A mostani párhuzamos Ikarus-Credo nagy busztesztet megelőzően több alacsonypadlós busz is megfordult már a leginkább tesztvonalnak használt 7-es vonalon.
A Mercedes Citaro pont egy évvel ezelőtt járt Budapesten, azt megelőzően pedig kipróbálhatták az utasok a Neoplan Centrolinert, a lengyel Solaris Urbinót, vagy éppen a Credo Citadell 19 elődjét, a Credo BN18-ast.
A Mercedes Citaro tesztjét alaposan kiértékelte a BKV, amiről korábban be is számoltunk. A többi buszteszt tanulságairól azonban nem érhető el anyag, legfeljebb a kipróbált buszok alaptulajdonságaikról.
Eszerint a Man/Neoplan 489, azaz a Centroliner teljes hossza 18,75 méter, szélessége 2,5 méter, magasság tetőszellőzővel 2,88 méter. A busz egy 24,5 méteres átmérőjű körön fordul meg.
A Centroliner üléseit szivacs és szövet borítja, összesen 41 ülés van benne, a teljes szállítási kapacitás 133 utas. (Ezt négyzetméterenkénti 5 utassal számolta a cég.)
A buszt egy Voith D 864.5 típusú autamata váltóval szerelt 310 lóerős dízelmotor löki előre. Az utasokat a nyári hőségtől Webasto Aerosphere utastéri klímaberendezés védi. Kamerarendszer a buszon nem volt.
2008. március 25-től április 3-ig tesztelte a BKV a 7-es vonalán a lengyel Solaris Urbino 18 csuklós buszt.
Az Urbino 18 méter hosszú, 2,5 méter széles, magassága légkondival meghaladja a 3 métert. Az erőforrás egy 310 lóerős DAF PR228-as motor, a váltó Voith Diwa 5-ös. A futómű a magyar buszokból is ismert német ZF.
A Credo Citadell nem teljesen (csak 80 százalékban) alacsonypadlós elődje, a Credo BN 18-as busz is megfordult már tesztelésen a BKV-nál, méghozzá 2007. október 24. és október 27. között.
A tesztjárat itt is a 7-es busz vonalán volt. Ez a jármű 17,9 méter hosszú, 2,5 méter széles, 3,1 méter magas. Ezt a buszt egy hathengeres soros, 5880 köbcentis, 271 lóerős, Euro 4-es Iveco motor mozgatja. A váltó már itt is Allison márkájú, mint a későbbi Citadellben.





Kommentek
2010.05.21 18:27:17Small Hunter
Ma délután a Credo 19-ben elég meleg volt. A gazdagréti végállomáson a gépkocsivezető azt a választ adta, hogy nem tudja bekapcsolni a légkondicionálót. "Gratulálok" a teszt előkészítéséhez.
2010.05.21 18:39:43brlv24
Small Hunter: Ez is a teszt resze:)
2010.05.21 18:59:38kommentstar
Es sikeres volt a teszt? :)
2010.05.21 19:36:34tuner1
Istenem, de messze vagyunk a nyugattól, a Nagy Nyugattól....ezek a formák és technikák letűnt kor unokái......
2010.05.21 19:39:34Tamásbátya
?
2010.05.21 20:31:33hard
A Credo BN18-t Győrben bármikor, bárki tesztelheti, mert jár pár darab a városban.
2010.05.21 20:57:35zsotyek
Nos, a cikk íróját egy picit helyesbíteném. Ha már megír egy cikket legalább vegye a fáradságot és járjon utána, hogy melyik buszt hol tesztelték vagy próbálták ki. Ugye csak arról esik szó, hogy a BKV milyen buszokat és mikor próbált ki. Nos, ez:Man/Neoplan 489, azaz a Centroliner valamint a hozzátartozó fotó Miskolcon történt a tiszai pályaudvaron. Persze ez a busz elején a feliraton is látszik. Ugye csak Budapesten van tömegközlekedés ebben az országban!!! Más városban nincs és nem is érdemel annyit más város, hogy említést tegyünk róla. Tele van a tököm, hogy egyfolytában a fővárosiak siralmát kell hallgatnom. Nem is lennék kiakadva ha olykor, olykor megemlítenék, hogy piciny hazánkban,más városokban is van tömegközlekedés. Ja és ami a legfontosabb, hogy állami pénzekből ne csak a fővárosnak és fővárosiaknak legyen már joga új és kifogástalan tömegközlekedési járműveken utazniuk hanem a vidéki embereknek is. Úgy vélem, hogy azok az emberek semmivel sem kevesebbek mint a fővárosiak, mi több bátran merem azt állítani, hogy talán jobban meg is becsülik azt amit kapnak. Minek a fővárosiaknak új busz és metró? Semmit nem tudnak megbecsülni összefirkálva a busz a metró. Ha az ember felkeveredik Budapestre egyszerűen hányingere van ezeken a járműveken. Ja és még elvárják az embertől, hogy vegye meg a drága jegyet és az autóját tegye le a város határába. Na tudják mit? Na azt nekik de jó nagyot a szájukba.
2010.05.21 22:41:47nemeza
@Zsotyek: Az jogos, hogy a cikkíró megemlíthette volna, hogy a Neoplan Centrolinert Miskolcról (Miskolc Városi Közlekedési Rt.) hozta a forgalmazó (ez az info a Mercedeses anyagban is benne volt), a Solaris Urbino 18-at Debrecenből. Bár most egy másik hajdú-bihari városban járatja a Hajdú Volán (ha jól tudom), és a képen látható Credo BN 18-at Győrben üzemelteti a Kisalföld Volán.
2010.05.21 22:47:15nemeza
Továbbá remélem a szóló, és midi autóbuszok tesztjeiről is lesz szó, és esetleg el ehetne kérni a BKV-tól az eredményeket..
Szóló buszok: Mercedes Conecto LF, ARC 134, Credo BN 12, Citadell 12.
Midi buszok: Molitus-Rába-Webasto S91 (Ikarus EAG), Iveco Daily, VW Kustenits
2010.05.22 00:06:06klmi
tudod zsotyek ez nem érdemi alapon működik,hogy hol miléyen buszok vannak.ha az kapná a legjobb járműveket,aki legkevésbé grefitizi össze,akkor mehetne minden pannonhalmára meg hollókőre baszki. sőt maglevet is kéne a vatikánba. amíg budapesti polgárok fizetik a gdp nagyját addig mi nemkapunk lo...szt a tudod hova..és nyílván azt is bonyolult átgondolni,hogyha a metró összevan garfitizve(nincsen) az azt jelenti,hogy a napi millio utasbol évente 1-2 összefirkálja.
2010.05.22 00:31:04mizrolist
zsotyek, attól, hogy egy miskolci Centrolinerről készült kép került ki a cikkbe, honnan következik, hogy a BKV nem próbált ki egy ilyen buszt Budapesten? :D
2010.05.22 00:36:05NoOne
@klmi: megnyugtatlak, nem a budapestiek "fizetik" a "GDP nagyját", egyszerűen a túlcentralizált, vízfejű országunkban nagyon sok cég központja Bp-en van. Ahol a GDP-t "megtermelik", az a legtöbb esetben egyáltalán nem Bp., sőt. Attól tartok, bocsánatkéréssel tartozol kb. 8 millió embernek...
2010.05.22 11:03:11Káposztakukac
2010.05.22 00:36:05NoOne
tévedsz. tényleg budapesten termelik meg a gdp nagyját. tudom, hogy sokakban él még a kép a magyar mezőgazdaságról meg nehéziparról, de előbbi a gdp alig több, mint 5%-áért felel...
2010.05.22 12:14:26klmi
miért is tartoznék bocsival 8 millio embernek? mert nem ők termelik a gdp nagyját? nagyját..relatív többjét.
2010.05.22 13:20:17mikka
Klmi es hasonlok..
