Most egy szóló Ikarust tesztel a BKV

A nagy buszteszt

2010.06.07. 12:06 - Index

A májusi kettős buszteszt után a fővárosi utasok most újabb magyar járművet tehetnek próbára: 2010. június 7-e és 20-a között, két héten át először a 22-es, majd az 5-ös buszok vonalán tesztelhetik, milyen kényelmet és utazási komfortot kínál az  Ikarus új szólóbusza.

ikarus 134V 3

Az Ikarus 134V típusjelzéssel ellátott alacsonypadlós autóbusza az óbudai telephelyről indul a következő két hétben. A 30 ülőhellyel és 85 állóhellyel rendelkező, a második ajtónál rámpával felszerelt, így mozgáskorlátozottak számára is biztonságosan használható jármű június 7-től 13-ig a 22-es járatok vonalán, majd június 14-20. között az 5-ös vonalon rója majd a főváros útjait. Vázszerkezete korrózióálló, automata sebességváltóval és korszerű, EURO 5-ös motorral rendelkezik. Részletesebb műszaki paraméterei elérhetők a BKV weboldalán.

A tesztjárművön az utazás ingyenes. Jegy vagy bérlet bemutatása helyett a BKV csak annyit kér az utasoktól, hogy osszák meg velük véleményüket. A tesztelés során beérkező észrevételek hasznos információkat jelentenek mind a gyártó, mind pedig a BKV Zrt. számára.

Ezért azt kérik, hogy írják meg tapasztalataikat az ugyfelszolgalat@bkv.hu e-mail címre, illetve új, béta verziójú BKV-honlap online ügyfélszolgálatára, vagy mondják el ügyfélszolgálati munkatársainknak a 06-1-258-4636 telefonszámon.

Különösen számítanak utasaik véleményére az utasülések számát, elhelyezkedését, az ülések közötti folyosó méretét, a kapaszkodók mennyiségét, a kapaszkodási lehetőséget illetően, de ugyanilyen fontos szempont az utazás során tapasztalt komfortérzet, az utastájékoztatás minősége, valamint a jármű megjelenése, esztétikuma is.

A járművekről kapott véleményeket feldolgozzák. A BKV bízik benne, hogy az utasok észrevételeinek figyelembe vételével a jövőben olyan autóbuszt vásárolhat, ami az igényeknek leginkább megfelel.

A BKV három hete kezdte el azt a két hetes busztesztet, amin két új magyar csuklósbuszt, a Credo Citadell 19-est, és az Ikarus V187-est próbálthatták ki a budapestiek. A tesztet az Index és a VEKE a Nagy buszteszt blogon követte.

A járműpróba két hetében szavazni is lehetett az Indexen a buszokra, az jobb összehasonlítás kedvéért két régebbi típussal, az Ikarus 435-össel és a Volvo 7700A-val együtt. A szavazást a teszt végén, május 29-én zártuk le, a végeredmény a lap jobb oldali hasábjának tetején látható.

Az utasok egy részletesebb kérdőívet is kitölthettek a VEKE honlapján. A válaszok kiértékelésével csütörtökre készül el a VEKE. Ekkor sorsolják ki a kérdőívet kitöltők között a győri és budapesti tesztvezetést, amit a két gyártó cég felajánlott a tesztbuszokkal. Szintén ekkor derül ki, hogy kik nyerték a gyártó cégek által felajánlott nyereményeket az Indexen szavazók közül.

Címkék:

Kommentek

  • 2010.06.07 12:33:25világoszöld

    Nagyon örülünk, de mikor lesz végre a 27-es ill. 16-os vonalán új busz???? Minden második folyamatosan lerobban, van amikor kettő is , az öregek, kisgyermekesek állnak a tüző napon fél órákat, vagy hóban esőben, és végül esetleg nem férnek fel / főköppen, ha kifogunk egy-egy turistacsoportot/ egyszerüen tarhatatlan a helyzet, nem értem, miért olyan vonalakat vettek előre, ahol még müködőképes jármüvek vannak, és miért nem gondoskodnak ezen a két vonalon a jármüvek cseréjéről??????

