Újabb méregdrága BKV-tanácsadó
2009.08.26. 18:18 - Index
Mintegy 45 millió forintos végkielégítéssel távozott az MVM-től az MVMI Informatika Zrt. vezérigazgatója, Szentgyörgyi Zsolt, aki ezután informatikai tanácsadóként folytatta pályafutását a BKV-nál, ahol most is dolgozik. Szentgyörgyi Kocsis MVM-vezérsége idején a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél és az MVM Zrt.-nél is fizetést kapott, ezenfelül 2003-2008 között a magyar államot képviselő aranyrészvényesként igazgatósági tag volt a francia tulajdonú Budapesti Erőmű Zrt.-ben is.
Az Index úgy tudja, hogy Szentgyörgyi Zsolt korábban a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél a számítóközpont irányítója volt főosztályvezetői besorolással, ám amikor Kocsis Istvánt kinevezték az MVM élére, ő oda is magával vitte informatikai káderét. Így Szentgyörgyi 2005-ben párhuzamosan dolgozott Pakson és az MVM Zrt. informatikai főmérnökeként, majd 2006. januárjától az MVM-leányvállalat MVMI Informatika Zrt. vezérigazgatójának nevezte ki Kocsis.
Szentgyörgyi MVM-es munkaviszonya idén januárban, közös megegyezéssel szűnt meg, és a még Kocsissal kötött munkaszerződése alapján fizetttek ki neki mintegy 45 millió forintot végkielégítés, felmentési bér és szabadságmegváltás jogcímeken.
Értesülésünket Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs igazgatója is megerősítette, hozzátéve, hogy az MVM egyetlen munkavállalójának munkaszerződése sem tartalmaz olyan kitételt, hogy a kötelező, vagy a vállalt titoktartást külön díjazással ellentételezné a társaság.
A cégnyilvántartás tanúsága szerint Szentgyörgyi Zsoltnak volt még egy állása az elmúlt években: a magyar államot képviselő aranyrészvényesként 2003-2008 között igazgatósági tag volt a francia tulajdonú Budapesti Erőmű Zrt.-ben is.
Az Index úgy tudja, hogy Szentgyörgyi az MVM-től történt távozása óta a BKV-nál, informatikai tanácsadóként dolgozik: számítástechnikai főmunkatárs az értékesítési osztályon a BKV tájékoztatása szerint. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója több, a Paksi Atomerőműtől és az MVM-től jött bizalmasát is felvette a BKV-hoz, és ott is folyatódott a milliós béreket és tízmilliós végkielégítéseket tartalmazó menedzserszerződések kötésének gyakorlata.
Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató az MVM-csoporthoz tartozó atomerőműnél dolgozott korábban, a BKV havi 1,2 millió forintot fizet neki, és 120 százalékos prémiumot. A cégnél február óta dolgozó Priegl Gábor értékesítési főosztályvezető fizetése havi egymillió, plusz százszázalékos prémium. Guba János, aki korábban a MVM egyik leányvállalatát vezette, most a BKV 4-es metrót felügyelő projektigazgatóságnál igazgatóhelyettes, ugyancsak egymillió feletti havi fizetésért. Dr. Szenkovits Adeodátot vezérigazgatói főtanácsadóként helyezték el a BKV-nál, havi egymilliós fizetéssel, amit 120 százalékos prémium egészít ki.
Kocsis István a BKV-nál főtanácsadóként foglalkoztatta Molnár Lászlót is, aki az MVM gazdasági vezérigazgató-helyetteseként az előző munkahelyén is a közvetlen beosztottja volt. Miután megírtuk, hogy Molnár a BKV-nál évi 42 milliót keres, idén áprilisban elbocsátották, és 40 milliós végkielégítését sem fizette ki az állami vállalat. Molnár László több szálon érintett az MVM zavaros offshore-ügyeiben is.

Kommentek
2009.08.26 19:00:57martalóc
Jó... a valódi piaci szereplő, értéket termelő vállalkozások pedig fizessék a 60-65%-os adóéket. Részben azért, hogy zseniális-univerzális top-managerünk, Mr. Kocsis és csatlósai (micsoda szerencse, hogy kivételes képességeiket közületi cégeknél a javunkra, s nem a magánszférában kamatoztatják) összeszedjék a betévőre valót...
2009.08.26 19:02:04bigthereal
a mi pénzünkből tesznek zsebre tízmilliókat...
és megteszik, mert hagyjuk!
de meddig???
2009.08.26 19:04:13pityipalkó
no-grady !
Vigyázz, pofázni nem lehet ,így nem is kapol pénzt Kocsis et-től !
Tudod,a haveri banda !!
2009.08.26 19:09:41t1gr1s
Hát ez már nem igaz. Micsoda egy álszent, képmutató tróger banda. Tologatják egymásnak a zsírosbödönt. És nem látok egyetlen igaz, egyenes magyar politikust sem, akinek szándékában áll ezen változtatni. Ne is legyenek választások. Kérjünk egy szakértői kormányt az EU-tól. A demokrácia Magyarországon elbukott. Nem értünk hozzá. Az emberek NEM egyenlőek ebben a felállásban.
2009.08.26 19:14:07nápolyi maszti
A Heti Válasz szerint Hagyó Miklós áll a Kocsis-támadások mögött, mivel a jó ex MVM-vezér számlamásolatokat (?) adott át a Fidesznek (??? pedig érdekes lenne, hogy konkrétan kinek). Ez azért jópofa, mert a Kocsis ellen az első attakot, ha jól emlékszem, épp az index intézte, amely nem igazán Hagyó-közeli, inkább fidesz-kompatibilisnek nevezném.
