Jogtalanul vádolták Terézváros alpolgármesterét

Kerületek

2010.03.10. 11:12 - Index

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ki Berecz Károlyt, az önkormányzati tulajdonú, Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti ingatlan bérlőjét, közölte a terézvárosi önkormányzat sajtóirodája.

A férfi 2008 januárjában azzal vádolta meg Bajor Zoltán SZDSZ-es alpolgármestert, hogy a szerződésének meghosszabbításáért 18 millió forintot kért. Az alpolgármester ártatlannak vallotta magát, és feljelentette a vállalkozót.

Berecz két éve azt mondta az Indexnek, hogy "bedrótozva" találkozott K. Péterrel, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójával, aki azt magyarázta neki, hogy a 18 millió forintot egy vállalkozónak, J. Károlynak kell odaadnia, és "az egész vesztegetési ügy középpontjában pedig Bajor Zoltán alpolgármester áll". A beszélgetésről készült felvétel eljutott a Nemzeti Nyomozó Irodához.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerdán kérdésünkre azt mondta, a vesztegetési ügyben még nem zárult le a nyomozás.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Rendőrségi hangfelvétel a terézvárosi korrupcióról - 2008.02.05.
A megzsarolt vállalkozó be volt drótozva, amikor a 18 milliós kenőpénzt kérték tőle.

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés