Információink szerint az új Alstom metrókocsik felkészítésénél derült ki, hogy a BKV nem tud optimális mennyiségű utastájékoztató táblát elhelyezni a kocsibelsőkben, mert azt a közlekedési cég még 2008 nyarán eladta a Promix nevű reklámcégnek.
A szerződés szerint a BKV csak a hirdetési helyek öt százalékát használhatja utastájékoztatásra. A BKV azon gondolkozik, hogy az ablakfelületre helyezze az információkat, ahhoz viszont nincs engedély. Az első kocsik várhatóan az év végén állnak forgalomba.
Az Alstom metrókocsik belsejének reklámfelületeinek értékesítéséről szóló szerződést 2008 nyarán kötötte a BKV a Promix-szal, mondta az Indexnek Bolla Tibor, a közlekedési cég gazdasági vezérigazgató-helyettese.
Az aláíráskor még Balogh Zsolt volt a BKV megbízott vezérigazgató-helyettese. A szerződést szokatlan módon jó előre kötötték meg, hiszen csak január 1-vel lép érvénybe.
Bolla elmondta, hogy jelenleg tárgyalásokat folytatnak a Promix-szal, hogy a reklám és az utastájékoztatás megfelelő arányban legyen az Alstom kocsik belsejében. A szerződés szerint meglehetősen kevés, mindössze öt százaléknyi hely jutna a BKV-nak a reklámhelyekből arra, hogy elhelyezze a tábláit (térképeket, alapinformációkat).
Az Index úgy tudja, hogy még az ajtók feletti csíkról is egyeztetni kell, ami pedig hagyományosan a vonal és a megállók sematikus ábrájának a helye. Bolla hozzátette, a tárgyalást úgy folytatják le, hogy az utastájékoztatás semmiképpen se szenvedjen csorbát a reklámok javára.
A BKV-nál azon is gondolkodtak, hogy az ablakfelületekre helyezzék el az információkat (a jelenlegi metrókocsikon van erre példa), de erre jelenleg nincs hatósági engedélyük.
Arra a kérdésre, hogy egy mostani megállapodás biztos, hogy kerül valamibe a BKV-nak, Bolla elmondta, hogy a szerződés jövő januártól lép érvénybe, tehát fizetni nem kell. Az elképzelhető, hogy a helyért cserébe kevesebb bérleti díjat fizet a Promix, de az is lehetséges, hogy zöld utat kap a cég egy régebbi ötletének megvalósítására, azaz kihelyezhetnek elektronikus reklámtáblákat is.
Az Index megkereste a Promix Médiát is, amelynek médiaigazgatója, Pető Zsolt nem kívánta kommentálni az ügyet. Később a következő álláspontot közölték:
A Promix Zrt. három évvel ezelőtt kereste meg a BKV Zrt. akkori menedzsmentjét egy kizárólag önerőből finanszírozandó, százmilliós nagyságrendű, síkképernyős információs hálózat fejlesztésével kapcsolatban, amelyet a cégen belül is egy több éves előkészítő munka előzött meg.
A külföldi minta alapján tervezett rendszer elsődlegesen hasznos, szórakoztató, kulturális információkat közvetítene az utasok felé. A műsorstruktúrában a BKV lehetőséget kap saját információinak megjelenítésére, amely természetesen -pl. veszélyhelyzet esetén- azonnal rendelkezésre áll az utasforgalom számára.
A Promix Zrt. és a BKV e rendszer előkészíthetősége és a megfelelő hasznosíthatóság érdekében kötött előzetesen szerződést, mivel egy ilyen jellegű rendszer – bonyolultsága és összetettsége miatt – műszaki előkészítése, engedélyeztetése és a piaci bevezetése objektíven belátható okok miatt hosszabb időszakot vesz igénybe.
A BKV jelentős előnyöket realizál a szerződés kapcsán: a korábbihoz képest jelentősen emelt bérleti díj bevételt, a rendszer kiépülése esetén többlet bevételt.