  • 2010.06.07 12:58:48c.2

    Ezzel egyetértek:P

  • 2010.06.07 12:59:27Kocsari Antal

    zöldike: érdekes lenne a 12 méteres busz a 27-es vonalán. Vagy a Kapisztrán téren. Így is ledől a vár a sok víztől...

  • 2010.06.07 13:01:27szürke_tag

    kedves világoszöld a bkv nem akar új járművet venni, csupán a buszgyártók erőltetésére teszteli a buszokat. Ő a buszok árát inkább saját zsebbe utalná át. Mivel a vezetői nem a bkv járműveivel közlekednek, így nem ismerik a járművek állapotát. Vagyis az, hogy tesztel nemjelent járműfrissítést. Ez a mézesmadzag, hogy szédítse az utasokat, hogy ha hajlandóak magasabb bérlet és jegyárat fizetni, akkor akár ilyen járművel is utazhatnának.

  • 2010.06.07 13:05:15Tormássy Attila

    Eközben a Citadell 19 megérkezett Miskolcra, ahol egy hétig teszteli majd az MVK Zrt.

    [link]

  • 2010.06.07 13:08:31bleckdeck

    67,198 MIKOR LESZ CSERÉLVE?

  • 2010.06.07 13:09:42Lali_

    Ezen a képen a légkondi hogy néz már ki? Legalább befestették volna sárgára...[link]
    Mondjuk ettől még jöhetne :D

  • 2010.06.07 13:12:42paguan13

    hát nekem sárgán nem tetszik. kékben szerintem sokkal jobb lenne, a VanHool buszok is csúnyák sárgában.

  • 2010.06.07 13:18:05Hümüzhümümüz

    Ez már uncsi.
    Ne tesztelgessenek, hanem vegyenek végre pár ezret és mellőzzék a felesleges hájpolást! :S

  • 2010.06.07 13:22:12ODIV

    Lali_ , paguan13 : ilyen lényeglátó képességgel a BKV igazgatóságában a helyetek ;-)

  • 2010.06.07 13:39:10Roy

    Valószínűleg nem a magyar buszokat veszik majd. Tőlük nem biztos, csorog egy kis lé a megrendelők zsebébe.

  • 2010.06.07 13:47:54privateer

    Tegnap is egy kiöregedett busszal mentünk a 30-as vonalon. Nem volt nagy tömeg, de a vidámpark melletti kis emelkedőn is vért izzadt a busz.

    27-es buszos problémával egyetértek, bár oda tényleg csak kis midi kategóriás busz lenne célszerű a szűk kanyarok miatt. Turistabuszok más útvonalon mennek fel a citadelláig.

  • 2010.06.07 13:54:38SzLH

    Már csak a "volán-csiga" hiányzik. DD

  • 2010.06.07 13:59:34Perillustris

    Múltkor elkaptam egy korai részt valahol a Szomszédokból. Kínomban röhögtem, hogy még mindig azokkal a buszokkal utazunk, amivel Mágenheim doktor.

  • 2010.06.07 14:01:55Lalikiraly

    Nana az 5 ös vonalán is katasztrofális állapotú buszok járnak. a Múltkor egy olyan volt min ami kb felborult előtte. Ma reggel is ott állt egy lerobbanva az Erzsébet Királyné saroknál.

  • 2010.06.07 14:05:41Kerek Perec

    A BKV várja a véleményeket, hát olvassa a fórumokat!

  • 2010.06.07 14:19:26Mózes89

    nyugi, nyugi, lesz buszvásárlás, kell a látszatintézkedés a népnek és ekkora ziccert nem fognak kihagyni fideszék

  • 2010.06.07 14:27:18gézafalvibéla

    2010.06.07 13:09:42Lali_Ezen a képen a légkondi hogy néz már ki? Legalább befestették volna sárgára...[link]
    Mondjuk ettől még jöhetne :D

    hülyegyerek...mit gondolsz miért van fehérre festve minden légkondi?

  • 2010.06.07 14:28:05Qwerty

    És kedves Roy!

    Megmondanád melyik a nem magyar busz? Az Ikarus a Creedo vagy a Citadel?

