Szeptember 30-ig készül el az a jelentés a BKV-nál, amiben 2003-ig visszamenőleg megvizsgálják melyik munka- vagy menedzserszerződés volt előnytelen a társaság számára, nyilatkozta az Indexnek adott interjújában Kocsis István vezérigazgató. A titoktartási pénzeket már most törölték a legtöbb BKV-vezető szerződéséből. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a BKV-nak tanácsot adó offshore cégeket Olti Ferenc korábbi DBR igazgatóhelyettes hozta, de referenciáikat ő maga is megfelelőnek találta. Megtudtuk, hogy a BKV uniós támogatást szeretne a 3-as metró Ferihegyi és káposztásmegyeri meghosszabbításához, valamint elindítana a Főgázzal közösen egy kísérleti gázüzemű buszjáratot.
Demszky Gábor bejelentette, hogy kezdeményezi az igazgatóság és a felügyelőbizottság felmentését. Mikor távozik a két testület?
Sem nekem, sem a menedzsmentnek nincs ebben illetékessége.
Több vizsgálat indult a botrányos végkielégítések miatt, hogy állnak ezek a vizsgálatok?
Az első vizsgálat, ami Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató és Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgató végkielégítését vizsgálja, elkészült. Hangsúlyoznom kell ebben az ügyben, hogy a százmilliós végkielégítés kifizetése érkezésem előtt fél évvel történt, ezért engem nyilvánvalóan nem terhelhet felelősség. Egyébként a Kollektív Szerződést – amely a Munka Törvénykönyvében foglaltaktól előnyösebb feltételeket tartalmaz, Szalainé esetében például 14 havi átlagkereset kifizetését –, 2004. január 1-jén írták alá. A titoktartásért járó ellentételezés bevezetése pedig 2005-től van érvényben.
Csakhogy Szalainé nyugdíjasként az ön idejében is itt dolgozott. Erre mondják azt, ha nem tudott róla az a baj, ha igen, akkor az meg még nagyobb baj. Hogy lehet, hogy egy vezérigazgató ennyire nem tudja, mi történik a cégénél?
Az esemény, a kifizetés, a szerződés meghosszabbítása nem az én időmben történt. Ez egy örökség volt. Tizenkétezer dolgozó szerződését egyenként nem nézhetem végig. Ráadásul ez egy érvényes munkaszerződés volt, amit ha felrúgunk, úgy járhatunk, mint Szalai László vagy Somodi László volt igazgatók esetében, akiknek akár egyenként százmilliós összeget fizethet a BKV, mert nem volt megalapozott a menesztésük.
Somodi azt nyilatkozta, inkább visszamenne a BKV-hoz, nem a pénz érdekli elsősorban.
Nem vagyok ellene.
Akkor megint ott tartunk, hogy olyan ember képviselte a BKV-t, aki nem a cég érdekét nézte. Szalainé szerződéshosszabbítását Balogh Zsolt írta alá, Somodi ügyében is az ő utasítására jártak el a BKV jogászai. Miért hagyta meg vezető pozícióban, ha tudni lehetett, hogy egyrészt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes embere, másrészt kontroll nélküli döntéseket hozott, amiről kiderült, hogy rosszak?
Úgy gondolom, hogy ez egy kompromisszum volt, a távozása pedig nem volt elkerülhető.
Térjünk vissza a vizsgálatokra, hiszen azok végét várja mind Demszky Gábor főpolgármester, mind Tarlós István, az ellenzék vezetője, hogy dönthessenek önről.
Augusztus 28-ig meglesz a menedzserszerződésekre vonatkozó kimutatás 2003-tól máig. A következő, a 10 millió feletti összegek kifizetését tartalmazó kimutatás szeptember 10-ig készül el. Szeptember 30-ig pedig készen lesz a komplett jelentés, mindarról, hogy melyik szerződés volt előnytelen a BKV-nak, melyik nem.
Benne lesz az ön szerződése, végkielégítése is?
Benne.
Ne várjunk odáig, most itt helyben elmondhatja, milyen végkielégítést tartalmaz az ön szerződése.
Nem is tudom pontosan. Engem az foglalkoztat, hogy miképpen tudok javítani a BKV helyzetén.
Na de mégis. Nekem első dolgom lenne a végkielégítési botrány után megnézni, mennyi valójában az én végkielégítésem, nehogy meglepetés érjen.
Mivel határozott idejű szerződésem van, a Munka Törvénykönyve szerint is járó 12 havi átlagkereset illet meg, amennyiben hamarabb kell távoznom. Ha pedig kevesebb mint egy év lenne hátra a szerződésem lejártáig, akkor a hátralévő időre (kevesebb mint egy évre járó) átlagkereset.
Titoktartási pénz van benne?
A titoktartás a BKV-nál teljesen felesleges kategória.
Tehát nincs?
Már nincs. Én a saját titoktartási összegemről néhány hete egyoldalúan lemondtam, sőt a menedzsmentnél elértem, hogy ezt mindenki magára nézve szintén elfogadta. Ezeket a kétoldalú módosításokat már végrehajtottuk.
Hány felső vezetőt érintett ez a lépés?
18 vezetőnek volt titoktartási kötelezettség megtartása ellentételeként 2-4 havi átlagkereset megállapítva, e személyek közül a mai napig 15-en aláírták a szerződésmódosítást, amely alapján a kötelezettség egyidejű megtartása mellett az ellentételezések törlésre kerültek.
A felügyelőbizottság egyik tagja, Vitézy Dávid szerint vissza lehetne követelni a jogtalanul kifizetett összegeket. Tettek valamilyen lépést, vagy a vizsgálat lezárult, az ügy meg van oldva?
A vizsgált két személlyel (Szalainé és Bosnyák Gyula) felvesszük a kapcsolatot a pénz visszafizetése érdekében. Minden további esetben, ahol megállapítható, hogy a kifizetések jogszerűtlenek vagy súlyosan előnytelenek voltak a BKV számára, a pénzt visszaköveteljük.
Itt vannak azonban még a nagy port kavart tanácsadói szerződések, amelyekre legalább annyi pénz kiment, mint a végkielégítésekre. Ezeket nem vizsgálják felül?
Minden olyan vizsgálatot elvégzünk, amit a felügyelőbizottság vagy az Igazgatóság kér annak érdekében, hogy a megfelelő lépéseket megtehessük, ha a BKV-t hátrány érte.
Miért nem húznak egy határt, és mondjuk felülvizsgálják az összes 50 millió feletti szerződést?
Ehhez valóban külső szakértő céget kellene alkalmazni. Figyelembe véve az irdatlan nagy irattömeget, nem úsznánk meg körülbelül egymilliárd forintos költségszint alatt. Tehát a kritikus esetekre koncentrálunk.
Egy-két szerződést azonban ön is jól ismerhet. A felügyelőbizottság ülésen a napokban azt mondta az offshore céges tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban, hogy Olti Ferenc, korábbi DBR-igazgató-helyettes (Demszky Gábor budakeszi szomszédja - a szerk.) volt a kapcsolattartó. Ez azt jelenti, hogy ő hozta be ezt a két ominózus offshore céget?
Olti Ferencnek nagyon széleskörű kapcsolatrendszere van. Nagyon nehéz évünk volt tavaly. Láttam, hogy nem rendelkezünk kellő szaktudással, ami alapján bátrabban változtathattam volna a meglévő pénzügyi tervezési gyakorlaton a válság közepén. Ehhez kellett segítség. Olti hozott ilyen kapcsolatot, ennek eredménye lett a két nagy analízis, amit fel is használtunk, meg is térült.
Tehát Olti Ferenc hozott két névtelen offshore céget, és ön ezt minden referencia nélkül elfogadta?