2009.08.26 19:15:46Farmer
Ez egyszerüen hihetetlen! Heti szinten derül ki állami cégekről, hogy több tízmilliókat fizetnek ki ilyen - olyan indokokkal.
Az átlagembernek meg marad a megszorítás...
És szenvtelenül a szemünkbe nevetnek!
2009.08.26 19:19:25uttoro
Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy ezek a konkrét K. István környékén fellelt visszásságok, mivel állami vállalatoknál történtek, az aktuális kormányzatra és annak mögöttes pártjaira nem vetnek nagyon jó fényt, sugallja a velük való mutyizást, összekacsintást. Többek megdöbbenésére azonban szeretném a kedves olvasókat arról tájékoztatni, hogy K. István pártbeli elkötelezettsége - már amennyire egy ilyen dolog publikus - nem kapcsolható egyik jelenlegi kormánypárthoz sem.
Találgatni, cáfolni, pályáját, családi kapcsolatait visszanézni pedig lehet.
2009.08.26 19:19:43rekooh
Most már kíváncsi vagyok, hogy mikor fogják ismét emelni a BKV jegyek árát!
2009.08.26 19:23:49te-is-megnézed-a-linket?
lop-stop!
üt-ver!
http://xrl.us/berxjg
2009.08.26 19:34:04Gyilkos68
Emberek, tudjátok mi a röhej, hogy ezeket a sok mocsokóságokat miért egy újságírónak kell felderíteni ????
Ott van a sok FIDESZES Nyálas kölykök a Felügyelő Bizottságban BKV-Főváros, és azok ilyenkor miért nem járatják a pofájukat ?????......tudod miért mert ők is úgy nyelik le a pénzt mint a komcsik !!!!! ROHADT KÉPMUTATÓ NEVETSÉGES RINGYÓK !!!!!
2009.08.26 19:35:32pityipalkó
lop-stop???
lop-start !!! ezerrel !!
2009.08.26 19:36:02fecsa
Rohadjon meg mindenki! És ez a kulturált véleményem. Tartjuk hatalmas lóvékért a felügyelőbizottságokat és ilyen dolgokat nem vesznek észre? akkor írjon már az index egy cikket, hogy mi is a feladatuk és azt elvégezték e?
Ez a Kocsis valamit nagyon tudhat valakiről. Iszonyat kínos szerintem amit vele kapcsolatban tudni lehet és még mindig a helyén van.
De hogy neki sem sül le a képéről a bőr ... nem, mert hagyjuk. Ő a csúcsgóré, de nem tud semmiről, holott az előző munkahelyéről ő is hatalmas lóvéval távozott és most úgy látszik, hogy a sleppje is. Vicc ez az ország.
Magyarország, én így szeretlek???
2009.08.26 19:41:52ókút
uttoro!engem nem leptél meg,amikor egy rdélyből származó ügyvéd ki akarta forgatni feleségét a vagyonukból,akkor a csaj megírta egy könyvben,hogy melyen ügyek voltak a "legfelsőbb"körökben,csatolt egy fényképét ahol az MVM veetősége,felőgyelő bizottsága a Galapagos szigeteken töltötte az igazgatósági ülést,egyikük pl.egy teknős hátán,ha jól emlékszem akkor is a Kocsis volt azMVM igazgatója.
2009.08.26 19:47:14Rókakígyó
Birka népnek farkas vezetőket!
2009.08.26 19:50:16szoszo9inda
Mi a faszt kell itt sírni? Az ősközösség óta a következő a felállás: A népesség "alsó" 90% kínkeservesen, vért izzadva tartja el a "felső" 10%-ot hogy azok munka nélkül ezerszer jobban élhessenek. És ez utóbbiaknál a gazdasági és politikai hatalom. Mindegy hogy ezt királyságnak, császárságnak, kommunizmusnak vagy újabban demokráciának hívják. Amíg emberek lesznek a Földön ez mindig így lesz. Az egyetlen megoldás: bekerülni a felső 10%-ba. A demokrácia csak arra jó, hogy az alsó 90%-al elhitesse, hogy a folyamatok igazságosak és szabályozottak.
2009.08.26 19:52:22szoszo9inda
Rókakígyó: Sajnos nem mi vagyunk a bírka nép, ez mindenhol így megy. De legalább nálunk nem véresen, csak "demokratikusan". Az persze igaz hogy vannak birkább és kevéssbé birka népek... ezen már lehet vitatkozni.
2009.08.26 19:52:23Rókakígyó
szoszo9inda?
Meg azt kell a 10%-nak elérnie, ha 90% a cigányokatszlovákokatrománokatmultikatzsidókat akarja megölni, ne őket. A birkacsürhe meg bezabálja ezt kétpofára és tényleg egymást öli.
2009.08.26 19:52:33MlN28
Ezért vegyek BKV jegyet????????????
2009.08.26 19:54:47szoszo9inda
Nekünk egy előadáson el is hangozott: A világ erőforrásainak (javainak) 99%-a a világ népességének 1%-nak kezében összpontosul. Sajnos ez igaz...
2009.08.26 19:58:49Kalapból nyúl
bazzeg már minden napra jut egy ilyen hír?????
annyira undorító hogy el nem lehet mondani. Egy hányás az egész, pont mint a t. bkv megállóiban lehet látni néha.
