Független jogász véleményét kéri a BKV felügyelőbizottsága arról, ki kell-e adnia az Origo kérésére annak a zárt ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen Kocsis István, a cég vezérigazgatója megpróbálta tisztázni magát a korábbi munkahelyén, az MVM-ben vezetése idején kötött gyanús szerződések miatt. A felügyelőbizottsági tagok leszavazták a jegyzőkönyv kiadását.
Székely Gábor, az fb elnöke az Origónak azt mondta, hogy a döntés értelmében most keresnek egy független jogászt, majd annak javaslata alapján a következő ülésen újra szavazni fognak a jegyzőkönyv kiadásáról. Székely azt nem tudta megmondani, mikor dönthetnek a jegyzőkönyv kiadásáról.
Az Origo július 30-án fordult a testülethez azzal, hogy szeretné megismerni a felügyelőbizottság július 27-i üléséről készült jegyzőkönyvet. Ezen az ülésen hallgatta meg az fb Kocsist, akinek arról kellett számot adnia, érintett-e a Magyar Villamos Művek által az ő vezetése idején kötött, gyanús szerződésekben. Az adatkérést a hírportál azzal indokolta, hogy a BKV közfeladatot lát el, ezért a tevékenységéről szóló adatok nyilvánosak.
Kocsis 2005 januárjában került az MVM élére, majd tavaly tavasszal - Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére - menesztették. Az MVM idén áprilisban jelentette be, hogy a Kocsis vezetése idején kötött kétes ügyletek miatt polgári peres eljárást, illetve nyomozást is kezdeményez ismeretlen tettes ellen. Az Index cikksorozatban számolt be a kifogásolt befektetési, tanácsadói és kölcsönszerződésekről, amelyek keretében milliárdok kerültek az MVM-től ismeretlen tulajdonosi hátterű offshore cégekhez.
A BKV felügyelőbizottsága előtt Székely Gábor fb-elnök tájékoztatása szerint Kocsis István július végén úgy nyilatkozott, hogy nem érintett az MVM által kötött szerződésekben, írásos nyilatkozatot tett arról, hogy jelenleg semmilyen hatósági eljárásban nem érintett, és közhiteles dokumentumokkal bizonyította, hogy feleségének nincsen köze a Jadran nevű céghez, amelyről az Index megírta: egymilliárd forintért adott bérbe az MVM-nek egy horvátországi szállodát, és a brit cégbíróságon fellelhető irat szerint „Mrs. Istvan Kocsis” a tulajdonosa.
Az Index akkor arra kérte a BKV felügyelőbizottságát, hogy bocsássa rendelkezésünkre azokat a dokumentumokat, amelyekkel Kocsis a szállodaügyben tisztázta magát, ám a BKV felügyelőbizottságának elnöke adatvédelmi megfontolásokra hivatkozva elutasította a kérést, mondván hogy személyes adatokról van szó, amiket csak Kocsis István tárhat a közvélemény elé. Kocsis szintén megtagadta a dokumentumok kiadását.
Mivel a BKV felügyelőbizottságának tájékoztatását elégtelennek tartjuk, az Index július végén a TASZ civil jogvédő szervezet segítségével az adatvédelmi biztoshoz fordult: beadványunkban arra kértük Jóri Andrást, hogy a Kocsis István által a BKV felügyelőbizottságának átadott dokumentumokat az adatvédelmi biztosi eljárás keretében vizsgálja meg, és szólítsa fel a felügyelőbizottságot azoknak az adatoknak, dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalára, amelyek közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
Augusztus elején a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt is azzal a kéréssel fordult a BKV felügyelőbizottságához, hogy közérdekből nyilvános adatként bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amelyeket Kocsis István az MVM-üggyel kapcsolatban július 27-én átadott. Közérdekű adatigényléssel fordult az LMP az MVM jelenlegi vezérigazgatójához is, hogy hozza nyilvánosságra az MVM-nél 2008-2009-ben az úgynevezett offshore-, és szállodaügyekre vonatkozó belső vizsgálati jelentéseket és a vizsgálatok költségét.

Kommentek
2009.08.21 14:21:19nyomasek_bobo
"Független jogász"
Ez oximoron, ugye? :-)
2009.08.21 14:40:56karakter
Van élő ember, aki ezt még le tudja követni?
2009.08.21 14:56:31Kegyetlen
vajon a BKV-nak mi érdeke fűződik ahhoz, h egy tőle független cégre vonatkozó, akár a BKV-t is tisztázó adatokat ne hozzon nyilvánosságra?
2009.08.21 14:58:11Mariana
Ebben a szar országban a korrupció miért nem büntetendő?Akkor a teljes MSZP s egyharmad FIDESZ és fél SZDSz a börtönben ülne.
