Kutyaszorítóba kerültek az október 3-i Újpest–Ferencváros- labdarúgó mérkőzés estéjén a metróvezetők. A rangadóra érkező szurkolók úgy megrongálták a szerelvényt, hogy a szabályzat szerint ki kellett volna szállítani az utasokat, ebben az esetben viszont tarthattak attól, hogy a felbőszült tömeg kirángatja őket a vezetőfülkéből, ezért inkább továbbmentek.
Nyilvános internetes fórumon több metróvezető kifejtette: úgy érzi, ilyen helyzetekben sunnyog a vezetés, nincsen felkészülve ezekre a vissza-visszatérő szituációra. A BKV az Index kérdésére úgy válaszolt: mindent megtesznek, ami a biztonságos utazáshoz és a munkavégzéshez elengedhetetlen.
Október 3-án szombaton különmetróval vitte a Fradi-szurkolókat a Népligettől Városkapuig az Újpest-Ferencváros labdarúgó meccsre a BKV, mondta az Indexnek egy metrós. Este már nem volt ilyen szervezettség, 2-3 vonatot is megtöltöttek a visszatérő drukkerek. Vonat oldalsó ablakok és állomási nagy üvegajtók is törtek be, nem is egy. Na és vonat visszapillantó tükör is.
A törött vonatablak és visszapillantó tükör esetén a szabályzat szerint ki kellene szállítani az utasokat. Ablaknál csak abból a kocsiból, ahol betörték, tükörnél az egész vonatból, mert visszapillantó nélkül a vonat üzemképtelen, utast nem szállíthat. De nem szállították ki a szurkolókat, holott szabályzat szerint ki kellett volna.
Az eset kapcsán több metróvezető felvetette az M3-as metró nem hivatalos fórumán, hogy az ilyen vissza-visszatérő szituációra nem készül fel a BKV, nincs olyan megoldás, vészterv, ami egyáltalán lehetővé tenné a szabályos munkavégzést ilyen extrém helyzetben.
Mint írják a fórumban, a tükörtöréssel kapcsolatban a szabályzat egyértelműen fogalmaz: a vonat üzemképtelen, nem szállíthat, nem tud szállítani tovább utasokat. A legutóbbi, konkrét esetben nem ez volt az eljárás, sokkal inkább a fű alatti, "csak ússzuk meg szép csendben"-féle metódus, ami csak a jelenlegi, tarthatatlan állapotokat konzerválja.
Egyértelmű felsővezetői állásfoglalás hiányában a metrővezetők többsége továbbhaladna a metrókocsival a fórumon található szavazás szerint, mert senki nem védi meg az utaskiszállítással esetleg előforduló atrocitásoktól.
Nem is csoda, mert mint egyikük írja: "Például kapaszkodó vasrudakkal rádtörik a fülkeajtót (-ablakot) és kiszednek! Onnantól kezdve ki garantálja testi épségedet és életedet? A felbőszült tömeg bármire képes! Ha nem akarsz a BKV hősi halottja lenni, valószínűleg bárhogyan is, de tovább viszed a csürhét!"
Az Index még a múlt héten megkérdezte a BKV-t, miért nem tesz valamit az ilyen helyzetek elkerülésére? A következő választ kaptuk:
A szurkolók a Népligetről Újpest-Városkapu állomásra rendőri biztosítással utaztak. A szurkolók szállítása után (már az Újpest-Városkapu állomáson) a vonatszemélyzet megállapította, hogy ablak- és tükörtörés miatt a szerelvény utasszállításra alkalmatlan. Ezért a személyzet a kocsiszíni végállomáson a vonat cseréjét kérte, utasokat a vonat tovább már nem szállított.
A szurkolókat további két vonat szállította rendőri biztosítás mellett. Ezekbe a szerelvényekbe a szurkolók szintén rendőri biztosítás mellett szálltak be. A szurkolók beszállás közben a vonatok vezetői tükrét megrongálták, de ez nem eredményezte azok teljes használhatatlanságát.
Az, hogy a vonat vezetője nem látta a szerelvény oldalát, azaz úgy csukta be az ajtókat, hogy nem tudta, van-e köztük éppen valaki, a BKV szerint nem felel meg a valóságnak, ugyanis az állomásokon elhelyezett tükrök illetve monitorok, valamint a vonaton található technikai berendezések segítségével az ajtózárás biztonságos feltételeiről a vonatok vezetői meg tudtak győződni.
A vonatok közlekedésével kapcsolatban az utasok, vagy a járművezetők biztonságát veszélyeztető utasítást a BKV munkáltatói illetve operatív vezetése nem adott, és a jövőben sem ad. A két vonatot egyébként a kocsiszíni végállomáson átvizsgálták, és a szükséges javítások és a takarítás elvégzése érdekében lecserélték.
A válasz szerint a BKV minden előre tervezhető, illetve operatív intézkedést megtesz, ami az utasok és a munkavállalók biztonságos utazásához, illetve a munkavégzéséhez elengedhetetlen, szükség esetén a rendőrség bevonásával.
A BKV a 2009. október 3-án lezajlott, illetve a hasonló események tapasztalatai alapján törekszik arra, hogy a rendőrséggel szorosabb együttműködés jöjjön létre annak érdekében, hogy a személyi és vagyoni károkozások megelőzhetőek legyenek.

Kommentek
2009.10.16 14:24:15kajlov8
pirosmate
Reméljük elmegy nélküled is.
Láttál mostanában magyar stadiont belülről?
Köszönöm, nincs több kérdésem.
2009.10.16 14:25:17Rózsa Misi
http://rozsamisi.blogter.hu/372791/kit_ved_az_ombudsman_valojaban
2009.10.16 14:25:51Martian
phaszfej:
"Ezek soha nem bántanak senkit, aki nem fogadja el a kihívást."
Miért, a metrótükör elfogadta..?
:)))))
2009.10.16 14:26:14szamok ember
kajlov8
Tudsz valami indokot mondani, amiért a metrót szét kellett verni? (Valami racionálisat, nem azt, hogy vesztett a csapat.)
Persze hogy morog az ember, mert mást nem tehet.