2009.08.26 19:59:56Rókakígyó
szoszo9inda: A baj nem ez elsődelegesen, mert ez tényleg mindig így volt és így is lesz, hanem az, ahogy a nép beszlopálja, hogy ezért nem az impotens tolvaj vezetők a felelősek, hanem bárki más, aki nem úgy néz ki, nem úgy beszél stb, mint a többség. És hogy a nyomoron csak a vezetők tudnak változtatni és nem azok, akik benne vannak.
2009.08.26 20:00:07szoszo9inda
MlN28: Sajnos ez a kisebb baj.
Ha abból indulok ki, hogy csak a BKV évente 100 milliós nagyságrendű végkielégítéséeket oszt ki, és még van vagy 100 másik állami cég/hivatal. (Csak a nagyobbak: MVM, Posta, Vagyonkezelő, Szerencsejáték, stb). Nem hiszem hogy nagyságrendileg nagyot tévedek, ha összességében évi 10 milliárdok mennek így el. Ha leosztod mondjuk 20 milliárdot, 3 millió adófizetőre, akkor évente mindenki kb 7000 Ft-ot jótékonykodik ezeknek a szemeteknek.
2009.08.26 20:02:44tokiyama
Kocsist tobbek kozott azert nem tettek meg lapatra, mert nagy a hatszele. Pontosabban az OTP vezer Csanyi veje.
2009.08.26 20:04:13szoszo9inda
Rókakígoó: Milyen vezetők változtassanak ezen? :-)))) Gondolod saját maguk alatt elvágják a fát? Ők is benne vannak a felső 10%-ban. Ha pedig "véletlenül" erkölcsösek és becsületesek lennének, akkor pedig a 10%-os gépezet megsemmisíti őket...
2009.08.26 20:04:52nem mindegy mi a nevem
azt azért nem árt tudni, hogy az informatikus úrnak elég alacsony sorszámú SZDSZ-es tagkönyve van...
2009.08.26 20:06:39Moszkvicssluszkulcs
Minek? Ezek attól még pofátlanul LOPNAK!
2009.08.26 20:08:09zauberpferde
Muszáj tolni kifelé a pénzeket.
Kell a hely a következő 30 milliárdos hitelnek.
2009.08.26 20:08:56Rókakígyó
szoszo9inda: A nyomorgók gondolják azt, h a nyomorukon csak a vezetők tudnak változtatni és nem saját maguk. Ez egy óriási tévedés, a te általad mondottak miatt.
2009.08.26 20:18:36altec
az van, hogy az összes - leszarom melyik párt kegyeltje éppen - hivatalnokot, főosztályvezetőtől felfelé, egy baszom nagy szívlapátra kell ültetni, aztán jó messzire hajítani,az összeset! mert másként nem megy! a "rendszerváltás" idején, nehány rövid évig, úgy tűnt, működni fog a demokrácia, ha nehézségekkel is, ám mára kiderült, hogy szart! tolvaj nép vagyunk, erkölcstelen, gerinctelen és tolvaj! pár bolond azt hiszi, ha majd jön a fidesz, vagy a jobbik, minden rendben lesz, de nekik meg rövid az eszük, elfelejtették a '98-'02 közötti ámokfutást! tetszik vagy nem, az öszödi gyurcsány beszéd, szó szerint igaz, nem csak az mszp-re, az egész elitre igaz! mi a faszt lehet itt tenni?
2009.08.26 20:23:18Rókakígyó
altec:
Legfontosabb teendő:
nem politizálni. Bővebben: nem szavazni, nem figyelni rájuk. Akkor rövid időn belül eltűnnek. Pl nem utazni bkv-én. Ha 1 hónapig 200 ezren kibírnák bkv nélkül nem kéne ezeket tovább nézni ott.
2009.08.26 20:24:50Falusi
ezt finanszírozzák, akik adót fizetnek...BRAVÓ
2009.08.26 20:40:01kogito
"Bajnai pofátlanságnak tartja a végkielégítéseket "
Csak nem túllépték azt a határt, ami már zavarja a Nagy Halak harácsolását is?
2009.08.26 20:46:55Rókakígyó
A Zindex se szívbajos: most már 4 főcím van ebben a témában. Mi történt ma? Mi fog holnap?
2009.08.26 20:47:46katerina65
Bajnai végre bekapcsolta a tv-t..vagy hátba verték? Gordonka ezt már nem hagyhatod szó nélkül..!!!
2009.08.26 20:49:07Rókakígyó
Szerintem azindexnek a főoldal egyik felét a bkv fikázására kéne fenntartani.
2009.08.26 20:50:29altec
eddig se ültem békávéra, mert büdös és koszos. nem hinném, hogy ez jó megoldás volna. valami jobbat találj ki, kérlek szépen!
2009.08.26 21:00:15Bellagio
Bmeg nehogymar a felsovezeto ne keressen 1 millio folott!
Szanalmas vagdalozo cikk, a vegkielegites megemlitesen kivul semmi ertelmes nincs benne.
2009.08.26 21:13:21Kósa Lajost Orbán helyett, Viktor elég volt!
Azonnal kivizsgálni, átvizsgálni, számon kérni, leültetni a sok szarházit!
2009.08.26 21:20:28chillman
Bellagio: 1milla fölött + 120% prémium?? mi a faszra kapnak ennyi prémiumot is mellé??érjék már be egy normál felsővezetői fizetéssel!!rohadék, tolvaj banda! eltakarítanám a picsába mindet!
2009.08.26 21:28:14nemöszöd
Most már csak azon tűnődik az ember, hogy mennyire letojja a Maszop-Szadesz tolvajhorda még a látszatot is...Hiszen még egy mezei tolvajnak is elvörösödik az ábrázata, ha ilyen nyilvánvalóan megbukik. Nyilvánosan.
Ja, Bajnai lófő meg ne háborogjon, ha lehet, mert momentán a tolvajhorda elöljárójaként domborít és lapít. Meg kaszinózik a drága...Velencén.
2009.08.26 21:29:00mocc
FORRADALMAAAAAT!!!! Az összes mocskos tolvajt meg munkára fogni! Kivezényelni őket gátépítésre, metróépítésre! 10 óra kőkemény fizikai munka, orvosi ellátás nuku, bejelentet munka nuku, szolgálati kocsi, prémium, egyáltalán bérfizetés nuku! Viszont szívesen lennk mellettük munkafelügyelő! A mocskos tetves rohadt tolvajok, hogy rohadna rájuk a tuto lakat!!!
2009.08.26 21:29:04KolompárRómeó
Nahát! Még egy hír, ahova simán idekopizhatom:
Apátok kaszál.
Másfél éve minden nap - földrajzi elhelyezkedésem és tartózkodásom miatt - hallgatom a helyi közszolgálati rádiót (Hamburg). Soha egy mocskos büdös szó nem esett a helyi tömegközlekedési vállatról, hogy Ursula kiutalt magának 400.000 EUR önkielégítést. Hogy Herr Zuschlag szétlopta magát 200.000 EUR közpénzzel.
Hogy a Vattenfall vezérizgatójának a felesége lenyúlt kamu cégen keresztül 3M EUR-t, stb.
A jó mocskos kurta édes nőnemű szülőjét az összes rohadék rabló görénynek!
Ez az ország maximálisan megérett a pusztulásra, ha ezek után nincs lincselés, lefejezés, tökönrúgás, herélés!
"Meg kell szorítani, mer' válság van, elveszünk mindent, 'sosem látott adócsökkentés' (by Oszkó) címén felemelünk minden adót, amiért lófaxt kapsz, felveszünk pármilliárd ojró hitelt, ugye megértitek? Közben szarjuk a pézt az elftársaknak." Hát a nagy büdös fiú ló nemiszervét a végbélrózsátokba! Adót csalni, vagy megfogadni a nagy ájrópéer, meg nem értett államfi tanácsát: "El lehet menni!"
2009.08.26 21:31:24gabest1
Felsővezető vagy felsővezeték, képtelenség annyit tenni-venni egy hónap alatt, ami 1 millát érne, ezt valahonnan másoktól kell elvenni sok kis %-ban, akik kvázi "leadózzák" a munkájuk a vezetőjüknek.
2009.08.26 21:33:39Rókakígyó
nem kell ide forradalom. elég lenne egy kéthetes általános sztrájk, bojkott, ilyesmi. Esetleg egy 25%-os választási részvétel.
2009.08.26 21:34:53WOWBAGGER
Gyerekek kár itt húzni magunk, forradalom úgysem lesz aki ezen gondolkoik, azt úgyis fasiszta-rasszista-náci-reakciósnak bélyegeznék meg ...ezek a szaros geci faszcibáló tetves rohadékok, meg szépen eltünnek és élvezik a milliókat, mint Princz papa ...birkák vagyunk be kell látni :(((
2009.08.26 21:36:59Rókakígyó
WOWBAGGER: Gyáva népnek nincs hazája:) Most lehetne megmutatni, h cigányzsidómagyarrománszlovák egy nép: magyar:)
2009.08.26 21:40:16nina2000/ KORRUPTIVITY zRt
...de szeretnék állami vezető legjobb spanja lenni...akkor a korruptivity is nagyobb publicitást kapna és kicsiny cégem is jó vastagon telelenne melóval meg zsetonnal....így viszont marad a vér és veríték.
2009.08.26 21:42:02victorsirius
mi itt a probléma? nagy tudású szagember, aki egyszerre volt képes ellátni két stratégiai fontosságú létesítmény informatikai főmérnöki teendőit (mit szól ehhez a nemzetbiztonsági hivatal?), majd a bkv-nál sikerrel bevezette a chipkártyás beléptető rendszert.
ja, hogy nem? akkor röhögjünk egyet, mert zuschlag 70-80 milliója ezeknek zsebpénz.
eladni mindet rabszolgának szomáliába, a kurva életbe!
2009.08.26 21:43:50altec
Bellagio! nagy barom vagy bazdszájbaanyádat köcsög!
a bkv 85 milliárd sarat tol maga elött! az én meg (gondolom) a te adódból! rohadjál meg, itt senki sem irigy gondolom a teljesítmény elismerésére, de ez valami más, a kurvaanyádat!
2009.08.26 21:43:57Hattory Hanzo
Ez most vicc, vagy a csávót a cikkben tényleg Dr. Szenkovits Adeodát-nak hívják?
2009.08.26 21:46:38victorsirius
@Bellagio: egy felsővezető fals munkakörben ("tanácsadó") egy veszteséges vállalatnál ne keressen 1 milla fölött és ne kapjon 120%-os prémiumot havonta.
te is tudod, én is tudom, mindenki tudja, hogy a versenyszférában ilyen nincs.
állami vállalatnál jóelvtársaknak van. ezért tartunk itt.
2009.08.26 21:47:23victorsirius
@Hattory Hanzo: tényleg ez a neve.
