nono

Felújítják a felújított Király utcát

2010.04.06. 06:56 Módosítva: 2010.04.06. 06:56

Kedden kezdődik a 2005-ben felújított Király utca felújítása. A korábbi kivitelező egy éves garanciája már rég lejárt, most mintegy 20 millió forintba kerül a május közepéig tartó helyreállítás.

Parkolni már nem is szabad

Mint az a Király utcában kitett szórólapokon is látszik, április 6-án elkezdődik a Király utca régóta ígérgetett felújítása. Az utcát 2005-ben alakították át , díszburkolatot, díszköveket raktak le, ám a szép kövezet már egy év múlva úgy nézett ki, mintha tankok gyakorlatoztak volna rajta.

Akkor az Index kérdésére Hunvald György polgármester elmondta, hogy a díszburkolattal ellátott utca azért ment tönkre, mert a környékbeli építkezéseket ott közelítették meg a nehézgépjárművek. Azonban már akkor megnyugtatotta mindenkit: a károkat maguk a befektetők fogják helyrehozni, de csak azután, hogy lezajlottak az építkezések.

Az építkezések lezajlottak, a felújítást valahogy mégis a két érintett önkormányzat fizeti közösen. Terézváros önkormányzata 9.871.850 forintos árajánlatot fogadott el a Mély- és Közműépítő Kft.-től a Király utca 38. szám és a Nagymező u. közötti szakaszra. A Deák tér-Holló utca közötti szakasz a VII. kerületé, hasonló összegért.

Tankcsapda a sétálóutcában

Arra a kérdésre, hogy miért nem az eredeti kivitelező hozza helyre az utat, vagy ha tényleg a behajtó teherautók a hibásak, akkor pedig miért nem az építtetők fizetnek, azt a választ kaptuk a terézvárosi önkormányzattól, hogy a szerződésben rögzített 1 éves garanciális idő lejárt. (Ez nem azonos a jótállással, azaz a kötelező alkalmassággal.)

A törő-zúzó tehergépkocsik miatt pedig az önkormányzat építési hatósága több esetben bírságot szabott ki (de hogy mennyit, azt nem tudtuk meg). Az önkormányzat szerint a burkolat nagymértékű állagromlását a 2005 után az utca vonzáskörzetében beinduló és be nem tervezett épület-felújítások építési forgalma okozta, mely egyformán sújtotta mindkét kerületet.

Az önkormányzat vezetői részéről az elmúlt években többször elhangzott, hogy 2005 előtt dilemma előtt álltak: ha nem újítják fel az utcát, nem jönnek a befektetők az épületeket újjáépíteni. Ha felújítják, akkor pedig jönnek, de tönkre is teszik az utat. Az utóbbi verziót választották.

Erzsébetváros: kapuként nyitogatták a lezáró elemet

2009 augusztusában az erzsébetvárosi önkormányzat a következő választ adta egy helyi lakos érdeklődésére (amit az érdeklődő elküldött az Indexnek): A Király utca átépítési munkái 2004. május 27-én kezdődtek meg és a műszaki átadás-átvétel 2005. január 6-án megtörtént, ezzel a teljesítéssel a megbízott vállalkozó szerződés szerint teljesítette a kivitelezést.

2005. márciusban már a forgalomcsillapító kiemelt küszöbök meghibásodtak. A VII. kerületi önkormányzat a lakossági panaszok hatására előre hozott garanciális bejárást tartott. A helyszíni szemlén megállapították, hogy a hibák keletkezésének oka az építkezések miatti tehergépkocsi forgalom. A kivitelező felajánlotta, hogy a készletként megmaradt burkolati térkő elemekkel elvégzi a javítási munkákat. 2005. július 31-ig kétszer végeztek javításokat, kiemelten a Székely Mihály utca-Kazinczy utca kereszteződésében.

A VII. kerületben a Gozsdu udvar és az Eszterház (Holló utcai) építkezések megkezdésétől az erzsébetvárosi közterület-felügyelet rendszeresen ellenőrizte területet. 2006. október 1 és 2006. november 4 között az ellenőrzések során 15 esetben, 114 000 Ft helyszíni bírságot szabtak ki, ebből kettő a Holló – Király utca kereszteződésében elhelyezett lezáró elem elmozdítása miatt.

A beérkezett panaszok alapján a városüzemeltetési Iroda vezetője és a közterület-felügyelt igazgatója 2006. november 29-én közös helyszíni bejárást tartott a Holló utcában. A helyszíni szemle eredményeként megállapították a Gozsdu udvar és az Eszterház építtetőinek felelőssége. Az önkormányzat szerint az építtetők a kivitelezés befejezésekor a közterületi helyreállítási munkát a Holló utcában, és a Király utca 13. szám előtt elvégezték.

A Gozsdu udvart az Autóker Kft. építtette, az Ezsterhéz kivitelezője pedig az Eszterház Projekt Beruházó Kft. és Hazai Lakóingatlan Szövetkezet volt.