Kevesebb EU-pénzt kap a 4-es metró
2009.08.27. 16:12 - MTI
A várt 237 milliárd forint helyett 181 milliárd forint európai uniós támogatást kap a 4-es metró első szakaszának építése, az erről szóló hivatalos brüsszeli döntést néhány hét múlva közlik, a tárgyalások azonban már lezárultak az ügyben, így a támogatási összeg már nem fog változni - mondta Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közlekedési Irányító Hatóságának vezetője csütörtökön.
Az Inforádió csütörtökön úgy értesült, hogy Magyarország a vártnál kevesebb, 181 milliárd forintnak megfelelő támogatásra számíthat Brüsszelből a 4-es metró első, a Kelenfölditől a Keleti pályaudvarig tartó szakaszának építéséhez.
Az Európai Bizottság megvizsgált mintegy 50 közbeszerzési eljárást, ezekből tizenegyet minősített szabálytalannak, így 56 milliárd forint támogatást veszített a projekt - mondta el Szalóki Flórián.
Emlékezetett: a főváros és az állam közötti szerződés a négyes metró három szakaszára szól, nem csak az elsőre, azonban egyelőre az első szakaszra ítélt meg támogatást az Európai Unió.
Hozzáfűzte: a második szakasz jó része, és a harmadik szakasz egésze a következő, 2014-ben induló programozási időszakba fog átnyúlni. Ha a főváros megfelelő műszaki tartalmú és optimalizált költségű projektet készít elő a metró második és harmadik szakaszára, akkor az NFÜ partner abban, hogy európai uniós forrásokat keressenek a megvalósításhoz - mondta a vezető.
Szalóki Flórián kitért arra, hogy a 181 milliárd forintnyi összeget a támogatásról szóló tárgyalásokkor 248 forint/euró árfolyamon számolták, és euróban határozták meg. A kifizetések azonban forintban jelentkeznek, és a kifizetéskori árfolyamon átszámolt forintösszeget kapják meg az építők.

Kommentek
2009.08.27 16:50:35trixilw
Ennyiből más ország két metrót húz fel, de nekünk egy megállóra se lesz elég. Túl sok az éhes száj. De szeretnék én is vállalkozó lenni...
2009.08.27 16:50:51NViktor
Nem meglepo, szerintem a fovaros orulhet h "csak" ennyit buknak. De az a baj hogy ettol meg nem lesz kevesee transzparens a jovoben semmi.
2009.08.27 16:52:40KomplexSokaság
Budapest altalaja nagyon sz@r, főleg a Duna környékén.
2009.08.27 16:57:18simon says:
11 kozbeszerzesi eljarast talalt szabalytalannak az unio, tehat LEGALABB 11 esetben a vizsgalt 50-bol mutyi ment. szoval az elmutyizott milliardok melle most meg 56 milliarddal tobbe fog kerulni az adofizetoknek a metro. csak ez az ugy 15.000 Ft netto extra minden adofizetotol (+ a mutyi persze). koltoi kerdes: milyen orszagban elhetnenk most, ha az elmult 20 evben tisztesseges es hozzaerto vezetoink lettek volna?
csendben megjegyzem, hogy minden adofizeto kb. 150.000 forint nettoval jarul hozza a 4-es metrohoz.
2009.08.27 17:00:11victorsirius
gondolom kifizetéskor a zsebek elsőbbséget élveznek, tehát a metró fog még tovább csúszni.
nem mintha elhinném, hogy nem lehetne azt a metrót ennél kevesebből megépíteni, legyen akármilyen talaj is pesten és budán.
kedvencem az a főmérnök, aki valamelyik autópályépítésnél lenyilatkozta, hogy betonból eleve a dupláját rendelik, mert úgyis ellopják menetközben+az építkezésen.
2009.08.27 17:01:22Saga
jó lenne a metró de bazz ennyiből már csili vili felszini tömegközlekedésünk lehetne
2009.08.27 17:03:56tiborc2008
"A várt 237 milliárd forint helyett 181 milliárd forint jön, az is 248 forintos árfolyamon számolva."
Hüjjeindeksz!
Ezek szerint 730 millió eurót kap a metró. Ha a mostani 270-es árfolyamon kapnánk 181 milliárd forintot, az csak 670 millió euró lenne.
2009.08.27 17:05:11NViktor
Nekem a metroval kapcsolatban meg mindig az jut eszembe, hogy Demszkyek anno azert toltak az alternativakkal szemben a negyes metrot mert presztizskerdest csinaltak belole, hogy ha megepul akkor majd a budapestiek kedvelni fogjak az onkormanyzatot, es talan jobban rajuk szavaznak. Ehhez kepest, ha akkor engedtek volna a jozan gondolatoknak es megepul a VEKE es tarsai altal propagalt alternativak tomkelege, lehet valoban nyernenek legkozelebb, mert valami kezzelfoghato javulas tortenne mar a varosban ami miatt megeri oket ott tartani...
2009.08.27 17:12:20chipanddale74
Nagyon tetszett a napokban egy összeállítás, miszerint, ha a hagyományos orosz verziót követnénk - vagyis alagút-bunker-alagút - akkor az olyan monumentális megállókon, ahol 30 méter mélyre is természetes napfény jut kb 45-50 milliárd forintot spórolhatnánk. Az rendben van, hogy a Demszky emlékművet akar magának, de akkor legalább temessük alá.
2009.08.27 17:14:20zigzeg
No, újabb bizonyíték arra, hogy az állami cégek elsősorban a pártfinanszírozás és nem a közszolgáltatás intézményei...
2009.08.27 17:19:00fathom
A vicc az, hogy itt szidja mindenki azokat, akik legalább tesznek a "mutyi" ellen. Ez a döntés, még ha nem is értitek miért, de a mutyizóknak rossz.
A másik, amin viszont teljesen meg vagyok hökkenve: Hogyan lehetnek az emberek annyira buták, hogy nem látják be, hogy itt nincs hova felszíni közlekedést fejleszteni!! Hány villamossal akarjátok behálózni Pestet és Budát? Mégis??? ami lassabb, kevesebb embert szállít és sorolhatnám.
A legviccesebb, meg amikor presztízskérdésként emlegetik a metrót... Ennyire nem gondolhatjátok hülyének a vezetést, vagy NViktor te kampányolnál egy minimum 8 éves építési idővel megáldott metróval a jelenlegi körülmények között?? Nem vagy eszednél... A metró Budapestnek kell, egyszerűen szükség van rá, nem véletlen, hogy már a 80as években elkészültek a tervek, már akkor tudták ezt. És igen drága. A hidat is fel kell újítani, mert szétesik, az sem politikai kérdés, ez sem.
fathom
2009.08.27 17:22:14zero
A 181 milliárd EU-s pénzből hány kilométer GYORSVILLAMOS pályát lehetne építeni?
Csak úgy kíváncsiságból kérdezem ...
2009.08.27 17:23:48NViktor
fathom: nem onmagaban az a baj hogy metro epul es nem mas, hanem hogy minden bokornal meg fog allni, es emiatt alig lesz gyorsabb mint ami most van a felszinen. az a rendszer, a hetvenes evekben jo otlet volt az akkori igenyeknek, ma mar ebben a formaban nem jo.
2009.08.27 17:25:24Mitya Ivanov
az a baj, hogy a közlekedés terén magyarországon nagyon sok fejlesztendő van. Csak ebben a programozási idősazkban minden olyan forrást leköt a 4-es metró, amiből közlekedést, és még sokminden más lehetne fejleszteni.
2009.08.27 17:27:23zero
fathom
Ne viccelj kérlek .....
PL. Újpalota -> Keleti gyorsvillamos, kevés megállóval, kötött, zárt pályán ...
az összes többit felújítani, hogy ne 15 km/h legyen az átlagsebesség, mert ez tényleg nem vonzó az autósoknak. És ne legyen minden második sarkon megálló. És ne kapjon minden második sarkon pirosat a villamosa ....
Nézd, itt egy csokor gyorsvillamos, ami már félig földalatti:
http://www.veledutaztam.hu/Blog/GST/Premetro_vagy_metro
és
http://veke.hu/index.php?fc=cikk&par=1
2009.08.27 17:43:08Malu
Ilyen baklövések elkövetéséért Nyugat-Európában már rég 3x lemondtak volna az illetékes elvtársak...
Csak hát ez Magyarország, itt mindent lehet a mi és az Európai Unió adófizető polgárainak befiztéseiből...
2009.08.27 17:43:22kopp
Fathom, Te igen hül.e! senki nem mondta, h minek, csak h miért kerül 3szor annyi pénzbe, mint máshol! amúgy + a többi tömegközlekedés sincs rendben, mert szarok a buszik, villamossín + lehet, h van, csak a sok felújítás, + átépítés miatt nem megy rajta semmi! eszetlen fkalap!
