Nézhették az utasok az elhúzó Citadellt

A nagy buszteszt

2010.05.19. 11:17 - Index

Hiába szerettek volna felszállni a kíváncsi utasok a Credo Citadell 19-re, letessékelték őket, garázsmenetre hivatkozva. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint fel kellett volna venni az utasokat.

Zajlik a buszok tesztje. A kisebb hibákat gyűjtjük és közreadjuk, de semmi komolyabb zűr eddig nem történt, írja a VEKE a Facebookon.

A teszt első komolyabb hibáját nem is a buszok, hanem a BKV követte el. A VEKE több jelzést is kapott közlekedésbarátoktól, hogy a hétfő délutáni 239-esre való garázsmeneti kiállás közben a Credo Citadell 19 nem szállított utast, aki pedig fel kívánt szállni azt letessékelték.

Ez erősen szabályellenes magatartás, a VEKE sokszor felszólalt már emiatt, az utasszállítás ugyanis garázsmenetben is kötelező. A buszon ráadásul ott utazott a kelenföldi garázsfőnök is...

Kommentek

  • 2010.05.19 11:34:57KárászAti

    no comment

  • 2010.05.19 11:35:20Kedves Nard

    Nemár összeretkelje a zutas a zúj buszt! Még előbb a BKV főorkokat kell szállítani rajtuk, azok meg nem bírják a köznépet. BKV önnek jár! Kár hogy ez nem :)

  • 2010.05.19 11:37:32QuickSixx

    Ez ilyen lejárató hír akar lenni? Nevetséges, hogy ebből akarnak hírt csinálni.

  • 2010.05.19 11:39:34Lalikiraly

    És ezen most meglepődik a Veke? A Cinkotai Garázsba tartó buszok a büdös életbe nem vittek egy utast sem... Hagyjuk már a lovat legelni. Ez a veke is azé kapja a pénzt hoyg pofázzanak. Nemhogy inkább dolgoznának már valami normálisat... Tesék interjúztatni a sok BKV pénztolvajt. Lássuk az arcukat, hátha egyszer szemközt köpné már őket egy acélgolyóval.

  • 2010.05.19 11:39:38Kedves Nard

    " VEKE Zajlik a buszok tesztje. A kisebb hibákat gyűjtjük és közreadjuk, de semmi komolyabb zűr eddig nem történt.
    A teszt első komolyabb hibáját nem is a buszok, hanem a BKV követte el. Több jelzést is kaptunk közlekedésbarátoktól, hogy a ma délutáni 239-esre való garázsmeneti kiállás közben a Credo Citadell 19 nem szállított... utast, aki pedig fel kívánt szállni azt letessékelték. Ez erősen szabályellenes magatartás, a VEKE sokszor felszólalt már emiatt, az utasszállítás ugyanis garázsmenetben is kötelező. A buszon ráadásul ott utazott a kelenföldi garázsfőnök is ..."

  • 2010.05.19 11:42:18Zoliiii

    QuickSixx

    Nem lejárató, Cinkotán is leszarják a garázsmenetet. pedig sok menetet meg lehetne takarítani ha este Cinkota felé vinnének utasokat a kiálló járatok a 45-ös ill 276-os útvonalán.
    Állj ki egyszer az árkád elé és nézd meg ott húznak el a buszok előtted este, szakadó esőben.

    Óbuda felől dettó. Egymás után jár a 160-260-as, utána 20-25 percig semmi, a garázsmenetes buszok meg tök üresen teszik meg a 2 x 10km-t amíg beállnak. MINEK?

  • 2010.05.19 11:50:30balra

    ha egyszer tesztelik.

  • 2010.05.19 11:50:34PTibi

    a busz picit szabályokon kívül áll nem? hisz nem a BKV tulajdona, nem kér(het)nek érte pénzt se, így miért lennének kötelezve garázsmenet alatt utasokat szállítani.
    Komolyan a VEKE ennyire ráér? komolyan kezd szánalmassá válni ez a veke

  • 2010.05.19 11:55:58Manyizga

    PTibi, attól, hogy nem tulajdona a BKV-nak, azért még egy BKV-viszonylaton dolgozik, BKV-szabályok szerint. ;)
    (A szerződéses vállalkozók járművei SE a BKV-tulajdonai.)