A szerződésnek megfelelően a Promix Zrt folyamatosan dolgozik a rendszer tervezésén, tesztelésén és jelentős invesztíció mellett készül a szerződés hatályba lépése utáni tényleges kiépítésre. Jelenleg pontosan azzal a problémával szembesül a Promix Zrt, hogy bár kellő időben megkötötte a rendszer bevezetéséhez szükséges alapszerződést, azonban a BKV Zrt részéről az - egyébként szerződésben rögzített fokozott együttműködés alapján fennálló – egyezetési folyamat áll, amely egyébként a Promix Zrt részére jelentős kiadásokat és tervezési problémákat okoz.
A cikkben említett utastájékoztatási problémák a BKV egyéb szerződéses elkötelezettségei miatt is adódtak, a Promix Zrt minden oldalról segítette, segíti a BKV munkáját.


Kommentek
2009.10.05 14:50:49Vikusz
Na ne nevettessenek már,hogy annyi reklám lesz bent a kocsiban.. :D
2009.10.05 14:51:11RaveAcE
TragikoMédia.
Balogh Zsolt és Pető Zsolt nincs a szakma csúcsán, ha így benézték a szerződést. Két kontár.
2009.10.05 14:56:36newtehen
Ha a kapzsiság fájna, páran üvöltenének...
2009.10.05 15:01:01Highlander80
Én nem is értem,mi a probléma!?
Nem az a lényeg mindenkinek,főleg a turistáknak,hogy mindenhol a hüvelygombát,meg az adósságrendező hitel reklámjait lássák ahelyett,hogy tudnák,hol a picsában vannak és hová tartanak!?
2009.10.05 15:04:32Mr.KANE
Highlander80: nem! mi a f*szért jön a turista ide? magyarország a magyaroké! ne nézegesség a Mi adósságrendezőhüvelygombáinkat!
2009.10.05 15:04:53Highlander80
BKV= SZÁNALOM.COM
2009.10.05 15:05:02Noname Cowboy
A faszkivan! Ezt a Balogh-ot nem lehetne utolérni??
Elkapni a tökét és lelógatni Halász-bástyán???
2009.10.05 15:05:09Grace Park
Aztán véletlenül a haverok reklámjai lesznek majd ott közvetve, haha. Egyébként meg előkészités, felkészités, ellenőrzés, megnézés, kipróbálás előkészitése - unokáink is őszülni fognak, mire meglátják ezt az európai egyenszart (korábban jellegzetes budapesti szerelvényt igértek).
2009.10.05 15:05:51bástya
Tudják, hogy hol vannak, nem? Budapesten, azt kész.
Meg az adósságrendezés is a miénk.
2009.10.05 15:11:37kuruc.ufó
Szegeden az összes buszon, trolin, villamoson monitoron mennek a reklámok. Nem értem a XXI. sz-ban a BKV- nál ezt miért nem lehetséges alapból?
2009.10.05 15:13:10NC_Zoli
Es mar megint hol van a penz? Ezekre a projektekre vettek fel a vezetok a premiumot??? Mi lenne, ha az utazas szinvonalat emelnek. Nem pusztan a kenyelemrol van szo, hanem a BKV altal okozott hatalmas kornyezetszennyezesrol is. Szerencsetlen Pelinkan Jozsefet ennel sokkal kevesebbert is lecsuktak a Tanu c. filmben.
2009.10.05 15:13:17Highlander80
Kell a sok reklám,különben nem tudnak eleget lopni a mélyen tisztelt "vezérek"
2009.10.05 15:15:16kerdesek05
Balogh Zsolt és Pető Zsolt = NEM MENŐ
Balogh Zsolt és Pető Zsolt= RENDŐRSÉGI ELJÁRÁST ELLENÜK
Balogh Zsolt és Pető Zsolt= VISSZAVENNI MINDEN JUTTATÁSUK
Balogh Zsolt és Pető Zsolt= LÓFEJET A HÁZUK ELÉ
2009.10.05 15:15:44Arcangel
Jönnek a választások, valahol csak el kell helyezni az MSZP-s és SZDSZ-es hirdetéseket, hogy nézne ki egy választás totális agymosás nélkül?
Ez a Pető gyerek nem rokona véletlenül az ÁVO-s csemete Pető Ivánnak?
2009.10.05 15:19:03Highlander80
Vagyont elkobozni,számlákat zárolni,minigarzont,meg havi 80ezret mindegyiknek,éljenek,ahogy tudnak!
2009.10.05 15:21:20Stock
az lesz a tutiság, hogy majd a BKV fizet a hirdetőcégnek... csak azért, hogy a saját felületére a saját tájékoztató dolgait kitegye...
2009.10.05 15:22:27Chaoyang
1998-ben teli volt ametro reklamtablakkal, hogy szdsz meg a demszky MEGEPITI A 4-ES METROT!!
Maskulonben nem ertem, hogy egy egyszazaleknyi partrol miert irnak majdnem minden nap az ujsagok, hogy retkes hol a faszba ment, a frakcio mit csinal stb? M\Kilog alolab, hogy az egesz media "szdsz"-es nem kozenk valo izraelita... nem vagyok jobbik hivo de ha jol tudom ok most 14%-al messze meghaladjakaz szdsz, az emberek rajuk lennenek kivancsiak es alig irnak roluk, sot NEM IRNAK ROLUK. kapja be a korrupt magyar elit a faszomat hehe
2009.10.05 15:27:59mizrolist
RaveAcE: szerinted benézték? :D
2009.10.05 15:30:02Chaoyang
Ha ezeket a tetves bunozoket megint a parlamentbe jutattjak, legyen az fidesz vagy mszp senki nem fogja felul vizsgalni, hogy kik kotottek ilyen elonytelen szerzodeseket az allam karara. Valaki muatsson mar valami demokratikus es radikalis alternativat vegre? Hanyinger az egesz orszag, Kinaban legalabb fejlodes is van a lopas mellett, de nalunk minden ellopnak amit csak lehet es mellette semmi olyat nem csinalnak ami nem penzbe kerulne csak akarasba es a kozhasznot szolgalna, abbol nem lehet lopni, ergo basznak ra. Par ezer ember mehetne munkataborba rogton az elitbol. Hajra, fiuk, rajtunk is mulik..
2009.10.05 15:41:08Spiro
Ezeket a reklám helyeket jobb lett volna közbeszerzésben értékesíteni, mert az egész beruházás is ennek keretében zajlik. így kissé furcsa ez a kapkodás, amikor még meg sem jöttek a szerelvények.
Ez évente több 100 milliós vagy akár milliárdos bevételt is jelenthet, a penetrációt figyelembe véve, amit adósság törlesztésre fordíthatna a BKV.
Nem tárgyalgatni kell velül, hanem felmondani, vagy megtámadni a szerződés és közbeszerzést kiírni!!!
2009.10.05 15:41:29oramac
Hamarosan a úgyis átfestik a fehér külsőt Provident színűre, meg CIBesre, vagy General elektrikre, a belső padlójára Aspirin + C, és koldrex reklám kerül, a kapaszkodókorlátok CHIO ropi szerüek lesznek, a mennyezeten plazmetévén jön majd a hüvelygomba, egyes szerelvények OB tampon formájú ak lesznek, az alagutak bejárata fazonra igazított puncié, az alagút nyálkás pirosas barnás véres szerű és büdös, a kalauzok, mekdöci bohócnak lesznek öltözve, az ellenőrök "hitel bár listásoknak is" szórólapot is fognak osztogatni, ugyan kit fog akkor érdekelni, hogy az asztóriától a keleti felé az örsnek vagy a délinek kell elindulni????