2009.08.27 17:44:37lúdadónátusz
Emlékszem damszkíj vigyorgó pofájára amikor megkezdték a fúrást. Nem a fúrásnak örült ő akkor, hanem hogy a pártjának meg a haveroknak lesz jó sok milliárd mutyipénz. Én is örültem volna a helyében. Nem baj, nálunk mindent lehet. Csodálom, hogy csak ennyi szabálytalanságot találtak, szerintem nem ástak eléggé mélyre a szarban. Kedves fővárosiak, légyszi, szavazzátok már meg megint főpolgármesternek ezt a férget. A máshonnan pótlásra kerülő 50 milliárdnak is meglett volna a helye. Esetleg a Hortobágy közepe kaphatott volna egy fél völgyhidat a kilenclyukú mellé, vagy három alagutat esetleg, vagy a BKV-s tisztségviselőket lehetett volna jobban végkielégíteni. Ejj..
2009.08.27 18:09:05malenkij robot
fathom
Le se megy a metró lépcsőn a budapesti ember, mert egyesével autókáznak a felszínen.
2009.08.27 18:14:52PTibi
most akkor kérjük vissza az elmutyizott milliárdokat, és máris minden meg van oldva. :)http://indapass.hu/profile/?redirect_to=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2Fbudapest%2F2009%2F08%2F27%2Fkevesebb_eu-penzt_kap_a_4-es_metro%2F%23commentform
tényleg, mostanában a bamco nem nyüszített? már ők is úgy hiányoznak. :)
2009.08.27 18:16:36osze
NViktor:
Nagyon is logikusan gondolkodott Demszky (saját hasznát szemlélve): a négyes metrót lobogtatva hergelte Orbánék ellen az ostoba pestieket, nem is eredménytelenül. (Részben) ez hozta meg a szocik 2002-es győzelmét és Demszky több polgármesteri ciklusát.
Sajnos ennek drágán megfizetjük az árát. Köszönjük meg ezt a nagyeszű budapesti választóknak, akik Demszky plakátmosolyától gondolkodni is elfelejtettek.
2009.08.27 18:20:07spongyi
Még egy érdekesség, itthon a 10,5km-es alagutat előreláthatólag 8 év alatt fúrják ki, addig Svájcban 10 év alatt egy 57km-es alagutat fúrnak ki, amihez nekik hozzávetőleg 1000 milliárd forintra van szükségük, a mi 4-es metrónknak pedig a tervezett költsége 500 milliárd forint felet jár már.
http://hu.wikipedia.org/wiki/4-es_metró
http://www.lelegzet.hu/archivum/2005/03/3218.hpp
2009.08.27 18:20:26javit6atlan
#zero
"A 181 milliárd EU-s pénzből hány kilométer GYORSVILLAMOS pályát lehetne építeni?
Csak úgy kíváncsiságból kérdezem ..."
Magyarországon pontosan 4,2 km -t.
Valamelyik éjszaka riport volt az egyik VEKE-s sráccal a rádióban, elmondta, hogy beadtunk a zunionak egy pályázatot: kb 1 km villamossín hosszabbítás (két megálló) lenne 43 milliárdért.
Azt is mondta, hogy szegényebb ny-eu országokban max. 1 milliárdos árra van példa, franciáknál. Na erre is kiváncsacsi leszek, kiugrik a brüsszeliek szeme az összeg hallatán.
2009.08.27 18:20:28karatekutya
Zuschlag pár 10 milláért ülni fog. Ez 56 milliárd mínusz.
2009.08.27 18:20:40TheDude
Semmi baj, demszkáj már korábban megmondta, h ha most esetleg kevesebbet kapunk a zunijótól, akkor majd a következő fázisban viszont többet. Gond egy szál se, ilyen eccerű ez gyerekek.
Abban azért nagyon bízom, h Bajnai komolyan veszi amit ma az Index is megírt, különben az itt kieső pár milliárdot is mi, szerencsétlen balfasz adófizetők finanszírozhatjuk.
http://index.hu/belfold/2009/08/27/bajnai_nem_akar_tobb_hitelt_pumpalni_a_bkv-ba/
2009.08.27 18:28:26akov
No és kit rúgnak ki? Ki ellen indítanak eljárást?
2009.08.27 18:34:29javit6atlan
#akov
"No és kit rúgnak ki? Ki ellen indítanak eljárást?"
Hehe. Ellenünk, ha sokat verjük itt a nyálunkat.
2009.08.27 18:39:33dead end
"...50 közbeszerzési eljárást, ezekből tizenegyet minősített szabálytalannak, így 56 milliárd forint támogatást veszített a projekt..."
és most mi lesz? új közbeszerzés? feljelentés csalás/hatalommal való visszaélés vagy mi a fathom miatt?
vagy hagyják, hogy ellopják a -már köztudottan csalással megszerzendő- lóvét?