Nem referencia nélkül. Kértem, hogy kapjak olyan pénzügyi analízist, ami alapján változtatni tudok a korábbi sablonos tervezési gyakorlaton.
De nem kérdezte meg, hogy mégis kik ezek a cégek és mit csináltak eddig?
De megkérdeztem, és megfelelőnek találtam.
De mit mondott, mégis mit csináltak?
Pénzügyi elemzéseket. Nem mondhatom el, mert ezek már bankokat érintő döntés előkészítő anyagok.
Akkor váltsunk. Mi van BKV buszaival? A régi Ikarusok kettétörnek, az új Van Hool buszok alvázai pedig sajtóhírek szerint repednek.
Az új Van Hool buszokkal semmi baj sincs, hamarosan forgalomba állnak. Koruknak megfelelő, vagy jobb műszaki állapotban vannak. Hibák előfordulnak, de ezek a járművek karbantartása során javíthatók. Utas- és forgalombiztonsági szempontból a járművek rendben vannak. A régi buszok közül körülbelül ezret kellene leselejtezni, amelyek kétszer idősebbek a Van Hool buszoknál.
Mindig felvetődik, miért nem vesz a BKV gázüzemű buszokat?
Gázüzemű buszt akkor vehetnénk, ha lennének töltő állomások Budapesten. Nincs pénzünk arra, hogy darabonként százmillióért gázkutakat építsünk. Aláírtunk viszont egy együttműködési megállapodást a Főgázzal. Bízom benne, hogy megépül legalább egy vagy két ilyen gáztöltő állomás a Főgáz finanszírozásában, és akkor elindítunk egy pilot projektet néhány gázüzemű busszal.
És az elektromos hajtású buszokkal mi a helyzet?
Egy-két elektromos buszt tapasztalatszerzés miatt próbálunk beállítani, de a szükséges infrastruktúra vonzata ezeknek is jelentős. A gázüzemű buszokat tartom közelebbinek.
A 3-as metrót is fel kell újítani hamarosan, nemrég egy órát álltak üzemidőben a szerelvények úgynevezett sínkivetődés miatt. Erre még lehetne nyerni uniós támogatást is, de úgy tudni, a BKV nem készíti a pályázatot.
Folyamatosan vizsgáljuk az EU-s pályázati lehetőségeket és a legfrissebb információim szerint van mód a 3-as metróra - nem felújítására, hanem meghosszabbítására - uniós támogatást szerezni.
Merre hosszabbítanák meg mégis?
Az észak-déli metróvonal mindkét irányban történő meghosszabbítását vizsgáljuk, annak érdekében, hogy a vonalak nagyobb részt vállalhassanak a város külső területéről és a városkörnyékről érkező utazásokban, illetve az eszközváltásban. A Ferihegyi meghosszabbítás mintegy 9 kilométer új pálya építését jelentené. Vizsgáljuk a Káposztásmegyeri lakótelep felé történő meghosszabbítás lehetőségét is, ez egy burkolat alatti és négy felszíni állomás megépítését tartalmazza.
És az elaggott fogaskerekűről még nem is esett szó.
A fogaskerekűt nemcsak felújítani kell, hanem meghosszabbítani is. Ha a fogaskerekű leányvállalat lenne és Fogaskerekű Zrt., azonnal jönne két vagy három vállalkozó, aki beszállna és belekezdene a hosszú távú fejlesztésbe. Konkrétan a Stadlerrel folytak tárgyalások a Moszkva tértől a Normafáig történő meghosszabbításról.
Akkor viszont az lenne a probléma, hogy a BKV privatizálja a fogaskerekűt.
Az még távol van.
Ünnepélyes iratátadás
Kocsis István az interjú után átadta azokat az iratokat, közhiteles dokumentumokat, amelyek álláspontja szerint bizonyítják, hogy az Indexen korábban megjelent állítás, miszerint egy, a brit cégnyilvántartásból letölthető nyilvános cégdokumentum szerint „Mrs Istvan Kocsis” a valódi tulajdonosa annak a brit bejegyzésű, offshore hátterű cégnek (Jadran Ltd), amely nagyjából egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM leányvállalatának, de a szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat nem igaz, és ami miatt beperelte az Indexet.
Az irat Ian Scobbie, a Jadran Investments Ltd igazgatója levelének a fordítása, amelyben Scobbie kijelenti, hogy ő a Jadran egyedüli igazgatója. Hozzáteszi, hogy a 2009. március 28-i állapotok szerint a Jadran titkára az EPS Secretaries Ltd, a Jadran teljes kibocsájtott részvénytőkéjének a haszonélvezeti tulajdonosa a Spearpoint Ltd., és sem Kocsis István, sem egyetlen családtagja nem rendelkezik a cégben igazgatói, részvényesi, vagy titkári érdekeltséggel. Az irat arról viszont nem szól, hogy ki az EPS vagy a Spearpoint tulajdonosa.

Kommentek
2009.08.27 10:58:32zipi
persze. nem tud semmiről, most meg hirtelen ő lesz a proféta aki megtisztitja a bkv-t...
2009.08.27 11:00:03Rocky
Nemhiába egy Jolly-Joker ez a kocsis...
Megéri a pénzét.... Az elvtársaknak legalábbis!
Annyira bírom, hogy a konkrét kérdéseket csak hárítja és ez elég újabb 2-3 hónap médiacsendhez!
Aztán két év múlva az ÁSZ (amit szintén be kéne zárni) megállapítja, hogy hűtlen kezelés történt...
De felelőst addigra már sosem találni!
Ezek tényleg addig feszítik a húrt amíg...
2009.08.27 11:04:09ó jaj
Ezt miért nem kérdeztétek meg (Hírszerzős cikk):
Továbbra sem ad megnyugtató választ a BKV arra a kérdésre, hogy miért kerül 271 millió forintba az eredetileg 196 millióra tervezett utas- és vezetőülés-javítás.
2009.08.27 11:08:00Saga
Gyerekek jól nézzétek meg a bácsi arcát: így néz ki a Rinocéroszbőr. Ez nem sül le az emberről bármit is mond.
Offshore ügyben pedig kérni kell egy "beneficial owner declaration-t" valószínűleg egy ilyen alapján Mrs Kocsis a tulaj.
Vezessen inkább áramot...
2009.08.27 11:08:16Senara
Magadat kéne törölni a közéletből ! Ez a "ember" mindenhez ért , ha innen kirúgják akkor megy a MÁV -hoz ?
2009.08.27 11:11:20ó jaj
és erre is rá kellett volna kérdezni:
"Felügyelő Bizottság három tagja a BKV felett tulajdonosi jogokat gyakorló közgyűlési szakbizottságnak is tagja, sőt, Székely Gábor a Gazdasági Bizottság alelnöke."
hehe, a tolvajok saját magukat felügyelik.
na jó elegem van, sziasztok. tud valaki egy jó állást valami angol nyelvű országban?
2009.08.27 11:12:42rackayouh
Komcsi szélhámos.
2009.08.27 11:13:12csesztergom
Nesze baszdmeg NB II.Jövőre talán miniszterelnök is lehet.
2009.08.27 11:14:27murachi
tök elegáns, kultúrált irodája van. Megérdemli!
2009.08.27 11:15:47Babu2000
De miért kell mindig visszamenőleg turkálni, miért nem tették meg már akkor???!
2009.08.27 11:19:42másé
Nem Ő az egyetlen hazug, de megkezdhetnék már a tisztogatásukat..
2009.08.27 11:20:03laji
Titoktartási pénz? Egy monopol helyzetben lévő vállalatnál? Anyám... Ja! A pénzlopási technikákat kell titokban tartani!! Remélem a jelenlegi kormány nem kap a köv. választáson 10% felett!!