  • 2010.05.19 11:57:10silverado

    Mivel nem a BKV tulajdona,igy nem kötelező neki,az utas szállítás.
    Amúgy,garázsmenetben az utas szállítás kőtelező,de (szerintem)csak pénz kidobás(plusz üzemanyag és idő).
    A 160-260 buszok peddig 10 percenként járnak ,egymást felváltva.

  • 2010.05.19 12:01:59embermagasságú ember

    1. Kik a "közlekedésbarátok"?
    2. A busz nem a BKV tulajdona, nem vonatkozik rá a garázsmeneti utasszálítás, az alvállalkozók buszain pl. kifejezetten tilos.
    4. A BKV soha többet nem fog buszt vásárolni, akkor minek tesztel?

  • 2010.05.19 12:02:56kommentelő

    Szerintem semmi baj a VEKE-vel. Bár nem értem, hogy mi ez egyáltalán, de néha szóvatesznek ezt-azt a BKV-nek.

  • 2010.05.19 12:12:55embermagasságú ember

    Alvállakozónál dolgozom, pénzbüntetés terhe mellett tilos garázsmenetben utast felvennem. Majd ha a BKV fizet érte.

  • 2010.05.19 12:15:44Metrós Bélabá

    Ezt a sok mosakodást meg hazudozást.
    A busz forda szerint jár, nem különjárati kocsi, hanem a paraméterkönyvben meghirdetett meneteket teljesíti. Akkor pedig kötelező az utasszállítás garázsmenetben.
    Mindig is tudtuk, hogy a buszsofőrök a BKV legalja. Ide is van pofájuk belehazudozni. Az egyik emberszabású még azt is ideírta az előbb hogy egyenesen tilos az utasszállítás garázsmenetben. Komolyan az ég leszakad ettől a pofátlanságtól.
    Mi megnézhetnénk magunkat ha így dolgoznánk.

  • 2010.05.19 12:23:27EG0

    A VEKE egy jó dolog volt régen, most muszáj pont olyan hülyévé válniuk, mint a politikai pártfogójuknak?

    TESZTELIK a buszokat, bmeg, mit nem lehet rajta érteni? És ha út közben tengelytörés miatt frontálisan ütközik vagy kigyullad az utastér vagy rázkódástól bezuhannak az üvegei az ülésekre akkor meg rohannátok kártérítést követelni, mert minek vett fel utasokat, ha még nem volt jóváhagyva utasszállításra?

    Ilyen felszólalásokkal csak lejáratja magát bárki, mint kisnyugdíjas a makroökonómiai konferencián.

  • 2010.05.19 12:30:23embermagasságú ember

    A paraméterkönyvből keresd már ki ezt a részt, okostóni. A garázsmeneti ittasszállítást a BKV saját, belső Forgalmi Utasítása tartalmazza, ami más buszokra nem vonatkozik. Mondom, az alvállalkozókra sem. A Kravtex, Evobus meg az Autóuszgyártó Kft-kre meg különösen nem. Lassan fogod?

  • 2010.05.19 12:37:14Csatmar

    Ha tényleg le akarják tesztelni a buszokat, akkor utas is kell hozzá. Ez olyan, mintha a ruhát ránézésre, próba nélkül vennéd meg.

  • 2010.05.19 12:40:23embermagasságú ember

    Nem ez volt a kérdés. Azt meg hadd döntse már el a busz tulajdonosa, hogy hol, mikor és kit szállít - ingyen.

  • 2010.05.19 12:42:59Best75

    Egyáltalán menetrend szerint közlekedett a busz? Mert gondolom ha az egyik végállomásról megy a másik végállomásra, de egyébként nem a menetrendbe tartozó módon, akkor miért szállítana utast? Már eltekintve persze attól, hogy egyébként is teszt buszról van szó, tehát közlekedhet azon kívül is, ami előírt neki.

  • 2010.05.19 12:47:19Sura md

    Nincs benne a cikkben, hogy hol történt, mert a kelenföldi garázs irányában csak a Dayka Gábor utcáig szállítanak utasokat a buszok.

  • 2010.05.19 12:54:31zsitva

    Mindegy milyen új a busz, a vezetőjét nem cserélik az marad olyan buta mint volt.

  • 2010.05.19 12:55:04Warlimont

    Ezeket a buszokat még csak most kezdték el tesztelni, a napokban ment le a hír, hogy a telep udvarán először fordultak vele a sofőrök. Ezután egyből élesben utast szállítani elég korai lenne. Ez tesztelés. Először legyenek szerződött próbautasok, kérdőívvel a kezükben és az út végén értékeljék a busz kényelmét, zajszintet, utazási komfortot és a többit.

  • 2010.05.19 12:57:35Warlimont

    Ez a VEKE is olyan párszemélyes társaság lehet Vitézy Dáviddal az élen, akik állandó nyilatkozatokkal, folyamatos kommunikációval igazolják a létüket. Most éppen árnyékra ugrottak ezzel a tesztbusszal.

  • 2010.05.19 13:03:49szipka

    leszarom

  • 2010.05.19 13:05:22embermagasságú ember

    Ja. Civil szervezetnek álcázott pártegylet.

  • 2010.05.19 13:07:07huseeka

    Teszteljék csak a buszokat! úgy sem vesznek belőle mert az ára elmegy nokiás dobozokra! ha esetleg megveszik akkor is minek egy hét múlva a sok okos 14-16 éves telefirkálja meg szétbarmolja...

  • 2010.05.19 13:10:12embermagasságú ember

    De az állami támogatást azért felveszik.

  • 2010.05.19 13:16:54MajkaPapa

    embermagasságú és mindenki más...

    buszsofőr vagyok, tudod mi áll a szerződésemben...
    és az alvállalkozó szerződésében is...
    - utast kötelező felvenni garázsmenetben is, akár alvállalkozó tulajdonában, akár a BKV tulajdonában van a busz;
    - a BKV még a teszt idejére is fizet a gyártónak(vagy a VanHool buszok esetében a tulajdonosnak)szerződés szerint;
    - teszt alatt nem azt kellene tesztelni, hogy a gáz- vagy a fékpedál hány cm-re benyomható, meg hogy fordul a kanyarokban, hanem azt, hogy az utasoknak mennyire tetszik, ill. mennyire érzik kényelmesnek, elvégre Ők fogják használni;
    - a 160-260-as buszok valóban 10 perccel követik egymást felváltva, menetrend szerint, de van amikor kimarad egy járat, mert a sofőr elalszik(volt már rá példa)

    Ennyi tőlem...
    Nem kell hazudozni, az emberek úgyis tudják mi az igazság, néha még tőlünk is jobban...

  • 2010.05.19 13:19:19VEKE

    Sziasztok!

    Bár örülünk a kritikának (főleg az építő szándékúnak), egy-két dolgot szeretnénk tisztázni:

    - a tesztbuszok a BKV menetrendi forgalmi számaiban közlekednek, más járművek helyett, a meghirdetett menetrendek egyes konkrét indulásait teljesítve

    - mint ilyen, a garázsmeneti utasszállítás számukra kötelező

    - különösen igaz ez egy tesztbusznál, ami iránt többen érdeklődnek és különösen ha a garázsfőnök is a buszon utazik

    - a menetrendben is meghirdetett Gazdagrét - Dayka Gábor utca garázsmeneti csonkamenetben sem akart utast szállítani az egyik tesztbusz tegnap este, a probléma tehát meg is ismétlődött

    - a VEKE a témáról nem adott ki sajtóközleményt, mindössze a Facebook oldalunkon tettük ezt közzé - mivel az Indexet nem mi szerkesztjük, minket is meglepett, hogy ebből cikk lett, de örülünk neki, mert mutatja, hogy nagy az érdeklődés a buszteszt eseményei iránt.

    Ha valakinek konkrét kérdése van, elér minket, szoktunk válaszolni.

    Üdv. mindenkinek:

    VEKE

  • 2010.05.19 13:25:57MajkaPapa

    látod embermagasságú?

    erről pofázok...

    garázsmenetben KÖTELEZŐ(!!!) az utasszállítás, akár a busz a BKV tulajdonában van, akár nincs, lényeg hogy viszonylatban közlekedik...

    Ennyi...

  • 2010.05.19 13:26:34gpack

    egyébként biztos jópofa lesz visszaadni a gyártónak kibicskázott ülésekkel és retek nagy firkákkal

    "Á lav you Dzsenifer!"

  • 2010.05.19 13:46:50Árkászati Hadimérnökség

    Garázsmenetben kötelező?
    Tizensok évig éltem Budapesten, "ezer éjen és napon át", egyszer sem láttam, hogy garázsmenetes jármű (autóbusz, villamos, troli) utast szállított volna.
    Csak a finnya a sofőrök képén, ahog néztek ki a megállóban várakozókra, kb. az "én mindjárt leadom a sichtát, ti meg csak várjatok, rohadék utasok"-arckifejezéssel.
    De jó lenne, ha ezeket is begyűjtenék egyszer...