MI FOG MOST TÖRTÉNNI???
2009.08.27 18:46:54währenßhöhleigkeitigchen
tiborc2008:
A támogatás összege EU lévén a támogató, eredetileg euróban volt megállapítva, ezt az "X" összeget az EU "félrerakta", amit akkor, a megállapodás idején, átszámoltak forintra az akkori 248 ft-os árfolyamon, így jött ki a 237 milliárd. Erre az összegre alapozva készült az 50 tender (gondolom hozzácsapva a mindenkori önrészt), merthogy a tenderek forintban számoltak. Ebből a támogatásból a szabálytalanságok miatt csak 181 milliárd ft lett. De az EU akkor is euróban számolt, és most is. Tehát ő most a fenti "X" euró összeg 181/237-ed részét (ca76%) fogja kifizetni euróban - értelemszerűen megfelelően elosztva az 50-11=39 pályázatra -, amit a pályázók a kifizetés napján érvényes(közel mai, tehát szar) árfolyamnak megfelelően forintban fognak megkapni.
(Vagyis a 181 milliárd igazából max. 160-165 milliárd lesz, amihez jön még az érvénytelenség miatti kiesés.)
Akkor politikailag jó húzásnak tűnt a valószínűtlenül erős forintárral osztani az euróösszeget, hogy tudjanak villogni, milyen jól lobbiztak. Most ez üt vissza: a 248-ról azért válság nélkül is tudni lehetett, hogy nem tart sokáig.
2009.08.27 18:47:49EvilHedgehog
az 56 milliárdot ki kéne kérni az 1-es villamos meghosszabbítására
2009.08.27 18:52:03spongyi
EvilHedgehog
Szerinted az itthon megoldható lenne 56 milliárdból?? :P
2009.08.27 20:47:26nagor
Mélységesen megalazó amit ezek művelnek! A korrupciótól bűzlő, városházi tetű liberál-kommunista banda zsenge hamvait a metró falába belenekijeakurvaannyát.
2009.08.27 20:50:45währenßhöhleigkeitigchen
Nézzük pozitívan: Az elmaradt 56 milliárd se annyi, hanem mai árfolyamon majd 10%-al kevesebb.
2009.08.27 23:14:18fghjk
Nézzük pozitívan: mi az az elmaradt 56 milliárd a pártízezermilliárd államadóssághoz képest
2009.08.27 23:46:39marosy
Mi a fasznak kell 4-es metró? Hogy legyen mivel utazzanak a panellprolik? Lófaszt a seggetekbe, azt!
2009.08.28 01:35:21Olizatriznyák
Már az EU is unja, hogy minden forintból mutyipénz lesz?!
2009.08.28 01:55:22QuickSixx
Szájba kellene már ba**ni 1-2 politikust, de keényen!!!
2009.08.28 03:05:10La'ci a hegyrő
"a picsának kell négyesmetraó? válság van baszdmeg, mindenki maradjon otthon a panelba. nem kell menni sehova válság kellős közepén, örüjjé, hogy még lyuk van a seggeden."
mondta Bajnai Gonrdon az klubrádió Megbeszéljük című műsorában, majd Bolgár György úr hozzátette, hogy támogatja a javaslatot, mert így a nácifasisztanyilasnácifasista magarok is otthon maradnak. "A 4-es metróban csak ne csattogjanak nácibakancsok." tette hozzá.
2009.08.28 07:44:42t1gr1s
Gondolom, van erre is okos magyarázat. Vállalja valaki a felelősséget vagy lesz egy kis maszatolás? Ideje volna felvállalni a hibákat is, nem csak a sikereket (már ha vannak ilyenek)...
2009.08.28 08:08:09szobatars
"Hozzáfűzte: a második szakasz jó része, és a harmadik szakasz egésze a következő, 2014-ben induló programozási időszakba fog átnyúlni."
Csak nem a négyes metró megépítésével fog kampányolni 2014-ben Demszki??? Meddig nyúlnak le még pénzeket, meddig lesznek még "alkotmányos költségek"????
2009.08.28 08:32:06HAL
semmi értelme a 4-es metronak.pénzkidobás.soha nem készül el.
2009.08.28 08:47:46Alkibiadész
Utolsó senkiházi mocsok görény demszki, mentegeti a menthetetlent.
2009.08.28 08:47:55WOWBAGGER
He-He majd a végén az egészből lesz egy qrvanagy gödör....vagy elárasztják és lesznek velencei lagunáink....vagy földalatti big-zorall sétáló luxus utca lesz az egészből.......vagy úgyhagyják a gecibe erohadni az egészet és majd beleköltöznek a morlockok :)....de hogy 2020-ig nem lesz metro 4 az tuti.....ja és még Péccsel milyen égés lesz 2010 .....na és a Marzsé híd se lesz semmi, annyi rajta a faanyag mint három tüzép éves készlete, ezé' kerül majd "sokkba" mert faragott fenyőből lesz az új :D
2009.08.28 08:50:52WOWBAGGER
...amúgy a combino is ,hogy lett előbb a villamaos csak hogy legyen mivel parádézni, azután a pálya és minden más hozzá alakítása kibaszott drágán....pesten a gombhoz készítik a kabátot :)))
2009.08.28 09:14:05hellsing
"...milyen orszagban elhetnenk most, ha az elmult 20 evben tisztesseges es hozzaerto vezetoink lettek volna?".
Szerintem pont ugyanilyenben. Könnyű másokra fogni, de itt régen nem csak a fejétől bűzlik a hal. Szeretünk minden költséget "megúszni", elintézni "okosba", megvenni számla nélkül. A szemetet az utcán nem a politikusok szórják szét, a buszokat nem ők rongálják, a romlott kaját nem ők árulják a boltban, a kínai bóvli vásárlásával nem ők nyírják ki a szomszéd kis boltot.
A szerepük ezekben vitathatatlan, de nem kizárólag rajtuk múlik.
A cikkre reagálva pedig szeretném pellengérre állítva látni a szabálytalan közbesz szerződések jóváhagyóit és és aláíróit. Fel kell jelenteni őket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben, foglalkozáskörükben elkövetett hűtlen kezelés vádjával. Erre biztosan ki lehet szabni 10+ évet, fejenként.
2009.08.28 09:14:46newtehen
56 Milliárd az 1-es villamos meghosszabbítására?
Ott van az a sok szemét cigány bűnöző a börtönökben, hajtanám őket ásni az alagutat, meg csákányozni a nyomvonalat. Lovas rendőrök vigyázhatnának rájuk, és aki szökni próbál azonnal lelőni. A tárba 1 gumilövedék, a következő éles. Lenne itt rend is, meg közlekedés is. A suttyója sem grafittizné össze, ha tudná, hogy a szülei építették.
2009.08.28 09:15:24AmNasty
248 forintos euroarfolyamon megallapitott euroosszeg nem lesz tobb forint, ha 275-ön valtom?
2009.08.28 09:17:18newtehen
hellsing:
De azt a helyzetet ők teremtették, hogy nincs pénzed megvenni a nem kínait, A boltosnak el kell adni a romlottat is, mert csődbe megy. inkább nem kérsz számlát a szolgáltatásról, mert hó végén is akarsz enni,
2009.08.28 09:41:51Roa
Miért siklunk el efelett?
"Az Európai Bizottság megvizsgált mintegy 50 közbeszerzési eljárást, ezekből tizenegyet minősített szabálytalannak, így 56 milliárd forint támogatást veszített a projekt"
Az EU nyíltan kimondta, hogy LOPTATOK GECIK! Hol van ilyenkor az a kurva ügyészség?
2009.08.28 10:05:14minimalista
Ma reggel a fővárosi mszp frakcióvezető pedig simán azt nyilatkozta, hogy ők már előre tudták hogy a közbeszerzésekkel baj lesz.Majdhogynem azt mondta hogy természetes hogy töketlenségük miatt elesünk 56 milliárdtól.Majd megnyugtatott mindenkit, hogy ez csak aprópénz, a butapest teli van zsével és az ég világon semmi baj nincs, átcsoportosítanak....(max lekapcsolják és eladják az összes lélegeztető gépet a kórházakban oszt smafu)
van bőr a képén...
2009.08.28 10:06:02minimalista
...a napkeltében...
2009.08.28 10:07:24Szelid sunmalac-Elmeny designer
AmNasty: Ertem a gondolkodast, ha nalad lenne az euro, illetve mar nalad lett volna akkor is, amikor annyi volt. De igy 10 euroert kapsz 10x248 forintot a 10x275 helyett. Igy mar tiszta?
2009.08.28 10:25:28newtehen
Szelid sunmalac-Elmeny designer:
És ha mondjuk 1000 Ft-nyi eurót kapsz, akkor mikor jársz jobban? Ha 1000/248, vagy 1000/275 ?
2009.08.28 11:55:45Magabor555
amúgy is eltűnt volna az a 56 milliárd Ft...
2009.08.28 12:31:14AmNasty
Szelid sunmalac-Elmeny designer: igen, vagom.