2009.08.26 22:01:49felhő béla
jajj hát milyen felüdítő, amikor a kommentelők állampolgári minőségükben, köztisztviselőiket, a munkájuk alapján számoltatják el. Talán több értelme is van ennek, mint amikor etnikai, nemzeti, nemi vagy párt alapon folyik az ellenségképzés. De tényleg! Tök ritka, amikor nem abba fut bele a kommentelés.
2009.08.26 22:53:40neutrinoo
Elképesztő, hogy úgy kapnak ezek a köcsögök több lakásra elegendő pénzt, hogy közben 1. jól keresnek 2. rögtön egy másik jó fizető állásba kerülnek.
A legegyenesebb megoldás erre az lenne,ha ezeket a jóérzésű állampolgárok véresre ütlegelnék este hazafelé menet. Se törvény nincs erre, se szégyenérzet nem elég visszatartó erő.
viperát nekik.
2009.08.26 23:04:48faultuser
ébresztő!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.08.26 23:08:56gyusz2
Nesztek, csámcsogjatok pár millión, jövőre a hülye fideszeseknek már legalább korlátozott végkielégítés jár, kicsit hátha növeljük a népszerűségünket is(érdekes, ezek a pénzek 7(!!!) évig nem tűntek fel senkinek?)csak a Margit-Híd felújításán még lenyúlunk vagy 10 Milliárdot, stb. az már nem lesz a híradóban. Mind szemétláda, mind a 386(annyian vannak?).
2009.08.26 23:11:12Bambalazs
B Ö R T Ö N B E A T O L V A J O K K A L !!!!
Má' a tököm kivan az összes ilyen hírrel! Csak a kisembert lehet meglincselni minden szarért, de az, aki milliárdokat sikkaszt, az boldogan elsétálhat? S gondolom a bűntetőjogi hatalommal bíró személyek ölbetett kézzel hallgatják végig, mert ugye nekik is csurran-cseppen valami a zsebbe... Elkeserít, hogy itt tartunk.
2009.08.26 23:29:35ViPleX
Én már kezdem elhinni hogy az egész politika egy színjáték, és a pénzről szól minden.
2009.08.26 23:31:08ViPleX
és milyen igazam van!
2009.08.26 23:42:27=Daniken=
Miről szól ez a cikk?
Hát arról, hogy szépen kicsinálják Kocsist, napról-napra, fokozatosan.Mindenkit megpiszkálnak, ezek nem mostani hírek, ez sem most történt.Akik ezt megpiszkálták, azok ezt nem 2 napja tudják, hanem hónapok, évek óta tudnak egymásról...
Arról szól, hogy minden bizalmast megpróbálnak lehámozni Kocsisról. A kérdés az, hogy említett kollégák mellett kiáll-e a vezér, vagy elesneke az alvezérek, lovasok, bástyák, futók...és ezzel egyre kisebb lesz a board...holnap délután biztosan lesz válaszcikk:-) Ahogy elnézem, ez addig megy, amíg valamelyik csapat szét nem hullik...és nem véletlen, hogy ezeket a pozíciókat támadják...szem előtt vannak, politikai vonzata van, alig egy év múlva meg választások lesznek...ugye nem hiszitek, hogy ez csak most van így, 4-8 éve? mert nem...
2009.08.26 23:51:10taxi33
Ne legyen igazam, de nem lepődnék meg ha az utóbbi hónapok cigánygyilkosságait elkövető társaságának mintájára egy önjelölt igazságosztó kommandó egyenként leszedné ezeket a gátlástalan korrupt tolvajokat/politikusokat.Népszerűbbek lennének azt hiszem, mint az a debreceni banda.
2009.08.26 23:56:21=Daniken=
gyusz2:
ahol a Porr Kft. 23 milliárdért több mint 10 km M0-ást épít 2 db híddal, ott szerinted kevés a 25 milliárd a Margít-híd felújítására, vagy sok?:-D
2009.08.27 00:12:12makkörlö
gyerekek, azért egyet ne felejtsünk el: ezek az állami alkalmazottak, ezek a kollktiv szerzödések az Antal kormánytol számitva minden periodusban érvényesek voltak: beleértve Fidesz társaságot is. Erre a legegyszerübb bizonyiték, hogy pld. a millios lelépési szerzödéseket éppen az Orbán idején irogatták alá a polgármesterek. És a személyzetis nö is 1972-töl dolgozik a BKV-nál, tehát a Fidesz és társaai idökben is magas fizuért, prémium stb.. benne voltak a fiorgatagban. Nos akkor nem csoda, hogy a hatalmas nemzeti adosságot Antal ota jobb vagy bal vállvetve hozta össze. Nem??
2009.08.27 00:33:50mutáns csiga
Én azt nem értem, hogy egy ember aki az MVM-nél
volt igazgató vagy elnök az hogy tudott hirtelen átkerülni a BKV-hez elnöknek vagy vezérigazgatónak, hozva a sleppet akik részesülnek a zsíros koncból.Azért nem értem, mert nem közlekedési szakember nem ért hozzá, és mi a garancia, hogy a BKV ettől kezdve egy jól prosperáló, igényes utazási színvonalat biztosító
társaság lesz.Semmi.Maradnak a 100 milliós végkielégítések, a milliós fizetések, a lerobbanó buszok, kigyulladó metrók.A főváros helyében úgy lehetne ki..szni velük, ha az igényelt 30 milliárdos hozzájárulás csak egy részét fizetnék
ki, a többit termelje ki a cég.Egyből lejjebb mennének a milliós fizetések.