Ha a rendőrök egyszer megállítanának egy ilyen szerelvényt egy megállóban, és egyenként leszednék ezt az alja népséget, és látnám, hogy van büntetése a bunkó pusztításnak, akkor nem volnék ennyire frusztrált.
Az a baj, hogy civilizáltan nem lehet beszélni az ultrával, mert nincs szerve, hogy megértse.
2009.10.16 14:26:25Ninfus Corporation
@faszfej
"Szeretnek bunyózni, na és? Ezek soha nem bántanak senkit, aki nem fogadja el a kihívást"
Aha. és akin épp lila/zöld póló van az azt akarja jelezni vele hogy elfogadta igaz?
Aki szeret bunyózni jarjon el bokszolni. Ja hogy ott 1-1 ellen nem olyan vicces, es esetleg az ő fejet is szetverik? Aki utcán szeret verekedni, az tényleg golyóérett.
2009.10.16 14:26:47kajlov8
Thrasher
Igen elég gáz az amerikai közönség
2009.10.16 14:29:04csarlee
@phaszfej
Csak két kérdésem lenne:
1. Miért kell szétverni egy tükröt vagy bármit a metróban? Bántott vagy mert nem tud visszaütni?
2. Ha már ilyen komoly nemzeti öntudattal rendelkeztek akkor ehhez hozzátartozik az is, hogy vállaljátok a tetteitekért a felelősséget, nem? Különben miért kellene Benneteket különbnek tartani a többinél?
2009.10.16 14:30:12Rocky
Nem gondoljátok, hogy az mszp a saját kutyaembereit be fogja vitetni a saját kutyarendőrségével?
Kellenek ők az ilyen gyújtsuk fel az eladott mtv székházat ála 9/11 módjára, a kutyáinkkal, majd csináljunk úgy, mintha el akarnánk őket zavarni a rendőreinkkel, majd varrjuk az egészet a fasiszta Orbánék nyakába!
Ez a tutti recept!
A kutyákat meg kell néha sétáltatni és ha ideges, harapdáljon egy kis metrót! Azt úgy is az állampolgárok fizetik!
"Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. " by gyf
2009.10.16 14:30:25Kontárblog
Zlatan:
egyetértek
2009.10.16 14:30:44banya26
Van egy kollégám, aki nagy Újpest rajongó. Az ominózus meccs előtt már három nappal extázisban volt- "De jót fogunk bunyózni, vazze...". A meccs után megékrdeztem tőle,hogy milyen volt. Hát, jó, de ez nem is olyan érdekes, mert ku@@a jót verekedtünk!"-Na, phaszfej, erre mondjuk, hogy Csürhe!!!!!!!!
Felőlem szurkoljon, akinek akar, énekeljen, amit akar, doboljon, ha úgy esik jól neki, de könyörgöm, ne verje már szét a metrót!!! Tán az volt a baj, hogy nem zöld-fehér a színe???????
Egyet értek a nethuligánokkal...
2009.10.16 14:30:55kala majka
Nem értem miért kell különvonatot, metrót stb-t szervezni? Ez felhívás keringőre, mert hasonszőrüek között felerősödnek vagy épp a gátlások lazulnak meg. Ki fizeti egyáltalán a különmetró költségeit? Miért nem lehet a menetrendszerinti járatokkal utazni? Miért kell a vendégszurkolókat ennyire különválasztani? Nem ezekkel az ötletekkel erősítik a gyűlöletet, vagy hergeli egymást? Akik kijárnak meccsekre, magyarázzák már meg, vajon mi lenne ha...
2009.10.16 14:31:08bazsi86
kajlov8
purtugéliában azért vannak gyerekek a lelátón mert a már gyermekként rojonganak a fociért és szeretik azt. + a portugál focistákat lehet példaképnek állítani.
magyarhonban azért vannak gyerekek a lelátón mert az MLSZ csak úgy tud jegyet eladni és statisztikát javítani, ha iskoláknak ingyen vagy hatalams kedvezményes jegyet küld.
olyan mint a színház. a felső tízezer eljár színházba mert hozzátartozik a sznobb élethez.
nekik a jegy 5-15 ezer
a több ihelyr meg adják a kedvezméynes 4-600 forintos jegyet iskoláknak nagycsaládosoknak stb...
2009.10.16 14:31:29kajlov8
bazsi86
Akkor felvilágosítalak kis bartom. Egy ilyen meccsen kb. kétezren vannak és a családtagod max az unalomba halna bele. Demagógia és nevetséges, amit írsz.
Ha azt írtad volna azért, mert az öreg Farkas Jancsi vagy Tichy Lajos után nem kiváncsi a mai botlábúakra, azt megértettem volna.
Soha nem akartad te azt a jegyet megvenni...
2009.10.16 14:32:09banya26
Jaj, ne kezdjünk már el politizálni! Tudtommal nem erről szól a cikk...
2009.10.16 14:33:22báró Csekonics
ki kellene jelölni egy-két ilyen szerelvényt (a lehető leggatyásabbakat) 'Fradi-mertrónak' - minden alkalommal, mikor ilyen különmetró kell, azzal vinni őket.
Aki pampog érte, annak simán meg kell mondani, hogy olyan a gép, amilyenné ők tették...
Ha szétszedik olyan, ha hímzett párnákkal rakják tele, akkor meg olyan.
2009.10.16 14:34:52kajlov8
szamok ember
nem tudok!
Minden kocsiban utazott rendőr, intézkedhettek volna. Nem tették. Kitől várjátok, ha nem a sünöktől?
2009.10.16 14:36:10dadan
ne a focival van baj és nem a meccsekkel és még csak nem is a meccre járók nagy részével. Sokkal inkább azzal a, 100,200,300 tököm tudja mennyi, idiótával. Ezeket, sztem, szinte már név szerint kéne ismernie a rendőrségnek. Az ilyen kis "bulik után" ezeknek egyszerűen ki kell számlázni az okozott kár összegét. Utána nyilván kuss, hogy nem én voltam: fizet vagy leüli.