  • 2010.05.19 13:52:40embermagasságú ember

    A BKV nem fizet az alvállalkozóknak garázsmeneti utasszállítást, és mégegyszer mondom: nálunk tilos.

  • 2010.05.19 13:54:35mandarinrece

    embermagasságú:
    Ez így van, ezek azonban nem alvállalkozói forgalmi számok, nem alvállalkozó üzemelteti őket és nem alvállalkozó járművezetője vezeti a buszokat. Épp ezért a BKV-s utasítások vonatkoznak rájuk.

  • 2010.05.19 13:57:46Páneurópai Harci Kos

    "Zajlik a buszok tesztje"
    nos szerintem ha valamit tesztelnek, azon utasnak semmi keresnivalója. Valami gixer közbeugrik aztán jön a kártérítési igény...
    majd ha hivatalosan forgalomba kerül akkor...

  • 2010.05.19 14:07:49mandarinrece

    Páneurópai:
    Nagyon okos beböffentés volt, egy a baj: nem a műszaki teszt zajlik, hanem az utasforgalmi. Márpedig ha már műszakilag jó valami, de az utasok véleményére vagy kíváncsi, akkor ezt másképp nem lehet. Ráadásul ez egy reklámesemény is a gyártóknak, az egész magyar buszgyártásnak, ez nyilvánvaló.

    A BKV rengeteg buszt tesztelt már, itt a lista:
    [link]

  • 2010.05.19 14:09:56mandarinrece

    EG0:
    Te is kaptál valami jó kis zsíros megrendelést a BKV-tól az elmúlt években, hogy ennyire csípi a szemed a VEKE? Esetleg Vitézy Dávid feljelentései nyomán került börtönbe valamelyik főnököd? Vagy mégis, mi a gyűlöleted oka?

  • 2010.05.19 14:17:30romesz

    Mivel a buszt most tesztelik, lehet, hogy a garazsfonok ugy itelte meg, hogy valamiert nem alkalmas utas szallitasra.

  • 2010.05.19 14:23:03MajkaPapa

    akkor meg miért tesztelik?
    ha nem alkalmas utasszállításra, akkor húzzanak vele ekét a parasztok a földeken...

  • 2010.05.19 14:24:46embermagasságú ember

    Semmiféle elvárásod nem lehet a tesztbusz közlekedésével kapcsolatban, ha arra nem érvényes a BKV bérlet.

  • 2010.05.19 14:25:25embermagasságú ember

    MajkaPapa: arra sem alkalmas.

  • 2010.05.19 14:29:26MajkaPapa

    a BKV bérlet érvényes az összes buszra, villamosra, trolira, metróra, HÉVre, amin fel van tüntetve a viszonylat...
    a tesztbuszon fel volt tüntetve(239), nem azt írta, hogy próbajárat, sem azt, hogy tanulójárat...
    tehát az utasnak ugyanazok az elvárásai lehetnek(és jogai), mint a kőkorszaki Pirosokon...

  • 2010.05.19 14:32:45embermagasságú ember

    Ez a teszt a jármű gyártójának az akciója, hogy az állam adjon neki egy rahedlit az adófizetők pénzéből.

  • 2010.05.19 14:36:38mandarinrece

    romesz: a VEKE azt írja, hogy garázsmenet után 10 perccel utasforgalomba állt. 10 perc alatt megjavult?

  • 2010.05.19 14:36:58embermagasságú ember

    Szerinted miért ingyen szállítja az utasokat? Mert semmi nem kötelezi rá. Ha nem akar, nem áll meg. Ez van.

  • 2010.05.19 14:43:16embermagasságú ember

    Ha elesel rajta, akkor is lebegtesd majd a biztosítónál a BKV-bérletedet. Ők is hadd röhögjenek.

  • 2010.05.19 14:43:49mandarinrece

    Nem, nem azért. Menetrendben közlekednek, a BKV Paraméterkönyvében szereplő szolgáltatást látják el a buszok. Ha akkor vinné el az utast, ha akarná, a BKV-nak köteles lennie a 239-esre a szokásos számú hagyományos buszt forgalomba adni - de nem ezt teszi. A buszokat egyébként a BKV szokásos járművezetői vezetik, lásd az Index videóját. Ők kötelesek mindenben úgy eljárni, mint ha a BKV más buszait vezetnék. Egy oka van, amiért ingyenes: nincs rajta jegykezelő.