2009.08.27 11:20:56nemöszöd
Bámulatos ez az arcátlanság! Semmiért nem felel, semmiről nem tud, s majd elvégzi azokat a vizsgálatokat, amiket kívülről kérnek. Bukta után, ugye...
Al Capone! Ha tudnád, hogy nem te voltál a legnagyobb maffiózó...
2009.08.27 11:21:41én58
Próbáltatok már angolnát fogni puszta kézzel?
2009.08.27 11:22:55golf05
Bajnai: A jövőben hozzák nyilvánosságra az önkormányzati vagy állami társaságok vezetőinek fizetését, illetve a végkielégítési feltételeket. "Mindenki számoljon el a nyilvánossággal, a közvéleménnyel ebben" - mondta a miniszterelnök.
Bajnai úr? Ezzel megoldódik a probléma? Azzal, hogy nyilvánosságra hozzuk az irreálisan magas fizetések összegét? A kisembereket felidegesítik ebben a válságos időben? Bajnai úr, ezeken csak maguk tudnának változtatni, ha akarnának, de sajnos nem akarnak. Inkább kirúgatnak minden cégtől még 1000 "becsületetesen dolgozó" embert, csakhogy ezeknek a vezetőknek a milliós fizetésük megmaradhasson!
Komoly, mélyre ható intézkedésekre van szükség, nem felületi, látszat intézkedésekre!
2009.08.27 11:24:33Kerek Perec
Az elkészült vizsgálóbizottsági dokumentumok miért nem nyilvánosak. Ha lehetséges, kérjétek el azt is!
2009.08.27 11:26:02huba-szameg
Az Átkozott Szarháziak, azaz az ÁSz, vizsgál,kutakodik,időnként okoskodik, de azon kívűl, hogy a Rumcájsz kinézetű főembere néha nyilvános tv szereplésen(ami sztem megrendezett)elmondja a "frankót", hasznot még nem hozott(kimutathatóan) az országnak.Olyanok ők, mint anno a Népi Ellenőrzési Bizottság, csak akkor csapnak az asztalra, ha piszlicsáré ügyekről van szó, de akkor nagyon.Ők a nagy titkok ismerői, de állásuk remek búvóhely a tehetségtelen talpnyalóknak.Tekintettel arra, hogy a parlamentnek tartoznak beszámolni, s ott sem veszik semmibe véleményüket, nem ártana vmi új állami ellenőrzési formációt kitalálni, vagy a jelenlegit alaposan megreformálni...Kocsis István remek játékos.Bárki bármit is mond, ügyesen tudja meglovalni az alá adott lovat(legyen az gebe, netán versenyló)és mindenkor az adott ló tulajdonosának szája-íze szerint hajtja az "állatot".Bal, vagy jobboldali is legyen a "gazda", ő nyeregben van, mert Salamon Béla bácsit idézve:...ha én egyszer kinyítom a számat...helyzet következne be,ami ugyebár a politikai "elit"egyikének sem volna hasznos.Legfeljebb nekünk plebseknek, de kit érdekel itt a nép, amikor az ego már-már egekbe szökött a két nagy párt pénznyelő automatáinál(parlamenti képviselőkről van szó a gyengébbek kedvéért).
2009.08.27 11:31:54msmester
Na, elsőre nekem se nagyon szimpatikus a pali, mert tényleg egy kommer káder.
De valahol süvegelem, hogy azok után, amit kiteregettek róla az Indexen, hajlandó volt interjút adni... Ellentétben a tipikus szoci potentátokkal legalább nem ködösít, hanem egyszerűen nem válaszol azokra a kérdésekre, amikre nem akar. Ez azért korrektebb.
2009.08.27 11:33:23LeMond
Gyönyörű szép az az iroda amiben pöffeszkedik. De az a vastagtalpú félhold cipő nem semmi.(mba, vagy mi...)
2009.08.27 11:33:56Babu2000
"Nem az én felelősségem mert régen volt" azért ez nem így működik, ennyi pénzért lenne felelőssége, amit átvesz azért is!!! Egyébként meg nagy balalala az égész, én már nem hiszek egyik nem sem, sajnos eljátszották már többször a bizalmamat. Minden marad a régiben, lopnak, házudnak, és népet hülyítenek, amit Magyarországon könnyen lehet.
2009.08.27 11:34:22C10H12O6
Olti Ferenc: http://mik.vein.hu/rolunk/olti.html
felesége: Szeszlet Anna, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola igazgatónője
gyermekei: Zoltán New Yorkban él, Dávid nyelveket tanul, Sándor a Radnóti Miklós Gimnáziumba jár(t)
szomszédja: Dr. Demszky Gábor, főpolgármester
Rendben voltak a referenciái a két OffShorenak, ami pénzügyi tanácsot adott.
Én is biztos vagyok benne, hogy teljesen rendben vannak a referenciái :)...
2009.08.27 11:38:15C10H12O6
Még jó, hogy van google.
http://www.szombat.com/archivum/h0301l.htm
http://www.szombat.com/archivum/h0301b.htm
2009.08.27 11:42:41félreértitek már megint
Kocsis nem felelős semmiért!
Kocsis nem tud semmiről!
Kocsis nem csinált semmit, mindent mások csináltak rosszul!
Kocsis felesége nem Mrs Kocsis!
Kocsis nem ismeri a saját munkaszerződését (végkielégítés)!
SZEGÉNY KOCSIS ÁRTATLAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
SZEGÉNY KOCSIS PARANCSRA CSELEKED(ETT)IK!!!!
SZEGÉNY KOCSIS NEM AKAR 4 MILLIÁRDÉRT HÁZAT VENNI AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL!!!!!!!!!!!!!!!!!
SZEGÉNY KOCSIST NE BÁNCSÁTOK!!!!!!!!
2009.08.27 11:43:42ymre
A BKV nyelte le a Magyar Gárda számára gyártott egyenruha gyártás költségeit is? Ha már kommunista összeesküvés, meg ha a Gárda a titkosszolgálat által létrehozott szervezet, akkor már legyen kövér... Legyen Kövér???
2009.08.27 11:45:40gologuzov
Azt kéne felkötni aki kieszelte, hogy a titoktartást megfizetik. Anélkül is titkon tartják, hogy mennyit markolnak fel.
Al Capone tanulhatna....
2009.08.27 11:45:42félreértitek már megint
Egyszer egyik (kivételesen értelmes) amerikai főnököm mondta:
"...ha egy hajó el kezd süllyedni, a kapitány nem mondhatja az utasoknak azt, hogy - elnézést hölgyeim és uraim, tavaly nem én voltam a kapitány ezért nem tehetek semmit! ... attól még a hajó kurvára el fog süllyedni!!!
Ennyit a "tavaly előtt nem én voltam a főnök, ezekről az ügyekről nem tehetek," című kifogásokról!
2009.08.27 11:46:45QuickSixx
Hogy mennyi pénzt kapjon kocsis?
Semennyit! Abból a pénzből fizessék ki a belga buszokat, vagy költsék az adósságra amit ők okoztak!
2009.08.27 11:49:10ast
„két év múlva az ÁSZ (amit szintén be kéne zárni) megállapítja, hogy hűtlen kezelés történt...”
Az ÁSZ nem állapít meg semmit...
„Nincsen jogi felhatalmazása az Állami Számvevőszéknek arra, hogy átfogóan vizsgálja a főváros közlekedési cégét, igaz, erre kapacitása sem lenne (!) - mondta Kovács Árpád, a számvevőszék elnöke hétfőn (08.17.) az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrzési albizottságának rendkívüli ülésén. Az önkormányzati és közvetve (?) állami vállalatok megtagadhatják az adatok kiszolgáltatását.”