2009.10.16 14:38:26bazsi86
kajlov8
2000 ember akiből vagy 200 hulligán akik ugyna azon pár méteres kapun mennek be és jönnek ki mint ő.
ugyan azon a metrón utazna mint ő.
ha a tükröt leverik, akkor szerinted egy 60-70 éves embert aki ezt a helyszínen szóvá teszi nekik nem gyepálnák el?
nőjj már fel.
nem a rendes szurkolókkal van a bajunk hanem a hulligánokkal.
2009.10.16 14:39:00verysimple
Nem lenne egyszerű simán be sem engedni ezeket a metróba és akkor néhány millával kevesebb lenne a kár, belegondolt már valaki, hány újszülött inkubátort lehet venni a rendőri biztosítás költségeiből? Kinek kell ez az ingyencirkusz? Ezeket a mecsekket kizárólag tv keresztül engedném közvetíteni és akor ha nem mennek ki a stadionba, nincs rongálás. Ennyi. Amikor megtanulnak viselkedni, lehet szépen menni újra a stadionba.
2009.10.16 14:39:10tiborc2008
Először is kell rendelni egy tanulmányt 150 millióért a kérdés megoldására.
2009.10.16 14:40:31bazsi86
kajlov8
vagyok olyan rendes hogy nem sorollak a hulligánok közé, de akkor mint rendes szurkoló csak közelebbről ismered őket:
szerinted milyen ok kell ahhoz hogy betörj egy üveget? egy tükröt? feltépd az ülést? megdobj a meccsen valakit? stb?
én ezeket a kérdéseket nem tudom megmagyarázni hogy miért kell....
2009.10.16 14:41:47kajlov8
bazsi86
Igazad van, abban h sajnálatos és szégyen h egy magyar srácnak pl. az a homokos Ronaldo a példaképe.. :(
Talán most az U20-ból lehet vki...
Ebben a nemzetben azért nagyon nagy a tartalék. Pár kis győzelem és 42e néző egy omladozó stadionban.
Nem kell állandóan letérdelni a nyugatnak.
Ugye abban egyetértünk, h mások a viszonyok, körümények, gazdasági állapot stb.
Az Üllőire pedig nem add az MLSZ ingyenjegyet. :)
2009.10.16 14:42:37bazsi86
tiborc2008
ott a pont.
Szakértői vélemény a BKV-nak 150 milla
Szakértői véleméyn az MLSZ-nek és a 2 klubbbnak 150-150-150 milla.
mint ötletgazda nem akarsz bevenni a tanácsadó cégedbe?
a 600 milla töredékével beérném :P
2009.10.16 14:44:53Rocky
banya26:
pedig ez kőkemény politika!
Minden olyan megmozdulás, ami békés, nagy többséget FÉLELEMBEN TARTJA, MEGRETTENTI, az a hatalomnak JÓ!
Mivel az ijedt, félelemben tartott polgárt sokkal könnyebb a hatalomnak manipulálni, megmagyarázni nekik a megmagyarázhatatlant!
Ha 2006 őszén, szét tudtak zavarni 50-100e Fidesz szimpatizánst, akkor szerintetek 50-500 ilyen kisstílű bűnözőt ne tudnának megrendszabályozni ha akarnák???
Ne nevettessetek!
Egyszerűen nem akarják! Ezek is az ő hadseregükhöz tartozó katonák!
2009.10.16 14:45:07kvp
Ha ilyen rongalasra esely van akkor akarmennyire is utalja az ember a hataroroket (ok szoktak manapsag oszlatni), de rakhattak volna beloluk par tucatot minden vagonba. Akkor semmilyen rongalas nem lett volna, vagy ha igen, akkor az illetok kiszallas utan mar nem a meccsre, hanem a fogdaba mennek. A vezeto ha latja, hogy serult a szerelveny, akkor aramtalanithatja a jarmuvet es elmehet. Mind az indulo, mind a vegallomason voltak rendorok.
Amerikaban eleg nagy vitakat valtott ki, de hasonlo esetben egy san francisco-i metro biztonsagi or (tehat nem allami rendor) egyszeruen tarkonlotte az egyik utast amikor az terdelve nem tette onket hatra a kezet ahhoz, hogy megbilincselhessek. Magyarorszagon ennel azert meg valamivel jobb a helyzet, ezt a szukrolok is ertekelhetnek azzal, hogy nem rongaljak meg a jarmuveket.
Az, hogy ki a magyar es ki nem nem igazan fontos jelen helyzetben, mivel az osszes balhe ellenere semmilyen poltikai valtozas nem tortent, ezert kijelenthetjuk, hogy a magyar szurkolo 'forradalmarok' tokeletesen alkalmatlanok barmire a celtalan rombolason kivul. Ugy nez ki, hogy ennel egy valamivel halkabb, de ertelmes szavazo is tobbet er.
2009.10.16 14:46:48kajlov8
bazsi86
Bajunk? Bajod! Ne bújj a többiek mögé!
Gondoltam mondjuk elviszed kocsival, ha már megvetted a jegyet neki. :) A Fáyba 12 ezren férnek be, abból azt a 200 hoolt (nincs annyi) simán el tudja kerülni, amennyiben az öreg nem notorius probléma kereső. Arról nem is beszélve, h mindenhol vannak nyugger szektorok.
Ne haragudj, de hülyeségeket beszélsz.
Utcára azért jársz? Tudod, bármikor elüthet egy autó.
2009.10.16 14:48:01bazsi86
kajlov8
Az U20-soknak én is szurkolok, és remélem hogy mihamarabb alap emberré válnak egy nívós klubban...
sajnos külföldön mert ott jobb és hajtósabb meccsek vannak mint itthon.
A hazai focinak nagy baja a téli leállás.
ha nem lenne a téli szünet sokkal több meccset játszanának a magyar játékosok is. javulna a fizikumuk is, ami szerintem sokat segítene a teljesítményükön.
Remélem hogy a mostani U20 eredmény (mai mecstől függetlenül) nem egy kiugró siker henm a következő korosztályos csapatok is hozzák ezt a színvonalat és nem csak szerencse volt a mostani...