2009.08.27 01:06:34Partyboy
Akkor most én jövök:: Figyeljük meg milyen sablonszövegeket fognak nyomatni a kampányban, hogy ennyi meg annyi 100 ezer új munkahely, aztán meg csak beülnek a bársonyszékbe újabb 4 évre és mi meg szenvedünk továbbra is. Rendszerváltás történt volna???- Ugyan már. Ébresztő- Hisz kommunisták ülnek mai napig a parlamentbe csak átmentették őket az MDF-be ismeretlen embereket, és így újra bekerülhettek a parlamentbe.És sajna mai napig ők ülnek a parlamentbe. Kádár rendszer. Miért is volt jó? Mert bújtatott munkahelyek voltak. 1 ember munkáját 3 ember csinálta. 1 titkárnő gépelt 1 kávét főzött 1 pedig körmöt reszelt. Ez nekik munka??? Pff. A politika olyan, mint a foci, ha nem megy jól a játék és gyenge a csapat, az ellenfél könnyen megszerzi a labdát és a meccs végén ő nyeri a játékot. De ehhez jó passzokat kell adni a játékosoknak, akik közül az ellenfél elhiszi és beveszi a cselt. A győztes elnyeri méltó jutalmát, de a vesztes még sokszor kér visszavágó meccset. Mert ezek sose ismerik el a méltó vereségüket. Hatalomvágy élteti őket meg a sok pénz. Aszpartámot is direkt teszik a kajákba meg italokba, mert sok a nép a földön és valahogy ki kell iktatni a népet, ha máshogy nem is. Csak ezt sehol se fogják elmondani. Még a Sprite üdítőbe is van aszpartám. Részemről ennyi volt az irományológia Hi.
2009.08.27 02:06:58Dimenzio
Egy hir kivonata a kozelmultbol: (onnan ahol az emberek fejjel lefele elnek :)
Volt egeszseg es iparugyi minisztert a birosag bunosnek talalta 23 millio forintnak megfelelo megvesztegetes vadjaban es 7 ev bortonbuntetesre itelte. A miniszter kenopenzt fogadott el egy tanulmany elkeszitese ugyeben a gyoztesnek kihirdetett tarsasag vezetojetol. A vesztegetore nem szabtak ki buntetest. Tanulsag: a vilag emberekbol epul fel mindenutt tehat gyarlok... Csak neha jo latni, hogy Isten a birosagot is hasznalja igazsagot tenni :))) Ez azert kicsit hianyzik Magyarorszagon.
2009.08.27 03:04:08Moszkvicsslusszkulllcs
Szentgyörgyi se nem informatikai tanácsadó, se nem számítástechnikai főmunkatárs.
Ha emiatt vesztes sajtóper lesz, megérdemli a zindex.
Talán nem kellene készpénznek venni mindent, amit Hagyó mond.
Szentgyörgyi elsődleges feladata Hagyó lopkodásainak kordában tartása. Amolyan "árnyék informatikai főosztályvezető". Fél év alatt már elütötte évi 1 mrd-os apanázstól Hagyót, aki erre rendkívül mérges.
A másik feladata informatikai fejlesztések és üzemeltetések tető alá hozása, amihez jelenleg egyedül ő ért, lévén az informatikai főosztályvezető erre alkalmatlan.
2009.08.27 05:38:05repecs
Magyarország én igy...
2009.08.27 08:15:38tin_opener
Most már azután mindenki hallgasson, mert jönnek Draskovics Predator UAV-i a Hellfire-rekkel, és bújhat mindenki az egérlyukakba!
Lásd itt:
http://nol.hu/belfold/20090827-bucsu_a_barikadrombolotol
2009.08.27 08:40:36talpi
A Kocsis meg a többi azonnal monnyon le!!!!!!!!!!!!!
Vissza akarom a királyságot!!!!!!!!!
2009.08.27 09:03:16fakabát
De tényleg mikor lép fel a magyar nép? Nézzük ahogy szétlopják a pénzünket és a szemünkbe röhögnek meddig még? A kurva édesanyjukat
2009.08.27 09:03:35Nathan D'Xantine
"St.Bernardus
2Móz 20,15 - Ne lopj!"
1St.Györgyi 1.1 - Miért ne?
2009.08.27 09:09:19csesztergom
Na jó!De hol van Szíjjártó Brutális Péter?Miért hallgatnak?Egyébként ez moslék bagázs elmehetne de hova is?Ilyen szemét társaság a világon nincs több.
2009.08.27 09:11:02Senara
Van pénz ebbe az országa mint a példa is mutatja . Ezeket a férgeket kellene "szanálni " és helyre jönne az ország . Mert nem csak ők hanem az összes állami pénzből "GAZDÁLKODOK" ezt csinálják ! Ami még a legundorítóbb hatalmas fizetés mellett a 120% havi prémium . ILYEN MUNKÁÉRT ?
2009.08.27 09:11:3012341234
kocsisnál nagyobb szélhámos a világon nincs
2009.08.27 09:23:21ast
„Miért hallgatnak?”
„Milliókért ellenőrzött mosoly
Újabb BKV-s botrány: Hagyó Miklós szóvivőjének élettársa is jól járt
2009. augusztus 27. 06:00 Magyar Nemzet
Közel harmincmillió forint értékben kapott két megrendelést a BKV-tól a Stop.hu internetes hírportál főszerkesztőjének, Mátay Lászlónak a cége 2007-ben. Mátaynak az a Horváth Éva az élettársa, akit a napokban menesztettek a közlekedési cégtől, miután kiderült, hogy Hagyó Miklós szóvivője is egyben.”
http://www.mno.hu/portal/658754
2009.08.27 09:35:28re5pect
számítóközpont???? irányítója
index minőség...