Az elvtársak gyorsan meg is kérdezték Árpi bácsit: ugye vállalná tovább ezt a munkát...
„Ha megkapná a lehetőséget a folytatásra, azt megtiszteltetésnek venné – válaszolta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Népszavának(!) arra a kérdésére, vállalná-e tovább ezt az éppen a következő években kissé átalakuló munkát.” 08.19.
http://hvg.hu/gazdasag/20090819_kovacs_arpad_allami_szamvevoszek_asz.aspx
2009.08.27 11:49:34dozen
Persze, irkáljatok csak, attól jobb lesz.
Éljétek ki az agressziótokat itt a kommentben, megkönnyebbültök.
2009.08.27 11:54:00Rókakígyó
Nem vagyok Kocsis fan, de ez korrekt interjú volt.
2009.08.27 11:55:43clementino1
"Tizenkétezer dolgozó szerződését egyenként nem nézhetem végig."
ja, persze, Szalainé is csak egy volt a 12000 közül. nem azt kérte senki, hogy a Kőbánya-Kispest-Havanna lakótelep között járó viszonylaton dolgozó Tóth Béla buszsofőr szerződésének pontjait ismerje.
eszméletlen, hogy ebben az országban az érvényesül, aki nulla gátlástalansággal tud hazudni, akinek az a fő szakmai tudása, hogy a sajtónak hibátlanul tud hárítva nyilatkozni.
az meg már utópia, hogy esetleg egy közlekedésmérnök végzettségű vezessen egy ilyen céget.
teljesen az jön le, hogy ennek az embernek az utolsó, hogy meddig jár a hármas metró, hol nem szarja ő le, amíg beül a légkondis audijába a rózsdombon.
lassú tűzön elégetni!!!
2009.08.27 11:56:59atomrebel
geci anyád!
megdöglesz hamar rákban mocsadék, a haverjaiddal/ellenségeiddel együtt
majd a kemón gondolkozol az életeden
2009.08.27 11:57:53Unbiased
Egy milliárdba kerülne az 50 millió feletti szerződések átvizsgálása? No ezért (is) tart ott a BKV, ahol van. A titoktartást pedig nem jutalmazni, hanem a megszegését szankcionálni kellene.
2009.08.27 11:58:40Zulu Alfa Kilo
Glatt wie ein Aal.
2009.08.27 12:01:27gitáros
mulatságosak vagytok, mérges "kisemberek" ... :)
2009.08.27 12:03:21Babu2000
dozen: tudsz jobbat????
2009.08.27 12:05:02Babu2000
gitáros: értelmes mérges kisemberek, mert a buta ember, a többség nem mérgelődik hiszen fel sem fogja mi folyik a háttérben.
2009.08.27 12:05:21atomrebel
inkább csak ráérek hülyeségeket irogatni ideoda
2009.08.27 12:06:41Ninfus Corporation
Adalékanyag: A BKV-nál van egy ember, akinek az a feladata, hogy Kocsis után viszi a táskáját. Ez most komoly.
2009.08.27 12:07:00Charybdis
Minek kell 12.000 vízfej a BKV-hoz? Mit csinálnak ott, mennyi pénzért? A BKV egy kurva nagy pénznyelő, nagyon sok pénzből nagyon szart állítanak elő
2009.08.27 12:07:48redriot77
A bácsi pajzsgenerátora nem kicsit működik jól! Lepereg róla a legelszántabb attak is!
2009.08.27 12:10:19Rocky
Unbiased:
"A titoktartást pedig nem jutalmazni, hanem a megszegését szankcionálni kellene."
A titoktartást megszüntetni kellene, mivel alapjaiban rengeti meg egy (elméletileg) szabad, demokratikus állam működését.
Csakis nemzetbiztonsági ügyekben van létjogosultsága, abban is csak a legritkább esetekben.
Aki pedig megtagadja, próbálja megakadályozni az azonnali és "bármikori" átvilágítást, a közvélemény számonkérését, azt azonnal és mindörökre el kellene tiltani a közügyek gyakorlásától, priusszal.
A 2002-s, 2006-hoz hasonló választási csalásokról pedig ki kellene végre mondani, hogy HAMIS adatokkal megtévesztették a közvéleményt, ergo CSALÁSSAL jutottak hatalomra!
(az a vicces, hogy van a polgárok közül még olyan, aki még komolyan gondolja a titoktartás fenntartását.... )
2009.08.27 12:11:51hilti
my name is kocsis .... mr kocsis ...
2009.08.27 12:14:10zotya-DUB
a BKV-nak 30 milliard ft kolcsonre lesz meg szuksege hogy az ev vegeig valahogy kihuzzak..... No komment.
2009.08.27 12:16:12Rocky
ymre, dozen, gitáros:
Ti aztán pedig nagy emberek vagytok!
Vagy esetleg jó pénzért beletörődő álkommentelők?
Vagy mit szeretnétek? kádárt, thürmert?
Az ilyenektől kell igazán hánynom, mert kocsist még megértem, hogy az óriás lóvéért csinálja amit...
De ti miért? Szánalmasak vagytok!
Rosszabbak, mint a sok agymosott birka!
Az meg a legalja, hogy bármilyen cikk után, jönnek a Gárdázók, Fideszezők, rasszistázók stb.
Jó lenne végre ha befognátok, mert nem érdemes tovább hergelni a népet! Így is necces lesz a következő fél-egy év!
Inkább húzzatok el jó messzire: izrael, usa, offshore szigetek...
2009.08.27 12:16:49golf05
Kocsis úr! Most már a jövőn is kéne gondolkodni, ugyanis a vezetői brigádja úgy lerontotta a BKV megítélését, hogy nehéz lesz pénzt szerezni a cég további működéséhez. A kormány, a főváros, ezek után nem hiszem, hogy szponzorálni fogja a pénznyelő felsővezetés eredmények nélküli munkáját. Én a szerencsétlen "igazi" BKV dolgozókat sajnálom, akik ebből az egész ügyből csak a negatív hatásokat érzékelik és rajtuk csapódik le a sok szenny, amit maguk kreáltak. Gondolom ők nem kapnak (kaptak)havonta 120%-os prémiumot, titoktartási pénzt, jutalmakat, végkielégítéseket stb. stb.
Én bérlettulajdonos vagyok, de sok utastársamtól hallom, hogy nem fognak jegyet/bérletet venni,....
Kocsis úr! Miből fogják finanszírozni a BKV működését??? Spórolnak? Önök is elküldenek még 500 kisembert a cégtől? És az Ő munkájukat kifogja elvégezni? Önök?
Ugyanis sajnos minden cégnél így akarnak spórolni, persze úgy, hogy a vezető beosztású emberek fizetése nem csorbul.
2009.08.27 12:18:50Babu2000
Charybdis: nem kéne 12000 embert átvizsgálni, hiszen nem a Kőbányai jegyeladó pénztáros nénikéhez hasonlóak nyúlják le a milliárdokat, hanem elég lenne pár száz embert a vezetésből elő szedni, ott az ellopott pénz. Na de ki fog a saját háza elé szarni? Ez itt a nagy baj.
2009.08.27 12:24:06golf05
Kocsis úr!
Ezek után a hírek után ki fogja szponzorálni a BKV működését? A jelek szerint a kormány, a főváros nem. A BKV éves bevételei kb. fél évig elegendőek. Esetleg elküldenek újabb 500 "igazi" BKV dolgozót, hogy spóroljanak? Az ő munkájukat kifogja elvégezni??? A felsővezetők?