2009.10.05 15:45:26skovalsky
Haha, a BKV mutyitengerének újabb hulláma, lesz itt még cunami gyerekek.
2009.10.05 15:49:24oramac
Előbb utóbb úgyis az lesz, hogy eladják az egész BKV-t valami külföldi giga cégnek, és csodák csodája nyereséges lesz egy éven belül, valakik jól járnak majd, de csak annyit hallunk róluk majd, hogy 5%-al a tervező tanácsára túlépíti a telkét....
2009.10.05 15:54:42N.Márta
Ha az utazóközönség az előttem szólók többségéből (pl. Grace Park) fog állni, akkor nem ilyen modern metrókocsit, hanem ökrös szekeret érdemelnek! Nem lehetne kulturáltan elmondani az esetleges negatív véleményeket is? Hol van egy moderátor?
2009.10.05 15:57:17rob1234
"január 1-el"
ez milyen szerkezet???
január 1-vel (elsejével) inkább
de még a január 1-gyel (eggyel) is jobb lenne.
nincs olyan rag a magyarban, hogy "-al, -el"
"-val, -vel" az van. és a 'v' hasonul. Csókolom. Ez egy újság vagy mifene? tessék már tisztességes nyelvtant mutatni, nem sikátor-nyelvtant.
kommentbe írjanak ahogy akarnak... de a cikkbe?
2009.10.05 15:57:30Szkájvóker Lajos
A szerződés megkötőitől a fizut megvonni, a pénzből kárpótolni a cég kiesett bevételeit.
@kuruc.ufó
Ott a reklámcég fizette (pár éve, de gondolom most is így van) a monitorokat, amin a reklám meg az utastájékoztatás megy. Cserébe persze a bevételből is busásan részesedtek.
Ami viszont nagyon zavaró (volt (??)), hogy a reklámokhoz tartozó hang non stop szólt a hangszórókból.
2009.10.05 16:03:02UNbelievable
Jó előre megkötötték a szerződést!
Vajon miért? -persze féltek hogy valaki beleköphet a levesükbe...
Szanalmasorszag.com
2009.10.05 16:06:10udvari bolond
a bkv vehet hirdetési felületet, ha akar, ahova kitehet akármit, amit akar. Ez van. :-S
2009.10.05 16:17:03Matko Destanov
de most őszintén, ki a tököm kiváncsi a békávé tájékoztatásaira?
2009.10.05 16:19:12Sicc
KÖZBESZERZÉS????????
2009.10.05 16:37:38xiau.ling
ez az egész egy vicc. aki nem veszi figyelembe alapból az utastájékoztatásra szánt felületek méretét egy metrón, az nem való olyan helyre ahol a helyek kiadásáról döntenek, mert még életében nem metrózott.
balogh zsolt meg a többi kapjon egy-egy éves bkv bérletet és utazzanak szépen ők is a csőben. művelődjenek, hogy milyenek az állapotok.
különben nem lehetne valami olyan rendeletet hozni, hogy politikai célú hirdetést ne lehessen tömegközlekedési eszközökön elhelyezni? annyira szánalom, amikor a metrók és buszok minden egyes négyzetcentijéről egy-egy tanyáról szökött, mosolygós arcú politikus-gengszter hirdeti, hogy ő hozza a megváltást.
2009.10.05 16:43:54MySQL
Annyira egyértelmű a helyzet, csodálom, hogy azt az 5%-ot nem adták még el. A BKV a saját metrókocsijain el fogja adni a felületeket és majd szépen visszabérli milliókért.. Így meg ez idehaza.
2009.10.05 16:48:23hajo804
Hát ezek normálisak????????????
Ilyen hülye emberek is csak a bkv-nál és a kormányban vannak!
Milyen gázt szívnak ezek, hogy ennyire nulla...
áhh, nem is tudom már mit lehet mondani
2009.10.05 17:02:27tonchyka
Már ez is?A kurva anyjukat!
2009.10.05 17:22:47Vissszaaa! mennyééé!
HÁÁLLÓÓÓÓ!!!
a promixos molnár tibor, egykori mdf kampányfőnök?? ha jól emlékszem, régi bkv-s mutyista. sőt általában régi mutyista. megkellene kicsit kapargatni a promixot és kihullana onnan egy-két meglepi. mondjuk mindjárt egy egész mvm-nyi anyag, ami mint tudjuk tizednyi békávét jelent. na tibikém. dobd ki a frankót és virítsd az infót!
2009.10.05 17:26:01dei
Egyrészt attól, hogy nem látják az arcodat itt, még nem kell bunkónak lenned.
tonchyka nincs nagyobb parasztság annál, amit itt művelsz.
Másrészt egy szerződést is meg lehet ám támadni, főleg ha bizonyítható a feltűnő értékaránytalanság (lásd albertirsai telkek).
Ha azonban a 98 % -nyi helyért a szerződő kifizette a szakértők által általánosan elfogadott összeget, akkor lehet menni szelet kapálni....
Akkor azt a szerződés a lejártáig érvényes lehet.
Persze bármikor újratárgyalható egy megállapodás, azonban mint mindennek, annak is megkérik majd az árát.
Tehát abból, hogy valaki eladta a metrók majdnem teljes belsejét reklámcélokra, még nem következik, hogy ezt rosszhiszeműen tette és a cégnek ettől nem lesz megfelelő bevétele.
Sajnos ez van, ha egy cég szarban van és mindenhol a pénzt keresi.
Ha az bizonyosodik be többes szakértői vélemény alapján, hogy aránytalan a szerződés (de nem ám Szíjjártó, vagy Tarlós úrék szakértői által kiszámolva) , akkor lehet anyázni. Addig elhamarkodott, politikai marhaság.
2009.10.05 17:30:03Naszta
Megy a hiszti, megint. Persze a húsos fazék is előbb volt, mint a gondolat, megint.
Mi lenne, ha előre menekülnénk? (Végre egyszer...) Itt Japánban minden vonaton és metrón fent van a TFT az ajtó felett, amin minden ember láthatja az útvonalat, az átszállásokat és a következő megállót. A helyigénye sem nagy: egy 17-es TFT/ajtó. Minden más a reklámé. A másik monitor is az ajtók felet. E helyett a BKV megint telerakja a régi szemetekkel a metrót. Mi a faszért nem fogjuk fel, hogy egy új kocsinál már ennek kéne lennie az alapnak? A döntéshozó mi a faszért csak az Adriára talál el? Van néhány hely a Földön (még tenger parton is), ahol van már jól működő 21. századi metróhálózat.
Mellékesen így arra is figyelni kell, hogy a BKV-nak 3 angol neve van forgalomban... :)
2009.10.05 17:31:42tchibu
Bakonyi Tibor(utam a csúcsra)
1976-1977 VBKM akkumulátor és szárazelemgyár-laboráns
1977-1978 Budapesti Elektromos Művek-könyvtáros
1978-1987 KÉV-Metró- közművelődési titkár,főmunkatárs
1986-1989 XII.ker KISZ-bizottság- titkár
1989-1992 Baloldali Ifjúsági Társulás -alelnök,-1994 budapesti elnök
1991-1992 Hungaro-Kontakt Kft.-ügyvezető
1992-1994 Kereskedőház Kft.-ügyvezető
1996-1999 Biztosításfelügyeleti Bizottság-elnök
2002-2006 főpolgármester-helyettes
2007-től Fővárosi Gázművek Zrt-vezérigazgató
ezzel a kis életrajzal szeretném bemutatni,hogy hogy lesz valakiből vezérigazgató.Illetve ,hogy kerülnek szellemileg szegénylegények a bársonyszékbe.
