Demszky megtöri a csendet

BKV

2010.02.08. 07:27 - Index

Hétfőn megtöri eddig hallgatását Demszky Gábor főpolgármester, akinek legfőbb bizalmasát, Mesterházy Ernőt a napokban vette őrizetbe a rendőrség a BKV-s ügyek kapcsán, írja a Magyar Nemzet. A témában sajtótájékoztatót tartanak délután 3-tól, rajta kívül ott lesz még Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója.

A múlt héten derült ki, hogy Mesterházynak teljes körű felhatalmazása volt, hogy Demszky helyett eljárjon politikai döntések meghozatalában, előkészítésében. A főpolgármestert a lap nem érte el, de Bőhm András SZDSZ-es politikus azt mondta, hogy már évekkel ezelőtt tiltakozott amiatt, hogy egy felelősség, beosztás, státus nélküli szürke háttérember, mint Mesterházy Ernő ekkora hatalmat kapjon.

Élő Norberté lehet Hagyó helye

A Népszava arról számolt be, hogy Hagyó Miklós helyére Élő Norbert XII. kerületi önkormányzati képviselő kerülhet be a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójába.

A napilap információi szerint erről a budapesti párttanács rendkívüli ülésén dönthetnek a hét elején.

A budapesti területi listán Hagyó Miklós által korábban elfoglalt 3. helyet automatikusan az utána következő Horváth Csaba foglalja el, az övét Molnár Zsolt budapesti ügyvezető alelnök, majd Steiner Pál fővárosi frakcióvezető következik és így tovább. A lista végén megüresedő hely egy "póttagé" lesz - áll a cikkben.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

BKV-botrány: 12 gyanúsított, hatan előzetesben - 2010.02.06.
A jogi igazgató novemberben még az erkölcsbe ütköző végkielégítésekről nyilatkozott. Egy hónap múlva egy mélygarázsban tartóztatták le, ahol pénzt vett át.
Mesterházy, Zelenák előzetesben, Regőczi házi őrizetben - 2010.02.05.
Mesterházy Ernőt azzal a gyanúsítják, hogy szükségtelen szolgáltatások megvásárlására utasította a BKV vezetőit. Regőczit és Zelenákot vele együtt vették őrizetbe.
Letartóztathatják Mesterházy Ernőt - 2010.02.05.
Regőczi Miklós és Zelenák Tibor előzetes letartóztatást is kezdeményezték.

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés