessenek vidéken.

  • 2009.08.17 19:32:13LaHaine

    tom sailor
    Na azért kicsit más a helyzet. Én ugyanis elég ritkán megyek vidékre meccsre, moziba, szórakozni, sportolni, bankba, dolgozni, iskolába, étterembe, koncertre, tüzijátékot nézni, ügyet intézni, sétálni a Váci utcában stb stb. Majd ha mindez elérhető lesz vidéken is akkor nagyon szivesen fizetek

  • 2009.08.17 19:56:24Kitérdekel

    a centrum egy darab ember tulajdona. Dúsgazdag, és érdekes, hogy sosem nyert versenykiírást.

    közönséges bûnözôk, akik kilóra megvesznek mindent.

    börtönbe velúk!

  • 2009.08.17 20:40:19vernon

    Centrum ennél sokkal mocskosabb dolgokat is művel, teljes vagyonelkobzást és börtönt nekik!

  • 2009.08.17 20:41:18belekotty

    RemiMS! Te idióta! nem unod? úccse klikkel oda senki!

  • 2009.08.17 21:12:07xxyati

    Rohadt centrumosok! Mikor lesz már vége a kiskirálykodásuknak?

  • 2009.08.17 21:48:50CyranodeBergerac

    RemiMS monnyon le! Kerékbilincset rá!

  • 2009.08.17 21:54:36the as

    remims irj mar ide egy email cimet, hozzad hasonlo internetes marketingszakembereket keresunk :)

  • 2009.08.17 22:03:34xxyati

    Nézd meg a href.hu tulaját a www.nic.hu-n.
    enyim.com bt
    a@enyim.com

    Ennek a faszfejnek írjál hogy hagyja abba hülyeségét. A nevet meg telefont derítsétek ki ti!
    www.nic.hu -> keresés - részletes keresés
    Ott a címe, telefonja - neve.

  • 2009.08.17 22:18:37átlátó

    Dúsgazdagság ide, dúsgazdagság oda, én azért egy méretes csapágygolyóval csúzli igénybevételével megkóstolnám az ilyen tehetős állampolgárt. Sunyin, halkan, ahogy a kerékbilincselés se jár zajjal.

  • 2009.08.17 22:20:26d.j

    xxyati: a href.hu tulajának semmi közze a RemiMS hülyeségeihez. A href egy link rövidítő szolgáltatás. Bárki ingyen használhatja és használják is.

  • 2009.08.17 22:30:18Havasi sün

    Írtam, de nem jelenik meg....
    :-(
    A szerveren is kerékbilincs van már?

  • 2009.08.17 22:31:29figyeljmár

    Pályázatot úgy írtak ki, olyan feltételekkel , hogy szinte a centrumra szabták.Helyes ? Lehet? ---igen lehet ---de ha a hiénák ilyen baklövést csinálnak ---tessék kérem lefejezni és bezárni a boltot.
    Volt más is aki pályázott a centrum által is végzett tevékenységre s attól , hogy 2 év " gyakorlat" nem állt mögötte--- úgy néz ki az csak előny a nép számára!!!
    Egyszerű! Ahogy azt az éttermet azonnal bezárják ami rothadt húsból készült ételt szolgál fel, hasonlóan kell lezárni a centrum tevékenységét is mert értsék már meg-----nem megy le a torkunkon !!!

  • 2009.08.17 22:41:28xxyati

    ja! Nem tudtam, akkor bocsi!

  • 2009.08.17 23:16:52kobor42

    Ez szar. Semmi. Az MSZP gyalogokat áldoz.
    Évek óta megy a lopás, de most muszály felmutatni valamit, hát bedobnak néhány kishalat.

    Kérdem én, hol vannak azok a magas rangú pártemberek, akik engedélyezték ezt éveken keresztűl?

  • 2009.08.18 08:41:46Sparhelt

    Jut eszembe, mi van a vezetővel? Hogy lehet hogy erről ő nem tudott?

  • 2009.08.18 09:05:48félreértitek már megint

    remiMS!

    Mi lenne, ha egy gyengéd ám határozott mozdulattal feltolnád a billentyűzetedet a seggedbe?!

    Szerintem te élveznéd és mi is jól járnánk, mert egy ideig nem pofátlankodnál errefelé!

  • 2009.08.18 10:47:24ini

    1. Én szivesen fizetek azért, hogy ott álhassak meg, ahol akarok
    2. Ezt a pénzt az önkormányzat hatékonyabban is fel tudná használni, abban is biztos vagyok
    3. A járdán/szar helyen parkolók kerékbilincselését szintén támogatom; még több ilyen centrumos felajánlás kellene

  • 2009.08.18 10:50:49ini

    "Én szivesen fizetek azért"
    Persze parkolási díjra gondoltam.

  • 2009.08.18 14:43:47adriella75

    na, ez meg a másik suttyó cég. ugyanazon a helyen egy napon két bünti, ami ha jól tudom nem jogos- na mind1, nem volt lelkierőm pereskedni, így befizettem... (lúzer vagyok)
    de ezek meg nem tudnatk elszámolni a rengeteg beszedett lóvéval (sem), aztán hamarosan újra szabadon rohangászik, vagy "házi őrizetben "nézheti az Esmeraldát....

  • 2009.08.18 20:51:38nagor

    Mocskos tetű maszopos-szadesos banda , remélem mentek don hunvald (kis betű, mint nemecsek) mellé don verókkal (kis betű mint mit gondoltok? igen nemecsek)az élen. A volt polg. helyettes a centrumnál góré, innen- oda, szavakat nem találok, ...DUNÁBA velük

Parkolási szégyenfal

Keresés