2009.10.05 17:33:31nabu
És mikor lesznek beüzemelve a kocsik? EZ jobban érdekel, mert szeretném már kipróbálni.
2009.10.05 17:35:28Naszta
@tchibu: miért? Te elvállalnád? Szerintem értelmes ember nem...
2009.10.05 17:43:50tchibu
:D
2009.10.05 18:14:11fecsa
Vicc az egész, de ...
"A BKV-nál azon is gondolkodtak, hogy az ablakfelületekre helyezzék el az információkat (a jelenlegi metrókocsikon van erre példa), de erre jelenleg nincs hatósági engedélyük."
Mi a rákhoz nem kell még engedély???? Ki az az idióta aki az alagútban akar nézegetni? Annyi helyet hagyjanak az ablakon, hogy tudjam éppen hol a szerelvény.
BKV saját járművein nem tud kirakni saját reklámot?
Ez is hungarikum:)
2009.10.05 18:22:12plejad
Utastájékoztatás? Legyen emelt díjas sms-sel lekérhető! Esetleg össze lehetne kötni valami nyereményjátékkal, hogy minél többen lekérjék. Persze ez a tanácsom 5 MFt.
Vagy vezessenek be új tarifákat!
A mostani díj legyen az utazás költsége. Ha valaki egy helyben akar állni a metrón, akkor fizessen állási díjat. Hasonlóképpen ülési díjat. Ha tudni akarja, hova megy, vagy hol van épp, akkor tájékoztatási díjat.
Ez a tanácsom 7 MFt.
2009.10.05 18:23:13Link Elek
krvára bűzlik.
jó sok fa testápólóval kéne őket megajándékozni...
2009.10.05 18:39:53Kivlov
Ezeket a bkv-s tetveket rég fel kellett volna akasztani egyesével, a pénznyelő céget meg felszámolni a vérbe.
2009.10.05 19:21:53eloi
Pető nem BKV-s, hanem Promixos! Ők kötötték meg a tuti üzletet!
Egyébként a metrók (és HÉV) belsejének reklámjoga sok-sok éve a Promixé, versenytárs nélkül!!!
Vagyis el van ez már rég intézve, osztva. Nem véletlenül írták az újakra is alá már jó előre. Biztos, ami biztos.
Ez is csak egy újabb BKV-MSZP százmilliós simli a sok közül.
2009.10.05 19:39:06cso zsi
A reklámokat nagyívben le...
Az utastájékoztatás talán fontosabb bárminél.
De vajon az új metrókocsikon lesz-e látható indítás / ajtózárás jelzés, mint annyi más járművön?
Mert jelenleg épületes látvány a záródó ajtókon elkenődő utas.
Anno még az NDK-ban láttam-halottam az U-bahnon, a vezető kiszállt, kezében a mikrofon, és külső hangszórón ugatta le a beszállni vágyókat.
Nálunk, ha épp érkezik egy ellenirányú szerelvény, nem feltétlenül hallatszik a kocsiban elsuttogott (bár néha kíméletlenül üvöltő) "kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak".
2009.10.05 19:47:55mindegykivagyok
A Petö+Balogh inkàbb sajàt nyakukba a reklàmtàblàkat
aztàn séta belvàros(egész nap!)
Màr elöre lenyultàk,ami még kész sincs!
2009.10.05 19:51:49kvp
"Itt Japánban minden vonaton és metrón fent van a TFT az ajtó felett, amin minden ember láthatja az útvonalat, az átszállásokat és a következő megállót."