2009.08.27 12:33:42MickTaylor
Jaj Istenem! Ezt a színjátékot! Akkor most ezután ez a csatorna megszűnik az Elvtársaknak,hogy legálisan lenyúlják az államot,és szétosszák maguk között!!
2009.08.27 12:34:44Rocky
Valaki már belinkelte:
http://www.szombat.com/archivum/h0301l.htm
Mindig mondtam, hogy a zsidóktól, muszáj tanulni!
Csak helyettesítsétek be a zsidó szót magyarra és az egész iromány nagyon igaz az ORSZÁGRA is, KICSIBEN és NAGYBAN egyaránt:
(csak egy részlet)
"Mindezen megkívánt folyamatok elindításához az szükséges, hogy az emberek nyugodtan bízhassanak abban, hogy ami a Hitközségben zajlik,az megfelelõ etikai alapokon, a demokrácia játékszabályai szerint, ellenõrzötten zajlik… Más szóval, itt nálunk, belül is olyan, félelemmentes demokrácia van, mint amire oly nagyon sóvárgunk odakint. A demokrácia az önszervezõdés éltetõ levegõje. Ez a demokrácia hiányzik innen, amit pedig még az igen sok sebtõl vérzõ alapszabályunk is sugall, és amely demokrácia nélkül senkit nem vesznek be érdemben abba a klubba, amit úgy hívunk, hogy Európa és nemzetközi zsidó közösség.
Az, hogy a Hitközséget körüllengi az anyagi kérdésekben való maszatolás áporodott szelleme, az, hogy a nemzetközi zsidó világban messze létszám- és szellemi adottságaink alatt van a respektünk, mind a demokrácia hiányára vezethetõ vissza..."
"s a Választási Bizottság ajánlja megválasztásra azt a testületet, amelynek az ügyvezetõt kell megválasztania, kellene kontrollálnia, sõt felette a munkáltatói jogokat gyakorolnia. Anakronizmus, más szóval diktatúra a demokratikus formák mögött. E diktatúrának nagyon sok káros hatása van (maszatos, félig, vagy egészen kipattant, ám kivizsgálatlan ügyek, a szélesebb közösségi célok negligálása, a különbözõ zsidó irányzatok közötti konfrontáció... a vagyoni helyzet áttekinthetetlensége, igen rossz nemzetközi reputáció, a fontos információk monopolizálása, eltitkolása, az össz-zsidó minimumprogram kialakításának elszabotálása, stb.) melyek mindegyikérõl külön lehetne és kellene beszélni…"
2009.08.27 12:37:48Gerolsteiner
rocky, huba-szameg, ast:
Az ÁSZ azt vizsgálja, amire hatásköre van. Szankcionálni nem tud. Azt a szervet fikázzátok, amelyik legalább azt megteszi, amit megtehet, ha már sajnos többre nem nyílik módja.
2009.08.27 12:37:55félreértitek már megint
Rocky,
Hagyd ezeket a faszfejeket. kár rajtuk mérgelődni.
fizetett bkv-s kis pöcsök.
2009.08.27 12:40:44Falusi
zsíroshajú, exkomcsikból avanzsált, csak-a-lopáshoz-értő "managerek"
azon csodálkoznék, ha NEM itt tartana ez az ország....az a 2%, aki versenyképes elme lenne (Harvard diploma, Yale diploma, Oxford etc.) már rég elhagyta ezt a mocsárvidéket...középszerű elmékkel és komcsiból avanzsált "szakértőkkel" ennyire futja...Hajrá Mo.
2009.08.27 12:45:4112341234
"Jadran teljes kibocsájtott részvénytőkéjének a haszonélvezeti tulajdonosa a Spearpoint Ltd., és sem Kocsis István, sem egyetlen családtagja nem rendelkezik a cégben igazgatói, részvényesi, vagy titkári érdekeltséggel. Az irat arról viszont nem szól [10], hogy ki az EPS vagy a Spearpoint tulajdonosa." - ez egyértelmű bizonyíték, hogy köze volt van a céghez. Egyébként meg honnan a heréből tudta megszerezni az okiratokat?????????
Rohadék hazug patkány kocsis!!!!!!!!!!!!!!!
2009.08.27 12:49:24latica
Kocsis legalább a nyilvánosság elé mer állni és elmondja, hogy mi is a helyzet. Nem Őt kéne piszkálni, hanem az elődjét, aki a legfőbb bűnős-Balogh Zsolt. Őt miért nem cseszegeti senki? Mert ő szépen csendben lelépett, pedig ő keverte fel igazán a sz...t, átszervezte az addig jól működő osztályokat, hogy még több vezetőket "gyártson". A "havernak" sem volt elég az addigi poszt, még magasabbra kellett emelni! Nem a 12000 vízfejűvel kell foglalkozni, hanem ami mögötte van, 5-6 emberre jut egy vezető és szerinted ki az aki elvégzi a munkát? Na ezt kéne már rendbe rakni!!!!
2009.08.27 12:49:40Gabo1000
Kellett a titoktartási pénz, mert pl a végkielégítéseket is titokba kellett tartani
2009.08.27 12:51:50ast
A hírek szerint lehet még bőven pénz a fővárosnál ...
„Csaknem félmilliárd forintért venne ingatlant Brüsszelben a fővárosi önkormányzat az ottani irodájának, írja a Népszabadság. Tekintettel a főváros egyre erősödő EU-s szerepvállalására (!) ... elengedhetetlen Budapest brüsszeli jelenlétének megerősítése" - indokolja a tranzakciót az Ikvai-Szabó Imre és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztés, amelyről csütörtökön tárgyalhat a Fővárosi Közgyűlés.”
http://index.hu/belfold/2009/08/27/felmilliardert_keres_brusszeli_ingatlant_a_pesti_varoshaza/
"Az ÁSZ azt vizsgálja, amire hatásköre van."
Ha az ÁSZ nem rendelkezne semmilyen hatáskörrel, az elnök azzal biztosan nem érvelne, hogy a vizsgálatra "kapacitása sem lenne".
2009.08.27 12:52:32katáng
Ugyan már ki látott ilyen álszent embert? A kérdésekre csak mentegetőzni tud? Lemond a titoktartási összegről (megjegyzem: ha már ennyit lenyúltam volna én is szívesen lemondanék róla)Ekkora a POFÁTLANSÁGOT!!!
Azt mondja Olti esetében (nem rendelkeztünk kellő szaktudással? jó kapcsolatai voltak, igen itt a probléma a JÓ KAPCSOLATOK, akkor miért veszik fel a milliókat? HALLÓ????????????????????????????
Miről beszél ez?
Minden vezetőtől el kellene venni, amit eddig jogtalanul felvett és a BKV gépjármű parkját simán fel lehetne újítani!!!! Sőt még más értelmes dolgokra is jutna pénz. Nyugati országokban nagyobb a fizetés és a vonaljegyek olcsóbbak!
Ez a szemét tőkeinjekcióról beszél, mert különben tönkre megy a BKV? Uramatyám, mikor veszik már ezek a görények észre, hogy a magyar ember nem hülye?
2009.08.27 12:55:02Why am I here?
Par kerdes.
1. ha valoban offshore ceg, akkor a szokas szerint nem lesz o az ugyvezeto papiron, hanem a "beneficial owner"-t kell megnezni. Es azt hogy gyorsan csinalt esetleg mas ceget, es annak eladta a reszvenyeit, hogy a neve ne szerepeltessen... az miert nem erdekes ?