és akkor talán 5-10 év múlva magyarországon is lesz jó klubbfoci.
már csak fűtöttt vagy fedett stadionok kellenének hogy télen is alkalmas legyen a pálya álllapota.
2009.10.16 14:48:32Sevy
#phaszfej te állat, normális vagy? Mi az, hogy "szeretnek bunyózni, na és?" Szedd már elő azt a parányi eszedet, ha nem verték még ki belőled! Menjen haza és ott bunyózzon saját kárára, azt a szar szakadt metrót meg ne rongálja egyik pöcsfej sem, ha szabad ilyet kérni... Menj a sunyi picsába te is velük együtt. Ennyi gyökér egy rakáson... fujj...
2009.10.16 14:48:59tiborc2008
békávé szabályzatába fel kell venni a következő mondatot:
"Ha a szerelvény futballdrukker nevű szerves hulladékot szállít, el lehet indulni akkor is, ha a vezető nem látja az ajtók záródását. Az esetlegesen szétszóródott trágya eltakarításáról intézkedni kell."
2009.10.16 14:49:23szemeteske
Biztos megin "rendőri provokációra" történt mindez! Szegény ártatlan kis "szurkolók". Pedig ők csak békésen el akartak sétálni a mérkőzés színhelyére, mert akkora sportbarátok.
2009.10.16 14:53:22bazsi86
kajlov8
sajnos nincs autóm.
egyrész mert mivel budapesti vagyok nekem megteszi a tömegközlekedés...
másrészt nem szeretem az autókat mert van egy kis "zöld" beállítottságom is. (védem a fákat hód eszem :P)
harmadrész elöbb lakást vettem a fejem felé, és mellette abszolút nem telik/telne kocsira.
2009.10.16 14:53:35Danny89
phaszfej: Te tényleg az vagy, amit a neved takar. Miért érnének többet? Nem is értem...egy "mintapolgár" legalább nem csinál minden következmény nélkül milliós károkat..másrészt, magyarázd már meg, h e za csőcselék miért érne többet egy normális embernél? Azzal k. nagy hazaszeretetével, aminek mindig az a vége, h harcolnak egy kicsit a rendőrökkel a belvárosban? Gratulálok, kib. nagy hazafi lehetsz ám Te is!
2009.10.16 14:54:17Dekatlon
Veszélyes hely ez. Már sokat áhitanak testüregvizsgálatot, kézlevágást/eltörést mint büntetési formát.
Tényleg ez a cél: a középkor?
Jó lenne vigyázni arra, hogy a barbárokat ne úgy győzzük le, hogy mi válunk barbárokká.
2009.10.16 14:56:18Danny89
Másrész megfosztjá(tok)k a tisztességes, a meccs szeretetéért kilátogató szurkolókat egy élménytő. Igen, az élmény, ha zeg az egész stadion, de az már nem, ha meccsről eljövet halálfélelmed van pár 100 állat miatt, főleg, ha még Nekik is jut a jóból....idióta
2009.10.16 14:57:47kajlov8
bazsi86
Imádom a focit, a sportot, nézni űzni. Felelős beosztásban dolgozom, szüleimtől jó nevelést kaptam tratra...
Nem lehet elmondani ezt az érzést. Talán van valami Neked is, amit nagyon szeretsz (akármi).
Én így vagyok a csapatommal. Most már nincs annyi időm kijárni, de mindig megdobban a szívem, ha (még kütyaütők is) a csapatom kifut a pályára. És aki gólt lő ellenünk, vagy bemutat nekünk, azt abban a pillanatban gyűlölöm. :) Ez kb. tart a lefújás utáni első sörig :)
És szeretem az ultrákat (nem ugyanaz a hool-okkal), nagyon sok pénzt, szabadidőt áldoznak, hogy maradandóvá tegyék a meccseket (nekem is).
Ez olyan, mint egy család, egy vallás, de nehéz ezt elmagyarázni.
Vertem én is a metrót 16 évesen, ez akkor vagánynak tünt. Kinőttem hamar.
2009.10.16 14:58:06bazsi86
na megállapítottam hogy majd mindenki ellenzi a metró szétverését aminek örülök hogy azért még megmaradtak a határok az értékrendek területén.
aki szerint meg helyes dolog szétverni azt a lepukkant metrót azt csak sajnálni tudom...
amúgy meg további szép napot kívánok mindenkinek
ÜDV.
2009.10.16 14:58:43Danny89
webmestar: belőled kéne még több...talán több szurkoló is lenne a meccseken.
2009.10.16 15:00:29Rocky
EGYETLEN KÉRDÉS MARADT:
A RENDŐRSÉG KINEK AZ UTASÍTÁSÁRA NEM FÉKEZI MEG ŐKET???
2009.10.16 15:00:39kajlov8
tiborc2008
"..."
ez áll egy metróvezető sírkővén.
:)
2009.10.16 15:01:22szemeteske
@Dekatlon: azért emlegetnek sokan kéztörést, és lámpavasat, mert jól láthatóan az értelmes beszéd ide kevés.
>> Mindenkivel csak a maga nyelvén lehet kommunikálni.
2009.10.16 15:02:22bazsi86
kajlov8
örülök hogy kinőtted.
nekem a vizilabda sportom.
és a ha visszakeresed a korábbi írásaimat itt akkor látod hogy az ultrákat én is alaposan elkülönítettem a hulligánoktól.
na de mostmártényleg lépek mert nem lehet egész nap a gép elött ülni.
a hulligán képernyő már bántja a szemem :))))
ez van ha az ember 3 éve napi 12-14 órát tölt elötte :(
2009.10.16 15:07:51fű ligjimmy
a metróvezetőnek volt piperetükre olyan pici cuki, amivel megnézhette, hogy beszálltak e a cúnya jendzavarók.
2009.10.16 15:10:13Danny89
phaszfej: Kifejtenéd bővebben, Hátha megvilágosodunk...úgyis kíváncsi vagyok ki és miért lesz igazi hazafi..
2009.10.16 15:10:22kajlov8
bazsi86
Érthető, nincs ezzel gond.
2009.10.16 15:13:18ezer1
rocky !
KI-KIT tart itt félelembe ?
Ha itt bárki is félne valakitől nem lnnének ilyen balhék az a baj, hogy ez a söpredék sem fél már semmitől. Legfelebb a normálisabb emberek ezektől a barmoktól és azért nem jár nyivános rendezvényekre !
2009.10.16 15:15:58rubik76
Rocky: hülye vagy fiam.
A sok hőbörgőnek, aki védi a vadállatokat: egyszer, de csak egyszer próbálják meg ugyanezt a magatartást egy külföldi meccsen/meccs előtt/meccs után! Mit szólnak majd ahhoz, amit kapnak?
2009.10.16 15:17:19mano65
BKV figyelő
Még tanulnod kell. Ugyanis az egy dolog, hogy ajtót tudsz zárni a nagy tükör és a kamera-monitor segítségével esetleg. De miután megmozdult a vonat és kikerültél ezek hatósugarából, tükör nélkül mégis hogyan fogod látni, ha valakit elhúzol a peronon, mert nem fért be minden zöld majom a szerelvényedbe, maradtak vastagon még a peronon is?
2009.10.16 15:19:35Rocky
phaszfej:
"Hadd ne válaszoljak mindenkinek külön! Imádkozom értetek, hogy egszer ti is megpillanthassátok az igazság és szabadság szent fényeit."
:DDDDDD
Te vagy az ORK hadsereg főpapja?
Az a baj, hogy az ideg és a csöpp agyatok, hamarabb mondja be az unalmast, minthogy "az igazság és a szabadság szent fényei" felé egy lépéssel is közelebb kerülnétek!
Előbb át kellene gondolni dolgokat! Szépes, nyugodtan, okosan! (vonatkozik ez a kedves radikális jobboldalra is)
Kinek csináltok igazából rosszat???
És kinek jót???
Kinek csináltatok jót az utcai harcokkal is?
Az "igaz magyaroknak" biztosan nem, mert most miattatok mossa össze az áruló kommancssereg a jobboldalt a szélsőségességgel, a rasszizmussal stb.
Gondolkozzatok Béláim!
http://www.youtube.com/watch?v=NEB-OP7lE2E&feature=related
2009.10.16 15:21:23Br
Nem kell beengedni ezeket a szarokat a metró területére és akkor nincs gond.
2009.10.16 15:24:44Rocky
ezer1:
Na egyrészt: félelemBEN és nem BE!!!
Ahogy mondod a normális emberek vannak félelemben ezektől a barmoktól és ez a hatalomnak JÓ!
Könnyebb így manipulálni a csendes többséget!
~ála 2006 ősze
"rocky !
KI-KIT tart itt félelembe ?
Ha itt bárki is félne valakitől nem lnnének ilyen balhék az a baj, hogy ez a söpredék sem fél már semmitől. Legfelebb a normálisabb emberek ezektől a barmoktól és azért nem jár nyivános rendezvényekre !"
2009.10.16 15:27:03Rocky
Szeretem ha lehülyéznek! :D Ilyenkor mosolygok olyan Morvai Krisztásan!
Én ugyan nem védtem őket!
Mi a bajod konkrétan?
Egyébként így van! Külföldön még a lakásukat (ha van) sem hagyhatnák el a meccsek idejére!
rubik76
"Rocky: hülye vagy fiam.
A sok hőbörgőnek, aki védi a vadállatokat: egyszer, de csak egyszer próbálják meg ugyanezt a magatartást egy külföldi meccsen/meccs előtt/meccs után! Mit szólnak majd ahhoz, amit kapnak?"
2009.10.16 15:33:41rubik76
Rocky: ez barátom paranoia. Fordulj orvoshoz!
Egyébként ez a post a fociról, meg a huligánokról szól, nem a szánalmas és idióta politikusokról, nem a rosszakról, a még rosszabbakról, meg az ijesztően rosszakról. Meg nem azokról, akik itt fertőznek minden témát bugyuta politikai érveléseikkel.
2009.10.16 15:40:47Charismatic Enigma
Hihetetlen, h mennyire nem tisztelik egyesek a saját környezetüket (beleértve a szomszéd szurkolót és a metrótükröt). Nem értem, h ez miért és hogyan okozhat kellemes "huligán érzést". Aztán persze meg megy a szájkarate, mint mindig. Én a Ferencvárosban lakom és gyűlölöm h bármelyik részeg estén egy bakanccsal csókolózhatom ha éppen oyan a kedves szembejövő társaság kedve...felesleges energiát pazarolnak el ezzel a "nagy focidrukker vagyok" dologgal.
2009.10.16 15:41:53pirosmate
kajlov8
Nem voltam meccsen egy ideje. Akkoriban még Pisont István volt a Legnagyobb Király, szóval nem mostanában volt...
:-)
A gyerek mehet majd meccsre, ha akar. Addigra csak megtanítom rá valahogy, hogy tuskónak lenni nem menő... Bár a kommentelők egy részét elnézve ez nem minden ivarérett homo sapiensnek esik le.
Nyuggerszektor? Persze, mindig voltak szotyizó apókák minden táborban. Nem mellesleg tőlük jöttek a legjobb beszólások. Kispest-Vasasra ki lehetne engedni a szóban forgó bácsit. Csak a szíve fájna a kongó stadiontól, meg a gyenge játéktól. Jobb neki, ha a népstadionbeli kettős rangadókra emlékszik inkább.
2009.10.16 15:45:31Archenemy
Elszomorító, mennyien nem látják át, hogy Phaszfej csak a színtiszta igazságot szeretné megosztani a kommentelőkkel.
2009.10.16 15:46:27hatvalami
"A válasz szerint a BKV minden előre tervezhető, illetve operatív intézkedést megtesz, ami az utasok és a munkavállalók biztonságos utazásához, illetve a munkavégzéséhez elengedhetetlen"
tehát a legminimálisabb dolgokat teszik csak meg.
"Ezekbe a szerelvényekbe a szurkolók szintén rendőri biztosítás mellett szálltak be. A szurkolók beszállás közben a vonatok vezetői tükrét megrongálták"
tehát ott volt a rendőrség és nem tett semmit?
tudtommal fel van kamerázva a metró, nem? miért nem intézkedtek a rongálókkal szemben. az összes ilyen nyomoréknak közmunka és a károk megtérítése. nemtom mi olyan bonyolult ezen
2009.10.16 15:47:33pirosmate
phaszfej:
"Hadd ne válaszoljak mindenkinek külön!"