Nem kell olyan messzire menni. Az ausztriai Grazban a regi 60 eves duwag villamosokra is kerult lcd. Vettek uj jarmuveket is, de a regieket is felujitottak. A regi 3 reszes szerelvenyek kozepso motor nelkuli kocsijat alakitottak alacsonypadlossa, hogy babakocsival es toloszekkel is lehessen hasznalni oket. Minden jarmu kapott egy modern utastajekoztato rendszert, amin megy az utvonal es az aktualis megallo (alul egy csikban), a reklam es az aktualis hirek (felul) tovabba az aktualis kozlekedesi helyzet, ha valami gond van. Ezt mi is megtehettuk volna a regu uv villamosokkal is, sokkal olcsobban kijott volna es mint latjuk mukodik. Egyebkent ok is teleragasztgattak a jarmuvet, egyreszt vannak reklamok, de a legtobb matrica meg a regi korbol megmaradt tajekoztato es oktato szoveg. pl. 'A jegy nelkuli utazas idegesseget okozhat.' 'Kerjuk adjak at ulohelyuket azoknok akiknek szukseguk van ra.' Mindezek melle minden vezeto tud jegyet adni, tovabba a pestinek a toredeke a heti es a havi berlet es van napi jegy is egy jegy aranak kb. haromszorosaert. Ezek mellett eppen fejlesztik a varosi vasuthalozatot, raadasul ugy, hogy valami felelmetes ahogy a kozepkori utcakba betekertek a vaganyokat. (a jarmuvek neha szo szerint derekszogben kanyarodnak a sarkokon) Mindezt a pesti koltsegvetes toredekebol, ugy, hogy ellenort nem nagyon latni, csak nehany forgalomiranyitoval talalkoztam amikor lezartak a foteret egy utcabal miatt. (ugyanis a setaloutcan autok nem, de a villamos atjar)
2009.10.05 19:52:08mindegykivagyok
nabu! Akkor menj Moszkvàba!
Ottvannak a csokosok!
2009.10.05 19:53:39QuickSixx
Ez tiszta gáz!
December végén állnak csak forgalomba? Novemberről volt szó! December elején meg "Márciusban állnak forgalomba"
Svédországban bezzeg 0% reklámfelület van a metró TELJES területén!
2009.10.05 19:57:17kalashnikov
Ha jók az információim, akkor a PROMIX tulaldonosa korábban a BKV nál töltött be vezető állást!
Hittétek volna ?
Szóval ezért a korai szerződés!
2009.10.05 19:59:25schdl
Miért nem vagyok meglepve, hogy a BKV körül megint bűzlik valami? Bennem van a hiba?
2009.10.05 21:14:26Netwalker
Az világos, hogy az utastájékoztató rendszernek fenntartott hely NEM reklámhely (tehát annak 1 százalékával SEM rendelkezhet a promóciós iroda). De mit fog kezdeni a BKV a reklámhelyek 5 százalékával? Magát hirdeti?
2009.10.05 22:01:56Lalikiraly
bázmeg már teleragasztanák a patkányok a szép új metrók üvegeit is komolyan mondom ekkora vadállatokat.. bazmeg az indiánok az ilyeneket már születésüükor a mélybedobták hát ilyenkor? Kannibálok sem ennék meg őket...
2009.10.05 22:18:45azAttis
a Balogh volt nem az mszp és nem Kocsis..
Ők nem tudtak soha semmit és különbenis a fideszvót.
Mszps fosztogatók mikor mentek már el innen? El lehet innen menni. Tessék..