Talan lehetne azon is gondolkodni hogy mennyibe faj a nem fovarosi embereknek az a szajbabaszott retkes metro amit nem vagytok kepesek megepiteni tizen evek ota. Es birka modon csak szavaztok a Demszky-re orrba szajba.. Igen Budapest bunos varos..es nem azert mert Horty kormanyzo hive lennek.. Budapest egy tragyadomb baratom, ahol a Lanchid ossze van fujkalva..ahol a kutyaszartol nem lehet pl a Szabadsag teren elterulni a fuben vagy epp a Varosligetben.. Budapest a Fovarosunk, szeretem is magat a varost es a tortenelmet is..de a varos kozonsege,es hozza allasa a dolgokhoz nem helyen valo mar megbocsass. Igen, ki kell mondani Magyarorszag vizfeju, es ezt meg kell szuntetni mert karos. Egyebkent meg a BKV rothadjon szepen csondben, a kozonsege meg ne szoljon egy szot sem.. Miert ? Azert mert pont a budapesti kozonseg szarik arra hogy a BKV milliard forintoikat szor a szelbe az egesz orszag adozoinak penzebol.. Hozngtok hogy sztrajkolnak a buszsoforok? Hat mar miert ne sztrajkolnanak amikor a vezetoik 100 milliokkal lepnek le ugy hogy meg maradnak is :) ???? A melos meg kevesebbet kap mint eddig???? A kozonseg meg hoborog hogy a buszvezetok sztrajkolnak.. Ugyan...Budapest...
2010.05.22 13:26:17klmi
annyira szorakoztató a viédki ultrákat olvasgatni,látom valahol nagyon bántott titeket budapest. sebaj,tényleg rossz itt élni,nagyon..
2010.05.22 13:51:05zeddez
Ennyi erővel a bp-i is kérdezhetné, hogy vidékiek MÁV-ját (=M4) ő miért is köhögje? Semmi szüksége me haszna belőle, sosem használja ő se azt
Egyébként nagyon rég óta Bp termeli ki a összGDP ~40%-t, miközben a lakosság csak 20%-a él itt. Ennek ellenére arányaiban sokkal kevesebb fejlesztés van itt, mert egy korábbi vezír határozat alapján a pénzt nem kötelező ott eltapsolni ahol keletkezik. Az M4 meg már rég kész lenne occsóé, ha népnemzeti forrdalmista vezír nem dobja 1998-ban a szerződést erről egy "Mégse" kiséretében.
A ruszkik kifúrták volna az adósságuk fejében ugyanis. Csak az vkinek nem lett volna jóljárósan kifizetődő biznisz.
2010.05.22 15:37:38I'mYourFriend
Mikka, te kretén, egész életemben vidéken éltem, a viharsarokban (ha ez mond neked vmit), és még ott is több fejlesztést láttam, mint pesten (ahova rokonok miatt rendszeresen jártam fel)... szóval sajnos a korlátolt agyad szüleményei nem felelnek meg a valóságnak, ezért légy szíves hallgass.
2010.05.22 17:05:38Thulsa Doom
Mivan? "Bp. termeli ki a összGDP ~40%-t" Na meg a kisfaszomat, te nyomoronc! Az összes Magyarországi nagyvállalat SZÉKHELYE(!) van Bp-en, ezért oda fizetik az adót! De nehogy már a MÁV, MOL, OTP... Budapesten termeljen! Lófaszt a picsátokba! Ha ezek a cégek oda adóznának, ahol valójában működnek éhendöglenétek meg belefulladnátok a kutyaszarba, mert még utcaseprőre sem futná!
Mesterségesen életben tartott vízfej vagytok, ez nem kérdés.
2010.05.22 17:44:02mir78
Small Hunter
Győrben volt szerencsém utazni a citaedelen pont akkor amikor a légkondit próbálták az összes ablakot jól bezárták aztán ráengedték a légkondit. Ahogyan tapasztaltam elég gyorsan elég kellemes időt varázsoltak bele.