Miért is? Nem meggyőzni akrtál minket valamiről? Pusztán imával nem fog menni. Ha vitát provokálsz, lesznek akik válaszonlak. A neten is csak az kap az arcába, eki elfogadja a kihívást...
;-)
2009.10.16 15:48:18Páneurópai Harci Kos
Namármost:
Kamerákat a tömegközlekedési eszközökre.
kamerákat a stadionokba is, aki rakoncátlankodik azt börtönbünttés tilalma melett eltiltani a meccsek látogatásától, plusz eltiltás a közügyektől 10 évre.
Amikor a rendőrség meg odacsap, akkor minnyárt jön a sipákolás, hogy "túlzásba vitték"
2009.10.16 15:53:28Archenemy
pirosmate: a magadfajta girnyó csak személyeskedni tud?
2009.10.16 15:54:21Páneurópai Harci Kos
"2009.10.16 15:00:29Rocky
EGYETLEN KÉRDÉS MARADT:
A RENDŐRSÉG KINEK AZ UTASÍTÁSÁRA NEM FÉKEZI MEG ŐKET???"
Tudod te micsoda irtózatos pénzbe kerülne annyi zsandárt levinni a metróba, hogy akkor most letartóztatjuk azt a tömeget aki a metróban tartózkodik??:)
Az üvegek megcsinálása és a takarítása olcsóbban megvan, mintha lezavarnák a fél hadsereget rendet tenni.
2009.10.16 15:57:04hatvalami
Páneurópai Harci Kos
"Az üvegek megcsinálása és a takarítása olcsóbban megvan, mintha lezavarnák a fél hadsereget rendet tenni."
jó, akkor minden rendben van. csinálják csak. küldhettek volna nekik még kocsit. biztos nem volt mindenkinek ülőhelye azért voltak ilyen agresszívak és érezték szükségét a rongálásnak.
2009.10.16 16:01:55Páneurópai Harci Kos
hatvalami
nem örülök hogy rongálnak, olyan kamerarendszer kell - adatbázissal, amiről beazonosítható, hogy az bizony Kovács Pistike ott azzal a sörösöveggel.
Né, micsinál az a huligán.
Egyszerűen anyagilag nincs arányban, olcsóbb megcsinálni az üveget. Szerencse hogy nem történt nagyobb baj. (mondjuk az alagútban kigyullad a szerelvény)
2009.10.16 16:02:25hatvalami
jaj eszembe jutott mit kell tenni. az összeset bezárni egy nagy gumiszobába és akkor nem tudják máson levezetni a fölös feszültséget, csak egymáson!
2009.10.16 16:04:45hatvalami
Páneurópai Harci Kos - gondoltam hogy nem azért írtad. csak tudod az a baj, hogy mások akik intézkedhetnének ez ügyben, tényleg ezt tartják a helyes megoldásnak..
2009.10.16 16:05:00Archenemy
pahszfej: "Semmit nem tudtok a fociról, semmit nem tudtok az emberekről, semmit nem tudtok a világról. Rabszolgáim vagytok, úgy terelgetlek benneteket, ahogy nekem tetszik."
Erről beszélek én is. Ez a sok frusztrált nyomi semmit nem tud, itt éli ki magát. Még szerencse, hogy vannak értelmes emberek is ezen a fórumon!
2009.10.16 16:06:38shitgun
Nem is értem, miért kell hagyni, hogy ezek a "drukkerek" biztonságban vonuljanak el. Több milliós költségen hepajoznak, a francba velük. Hagyni kéne őket összecsapni, úgy, hogy körben rendőrök biztosítanak, és amint megrongálnak valamit egymáson kívül, kőkemények megsorozni őket gumilövedékkel. Pár kilőtt szem, törött kar és láb, aztán legközelebb máris kisebb a balhé. Ha meg elfajul, lőjenek élessel lábmagasságban pár kört, az se baj. Normális helyen a rendőrség durván lefojtja az ilyen eseteket.
2009.10.16 16:09:51shitgun
Jóbarátom volt Moszkvában pár éve, kiment egy hokimeccsre, két fickó bemelegedett, és elkezdtek ugrálni a széken, meg ezt-azt dobálni. Két sorral feljebb bejött egy zsaru, odaordított, aztán intett, hogy lehet jönni vele kifele. A két nagyarc lehajtott fejjel ment utána. Miért? Mert súlya, riszpektje van a rendőrnek, és tudják, ha szaroznak, meg lesznek baszva. Ez hiányzik itthon. Hülye liberalizmus.
2009.10.16 16:14:30Páneurópai Harci Kos
Hidd el nem szeretnéd megtapasztalni az Putyin féle kormányrendszer működését :)
Kezdve azzal, hogy a titkosszolgálat leszámol a politikai ellenfelekkel.
2009.10.16 16:14:34hatvalami
szerintem az egész arról szól, hogy a politika nem mer felvállalni egy ilyen kemény rendőri intézkedést. nem kockáztathatják hogy elveszítsenek x szavazatot.
mert ugye ha nincs intézkedés, akkor csúnya rendőrök miért nem történik semmi?
ha pedig van, akkor rendőri túlkapás! a politikusok miért nem tartják kézben a rendőrséget és miért nem fogják vissza őket?
szerintem erre többször is volt példa mostanában. ha történik valami az a baj, ha nem akkor meg az a baj.
2009.10.16 16:15:11pirosmate
Archenemy:
Válasz 1.: Megnevettetél, köszönet érte.
Válasz 2.: Te tényleg tudhatsz valamit, ha írott szóból megjósolod, milyen testalkatú ember írta.
Válasz 3. Olvasd el újra, amit írtál. Mintha magadnak írtad volna...
A három lehetséges válaszból tetszés szerint vegyél magadra egyet. Tudom, ne személyeskedjek...