2009.10.05 22:23:46Art Mooney
loploploploploploploploploploploploplop
2009.10.05 22:28:16Tacskó Muki
http://tacskomuki.blog.hu/2009/09/18/kurvak_mondjak_be_a_4_es_6_os_villamoson_a_megallok_nevet
Kurvák mondják be a 4-es 6-os villamoson a megállók nevét
"Mint közismert, a BKV 4-es és 6-os villamosain a megállók neveit ismert színészek mondják be és az állomásokon az is elhangzik, hogy merre van a legközelebbi színház. Sokáig pedig maga Süsü szólította fel az utasokat, hogy adják át a helyet az időseknek. 2010. január 1-től azonban elbúcsúzhatunk Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Hegyi Barbara hangjától, mivel a megállókat prostituáltak fogják bemondani a közelben lévő szolgáltatásukat reklámozva magyar és angol nyelven. „Jászai Mari tér – Innen már csak pár lépés Ancsa Análbarlangja a Pannónia 24-ben…” – köszönt minket egy kéjsóvár női hang az újév első napjától a vonalon. A kiszivárgott hírek szerint többek között az alábbi reklámok fogják szórakoztatni még az utazóközönséget: „Mélytorok a Mechwart ligetnél – kövesd a táblákat”, „Szállj le te rohadék és jelenj meg az úrnő előtt a Wesselényi 58-ban!”, „Pajkos fiúk várnak vidám srácokra a Petőfi hídnál”. A Mester utcai megállóban (...)
2009.10.05 23:09:48S. von Plattensee
No comment! De inkább mégis! Hogy a véres g..it szívnád ki a kurva anyádból!És(és-el nem kezdünk mondatot)mi lesz még itt?? Sajnálom Budapestet a szívem szakad meg!!! Rohadékok!!
2009.10.05 23:29:11Balou
Vérlázító! Felháborító! Hol a gumicsontom?
2009.10.05 23:56:35kakukkboy
1 dolog ez a kreténizmus, hogy előre eladták ami nincs.
Másik, hogy minek? Nem fix, elektronikus utastájékoztató lesz a járművekben?
2009.10.06 00:30:59v2peti
Graz: Sokszor jártam már ott, mert közelebb van nekem mint Bp. De szerintem Grazot Miskolccal vagy Szegeddel érdemes hasonlítani, mert az hasonló nagyságú város. Bp-et Béccsel érdemesebb inkább.
Amúgy amit leírtál az igaz. A hálózat jelentős bővülés előtt áll. (részben már megvolt a bővítés) Ez sajnos nem mondható el Bécsről, mert ott is túlzottan favorizálják a metrót. (ennek ellenére a bécsi tömegközlekedés jobb, mint a Bp-i)
Városi vasúthálózat: Két fejlesztés van.
1. villamoshálózat
2. elővárosi vonatoknak új megállóhelyek építése, régiek áthelyezése (intermodális csomópontokkal - ld. Don Bosco)
2009.10.06 02:12:40mldrv
rob1234: sajnos az általad felkínált lehetőségek sem helyesek :) ("január 1-jével" lenne az, igen, nyakatekert, tudom)
2009.10.06 04:06:17Komment Elek
Én nem akarok forradalmat, se lámpavasra húzott embereket. De jó lenne ha végre megértenék ezek az emberek, hogy az úgynevezett csőcseléket az ilyen egymásra rakódó szar szúrós bűze hergeli fel. Ők az a réteg, akik vesztenivalójuk híjján porig fognak égetni mindent, hogy aztán újraépíthessék sajátként mindazt, amit úgy éreztek tőlük vettek el és nem az ő érdeküket szolgálta, csupán egy modern és aljas kizsákmányoló rendszer eszközei voltak. Mondom, én nem akarom, hogy forradalom legyen de félek, túlságosan el lett már hazudva a változás leghalványabb reménye is.
2009.10.06 06:30:05kpityu2
Minden utas a jegyvásárlással vállalja, hogy a BKV-val szerződött cég reklámsapkáit viseli az utazás alatt. Aki ezt a kötelezettségét nem teljesíti, kizárható az utazásból. Köszönjük.
A BKV vezetősége.
2009.10.06 07:53:56lacka2
Egy biztos: leszokhatna a BKV arról, hogy az ablakokat telerakja mindenféle matricákkal meg táblákkal. Oldja meg.
2009.10.06 14:23:29QuickSixx
Egyszerűen NE legyenek reklámok a metrón és a metró területén. Nem kell milliárdos fizetéseket adni és egyből lesz pénzük.