2009.08.21 14:58:41Link Elek
karakter
persze, mindenki lop, akinek lehetosege van ra, es ha nem jattolsz eleget, akkor megprobalnak eltaposni.
a balkantol csak annyiban kulonbozunk, hogy nalunk mar nem a kalasnyikov/kezigranat a vita legerosebb érve.
2009.08.21 15:03:05mirikrantz
Kegyetlen: "vajon a BKV-nak mi érdeke fűződik ahhoz, h egy tőle független cégre vonatkozó, akár a BKV-t is tisztázó adatokat ne hozzon nyilvánosságra?"
Hát talán csak annyi, hogy nem is annyira tisztázná az a jegyzőkönyv?
2009.08.21 15:04:38Rókakígyó
Fasza. A cigánygyilkosságokhoz szerencsére nem lehet hozzászólni.
Ha a korrupciót komolyan vennék, akkor nem itt élnénk. De már nem csak a korrupció a probléma: ahol a magánérdekek az "emberies" viselkedés fölé helyeződik, ott nincs mit várni. Tessék költözni ebből a csordából. Büszke magyarok. Nevetséges.
2009.08.21 15:07:06fecsa
Én sem értem, hogy ha nem sáros az ügyben akkor mi titkolni valója van.
Lehet, hogy az MVM-es business eltörpül az mellett ami még kiderülhet?:)
De ha valami nagyobb stikli kiderülne akkor az egész FB-t fel lehetne jelenteni, mert eltitkolt olyan dolgokat amik büntetendőek.
Magyarország, én így szeretlek! :)
2009.08.21 15:08:48Rókakígyó
Már örülök, ha összekeverik Bukarestet Budapesttel.
2009.08.21 15:10:53qsqsqsqs
Régen csak az orkok loptak (lehet, hogy kényszerből), de most már a "fehérek"(alias bobók?) is, biztos, hogy nem kényszerből. Csak ez a vérükben van a CUCILIZMUS óta.
2009.08.21 15:11:57qsqsqsqs
Ja : "Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot a BKV-ból(MVM-ből, MOL-ból, stb.) szakícccsssa ki!"
2009.08.21 15:18:35Stock
nem kéne egy felügyelő bizottság felügyelő bizottság? :)) ez csak vicc volt, mert mehetne a végtelenségbe, bár lehet ha az ország összes lakosa a tagja lehetne, az lenne a javak újraelosztásának egyik legigazságosabb módja..!
lényeg: nem kell FB, mert nem végzi a feladatát! minden BKV-s szerződést, jegyzőkönyvet nyilvániossá kell tenni, elvégre állami cég!!!!!!
2009.08.21 15:27:42Kivlov
főbe lőni kocsist a többivel együtt
2009.08.21 15:42:41Sir Nyű
Olvassatok Spirot, a Felesegverseny arrol szol, mi lesz itt par ev mulva. Illetve mar van is...
Ha kicsit huzott volna a konyvbol, az evtized regenye lenne.
2009.08.21 15:43:38aytron
Ebben a tetves országban,a "nagykutyák" lophatnak kedvükre büntetlenül!!!!! MOSONMAGYAROVÁRTOL- ZÁHONYIG van néhány villanykaró,gondolkodás nélkül huznám fel őket két hétig száradni!!!
2009.08.21 15:49:33MissMarple2
azért játssza az eszét ez a tetű Kocsis, mert az MVM-ben milliárdokat lopott és el akarja terelni róla a figyelmet.
Az OTP-s Csányi meg persze, hogy védi, hiszen Kocsisnak köszönheti, ( ÁPV Rt vezér is volt ez a mi Kocsisunk) hogy lenyúlhatta az OTP-t.
Kíváncsi vagyok, mennyi OTP részvénye van....A FIDESZ, meg Csányi, ugye, szeretik egymást...
2009.08.21 16:11:41kpityu2
Mrs. Istvan Kocsis
2009.08.21 16:22:24tonchyka
A kurva anyjukat!
2009.08.21 16:48:01makkörlö
Stock: jo gondolat, kellene egy - egyetlenegy - felügyelö bizottság, és nem kéne messzire menni a szervezési kérdésekben, ezt a rendszert akár ez USA-bol is le lehetne másolni.
A felügyelö biztottság a független legfelsöbb biroság alá tartozna, és a legfelsö biroság pedig a köztársasági elnök alá.
És alkotmányt - törvényeketmodositani sem olyan nagy dolog, miért nem csináljátok?
Alapvetö szabályzati problémák okoznak-okozhatnak sikkasztásokat. Pld. az offshore cégek titokban tartása? Miért van ez, miért van erre szükség. Ha a cég legális, miért kell titkolodzni, és a pénzeket stromanoknak svácbi bankokba utalni.