  • 2010.06.07 14:30:53Boccsii

    Érdekes valahol meg karbantartják a buszokat és nincs vele baj. Pedig néha összefútok még 20 éves buszokkal. BKV-nál nem tudom mit csinálhatnak. Kb ha ilyen rossz útra se szabadna kiengedniük a busz. Nem hagyni lerobbanni.
    Egerbe a régi 250 es Ikarus egyik legjobb. Mert karban tartják. És van ARC ami ugyan az mint ez az Ikarusnak mondott fostalicska ami kényelmetlen meg valami elkepesztő néhány elem benne. És még helyközibe is van. NA azzal ne menjél! Haláli a rugózása. Székből meg kiesel ha nem kapaszkodsz. De hát BKV-nál már ugyan mindegy szar is jó csak legyen szinten elvannak. Szóval tökmindegy mert mindkettő kifogásolható de viszont a jelenlegi meg nem maradhat. Helyükbe belenéztem volna. Fej vagy írás. Már lennének új buszok.

  • 2010.06.07 14:37:38földes82

    Tavaly november végén volt a Credo Citadell szóló busz tesztje. Jó lenne, ha a végén ezt a két buszt is részletesen összehasonlítanák.

  • 2010.06.07 14:41:50Petiteto.

    @Qwerty : Roy egy szóval se mondta erre a buszra, hogy nem magyar. De amúgy jogos lenne a kiállásod, ha valóban mondta volna. De viszont kijavítanálak. A Creedo -t egy E-vel írják, tehát Credo, másrészt a Citadell két L és a Credo egyik típusa, tehát Credo Citadell.

    @Lali_ : "Mondjuk ettől még jöhetne :D" Inkább ne jöjjön, ARC nem kell és nem is való Budapestre...

  • 2010.06.07 14:41:50uz

    Azért nem bánnám, ha ilyenek járnának a régi szarok helyett (pl. a 174 v. 175ös vonalán). Sajnos abban szerintem igAz, hogy ha a régi Ikarusokat karban tartották volna, most nem ez lenne a helyzet...

  • 2010.06.07 14:43:27Petiteto.

    @földes82 : Reménykedjünk benne, de ha nem is egyszerre, de legalább a Citadell 12 jöhetne még egyszer Budapestre:)

  • 2010.06.07 15:18:46=Daniken=

    most lefogadom, olyan szerződéskötés nem lesz, amiben az Ikarusnak nem jut tortaszelet. tuti. ilyen ez a derék magyar lobbi...credo nem csuklósat miért nem tesztelnek ezzel egy időben?:-)

  • 2010.06.07 15:33:41pityu580

    Komolyan Petiteto kezdesz annyira unalmas kezdesz ...

    hagyjuk már ezt az Ikarus vs. Credot... tök mindegy csak legyenek már jó új magyar buszok Budapesten!!!!!!!!!!

  • 2010.06.07 15:34:49pityu580

    annyira unalmas kezdesz annyira unalmas kezdesz annyira unalmas LENNI.
    Na végre kinyögtem :)

  • 2010.06.07 15:39:41Petiteto.

    @pityu580 : Már bocs, de a Citadell vs Ikarust nem én mondtam, hanem földes82. Én erre így reagáltam: "de ha nem is egyszerre, de legalább a Citadell 12 jöhetne még egyszer Budapestre". Nem elég, hogy az olvasás nem megy, de még írni sem tudsz: "Petiteto kezdesz annyira unalmas kezdesz ..."

  • 2010.06.07 15:40:21Petiteto.

    @pityu580 : Akkor már csak olvasni nem tudsz...

  • 2010.06.07 16:25:07lavór

    Igaza van a többségnek: minek ennyit tesztelni?
    Jobbak, mint a leharcolt buszpark. Venni, karbantartani, használni. Ennyi az egész. Az utasok meg örülnek.

  • 2010.06.07 16:52:26Valaki1

    tényleg elhiszi valaki hogy számít az utasok véleménye?

    szerintem a legjobban "megkent" buszokat fogják venni a korrupt BKV vezetők.

