Mesterházy, Zelenák előzetesben, Regőczi házi őrizetben

2010.02.05. 19:11

Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt előzetes letartóztatásba helyezte péntek este a Budai Központi Kerületi Bíróság, Regőczi Miklós, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettese házi őrizetbe került.

A végzések nem jogerősek, Mesterházy és Zelenák ügyvédje fellebbezéssel élt, Regőczi házi őrizetbe helyezése ellen pedig az ügyész fellebbezett. Mesterházy ügyvédje, Papp Gábor a kényszerintézkedés elrendelését indokolatlannak és súlyosan törvénysértőnek tartja.

Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók még szerdán, a rendőrség szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.

Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek.

Mesterházy Ernőt, aki a városházi pletykák szerint ténylegesen irányította Budapestet, szerdán vették őrizetbe Regőczivel és Zelenákkal egy időben. Demszky tanácsadója szerdán vallomást tett, és panaszt emelt a gyanúsítás ellen. Szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte mindhármójuk előzetes letartóztatását, erről döntött péntek este a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Szintén a Budai Központi Kerületi Bíróság határozott a nap folyamán a BKV volt informatikai igazgatójának, Fuzik Zsoltnak az előzetes letartóztatásáról. A férfit szintén szerdán fogta el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság "Sólyom" bevetési egysége Szegeden, ahol külsejét elváltoztatva bujkált. Az informatikai igazgatót tavaly december 4-e óta körözték.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV budapesti, Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén aznap, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sziebert György előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség ezután többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.