  • 2010.05.19 14:44:21mandarinrece

    embermagasságú ember:
    A BKV utasbiztosítása a tesztbuszokon is érvényes.

  • 2010.05.19 14:52:26Meister

    Ugye ezek a buszok is képtelen gáz, vagy duo-üzemre?
    Nyilván megint telibe lett szarva a környezetvédelem.

  • 2010.05.19 15:08:05atleta.hu

    Hu, ezeket meg tesztelik is? Mennyit teszteltek vajon a Volvo Localot (ha jol emlekszem a nevere), amire hatol felszalva egy meretesebb ferfiember bekurja a fejet, amin hatul olyan az egyik kapaszkodo (raadasul ertelmetlenul), hogy belog az utolso elotti (asszem...) ules fole, na oda mindenki bekurja a fejet. A leszallast jelzo gomb sarga burkolatban piros, a veszjelzo szurkeben piros, es az van rairva, hogy STOP. Ha megnyomod a sarga/piros leszallasjelzot, akkor az utaster elejeben kigyullad egy felirat: STOP.

    Hat ez pont olyan, mintha az ellenseges ugynokok megtevesztesere alakitottak volna ki. Ehhez nem kell tesztleni, folszall egy ember, aki hasznalt mar valamilyen targyat, esetleg tervezett szoftvert, es egyol osszeirja ezeket a hibakat.

  • 2010.05.19 15:10:52picimacika

    Ezek a Buszok nem a BKV tulajdonában vannak nem értem mit pofázik a VEKE.
    Egyébként 45-ösön volt olyan 2 éve, hogy csak bizonyos megállóig ment a busz, utána kiált a garázsba. Ez kint volt a táblán meg be is mondta minden megállóban. Ám mikor lelkeket szállni a nyugdíjasok elvoltak háborodva, hogy képzeli ezt sofőr meg feljelentik .....
    Egyébként az Óbudai sofőrök egy része rendes pl este mikor az árpád hídnál állók a 34-es buszmegállójában(Pesten) megállnak a garázs menetes buszok és átvisznek Budára. De olyan is volt, hogy olyan buszra szálltam fel ami a épp beállt a forgalomba. 22 es buszra az Árpád gimi előtt. Ez a busz megállt minden útba eső megállóban.

  • 2010.05.19 15:14:37embermagasságú ember

    És a paraméterkönyvben hol van szó a garázsmenetről?

  • 2010.05.19 15:16:35mandarinrece

    picimacika:
    Olvastad is a kommenteket vagy csak írsz is? A VEKE leírta az álláspontját, ahogy olvastam. Tökmindegy, hogy kinek a tulajdonában vannak a buszok, ha a BKV közszolgáltatási tevékenységében vesznek részt és a BKV buszsofőrjei menetrend szerinti forgalomban vezetik őket.

  • 2010.05.19 15:17:19mandarinrece

    embermagasságú ember:
    Benne vannak a meghirdetett garázsmenetek, üzemidő utáni csonkamenetként.

  • 2010.05.19 15:25:10romesz

    mandarinrece: lehet, hogy valami padlo elem nem volt a helyen vagy alhagytak, esetleg az egyik kapaszkodo eltort stb. Ezek a hibak gyorsan javithatok, de a jarmuvet megis ki kell vonni a forgalombol.

  • 2010.05.19 15:42:03embermagasságú ember

    mandarinrece: az alvállalkozóké is?? Na ugye.

  • 2010.05.19 15:52:48embermagasságú ember

    Hozzáteszem: semmi bajom az utasszállítással garázsmenetben. BKV-nál mindig csináltam, alvállalkozónál csak határozott jelzésre.

  • 2010.05.19 16:04:58Benbe

    Amikor a garázsmenetek érdekessé válnak, akkor a 260-160-as buszok követési ideje bőven tíz perc fölött van. Elvileg húsz percenként járnak, gyakorlatilag tegnap délután már három műszaki hibás jármű volt a vonalon, a pótlásukról valószínűleg estig nem gondoskodtak.

    A 20 perces követés legviccesebb tulajdonsága pedig, hogy a buszok kb. 30 másodperccel előbb mennek el, mint ahogy a 10 percenként járó metróról odaérne az ember.

    Na ezért kell a garázsmenet.

  • 2010.05.19 16:18:29Bougheau Tschichka

    Ez marha jó!