2009.08.27 09:36:59Moszkvicsslusszkulllcs
Nem késett sokat a válaszcsapás... :-)
2009.08.27 09:54:45ast
„Vissza akarom a királyságot!!!!!!!!!!”
Valóban?
„Álomország fővárosa Mesevár,
Mesevárban Miki Manó a király...”
(100 Folk Celsius - Miki Manó Meséi)
2009.08.27 10:18:38csendeske
Ez a Szentgyörgyi egy igazi barom, dolgoztam vele. A BKV-nál főtanácsadó volt, de amikor kirúgták a Molnárt, meg a Futót, akkor az indoklás szeerint a Kocsis "megszüntette a tanácsadói kart", hát ygy tette, hogy ezt a barmot áttette a kereskedelemhez, más beosztásba és így már nem is tanácsadó. Egyébként a Molnár László ismét a BKV körül mozog, a Kocsis parancsait teljesíti, de most már informális hatalmi tényazőként. Ebben az országban mindent lehet, legfeljebb egy-két hülye kommentező anyázik. Na és...?
2009.08.27 10:46:03golf05
Erre a hírre is fog reagálni a BKV, hogy mindenki megnyugodjon!
Jövő héten kirúgják a BKV-tól a fűtőket, mert majd a karbantartók elvégzik a munkájukat. Ezen fognak spórolni.
"Úgy, mint a szóvivőkön!"
Röhej.
2009.08.27 10:54:57ildibodo
Én is eltettem volna a 45 milliót, az a hülye aki ezt az összeget kifizeti ill. aláírt vele egy ilyen szerződést ami után ilyen végkielégítés jár
2009.08.27 11:04:54Br
privatizálni azonnal minden maradék állami céget! Itt nincs más megoldás.
2009.08.27 11:16:00kondor
Az a szegény szerencsétlen örökké veszteséges BKV csak egy (nem is állami!) önkormányzati fenntartású vállalat. Ugyanez a helyzet az összes többinél, csak ott még nem fértek hozzá a belső dokumentumokhoz azok, akik nem érdekeltek a lopásban. Az egész magyar politikai rendszert erre építette fel a Magyar Szocialista Párt: ugyanúgy, mint az "átkosban", az állam központi bevétele a "miénk" (pártelit), gazdálkodunk vele, hogy ne menjen csődbe az ország, és lenyúlunk belőle annyit, amennyit csak lehet. Elnevezzük az egészet demokráciának, és pontosan fizetjük a törlesztéseket az állam nevében felvett kölcsönök után a nemzetközi bankoknak, hogy ne kössön bele a külföld. I'am happy
http://sullyedomagyarorszag.blog.hu/
2009.08.27 11:25:34Bésanyi
Hogy mik vannak...!?
2009.08.27 11:47:02altec
hála az égnek, úgy néz ki, meglesz a 30 milliárd, amit a kocsis genya kért, hát akkor most nyugis időszak következik majd, befogják, pontosabban betömik pénzzel minden érdekelt gyalog pofáját.
és a villamos robog tovább, álmában csenget 1 kicsit....
de hol vannak az én millióim! követelem!
2009.08.27 12:30:07Gemajel
Ilyen nincs és mégis van!!!!!!!!
Miközben a z'embereknek kilóg a fenekük a gatyájukból ezek úgy osztogatják "egymásnak" a végkielégítéseket, mintha olyan baromi jól dolgoznának és a gazdaság soha nem látott magasságban szárnyalna. Ennél kevesebbért is már alaposan kegyvesztettek lettek volna az "átkosban"...
Komolyan már a f@sz kivan ezzel az impotens bandával, holott anno még rájuk szavaztam! Sajnos...
És akkor finom vagyok és nőies és csak egy kicsit mártottam vitriolba a billentyűzetet..
2009.08.27 12:46:29yerico1
Kondorka
Mintha ezt csak a szocialisták csinálnák. Ébredj már fel, ez pártállástól független, és mindig csak olyan cégek borulnak, amik a másik párthoz kötődnek, mint aki kirobbantja. Minden cég ezt csinálja. Tudok olyan "üzletről", ami EU pénzből ment, 2.5 milliárdért, ebből 100 millió ment az EU biztosnak, 300-300 két pártnak, hogy befogja mindenki a száját a maradékot megkapta egy multi, az is lenyúlt pár száz milliót, és továbbadta a munkát kicsiknek.
2009.08.27 12:48:50petyya
Komolyan valamelyik cégnél nincs valami hasonló állás???? Megoldodnának a gondjaim egy évig dolgozok a fizum feléből vennék lakás autót a többit felélném majd reménykedek hogy kirugnak:-)
2009.08.27 18:27:37Bekre Pál
csendeske! Abszolút szívemből szólsz! A Szentgyörgyi tényleg egy csúcsseggfej. A Molnárt is minden beosztottja szívből utálta. Amikor holt piásan tárgyalás közben rosszul lett és kórházba került, mindenki fellélegzett..., amikor kirúgták, pezsgőt bontottak. De hát tudjátok multimilliomosként szarik az egész bagázs arra, hogy csúcsseggfejnek nézed őket, vagy sem.