2010.05.22 19:44:52Nancsi
Káposztakukac: ebből csak az látszik, hogy a GDP mint úgy nem igazán mutatja a realitásokat. A GDP mint mérőszám a pénzpiaci válság óta kb kukatölteléknek jó. Mielőtt vidéki ultráznál: Budapesti vagyok, viszont szoktam vidékre járni, és látom a különbséget a Budapesti "munka" és a vidéki között. Egyiknek csak papírkupac és értéktelen bitek az eredménye, a másik meg konkrét terméket, szolgáltatást állít elő. Budapest Magyarország bürokráciája.
2010.05.22 19:49:19Nancsi
zeddez: Vidéken általában 2% a helyi adó, aki vidéki céget ismerek mindnek van egy Budapesti, vagy valami Pest megyei alacsony helyiadós mintaboltja, ahol realizálják a bevétel 90%-át. Akár úgy is hogy egy panel 9. emeletén van a bolt, és még a szomszédok se tudják hogy micsoda milliárdok kerülnek ott a GDPbe.
2010.05.24 23:17:19Afterburner9
zsotyek: Már bocs, de attól, hogy van pár paraszt aki firkál még nem kell minden pestit grafomán köcsögnek titulálni aki végigtegel mindent. Lánchidat 'most' újították, nem hiszem h sok firka lenne rajta. És nem az a baj, hogy nem kifogástalanok a tömegközlekedési járművek, hanem az, hogy a buszok nagy része konkrétan mindjárt szétesik.
mikka: nem hiszem hogy a fővárosi emberek dolga a 4-es metró kivitelezése. Arról nem igazán tehetnek, hogy a bürökrácia él és virul, korrupció van, a bamco teszetosza, stb.
2010.05.25 11:54:46Csopak
Nekem eddig a pécsi helyijáratú "új" buszok állapota döbbentett le, nem tudom mit csinálnak rosszul, de sok városban helyijáratoztam már, de olyan retkes buszokat még Budapesten se láttam, még éjszakaikat se.
Pesten meg szerintem úgy kellene a buszokat cserélni, ahogy az utakat felújítják.
Újítsák fel pl az egész 7es vonalát, korlátozzák a forgalmat amennyire lehet (a legtöbb világvárosban a belvárosba csak az ott lakók mehetnek be kocsival, meg esetleg a kormányzati, meg rendőr, meg ilyen autók.), aztán jöhetnek a csili-vili buszok. Minek b-sznak tönkre 50-100 milliós buszokat ilyen utakon.
Néhány vidéki volán társaságot sem értek, hogy pl a Balatonfüred-Sopron vonalon, miért teszik tönkre a vadiúj Irisarokat, azért, hogy 3-4 mama, meg 2 gyerek felszáll a 10 faluban amerre, jár, árkon-bokron.
Gyerekek koncepció, hosszútávú tervezés, az kellene ide.
Ha egy cég olyan egyik napról a másikra (4évről-4évre) tervezne, mint az államunk, vagy az állami cégek, akkor az se húzná sokáig.
2010.05.25 18:33:00toce
Csak jelzem a 4-es metró budapesten, az autópálya meg vidéken épül, és ettől még tényleg Budapesten termelik a GDP kicsit több mint 40%-át, agglomerációval együtt 60%-át, valamint itt él az emberek 20%-a.
Amúgy a GDP-t nem a helyi adóbevallásból vezetik le, amit egyébként is meg kell osztani a keletkezés helye szerint, tehát a MOL nem budapestre fizeti be azt, amit országosan termel.
A busztesztelés meg egy érdekes marketing fogás nem több.
2010.05.25 18:38:24skovalsky
Kis magyar groteszk, buszteszt kapcsán kurvavidékibudapesti marakodás :D
Balfaszok, egyik sem lehetne a másik nélkül, ti saját farkába harapó kutyák ti!
2010.05.25 20:34:45Norberto Sarto
Látom felszínre került Budapest fikázása!
Az elmondottakban van sok igazság.Tényleg nagyon lezüllött az elmúlt 50 év során.
A lezűllés oka pedig egyszerű: a vidéki városkból való mesterséges beköltöztetés a kommunista rendszerben épített panel lakótelepekre...
Budapest régen nem volt ilyen...