    Pont el akartam vinni a gyerekeket, hogy együtt utazzunk az új MAGYAR buszon, és segítsünk a MAGYAR BKV-nak MAGYAR buszt választani, hogy MAGYAR munkahelyeket tartsunk meg... erre mi történik?

    Tipikusan MAGYAR mentalitás: utasok nélkül tesztel az utasszálító tömegközlekedési eszköz.

    Csak nehogy kimaradjon pár száz bliccelő miatt egy NOKIÁSDOBOZNYI bevétel ?!


    Menjen a francba a BKV!

    ELADNI! MEGSZŰNTETNI!
    BESÓZNI!

  • 2010.05.19 16:22:34embermagasságú ember

    Nyugodj meg, el lesz adva, azért is felesleges buszokat tesztelniük. Beszéljen a VEKE Tarlóssal. Úgyis közelállnak.

  • 2010.05.19 16:30:08Comandante en Jefe

    Azért az szánalmas, hogy a BKV nem tartja be a szabályokat, de a VEKE a hibás, hogy szólni mer...

  • 2010.05.19 16:53:40embermagasságú ember

    Ha már: a VEKE évente mennyi állami támogatást vesz fel?

  • 2010.05.19 17:40:18embermagasságú ember

    ...azért, hogy az utazóközönséget a BKV ellen hangolja?

  • 2010.05.19 19:42:38jack o'neill

    embermagasságú ember:
    "utazóközönséget a BKV ellen hangolja?"
    lol:D
    BKV hangolja maga ellen az utasokat eléggé...
    M4, borzalmas járműpark, tolvaj vezérkar-lopás ahol csak lehet, orkok cselekedetei, koszos-pontatlan szolgáltatás, hibás beszerzések, soroljam???

  • 2010.05.19 19:44:34jack o'neill

    Úgy kéne mondani, többnyire a BKV seggfejei hangolják a tiszteséges dolgozók ellen a népet a cselekedeteikkel.
    Ha VEKE szól, akkor divat akkor is leugatni, ha nem gondolkozunk...
    (mondom ezt úgy, hogy néha nem értek eggyet velük)

  • 2010.05.19 20:14:45embermagasságú ember

    A VEKE nagyon hasznos, szinte már kell, de kíváncsi vagyok, hogy Orbán Viktor unokaöccse az új kormány - és a majdani új önkormányzat - alatt is folyamatosan, vadul támadni fogja-e a BKV-t. Szerintetek?

  • 2010.05.19 21:42:55mandarinrece

    Ki Orbán Viktor unokaöccse? Ne csigázz.

  • 2010.05.19 22:28:13Attack!

    Nemár, ezt az izzadságszagú erőlködést emberember meg a többi. Nem osztanak már kampánybögrét a szoci stábnál, rá kéne nézni a naptárra, az idő lejárt.

  • 2010.05.19 22:30:51embermagasságú ember

    Na jó, nem az unokaöccse.
    Édesapja (Vitézy László, Ezüsthajó Kft.) másodszorra Orbán Viktor feleségének a húgát vette el.
    Édesanyja Hankiss Ágnes fideszes politikus, Európa Parlamenti, korábban önkormányzati képviselő, az ECHO TV állandó "arca" stb.
    Pártatlan, független jó reggelt kívánok.

  • 2010.05.19 23:00:08Attack!

    Na hát nem is kellett sokat várni hogy magát buktassa le. Vége a kampánynak, bohóckám!

  • 2010.05.19 23:04:37Attack!

    Engem egyébként ez egy bizonyos Regőczi Miklós és pár haverjának erőlködésére emlékeztet. Ilyen hamar elmúlik a kóter hatása, növekszik az arc megint? Vagy a Horváth Csacsi valamelyik samesza játssza az eszét? Ehh, mindegy is, lejárt lemez vagytok vörösök, mentek a süllyesztőbe, kár kapaszkodni. Hehe.

  • 2010.05.19 23:24:27embermagasságú ember

    Attack Troll tőled várunk valami témába vágó hozzászólást.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Szavazzon, melyik busznak hányast adna!

Credo Citadell 19:
7,68 p. (2210 sz.)
Ikarus 187V:
7,46 p. (2175 sz.)
Ikarus 435:
4,87 p. (2113 sz.)
Volvo 7700A:
4,84 p. (2097 sz.)

Galériák

Credo
Ikarus 187
Volvo
Ikarus

A nagy buszteszt

Keresés