2. kit erdekel a 2009. március 28-i állapot??? Latni akarjuk a ceg alapitasi papirokat, az elso reszveny tulajdonosokat es hogy mi volt a helyzet akkor amikor tortentek ezek az erdekes ugyek. Mara persze nem latszik belole semmi a felszinen... istenem... olyan mint egy bankrablot a bankban keresni 3 het a fegyveres lopas utan - nincs ott - latod? nem is tortent rablas!! :)
Udv
2009.08.27 12:57:54Why am I here?
Mellesleg... igen is hulye a magyar ember. Mielott felhaborodtak, mondom miert ejtem ki ezeket a szavakat. azert mert mindent lat, minden miatt felhaborodik.. de egy lepest sem tesz. Semmit. 10 ev alatt sem lattam azt hogy vmi 'grass roots' kezdemenyezes lett volna, vagy hogy kialltak volna az emberek az ilyenek ellen. Aki nem reszesul a penzekbol az visit, de ha bekerul a korbe, akkor az is kussol.... Orulnek ha nem lenne igy.. de egy peldat nem lattam ami az ellentkezojet bizonyitana... van olyan?
Udv
2009.08.27 12:59:50JB the King
Nyomozókáim a történet relatíve egyszerü, és könnyen meg lehet tudni ki az XX offshore cég valódi tulajdonosa! Ki kell deríteni az adott cég bank számla számát(MVM szerződés), ott kell keresni egy könnyen megvehető alkalmazottat(tuti van ilyen mindenhol), aki megmondja ki a jogosult pénzt utalni felvenni az adott cég nevében. NA Ő a valódi tulaj vagy egy hozzá nagyon közel álló személy....ja és honnan tudom mindezt..... mert ismerőseim is igy csináljak, azért nem írom hogy én mert "természetesen" nekem nincs offshore-onshore cégem...........
2009.08.27 12:59:5612341234
Elképesztő!!!!!!!!
Ezt az offshore céges magyarázatot, hol és ki az aki hitelt érdemlő bizonyítéknak fogadta el???
A bizonyíték az lenne, ha be tudná mutatni, hogy a céghez soha, semmikor, semmilyen formában és a cég bármely tulajdonosaihoz sem volt köze. Ez még ekkor is csak a jogi része lenne... Az erkölcsi oldala az más lapra tartozik.
2009.08.27 13:00:05Why am I here?
3. kerdes.... jo-jo hogy mar kiadtak ezeket a dokumentumokat, de mikor lathatjuk azokat mi? (esetleg latjuk hogy valodi-e, nem latszik-e fotoshop mutyizas a pecseteknel stb - es ellenorizte egyaltalan vki azt, hogy ezeket a megfelelo csatornakon keresztul lettek kiadva?)
Udv.. *sohaj*
2009.08.27 13:13:13karakter
Az itteni hozzászólók radikalizmusa" minimum 10-szerese
a kuruc infó megnyilvánulásainak.
Tiszta Moldova, még a végén a nyakunkba akasszuk...
2009.08.27 13:14:56ast
Gerolsteiner
„Az ÁSZ azt vizsgálja, amire hatásköre van. Szankcionálni nem tud. Azt a szervet fikázzátok, amelyik legalább azt megteszi, amit megtehet, ha már sajnos többre nem nyílik módja.”
„Az Állami Számvevőszék az állam legfőbb pénzügyi
ellenőrző szerve –kiemelkedő jogi garanciákkal –, ellenőrzést végezhet MINDENÜTT(!!!), ahol közpénzt használnak fel vagy kezelnek.”
Forrás:
http://www.asz.hu/ASZ/titkarsagi.nsf/0/E724C2B57C91FE87C1257328002C9717/$File/Bemutatkozo.pdf
2009.08.27 13:34:23istvánkocsis
Ennél az embernél nagyobb gazembert keveset hord a hátán a magyar föld! Pedig vannak néhányan. A Fidesz ha nem zárja börtönbe ezt az embert azt kell mondanom ők semmivel sem különbek. Kocsis szétlopta az ÁPV Rt, Paksot, az MVM Zrt-t most pedig a BKV-t persze a maszopnak is juttatott jócskán!
2009.08.27 13:37:20nápolyi maszti
A keretes cikkből kiderül, hogy Jadran tulajdonosa az EPS és a Spearpoint, és Kocsis-tulajdon nincs benne. A cikk hiányolja az EPS és a Spearpoint tulajdoni viszonyainak feltárását. Ez az újságíró által hozzáférhető adatbázisokból (amiből például ezt a rejtélyes "Jadran valódi(????) tulajdonosa" dolgot kihámozták) nem tisztázható?
2009.08.27 13:45:07félreértitek már megint
why am I here?,
ok mi magyarok hülyék vagyunk, mert felháborodunk és nem teszünk semmit!
1.) te mit tennél?
2.) szerinted mit kellene csinálni? agyonlőni őket? pofán baszni őket egy setét téli éjszakán a sikátorban?
ugye ezt nem lehet, mert rögtön jön a draskovics elvtárs és lerasszistáz minket!
már eleve az jó, hogy pár tökös újságíró kiborította ezt a szart.
a felháborodott tömeg meg úgyis elmegy szavazni jövőre!
2009.08.27 13:49:51karakter
Tőlem elvették a szavazati jogot!
Kire szavazzak, ki az, aki még itt megbízható?
Kivándorlok....
2009.08.27 13:50:38loláb
Hülye kérdés lesz, de Szalainé nem rokona Szalai Lászlónak? Csak mert kicsit érdekes az egyezés...
2009.08.27 13:54:26Rocky
karakter:
Tőlem elvették a szavazati jogot!
Kire szavazzak, ki az, aki még itt megbízható?
Kivándorlok....
Oké te vándorolj ki, én a Fideszre fogok szavazni, mert jelenleg ők az egyetlen elérhető alternatíva...
Nem azt mondom, hogy ők makulátlanok, hanem azt, hogy nagyságrendekkel jobb választás mint a többi!
Csak egy példa:
2002 óta az államadósság 8.000 mrd ft-ról 22.000 mrd forintra nőt!!!
Mire ment el 13.000 mrd forint???
Miket lopott ehhez képest a Fidesz? semmit
Ha 100 mrd-ot össze tud nekem valaki hozni akkor le a kalappal (Orbán állítólagos bányája, szőlője, stb.)
2009.08.27 13:57:25Rocky
B+ ezek csináltak a 8 év alatt még egy láthatatlan évet, és annak a teljes költségvetését lenyúlták!!!
13.000.000.000.000.-
Ez fejenként (10 millió emberrel, újszülöttől a félholtig) 1.300.000.- azaz egymillió háromszázezer forint kölcsön FEJENKÉNT!!!
MIRE??? HOL VAN??? HOGY LEHET MÉG MINDIG DEFICITESRE TERVEZNI EGY ILYEN ORSZÁG KÖLTSÉGVETÉSÉT???
2009.08.27 14:01:39Why am I here?
félreértitek már megint
Mit tennek? jo kerdes... az agyonloni oket lassan egeszen jol kezd hallani... de az nem megoldas. Peladul ne menjenek el az emberek szavazni - mi van akkor? Szakszervezeteket tudom hogy kicsonkitottak, de nezd pk hogy franciaorszagon mire kepesek. Az a baj hogy itt van 2 reteg. Van a politikai elit, aztan az emberek. A torvenyek is ok hoznak, javukra, es modositani eszuk agaban sincs (ld koltsegterites szamla nelkul stb). H alenne akar 1 szervezet amelynek lenne vmi fele szankcios feladatkor, es tenyleg kepes lenne tevekenykedni, az mar elore lepes lenne - de ahhoz meg kellenek olyan emberek akik nincsenek vkinek a zsebjebe (nehez azert ellent allni par 10 millio forintnak... csak ugy)...
