Vesztegetéssel gyanúsítanak egy terézvárosi alpolgármestert

2010.04.06. 15:17 Módosítva: 2010.04.06. 17:21

Gyanúsítottként hallgatta ki Bajor Zoltánt, a VI. kerületi önkormányzat SZDSZ-es alpolgármesterét a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. Bajor azt közölte: meg van győződve ártatlanságáról, és semmilyen kifogással nem akar kibújni a nyomozás alól.

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta: Bajor Zoltán egy rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítható megalapozottan.

A nyomozó ügyészek szerint az alpolgármester egy közvetítő útján 18 millió forintot kért az üzlethelyiséget bérlő cégtől annak fejében, hogy frakciójuk támogassa az ingatlan értékesítését a társaságnak.

A gyanú szerint a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti, földszint 2. számú ingatlant bérlő Műárt Press Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2006 márciusában vételi szándékot jelentett be a terézvárosi önkormányzat tulajdonában álló üzlethelyiségre.

Bajor Zoltán
Bajor Zoltán

Az értékesítés folyamata 2008 januárjáig húzódott. Az ügyészség szerint Bajor Zoltán, mint alpolgármester – egy közvetítő útján – 18 millió forintot kért a kft. képviselőjétől, hogy frakciójuk támogassa az ingatlan eladását a Műárt Press Kft.-nek.  Bajor közvetítője többször felszólította a bérlő kft. képviselőjét a 18 millió forint kifizetésére.

A közvetítő – a VI. kerületi önkormányzat 2008. január 23-ai képviselő-testületi ülése előtt – azt közölte a cég képviselőjével, hogy a 18 millió forintnak a tulajdonosi bizottsági ülés megkezdéséig kell megérkeznie. Ebben az esetben a bizottsági ülésen, illetve az azt követő képviselő-testületi ülésen "az ingatlan bérlő részére történő elidegenítése" mellett szavaznak, ellenkező esetben az ingatlan elárverezése mellett döntenek.

Bajor: Meg vagyok győződve ártatlanságomról

A nyomozás alól semmilyen kifogással nem kívánok kibújni, ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy ártatlanságomat az új eljárás is bizonyítani fogja, írta közleményében Bajor Zoltán. Bajor hivatkozik arra, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentette a korrupciós vádak alól, miután első fokon nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ki a nevét jogtalanul besározó Berecz Károlyt.

Bajor szerint a józan ész alapvető szabályainak is ellentmond, hogy a gyanúsítás szerint 2006 májusában kért 18 millió forintot Berecz Károlytól az SZDSZ-frakció támogatásáért cserébe, hiszen akkoriban sem alpolgármesteri, sem egyéb vezetői tisztsége nem volt Terézvárosban továbbá sem az SZDSZ-frakciónak, sem a képviselőtestületnek nem volt tagja (mandátumát hónapokkal később, a 2006-os őszi önkormányzati választásokon szerezte). "A tiszta lelkiismeretem és a korábban született, elsőfokon engem tisztázó ítélet miatt továbbra is emelt fővel végzem a munkámat, és nem mondok le sem az alpolgármesteri, sem egyéb tisztségeimről" - közölte. A politikus a következő testületi ülésen felkéri a polgármestert, hogy hivatalból indítson ellene fegyelmi vizsgálatot az ügyészségi eljárás miatt.

A közvetítő azt is közölte a kft. képviselőjével, hogy a pénzt egy, az ügyletbe bevont másik közvetítőnek kell átadni. A másik közvetítő 2008. január 23-án 14 óra körül telefonon arra kérte a kft. képviselőjét, hogy 16 óra előtt menjen el hozzá személyesen, és vigye magával a pénzt.

A kft. képviselője időközben a Nemzeti Nyomozó Irodánál feljelentést tett és a rendőrség által biztosított "csapdapénzt" tartalmazó táskával 2008. január 23-án délután fél négy körül megjelent a közvetítő V. kerületi irodájában. A rendőrség itt a pénz átszámolása közben érte tetten a közvetítőt.

Bajor Zoltán az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítás közlése ellen panasszal élt, vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2010. március 24-én a két közvetítővel szemben – vezető beosztású hivatalos személy által bűnsegédként elkövetett vesztegetés bűntette miatt – a Fővárosi Bíróság előtt vádat emelt.

A főügyészség szintén március 24-én az ugyanezen ügyben ügyvédi visszaélés bűntette miatt egy ügyvédnő ellen folytatott nyomozást megszüntette, mivel az eljárás azt tárta fel, hogy nem követett el bűncselekményt.

A főügyészség, ugyancsak a vádemelés napján, a váddal érintett ügytől elkülönítette a vesztegetést tettesként elkövető – addig ismeretlen – személy elleni nyomozást. Ebben az ügyben hallgatták ki kedden gyanúsítottként Bajor Zoltánt.

Március 10-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság még első fokon nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ki az ingatlan bérlőjét, Berecz Károlyt. Berecz már 2008 januárjában azt mondta az Indexnek, hogy "bedrótozva" találkozott K. Péterrel, a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójával, aki azt magyarázta neki, hogy a 18 millió forintot egy vállalkozónak, J. Károlynak kell odaadnia, és "az egész vesztegetési ügy középpontjában pedig Bajor Zoltán alpolgármester áll".

A beszélgetésről készült felvétel eljutott a Nemzeti Nyomozó Irodához.