Itt nincs mit tisztázni, mert nem tiszta, ha titkos és storman volt benne. A tiszta az lett volna, ha az MVM papirjai cégbiroságiak lennének. Titkolodzni annak kell, akinek vaj van a füle mögött.
Ha az MVM egy titkos cgtöl bérelt valamit, -- az már ciki. Ez olyan, mint egy nyomozásban egy paroság, ami a tetteshez vezet.
2009.08.21 16:52:11Straight
Ha jól értelmezem az a helyzet hogy mindenki tudja hogy ki kell adniuk a törvény szerint de felbérelnek 100 millióért egy jogászt aki 1 perces munkával megmondja hogy valóban ki kell majd ezután újra összeülnek hogy megszavazzák betartsák e a törvényt. grat.
2009.08.21 16:54:10makkörlö
a megoldás: a készpénz fizetések helyett csekk rendszer bevezetése, csak banki átutalásokkal lehessen fizetni. És ha nem az kapta a pénzt aki a szolgáltatást csinálta, vagy aki eladott stb.. az kapásbol pénzmosás - ami sulyosan büntetett.
Igy müködik ez szerte a világon. Persze ehhez még pár évtized kell az ovodában. Fel kell nöni a kapitalizmushoz is.
2009.08.21 16:58:33Straight
Mire felnövünk a kapitalizmushoz addigra az belerohad saját magába és megint mi szívunk.:P Ez már csak így megy. Mindig pont egy fél rendszerrel vagyunk lemaradva meghát kurva sok pénzel.
2009.08.21 16:58:55makkörlö
Hiába van kukurugya berci is bejegyezve, az számit, hogy a pénzt ki kapta. Hogyan került a kocsisnéhoz. És kocsishoz, illetve van e kocsisnak pénze a svájci bankokban, illetve mije van kocsisnak, miböl vette?? Ez a fura Mo.-on hogy a gazdag és eredményes maszek nem fizet adot azzal, hogy rosszukl megy neki, de akkor miböl épitette a sokmillios házát, és honnan van apénze. Ezt amatör romániai a multkor ugy bizonyitotta, hogy az anyja adta neki. Igen az anyja, aki rokkant és havi 200 dollárt kap--persze hogy megbukott. Mo.-on nem bukik meg, mert a többiek takarják. Az ellenörzö bizottságok és a szabályok ..
2009.08.21 17:02:59makkörlö
jogászok sokan vannak. A törvényes jogászok is ott tanultak és senki nem hülye. A felügyelö bizottság jogásza is sokat keres, és nem fog csalni.
Igen egyszerü a dolog: jol meg kell fizetni a felügyelö bizottságot is, akkor nem csal.
Korábban tengerész voltam és cigarettát csempésztünk mindenhová. Egyetlen kivétellel: Libanonba -Bejrutba- nem lehetett. Miért? Mert a vámosok jol meg voltak fizetve, nem szarakodtak, és egy szál cigarettára a büntetés 1 dollár volt. És betartották, mert jol kerestek a vámosok és nem érte meg nekik korruptnak lenni.
2009.08.21 17:25:04tinkas
Az igazgató tanács és a felügyelő bizottság tagjai kellően meg vannak fizetve. A sibolók összefonódása teszi lehetővé, hogy itt vezér ott igazgatótanács vezetője, amott meg felügyelőbizottság vezetője. Aki halgat és nem beszél az többhöz jut hozzá.Kéz kezet mos. Így védik egymást. Csak nem goldolja valaki, hogy kiadják a közülük valót. Akkor kiderül a többi turpisság.
Egyébként az az érdekes amikor ezekután a saját lelkük megnyugtatására adakoznak, jótékonykodnak abból amit előzőleg elloptak.
2009.08.21 17:26:06pityipalkó
Talán a "tisztakezü" Hunvald elvtársat kéne megbízni,hogy derítse ki az igazat.A felügyeléshez qrvára ért!!
A "
2009.08.21 17:27:27félreértitek már megint
..ezt a k...g székelyt is végig kéne pofozni a Deák tértől a Hősök teréig. rohadt képmutató kis ...
2009.08.21 17:40:08Farkos Csapó Gyurka
Bűnpártolás!
2009.08.21 17:46:01lolperec
dehogy titkolják.. csak még nem írták meg a publikus változatot.. muhahaha... szomorú..
2009.08.21 18:28:26kotika
Kérdésem:Kik határozzák meg,hogy milyen hírekhez lehet hozzászólni?Az itt megjelenő hírek bármelyikéhez miért nem lehet?
2009.08.21 18:42:16BKV figyelő
kotika:
Ez az Index Budapest blogja. (Belföldön rovaton belül van Budapest rovat, itt lehet kommentelni.) Van Tech (blog) rovat is, ott is lehet.
A blogokban lehet egyelőre, a rovatokon belül egyelőre nem. (Pl. a Belföld). Elég sok moderátor kellene ahhoz, hogy rend legyen.
2009.08.21 18:56:05victorsirius
eladni mindet szomáliába rabszolgának. ennyi.
2009.08.21 19:26:19gitáros
...és ha a Sólyom-hírhez lehetne kommentelni, akkor mindenesetre megörökíteném az Index aranyköpését:
"Az Index tudósítója szerint 200-250 magyar gyűlt össze a szobor környékén, és két tucat _túlfőtt_ szlovák jelent meg a rendezvényen."
Vagy ezt akkor inkább gasztroblogba?
2009.08.21 20:05:16Nagypipa
makkörlö: Libanon egy normális állam. Magyarországon az MNB elnökének havi fizetése 4,6 millió forint - és a pénzét Cipruson tartja. Mennyit kell még fizetni a Köcsögnek, hogy hazahozza a pénzét? Megjegyzem, hogy Simor András évi jövedelme 100 millió forint fölött van, ami több, mint 500.000 USD. Ben Bernanke, a FED elnöke (ez az USA "Nemzeti Bankja") évente 185.000 USD-t keres. Hát mennyi pénzt kell még fizetni ahhoz, hogy egy Simor korrekt legyen?
2009.08.21 20:38:52kavits
lolperec: erről van szó!!! :)
btw gusztustalan ami ebben az országban folyik, ráadásul ez még csak a felszín...
2009.08.21 20:51:28patipami
Mit bizonyít ez az egész??? A politika mélyebben benne van mint gondolnánk. A bkv-től is az MVM-től is vitte minden párt a pénzt. Velejéig korrupt ország, mi az hogy a Kocsis érdekeire hivatkozva nem adnak ki adatokat?? Ez nem magán cég--- itt a nép érdekei sérülhetnek egy ember érdekei miatt??? Maffia pártok állnak Kocsis mögött--- és lenyúlnak minden céget. Itt már rég nem a BKV-ről van szó-- ezek mindent megcsapolnak akár a maffia.
2009.08.21 22:16:00anemzetszínésze
lehet húzni halogatni ezt a BKV ügyet, de a vége nagyon meglepő lehet az MSZP számára,alig lesz ember aki majd rájuk fog szavazni
2009.08.21 22:17:24Cliff
mi megy itt...ez komolyabb mint ami nalunk szegenyebb sorsu afrikai orszagokban tortenik. lassan lelovik azt aki tud valamit...
2009.08.21 22:27:11Ajax error
"- Jegyeket bérleteket!
- hmmm. maga nem írta rá a bérletszelvényre az igazolványa számát.
- Ezért 60000 forintos bírság. Szíveskedjék két héten belül befizetni. "
2009.08.21 23:11:18xenuka
szánalmas
2009.08.21 23:14:20emlékszem
Kell egy kis idő :) Londonban biztos nehezebb találnai valakit akit le lehet fizetni, hogy a cégbejegyzésben visszamenőleg kijavítsa Mrs Kocsis nevét.
2009.08.21 23:43:58Nagypipa
Először volt kapitalizmus, utána jött a kommunizmus, most meg itt az immunizmus. Amikor minden lepereg a fattyúkról.
2009.08.22 09:16:57VIII. Henrik
Az egészben az a legszomorúbb, hogy bolondot csinálhat mindenkiből. Azt tesz, amit akar. Ha úgy gondolja, hogy ez maradjon a haveri körben és végre hagyják már őt békén, akkor ez úgy lesz. Mivel mindig is vigyázott arra, hogy nagy embernek ne lépjen a lábára (a kisembereket persze széttaposta) soha nem fogják igazából semmiért felelősségre vonni. "Nekem zéró felelősségem van a BKV-nél történtek miatt" Ugyanezt mondta a paksi atomerőműnél bekövetkezett üzemzavar után. Akkor mi a fenének van első számú vezetője ezeknek a cégeknek? A másik undorító tulajdonsága, hogy állandóan hülyére issza magát, még arra sem figyel, hogy ne nagy nyilvánosság előtt tegye.
2009.08.22 11:04:53patipami
Benne van ebben a többi párt is. Az ügyészség miért nem nyomoz hivatalból?? Miért kell itt mindenért külön feljelentést tenni?? A többi párt miért nem üti a vasat? Ezek minden állami céget megfejnek, 100 és 100 milliárdokat lopnak el nyomtalanul.Akkor még a fő elosztóról a TB-ről OeP- ről nem is beszéltem. Ott is kiürült a kassza, azokat is leszívták nyomtalanul. Az is maffiózó aki az MSZP-re szavaz még1szer.