Erzsébet
0 °C
7 °C

Kiszállnak a veterán fővárosi polgármesterek

2010.07.08. 12:23

Egymás után négyszer, sőt ötször megválasztott fővárosi polgármesterek egész sora hagyja abba ősszel a kerületvezetést. A bástyák ledőlésében közrejátszhatott a meggyengült párttámogatás vagy a belső csata, a valószínűsíthetően csökkent nyerési esély, belefáradás, csalódottság. Hárman azonban még tartják magukat a veteránok közül.

A napokban sorra jelentették be régi, sokszor megválasztott fővárosi polgármesterek, hogy nem indulnak a választásokon. A három legősibb polgármester egyike Budapesten Demszky Gábor, aki a rendszerváltás óta áll a főváros élén. Nemrég az Indexnek adott interjúban jelentette be, hogy nyugdíjba vonul. Szerdán tartott sajtóbeszélgetésen azt is elmondta, hogy előkészítette a városháza átadás-átvételét, véleménye szerint jó pénzügyi állapotban adja át a kulcsot az utódjának.

A másik polgármester, aki 1990 óta folyamatosan a városvezetői székben ül, Derce Tamás (aki 90-ben még SZDSZ-színekben, majd 1994-től függetlenként nyerte a választásokat). Derce a napokban jelentette be, hogy hatodszor nem méretteti meg magát. A kerület helyi lapjának elmondta, a tavaszi parlamenti választás után abban bízott, hogy a fideszes többség megkezdi az önkormányzati reformot, de mivel nem mindig tetszése szerint alakultak a dolgok, arra jutott: ebben nem kíván részt venni.

Mester László, a XVIII. kerület négyszeresen megválasztott polgármestere kedden közölte a Népszabadságban, hogy nem indul újra, mert az MSZP-t most képviselő vagy megjelenítő egyes személyekkel problémája van. Mint mondta, másképpen szocializálódott, neki nem ezek a követendő magatartásminták.

Szintén erős bástyája volt a szocialistáknak Csepel, ahol Tóth Mihály 1994 óta polgármester. Tóth néhány hete a polgármester-jelölti pozíció mellett a kerületi pártelnökséget is átadta utódjának. Nem nyilatkozott a történtekről, egyes vélemények szerint a párton belüli fiatalítás áldozata lett.

Erősen kétséges Hajdú László, szintén négyszeres szocialista polgármester indulása a XV. kerületben. Hajdút belső viták után nem jelölte jelöltnek a pártja, de egyelőre bizonytalan a helyzet. A politikus most még nem nyilatkozik az ügyben, augusztus 20-án jelenti be, indul-e vagy sem.

Csécsei Béla, Józsefváros négyszeres polgármestere némiképp kilóg a sorból, mert esetében már tavaly lehetett tudni, hogy nem lesz polgármester, hiszen 2009 szeptemberében megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról. Esetében nem lehet azt mondani, hogy elfogyott alóla a pártja, mert már 2009 nyarán kilépett az SZDSZ-ből.

Indul viszont egy másik régi (2008 óta viszont csak volt) SZDSZ-es polgármester, Gegesy Ferenc, aki Demszky és Derce mellett azzal dicsekedhet, hogy a rendszerváltás óta vezeti a városrészét, Ferencvárost (IX. kerület). Gegesytől megtudtuk, hogy 2010-ben hatodszor is nekifut a választásnak, független jelöltként, a 3 éve alakult ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület támogatásával.

Szintén az indulás mellett döntött Tóth József, a XIII. kerület négyszeres MSZP-s polgármestere (1994-től), közölte az Index-szel. Ő elmondhatja magáról azt, amit nagyon kevés szocialista politikus: nem sodorta el a Fidesz-úthenger, 2010-ben egyéni jelöltként is győzni tudott a parlamenti választásokon.

Az őszi helyhatósági választások után nemcsak a polgármesterek személyében lesz változás, 30-40 százalékkal csökken a kerületi testületek létszáma, a fővárosi közgyűlés pedig pontosan a felére olvad: 66 helyett csak 33 fővárosi képviselőt juttathatnak mandátumhoz a szavazók egy napokban hatályba lépett törvénymódosítás szerint. Összességében több mint kétszáz önkormányzati képviselővel lesz kevesebb Budapesten.