  • 2010.06.07 16:56:52baraka

    Már én is kezdem unni a sok tesztelést és kíváncsian várom, hogy mikor és hány buszt vesz a BKV, ha egyáltalán fog venni. Petiteto és Boccsii a "de viszont" rém helytelen, magyartalan és kerülendő!

  • 2010.06.07 17:21:38G_P

    A buszvásárlás is egy nagy buli lesz, a holdudvar jól jár, magyar busznak meg híre hamva nem lesz, ez a Nagy Kedves Vezér Megengedi, hogy tesztelje a Nép a buszokat, egy szánalmas látszatintézkedés.

    King Long lesz ebből, meg valami 19 éves tolmácslánka, aki véletlenül pont tud kínaiul és pont kap 3 millát a "tárgyalásokért".

  • 2010.06.07 18:03:10bgabor1911

    Remek dolog ez a buszpróbálgatás, de ettől még a BKV buszparkjának 60%-át még mindíg a huszonakárhány éves, ócska, romos és balesetveszélyes állapotú ikarusok adják, amiket már több mint tíz éve ki kellett volna vonni a szolgálatból.

  • 2010.06.07 18:30:08Valaki1

    hiszed GP.
    a kinglong olcsó de szar, a magyarnak meg drága de szar kell ahol megkenik a korrupt bkv vezetőket!!!

  • 2010.06.07 18:56:44szaszpal

    Egyetértek, a Bkv-nak nem ingyen buszokat kellene tesztelgetni, hanem venni párszáz új Ikarust. Kíváncsian várom, hogy megy fel a Budakeszi úton.
    Tapasztalat? Bárki?

  • 2010.06.07 20:52:39minisztar

    Még egy Ikarus...
    [link]

  • 2010.06.07 20:56:43minisztar

    Nagyon beindultak...

    Még egy tesztbusz, vagy ez ugyanaz?

    [link]

  • 2010.06.07 21:01:04pityu580

    @Petiteto

    Kedves Petiteto,
    Jogos, elnézést kérek.

    (és ezt most el se rontottam:)

  • 2010.06.08 06:03:21====== vadparaszt ======

    Mondok valamit, nem buszokat kéne ide venni, hanem előbb utat csinálni nekik. Szarrá megy itt minden, még az IK260/280 bírja a legtovább. Az 5 éves VOLVO vagy ALFABUSZ már szanaszét van esve.

  • 2010.06.08 07:10:16Petiteto.

    @szaszpal : Csak a csuklóshoz tudok viszonyítani tapasztalat alapján, de az a jármű mit is mondjak, khm...
    A motorsátor marha nagy és melegszik, a műanyag borítások zörögnek, állóhely nulla, az ülések közt nem fér el a lábad elég sok helyen, súlyos illesztési hibák, belső kijelzőkbe belelóg a lámpa, a csukló végében pedig inkább egy libikókában érzed magad.
    Ez az ARC az előbb felsorolt problémák nagy részével szintén rendelkezni fog...

  • 2010.06.08 07:42:55Salomman

    tegnap a 22-en ülő sofőr a Moszkva téri végállomáson azt mondta, hogy ilyen fasza buszt még nem vezetett. Azt mondta, hogy röhögve veszi az emelkedőt. Ami nem rossz, mert én utálom a szar öreg 20-al menő régi Ikarusokat, a Finglongról nem is beszélve

  • 2010.06.08 17:38:50Petiteto.

    @Salomman : Igen, Ikarus 260-hoz és 412-höz képest valóban jó busz... Felesleges szóló buszokról kérdezni a sofőröket, mivel a BKV-nál jelenleg semmilyen modern szóló busz nincs. A csuklósról már reálisabb kérdezni őket a Volvo miatt, de ezen csak röhögni tudok...

  • 2010.06.08 20:13:08hohorgasz

    Láttam a budakeszin--- bazi jól néz ki.---
    végre egy szép busz,--- persze a bkvnél biztos kék lesz.
    Ho-ho

  • 2010.06.10 11:28:32Green_man

    nem tudja valaki mikor várható BKV-nál döntés melyik busz nyer?

  • 2010.06.10 11:30:03Green_man

    mármint engem a Ikarus vs Citadell teszt érdekelne

  • 2010.06.10 15:51:40Petiteto.