2009.10.16 16:26:31Archenemy
pirosmate: na ha engem ilyen ragyogóan ki tudtál analizálni, akkor nyilván phaszfej is menni fog :p
2009.10.16 16:34:20zombi
Mi az a Ferencváros...??? focicsapat??? nem régen arra ébredtem, hogy a sporthírekben bemondták:
ftc-baktalórántháza 1:2 vagy valami szánalmas eredmény... van nálunk foci? állatok vannak, akiket fel kell dolgozni tápnak... ezek nem emberek, hanem takarmánynak való szemét...
2009.10.16 16:49:07pirosmate
Azt gondolom, hogy a huligánkérdést jól-rosszul megoldották mások. Nem kellene nekünk újra feltalálni a kereket.
Angliában nyilvántartást vezetnek róluk, nem utazhatnak külföldre, ki vannak tiltva a stadionok és sportlétesítmények környékéről, a durvább arcok meccsek idején nem hagyhatják el a lakásukat. Az érintettek listája Heysel óta bővül, és tudtommal lekerülni nem lehet róla. Egy holland-angol, vagy német-angol meccs előtt ezrével szedik be az útleveleket. És nem pampog az ombudsman, meg az Amnesty International. A nézők 90%-a bérletes, a klubok meg csak klubtagnak adnak el bérletet. A klubtagság pedig megszűnik, ha a hatóság elítéli a szurkert rendbontásért. A balhézás miatti károkat a klubok fizetik, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek a nyugalom biztosítására. Vasszigorral is évtizedekbe fájt, mire eljutottak odáig, hogy lebonthatták a ketrecet a gyep körül. Tömegek járnak meccsre, családostól. És nem csak a Premiershipben, meg a FatFour meccsire, de a harmadosztályban is.
Ide kéne eljutni nekünk is. A huligánok meg nézzék a meccset tévén, vagy menjenek verekedni a város szélére, mint a holland kollégáik. Ott már nem próbálnak úgy tenni, mintha a mérkőzés is éredekelné őket. Olcsóbb is, több jut sörre, széklábra és a rehabilitációs kezelésekre.
2009.10.16 16:52:07varvizib
Az egész rakás csürhét lecsukatnám. A tetteseknek letöltendő 10 év mások veszélyeztetése és közvagyon rongálása miatt, a többieknek bűnpártolás miatt szintén letöltendő börtön (vagy közmunka), de kevesebb (mondjuk 3-6 hónap).
Azért voltam ilyen elnéző, mert jelen jogi keretek között nincs lehetőség arra, hogy ezeket az elemeket kitaszítsuk a társadalomból.
2009.10.16 16:52:28kocsedo
phaszfej Lépj a fékre buborék és nézz körül ! - ez itt már nem a karám, itt emberek között vagy ! !
2009.10.16 16:54:38pirosmate
Némileg off: miért itt lóg mindenki? Kezdődik a meccs.
2009.10.16 17:04:03A Nép - Te vagy!
Micsoda lezüllött ország!
Ezért:
www.kibulizottorszag.net
Ae a BKV-ről szól, hanem ami az egész szétesés oka.
2009.10.16 17:05:00A Nép - Te vagy!
Azt akartam írni, hogy
Nem a BKV-ről.....
2009.10.16 17:29:49tejfogubandi
utasok ki. gyorsan be az alagútba.... Pedig nem is vagyok BKVs és megoldottam :) Jöhet a végkielégités !
2009.10.16 17:35:14wagabound
Kurva egyszerű a megoldás: első alkalommal tíz milla büntetés a focicsapatnak, a második alkalommal ötéves eltiltás. Pont. A sok baromarcú meg randalírozzon odahaza.
Ha Angliában bevált, nálunk is működni fog.
2009.10.16 21:02:28Atro
Keserű szájízzel mondok el egy régi témába vágó faviccet:
" Az élet egyik nagy kérdés: Olyan miért nem volt még sosem, hogy verekedés közben focimeccs tört ki? "
2009.10.16 21:45:24ENDRE
kaosz1986 Te sötét, van fogalmad róla, hogy a tüntetéseken, hány embert vertek meg a rendőrök, akik nem randalíroztak? Kávézóban ülő embereket, külföldieket, országgyűlési képviselőt. Ők nem randalíroztak.
2009.10.17 01:16:29privateer
jaja büntessen az ellenőr. mégha kopasz kigyúrt vagy és vagytok 10-en a sorban. Megtudnál fékezni ezernyi nekihevült drukkert? Ki van csukva, inkább leengedik csak menjenek el a fenébe.
2009.10.17 08:47:44Fikamatyi
A szurkoloi klubbal, vagy a focicsapattal ki kell fizettetni a karokat es mar a legaprobb szurkoloi rongalas miatt is zartkapussa tenni a kovetkezo merkozest.
2009.10.17 10:32:59histar007
Most akkor egy 25X35 centis üvegdarab tud üzemképtelenné tenni egy egész metrót?
Forgalmista csak a MÁV-nál és a HÉV nél van?
AMúgy meg ahol a megálló konkáv (bal oldali peron mellett jobbra hajlik a szerelvény), és tükörből nem látható a szerelvény vége, ott mi van?
2009.10.17 12:04:44aseb
Ide vezet a "liberalizmus".
Statáriumot kellene bevezetni ezekre az esetekre.
Az egész mocskos csürhét le kell csulni, évekre, nem színestévé meg luxus, hanem kenyér és víz, és naponta, rendszeresen és alaposan szarrá verni őket. És dolgoztatni őket, megnyitni valami bányát. Mondjuk Recsk vagy valamelyik "hagyományos" hely megdfelelő hely lenne ezeknek a mocsadékoknak. Éles lőszer at őröknek, az első gyanós mozdulatra lőni.
Az okozott kárt megtéríttetni - most én fizetem, az adómból - ha másként nem, teljes vagyonelkobzással.
Pillanatokon belül rende lenne. Erő kell ide, a tisztességes lakoság életének védelmében. (Persze nem "csak" ezek ellen.)
Van ebben az országban pár ezer, esetleg pár tízezer ilyen bajkeverő.
Azt kellene szem előtt tartani, hogy nélkülük szebb lenne a világ. És biztonságos.