2009.08.27 19:13:32Plebs
Ha Moszkvicssluszkulcs szerint Szentgyörgyi ért hozzá, akkor nem ismeri ezt a fost@licskát vagy megrendelésre nyalt be neki ezzel a dumával!
A Szentgyörgyi egy igazi seggny@ló, és annyit ért az informatikához, mint egy papucsállatka a parciális integrálegyenletekhez. Egyébként meg SZDSZ pártag (vagy volt, mert hál istennek azoknak már vége), ez nagyjából mindent elmond róla és arról is, hogy miért van még rejtett BKV-s pozicíóban!
2009.08.28 10:39:12sajnosezvan
csendeske! Én is úgy gondolom, hogy a szentgyörgyi egy orbitális f..sz, de hát biztos tud valamit, ha a kocsisnak megérte átmenteni egy balhé mellett. Szinte semmit nem csinál, pöffeszkedik az MVM-től ellopott Audijában, a végkielégítéssel, nulla hozadék a BKV-nál, óriási fizetés és segédkezés a tolvajlásban.Ez a nomrál rend kocsis háza táján. Egyébként a molnár laci valóban most is ott sertepertél a BKV-nál, úgy látszik nélküle valóban félkezű a kocsis, mivel nem tudja végrehajtani a ...cselekményeket.
2009.08.29 08:38:57tollas
Bajnai most rött rá, hogy például Kocsis évtizede pofátlan mennyiségű pénzt vesz ki az állam zsebéből?
2009.08.31 10:18:58Béla16
Az erővonalakról. Szentgyörgyi előtt volt egy Pintér nevezetű is (tudtommal MVM-ből jöttek) és ezek Kocsis bérencek. A jelenlegi Fuzik nevezetű az IT vezetője aki Balogh embere. Ismereteim szerint egyik sem ász informatikában, kb. olyanok mint a focidrukkerek a lelátón, de ha csinálni kéne a játékot csődöt mondanak.
A Szentgyörgyi feladata, hogy csináljon olyan céget ami lehetővé teszi a BKV kirángatását a közbeszerzési kötelezettségből, így megnyílhat Kánaán kapuja vagyis a kontrol nélküli pénzherdálás, pártkasszák feltöltése stb.
Ehhez kis adalék , hogy a jelenlegi informatikai szolgáltatókkal kötött szerződés igen előnytelen a BKV számára. Itt havonta 200-300 millió úszik! Ebben régebbi informatikai közreműködők, vezetők felelőssége kb. 2001-ig nyúlik vissza.
2009.08.31 20:04:12Adozo
Állati, hogy mi megy itt, mi ment itt! Kezdjük kihámozni a jéghegy csúcsát. Súlyos dolgoknak kellett ám itt történnie, hogy az iszonyatos sok befizetett forintunk ellenére az országot a csőd szélére jutatták. Ez mind büntetőjogi kategória, tessék őket bíróság előtt felelősségre vonni, élén persze lopcsánnyal és bandájával.
2009.09.03 08:30:21Cindy25
Ezzel kapcsolatban egy másik cikknél leírtam a kommentemet, de még egyszer néhány tényadat: A Kocsis és a hozzá hasonló, nyomdokaiba lépő állami vállalatvezetők hatalmának kulcsa, hogy minden pozíciójában kiépíti bizalmi körét, azaz a kulcspozíciókba saját bizalmi embereit ülteti. Ezzel több tucat lekötelezettet szerez magának, ugyanakkor egyértelmű velejárója, hogy az amúgy tisztességesen dolgozó, kulcspozícióban lévő, de halálra ítélt menedzsereknek - akiknek a helyére ülteti a bizalmi körét - milliós végkielégítéseket fizetnek ki állami pénzből. Ékes példája ennek a cikkben említett Székelyné Pásztor Erzsébet, akivel amúgy 5 éves szerződést írt alá, így a hölgynek ki van kövezve az út a nyugdíjas évekig.
Egyébként jómagam is élvezője lehettem egy hasonló húzásnak, ugyanis 14 hónap tisztességes munka után, egy vezérigazgató váltásnak köszönhetően, több mint 27 hónapnyi pénzt fizettek ki nekem (mondjuk így a békesség kedvéért). Igaz, ez már nem közvetlenül Kocsis, de "Kocsis örökségből" származik - ugyanis a hatalomhoz vezető könnyű utat, amelyet ráadásul az állam, ergó az adófizetők finanszíroznak, könnyen megtanulják az állami vállalatok vezérigazgatói, akik a "Kocsis iskolán" nőttek fel.
Szentgyörgyi Zsolthoz hasonlóan pedig még egy MVM csoporthoz tartozó állami vállalat informatikai vezetője is élvezhette nagyjából 50-60 milliós lelépési pénzén túl a BKV jótékony megbízását.
És még hány ilyen van....
Emberek, mindezt Ti fizetitek az adó forintjaitokkal, egy fájdalmas pénzügyi válság idején.
Hajrá Kocsis! Mindezt tanítanod kellene a későbbiekben az egyetemeken! És akkor kevesebb "hülyével" lennél körülvéve.
2009.09.03 11:19:35lacikó
Többek között ezért áll így az orszá.Itt lassan tárgyalás nélkül minden magasszintű tolvaj vezetőt halálra kell ítélni,mint Kínában.Akkor lesz rend egyébként kirablásunk folytatódni fog.Szerintem még nem született olyan ember ,akia jelenkori Magyarországon.(ahol állítólag válság van) havi 1 millió bruttónál többet ér!!!!!!!
2009.09.16 17:32:55tonchyka
A kurva anyjukat!