    @Green_man : A BKV ebben nem fog ilyen nemű eredményt hirdetni. A Vekéhez beérkezett kérdőívek alapján a Credo nyert és tudtommal ez a VEKE álláspontja is, de ez utóbbi nem biztos...

  • 2010.06.10 20:48:24hohorgasz

    petiteto.
    Na erre vártunk, hol lehet olvasni a VEKE eredményhirdetését?

  • 2010.06.11 07:50:42minisztar

    Előrebocsájtok 2 dolgot, Győrben tanultam 2 évig, így nem vagyok teljesen objektív, és tény, hogy az Ikaruson sem ültem,
    DE:
    Nagyon furcsának tartanám, ha a Credo nyerné a versenyt, mert:
    1.a teszt alatt beszélgettem vagy 8 sofőrrel (egyik épp a Credót vezette) és mindössze egy sofőr, - ráadásul nem is a Credón ülő-, mondta, hogy mindkét busz nagyon jó, a többi mind az Ikarust dicsérte. Feszesebb futómű, jobb váltó, erősebb váz, jobb vezetni, stb. Ez nyilván részben sofőrök közti kommunikáció, de tény, hogy sajnos egy sem mondta közülük, hogy a Credo jobb.
    2. A commenteket folyamatosan figyelve olyan 70-30 az Ikarus fanok (néha elvakultan) aránya.
    A szavazást egy picivel a Credo nyerte, de ott meg lehet trükközni.
    Mindenesetre végül úgyis a politika dönt, vagy a BKV, az meg ugyanaz.

    Amúgy meg mindegy, mert egy a lényeg:

    VAN KÉT FASZA MAGYAR BUSZ!!!!!!!!
    és mégegyszer:
    VAN KÉT FASZA MAGYAR BUSZ!!!!!!!!

    Ez a fontos, erre legyünk végre büszkék, a többibe úgysem tudunk beleszólni.

    Lehet, hogy tényleg össze kellene állni a két gyárnak és együtt újra felvirágoztatni a magyar buszgyártást.

  • 2010.06.11 09:33:10totalhulye

    Keresem, de sem a VEKE sem a BKV oldalán nincs semmi a teszt eredményéről.
    Hol láttad Petito?

  • 2010.06.11 09:37:06manfan

    Nem mindegy mi a teszt eredménye?
    Fidesz kormány Széles utakkal.
    Senkinek ne legyenek illúziói.

  • 2010.06.11 14:21:43pityu580

    Én sem találtam semmit az eredményről, csak rengeteg cikket magáról a tesztről.

  • 2010.06.11 14:35:15Petiteto.

    @totalhulye : Két cikkben is láttam valahol a a VEKE kérdőív eredményeket idézve, ha lesz időm megkeresem.

  • 2010.06.11 14:35:50Petiteto.

    @minisztar : Ha nem ültél még Ikaruson, akkor légyszíves ne mondj ilyet, hogy "Nagyon furcsának tartanám, ha a Credo nyerné a versenyt".
    Kedves minisztar. Ha legalább vettél volna fáradságot arra, hogy utánanézz a dolgoknak, akkor nem mondanál baromságokat! "Feszesebb futómű, jobb váltó" Ne törődj vele, hogy mindkét járgányban ugyan az a futómű és váltó van. Másrészt az Ikarusban sokkal kényelmetlenebb volt az utazás (főleg a csukóban). A csukó olyan, mint egy libikóka, belementünk egy gödörbe és kapaszkodni kellett, hogy ne repüljek le az ülésről és ebben nem túloztam. Ezek a jobb futóművek?! Jah, hogy a tisztelt vezető úr nem utazik az utastérben...
    "erősebb váz" Ez a legviccesebb, egy sofőr, aki a busz vezeti, megállapítja, hogy erősebb váza van az Ikarusnak. Ami viszont a legnagyobb poén ebben, hogy ezeknél a típusoknál rendszeres a váztörés, már 1-2 éves kor után. Újabb fantasztikus megállapítás volt.

  • 2010.06.11 14:36:44Petiteto.