Az a bajom hogy nem latom azt, hogy mo-n egyaltalan mit lehet kezdeni.. nem ertek a rendszerhez.. de vhol a sok okos embernel (nem gunyosan ertendo, hanem komolyan), akinek lenne mukodokepes otlete. Nem lehet lecserelni mindenki aki politikus... sajnos... de miert nem (peladul) lehet tanacsokat, otleteket mas orszagokbol kerni, mashol talan van otletuk? Peldaul kerdezem azt hogy az EU-ban valoban tujdak-e hogy mekkora mutyizas megy itt a penzekkel, hogy a palyazatok nagy resze nem valosul meg csak virtualisan stb stb... ha nem.. kinek lehet szolni hogy ezeket alaposan kell megvizsgalni ... es.. hat.. *sohaj*.... ha lenne okos otletem, megmondanam am.
Miert nem lehet egy olyan partot alapitani aki maskeppen mukodik? hat.. mert nem kap penz.. mert kellenek mogotte penzes emberek (akik mar benne vannak a politikaban). Nincs part finanszirozas igazan sajnos. De ha lehetne vmi.. akkor miert ne? vagy akkor penzbe kerul egy part alapitas? Tudom... gaz.. de csak otletelek....
2009.08.27 14:12:03karakter
La Fontaine... békák... demokrácia... diktatúra...
Szerintetek melyik következik?
2009.08.27 14:44:20Rocky
Why am I here?
Hasonlót próbálok megfogalmazni:
A posztkommunisták elemi érdeke, hogy megosszák az országot! Ez egy alaptézis, tény!
A zavarosban halászni, megfélemlített embereket manipulálni, a nem ismert jogokat eltiporni, így sokkal könnyebb!
Erre megy ki minden ténykedésük! Lásd: cigánykérdés, szlovákia, bal-jobb oldali ellentét, nem szabad sajtó, demonstrációk véres szétverése, gárdázás-jobbikozás, a fasiszták-nacionalisták-rasszisták emlegetése...
Közben a kocsis elvtársak szépen (ha lehet csöndben) teszik a dolgukat! (lopnak -> gazdasági-politikai bűnözők)(a teljes mszp-szdsz vezérkar és holdudvaruk)
Arra rendezkedtek be, hogy módszeresen, átgondoltan szétlopják a közvagyont, az országot!
A Fidesz egy óriási dologban különbözik tőlük, hogy ők maximum a helyzetükkel visszaélni szeretnek és nem a közvagyont ellopni! Ez óriási különbség!
Mondok egy példát:
míg a Fideszes orvos hálapénz szeret elfogadni, addig a mszpdsz-es csinál egy céget arra, hogy a két millióba kerülő ultrahang gépet a kórház alkalmanként 30e forintért használja, naponta 10x.
Így 1 hét alatt vissza is hozta az árát, az igazgatóval osztoznak, a kórház meg tönkremegy, hacsak nem kap még több állami támogatást...
És még ki is tüntetik egymást az egészségügyért végzett szorgos munkájukért!
Remélem érthető a különbség!
...
2009.08.27 14:45:1612341234
RE:karakter
kivándorlás nem megoldás, ezt a "harcot" itt kell megvívni. Ha minden normális ember kivándorol rabszolgának külföldre, itt csak az eszkimók és a tolvajok maradnak. Magyarok meg tényleg mehetnek a lecsóba. Amit elloptak sok pénz, de nem az a lényeg, hanem a morális kár ami az országot érte. Ezért kéne felakasztani mindegyiket, a pénzt amit loptak egy egészséges társadalom pikk-pakk kitermelné.
2009.08.27 14:49:12Rocky
...
Számokban ez kb. 1 a 100000-hez lehet, az okozott kár tekintetében!
Ameddig nincs polgár aki félelem nélkül (ez nagyon fontos)(sokan ezért nem mernek lépni: apeh, nbh stb.)(ha lépnek is pl. Seres Mária, a hatalom csúfot űz belőle és még 600000 magyar emberből) mer lépni, addig nem változik itt semmi!
A Fidesztől elsősorban a félelem nélküli közbeszéd lehetőségét és a valódi szólás- és sajtószabadság megteremtését várnám! Ezt viszonylag hamar el is lehetne érni, ráadásul olcsón, mert a sok komcsi talpnyaló menne a levesbe a sok milliós állásával együtt!
Nem fognak csodát tenni hirtelen, de nézd meg, hogy például Debrecen hol tart budapesthez képest...
Az embereknek el kellene kezdeniük gondolkodni, a politikáról beszélgetni, nem csak vagdalkozni, hanem érvekkel, számokkal vitatkozni!
Nem terelni, mellébeszélni, kettős mércézni, összemosni!
De amiddig a többség vevő a hetihetes, 168óra, atw szintű mocsokra, tudatos megtévesztésre, manipulációra addig nem sok jót lehet remélni!
Lehet, hogy gálvölgyi vicces, de neki is köszönhető, hogy 8 év alatt minden polgár (állam) tartozása 1.3 millióval nőtt. Miért? Mert nekik dolgozik, az ő szekerüket tolja, ezáltal segít becsapni a nyomorult embereket!
És ez csak egy név, van még vagy 10000!
2009.08.27 14:49:34karakter
1234...RE
Aztán meddig vívjam?
Már cca. 50 -éve vívom...
2009.08.27 14:56:19Rocky
RE:
ez a két ciklus, minimum 16-20 évet vett el tőlünk!
Ha sikerül visszacsinálni a 2002-es állapotot, addigra is kb. 2020-t írunk majd!
Én még 2 évet adok az országnak, ha nem indulunk el a jó irányba 2 éve alatt, akkor irány Új-Zéland!
Legalább a gyerekeim majd, meg az övék egy szabad, demokratikus országban fognak élni!
Amikor 89-ben, 14 évesen azt számolgattuk faterral, hogy reálisan 2020 körül lehet itt Ausztria, hát nagyon-nagyot tévedtünk:)))
2060-80 körül talán, ha addigra nem egy atomfelhőből "nézzük" majd a hajdani országainkat...
Reméljük nem!
2009.08.27 14:59:35karakter
ROCKY-NAK
30-éve mondták nemsokára utol érjük a nyugatot...
Akkor az öregfater mondta.. csak akkor ha leülnek...
Hát nem tették...
2009.08.27 15:32:27nápolyi maszti
Rocky, téged a fidesz fizet, hogy a számítógép előtt ülj, és ontsd magadból ezeket a marhaságokat?
2009.08.27 15:39:07chillman
hazug, szemét, rohadék !!
2009.08.27 15:39:43chillman
rá kellene kötni egy hazugságvizsgálóra! megnézném ott , hogy muzsikál!!
2009.08.27 15:40:25chillman
nagy a hátszeled buzi Kocsis de a napjaid neked is meg vannak számlálva!!
2009.08.27 15:40:41ast
Készülnek az elvtársak...
A Népszabadság szerint, az igazságügyi és rendészeti miniszteri rendeletben szereplő maradék (rendőrségi) fegyverzet egy kisebb háború megvívására is elegendő.
„A jogszabály napokban megjelent(!) módosítása szerint az arzenálban található többféle gépfegyver, félautomata sörétes fegyver, sőt toronygéppuska(!) is.
Az ORFK fennhatósága alá tartozó fegyverzetben van még kézi gránátvető, és a biztonság kedvéért(?)páncéltörő gránát.
Az arzenálban maradtak emberek, sőt autók elfogására is alkalmas hálók, útzárak is.”
http://index.hu/belfold/2009/08/27/krazzal_mar_nem_dongethetnek_a_rendorok/
2009.08.27 16:36:06zauberpferde
Adjatok két hetet, és bármiről adok nektek papír.
Sőt, Mr. Bárki nyilatkozni fog arról, hogy egyetlen családtagom, és rokonom semmilyen cégben nem volt érdekelt.
Főleg ennyi lével a hátam mögött.
Ne röhögtesse ki magát még jobban. Ezek csak papírok.
Értitek? Csak Papírfecnik, amik simán elkészíthetőek.
Még csak nyomda sem kell hozzá...
2009.08.27 16:37:20Rocky
nápolyi maszti:
Rocky, téged a fidesz fizet, hogy a számítógép előtt ülj, és ontsd magadból ezeket a marhaságokat?
Nem a Fidesz fizet! Senki nem fizet!
Milyen marhaságra gondolsz?
Meguntam már, hogy a fizetett bérkommentelők (mszpdsz) telehányják az "okos" hozzászólásaikkal az indexet! Ráadásul szervezetten, összebeszélve, több nick-en futva, többé kevésbé kulturált formában.
Na én is tudok ilyet ellenkező előjellel!
Nehogy már csak a kommancsok teríthessék a propagandájukat mindenhol...
aztán szép csöndben viszik a szavazatokat...
2009.08.27 16:46:40zauberpferde
Rocky:Te, én jelentkeznék, csak nem tudom hol kell.
Nekem mindegy hogy ki, csak fizessen. Kevesebbel is beérem, mint Kocsis úr, aki minden eddigi, úgymond demokratikusan választott kormány idején vezető pozíciókat töltött be. Így többes számban, mert egy vezetői szék soha nem volt elég számára. Valahogy mindig nélkülözhetetlen a mindenkori hatalmat gyakorló párt, és kormány számára.
Ki érti ezt?
2009.08.27 17:00:52Rocky
zauberpferde
Rocky:Te, én jelentkeznék, csak nem tudom hol kell.
Szerintem, csak sétálj be egy mszpdsz pártirodába és örömmel fogadnak!
Az apósom szomszédja is bevallottan ezt csinálja, kap cserébe lejárt szavatosságú téliszalámit, élelmiszert, meg némi lóvét! No komment!
Ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor inkább gondolkozz el a 1.3+0.8=2.2 milliós fejenkénti államadósságon! Aztán add el a lelked a kommancsoknak!
2009.08.27 18:09:27Why am I here?
De tenyleg.. kivancsi vagyok - mi kell itt ahhoz hogy vki partot alapitson? Nem arra kell gondolni hogy rogton nagy part.. de mekkora a gat annak hogy egy kispart induljon, vagy annyira koltseges es olyan brutalisan bonyolult jogi szinten hogy senki nem valalkozik ra mar kiveve azok akik mar benne vannak?
Udv
2009.08.27 21:13:37nagor
Csak annyit mondok, a jókibaszottkurvaanyátokbamocskostetvek! És akkor örülhettek, mert ezt kibírja a pofátokon a bőr, de jönnek nálam különbek is, akik SZÁMONKÉRNEK! , s lőn fogak csikorgatása, patkányok hát nem néztek a jövőbe, megtalálnak benneteket!!!
2009.08.27 22:47:20sz-objektív
ohh. eljött az estimese ideje? először leesett az állam, aztán meg majdnem elhittem ezt a humbuk hazugsághalmazt. baromi hitelesen tud az úr maszatolni és kimenteni magát, ha hagyják. márpedig úgy tűnik hagyják, mert a bkv vezér mindig is egy érdekcsoport jól megfizetett bábuja volt az utóbbi időben és szerintem az is lesz még egy jó darabig.aki figyel és nem tök hülye, aért észrevesz némi turpisságot. csak hogy mást ne mondjak. gordonka látszólag feszül és nem ad pénzt. de miért is teszi ezt? mert a fővárosban kell közlekedés, valakinek finaszírozni kell. márpedig ha állambácsi nem finanszíroz, akkor itt az ideje az újabb gátlástalan magánosításnak, az önkormányzati tulajdon elkótyavetyélésének, átjátszásának és a magántőke bevonásának egy olyan szektorba, ahonnan zsíros állami pénzeket lehet folyamatosan lenyúlni. és itt nem 100 milliókról van szó, annál jópár nullával többről.
ha pedig visszakanyarodunk kocsi úrhoz, és a tényeket nézzük, hogy mit tett a bkv-ért és a tömegközlekedésért. az igazság az, hogy semmit. és ez esetben a látszat és a valóság erősen közelít egymáshoz. persze tudom az okot. nála is volt botrány a megrendelt szolgálati luxuskocsival, amit arra használt volna, hogy a bkv-nak pénz után mászkáljon. a bortány kirobbanásakor viszont nem kapta meg. a kocsis elégtelenségenek atehát nem lehet más csak a kocsi hiány az oka. jó, mi? na ez aztán a logikus.
továbbra is azt mondom bortány ami ebben az országban megy. belső vizsgálódások, komoly elmarasztalás vagy börtön nélkül. ilyen bűnökért, amit egyesek elkövetnek, máshol kivégzés jár, de még a kultúrált nyugaton is legalább elzárás. kár, hogy messze vagyunk mindkettőtől, bár a kinaiak rendesen nyomulnak :)
2009.08.28 10:55:49sajnosezvan
Miért nem vizsgálja senki, hogy az Olti álal hozott két offshore cégre miért volt szükség? Mindenki tudja, hogy azon keresztülfizette ki a Kocsis a végkielégítés másik részét, ugyanúgy, ahogy a Regőczinek is befogadott egy-két komoly számlát, mivel addig nem volt hajlandó aláírni a közös megegyezést. Ezt nehéz másra kenni, előző vezérekre, stb.
2009.08.28 11:15:44Rózsa Misi
Én hosszú ideig egy magáncégnél dolgoztam középvezetőként. És nálunk is alá kellett írni egy szerződést a titoktartásról, a cég üzleti érdekeit védve ezzel. Fizetésben ezért nem kaptunk több pénzt, de amikor megszűnt a munkaviszonyom, akkor nekem is 3 havi béremet fizették ki titoktartási díj címén. Ez az üzleti világban bevett és ismert dolog.
2009.08.28 11:21:39Rózsa Misi
Rocky!
Azt mondod nézzük meg Debrecen hol tart Budapesthez képest. Jó nézzük. Hát sehol. Budapestet nemzetközi szakértők, Európa legdinamikusabban fejlődő, legélhetőbb városai közé sorolják. Debrecent meg sem említik.
Hogy Kósa jó polgármestere Debrecennek? A magam részéről úgy vélem igen. Ahogy Demszkyt is jó polgármesterének tartom a fővárosnak.
Debrecen valóban szépen fejlődött Kósa alatt. De nézzük akkor meg azt is, hogy mennyiből. Debrecen az ott termelődő adóbevételekből az államtól 65%-ot kap vissza. / Nézd meg a költségvetésüket. / Budapest ezzel szemben csupán 5%-ot. És itt van a kutya elásva. A főváros alulfinanszírozott az állam által és a legtöbb problémája erre vezethető vissza.
2009.08.28 17:14:30ast
„Budapestet nemzetközi szakértők, Európa legdinamikusabban fejlődő, legélhetőbb városai közé sorolják.”
Valóban?
Ezek a - bizonyára független - „szakértők” talán nem jártak Budapesten, de az is lehet, hogy különleges az ízlésük: számukra a korrupció fejlődést jelent, szeretnek szmogban fuldokolni, kutyaszarban járni.
Demszkygrád, mint élhető város ... ez kifejezetten perverz személyiségre utal.
Liberális város – ahogy névadója vicsorogta egykor.
Még jó, hogy meg sem említik Debrecent: nehéz lenne egy szemétdombhoz hasonlítani.