Mint a rákos daganatot, úgy kellene ezeket eltávolítani a "nemzet testéről", drasztikusan és végleg.
2009.10.17 15:44:56Kovácsné Földesi Katalin
histar007:
Az van, hogy így szól a szabályzat, és kész, amíg ez van érvényben addig az mkv ez alapján dolgozik, és nincs jogosultsága felülbírálni, ha hülyeség, ha nem.
Többek között ezért egyrészt marhaság, másrészt gerinctelen, mocskos hazugság az, amit a BKV pofázik erről az ügyről. Be kéne már robbantani az egész rohadt Akácfát a getzibe.
2009.10.18 09:04:12eszkimó asszony
A vandalizmus nem egyenlő a liberalizmussal.
Én liberálisnak tartom magam, de még nem törtem össze semmit, ami a közösségé, azaz a társadalom tulajdona. A csikket sem dobom le a földre, mindig keresek szemetest, amin elnyomhatom a cigimet.
Amúgy meg. én sem adnék másik szerelvényt a vandál drukkerek alá. Minek, hogy azt is tönkretegyék?
Ha volt rendőri kíséret a metrón, akkor pedig jó lett volna, ha intézkednek, és előállítják a rongálókat, és legalább a kár megtérítése miatt elindítják ellenük az eljárást.
Volt itt erő 40 évig, amikor mindenki mindenkit figyelt, mikor egy önálló gondolatért meghurcolás járt... Nem hiszem, hogy ez kellene ismét!
Rend akkor "jön létre", ha arra belülről, minden embernek saját igénye van.
Ha a rend félelemre épül és épít, az a diktatúra. Kösz, de számomra elfogadhatatlan!
2009.10.18 14:40:20MultiFinder
Ennek az oldalnak a közepénél meguntam...
Látom itt egyesek nagyon szeretik a focit, nos én a Metrót szeretem nagyon. Ha egyesek azért szétverhetnek egy metrót, mert szeretik a focit akkor én átmehetek rajtuk egy 81-717-essel, mert én meg azt szeretem?
Egyébként szerintem senkinek sem azokkal van baja akik a fociért mennek, sőt azoknak kéne a leginkább küzdeni a többi ellen, hiszen miattuk nézik le őket is.
Egyébként nem kell ide semmi kézlevágás vagy ilyesmi. Nemes egyszerűséggel ha balhé volt akkor elkapni őket, kiszámlázni a helyreállítást. Kapnának egy estét lenyugodni aztán mennének tisztára sikálni a metrót.
A visszaesők meg mennének tisztítani azt az alagút részt ahol a ,,Tisztelt kollégák! Ez itt nem pisilde!" felirat látható.
És hogy még egyszer le legyen írva: a 3-as metrón van vezetőautómatika (AVR) így csak egy ember vezeti és a tükör nem akkor kell ha a megállóban vagy, hanem induláskor, mert a metró vége még a megállóban van akkor is amikor már rohadtul nem látod a tükröt a megállóban.
2009.10.20 22:23:38scooby doo
Persze, ki lenne olyan hülye hogy kizavarja őket....
2009.10.21 14:55:16Mocskos Kaviár
Nagyon egyszerű megoldás lenne a stadionokat a puszta közepére építeni, aztán utazás egyénileg :)
Még jobb lenne, jól eltiltani azokat a klubokat kis időre, melyeknek a szurkolói balhéznak. Aztán pedig a főkolomposokat is egyenként elővenni: gyors bírósági ítélet, pár hónap zárka és természetesen kifizettetni a kárt, majd halmozati büntetésként néhány évre kitiltani az illetőt minden stadion környékéről.
Phaszfej kolléga úrnak pedig egy jó szakembert kéne keresnie. Manapság rengeteg antipszichotikum áll rendelkezésre, amellyel az ilyen tünetek jól kezelhetők.
2009.10.25 11:12:31Picitures
f@szfej,most qrvára igazad van.Csak azt nem írtad le,hogy Istennek,Napóleonnak,vagy Einsteinnek köll szólítani téged......
2009.11.05 19:41:37Borsika54
Kedves "Kovácsné Földesi Katalin" posztoló! Aki idegen tollakkal kereskedik és stílusán nem változtat az ezt a nevet ne használja illetéktelenül.... Akinek inge megérti....
2009.11.17 15:12:23Zsom(borg)
"Törött tükörrel szállított utasokat a metró"
Még mindíg nem értem, hogyan fértek fel az utasok egy törött tükörre. ?
(A tükör nem is tud utasokat szállítani, főleg ha még törött is.)
:-)
2009.11.18 14:49:39Lakatos Baltazár
aseb: te gyökérállat
2009.11.22 16:20:10banurr
@phaszfej:
Szeretnek bunyózni?? Ott a FTC ökölvívó szakosztálya. Szépen lejárni edzésre és ott majd lehet bunyózni. Bár lehet, hogy az edzőtárs a metrótükörrel ellentétben visszaüt és csak néz a "kedves kicsit bunyózós ultra" ostobán, mint orágután sz*pás után
2009.12.07 12:24:01kborzy
úr isten a magyar labdakergetők és haveri körük miatt ennyien írnak...
@phaszfej valószínűleg fetreng a röhögéstől, hogy sikerült mindenkit felhúznia és most itt megy egy fórum szintű tömegverekedés.
Akkor én is húzom a kedélyeket. Véleményem szerint Mo-n be kellene tiltani a profi labdarúgást.
Aki focizni akar az járjon hétvégente, meccseljen, ha tehetséges menjen külföldre.
Semmi nem változna. A tehetséges játékosok így is úgy is külföldön találnának helyet. A Magyarországon maradt játékosok meg úgy is kapnának más néven honoráriumot. aki meg nem az petárdát csempészne be a hülye futbal huligánoknak, és eladná nekik jó pénzért, hogy ezek sz*rráverhessék magukat.
Szerintem ez egy egész jó megoldás lenne. @phaszfej is mehetne verekedni.
2009.12.07 16:48:53asztrografológus
banurr: az FTC-nek nincs ökölvívó szakosztálya.