    --> folytatás
    "A commenteket folyamatosan figyelve olyan 70-30 az Ikarus fanok"
    Akkor nézd át még egyszer a kommenteket és nézd meg ki miért találta a jobbnak az ARC-Ikarust. Segítek, három változat volt:
    1. Ez Ikarus, ezért e név miatt erre voksolok, ez való a magyar utakra,
    2. Hú, van rajta wifi(Mellesleg a Credon is),
    3. Ez magyar termék (az nem jut el a tudatukig, hogy a Credo is)

    A megállapításod tehát több helyen téves. Érdekes módon az össze oldalon kiírt szavazást a Credo nyerte meg, itt Indexen is egyedül a Credo tudott tartósan 8 egész felett maradni. BKV-Figyelő szavazáson is 744/472 (61%) arányban a Credo nyert...

    Ha nem utaztál az egyiken (vagy egyiken sem), akkor ilyen okosságokat ne mondj!

  • 2010.06.11 20:39:43minisztar

    Kedves Petiteto,
    Nem szoktam ilyen vitákba belemenni, de reakciód igen sértő, így szánok rád néhány percet.
    Mint írtam az én mellkasomban is Credo szív dobog, bár commentedből kiderül az lényegesen kisebb, mint a tiéd. Én nem vagyok műszaki ember és ahogy mondtam az Ikaruson nem is ültem ezért véletlenül sem ítélkeznék, pusztán azokat az elemeket soroltam fel, amelyek az Ikarus oldalára billenthetik a mérleg nyelvét . Amiket a buszról írtam (futómű, váz, vezethetőség) abszolút NEM AZ ÉN véleményem, hanem azoké a sofőröké, akikkel beszélgettem és ahogy azt írtam mind az Ikarust dicsérte egy kivételével, aki azt mondta, hogy mindegy,csak legyenek már új buszok.

  • 2010.06.11 20:44:19minisztar

    Az is tény, hogy commentek döntő többsége Ikarus párti, bár ez nyilván nem tenderdöntő tényező. Abban is valószínűleg egyetértesz velem, hogy nem mérvadó egy ilyen index-féle szavazás sem, mivel könnyen torzítható az eredmény, ha pár srác elkezd regisztrálni és szavazgatni. De ami a legjobban bánt, hogy a mondanivalóm igazi lényegét meg sem hallottad, úgyhogy még egyszer leírom:
    ÚJRA VANNAK JÓ MAGYAR BUSZOK !!!!!!!!!!!!! és ez itt a lényeg kedves Petiteto, ennek kell itt örülni.
    Remélem sikerült tisztázni a félreértéseket és baromi jól esne, ha megkövetnél, ha nem túl nagy kérés.
    Köszönöm, ha végighallgattál.

  • 2010.06.11 21:11:37Salomman

    Lányok, ugyan húzzatok már át a Credoblogra, hamár ilyen kurva nagy Credoszívetek van.

  • 2010.06.12 05:50:44Petiteto.

    @minisztar : "Kedves Petiteto,
    Nem szoktam ilyen vitákba belemenni, de reakciód igen sértő, így szánok rád néhány percet. "

    Elnézést, ne akartalak megsérteni. Mondjuk félreérthető volt tényleg, de a sofőrökre gondoltam, hogy ilyen baromságokat mondanak, de azért a futóműves résznél utánanézhettél volna azért:)

    Az Ikarust sem tartom nagyon rossz busznak, mondjuk az Alfánál már sokkal jobb, de a sofőrök által elmondott véleményekben volt egy-két dolog, amivel nem értettem egyet.

  • 2010.06.12 09:38:07horgas

    Kedves Ikarus és Credo fanok, kedves buszbarátok. Ezt nem tűrhetjük tovább. Ez a Petiteto folyamatosan hazudozik.
    Ismerem az ARCt, van pár haverom is a cégnél.

    Az alacsonypadlós 187-nél SOHA SEMMILYEN VÁZTÖRÉSI, VÁZREPEDÉSI PROBLÉMA NEM VOLT. EGYETLEN EGYSZER SEM.

    Ennek utána lehet nézni az Agria és a Borsod Volánnál is, ahol ezek a buszok futnak. Mindkét cég nagyon elégedett a buszokkal, ezt misem bizonyítja jobban, mint hogy a mai napig újra és újra rendelnek belőle.

    Lehet szimpatizálni az egyik vagy másik gyártó buszával, de azt gondolom, az ilyen hazugoknak itt nincs helye.

    Petiteto ez óriási hiba volt!
    Ezek után egy szavadat sem fogja elhinni senki.
    MEGÉRTE?

  • 2010.06.12 10:57:54pityu580

    Látod Petiteto, nem zörög a haraszt...

    Visszavonom a korábbi bocsánatkérésemet.

  • 2010.06.12 17:49:08Salomman

    Én nem véletlenül mondtam, hogy húzzon át a Credoblogra, oda valók az ilyenek.

  • 2010.06.12 18:16:02totalhulye

    Van egy BKV-s haverom. Megkértem nézzen utána, hogy mi lett az őszi szóló Citadell teszt eredménye. Hétfőn hozom az infot.

  • 2010.06.12 19:54:28monloxi

    Kérd meg a haverodat, hogy arról is tudjon meg valamit, hogy a BKV-nak áll-e szándékában új buszokat beszerezni, vagy örökké ezekkel a szar öreg Ikarusokkal kell járnunk.
    Nevetséges, hogy Debrecenben vadiúj Volvók járnak, itt Budapesten meg belefulladunk a szmogba.
    Egyébként, ahogy én számolgattam a 4 metro 400 milliárdjából kijönne úgy 6-7000 vadiúj busz.
    De a végkielégítésekből és a kilopott pénzekből is telne egy kisebb flottára.

  • 2010.06.12 20:03:10manfan

    Mivel Debrecenben Fidesz uralom van és furcsa módón Kósa úrnak valamiért nagyon megérte ez a beszerzés, nem kizárt, hogy ősszel BP-en is lesz valami hasonló Fideszes lenyúlás.

  • 2010.06.12 20:10:19monloxi

    Kósa legalább csinált valamit. A Demszkyék meg csak loptak és loptak, közben teljesen tönkretették a várost.

  • 2010.06.13 09:58:55csodor

    én nagyon örülök, hogy van újra Ikarus, ráadásul első ránézésre jó kis buszt csináltak
    „Az Ikarus név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”

    azért ne feledjük, hogy több mint 100.000 buszt gyártott anno.

    jöhet a második százezer.
    hajrá.

    persze nem jönne rosszul hozzá a több száz vagy ezer munkahely sem magyarországnak.

  • 2010.06.13 10:38:16csodor

    és persze több száz vagy ezer munkahely = több száz vagy ezer család megélhetése.

    csak azt nem értem hogy a politikusok ezt miért nem veszik soha figyelembe.

  • 2010.06.13 11:52:15Salomman

    Hogy eltűnt ez a hazudozó Credós.

  • 2010.06.13 11:52:48Salomman

    Nem fog hiányozni.

  • 2010.06.13 12:54:18pityu580

    Hát nekem biztosan nem.

  • 2010.06.13 14:48:12hohorgasz

    100000 vs. 600
    Ikarus vs. Credo
    Vicces…
    Nemtudom mire számítanak Győrben, de sok szerencsét nekik. Biztosan el tudnak majd adni pár tucatot a környéken, ahogy eddig is. Feltéve persze ha ez a busz jobb, mint az eddigi primitiv tipusaik.Különben ott is Ikarusokat vesznek majd.

  • 2010.06.13 19:28:11Petiteto.

    @Salomman : Már nyaralni se mehet az ember?!

    Hogy felkiáltottak az ARC bérencek (csak hogy a ti szavaitokkal éljek), nehogy valaki elhiggye...

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Szavazzon, melyik busznak hányast adna!

Credo Citadell 19:
7,68 p. (2210 sz.)
Ikarus 187V:
7,46 p. (2175 sz.)
Ikarus 435:
4,87 p. (2113 sz.)
Volvo 7700A:
4,84 p. (2097 sz.)

Galériák

Credo
Ikarus 187
Volvo
Ikarus

A nagy buszteszt

Keresés